Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-02 / 231. szám
1980. OKTÓBER 2„ CSÜTÖRTÖK Magyarul Richard Wagner Barna könyve A napokban került a könyvesboltokba a zeneirodalom óriása, Richard Wagner Barna .könyve. A zeneköltő 1865- ben barna bőrbe kötött ékes könyvet kapott későbbi élettársától, Liszt Cosimától, Liszt Ferenc lányától. A zeneköltő ebbe irta legszemélyesebb vallomásait, feljegyzéseit. A napló — nagy szenzációt keltve — 1975-ben jelent meg először német nyelven, a Wagner-múzeum volt őrének, Joachim Bergfeldnek jegyzeteivel s most — a világon az elsők között — Magyarországon. A könyv döbbenetesen érdekes dokumentuma Wagner és Cosima akkor még titkolt szerelmének és Wagner Liszt iránti indulatának, féltékenységének. , Sok egyéb mellett a Parsifal első prózafogalmazványát is ebbe a könyvbe írta Wagner. KETEVES AGYTORNA Szakmérnökök a padokban A Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi karán évente 150— 180 szakmérnököt képeznek. Jelenleg 10 speciális ágazatra készítik fel a mezőgazdasági mérnököket. A leglátogatottabb a szarvasmarha-tenyésztési szak, a legújabbak közé viszont a vadgazdálkodás tartozik. Az egyetem 1960-ban az országban elsőként vezette be az oktatásnak ezt a formáját. — Milyen érzés újra az iskola, pontosabban az egyetemi padokban ülni, előadásokat hallgatni — kérdezem a takarmánygazdálkodási szak hallgatóját, Sólyom Barnát, az ócsai Vörös Október Tsz termelési rendszerének szak- tanácsadóját. A TÖRTÉNELEM TANSZÉK sápadt, kis termetű, zörgő csőn tu professzora állította le 11-eshez a labdát. Remek szórakozás volt a szokatlan látvány. Még az is, ahogy a kötelező óvatosság ellenere — a diákcsapat hátvédje fellökté a büntetőterületen belül... Akkor tavasszal rendeztek először tanár—diák^ focimecs- cset a főiskolán, es mondani sem kell, hogy a csapatokba nemcsak a laodaérzék és a sporttehetség, • hanem a nagyobb balhé toborozta a tagokat. így aztán minden mozzanat hahotára méltó volt — egészen a ll-esig. Először azt hittük, ördöngösség, amit látunk, tanárcsíny. De a professzor 11-ese mégse lehetett csak tréfa, hiszen aki próbálta már, az tudja: nem könnyű a bőrt úgy megrágni, hogy oda szálljon, ahova kell. Márpedig a tanáros büntetőrúgás torkokra forrasztotta a hamis örömöket: erős volt és pontos, úgy vágódott fel a sarokba, mintha zsinóron rántanák oda, ahol a pókok már jól érezhetik magukat, s a kapusok is legfeljebb legyintenek. Később derült ki, amit azóta újabb és újabb évfolyamok mesélgetnek az utánuk következőknek, a történethez fűzve, hogy a professzor valamikor a Testnevelési Főiskolán kezdte tanulmányait, és több sportágban élen járt. A TANÁR—DIÁK meccs és a- büntetőrúgás pedig hagyomány lett, évente visszatérő színes esemény a hozzátartozó igaz legendákkal. Ezek az igaz történetek nemcsak színt visznek az iskolai életbe és megkímélik a mechanizálódástól a tanár—diák viszont, hanem játékos keretben időálló mintákat, mértékeket is őriznek. Ma már szinte valamennyi diákvárosban, kollégiumban, intézményben tartanak ilyen-olyan ifjúsági napokat, rendezvény- sorozatot, hatalomátvétellel, kulcsátadással, mókázással. Napjaink visszatérő diákrendezvényei közt vannak tartalmasak, színesek, jól szervezettek, sőt sikeresek is, amik mégsem váltanak ki kollektív emlékezést. Folytonosságuk alapja a jó kedély mellett a hasznosság — mint például az új elsőévesek bekapcsolása, bevezetése az illető intézmény helyi földrajzába, vagy a kollégiumi önkormányzatok választási hadjáratai, melyek a társadalmi-politikai érzék játékos előiskolái. Az ilyen jellegű rendezvényeket azonban a szó első értelmében mégsem nevezhetjük hagyománynak, még akkor sem, ha több éves szokások. Igazi hagyományt teremteni nehéz. Hiszen a hagyomány éppen azt jelenti, hogy valami megmarad. Űj szokások teremtődnek naponta, de'ezek közit csak az arra érdemeseket, éretteket őrzi meg a közönség — emlékezetében és cselekedeteiben. Az igazi hagyomány helyekhez kötött, kényes hajtáshoz hasonlító könnyen szakadt gyökérrel. Át nem ültethető mesterséges úton elő nem állítható. Az idő próbáját pedig csak az állja, ami az illető intézmény életéből választódott ki: a fejeknek is mond valamit — persze igazat —, és nemcsak a szemnek... AZ ISKOLÁK, megfelelő egyéniségekkel ttanár- és diák- egyeniségekkel) sok ilyet örökíthetnek, sőt: mindenekelőtt ezt kéne örökíteniük. A Pytha- gorasz-tételt, az emlősöket, a nyelvtant megtaníthatná akár az iskolateievízió is. Érvényes, élményekkel kapcsolatban rögződő igazságokban azonban nagy a hiány; csakúgy, mint tartalmas hagyományokból. Ezek nélkül pedig a különböző diákrendezvények vetélkedéseiből, játékos felvonulásaiból nem lesz hagyomány. Az csak belülről, az iskola vagy a környezet közös, tartalmas létéből eredhet szinte jelképként. (Mi más lehetne az oka, hogy mindig is a legjobb, leghíresebb iskoláknak volt leglombosabb a hagyománycsokra — ott találtak és őriztek legtöbb alkalmat a visszaemlékezésre?) Ezért a hagyományok sorsa, kialakulása egyszersmind az intézményi demokrácia és nevelő munka igazi próbája, fokmérője. A híres, hajdani debreceni kollégium diákjai például a gerundium, a hatalmas dorong forgatásában vetélkedtek, és az vezette csapatukat, aki leginkább jeleskedett a tornán. Csakhogy a dorong igazi rendeltetése eredetileg tűzvészek idején a tűzfészkek szétverése volt, aminél a diákok az elsők közt segédkeztek. Nem csoda hát, hogy a városiak elnézően, sőt tisztelettel és érdeklődéssel szemlélték a diákok zajos ünnepeit, vetélkedéséit A NAPJAINKBAN divatos, évenkénti rendezvények kezdetét jelentő jelképes kulcsátadás is csak akkor ér valamit, ha a kulcs jól áll a kezekben, és hogyha befér a zárba. Enél- kül jelképesen sem érdemes átvenni évről évre. Kövecs Tamás — Mivel 1964-ben végeztem az egyetemet, meglehetősen szokatlan újra diákoskod- ni, vizsgázni. Ám ami ennél is nehezebb, hogy. bizony elszoktunk az intenzív tanulástól, az információk, megjegyeznivalók ilyen halmazától. Remélem, a második félévben már könnyebb lesz — mondja Sólyom Barna. Tudományos álmok — Sokan azért vállalják a kétéves agytornát, hogy eleget tegyenek a munkakörük betöltéséhez szükséges feltételeknek: megszerezzék az előírt iskolai végzettséget bizonyító papírt, oklevelet. Je- lent-e a szakmérnöki diploma megszerzése valamilyen többletelőnyt az ön számára? — Ha a fizetésemre gondol, vagy a beosztásomra, akkor semmit. De ez a két esztendő azért nem egészen haszontalan nekem sem. Egyebek között lehetőségem van régi álmom megvalósítására, szűkebb szakterületem, a ciroktermesztés egyik részté- májának tudományos feldolgozására. Az sem kisebb jelentőségű, hogy a legkorszerűbb ismereteket sajátíthatjuk el. Cs. Kovács Pállal, aki a da- basi Fehér Akác Tsz-ből adta be jelentkezését' a szakmérnökképzőre, rázósabb dolgokról beszélgetünk. Arról nevezetesen, hogy az itt tanultakat sikerül-e maradéktalanul a termelésben hasznosítania? Képesítés nélkül? — Nem " tudom pontosan, hány ezer agrármérnök dolgozik a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban. Egyről azónban meg vagyok győződve, hogy a gödöllői egyetemen és a mosonmagyaróvári 'agrárintézetben évente végző 50 takarmányozási szakember elenyésző részét képezi a hazai mezőgazdasági szakgárdának. Az ágazat viszonylag mostoha helyzetét ezért csak fokozatosan vagyunk képesek javítani. Ügy vélem, még sokat kell azért tennünk, hogy az itt elsajátított technológiai ismeretek valóságos ég mérhető eredményeket hozzanak az üzemekben. A gazdaságokat egyelőre inkább a fő növénykultúrák terméshozamai alapján mérik, ezért a fejlesztéshez szükséges pénzeszközökből kevesebb jut a gyepek javítására, vagy éppen a gépesítésre. — ön egyelőre tulajdonképpen képesítés nélküli takarmánygazdálkodó : ennek ellenére nap mint nap önállóan kell döntenie fontos elméleti és gyakorlati kérdésekben. Mi az. amit az egyetem nyújtani tud egy gyakorló tekar- mánygazdálkodási szakembernek? — Igen részletesen foglalkozunk az állatok igényével, világos értelmezését kapjuk meg gyakorlatban előforduló problémáknak, és mérnöki szinten nyerünk betekintést a különböző feljesztési lehetőségekbe. Persze, nemcsak elméleti óráink vannak, a tanterv szerint rendszeresen ellátogatunk különböző élenjáró mezőgazdasági üzemekbe. Nagyobb igényesség — De ezt a szervezett oktatásban való részvétel nélkül is megtehetné, nemde? — Nézze, egészen más. ha egy-egy szakmai bemutatóra kíváncsiskodni, néhány jó ötletet szerezni megyünk el, vagy ha az ott látottakat rendszerbe illesztve elemezve, feldolgozva veszünk részt ilyen rendezvényeken. Dr. Petróczi Istvánnal, az egyetem dékánhelyettesével, akihez a szakmérnökképzés is tartozik, arról váltunk szót, hogy van-e különbség a középiskolákból az egyetemre felvételt nyert mérnökhallgatók és a gyakorlati életből már vizsgázott szakemberek tanulmányi munkája között. — Feltétlenül tapasztalható ilyen különbség. A szakmérnökjelöltek között fehér hollónak számít, aki csak éppen át akar jutni akadályokon, és megelégszik az elégséges érdemjeggyel. — Mi lehet ennek az oka? — Talán nem árulok el vele titkot, ha elmondom, gyakorta megesik, hogy a szakképzésben részt vevő hallgatónak éppen munkahelyi vezetője előtt — aki a vizsgabizottság tagja — kell számot adnia tudásáról. A vizsgák presztízsét növeli az is. hogy az ország legnevesebb, az ágazatban széles körűen ismert, vezető szakemberei teszik fel a kérdéseket. Meglehet, furcsán hangzik, de éppen ilyen alkalmakkor válik bizonysággá az ókori mondás: nem az iskolának, hanein az életnek, pontosabban a gyakorlatnak, tanulnak. Érdemes lenne egyszer felmérni, vajon hány szakmérnök kapott kedvező ajánlatot éppen kiváló szereplése, tudásának bizonyítása révén. Nemcsak presztízs A gödöllői egyetemen folyó szakmérnöki képzésről felvillantott kép nyilvánvalóan re. Annyit azonban a rövid nem törekedhetett teljesség- beszélgetések során is megállapíthatunk, hogy a magyar mezőgazdaság fejlesztése érdekében rendkívül fontos szerepet tölt be a képzés, pregnánsan jelezve népgazdaságunk e fontos ágazatának fejlődési irányát, a specializálódást. Míg ötven évvel ezelőtt a gazdálkodás minden részletéhez, a termelés, az értékesítés, a feldolgozás összes kérdéséhez kellett értenie a parasztembernek. Az 50-es évek közepe táján elegendő volt az általános mérnökképzés, de ma a fokozódó követelményeknek csak azok a diplomás agrármérnökök tudnak eleget tenni, akik rászánják magukat a specializálódásra. A második oklevél tehát több mint presztízs, netán az állás betöltésére biztosítékot nyújtó okirat. V. B. Értékes hangszergyűjtemény w A magángyűjtők körében egyedülálló, mintegy háromszáz darabos hangszergyűjtemény gazdája Leskowsky Albert, kecskeméti férfi. A tanyavilágból beszerzett, illetve a külföldről behozott és cserélt, valamint vásárolt zeneszerszámok mindegyikét meg tudja szólaltatni a gyűjtő. E. Várkonyl Péter felvétele HETI FILMJEGYZET Csontváry lehak Finchl, a Csontváry főszereplője Bánfalvy Ágnessel a film egyik jelenetében. Vannak témák, melyek szinte kiáltanak egy bizonyos alkotóművész után. Ilyen a magyar festőművészet rendhagyó alakjának, Csontváry Kosztka Tivadarnak az életútja és művészetének kibontakozása. Csontváry emberi és művészi személyisegében any- nyi minden sűrűsödik össze a korról — a század első évtizedéről —, a korszak művészetéről, ember és világ, művész és világ, művész és művészet, művész és a ramért, majd rájegecesedett szerep viszonyáról, hogy egy róla szóló filmben eleve sokkal többről kell hogy szó essen, mint Csontváry életrajzáról vagy festői biográfiájáról. Ez a fajta sűrítés és tágítás, és egy rendkívül szuggesztív képi látásmód, s az ezzel közvetített művészi (akkor: írói) világkép jellemezte annak idején Huszárik Zoltán nagyszerű Szindbdd-filmjét. Egy más művészet koordinátáiba sikerült transzponálnia Krúdy írásművészetét, világát -- vagy legalábbis azt a látomást, ami benne (Huszárikban) Krúdy- ról és világáról élt. Alkotótársa volt ebben egy ragyogó színművész: Latinovits Zoltán, aki úgy tudta megformálni Szindbádot, hogy alakja nemcsak Krúdy-hős volt, nemcsak a Krúdy-hősök sűrítménye, nemcsak maga Krúdy, hanem egy nagyjából körülhatárolható korszak hőse is; szenvedő és szenvedtető hőse. A Szindbád után Huszári- kot lehetett az első számú esélyesnek tekinteni egy olyan különleges művészről szóló film megalkotásához, mint amilyen Csontváry volt. No, és persze Latinovitsot kellett hozzá társítani, mint a festő alakítóját. Amikor pár évvel ezelőtt megjelent Császár István irodalmi forgatókönyve Csontváryról, 6 azt olvashattuk, hogy Császár egy roppant termékenynek bizonyulható ötlettel megkettőzte a történetet — Csontváryról, s egyben az őt alakító színészről, annak a szereppel, önmagával, az alkotás kínjaival való küszködésről is szólt a könyv —, megint csak arra kellett gondolnunk: ez Latinovits szerepe. Aztán egy tragikus pillanatban elment Laimovits, és talán már ekkor sejteni lehetett: ha a film elkészül is, az már nem lesz, nem lehet ugyanaz, mint ami Latinovits- csat lett volna. Most itt a kész film, és sejtéseink szomorú módón beigazolódtak. A Csontváry ■— talán azért is, mert forgatókönyvébe már Doúai Péter is beledolgozott, de főként mert egy óriási formátumú szerepre nem egy ugyanekkora meretű színészt, hanem csak egy jó (és Csontváryra küllemében erősen hasonlító) színészt sikerült találni — sajnos nem éri el azt a szintet, amit Huszárik korábbi remeklése, a Szindbád.. Mi hiányzik belőle? Először is az a minden kockájában egységes művészi látásmód, ami a Szindbádot oly komplex műalkotássá tette. Huszárik itt kapkod; saját korábbi kis- íiimjeinek eszközeivel fedi el a gondolati komplexitás hiányait; képzőművészetileg csodalatos képsorokat kreál az emberi drama helyett; Csontváry és a világ konfliktusa helyett hosszasan elidőz egy elmeosztály döbbenetes dokumentumot nyújtó, de a témához édeskeveset adó világában; felkeresi Csontváry nagy képeinek színhelyeit, s mintegy igazolja, hogy azox valóban ott készültek, és szecessziós víziót prezentál lezárásul. S ami főként hiányzik a filmből: nem sikerült a nagy művészegyéniség és a nagy szerepet alkotó nagy színeszegyéniség profiljának egymásra vetítése. Lhhez alighanem valóban csak Latinovits szuggesztivitása lett volna elegendő. Ezt az is jelzi, hogy a film azokban a sajnos ritka pillanatokban szárnyal fel, ahol ezt az egymásra vetítést sikerül megvalósítani. A film feliratban is közli, hogy Latinovits Zoltán emlékének ajánlják az alkotók. Furcsa és szomorú, hogy ennek az ajánlásnak Latinovitsnak a filmből kiperzselő hiánya ad ijjazán hitelt. A kofa és a költő Megint egy háborús témájú film — de ezúttal lényegesen érdekesebb, mint a közelmúlt néhány hasonló alkotása. Szamszon Szamszonov szovjet rendezőt ugyanis az érdekli a hatalmas témából, ami csak keveseket: a nagy háború árnyoldalai, rejtettebb zugai. S ezek az árnyoldalak és rejtettebb zugok is az emberi lelkekben találhatók. A háború a maga irtózatos súlyával nemcsak felemelni, hanem deformálni is képes a karaktereket. A feszültség, a drámai helyzet ugyanúgy kirobbanhat emberileg szánalmas reakciókban, mint hősi cselekedetekben. Ivan Sam jakin forgatókönyvének hősnője, Olga, ilyen esendő lélek: a német megszálláskor harácsol, fosztogat, kupec- kedik, a nácikhoz dörgölődzík — mígnem a véletlen összehozza egy fiatal szovjet hadifogollyal, a költő Szásával, s ez a kapcsolat és a belőle kibontakozó szerelem átformálja Olgát. Mindenki másképp jut el a sorsa vállalásáig; Olgának nem a háború iszonyatai hozzák meg ezt elsősorban, hanem egy szép, tiszta emberi vonzalom. A film elsősorban ennek a folyamatnak a bemutatására koncentrál, néhol- valóban költői mozzanatokkal. A távolból ugyan felrémlik Larisza Sepityko csodás filmje, a Kálvária, és Suksin novellái is eszünkbe jutnak —, de soha rosszabb rokonságot... Tűzharc Aki szívesen néz szép tájakat és szép nőket, kedvelni fogja ezt a filmet — elvégre a Karib-tenger édeni szigeteit és Sophia Lorent csodálhatja. Aki szívesen néz vad üldözésekkel, lövöldözésekkel s más rémes kellékekkel teli bűnügyi filmet, az is kedvét leli ebben a filmben — elvégre az a Michael Winner rendezte, akinek Bosszúvágy című filmje is éppen most fut a mozikban. De aki logikát és követhető sztorit vár a filmtől, az mélységesen csalódni fog.., Takács István SZOKÁS, TARTALOMMAL Miből lesz hagyomány?
