Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
Tengerparti beszélgetések Színek, szavak, sziklák Split A beszélgetés éppen úgy indult, mintha itthon, a budaörsi lakótelepi lakásban kerestem volna meg. Csapó Zoltánná, a COOFTURIST munkatársa arról beszél, hogy a két gyerekkel öt évvel ezelőtt kapták meg a tanácsi lakást, s ők nem szenvednek a lakótelepi betegségben: a magánosságban. Ügy érzi, összekötik őket a többiekkel a közös gondok. — Nyáron az a legrosszabb — panaszkodik —, hogy Budaörsön nincs napközis tábor. A gyerekeket a legkorszerűtlenebb általános iskolában „őrzik meg”. Pedig szerintem a szülők is sokat tennének, ha megkérnék őket. Az „új” lakótelepiek összetartanak... A város atmoszférája A beszélgetés éppen úgy indult... csak éppen nem Budaörsön, hanem légvonalban számolva ötszáz kilométerrel távolabb, a spliti tengerparton került rá sor. Előttünk az Adria, amelyről a gyerekek is azt mondják: a kék; párába burkolód- zó szigetek, fölöttünk kaktusz, babérfák, ciprus, meredeken felszökő vörös sziklák, majd a camping, s szállodánk, a Split. Még távolabb a Műsor hegy. Mészkőfalai ezer méternél magasabbra emelkednek, kopárak — de ezeknek a kopár szélfogó szikláknak köszönhetők a város pálmái, babérfái, az a klíma, ami nyaranta több száz ezer turistát vonz Dalmácia fővárosába, Splitbe, s a jugoszláv tengerpart más városaiba. Az első találkozásra persze még Ferihegyen, a csoportot zágrábi átszállással egyhetes spliti útra röpítő gép indulása előtt került sor. S miközben a repülőútra gondoltunk, majd a tájat, a műemlékeket faggattuk, az idegenvezetőtől is egyre többet kérdeztünk: évszámot, adatot, időpontot, helyszínt... Hogy a mi csoportunkról mi a véleménye, arról viszont nyilván hiába is faggattam volna az idegenvezetőt. Márcsak azért is, mert a kötetlen program miatt inkább csak az étkezésekhez alkottunk csoportot. Egyébként ki a tengerparton, ki a város műemlékei között, ki hajóúton, hegyi autóbusztúrán töltötte az időt. Az étkezések jelentették a tapasztalatcsere, élménybeszámoló perceit. Apropó, étkezés! Az út talán egyetlen szépséghibája volt, hogy példásan magyar kosztot kaptunk. Márpedig, akik igazi utazók, tudják, hogy egy-egy étel. ital legalább any- nyit mond a tájról és a népről, mint a műemlék. Vigasztalódhattunk persze a város bármelyik kisvendéglőjében. Vehettünk pizzát a pizzériában, szimatolhattuk a halpiacon az osztriga, a tintahal illatát, a kikötő melletti piacon válogathattunk a csorduló le- vű körte, a szőlő, a füge között, kóstolhattuk a „hegyen túlról” érkező árusok sajtjait. „Ha nem veszel, az sem baj — mondják a mozdulatok, tekintetek —, de végül úgysem tudod megállni." S a legtöbbször így is van... Ez a kötetlenség, közvetlenség, barátságosság adja részben a piac varázsát, mediterrán hangulatát, ahogyan részben ez adja meg az egész város atmoszféráját is. Egyszer sem láttam, hogy a buszvezető becsapta volna az ajtót valaki előtt, hogy türelmetlen lett volna a sorban álló, hogy a pincér morcosán nézett volna a vendégre. Meglehet, emögött az a józan közgazdasági számítás rejlik, hogy együtt, egymásból élünk — ez a magatartás (s gondolkodásmód) elkelne néha nálunk is ... Meglehet az is, sőt biztos, hogy így van: a szükség alakította ki a mai Split építészeti arculatát. Az ókori kis görög kolónia, Aszphala- tosz, akkor vált jelentőssé, amikor a dalmáciai származású