Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

6 t* r ¥> C-'K merít -éf)jr W Kaiman 1980. NOVEMBER 23., VASÁRNAP Vadász­lovaglás Az ócsal Vörös Október Termelő- szövetkezet nagy­vázsonyi lovasis­kolája több hazai és külföldi cso­portnak rendez ez évben is őszi va­dászlovaglást. A Balaton-felvidéken átvezető túráknak nagy sikere van a vendégek körében. Rózsás Sándor felvétele Tizenhármán a vádlót fák padján Betörők, tolvajok, csavargók • Párosával a cipőholtokban • A nyaralóban ütőitek tanyát • Kulcsok a csomagmegőrzőhöz Hat-hétezer foglalkozás nél­küli csavargóról tudnak Ma­gyarországon a bűnügyi nyil­vántartások. Ez azonban alig­hanem a lehető legóvatosabb statisztika. A hivatalos szám­adatokból hiányoznak a par­kokban, várótermekben, rom­házakban alvó öregek, ron­gyosok, hajléktalanok, s a kü­lönböző intézetekből elszökött vándoréletet élő fiatalkorúak is. így, igen mértéktartó becs­lés szerint, legalább tízezres vagabund sereggel számolha­tunk, vagyis minden ezre­dik magyar állampolgár hosz- szabb-rövidebb időre dezertál otthonról. A kemény mag A csavargók, kóborlók egy részié a legalitás sáncain be­lül marad, egy másik rétegük viszont törvényellenes akciók­ba sodródik vagy éppen kez­deményez ilyet. E bűnöző, csavargók közül tizenhárom­nak nemrég kezdődötUel több hetesnek ígérkező pere a Pest­vidéki Járásbíróság dr. Traut- man János bűn tetőtanácsa előtt A bűvös számú társaságban első bűntényesek, visszaesők és konok bűnözők egyaránt találhatók. Múltjuk alapján a csoport kemény magvát a 26 éves szentmártonkátai Sem- perger János, a 29 éves dél­egyházi Kiss Ferenc és a 30 éves salgótarjáni Messzer­schmidt Gyula alkotta, ők mindhárman már hat-nyolc évet töltöttek börtönökben, fegyházakban. Legaktívabbnak azonban mégsem ők, hanem a 19 éves budapesti Szomo­rú Pálné, a 22 éves salgótar­jáni Horváth Miklós, valamint a pomázi intézetből megszö­kött három állami gondozott egyike, a 17 éves K. Marian­na bizonyult. A főszereplők bemutatásán túl az adatok jelzik, milyen különböző (ko­rú, múltú, lakhelyű) embere­ket sodorhat össze csavargás közben az utca, a pályaudvar. A Semperger-ügy egyébként több szálon futó, sokszor csak egészen lazán összekapcsolódó történetfüzér, amelynek anya­gi értelemben legsúlyosabb fejezete kétségkívül a cipő­lopásoké. Szomorúné örömei A mind drágább, éppen ezért a bűncselekmények cél­pontjául mind gyakrabban szolgáló lábbelik eltulajdoní­tásának ötlete Szomorún étói eredt. Az asszony az idén feb­ruárban szabadult üzleti tol- vajlásokért kiszabott börtön- büntetéséből, de társaival már ugyanabban a hónapban is­mét különböző áruházakban tevékenykedett. Többnyire párosával jelen­tek meg a cipőosztályokon, s míg egyikük falazott, a má­sik elmaradhatatlan sporttás­kájukba süllyesztette a kisze­melt darabot. Szomorúné vál­tozó összetételű gárdával fél Budapestet végiglopta, perem- kerületi boltokban éppúgy megfordultak, mint a belvá­rosi üzletekben, sőt egyszer sikerrel portyáztak a sziget- szentmiklósi szövetkezeti áru­házban is. Két hónap alatt összesen 70 pár szandált és cipőt tüntettek el csaknem 40 ezer forint értékben, hogy az­tán a vadonatúj lábbeliket bizományi áruházakban érté­kesítsék. A fővárosi cipőkereskedők rémei — mindenekelőtt a Szo­morúné és Horváth páros — olykor-olykor Aranypók üz­letekben, vasboltokban, üveg- és kerámiaboltokban is fel­bukkantak. Látogatásuk után