Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
1980. OKTÓBER 19., VASÁRNAP xMdap 5 A föld szaga Részesben szedik a paprikát Ülünk a messze nyúló paprikatábla szélén. Ebédidő. Nem hivatalos, talán ezért is rövidebb, mint fél óra. Idősebb Szabó József lemondóan legyint. Közben nagyokat szel a szalonnából és hozzá savanyított csalamádét eszik. — Rászedtek — int fejével a fia és a menye felé —, azt mondta a vöm, hogy egy üveg bor a fizetségem. És valami olyan jóízűt nevet hozzá, hogy már egyikünk sem hisz az egészben. Végtére is nem ez a lényeg. Eljött, hát itt van. — Nyugdíjban az ember azzal üti el az idejét, amivel tudja. A gyerekek fölvállalták, hát meg kell csinálni. Ez nem a legjobb rész, az út mellett az erre járók is szüretelnek, a jegenyefák felfogják a napfényt — Részesbe? — Ügy hát. A kiskunlachá- zi Petőfi téeszé, részesművelésbe adta. Egy holdat vállaltunk, jobban mondva a fiamék. Sokan vállaltak ilyen feltétellel. — Milyennel? — Hetven százalék a téeszé, a harincat meg kifizetik. Úgy tizenhárom ezerre számítunk. — Nem rossz. — Azt hiszi? Háromszor kapáltuk, meg miegymás. Nem is sok az a pénz. — Mihez képest? — No látja, ez az! Valamikor, amikor még első kombáj- nos voltam, negyedéért dolgoztunk. De akkoriban itt járt nem is egyszer, Erdei Ferenc, ő is kezet fogott velünk. Micsoda ember volt! Mondja, hallott róla egyáltalán? Mániája volt a föld. No, igaz ami igaz, én is tegezőben voltam a földdel, amióta az eszemet tudom, de nem ez a lényeg. — Hanem mi? " — Hogy itt vagyok megint. Az előbb azt mondta a fiam, ha nem lennék itt az asszonykámmal, talán még egy hónapig is eltartana ez a paprikaszüret. Odébb húzódik, kanyarít egyet a szalonnából. — Az öreg — jön közelebb az ifjabb Szabó —, meg se’ tudna lenni a föld szaga nélkül. Jó, hogy kijöttek. így talán egy hét alatt megleszünk. Rámegy a szabadságom, de kell. • — Kell? — Persze. Én még nem voltam külföldön, nem is nagyon mennék, de a gyerekek ... — Mondja, maga mindentudó — így az öreg —, hová kell menni, ha válni akarok? — Válni? Ez meg éppen most jut eszébe? — Ha én nem kezdem el, ezek még délután is itt ülnek. Mert egyszer csak el kell válni az ebédidőtől, vagy nem így tudja? öten nevetünk hozzá. Látó János Ebédszünetet tart a család Cement helyett Kohósalak útépítéshez Csökkennek < Kétéves kutató-fejlesztő munka nyomán olyan aszfaltgyártási technológiát dolgoztak ki a Betonútépítő Vállalatnál, amellyel lehetővé válik az egyébként értéktelennek minősített kohósalak hasznosítása. Az új aszfalt- burkolatot már kipróbálták, s az eddigi vizsgálatok szerint kiváló a minősége; a gyártási költségek pedig a hagyományos aszfaltéhoz képest, egyötödével csökkentek. Az alapgondolat, miszerint a salakkő nemcsak az alsóbbrendű utak alaprétegének, hanem kötőanyaggal keverve a burkolati rétegek gyártására is hasznosítható, nem új; külföldön már régen megvalósították. Honosítani mégsem lehetett a máköltségek is sutt már bevált technológiát, mert minden vasmű kohósalakja más és más tulajdonságú, ezért felhasználása egyedi technológiát igényel. A bitumen, az ásványi adalékanyagok és a kohósalak megfelelő arányának kidolgozása 1978-ban kezdődött meg az OMFB és a KPM támogatásával, s másfél év múlva már elkészült az első új aszfaltburkolat. .. Kiderült, hogy a kohósalak megfelelő feldolgozás, s őrlés után a kötőképessége révén cementet is helyettesíthet. Számítások szerint elképzelhető. hogy a kohósalak kötőanyagként való hasznosítása felére csökkenti a ce- mentszükségletet. Levélben aknázó rovarkák A zöld kerítésen ládákban cirmos alma, vödörben virág — mindez eladó. A kapun még ott a hajdani cégtábla, tán a szakmai hiúság, tán a nosztalgia feledtette eredeti helyén. — János bácsit keresem, az asztalost. Ha van mikroszkópja, jó helyen járok. — Kerüljön beljebb! Milyen ügyben ? — Az újságtól jöttem, a Pest megyei Hírlaptól, amúgy biológiatanár az eredeti szakmám, s az érdekel, mire is jutott János bácsi az állattanban. — Egy kikötéssel beszélek: nem derülhet ki a cikkből, hol élek, mi a nevem... Hallatlanul szerény. Az élet tette azzá. Ezért azután az újságíró belenyugodott az idős ember kérésébe — a név, a szakma sem az igazi a cikkben — de a história valóságos. •k Hogyan is lesz egy asztalosból hobby-biológus? János bácsi sértett ember, meghányta őt a sors. —r Orvosnak indultam — mondja. — Pesten laktunk, a tisztviselőtelepi főgimnáziumban érettségiztem. De egyetemről a fehérterror idején szó sem lehetett. Így maradt számomra az érvényesülés egyetlen útja, folytattam őseim hivatását, a fakereskedést. Először üzletvezető lettem, 1928-ban társultam valakivel, aki 7 évvel később meghalt, s így egyedül maradtam az üzlettel. Közben — nem is számoltam hányszor — évről évre próbálkoztam az egyetemmel, de mindig csak elutasítottak. — Mit tagadjam, nem éltem rosszul. A fa ára magas volt. a keresetem nemkülönben. így futotta a kedvtelésre is. Márpedig a fejembe vettem, ha nem engednek a tudomány közelébe, én akkor is kutatni fogok, s eredményt érek el. Vásároltam egy kisebbfajta laboratóriumra való eszközt. Eleinte minden érdekelt,, beléptem a természettudományos egyesületbe is, hogy bővítsem ismereteimet. Sokat betegeskedtem a tüdőmmel. A Korányi-féle klinikán kezeltek, többek között Hetényi professzor is. Igaz, azt sem említettem, hogy a latin nyelvet Babitstól tanultam. — A háború? A helyzethez képest simán megúsztam, csak egy évig kellett bujkálnom, méteres szakállal. Mert fakereskedő voltam, mindig magammal vittem a baltát. Nem volt nagy ügy lyukat vágni a marhavagon fenekén sem, így úsztam meg a deportálást. ★ — A felszabadulás után azonnal hazajöttem, akkor telepítettem a gyümölcsfákat is, s láttam az iparhoz. Ma az almából egészítem ki a nyugdíjamat. A mikroszkópok? A háború mindent elsodort. A szemét közül kerestem ki az alkatrészeket, úgy barkácsoltam össze ezt a hármat, s hozzá a lámpát. A kerekesférgek felé 1950-ben fordult a figyelmem, akkor kerültem össze Varga profeszorral, aki Szegeden tanított. Talajbiológiával foglalkozott. Éveken át leveleztünk, máig is őrzöm minden sorát, neki küldtem el a rajzaimat. Kedvelte a munkámat, mert — ahogy mondta — csak azt vetem papírfa, amit a mikroszkópban látok. — Rengeteg rotatoria faj él a világon, akadhat közöttük még ismeretlen. Jómagam több száz fajukat írtam le és rajzoltam. Itt a faluban, egy kubikgödörben találtam olyat is, amelyik csak hasonlított a már ismertekre, de különbözött is tőlük. Bár ezt is lerajzoltam, azzal vádoltak, hogy csak a fantáziámban létezik. Tudja, a kerekesférgeknél nagyon nehéz bizonyítani az újat, a legnagyobbik is alig 1 milliméteres, a zöme csak mikronokkal mérhető. Ezért nehéz eltartani, a konzerváló anyagban hamar összehúzódik, s felismerhetetlenné lesz. — Így tehát egyetlen faj neve mögé sem került az enyém, mint felfedezőé. Pedig nem keveset dolgoztam, s mindezt a mesterség mellett. Máig is őrzöm a leveleket a világ minden tájáról. Itt van például ez, Indonéziából küldték a három fényképet, egy kerekesféregről, biztosan halbiológusok. Kérték; határozzam meg. Persze, hogy megtettem, félpolcnyi könyvem van csak a rotato- riákról. Mindegyiknek más a rágószerve, annak alapján a legkönnyebb a felismerésük. Csak hát óriási munka, méghozzá babramunka kipreparálni a néhány mikron nagyságú rágószervet. k — Ma? Felhagytam már a kerekesférgekkel, utoljára egy levélben aknázó rovart próbáltam meghatározni, ott van most is a mikroszkóp alatt, nézze meg. A kubikgödör sem használható ... Beledobálták a vegyszeres szemetet, a konzer- ves dobozokat, megváltozott a vize, erre pedig igen érzékenyek az én állatkáim. Az érdekesebb fajok, a ritkábbak ki is pusztultak, csak az igényte- lenebbje maradt