Diocletianus császár itt építette fel palotáját. A császár halála után a hatalmas épület pusztulásnak indult, míg a VII. században az avarok elől ide nem menekültek az akkor jelentős település, Salona lakói. Távol áll tőlem, hogy művészettörténeti fejtegetésekbe kezdjek, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a várként használt ókori palota falain épült középkori házak, a reneszánsz korában — a velencei uralom alatt — épített paloták, s a város további fejlődése olyan folyamatosság érzetével ajándékozzák meg a látogatót, s ami talán még fontosabb: az itt élőket, amely szinte előlegzi az egészséges nemzeti tudat létrejöttét. Lehetett az úr Velence, fenyegethetett a töMestrovic egyik leghíresebb alkotása, a Gragur Ninski az Arany Kapu előtt rök, lehetett a város neve Spalato, működhetett itt Napóleon alatt a francia adminisztráció, lehetett a település az osztrák—magyar monarchia része — a splitiek megmaradtak annak, amik: öntudatos, önállóságra törekvő dalmátoknak. Dalmácia — múlt és jelen Ez a fogalom, persze, ma már csak földrajzi megjelölés. Valamikor az illír eredetű dalmata törzs élt itt, ma legfeljebb a beszéd gyorsasága, a hangsúlyozás és a számos olasz eredetű kifejezés különbözteti meg a dalmátokat a horvá- tokon belül. No meg, hogy itt élnek, a Zadartól a Kotori öbölig terjedő partszegélyen. Amikor legalábbis spliti kollégáimat, a Slobod- na Dalmacija (Szabad Dalmácia) újságíróit faggatom, inkább a város jelenével, mint az etnikai fogalom eredetével és mai jelentésével foglalkoznak. Dalmáciáról, s elsősorban Splitről beszélünk az újság állandó városi rovatának két munkatársával, Javorka Luetic-tyel és Zvonko Pu- patic-tyal, s a szerkesztőségi titkárnő, Ana Dvornik kitűnő tolmácsnak bizonyul. Hamarosan kiderül, hogy a város jelene valóban legalább annyira izgalmas, mint a múltja. — Harminc év alatt több mint a duplájára nőtt a lakosság — mondják —, ma negyedmillióan élnek itt Az egyik vonzóerő a kitűnő klíma, az évi 2588 napsütéses óra, a turizmus növekedése a szolgáltatásban dolgozók számát is növeli. Ezen túl azonban nagyon fontos közlekedési csomópont a város; igen nagy ipari üzemei vannak, ötezer embert foglalkoztat a hajógyár, komoly hagyományai vannak a cementgyártásnak, a második világháború után ugrásszerű fejlődésnek indult a vegyipar. Nagy gyár a Jugovinil, 10 ezren dolgoznak a Jugoplastikban, Split tehát valóban Dalmácia politikai, gazdasági, közlekedési és kulturális csomópontja. Az újságírók minden kijelentést tényekkel bizonyítanak: igen erős itt a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, 23 ezer tagja van; a kulturális élettel kapcsolatban a számos egyetemi fakultást, a híres nyári játékokat, az itt élő írók, művészek, s a jelentős amatőr csoportok nevét említik. Az újság vasárnapi kiadása, a Medjaljna Dalmacija, amely tartalmi értékei, kiállítása miatt külön hetilapnak is beillik, meggyőzően bizonyítja az itteni szellemi energiákról mondottakat. Szellemi energia ... sok mindenről szó esett már a fentiekben, csupán arról az életműről nem, amely a város egyik legnagyobb vonzerejét jelenti. Csupán a farigcsáló pásztor gyerekről, Jugoszlávia világhírű művésszé növekedő szobrászáról, Ivan Mestrovicról nem. Monumentális szobra, a horvát-glagolita egyházi nyelv harcosának, Grigur Nins- kinek hét méter magas alakja a Diocletianus-palota főkapuja, a Porta Aurea előtt áll, bibliai témájú fadombormű-sorozata a tengerre hajoló Kastelet kápolnájában, műveinek nagy része a Mestrovic tervezte egykori műtermes villában látható. Szenvedély és érzékenység, heroizmus és a lírai részletek iránti fogékonyság, a villa feletti sziklák kopárságát, a valószerűtlenül kék tenger tágasságát, a levegő és a növényzet lágyságát egységgé változtató teremtő erő... A hullámok egyre erősebbek. Elhagytuk a kikötőt védő kőgátat, az Atlas idegenforgalmi iroda hajója a spliti kikötőből Brac, az Adria harmadik legnagyobb szigete felé siklik. A kötelet oldó középkorú nő munkakört vált. Az apró hajóbár csábító, mielőtt megkóstolnánk a sziget híres borát, a vugavát, úgy érezzük, illik inni egy kis Zrínyi konyakot is. Miután lehajtjuk az italt, halljuk az árat: 200 dinár — s ettől majdnem visszajön, ami lement. A második poharat azután már újra vidáman isszuk: a hölgy megszokásból — régi dinárban számolt. Befogadtak a szigeten Supetarban, a sziget hangulatos fővárosában újabb meglepetés ér bennünket. A Ziza étterem előtt ízes magyarsággal szólal meg valaki: „Azután a sült halunkat megkóstolják ám!" Aki szól: Bonyás Katalin, az étterem egyik vezetője, negyvenes, mosolygós arcú asszony. Szabadkáról került ide, mégpedig igencsak kalandos úton. — Belgrádban turistaiskolát végeztem, azután jöttem ide, 1968-ban — meséli. — Édesapám magyar, anyám német nemzetiségű. A német mellett olaszul is megtanultam, s az utóbbi tíz évben idegenvezetőként bejártam a világot. 1971-ben az NSZK-ból vezettem csoportokat a Hvar szigetre, később dolgoztam az USA-ban, Kuvaitban, Norvégiában, Hollandiában, Ausztriában, Nyugat- Berlinben. Néhány halyen bírósági tolmács is voltam. De ide, úgy érzem, már hazatértem. — Mindenesetre most nem az otthon kényelmét jelenti az étterem ... — Nyáron tényleg sok a munka. Az étterem a Hotel Jadran része, az egyetlen hely a szigeten, ahol a la carte rendelhet a vendég. Ilyenkor sok a túlóra, ma is reggel 6-tól éj félig dolgozom. De engem a főnö köm, Katie Marin eleve azzal vett fel az étterem pénzügyi vezetőjének: „látni akarom, mi van itt, rendben mennek-e a dolgok". Nos, egy idényben 25—30 ezer szállóvendég, sok tízezer látogató fordul meg a szigeten, elképzelheti, hány felé kell figyelnem. De megéri... — S amikor vége az idénynek? — A szállók legnagyobb része október közepén bezár. A szezonmunkások hazamannek, Szabadkáról például 200-an dolgoznak itt. A jövő szezonra készülünk, vagy tanulunk. Az biztos, hogy nem fogok unatkoz ni: foglalkozhatok a hétéves kisfiámmal, januárban egy hónapra Szabadkára megyünk, meg az eszéki rokonokhoz. Érdekes, én az ottani Csingilingi csárdába járok kikapcsolódni. — A jövő? — Itt szeretnék maradni. A szigeti emberek nem szeretik az idegeneket, de úgy érzem, befogadtak. Emberi környezet Sok mindent meg (és fel) jegyeztem: erről inég írni kell. Például a szűk utcácskák, a magasban száradó fehérneműk, az apró bisztrók hangulatáról. A trogiri várfalról, amely megvédte IV. Bélát az őt idáig üldöző tatároktól. A hát kastély öbléről. A mai, lakótelepekkel gyarapodó Splitről, az öt év alatt épült 10 ezer lakásról, arról a nagyszerű teljesítményről, amelyet a város építészei elértek. Nemcsak növekszik a város — hanem a múltához hasonlóan szép emberi környezet formálódik itt. P. SZAEÖ ERNŐ Emlékező falu Miniszteri különdíj tizennégy történetért £ A mai, korszerű