Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-22 / 274. szám
%tßtiap 1980. NOVEMBER 22., SZOMBAT ÚJ FILMEK Dialóg Stúdió Fél tucat most készülő, illetve már dobozha került játékfilmmel folytatja a közeljövőben „dialógusát” a közönséggel a MAFILM Dialóg Stúdiója. Legközelebb — december elején — a Töredék az életről című produkció jut el a mozikba. A Gyöngyössy Imre— Kabay Barna filmrendező páros új alkotása. A gyermek- és a felnőttkor mezsgyéjén álló fiatalok világába vezet be a közeljövőben befejeződő produkció. A Dédelgetett kedvenceink története 14—15 éves gyerekekről szól; A Bartók-bizottság ülése Korunk egyetemes kultúrájának kiválóságaként emlékeznek meg világszerte Bartók Béláról, születésének 100. évfordulója alkalmából. A centenárium 1981. március 25-i napja köré egész évre szóló programot formálnak idehaza és külföldön egyaránt. A közelgő „Bartók-év” ilyenformán a magyar kulturális hagyományok és az egyetemes zenei művelődés közös ünnepévé teljesedik ki. Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének vezetésével tartott pénteki ülésén a Bar- tók-emlékbizottság is e gondolatok jegyében foglalkozott a centenárium méltó megünneplésének előkészítésével és programjával. Az Országház Nándorfehérvári-termében rendezett tanácskozáson, amelyen részt vett és felszólalt Aczéí György, a Minisztertanács elnökhelyettese is, az évfordulóhoz kapcsolódó zenei események, tudományos rendezvények, készülő új, illetőleg újból megjelenő kiadványok rendkívül gazdag tervét hagyták jóvá. Az emlékbizottság — amelynek tagjai között Bartók Béla .hozzátartozóival együtt ott vannak társadalmi, politikai és kulturális életünk kiemelkedő személyiségei — centenáriumi felhívás kibocsátásáról is tárgyalt. A MAGUK EREJEBOL NAGYKATAN Felfelé a parabolaíven A közművelődés szintjét számba vevő járások közötti rangsorolásra még az is aligha vállalkozhat, aki jó ismerője Pest megyének. Azért akad néhány olyan statisztikai adat és értékelő módszer, amellyel — ha felszínesen is —, de az általános képet magába foglaló véleményt alkothatunk. S mi tagadás, a megye közművelődésének irányítói, akarva-akaratlanul, el is végzik ezt a transzponálást. Az is törvényszerű, hogy ott alakul ki kedvezőbb ítélet, ahol a közművelődés személyi es tárgyi feltételei legalábbis megfelelőek. Nos, ebben a kimondatlan rangsorban valahol középen helyezkedett, helyezkedik el a nagykátai járás, a feltételek biztosításában és az eredmények tekintetében is. Közvetítés — aktivitás A nagykátai járás 15 községében mostanság mozdulni látszik az állóvíz, megindultak felfelé a parabolaíven. Pedig a pénzük nem lett több, béralapnöveléssel járó státusokat sem kaptak. Mégis tudomásul kellett venni, hogy az alapvető továbblépés a feltételek javításán múlik. Persze a feltételeket a fogalom teljes komplexitásában kell értelmezni. Mert például a feltételek közé sorolható a munkát alapvetően meghatározó koncepció, hogy melyik területet ítéljük hangsúlyosabbnak, hogy milyen formákkal akarjuk vonzani, önművelésre ösztönözni a települések lakóit. — Mi is próbálkoztunk kulturális, majd -művészeti napok, egész megyét vonzó találkozók szervezésével — emlékezett vissza Szegedi Pál, a nagykátai járási hivatal közművelődési felügyelője. — Elég hosz- szú idő kellett ahhoz, mire be mertük vallani; az eredmények nincsenek összhangban a befektetésekkel, hogy ez könnyen kampányszerűvé teheti a közművelődési munkát. Így jutottunk arra a gondolatra, hogy a kultúraközvetítés csak egy részét alkothatja tevékenységünknek. Fontosabb feladat az igények felkeltése, az aktivizálás. Éppen ezért ösztönöztük az intézmények vezetőit az érdeklődési körök, a közművelődési kiscsoportok létrehozására. Ma már nincs olyan településünk, ahol — a legváltozatosabb tematikával — ne működne legalább fél tucat, hagyományos fogalmat használva: szakkör, és ez elsősorban a helyi népművelőket dicséri. A kapu nyitva áll Az érdeklődés felkeltése, az aktivizálás hangyaszorgalmú, szívás munkát követel és lehetőleg főállású, szakképzett népművelőket, s persze kiscsoportos foglalkozásokra alkalmas helyiségeket, technikai felszereléseket. Ennek a nehezebb, de hatékonyságában jobb, távlataiban hasznosabb tevékenységnek a megvalósulását ígérték a nagykátai járásból érkező hírek: Farmoson függetlenítik a könyvtárost és a művelődési ház igazgatóját, Nagykátán bővítik a művelődési házat, Tápiógyörgyén _ a nyár óta függetlenített, jövőre diplomázó művelődési házi igazgató dolgozik Újszilváson az eddigi egy népművelő mellett még egy munkába áll. Nem soroljuk most a könyvtári hálózat gazdagodását, hiszen ezekről az örvendetes eseményekről lapunkban néhány héttel ezelőtt beszámoltunk. A gazdagodás, az erősödés minőségi változást hozhat, a közművelődés tartalmi színvonalában is. De mintha ezen írás bevezetőjével ellentmondásba kerültünk volna, pedig a pénz valóban nem lett több, sőt státusokat se kapott a járás közművelődési ágazata. Milyen megoldást találtak? — Belenéztünk a saját pénztárcánkba — válaszolt Szegedi Pál. — Megvizsgáltuk, melyik községben jelentkezik bérmaradvány — sajnos van ilyen —, és ezeket a pénzeket összegyűjtöttük, aztán oda adtuk, ahol már eredmények is jelentkeztek. ahol nagyobb szükség volt anyagi eszközökre. Sokan nem vették még tudomásul: hazánkban a bérkeretek a rjieghgtározók. így aztán abból is pénzt tudtunk csinálni, hogy két másodállást megszüntettünk és egy főfoglalkozású népművelőt munkába állítottunk. Néhol felesleges volt a nyolcórás gazdasági ügyintéző, ezeken a helyeken viszont megosztott feladatkörű népművelőket alkalmaztunk. De nem szabad ebben sem mereven gondolkodni. Például Szent- mártonkátán a tiszteletdíjas klubkönyvtárvezető több eredményt mutat fel, mint egy-két függetlenített. Ez a kollégánk nem tudná vállalni főállásban az intézmény vezetését, így hát megtartjuk tiszteletdíjasnak. Egyébként január 1-től ő lesz az egyetlen mellékfoglalkozású népművelőnk a járásban. Az említett községek mindegyikében a saját bérkeretünk átcsoportosításával oldottuk meg a létszámgondokat. A pénzügyi tranzakciók eredményességéhez természetesen a helyi tanácsok vezetőinek megértésére is szükség volt. S legalább ennyire fontos, hogy az államigazgatási vezetők ne csak szavakban érezzék fontosnak a közművelődést. Nem művelődési házi téma. de említést érdemel: Tápiószentmártonban a tanácselnök vállára vette az önálló gyermek- és külön felnőttkönyvtár létrehozását, s mindennek technikai és személyi vonatkozásait sikerrel oldotta meg. Pest megyében ő az első tanácselnök, aki Szocialista Kultúráért Érdemrendet kapott az idei népművelők napján. „Szintre hozás” Az eddigiekből a valóságosnál kissé felhőtlenebbnek tűnik a nagykátai járás közművelődési helyzete. Az igazsághoz tartozik, hogy Szentló- rinckátán, Ság, Szele és Szől- lős (mindhárom utóbbi település hivatalos nevéhez tartozik a Tápió név) községekben nincs művelődési ház. Milyen lehetőségek kínálkoznak a közeli vagy távlati megoldásra? — Eggyel kevesebb lenne a gondunk, ha előreláthatóbban tervezünk — mondta a járási közművelődési felügyelő. — Szentlőrinckátán Alkotmányunk ünnepén avatták fel az iskola tornatermét, ezt az épületet csekély többletköltséggel művelődési rendezvények tartására is alkalmassá tehettük volna. Most utólag, valószínűleg sokkal többe fog kerülni, de a megyei művelődési központ is segítséget ígért, tehát jövő őszre valószínűleg el tudjuk végezni az átalakítást, így a klubkönyvtár és ez a terem sok évre megoldja az ottaniak gondját. Tápióságon elengedhetetlenül fontos az iskola bővítése, ezzel felszabadul a jelenlegi két tantermes épület, amelyet, bár szükségmegoldásként, de művelődési centrummá alakítunk. Hasonló elképzelés hozhat eredményt Szőllősön is. Szelén pedig a Kohászati Gyárépítő Vállalattal közösen szeretnénk bővíteni a művelődési lehetőségeket, a szellemi és anyagi erők koncentrálásával. De ott sajnos a könyvtár helyzete is rossz. Nincs titka a nagykátai fejlődésnek. Csupán a lehetőségek racionális felhasználása nyitott kapukat. S a még nem végleges új, ötéves terv összeállításánál a kulturálisan rosszul ellátott települések élveztek előnyt. Ahogy szakkifejezéssel mondják: szeretnék szintre hozni — arányosan fejleszteni — a járás településeinek közművelődési feltételeit. Kr. Gy. A hívó, rábeszélő szó Nekünk, a vita folyamatának kézbentartóinak is meglepetés, hogy az idősebb korosztály is érdeklődést mutat a klubmozgalom vélt vagy valós válságáról. Immár a második olyan hozzászóló jelentkezik, aki a hatodik iksz felé is segítő szándékkal küld értelemre és érzelemre egyaránt apelláló sorokat. A most közölt hozzászólás levélként érkezett, meghagytuk formáját, közre bocsátjuk azokat a részleteit is, amelyek ma már a közművelődési intézményrendszer korszerűsítése során nem hatnak frissnek. De bizonysága ez a levél annak a szeretetnek, amely nélkül egyetlen mozgalmi forma sem létezhet. Kedves szerkesztő elvtársak! Nagy figyelemmel olvastam a Vitatkozzunk klubokról sorozatot. Vártam az olyan korúak sorait, mint én vagyok; az 50—60 évesekét, akiknek szellemi bölcsői a munkásotthonok voltak (újpesti, erzsébeti, csepeli). Ahová még szüléink vezettek be: „Neked, kicsim, itt a helyed, itt megtanítanak a szépre, jóra, nemesre.” De mindenfajta szórakozást megtaláltunk. Például, ma probléma a gyerekek tornázta- tása, akkor nem volt az — mert a munkásotthonban volt nagy színház-, bál. és tornaterem. Igaz, az úgynevezett úri társaság nem járt közénk. De nem féltették a parkettet a cipőktől, mint sok helyen ma. Nem sorolom fel minden szórakozási lehetőségünket, de minden volt, ami létezhetett. így a könyvtárhelyiségben kölcsönzés után játszottunk: ki tud több folyót, várost, állatot stb. Aki a legtöbb eredményt érte el, az csokit kapott. Sokszor elkelne ma is ez a műveltséget fokozó játék. A hívásra, a közénk csalogatásra nincsen recept, mert vannak olyan feladatok, amelyeknek végrehajtására nem létezhet séma. Ez is olyan! Minden hívó. rábeszélő szóban a szívünknek kell benne lenni és máris célt érünk, mert akihez szólunk, az megérzi, igaz-e, amit mondunk. Végezetül még annyit: a sokféle szórakozás közben tanítottak meg az akkori idősebb elvtársaim az elvünk, rendszerünk szeretetére és megőrzésére, mert szóval is lehet őrizni. Elvtársi üdvözlettel Kiss Imréné Szigetszentmiklós RADIOFIGYELO SAJTÓKONFERENCIA. Rendszeres időközönként visz- szatérő élő műsora a rádiónak, melyben a hallgatók széles rétegeit érdeklő kérdésekről esik szó. Ezúttal a Kisiparosok Országos Szövetségének vezetői álltak a nyilvánosság elé, hogy az országos és megyei lapok meghívott munkatársainak és a hallgatók telefonon és írásban érkezett kérdéseire válaszoljanak. Elöljáróban: őszinte, kritikus és önkritikus műsor volt. Ki ne hallott volna még egyes maszekok legendás jövedelméről? Ki ne keresett volna még olcsón és megbízhatóan dolgozó, apróbb munkákat is elvállaló mestert? Nap mint nap tapasztaljuk, milyen szükség van a kisiparosok szolgáltatásaira. S nem ritkán azt, hogy a szolgáltatás helyett egy részük inkább az ipar- szerű termelést választja. Ezekről a kérdésekről esett szó — sok más között — ezen a sajtókonferencián, melyen a KIOSZ vezetői állást foglaltak amellett, hogy a kisiparosság legfőbb feladata a szolgáltatás, de beszéltek azokról az okokról is, azokról a jövedelmi és adózási szempontokról, amelyek gyakran kedvezőbbé teszik számukra a termelőmunkát. Telefonáló kisiparosok kérdésére válaszolva beharangoztak egy új. jövőre megjelenő jogszabályt, mely e társadalmi réteg számára is lehetővé teszi a műhelyek bérbevételét. Végül eloszlattak egy tévhitet is — a mammutjöve- delmekről. Megtudhattuk: a 200 ezer kisiparos között mindössze kettőnek van kiugró jövedelme, ám ennek nagy részét is elvonják adó formájában. NŐKRŐL NŐKNEK. Reményteli várakozás, csügge- dés, kilátástalanság, lázadás és belenyugvás. Ilyen címszavakba lehet összefoglalni a gyermektelenség állapotát. Erről faggatta tapintatosan, együttérzően a műsor legutóbbi adásában Fodor Csilla interjúalanyait. Közöttük dr. Jakubecz Sándort, Békés megye szülész-nőgyógyász főorvosát, a meddőség elleni küzdelem egyik hazai jelesét. Szívbe markolóak voltak az interjúk is. Azzal a fiatalasz- szonnyal, aki első férjétől azért vált el, mert ő nem akart gyermeket, a második pedig most azért válik tőle, mert nem született gyermekük. Elgondolkodtató volt, annak a középkorú pedagógusnőnek véleménye is, aki így fogalmazta meg az okot, ami visszariasztotta attól, egyedül vállalja egy kisgyermek felnevelését: „A gyermektársadalom nagyon kegyetlen. Más, ha egy kisgyermek azt mondja, hogy otthagyott az apukám, de volt apukám, és más az, ha egyáltalán nem is volt... S bemutatott a műsor egy gyermektelenül is harmonikus házasságot, melyben a házasfelek környezetük, szű- kebb és tágabb családjuk, ismerőseik gyermekeinek bol- dogításában találják meg a gyermektelenség kínzó magányának ellenszerét. Bányász Hédi SZÍNHÁZI ESTEK Isten bokrétája Gyurkovics Tibor szatírája a Pesti Színházban Rossz éjszakáin volt. Álmomban rákönyököltem isten kalapjára és összenyomtam rajta a bokrétát; préseltem, préseltem, de sehogy sem tudtam kiaszalni, mert túl nagy volt ahhoz képest, amilyen kis ország vagyunk. A rémálom nem létezhetett volna Gyurkovics szatírának felbélyegzett szimpla komédiája nélkül. Hiszen ki merné állítani, hogy akárcsak társadalmunk tudatának mélyrétegeiben is létezne még az a felsőbbrendű magyarság- tudat, amely dúdoltatná velünk: „Ha a föld isten kalapja, hazánk bokréta rajta”. Nos, szerzőnk ezzel a nem létező problémával hadakozik. Látszólag. De a felszín alatt nyomorúságos mentséget tákol a társadalompszichologizálással egy magatartásformához. Akarva? Akaratlanul? Rólunk szó! a mese. sztorija kizárólag magyar viszonyok között születhe- . tett, szereplői közül egyetlen egy sincs, aki normális lenne. A nézőnek sincs kivel azonosulnia, hogy netán annak a figurának a szemével nézze (lenézze) ezeket a hígagyúakat, így hát a széksorok között ülők totális ön lebecsülésre kényszerülnek. Ebben az esetben ez azért baj, mert Gyurkovics műve alapvetően hamis, mindössze néhány szilánknyi igazságtartalmat lehet jóindulattal felfedezni. Napjainkban játszódik az első rész. Két javakorabeli ifjú — 25 és 27 éves — tétlenül heverész a tunyaság pam- lagán. Dolgozni, szórakozni, szeretkezni sincs kedvük, levegőt is csak azért vesznek, mert kell. A nihil akkora, hogy az éppen arrajáró postás csak úgy vitézi kedvéből a földön magáévá teheti főhősnőnket, aki az akció után — mégcsak le sem porolva magát — azon gondolkodik, hogy tényleg megesett-e. ami megesett. Jegyese, azaz pamlagtársa lükén vigyorog az ügyhöz. A hajadon szülei eközben lakásért, bojlerért rohangálnak és az érsekségre, mert magzatuk egyházi esküvőt akar, mondván: az ünnepélyesebb. Micsoda hazugság-petárda durran? Dehogyis ideológiai ellentmondás, dehogyis feszültség, kizárólag külsőség. Most ismét elmondható: az isten nem dramaturg, nem is szerencsejátékos. Például fél óra alatt legalább ötször halljuk, hogy esküvői engedélyt kell szerezni a fiataloknak az érsekségtől. Hogy miért? Apróságokat nem indokol Gyurkovics. Miközben a fiatalok a hátukon tartják az öreg üveges szekrényt, megérkezik egy bomlott szellemű pedagógus és hozza a reformtantervet, egy számítógépes mérnök, aki kalapáccsal szétveri — javítás címen — a televíziót, jön továbbá a falusi rokon borral, pogácsával: szegényke az esküvőre hozta, amelynek időpontját még az a bokrétás kálapú sem tudja. Mint Hamlet atyjának szelleme, úgy járkál ki-be, nem tudni, miért és miért onnan, ahonnan az öreg nagypapa, egy szenilis veterán, bár tudja, hogy harcolt, de, hogy miért, arra már nem emlékszik. Betoppan egy munkás is — legyen hát mindenki képviselve —, aki a szőnyegen kalapálja ki a sarlóját. Nyilván ez a munkás-paraszt szövetség szimbóluma. Ha már rólunk van szó, engedtessék meg a kritikusnak egy kevés öndicséret, hiszen kötelességtudóan helytült a színházban. Nem ment át a moziba, se kedvenc kávéházba, se tucatnyi olvasatlanul várakozó könyvéhez. Megnézte a második felvonást is. Az ötvenes évek küszöbe, talán eleje. Díszlet a régi, azaz az új, pontosabban az első felvonásbeli. Micsoda szellemes formabontás! ltjaink most is a tunyaság-pamlagon ülnek Szabad Népet olvasva. Könyv egy darab sincs a lakásban, csak egy néprádió. A veterán nagypapa szívósan megőrizte szellemi állapotát, már amit az első részben mutatott. A szülők rettegnek az éjszakai bőrkabátos emberektől. A játék pontosan megismétlődik. A figurák éppen olyan hibbantak, csakhogy mindent átjár a rettegés, az életbizonytalanság. Happy and nincs? (Idézet a Sárika kicsikét butácska című slágerből.) De van! Sőt, sugárzó optimizmus, jövőbe mutatás. A szereplők rádión hallgatják a „néhai csapat” focimeccsét és kérem sikerült gólt rúgni. A kezek magasba, függöny le. Csak egy dolgot nem hallottunk a rádió közvetítéséből : mi rúgtuk a gólt vagy nekünk rúgták, netán öngól volt? Íme, a képlet: ma tunyák, lusták, bugyuták vagyunk és harácsolok. Ez okozat. Fél évtizeden át sokan rettegtek a személyi kultusz éveiben, a dog- matikusságban, a proletkultban. Ez volt korábban. Tehát...? Meddig kell nekünk ez a mentség? Negyvenen alig innen, harmincon alaposan túl se nagyon emlékezünk erre, legalább úgy, mint isten bokrétás kalapjára sem. Biztosan nehéz idők voltak azok. És azóta? Rossz lóra tett az Equus után a Pesti Színház. Nem lehet véletlen, hogy a társulat legjobb színészei sem tudnak mit kezdeni a megíratlan sematikus figurákkal. a bombasztikusán rossz szöveggel. Ismét meggyőződhettünk róla, hogy a közönséget tisztelni kell: volt taps, színésznek kijáró tiszteletből. Reméljük, a színházbérietek sem "éltetik soká isten kalapján a bokrétát. A darabot Kapás Dezső rendezte. A két fiatalt lelkesen és odaadóan próbálja életre asszociálni Peremarto- ni Krisztina és Balázs Péter. Kozák László és Tábori Nóra néhány pillanatot kitűnően old meg, a papa és a mama szerepében. Suka Sándor mindent megpróbál, folyton rájátszik, segíteni akarván a munkásfigurán. Ráday Imre, mint nagypapa: végig „legyintgeti” az előadást, elhelyez ugyan egy-egy kemény mondatot, de mintha értelme sem volna, ismét legyint és eltűnik, mint egy fal járó. Bárdi Györgynek, Benkő Gyulának, Farkas Antalnak és Bánki Zsuzsának vannak még jó pillanatai az előadásban. Kriszt György