meg. A segítőim, az ismerőseim, egyetemi professzorok, elismert tudósok meghaltak. Az az igazság, maKákái tészták Mind több termelőszövetkezet él a hatékonyság növelésének azzal az eszközével, hogy a megtermelt nyersanyagát tovább feldolgozva vigye a piacokra. A dányi Magvető Termelő- szövetkezet tésztaüzemében nyolcféle tésztát készítenek. Elvesztette? lét vacak pálca esete Tökölön Senki sem jelentkezett értük Bizonyosan goromba, szeles idő berzenkedett azon a nyári éjszakán, amikor egy motorcsónak fogta magát, motorja nélkül, világgá indult. Szeszélyes céltalansággal hánykó- dott a Duna hátán, mígnem kifáradva, de teljesen épségben megfeneklett egy idegen nyaralótelek partoldalában, Tökölön. Másnap reggel az üdülő tulajdonosa persze óriási meglepetéssel vehette tudomásul, hogy van egy csónakja. De miután nem volt hívő lélek, nem gondolhatta, hogy égből pottyant, szeretetkülde- mény. Így aztán, mert becsületes ember volt, fogta magát, besétált a tököli nagyközségi tanácsra, hogy bejelentse, talált egy majdnem vadonat új csónakot. Kicsit hihetetlen Azóta — jó négy hónapja már! —, ott lóg a folyosói hirdetőtáblán az értesítés; „... ekkor és ekkor egy jó állapotban lévő, motor nélküli csónakot találtak, tulajdonosa itt és itt átveheti...” — Kicsit nekünk is hihetetlennek tűnt, hogy egy ilyen értékes tulajdont senki sem keres — mondja dr. Józsa Árpád, a tököli nagyközségi tanács vb-titkára. — Mi történik a csónakkal, gamra maradtam. Nincs mentor, elmaradoznak lassan a levelek is... ★ János bácsinak nincs diplomája. Hatvankét esztendeig dolgozott, s mellette a biológia egy részterületének szakemberévé vált. Keserűen összegzi életét: rajtam kívül kit érdekelnek még a kerekesférgek? Apró állatok, s úgy mondják, semmi jelentőségük. Néhány rajzom bekerült a Magyarország állatvilágáról megjelent sorozat első kötetébe. A második kötet a mai napig sem jelent meg tudtommal. ★ Kerekesférgek: a villásférgek egyik osztálya, apró, legfeljebb 1 milliméteres, édesvízi, kisebbrészt tengeri fajok. Alakjuk az életmódjuktól függően változatos, úszó, fenéklakó formák. Testükön három táj különböztethető meg: fej, törzs és láb. A fejen található az úgynevezett kerékszerv, melynek alján van a szájnyílás. Belső szervezetük a két ivar szerint eltérő ... Jelentőségük: a vízi fajok, mint haltáplálékok számottevőek. A talajlakóknak a szervesanyag forgalmazásában van szerepük. Kis számban élősködők is ismeretesek ... Így ír a rotatoriákról a Természettudományi kislexikon. Persze több is megtudható ezekről az állatokról. A szak- irodalomból, az egyetemi, főiskolai tankönyvekből például. S ha valaki — egy kellő türelmű és érdeklődésű, biológusnak készülő gimnazista, egy fiatal, kutatási témát kereső állattani szakember — alaposabban szeretne tájékozódni, s nem rest végigböngészni, rendezni egy életművet a kerekesférgekről, felkeresheti János bácsit. Neve, címe itt a szerkesztőségünkben. Vasvári G. Pál ha nem lel újra gazdájára? Egyáltalán, hol tartják most? — Ki van kötve ott, ahová akkor éjszaka megérkezett. Egyelőre a megtaláló őrzi, miután ide mégsem hozhattuk be, mondjuk a folyosóra. Másod jog alapján — Tulajdoniképpen miért a tanács foglalkozik a talált tárgyakkal ? — Régebben a rendőrség hatáskörébe tartozott, de egy 1972-es utasítás egyértelműen a tanácsok feladatkörébe utalta. Az emberek ugyanis — a tapasztalat ezt bizonyítja —, szívesebben mennek bármilyen ügyben a tanácsra, mint a rendőrségre, jobban is ismerik az itt dolgozókat. Az igazgatási csoport foglalkozik a területtel, kiegészítő feladatként. — Sok munkát jelent? — Egyáltalán nem. — A gyakorlatban hogyan történik egy-egy ilyen ügyintézés ? — Az illető személy, aki a talált tárgyat behozza, kap egy elismervényt (három példányban készítik el), mely igazolja; hogy a holmit leadta, o arról is szól, hogy, ha a tulajdonos három hónapon belül nem jelentkezik, ő lesz az új birtokos, ha igényt tart rá. Ezután kiteszik a hirdetményt a táblára. Ha a tulajdonos jelentkezik és egyértelműen bizonyítja, övé a talált tárgy, megkapja egy igazolás ellenében, a megtalálót pedig értesítik a történtekről. — Ezek szerint a megszökött csónaknak már új tulajdonosa van? — Ebben az esetben, miután elég nagy értékről van szó, a három hónapot meghosszabbítottuk. De, ha ősz végéig sem akad jelentkező, úgy a megtalálóé lesz. — És igényt tart rá? — Na hallja! Persze! Különben sem emlékszem még olyanra, hogy (ha csak nem teljesen ócska dologról volt szó) a megtaláló lemondott volna másódjogáról. — Sok a hanyag, feledékeny ember? Mi mindent lehet találni? — Hogy sok-e a hanyag, feledékeny ember, nem tudom, ids mihozzánk nagyon kevés tárgy kerül. Tavaly mindösz- sze hármat adtak le. — Mik voltak ezek? — Három bicikli. — És mi lett a sorsuk? — Lehet, hogy furcsának tűnik, de egyért sem jelentkeztek. így, a megtalálók vihették haza. Ha jól utána gondolok, tavaly előtt is coak biciklikkel jelentkeztek, és akkor sem jött értük senki. Hanyagság is — Vajon miért? Ennyire nagyvonalúak errefelé az emberek? — Nem ez lehet az ok. Inkább az, hogy elég sok kerékpár vész el, vagyis kevésbé finoman fogalmazva, elég sokat ellopnak. Évente, mintegy 40—50 bejelentés történik ilyen ügyben. És ebből a 40—50-ből, amint mondtam is, alig 3—4- et hoznak csak be, talált tárgyként. így aztán az emberek eleve leírják magukban, amikor fölfedezik a veszteséget és nem is reménykednek abban, hogy visszakapják. Persze a lopásokban a hanyagság is ludas! A legtöbben csak úgy lecsapják az üzletek előtt, vagy bárhol az utcán a biciklijüket, aztán persze csodálkoznak, meg dühöngnek, ha kerekük kél. — Az nem lehet, hogy nem is jut el a lakossághoz, mit, mikor találtak és hoztak be ide a tanácsra? — Erről szó sincs. Mindenki tudja, hogy itt a folyosón a táblára rögtön kifüggesztjük, ha valami ilyen történt. Csak be kell jönni és megnézni a közleményeket. Nekem nem kell! — Nem találtak még a leadott holmik közt egészen nem rhindennapi, vagy éppen bolond dolgokat? , — Nem. Általában mit veszítenek el az emberek? Szatyrokat, esernyőket. Ezek viozont be sem kerülnek hozzánk. A szatyrokat általában a boltokban hagyják el, és ha észreveszik az üzlet dolgozói, intézkednek. Az esernyők meg főként az autóbuszokon maradnak, ezeket a BKV talált tárgyak lerakatába viszik. — Tehát semmi érdekes? Egy kóbor tehén, kismalac, kutya, esetleg tarka papagáj? — Ha be is hoznának élő állatot, nem lennénk kötelesek átvenni. Az állatokat ugyanis folyamatosan el kell látni, erre nem vagyunk berendezkedve, de nem is tartozik a feladatkörünkbe. A kóbor kutyát a sintér viszi el. Haszonállatok pedig igazán nem kódongnak csak úgy. Nagyobb az értékük annál, mintsem elszökdöshetnének. Azért egy — pontosabban két darab —, mosolyogtató talált tárgyra mégiscsak emlékszik a vb-titkár. Két éve történt. Egyik kora nyári reggel, az öreg Sanyi bácsi csoszogott nagy igyekezettel a tanács felé. — Bejön, tisztességgel köszön, majd a hóna alatt me- redező két teljesen felszerelt pecabotot átnyújtja. Ezt találta ni, a nádasban, a stégje mellett. Megszállott horgász! Lehet, hogy valami suhanc kölök csente el, mindenesetre ő idehozta, oszt csináljanak vele, amit akarnak — mondta. Persze tőle is megkérdezték, hogy ha nem jönnek a botokért, igényt tart-e rá. Sanyi bácsi azonban olyan fitymálva nézett a két horgászalkalmatosságra, hogy mindenki elröstellte magát. — Na hiszen —, bökte meg a sapkáját — költ is ez a két vacak pálca nekem! Na, isten áldja magukat! — Ezek után mi lett a horgáazbotokkal ? — Senki nem jelentkezett értük. így az úttörőcsapatnak adtuk. Bezzeg a gyerekek nagyon boldogok voltak. Nekik még egy bot, rajta egy madzag is megteszi! Hát még ilyen komoly pecabot! S. Horváth Klára