mezőgazdaság ^ nem minden nehézség nélkül ^ alakult ki. Most már megvan, í büszkék is lehetünk rá. Tavaly g csupán a kistermelők több árut adtak az országnak, mint ameny- 'f, nyit 1938-ban az egész magyar mezőgazdaság. Most már van £ idő és mód emlékezni a múltra, ^ a termelőszövetkezetek alaku- ^ lására is. 4 Fzért is hirdette meg a Maii gyár Írók Szövetsége, a TOT és £ a MÉM az Emlékező falu pályázatot. Először 1978-ban, majd tavaly. Ez utóbbin miniszteri ^ küiöndíjat nyert dr. László Do- ^ mokos alsógödi lakos. Az okle- 4 velet, és a tízezer forintos pá- Jí lyadíjat a minap vette át. Elég nehezen sikerült találkoznunk. Most a váci rendelőintézetbe jár — a szívével van baj. Ötvenöt éves. Húsz esztendőt dolgozott termelőszövetkezetben. Miért csodálkoznánk ezen? Betegsége ellenére vidám, életszerető ember. Ülünk az asztalnál, egy kávé mellett — ki törődik már a szív ritmuszavarával? —, s a pályázatról beszélgetünk. Megtörtént eseményekről kellett írnia; nem kiagyalt történeteket. A terjedelem 3—7 gépelt oldal lehetett. A pályázat titkos, jeligés volt. Kollégái nógatták: írjon ő is. (Végül kétszáznál több szerzőtől nyolcszáz pályamű érkezett. Tragédiák és humoros esetek — nehéz kézírással és szép gépeléssel.) Dr. László Domokos 14 hosszabb-rövidebb írást küldött be. Ízelítőül néhányból idézünk, s röviden az életét. ★ ÉLETRAJZ: ... Erdélyországban születtem 1925-ben, Mezőbándon, Maros megyében. A román királyi rendszer alatt egy évet ültem Kolozsváron, mert tiltakoztunk a magyar iskolák megszüntetése ellen. 1946-ban jöttem át Magyarországra, s még az évtől a Budapesti Köz- gazdasági Egyetemre jártam, majd egy évet tanítottam Kunhegyesen. 1948-ban a debreceni agráregyetemre iratkoztam be. Az intézet előbb a fővárosba, később Gödöllőre költözött. Itt végeztem 1952-ben, s ottmaradtam a növénytermesztési tanszéken oktatónak. 1958-ban, a tsz- szervezések idején kimentem Zsám- bokra, az ottani szervező brigád vezetőjeként. 1959. március 15-én Petőfi néven megalakult a szövetkezet; Zsámbok tsz-község lett. Itt voltam elmök 1965-ig, miközben félállásban tanítottam az egyetemen... TÖRTÉNETEK: Az ország első D4K traktora Zsámbokra kerül. Ebben az írásban arról van szó, hogy az 1962-es Országos Mezőgazdasági Kiállításra két autóbusszal felvitték a tagokat: csodálják meg a magyar ipar új termékét, a D4K-t. A traktor mindenkinek tetszett. Ravasz volt a szándék: csak akkor lehet megvásárolni — bankhitellel —, ha a közgyűlés megszavazza. Ám a tsz-tagok ragaszkodtak a kiállításon látott példányhoz, mert abban nem lehet hiba. Csergő Jánoshoz — az akkori kohó- és gépipari miniszterhez — fordultak segítségért. Csörögtek a telefonok. Az akkori Vörös Csillag Traktorgyár igazgatója végül engedett: a zsámbokiaké lett a D4K mintadarabja. Bajnóczi Márton diadalittasan vitte haza, Este, a közgyűlés idején sem szállt le róla, nehogy valaki elrontsa ... Bajnóczi János tanyagazda repülőgépről megszemléli a zsámboki határt: a gazda 70 éve3 volt, amikor belépett a tsz-be. ö volt az első — 1962-ben, amikor megjelentek a műtrágyát szóró repülőgépek —, aki megkérte az elnököt: nem szá'llhat- na-e föl? Életében nem ült repülőn. Felvette az ünneplő ruháját, s beült a gépbe. Ráismert a kerek dombon fekvő, egykori földjére is. Felülről szebb a határ, mondta. ★ ÉLETRAJZ^ ... Zsámbokon 1964- ben megkaptam a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. 1965-ben Jász- fényszaru körzeteben összevontak néhány tsz-t, itt lettem elnök. Ez nem sok nyomot hagyott bennem, írásaim zömében Zsambokkal foglalkozom ... Ez volt számomra a hőskor... TÖRTÉNETEK: Gyenyiszov szovjet nagykövet Zsámbokon. A Népszabadságban 1963-ban néhány soros közlemény adta hírül, hogy Gyenyiszov szovjet nagykövet egynapos munkalátogatást tett a zsámboki Petői Tsz-ben. Az előzetes hír viszont lázba hozta a termelőszövetkezet minden tagját. A nagykövet nem elégedett meg a szokásos tájékoztatással, kérte, hadd men- j.n be egy-két magyar parasztember házába. így történt. Előbb Tóth Andrásék, majd Bense Andrásék portáját látogatta meg. Mindkét helyen igazi, magyaros vendéglátással fogadták... És a hízók, tehenek, bikaborjak, kacsák, csirkék tömege... Gyenyiszov eivtárs azt mondta: igaz, hogy kicsi Magyarország, de barátságos és gazdag, mert azzá teszi az emberek szorgos munkája. Egy másik írás arrói szól, hogy a regi viágban a szolgabíró legfeljebb büntetni járt Zsámbokra. Tengelytörő utakon lehetett eljutni ide. A felszabadulás után 1950-ben hallatott magáról először a község: megalakult az első mezőgazdasági termelőszövetkezet. Másodszor 1959- ben alakult meg a tsz, amelybe aztán minden földműveléssel foglalkozó család belépett. Felkeresték a tsz-t munkások, egyetemi tanárok, járási és megyei vezetők, művészek, riporterek. Legemlékezetesebb mégis a miniszterek látogatása volt. Minden zsámboki ember felkapta a fejét a hírre: jön Csergő János kohó- és gépipari miniszter és Czottner Sándor nenézi parii miniszter. 1960 nyarán történt. Szerényen, barátságosan fogadták őket. A miniszterek kérdezgettek, bátorítottak. Hitet öntöttek az emberekbe. Megmondták, hogy néhány év múlva az egész országban — a zsámboki határban is — korszerű gépek segítik a parasztok munkáját. Akkor sokaknak kétkedni való ígéret volt Ma? Mindenkinek valóság. ★ ÉLETRAJZ: ... 1967 márciusában Kilátás a dóm tornyából kerültem Gödre, a Dunamenti Tsz- be. 1974 júniusáig főagronómusként dolgoztam itt. A feleségem ma is itt üzemgazdász. Én közben a Borsod megyei Vilmányban és a Fejér megyei Nagylókon dolgoztam. Az egészségem 1966-ban kezdett megromlani. Göd nem volt érdektelen az életemben ... TÖRTÉNETEK: Felmentés, az igazság keresése után. Ez a cím bonyolult ügyet takar. Főszereplője ma megbecsült ember, a mellékszereplők megkapták jussukat. Hadd ne írjuk le nevüket — bár a kéziratban szerepelnek. Egy férfit, akit régen, kamaszkorában lopásért elítéltek, a váci fegyházból kiszabadulván a gödi tsz-ben talált megélhetést, s tisztességesen dolgozott. Valami személyes bosszú miatt egy megtévedt munkavezető feljelentette izgatás címén. Noha a vádlott sosem foglalkozott politikával, mégis sikerült ellene vádat emeltetni. Hosszas utánajárás, magánnyomozás után sikerült megnyerni az igazságnak az addig megfélemlített tanúkat, s a vádlóra bizonyítani bűnösségét. El is ítélte a bíróság, több évi szabadságvesztésre. Győzött az igazság. (Az ügyről egyébként cikk jelent meg lapunk 1964. IX. 27-i számában.) ÉLETRAJZ: ... 1979 márciusától a MÉM információs központjában dolgozom. Szakkö yveket is írok, gondoltam, nem hiábavaló az igaz történetek felelevenítése, akár a pályázat révén. Ügy tudom, a pálya- rr Ivek könyv alakban is megjelennek majd a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. PALADI JÓZSEF