köntösök, porcelánivázák, kü­lönböző készletek és ruhák kerültek veszteságlistára. Az akciók sikerére jellemző, hogy a csavargó pár több alkalom­mal szállodákban töltötte az éjszakát. Vasúti lopások A csavargó élet finanszíro­zásához szükséges pénzt a társaság egyik szárnya — Samperger, K. Marianna, Messzerschmidt, valamint a csoport Benjáminjának számí­tó 16 éves ' héfyízgy&rj&tt < M- László — résziben betörések­ből szerezte meg. Délegyhá­zán — ahol Kiss Ferenc Kék­tó sétányi nyaralója volt a csapat tanyája, három ví- kendházat fosztottak ki, s gu­micsónakot, farmernadrágot, televíziókat zsákmányoltak. Később a közeli Majosháza lett egy újabb srenk színhe­lye, itt a Kapitány utca 5-ből hordtak el mintegy 8 ezer fo­rint értéket. A bűnszövetség néhány tagja vasúti lopásokat is el­követett. Múlt év december 27-én este egy Salgótarján felé menő személyvonaton K. Marianna emelte el elsőként egy elszenderedett utas 4 ezer forintját és 3 ezer forint értékű ruhaneműjét. Február 26-án a lány Ssmpergenrel és Messzerschmadttel egy mind­máig ismeretlen alvó férfi kabátját és borát vitte el a nagy kát ai vonaton. A két csendes vasúti tolvajlást már­cius 16-án egy durvább kö­vette. Semperger már a Jó­zsefvárosi pályaudvar váró­termében felfigyelt egy bőr­kabátos férfira, akit később az éjjel 11 órakor induló vona­ton is követett. Az idegen a kupéban felöltőjét levette, összehajtotta és az ölébe tet­te. Aztán sokáig semmi sem történt, de mikor Dunavar- sányba befutott a szerelvény, Semperger hirtelen kikapta a kabátot az utas kezéből és el­szaladt. Az erőszakos ' lopás 600 forint készpénzt jövedel­mezett, a kabátot azonban a tolvaj — lebukástól tartva — bedobta a délegyháza tóba. Messzerschmidt-művelet A meglehetősen szokványos bűncselekmények közben Messzerschmidt egyszercsak egy briliánsnak látszó ötlettel állt elő. Az immár kilenced­szer bíróság elé került vádlott egy kisiparossal másolatot készíttetett a Keleti pályaud­vari csomagmegőrző automa­ták öt kulcsáról, majd időn­ként kiürítette a vasúti szé­feket. Az automatákból pár hét alatt 6 ezer forint értékű árut — futballcipőt, ágynemű­garnitúrákat, hét utazótáskát stb. — lopott s adott el a Ga- rai téri piacon. A pestvidéki tizenhármak végül is bizonyíthatóan 58 ezer forint kárt okoztak a tár­sadalmi és 42 ezret a szemé­lyi tulajdonban. A bűnszövetség nyolc tagja előzetes letartóztatásban, a többiek szabadlábon várják az elsőfokú bíróság ítéletét. Babus Endre Szállítunk — szállítgatunk Négy kerékkel a semmiért Nem is volt olyan eredeti ötlet — morfondírozom a Me­gyeri csárda tőszomszédságá­ban. A teherautók egyelőre semmi jelét nem adják an­nak, hogy sikerül a tervem: autóstoppal — szigorúan te­her autóstoppol — teszem meg a Budapest—Vác—Budapest hatvan-egynéhány kilométe­res távolságot, s közben meg­próbálom kideríteni, ki, mi­lyen rakománnyal, mekkora teherrel és úticéllal használja (el) a jelenlegi energiaínséges időkben a drága benzint. Mi az a cucc? A ki nem mondott beisme­rés — mármint, hogy hideg az van, de vállalkozó szelle­mű gépkocsivezető annál ke­vesebb — azonnal feledésbe merül, amint csikorogva fékez egy teherautó, amelyről virí­tóvörös felirat hozza minden­ki tudomására: bérautó. — Régóta szobrozik itt? — kezdi a kötelező társalgást a pilóta. Igyekszem a lehető legközönyösebb hangon ér­deklődni : — Honnan, hová ebben a ronda időben? — Üjpestről viszem a cuc­cot Marosra, az építkezésre — hangzik a válasz egy bizal­matlan pillantás kíséretében. — Mi maga, KPM-ellenőr? — Agyafúrt őseink Egy rejtély nyomában A régészek újra feladták a leckét az antropológusoknak, az orvoskutatóknak, a törté­nészeknek: a Tiszasülyön fel­tárt honfoglaláskori sírból két lékelt koponyát hoztak felszín­re. — A trepanáció újabb bizo­nyítékát adta kezünkbe a szol­noki múzeum, pontosabban Madarasi László nyári ásatá­sainak eredményeként — mondja erről Korek József, a Nemzeti Múzeum főigazga­tó-helyettese, régészeti veze­tő felügyelő. — Az egyik szen­zációs lelet mongoloid férfi, a másik női koponya. Rangos ősök lehettek, erre utal a csontvázak mellett talált aranyveretű szablya, és több más díszes tárgy. Mindkét ko­ponyán egy-egy kerek — négy­öt centiméter átmérőjű —be­hegedt lék, és mellette több kisebb lék megkezdésének nyoma lát­ható. — A koponyalékelés iskola­példái ezek, akárcsak a hú­szas években Csongrád me­gyében, a szőregi bronzkori te­metőben talált koponyák. Fel­csigázták az érdeklődést, is­mét találgatjuk: kiknek a ko­ponyáját lékelték meg annak idején, és miért, milyen esz­közökkel? A honfoglaló ma­gyarok szokása volt ez, vagy más, a Kárpát-medencében élő népeké is? Így vizsgálták, gyógyították az agy betegsé­geit, vagy hiedelmük szerint a rossz széllemeknek nyitottak utat? A sámánok, táltosok voltak-e, akik a lékelést vé­gezték? A lékek szabályos for­mája ugyanis arra enged kö­vetkeztetni, hogy ezek nem sérülések* harcban keletkezett se­bek, hanem a koponya agyvelö fe­letti részén végzett művi be­avatkozások nyomai. A hegek azt jelzik, hogy a „műtét” si­került, utána tovább élt a pá­ciens. — Mindezek csak feltevé­sek, a rejtélyt a tudósok, kuta­tók — több tudományág szak­értői — együttesen fejthetik meg. szalad ki a sofőr száján a Kercies, ue mert maga is Kép­telennek tartja az ötletet, jót nevet rajta. — Csak érdekel — felelem. — Ha nem titok — nn az a cucc'/ — Távvezeték, kábel, hogy lássa, nem titok. De most en keretezek: ha nem titok, maga mit keres ilyen undok idooen a lelsogódi autóspihenőnél? Reális képet — Lyy icnerauiOSíOpp-fogás — ez lenne az őszinte vaiasz, de az ember kénytelen tarta­ni magat a sajat maga gyár­tottá jatekszaoaiyoknoz, s a rnar jo előre megiogaimazott mondat így nangzik: — Utt ta­lálkozom valakivel, és rögtön utana fordulok is vissza. i\em lenet, hogy visszafele is maga lesz a jotevom? Sokáig ma­rad Nagymaroson? — Csak amíg átveszi valaki a kábeleket es ahogy föipa- koitam az újabb adagot, mar fordulok is. A pvc-zsákok Vácról Csepelre furikáznak — előzi meg önszántából követ­kező kérdésemet új keletű is­merősöm. — Sokat mondok, ha másfél óra az egész. Ha addig nem lesz szerencséje, vagy végez egyáltalán, szíve­sen visszaviszem Pestre — ajánlkozik a vezető, de mivel minden lényegeset megtud­tam, amit akartam, nyilván nem sikerül túlságosan lel­kesre a hálálkodás. — Mitől lett ilyen kuka? Másra számított? — Aligha tudnám megmagyarázni a né­maságot okozó töprengés lé­nyegét: a saját szakádra in­dított nyomozásnak mennyi köze van a valósághoz, a gép­kocsi-kihasználtsághoz? Meny­nyire változtatja meg a reális képet Fortuna, a teljesen ön­kényesen kiválasztott helyszín és időpont? Az átlag legjel­lemzőbb tulajdonsága, hogy a valóságban nagy ritkán jeler jelenik meg — cseng a fű lembe a valószínűségszámítás professzorának kedvelt taní­tása — és