Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-26 / 252. szám
írZ n <éjps ff xJlmap 1980. OKTÓBER 26., VASÁRNAP ZEBEGENY Emléktd blaavató-ü n népség Igazán kellemes őszi idő fogadta tegnap délelőtt a Zebe- génybe látogatókat. Már fél 11 óra felé gyülekeztek az érdeklődők a Barkóy utcában, ahol délelőtt 11 órára hirdették meg Berény Róbert festőművész emléktáblájának avató ünnepségét. A művész, aki 1934-től hosz- szabb ideig élt a községben, elsősorban a Tanácsköztársaság idején készített politikai plakátjairól híres, de azt is tudják róla, hogy kitűnő portréfestő volt. Ignotusról és Bartókról készített portréja a hazai arcképfestészet legjobbjai közé tartozik. A Dunakanyar Intéző Bizottság és Nagymaros Nagyközség Tanácsa által elhelyezett emléktábla előtt dr. Scherr Béla, a Kulturális Minisztérium főosztályvezetője, a Dunakanyar Intéző Bizottság kulturális szakbizottságának az elnöke mondott emlékbeszédet. Az emléktáblát dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese leplezte le. Az emléktáblánál a Pest megyei Tanács, a Dunakanyar Intéző Bizottság és a község helyezett el koszorút. Harmincéves Kodály-iskola Harmincéves fennállását ünnepli az ország első ének-zenei általános iskolája Kecskeméten, amelyben Kodály Zoltán irányításával, zenepedagógiai módszereivel 1950-ben kezdték meg a tanítást. Az azóta világhírűvé vált, gimnáziummal kibővített intézmény általános és középiskolai tagozatán 600 gyermek tanul. Az elmúlt héten a jubiláló iskolában nyílt tanítási napokat tartottak, bárki részt vehetett az ének-, illetve a közismereti órákon. Vasárnap a volt növendékek hangversennyel köszöntik a 30 éves iskolát. AMATŐR KÉPZŐMŰVÉSZEK ALBERTIRSÄN A teremtő munka szándéka Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam, majd a szememnek, amikor láttam is: tíz darab rajztábla, egy kis asztali lámpa, egy kisolló, három papírvágó olló jelenti az al- bertirsai képzőművészeti stúdió eszköztárát. Hogy milyen kevés lehetőséget nyújtanak a felsorolt tárgyak a mintegy húsz stúdiótag számára, azon nem kell sokáig gondolkodni. Egy évtized óta Azon már inkább érdemes töprengeni, hogy mégis miért fejlődik évről évre a csoport munkája, miért jönnek szívesen a foglalkozásokra az általános-, középiskolás és felnőtt tagok, miért vállalja a stúdió vezetését ma is örömmel Miklosovits László grafikusművész? Mert a majd’ tizennégyezer lakosú településen immár hagyományai vannak a vizuális nevelésnek, a képzőművészeti kör munkájának. — Valamikor, a hatvanas években Bráda Lajosné pedagógus és a Kocsi-család tevékenysége indított komoly kulturális mozgást a községben; itt kezdte pályáját Bráda Tibor festőművész is — mondja Pánczél Ferenc, az albertirsai Móra Ferenc művelődési ház igazgatója. — 19S7-ben költözött ide Miklosovits László grafikusművész, a következő évben, a helyi pártbizottság épületében nyitottuk meg a — településünk története során az első — képzőművészeti kiállítást. Ezek után egyre gyorsabban követték egymást az események. Egyre több tehetséges gyereket fedeztek fel az általános iskolában, majd 1973- ban, Rónai Mátyás vezetésével megalakult a ma is működő stúdió. Tagjai a következő években rendszeresen bemutatkoztak Albertirsán, de szerepeltek számos tárlaton, amelyeket a Dél-Pest megyében élő alkotókat tömörítő Nagy István csoport rendezett. — Nagy István csoport. Nem tette feleslegessé ez a szervezet a helyi stúdiók megalakulását, működését? — kérdezem Miklosovits Lászlót, aki korábban hat évig az említett csoport titkára is volt. — Ettől a tisztségtől három éve köszöntem el, körülbelül ekkor vettem át a helyi stúdió vezetését. Azért mondtam le, mert szinte lehetetlen volt átfogni a munkát. Anyagilag több járás támogatta (vagy nem támogatta) a Nagy István csoportot, a nagy távolságok miatt igen nehéz volt komolv szervezeti élet kialakítása. A helyi stúdióknak éppen azért van nagy szerepük, mert ezekben folyamatos munkára nyílik lehetőség. A küllő emléke Két tárlat is látható a napokban Albertirsán. Mindkettőn a helyi stúdió tagjai szerepelnek, s mindkettő az efféle tevékenység rendkívül nagy közművelődési jelentőségét bizonyítja. A művelődési házban József Attila emlékére rendeztek kiállítást, „Jót s jól” címmel, a helyi szocialista brigádok számára szervezett vetélkedőhöz kapcsolódva. Hét amatő/ mutatkozik be itt, az általános iskolás együtt szerepel a rajztanárral. Van, aki a költő arcképét rajzolta meg, még gyakorlatlan ceruzavonásokkal, hiányos kompozí- ciós ismeretekkel, mások a verseket illusztrálták, szépen kidolgozott metszetekkel. A lényeg azonban — kell-e mondani? — nem elsősorban a mű esztétikai színvonala, hiszen a stúdió feladata nem a művészképzés, hanem a teremtő munka szándéka, s ezen keresztül a személyiség fejlődése, az érdeklődési kör változása, kitágulása, az esztétikum iránti fogékonyság fokozódása. Ugyanez érvényes Mo- tyovszky Lászlóné és Gérné Mezősi Aranka kamaratárlatára is, amelyen festményeket, illetve fafaragásokat mutatnak be. S milyen tanulságos, a település lakói számára vonzóerőt jelentő egy-egy, amatőrök munkáiból rendezett tárlat, legalább annyira érdekes, ahogyan a kiállítók saját sorsukról vallanak. Saját örömére — Édesapám asztalos volt — emlékezik a kezdető a Mezősi Aranka. — Gyerekkoromban szerettem az agyagot, szobrásznak készültem. Azután a faszobrász szakmát tanultam meg. Motyovszkyné 16—18 évesen kezdett festeni, ahogyan mondja, „saját örömére”, mások ösztönzése nélkül. — Jól rajzoltam az általános iskolában is, de akkoriban nem volt szakkör. Később kellett volna születnem — mondja nevetve.—, most ez a stúdió nagyon sokat ad. Ahhoz persze, hogy a két amatőr alkotó eljuthatott Bánkra, vagy például ahhoz, hogy egy évvel korábban a stúdió fiatal tagjai a salgó- bányai közművelődési táborba utazhattak, két dolog elengedhetetlenül fontos volt. Az egyik: az eredményes, nem is annyira a művek esztétikai színvonalában, ipint inkább a folyamatosságban, következetességben példát mutató munka, a másik: a közművelődés helyi irányítóinak támogatása. Uj szakasz kezdődik Eddig — bár a bevezetőben említett eszköztár valóban túlságosan is szerény — egyik sem hiányzott. Sőt, a helyben és a község határain túl rendezett bemutatók azt ígérik, hogy a stúdió történetében új szakasz kezdődik. Ha... Ha sikerülne például egyetlen, csak általuk használt helyiséget szerezni, ahol zavartalanul megtarthatják a foglalkozásokat, előadásokat, filmvetítéseket, s ahol az sem baj, ha egy félig kész munka az állványon marad... Ha az általános iskolával kialakított igen jó kapcsolat nem változik s a tehetséges diákokat továbbra is a stúdióba irányítják ... Ha — ahogyan a stúdióvezető mondja — amikor le kell tenni valamit az asztalra, ha még oly szerény is az, a köri tagok leteszik... Csak drukkolhatunk azért, hogy a mondatok elől eltűnjön a ha. P. Szabó Ernő ELTERO TEMPÓBAN Tanulás lassan, biztosan ÚJABB TANKÖNYVCSALÁD KÉSZÜL Az alsófokú oktatás-nevelés korszerűsítésének idejét éljük. Különösen szembeötlő két irány, a matematikai és az anyanyelvi ismeretnyújtás, is- mere^elsajátííás j reformja. Amihez nem fér kétség, hogy mindkettő kihat a gyermekek tanulmányainak teljes idejére. Az első osztályos anyanyelvi tankönyvcsalád társszerzői, Romankovits András és Ro- mankovits Andrásné. Munkájuk eredménye, három új tankönyv és egy feladatlap-sorozat, még 1978-ban megjelent. A tankör.vvírók azonban nem sokáig pihenhettek. Hogy miért nem, arról Martinász Ferenc, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának főmunkatársa így beszél: Eltérő környeze t — A betűk ismerete alapvető dolog, de csak az első osztályban cél, a későbbiekben eszköz kell hogy legyen. Bár megszületett az új tanterv, az új tankönyvcsalád is, maradt azért gond. Tény, hogy nem minden gyerek éri el az első osztály végére a tökéletes betűfelismerés szintjét. — A jelenség oka nem az új tantervben, tankönyvekben, vagy éppenséggel az oktatási módszerben keresendő; hadd bizonyítsam ezt: vegyünk például egy optimális esetet, tegyük fel, hogy az összes első osztályos korú gyerek beiratkozott az iskolába. Ez még nem jelenti azt, hogy minden rendben van, ugyanis egy országos felmérés igazolta: az eltérő környezetben cseperedő 6 éves gyerekek között akár 3 évnyi fejlettségbeli különbség is előfordulhat. Az osztálytanítónak pedig egyszerre 30 gyerekkel kell foglalkoznia,- egyetlen tankönyv segítségével, egységesen. — Persze, tévedés lenne azt hinnünk, hogy nincs fejlődés. 1972-ben az első osztályosoknak még 8—9 százaléka lett évvesztő, tavaly pedig — az új tantervek, tankönyvek már érvényesek voltak — országosan csak 5—6 százalékuk. Pest megyében pontosan 5,7 százalék volt az évet vesztő elsősök számaránya. A tankönyvcsalád munkái után tehát újabba fogott a Romankovits házaspár, felzárkóztató programot készítettek, hogy csökkenjen a különbség, amelyet a gyerekek már eleve magukkal hoznak az iskolába. Romankovits András: — CHOLNOKY VIKTOR IRASAI Az álomlátó valósága HALÁLHÍRÉT hallva Kosztolányi Dezső, a fiatal kortárs, aki azt írta róla egyik kritikájában, hogy kora legszebb magyar novelláit írta, a Szvetenay utcai halottasházba sietett. O, aki annyira félte a halált, felhozatta Cholnoky Viktor testét a jeges pincéből, hogy — szavaival szólva — még egyszer megnézze szelíd, finom fejét és egy szívszorító nekrológban rajzolja meg halotti maszkját. Negyvennégy éves volt, amikor örökre lehunyta szemét. Fiatal aggastyánként, végelgyengülésben halt meg. Egy ellentmondásos korszakban, nemesi osztályából kiszakadva, a mindent tudás vágya, az írás kényszerű fegyelme és a mámor szenvedélye morzsolta fel erejét. Rövid, ám magasívelésű pályáján lassan indult el. Előkelő veszprémi család első sarja volt. Apjának, Cholnoky Lászlónak, Veszprém város ügyészének három gyermeke közül Jenő, mint földrajztudós tette nevét híressé; László, aki elbeszélései mellett egy csodálatos kisregénnyel, a Prikk mennyei útja címmel írta be nevét az újkori magyar irodalom aranykönyvébe — a nyomortól űzve öngyilkos lett. Cholnoky Viktor kiszakadva a kisváros környezetéből, Pestre költözött. Az eleinte szertelen, minden tudást habzsoló fiatalember — aki már közép- iskolás korában Goethét eredetiben olvasta, latin szerzőket fejből idézett — a századforduló magyar irodalmának egyik legműveltebb írója lett MINDEN ÉRDEKELTE. Az ismereteket úgy szívta magába, mint a száraz itatóspapír. Élete végéig, rövidlátó szeme előtt óriási nagyító üveggel böngészte arab, sémi, kínai szerzők műveit Ugyanakkor járatos volt a legkülönfélébb tudományokban, fejében egy lexikonnyi adat tanyázott. Kiss József, A Hét legendás- hírű szerkesztője — aki annyi tehetséget bocsátott szárnyára — állandó munkatársának szerződtette. Később korrektor és esti szerkesztő volt a Pesti Naplónál. Mint vérbeli újságírónak nagyszerű cikkei eseményszámba mentek, szellemi kincseit pazar bőséggel kamatoztatta. Novellaíróként otthon, az éjszakába nyúlóan, gyertyafénynél dolgozott. A félhomályt szerette, azt az imbolygó fénytócsát, melyet a gyertyaláng locsolt a papírra Szegényes ferencvárosi szobájának szögleteiből sejtelmes árnyak léptek elő, melyek tolla hyomán hús-vér testet öltöttek. Benépesítve azt az álomból és valóságból szőtt mesevilágot, mely költészetének jellegzetes sajátja volt. Szárnyaló képzeletének költött figurái azonban a korabeli magatartásformák jegyeit viselik magukon. Oly jellegzetes hősének, Trivulziónak, a félszemű tengerésznek köntösében elvezet nemcsak távoli földrészekre, hanem a történeti múltba is. A fantázia csa- pongása azonban mindig szembesül a reális elemekkel. Négy novellás kötetében az ésszerűség és az álomlátás kergetőd- zik egymással. Hogy ki a győztes? Bíró nincs, az olvasóra van bízva az ítélet. KORAI HALÁLA után a szemfödél mintha örökre lezárta volna emlékezetét is. Most szinte poraiból éled fel ismét. Két zömök kötet jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában, a Magyar Hírmondó sorozatban. A kísértet cikkeinek, a Trivulzió szeme legjobb novelláinak gondos válogatását tartalmazza. Szombathelyi Ervin Nincs az az olvasástanítási módszer, amely elengedhetné a betűtanítást, igaz, olyan sincs, amelynél ne fordulna elő, hogy az első osztályos gyerekek némelyike még betűtévesztő. A tankönyvcsalád eredményességéről folytatott vizsgálatot az Országos Pedagógiai Intézet, s ennek során bebizonyosodott; a lassabban haladó tanulóknak külön segítség kell. Még kísérlet — Tévednénk azonban, ha úgy gondolnánk, a felzárkóztató programmal az osztályban elmaradozó néhány tanuló tudása az első év végére ugyanolyan lesz, mint társaié, az átlagé. Legfeljebb annyit érhetünk el, hogy a lassabban haladók is minden órán a tudásukhoz mért feladatot kapjanak. Ez a cél sem kevés, és érte sok áldozatot kell hozni, erre következtethetünk az OPI felmérését követő kísérletből. Kezdetben szűk körben — 8 Pest megyei első osztályban — önként vállalkozó tanítók segítségével próbáltuk ki a felzárkóztató programot, idén pedig már a 14 ezer Pest megyei első osztályos kisiskolás egyötödét foglalkoztatják e program alapján. Felmérő lapok A felzárkóztató program 76 munkalapból áll. Ezeket a lemaradozó tanulók kapják kezükbe, s ami a legfontosabb; mindig azt a lapot, amelyik addigi haladási tempójuk alapján megfelel a megoldhatóság követelményének. Ha például az egyik kisgyerek nehezebben boldogul a kettős mássalhangzókkal, mint társai, tovább időzhet ennél a tananyagnál, s az órán más feladatot kap, mint a többiek. Így minden gyerek a neki szükséges időt fordíthatja a tananyag egyes részeire. Ez azért fontos, mert a korábbi módszer szerint ugyanez a tanuló délelőtt 8-tól 12-ig úgy ült az iskolában, hogy — mert elmaradt társaitól — nem végzett értelmes tevékenységet. A tanítás után pedig már a félnapos kudarc élményével a háta mögött indult a korrepetálási órára... A programhoz készültek felmérő lapok is, évente négyszer ezek segítségével állapíthatja meg a pedagógus azt, hol tart a tanulásban a kisdiák. Enél- kül a korrekció lehetetlen lenne, s a differenciált oktatás szintén. Hasznos munkaeszköz Vitathatatlan, hogy a módszer munkaigényes. De azok a pedagógusok, akik korábban is vállalkoztak arra, hogy a le- maradozókkal megkülönböztetett figyelemmel foglalkozzanak, most hasznos munkaeszközt kaptak. Nem maguknak kell készíteniük a feladatlapokat, csak ki kell választaniuk azt, ami a gyereknek éppen szükséges a továbblépéshez. A felzárkóztató program kísérletének első évében a részt vevő 216 gyerek közül mindössze négyen nem érték el a tantervi követelmény minimumát. A Romankovits házaspár pedig már készíti a második osztályosok számára is a felzárkóztató programot, s ha az idei széles körű próba sikerrel jár, talán országszerte meghonosodik majd az oktatásban ez a módszer. l V. G. P. TV-FIGYELŐ Elektra. Amióta Szophok- lész i. e. 413 táján megírta Elektra című tragédiáját, nemcsak megszámlálhatatlanul sok előadásban került színre ez a darab, de újra meg újra át is dolgozták. Mindezt azért tették meg az egymást követő korok szerzői, hogy a maguk világának gondjaira keressenek választ, amikor a megtörhetetlenül lázadó asz- szonyalakban más és más, helyhez, időhöz és helyzethez kötődő modellt fogalmaztak meg. Ilyen legújabb kori Elektra- átszerkesztő Gyurkó László is, aki jó tíz éve vetette papírra a maga drámaváltozatát — ezt legelőbb a Nemzeti Színház játszotta máig emlékezetes sikerrel —, s akinek e műve most A magyar dráma 30 éve című sorozat keretében a képernyőn ia megjelent. A különbség az eredeti történet meg annak kisebb mérvű újraszabása között? Minta műsorújság előzetesében a szerző is jelzi, az, hogy nála az igazságot megszállottan kereső Elektra és földközelibb, a valóságosabban ítélő Oresz- tész nem tud egymáshoz bé- külni. Tehát nem annyira a zsarnok Egisztosz elleni föllépésre teszi a szerző a hangsúlyt, hanem azt panaszolja el, hogy a két, egy célra irányuló törekvés képtelen társulni. A fentiekből nyilvánvalóan kitetszhet, hogy mindez egy képlet. Tehát olyasmi, ami nemigen tűri el, hogy a kelleténél jobban aktualizálják, azaz valami túl ismerős fazont szabjanak neki. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Esztergályos Károly rendező ilyesmit cselekedett: Egisz- toszt és egész udvartartását pontosan olyan ruhákba öltöztette, amely világos öltönyöket, sötét ingeket és nagy szélű kalapokat — számos krimiből tudhatjuk —, valahol az óceánon túl, leginkább Közép- és Dél-Amerikában viselnek a helybéli, gengszter rangra érdemes politikusok és testőreik. A néző tehát egyfelől látta, hallotta a drámai szerepében kétségkívül remeklő Bodrogi Gyula — ha bizarr is a hasonlat, de alighanem találó — Somozáját, másfelől pedig figyelte, figyelgette Elektra és Oresztész jövés-menését a Jancsó-filmeket idéző lepedőrengetegben, amely díszlet nyilván valami időtlenebb labirintust volt hivatva jelezni egy megintcsak konkrét, bokros-fás táj előtt. A küllemeknek ez az összevisszasága nyilván számos nézőt kényszerített arra, hogy a szépen megfogalmazott, jó ritmusú szöveg figyelése helyett, a textil- és más egyéb kellékek rendeltetését igyekezzen megfejteni. Vagyis a körítés értelmezésével bajlódjon, s ne az érdemi mondandót elemezze. Jogi esetek. Csütörtökön este megint alkalmunk nyílt egy kis okoskodásra. Mármint arra, hogy előbb — itt-ott felszedegetett jogi ismereteink birtokában — megtippeljük, miszerint el lehet-e venni egy örökbefogadott gyermektől az időközben elhunyt örökbefogadó apa nevét, majd pedig végighallgassuk azok magyarázatát, akik az idevonatkozó paragrafusokat megfogalmazzák és érvényesítik. * Jó és egyúttal hasznos dolog így — akár egyedül, akár vitapartnerek társaságában — előre véleményezni, aminthogy még jobb dolog tudomásul venni, miszerint a törvény nem ellenünk, hanem értünk van. Ilyen szabályozás egyebek között a már említett névviseléssel kapcsolatos regula is, amely kimondja: szó sem lehet a névelvételről, hisz’ a kapcsolat csak az életben maradott anyával romlott meg, nem pedig azzal a valakivel, aki míg élt, a sajátjaként szerette a nem vér szerinti utódot. íme, ez a tétellé, nemesült emberiesség .., Alsácz László
