Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-05 / 234. szám
Tudathasadásos utazás, kommentárokkal Külföldi? Kérdezzen! Tört fények Varga Hajdú István grafikája A rádió népszerű Csúcsforgalom című műsorának egyik nyárvégi adásában autósok vetélkedtek. Az egyik kérdés nagyjából így hangzott: — Tételezzük fel, hogy ön — külföldi. Fölautózik a budai Várba, ahol találkozik egy KRESZ-táblával, mely szerint a maximális sebesség 40 kilométer. Alatta magyar nyelven a felirat: Az egész Vár területén. Mi a teendője? A vizsgázó megbukott. Nem tudott válaszolni. (A KRESZ-t nem ismerőknek: a sebességkorlátozást egy másik tábla, vagy — automatikusan — a következő útkereszteződés oldja fel. A Várat — joggal — nem kívánják elcsúfítani táblák erdejével.) — A helyes válasz — szólt diadalmasan a játékvezető — kiszállok, és kérdezek. Megkérdezem, mit jelent a felirat. ★ számú kommentár: Tetszik érteni? Álljak meg a forgalom kellős közepén, és kérdezzek. A műsorvezető is erőltetettnek vélte a dolgot, és óvatosan megkockáztatta: — Esetleg a szöveg helyett a Vár piktogramját kellene kitenni. Hogy nagyméretű, többnyel- v ű táblára lenne szükség — ezt senki el nem tudta képzelni. Hidak, merre vagytok ? (Ekkor határoztam el, megpróbálok külföldi lenni — itthon. Külföldi, aki az Ml-en érkezik kocsin, és Vác- ra, majd Visegrádira, Szentendrére kíváncsi. Utazásom eleve tudathasadásos. Mint őslakos, nagyjából tudom, mi, merre van. Mint idegen, térképek, jelzőtáblák és — okulva a fenti jótanácsból — kérdezősködés alapján kell tájékozódnom. Jövök tehát a sztrádán. Térképről tudom, a kettes út vezet Budapesten át Vácra. (Mint belföldi, továbbiakban — m,b.:lesz körgyűrű, egyszer.) Balra szobor (m. b.: Osztapen- ko), a felüljárón zöld táblák, melyek a Petőfi-híd, az Erzsébet-híd felé irányítanak, mellettük az utak számai — rengeteg. Hatvankilométeres sebességgel haladva alig tudom kiböngészni, hogy a kettes úthoz az Erzsébet-híd felé kell mennem (m. b.: a Petőfi-híd rég készen van, arra egyszerűbb lenne). Tovább, újabb zöld tabló, ezen az Erzsébet-híd már csak, a hármas úthoz vezetne. Megyek azért arra, hirtelen újabb jelzés — ez a Margit- hídhoz kergeti a kettest keresőt. Hogy van ez? Előbb Erzsébet, most újabb hölgy, Margit, kik ezek? Kezdek szédülni, Térképemre pislantok, az Alkotás utcán járok, jobbról pályaudvar, hol vagyok? Megállni tilos, int a tábla. Egy felüljáróféleségre hajtok (m. b.: a Moszkva térnél), utána már (m. b.: a Mártírok útján) gyakran megállók, nem önszántamból: a zöld hullám, errefelé ismeretlen? A zöld tábla azonban nem, az út végén újabb tűnik fel, de atyavilág, mi ez? Margit-híd, kettes út és Árpád-híd, ugyancsak kettes út!? Hogy van ez? Tanakodni nincs idő, ha eddig a Margit-híd irányát követtem, uccu, tovább. Elveszett Vác? Átkelek egy hídon végre, és csak remélhetem, hogy ama szép Margit névre hallgat, mert nem jelzi felirat nacionáléját. Térképem szerint lassan balra kellene keverednem, a Vácra vezető úthoz, de irányítótábla — sehol. Nagy építkezéshez érek, szűkül az út, tovább, tábla nincs (m. b.: Már elkeveredtél, te szegény. A Marx teret átépítik, de arról elfeledkeztek. hogy a Margit-híd után útbaigazítsanak. Most vergődhetsz a többi, nemcsak külföldi, de Pesten ismeretlen magyar autóssal együtt). Gyanús a dolog, megállók. Volán- toürist utazási iroda a Lenin körúton. Bemegyek, csinos hölgy telefonál, Várok. Betakarja a kagylót: — Tessék! (magyarul) — Du you speak english? — Tessék? (magyarul) Megismétlem. Emelt hangon kolléganőjét hívja. Ugyancsak csinos és — beszél angolul. — Vácra szeretnék eljutni, elvesztettem az utat. — Hűha (magyarul), az nehéz lesz (angolul)! Kisebb kupaktanács gyűlik térképem köré, megegyeznek, hogy a November 7. téren forduljak meg, visz- sza a körúton, a Rudas László utcán jobbra, a Dózsa György útig, ott lámpánál balra, egyenesen a Váci útig. Thank you! (M. b.: az oktogont megfordulást külföldi nem képes megcsinálni, esküszöm. Így, most már megmaradva magyarnak, hajtok a Nyugati felé, és végre látok a kettes út felé vezető táblákat. Igaz, ezek a Dózsa György útról a Vágány utca felé utasítanának — ami meglehetősen nagy kerülő. Lényeg: végre a Váci úton vagyok.) ★ számú kommentár. Pár éve még alig volt irányító felirat Pesten, Budán. Jelentős pénzbe került az új, nagy táblák felszerelése. Útmutatásukra nem mindig jellemző az ésszerűség. Az új forgalmi helyzetekhez alig alkalmazkodnak, kiegészítő feliratokkal sem. Alig találkozhat a kül- és (helyismerettel nem rendelkező) belföldi olyan táblával, amely a számára érdekes, Illetve ismerős helyekre irányítana. Például a Váci utca, a Parlament, a Népstadion, a múzeumok felé. Nem kö- tözködés ilyet kívánni, bizonyítja ezt a BKV, ahol felismerték a pontos tájékoztatás fontosságát. Gondoljunk csak a villamosokon, buszokon, illetve azok megállóiban elhelyezett, részletes, utcaneveket, csatlakozó járatokat feltüntető táblákra. És ha a taxiban négy nyelven tudnak figyelmeztetni: kapcsoljam be a biztonsági övét, talán máshol is lehet a külföldire gondolni. Hogy mi? Mit akar? Dunakeszi határában valamikor (mint belföldi legalábbis úgy emlékszem), ki volt írva, merre van az aiagi lóversenypálya. Most autójavítást hirdet egy tábla. A benzinkútnál megállók, kérdezősködni: — Elnézést uram, merre van az aiagi pálya? — így én, angolul. — Hogy mi? Mit akar? — A férfi társához fordul: — Te, mit szövegel ez az ürge? A másik gyanakvóbb: — Játssza az eszét, magyar rendszámú kocsiból szállt ki. Tudod mit? Hagyjuk a francba. Még négy arra járót kérdezek meg. Máig sem jutottam el Alagra. A híres vácrátóti botanikus kert felé mutató táblát későn veszem észre. Kopott, fakult és pont az útkereszteződésben áll, nem előtte, úgy 100 méterrel. Vácon megint csak az emlékeim fordítanak le a barokk híd után a kettes útról balra, a Mártírok útjára, a székesegyház felé. Ha maradnék a főúton, kiszaladnék a városból anélkül, hogy méltán híres műemlékeivel megismerkednék. Ezekre ugyanis semmi nem hívja fel figyelmemet. A Konstantin téren formaruhás fiúk és lányok futnak át. Valamelyik középiskolából, a Sztáronból, vagy a Lőwyből. Társalgásunk lényegében a fentihez hasonló. Egyikük sem beszél angolul, németül. Mi mást tehetnénk, jót nevetünk. * számú kommentár. Sziko- ra János, a Dunatours váci hivatalának vezetője: — Sem magyar, sem idegen nyelvű prospektus városunkról nincs. Utóbbi nem is volt. Sokan keresik, de — nagyon drága, ezért egyedül mi, vagy a vállalat nem nagyon tudja megcsináltatni. Rögös ügy lehetne az irányítótáblák űhelyezcse is a városban. Ügy /élem, tanácsnak, idegenforgalmi hivatalnak, üzleteknek, éttermeknek, és nem utolsósorban: lokál- patrióta üzemeknek, azok dolgozóinak, brigádjainak kellene ösz- szefogniuk, hogy az ide látogató vendég — jöjjön akár az Alpokon túlról, vagy a Kiskunságról — kiismerje, és otthon érezze magát. Útikönyv van? Át kell jutnom a Duna túloldalára, Vácon tábla, nyíllal: Váci rév. Nem értem. Vácon váci rév? Nem kellene inkább Tahi révet ínná, ahova megy a komp? Egyáltalán: miért nem nemzetközileg ismert ábra jelzi az átkelést? Ki tudja azt Grön- landban, mit jelent: rév? Megint belföldiként tájékozódom. Az elágazásnál az útj sízés csak Szo- bot jelöli meg célul. Hogy Nagymarosra — és azon át Visegrádra — is erre kell hajtani, azt térképből böngészheti az utazó. Még a. verőcemarosi Express tábor is csak nevében nemzetközi, az országút mellett csupán magyarul hirdeti magát. A nagymarosi révállomáson Cassa felirat. Hiába reménykedem. A negyed óra múlva előkerülő ifjú pénz- tárosnő csak magyarul beszél. Kifakult, géppel írt papír, sűrű rács mögött: a menetrend. A visegrádi parton befuccsolok. Itt már semmi nem mutatja a kompról érkezőnek, hogy balra Pest, jobbra Esztergom, egyenesen a Fellegvár az út. Balra megyek, megállók a parkolóban. Két pavilon, egyik a Pest megyei Iparcikk-kereskedelmi Vállalaté, a másik özvegy Szedlacsek Ist- vánnéé. Mindkettő bazár, mindkettőben ugyanazt kérdem: — Van idegen nyelvű útikönyvük Visegrádról? — Sajnos nincs. A könyvesboltban, meg a palotánál kap. Irány a palota, A feldúlt főutcán — természetesen? — helyét, bejáratát messziről nem jelzi semmi. A pénztárnál: — Van idegen nyelvű útikönyvük Visegrádról? — Sajnos, nincs. A királyi palotáról most kaptunk egy ízléses füzetet, de csak magyarul. Idegenforgalmi hivatal. — Van idegen nyelvű útikönyvük Visegrádról? — Sajnos nincs — mondja Zeller Ágnes —, de van angolul, németül könyvünk az egész Dunakanyarról. És van magyar nyelvű prospektusunk, térképeink, útikönyvünk Visegrádról. A német, orosz prospektusunk rég elfogyott, hiányzik, keresik. A hivatalban kapható hároméves The Danube Bend (írta László Cse- ke, kiadta a Pannónia Press) szerint hazánkban az országúti legnagyobb sebesség 100 kilóméter/óra, és Szentendre múzeumai között nem tűnteti fel a Barcsay-gyűjteménvt. Ez az a Kesselgulasch ? Pedig létezik, itt vagyok előtte. Nehezen találtam meg, mert bár az új szentendrei belső kőrútról nyíl . mutat a centrum felé, ott, a központban, sehol utcai tábla, mely a méltán híres múzeumokhoz terelné a jámbor idegent. A Barcsay-múzeum pénztárosát hiába szólítom meg angolul, németül. Végül magyarul kérek ismertetőt, idegen nyelvűt a gyűjteményről, Van — 85 (!) forintért. A szomszédban Bocskay Kárölyné, a Kovács Margit Múzeum pénztárnoka 37-ért tud adni igen szép füzetet, idegen nyelvű betétekkel. Egyszerű és praktikus megoldás, Mint ahogy az a Béke étterem étlapja is, melyet Németh Jánosné mutat. Stencilezett, magyar—német nyelvű, az egyes fogások neve (Bográcsgulyás — Kesselgulasch) mellé kézzel beírható az ár, a napi étrend szerint. Gyors, olcsó, jó ötlet. Ilyet találok a Görög Kancsóban és a Teátrumban is. ★ O számú kommentár. Bernhardt László, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat termelési osztályvezetője: — Több, mint kétezernyolcszáz dolgozónkból mintegy négyszázan a Dunakanyarban tevékenykednek. A vendégekkel közvetlenül találkozó 190 pincér, fizető közül 45—50-en beszélnek valamilyen idegen nyelvet. 50 üzletünkben van idegen nyelvű étlap is. Ez felismert szükségszerűség. Könnyebb a vendégnek és — nem utolsósorban — nekünk. Még sok bajom van? Mint külföldi szemmel nézelődő magyar, fájlalom, hogy míg a maszek pecsenyesütő öles, több nyelvű táblán hirdeti kolbászát, hurkáját, addig nem reklámozza önmagát sem állami vendéglő, sem- múzeum, sem műemlék. Mint magyar szemmel nézelődő külföldi, kissé idegesít, hogy a Duna menti község postahivatalában enyhén szólva kiröhögnek, amikor angolul kérem: telefonálni szeretnék, Londonba. Mint tájékozatlan kül- és belföldi, kifárasztott az a vergődés, ahogy Szentendréről — ismét csak a táblák alapján — eljutottam a budapesti Blaha Lujza térre, munkahelyemre. Legalább olyan bonyolult volt, mint a dolgozatom elején ismertetett, Vác városát kereső Odüsszeia. ★ O számú kommentár. Félreértések elkerülésére: a leírtak nemcsak Budapestre, illetve a Dunakanyar két oldalára illenek. Az idegent hasonló helyzet fogadja bárhol az országban. Ez a tény természetesen nem felmentés, csak jellemzés. Mint ahogy nem felmentés a sokat emlegetett pénzhiány sem. Hatalmasat fejlődött az utóbbi években mindaz, ami a turisták, látogatók tájékoztatását, érdeklődésének felkeltését és fenntartását szolgálja. Ez pedig pénzbe került és kerül. A jellemzés megváltoztatására a jövőben tehát’ inkább az anyagiak hiánypótló átcsoportosítása szükséges. No, meg az, hogy a városainkba, országunkba látogatóról tudjuk: idegen. Idegen, aki úgy válik vendéggé, ha megismer mindent, vagy legalább minél többet. Azt is tehát, hogyan juthat Vácról Esztergomba, hogy milyen kincset rejt egy szentendrei sikátor. Vagyis, ha a kérdéseire — még kimondatlan állapotukban — választ kap. ANDAI GYÖRGY Szélmalom Idegen tájon Martyn Ferenc grafikája