egyáltalán nem bá­nom, hogy feltűnik az autós­pihenő épülete. Egy harapófogó — Most beszáll vagy nem? — érdeklődik a piros Zsiguli tulajdonosa. Néhány másod­perccel ezelőtt még lelkesen integettem az út szélén, most pedig csak a fejemet rázom: nem, ne haragudjon, nem me­gyek. Az előző mozdulat nem neki, hanem a zöld Roburnak szólt, amely viszont lassítás nélkül folytatta útját Vác fe­lé... Negyedóra elteltével mégis Bonyodalmak egy ereklye körül Nem találták helyén a szeget A tényállás röviden a kö­vetkező: fél esztendeje volt egy aránylag rossz állapotban levő hidunk, egy viszonylag jó állapotban levő l. F. J. mo- nogramos szegeccsel. És íme a mai egyenleg: van egy újjá­varázsolt Szabadság-hídunk, a szegecs viszont szőrén-szálán eltűnt. De miért fontos ne­künk a hídon található sok ezerből éppen ez az egy da­rab? A ceremónia A választ megtudhatjuk Bi- ezó Tamás tavaly megjelent Budapest egykor és ma című könyvéből: A Szabadság-hid korábbi neve Ferenc József- híd, minthogy az első szege­cset az uralkodó ütötte be távvezérlésű elektromos kala­páccsal. a Fövámház előtt fel­állított dísztribünről. Ezt any- nyiban helyesbítenünk kell. hogy nem az első, hanem az utolsó szegecset ütötte be Ausztria császára és Magyar- ország apostoli királya. Az át­adási ceremóniára a millen­niumi ünnepségek keretében 1896. október 4-én került sor. S ami a továbbiak szempont jából még ennél is fontosabb a szegecs színezüstből készült A korabeli sajtó egyébként így írt áz ünnepélyes aktus­ról: „Most Dániel Ernő keres­kedelemügyi miniszter arra kérte — miután I. Ferenc Jó­zsef ismét hozzájárult, hogy nevét viselje a híd, s felolvasta az alapító okiratot —, hogy nyomjon meg egy, az asztalon elhelyezett gombot, hogy ezzel az utolsó szöget beleverje a hídba. A király erősen meg­nyomta a gombot, mire a híd felől sistergés, majd koppanás hallatszott, az utolsó szög bele volt verve a hídba. A gomb ugyanis villamos vezetékkel megmozgatott egy emelőt, mely egy kis pörölyt sűrített levegő segítségével 45 tonnás erővel zúdított a szegre.” Kegyes csalás A szög az ütés nyomán fél gömbölyűre lapult, s fején egymásba fonódva az I. F. J. (I. Ferenc József) monogram volt olvasható. Később vastag üveg védőbúra került fölé. de hogy pontosan meddig is óv ta, azt csak találgatni lehet. Akárcsak a többi Duna-hi dunkat, a II. világháborúban a Ferenc József hidat is fel robbantották. 1945—46-ban új­jáépítették, első, részleges fel­újítására 1965 és 1968 között ke­rült sor, amikor is az ezüst­szegecsnek már csak a híre lé­tezett. Ekkor néhány lelkes lokálpatrióta • szakember ke­gyes csalást követettel. Ölom- alumínium ötvözetből elké­szítették a hajdani szegecs mását, beleütötték a kezdőbe­tűket, egy bronzpersellyel le­szorított plexibúrával födték be és visszatették eredeti he­lyére. Azazhogy egy kicsivel odább, de a lényeg, hogy meg­volt az illúzió. S egy darabig még a szegecs is. Csak a lyuk Ellentétben az eredetiével, az utánzat eltűnésének a dátu­mát pontosan tudjuk. Egyik napilapunk ez év július 31-i számában megírta a hídavatás és a szegbeverés történetét, s ebben a cikkben olvashattuk hogy ... majdnem egy év­század, telt el azóta, s a sze­gecs kitartott... Nos, mint tudjuk, nem tartott ki. Sőt' most a másolatot lopták el így már csak a lyuk várja a? érdeklődőket. Bár a történtek ismeretében talán Szerencsé sebb így fogalmazni: amikoi e sorokat írtuk, még megvoh a lyuk ... Kárpáti Tamás bebocsátást nyerek egy Cse­pel első ülésére. Jólesik a me­leg és jólesik a szó: — Gyorsan, gyorsan, nagyon várnak már a cementműnél! Ez az istenverte forgalom már amúgy is elvett egy órát... Csak nem volt szívem itt­hagyni, ha már maga is Vác- ra megy. Hivatalosan indult útnak, vagy csak arra van dolga? Csak kihozott valamit? És megért ennyi fagyoskodást az a nyavalyás papír? Magá­nak nyilván nem ... Tudom én, hogy ez hogy van: a DCM- től visszafelé nekem egy ha­rapófogót kell vásárolnom, mert Pesten állítólag nem le­het kapni. Legalábbis olyat, amilyet a telepen használnak, nem. Most kereshetek én — én, aki még egy kiló kenye­ret is csak nagy könyörgésre veszek az asszonynak, úgy utálok vásárolni... Nem, nem viszek semmi mást haza, ez az ossz rakományom visszafelé. — Mégis, maga szerint mennyibe kerül egy ilyen ha­rapófogó-fuvar megbízójának, az IKV-nek? — Nem tudom, de nem is érdekel. Biztos megéri nekik, ha küldenek. És egyébként is, a vásárlás mellett még egy dolgot rühellek: számolni. Túra a számért Három érdek képviselteti magát a Nysa ülésén. A ve- . zetőé, aki nagyon szeretné már maga mögött tudni a dél­előttöt — ugyanis mindenórás felesége szorongva várja ott­hon, egyedül —, az utasé,, akit hallgataggá tesz az idegesség — ugyanis nem közölték ve­le, miért kell lóhalálában a szobi határállomásra utaznia —, és e sorok írójáé, aki vál­tozatlanul az iránt érdeklő­dik : nem lett volna-e gyor­sabb a vonat vagy legalábbis a személygépkocsi á tizenegy személyes mikrobusznál — ugyanis nincs meggyőződve az ellenkezőjéről. — Remélhetőleg nincs sem­mi baj... — próbálkozom a kérdés és reménykedés hatá­rát súroló megjegyzéssel, ami úgy látszik, csak olaj a tűzre: — Harminc év tapasztalata mondatja velem: se dicsére­tért, se kitüntetésért nem rendelik az embert azonnal vidékre. A legjobb esetben is arról van szó, hogy hiányzik egy szám, egy adat, egy Na- mostmiateendő-re a válasz. Nem mintha én olyan fontos ember lennék, csak mert gyor­sabb, egyszerűbb és — persze csak mások számára — meg­nyugtatóbb kimenni, mint te­lefonálni. — Mibe kerül egy ilyen ki­rándulás? — Ha csak az üzemanyagot, az autó kihasználtságát — il­letve jelen esetben kihaszná­latlanságát — számítjuk: kö­rülbelül kétszáz forint. Ez Önmagában nem tétel, de ha figyelembe vesszük az én bé­remet (ami szűkén számolva is nyolcvan forint körül mozog óránként), a sofőr kolléga fi­zetését, és a kocsihiány miatt tétlenségre kárhoztattak állás­idejét, kijön legalább egy ez­res. Térítés fizetendő! A Megyeri csárdától a szer­kesztőségig — most már nem stoppal — huszonöt percig tart az út. Ennyi időm van el­merengni a délelőtt esemé­nyein: az általános iskola al­só tagozatában oktatott mate­matikai alapműveletek — ösz- szeadás, szorzás, osztás — gyakorlásának hiányán, az ami olcsó, az a drága megcsonto­sodott közhelynek mélyen gyökerező igazságán és a lel- kiismeret-furdalás kezdeti to- rokkapir-gálásán. Elvégre nem volt joga az út szélén álldo­gálónak hivatalosan faggatóz- nia. Még akkor sem, ha éppen néhány nappal ezelőtt hozott új rendeletet a KPM a teher­gépkocsik üresjáratának kor­látozásáról. Ennek alapján a jövőben minden olvan válla­lat, intézmény, amelynek gép­kocsija 60 kilométernél na­gyobb távolságot tesz meg ra­komány nélkül — térítést kö­teles fizetni. Láng Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom