Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-20 / 272. szám

’kMíop 1980. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Az irodalom a művelődés alapja A MEGYEI IFJÚSÁGI KÖNYVNAPOK MEGNYITÓJA Ki az a ma élő magyar író, akinek könyve az ünnepi könyvhétre jelent meg, s a textillel, a textilgyártással foglalkozik? Ki az a Dunaka­nyarhoz is kötődő prózista, akinek édesapja ma már a magyar irodalom klasszikusa? Ki az a sikeres dráma- és prózaíró, aki a Szentendre Baráti Körének is elnöke? Ki­ről nevezték el a szentendrei könyvesboltot? Ki tervezte a megyei művelődési központ mozaikját, s milyen, külföl­dön is híres albumai jelenték meg a festőnek? Sokoldalú képzettség A házi Könyvről könyvért vetélkedő résztvevőinek a fenti kérdéseket tette fel teg­nap délelőtt Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtárban Feledi Péter, a Magyar Televízió munkatársa. Sorban érkeztek a válaszok is — nemegyszer a közönség soraiból —, jelezve, hogy a fiatalok jó részét való­ban érdekli a könyv, az érté­kes irodalom, a művészet: Moldova György, Karinthy Ferenc, Szakonyi Károly, Tóth Árpád, Barcsay Jenő. A vetélkedő persze csak ré­szét képezte annak a gazdag programnak, amellyel a II. Pest megyei ifjúsági könyvna­pok eseménysorozatát meg­nyitották. A megye minden részéből érkezett fiatalokat — diákokat és ifjúmunkásokat —, a rendező szervek: a KISZ Pest megyei Bizottsága, a me­gyei tanács művelődésügyi osztálya, a megyei művelődési központ, a megyei szakszerve­zeti könyvtár — képviselőit, a város vezetőit dr. Tóth Albert, a Magyar Szocialista Munkás­párt Pest megyei Bizottsága propaganda-művelődési osztá­lyának vezetője köszöntötte. Ma az ideológia, á művészet, a kultúra kérdései a társada­lom egyre szélesebb rétegeit foglalkoztatják — mondotta egyebek közt —, az MSZMP XII. kongresszusának határo­zatai is csak sokoldalúan kép­zett emberekkel hajthatók végre. Éppen ezért fontos, hogy az iskolák, művelődési intézmények a művelődés vonzó formáit teremtsék meg. A művelődés egyik legfonto­sabb eszköze az irodalom. Rendhagyó vetélkedő Hasonló gondolatokat fejte­getett a megyei rendezvényso­rozatot megnyitó Fábián Zol­tán író, a Magyar írók Szö­vetségének titkára. Az ember csak az írott szó segítségével válhat a közösség részévé úgy, hogy közben a maga legegyé­nibb létét is megőrzi. Az iro­dalom a művelődés alapja. Harmincéves kora után min­denki felelős a maga arcáért. Nos, a mai magyar irodalom abban szeretne segíteni a fia­taloknak, hogy harmincéves korukban becsülettel visel­hessék ezt az arcot. Ebben segít az irodalom — azoknak a fiatal íróknak a művei is, akik részt vettek a megyei ünnepségen. A meg­nyitó beszéd után a KISZ Központi Művészegyüttes Iro­dalmi Színpadának tagjai ad­tak műsort. Ezután került sor a már említett rendhagyó, Könyvről könyvért vetélkedő­re, a fiatal írók, ifjú olvasók találkozására, véleménycseré­jére is. Találkozók A délutáni program egyik érdekes eseménye pedig az a rendhagyó író—olvasó találko­zó volt, ahol a közönség tag­jai cserélhették ki véleményü­ket az íróvendégekkel az ifjú­ságról, könyvről, olvasásról. A nap rendezvényei közül érde­mes megemlíteni azt a szak­mai tanácskozást, amelyen könyvtárosok és KISZ-vezetők vitatták meg a Könyv és if­júság akció Pest megyei ered­ményeit, a könyvtárak és az ifjúsági szervezet együttmű­ködésének lehetőségeit, vala­mint a Felszabadulás lakóte­lepi iskolában szervezett ta­lálkozót, amelyen D. Nagy Éva, a Móra Könyvkiadó szer­kesztője beszélgetett a gyer­mekolvasókkal. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat a mű­velődési központ előcsarnoká­ban nemcsak friss kiadvá-> nyokkal, hanem antikvár könyvekkel is várta az érdek­lődő, vásárolni szándékozó fiatalokat. P. Sz. E. A Vox Humana nagy díja Kórussikerek Magyar sikerek születtek a BBC „Énekeljenek a népek” elnevezésű nemzetközi kórus- versenyén. A kamarakóru­sok kategóriájában a pécsi Nevelők Háza kamarakóru­sát, a nagykórusok versenyé­ben pedig a váci Vox Humana énekkart ítélték a legjobbnak. A Vox Humana a versenyen nyújtott kimagasló teljesítmé­nyéért kiérdemelte a BBC nagydíját, az Ezüst Rózsa ser­leget is. A díjakat Gareth Walters, a BBC zenei osztályának kép­viselője szerdán Budapesten, a Magyar Rádióban adta át az énekkarok képviselőinek. VETÉLKEDŐ Népdalok, népzene December 7-én rendezik meg a Bartók- és a Kodály- centenárium alkalmából meg­hirdetett Röpülj, páva nép­daléneklési verseny első elő­döntőjét, amelyet további hat követ. A versenyt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hirdette meg, s a résztvevők népdalokat vagy népdalfel­dolgozásokat tolmácsolnak hangszeres kísérettel, vagy anélkül. A vetélkedőn népze­nei alkotásaik bemutatásá­val részt vesznek a Magyar- országon élő nemzetiségiek is. Az elődöntőben szereplő­ket négyezernél több jelent­kező — mintegy háromszáz együttes és hétszáz szólista — közül válogatták ki. Egy-egy elődöntőben öt-hat verseny­ző mutatkozik be: szereplé­süket az előadói készség és a dal megfelelő kiválasztása alapján értékeli a zsűri. E tes­tületben népzenekutatók, nép­rajzi szakemberek, zeneszer­zők, költők és neves előadó- művészek vesznek részt. A középdöntőket — ame­lyeket ötvenpercesekre ter­veznek — a jövő esztendő feb­ruárjában közvetíti a rádió. A versenyzők itt újabb prog­ramokkal szerepelnek. A dön­tőre tavasszal kerül sor, s ar­ról a rádió és a televízió két­részes előadásban számol be, A megnyitó után antikvár és a frissen kiadott könyvekből válogathattak az érdeklődők Szentendrén Barcza Zsolt felvétele Négy főváros között BESZÉLGETÉS TINNYE KUTATÓJÁVAL Miskey István, Fejér megye alispánja 1697 őszén tiszteletteljes hangú levélben fordul 1. Lipát kamarai igazgatóságához: „... Néhány szegény alattvaló az el­múlt évben megkezdte Tinnye puszta benépesítését, mely puszta Pest megyében fekszik, de azután, nem tudni, mily indítéktól vezettetve, a tizedszedők most tőlük ti­zedet követelnek. Azért alázatosan arra kérem a nemes kamarai igazgatóságot, hogy azokat a szegény tinnyei lakosokat őfelsége idézett kegyes parancsa értelmében kegyeskedjék védelmébe venni és a kerületi tizedsze- döket utasítani, hogy szándékuktól álljanak el.” Színes középkori táj Az Országos Levéltárból előkerült irat, amely jól érzé­kelteti a török kiűzése utáni hazai állapotokat, közöttük az új telepesek hároméves adó- mentességére vonatkozó ren­deletet megszegő tizedszedők visszaéléseit, a Tinnye, Uny történetet a XVI—XVII. szá­zadban című kötetben olvas­ható. A könyv írója, dr. Kiss Ákos kandidátus, művészet- történész, az Iparművészeti Múzeum osztályvezetője. Hi­vatalból végzett feladatai egé­szen más jellegűek — hogyan vált éppen Tinnye történeté­nek kutatójává? — Családom 1926-ban Er­délyből érkezett Tinnyére. Né­hány évig magam is ott jár­tam iskolába, később azonban már csak vendégként érkez­tem a faluba. Jogi ^egyetemet végeztem, majd művészettör­ténetet. Az, hogy Tinnye tör­ténetét, múltját kutatni kezd­tem, szinte a véletlennek kö­szönhető. Az 50-es évek vé­gén ugyanis a Zsámbékon templomot építő Aynard­nemzetséggel foglalkoztam. Aynard lovag a XII. század végén érkezett hazánkba; a család, ahogyan a középkori oklevelek határjárás formájá­ban leírják, várat is emelt itt. A kutatómunka eredményt hozott: a kő alapon épült fa­vár maradványait az egyik, Tinnye fölött emelkedő hegyen fedezte fel dr. Kiss Ákos. Ku­tatása eredményeit 1959-ben publikálta az Archeológiái Ér­tesítőben (s egy franciaországi kongresszuson nagy érdeklő­dést keltő előadást is tartott a témáról). Ettől kezdve Tinnye is egyre jobban foglalkoztat­ta, a középkor egyik legszíne­sebb, legmozgalmasabb életű tájegységét fedezte fel e négy egykori főváros — Székesfe­hérvár, Esztergom. Visegrád és Buda — között fekvő terü­letben. Nemesi közbirtokosság — További ösztönzést az adott — folytatja dr. Kiss Ákos —, hogy dr. Lakatos Ernő felhívta a figyelmem: a megyei levéltárban igen gaz­dag, a tinnyei, unyi közbir­tokossággal, a Miskey-család- dal kapcsolatos anyag talál­ható. A család különböző ágai igen nagy szerepet játszottak a magyar történelemben. Je­lezheti talán ezt az is, hogy egyes tanulmányaimat, helyi vonatkozásaik miatt győri, veszprémi, szekszárdi kiadvá­nyokban tettem közzé. A család fő ágának történe­te azonban Tinnyéhez kötő­dik elsősorban. Győr utolsó főkapitánya, Miskey István 1702-ben lett a vidék földes­ura, leszármazottai az ország legnagyobbnak tartott közbir- tokossági nemességévé terebé­lyesedtek. A családnak e há­rom faluban — Tinnyén, Jászfaluban és a ma Komá­rom megyéhez tartozó Unyban hétezer hold birtoka volt, a reformkorban 26—27 kúria épült a községben. — E hatalmas közbirtokos- sági nemesi szervezet szerepét akkor értékelhetjük megfele­lően — folytatja dr. Kiss Ákos —. ha arra gondolunk, hogy a felvilágosodás, majd a reformkor eszméinek a polgár­ság kis száma következtében elsősorban a nemesség volt fő erjesztője és terjesztője. Hadd említsek néhány nevet. Tinnyéhez kötődik prudniki Hantken Miksa (1821—1898), a magyar földtani kutatás út­törője, Somogyi Antal, a ván­dorpatrióta, Simonchich Já­nos. Pest megve másoőalis- pánia, a Pesti Hazai Első Ta­karékpénztár. majd a Magyar Nemzeti Színház alapító igaz­gatója, Lendherr András épí­tész, Szokoly Viktor író, szer­kesztő. Sántha István országos hírű gazdász. A közbirtokosság tagjai közé tartozott Andrássy József is, aki egy időben a reformországgyűlések kon­zervatív ellenzékének vezére, Deák Ferenc politikai ellen­fele. Metternich bizalmasa volt. Majd’ négy évre, ahogyan a kutató írja, Kossuth Lajos is a Família Miskeyana nem vér szerinti tagjává vált: hogy ugyanis a reformkori mozgal­mak élén járó vármegyében, s Pest megye küldötteként a pozsonyi alsó táblán politikai jogokat gyakorolhasson, 1842- ber> Tinnyén és Unyon kisebb birtokot, kúriát vásárolt. Itt szerkesztette lapját, a Pesti Hírlapot, elvbarátaival nem­egyszer vitattak meg országos jelentőségű politikai kérdése­ket. Türténélem négy kötetben Egy néhány évtizedes idő­szakban tehát sokkal fonto­sabb szerepet játszott a tele­pülés a magyar történelem­ben — ha akárcsak azzal, hogy otthont adott a haladó eszméket vallóknak —, mint mai állapotai alapján sejthet­jük. Ezért fontos az a munka, amelyet dr. Kiss Ákos vég­zett különböző tanulmányai, majd a település XVIII. száza­di és XVI—XVII. századi történetének megírásával. Az előbbi kötet 1971-ben, az utób­bi 1977-ben jelent meg. Azóta elkészült a három település történetét az őskortól a XVI. század elejéig bemutató kró­nika, s készen van — kiadóra vár — a talán legérdekesebb, legizgalmasabb, a IX. századi eseményekkel foglalkozó kötet. P. Szabó Ernő HETI FILMJEGYZET Viva, Mexikó! Jelenet a Viva, Mexikó! című filmből Egy film, amely közel öt évtizedet várt a bemutatóra. Szergej Eizenstein, a Pa- tyomkin páncélossal akkor már világhírnevet szerzett szovjet filmrendező, 1931-ben Mexikóba utazott, hogy — a híres amerikai író, Upton Sinclair anyagi támogatásával — filmet készítsen ebben az akikor még súlyos társadalmi ellentmondások között vergő­dő, egzotikus országról. Ere­detileg néprajzi dokumentum­filmről volt szó, de aztán az átélt élmények, a mexikói va­lóság hihetetlenül gazdag ké­pe átírták a koncepciót. Eizens­tein körülbelül harminc nor­mál játékfilmre való hosszú­ságú anyagot forgatott le, nagyszerű operatőre, Eduard Tissze kamerájával. A mint­egy nyolcvanezer méter nyers­anyagot az USA-ba küldték előhívni; Eizenstein, máig nem pontosan, tisztázott körülmé­nyek között, elhagyta Mexi­kót. hazautazott a Szovjet­unióba, s a film nyersanyagát soha életében nem kapta kéz­be. Halála évéig, 1948-ig, több­ször megpróbálta visszaszerez­ni a Viva Mexikó! anyagát — Ihiába. Csak 1974-ben adták át a tekercseket a New Yonk-i Mo­dern Művészetek Múzeumából (ahol őrizték őket), a Szovjet­uniónak. Ekkor a már nyolc­vaneves, de még teljes szelle­mi és fizikai frisseségnek ör­vendő Grigorij Alekszandrov, Eizenstein egykori assziszten­se, Eizenstein feljegyzései, váz­latai, elképzelései alapján, a nagy rendező stílusához iga­zodva, megpróbálta filmmé összerakni az irdatlan meny- myiségű anyagot. A Viva, Mexikó !-t aztán az 1979-es moszkvai filmfesztiválon mu­Kaliíorniai Ne becsüljük le az ügyes mes terembereket, akik értik a szakmájukat. Neil Simon ilyen mesterember: darabjai­ban s a belőlük készült fil­mekben meg önálló filmfor­gatókönyveiben bebizonyítja, hogy a szórakoztatás komoly mesterség és hogy ő ezt a mesterséget igencsak jól érti. Legújabb bizonyítéka a Ka­liforniai lakosztály című film, melyet Herbert Ross rende­zett. Simon öt házaspár ka- íandjait keveri-kavarja-forgat- ja-kuszálja a filmben. Neil Simon érti, hogyan kell bonyolítani a cselekményt, dialógusai is szellemesek, mu­latságosak, elkever egy kis Don Azaz: a Don Giovanni, Mo­zart 1787-ben Prágában bemu­tatott remekműve — mely most egy nagyszabású opera­film jóvoltából a mozikban is élvezhető. (Zeneileg remek előadás: a dirigens — Lórin Maazel — éppúgy világsztár, mint a teljes szereposztás). De: vajon Mozart Don Giovannija-e ez az operafilm? A kérdés éppoly jogos, mint Bergman Varázsfuvola- filmje esetében volt. (Vagy mint bármely más megfilme­sítés esetében is jogos lenne.) A rendező, a film egyik nagy öregje, Joseph Losey, egyszer­re vonzóan és ellentmondásra ingerlőén érdekes filmet ké­szített. Vonzó, ahogyan félre­teszi a mű operaszínpadi ha­gyományait, és nem lefény­tatták be. Azóta számos más fesztivált is megjárt, és sok országban vetítették. Most hozzánk is eljutott. A Viva, Mexikó! jelen for­májában is Eizenstein filmje. Noha — az eredeti koncepció­hoz híven — formájában ta­lán filmnovellák füzérének nevezhető leginkább, a film mégis egységes egész, mert minden kockáját áthatja Eizenstein páratlan érzéke a valóság megragadására. Akár a múltat vizsgálja — a mexi­kóiak ősi vallásának, történel­mének, meg a kereszténység­nek és a legújabb történelem­nek a keveredését, egymásba olvadását —, akár a népszo­kások bámulatosan értő kéz­zel megragadott dokumentu­mait tárja elénk, akár egy tragikus1 szerelmi történetet vázol fel, melyben a játék- íikni elemek éppúgy jelen vannak, mint a legklassziku­sabb dokumentumfilmes esz­közök — egy dolgot mindig szem előtt akar tartani, neve­zetesen azt, hogy Mexikóról úgy kell beszélni, hogy ne az egzotikum, a felszínes idegen- forgalmi különlegesség ural­kodjon el a képeken. Más sza­vakkal: Eizenstein nem ta­gadta meg magát itt sem; igazából Mexikóban is a tár­sadalom mozgásai, ellentétei, konfliktusai, tragikus összeüt­közései érdekelték, s mindeze­ket fel is fedezte, meg is örö­kítette, a derűvel, a szépség­gel, a lírával, az izgalommal együtt (a bikaviadal képsorai például Hemingway corrida- regényeinek magaslatain jár­nak!). Egy nagyon nagy mester torzónak is lenyűgöző alkotá­sa a Viva, Mexikó! — nem mindennapi filmélmény. lakosztály érzelmességet is, egy kis pszichológiát, egy kis drámát, egy kis burleszket, egy kis bohózatot — szóval jól fo­gyasztható a keverék. Hogy mindezt már — kü­lönböző változatokban, keve­résben. — láttuk-olvastuk? Igen. Hogy a két színes bőrű házaspár viszontagságai oly­kor bugyuta bolondozásba csapnak át? Igen. Hogy a bo­nyolítás képletei előre kiszá­míthatók? Igen. De mindeze­kért kárpótolja a nézőt, hogy egy filmben láthatja Jane Fondát, Walter Matthaut, Maggie Smithet, Michael Cai- net —, akiik mind kitűnően játszanak. juan képezett színházat, hanem filmet készít az oparából. Vonzó, ahogyan ügyel az éne­kesek színészi játékára, s ki­tűnő teljesítményekre sarkall­ja őket (minden énekes maga játszik, nincs dublőr). Vonzó, hogy az egész mű képzőmű- vészetileg is atmoszférát su­galló (a Velence közelében lé­vő Vicenzában, a nagy építész, Palladio remekművei között forgatták a filmet). De ellent­mondásra késztet, hogy szá­mos, a zenétől idegen effektust is alkalmaz, és hogy olyan ..osztályharcosra” veszi Don Giovanni meg az egyszerű köznép konfliktusait, mintha Mozart és szövegírója. Loren­zo Da Ponte, legalább közép­fokú marxista tanfolyamot végezték volna ... Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom