Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-11 / 239. szám

1980. OKTÓBER 11., SZOMBAT Nem áll meg a fejlődés Oldódnak már a feszültségek Szentendre város az elmúlt öt esztendő alatt — előnyére — lényegesen megváltozott. Növekedett lakóinak száma (14 300-ról 17 000-re), hangsú­lyosabbá vált a város jelle­ge. Országszerte híre ment, vonzó lett. Mindez persze ala­posan megfontolt és szigo­rúan végrehajtott terv alap­ján valósult meg. Jogos igények A fejlesztési feladatokat a tanács által még 1976-ban el­fogadott középtávú fejlesz­tési terv határozta meg, ame­lyet megtárgyalt és megerő­sített annak idején a városi pártbizottság is. Ezeket a tennivalókat a ta­nács — az állami lakások ki­vételével — rendre teljesítet­te, sóit, sok esetben túltelje­sítette. Az erőfeszítés a nem tanácsi beruházásokkal együtt olyan dinamikus fejlődést eredményezett, amelyre ed­dig még nem volt példa a vá­ros életében. A Belső körút kiépítése pél­dául megteremtette a kor­szerű városszerkezet kialakí­tásának feltételeit úgy, hogy közben megteremtette a vá­rosrészek megfelelő kapcso­latát, a műemléki városmag védelmét, valamint a lakos­ságot kiszolgáló intézmények célszerű telepítését. De —ép­pen a fejlődés miatt — új, jo­gos igények támadtak, fe­szültségek keletkeztek, ame­lyeket majd a VI. ötéves tervidőszak alatt kell felol­dani. Elöljáróban már említettük, hogy a lakásépítési tervét a város csak globálisan telje­sítette. A tervezettnél ugyan több családi ház épült fel, de kevesebb állami. Az elma­radás okait kutatva kiderült, hogy egyrészt a PÁÉV kése­delmes munkája, másrészt a pénzügyi források hiánya volt a hibák eredője. Tovább nehezítette a helyzetet az is, hogy az állami lakásokból 69- et, kellett felhasználni a ki­sajátítások miatt, cserelaká­sok céljára. Lényegesen jobb- helyzetet tükröznek az adatok a szö­vetkezeti és OTP-lakások, va­lamint a családi házak építé­se terén. A tervezett 220 szövetke­zeti lakásból év végére össze­sen 200-at átadnak, az OTP­lakásokból 320-at és 400 csa- létrejött a korszerű lakossá ládi ház építése fejeződik be. Mint minden fejlődő vá­rosnak, így Szentendrének is — a népességszaporulat kö­vetkeztében — nagy gondot okozott, s okoz ma is: a gyer­mekintézmények száma. Az alsófokú oktatási intéz­mények fejlesztésénél pótol­ták az elmaradást, mert a tervezett 250 helyett 325 hely- lyel bővült az óvodai hálózat. A tervezett általános isko­lai tanterembővítést végre­hajtották. Felépült a Felsza­badulás lakótelepi 16 tanter­mes iskola, s a közelmúltban adták át a 8 tantermes új iskolát is. Ehhez tanuszoda és tornaterem tartozik majd, építésük jelenleg is folyamat­ban van. Műemléki város Szentendre műemléki vá­ros, a kulturális centrumok egyike. Ez a rang pedig kö­telez. A tervciklus során kiala­kult az a közművelődési in­tézményhálózat, amely alkal­massá teszi a várost a kul­turális központ nehéz sze­repének betöltésére. Megnyílt a Kerényi szobor­park, a régi művelődési ház helyén ifjúsági klub létesült, s átadták a Felszabadulás la­kótelepen is a klubot. A városi lakosság létszá­mának állandó emelkedése, a dinamikusan növekvő ide­genforgalom természetesen újabb követelményeket tá­maszt a szolgáltatásban. Ha visszapillantunk az elmúlt esztendőkre, megállapíthat­juk, hogy a kereskedelem mérsékelten, a különféle szol­gáltatási ágazatok és a ven­déglátás dinamikusan fej­lődtek. A tervcíklus idején adták át a Felszabadulás lakótele­pi üzletsort, és a Barackos úti élelmiszerüzletet. Ezen­kívül több kisebb bolt is léte­sült vállalati és magánkez­deményezésből. A vállalatok számos üzletet korszerűsítet­tek, bővítettek, de még min­dig nyitott kérdés az egy­személyes üzletek gyakori zárva tartása, szabadság, vagy betegség miatt. Sok kí­vánnivalót hagy még maga után az áruszállítás is, mely­nek akadozása sok fölösleges feszültség forrása volt. Az elmúlt öt esztendő alatt Az olvasó szemével Elismerés és köszönet Súroltak, kubikoltak, hordták a bútorokat gi szolgáltatás alapfeltétele. A PEFÉM szolgáltató üze­me betölti feladatát. A szoil- gáltatóházon kívül több ki­sebb és különféle igényeket kielégítő egység létesült. Fejlesztési koncepció Mindezekkel csak érzékel­tetni akartuk, hogyan válto­zott a város arculata az utób­bi években. Nem szóltunk az úthálózatról, a csatornázás, valamint a gázprogram vég­rehajtásának megkezdéséről, egyebekről. A város lakói azonban a fejlődés ütemét úgysem újságcikk alapján mé­rik le, hanem a „saját bőrü­kön” érzik. S ez Szentend­re esetében, jó érzés! A további útról: a VI. öt­éves terv fejlesztési koncep­ciója. mint az ötödik is, a la­kosság igényeit veszi alapuL Tehát: lakás, gyermekintéz­mények, egészségügy, keres­kedelem, szolgáltatás. Az V. ötéves terv célkitű­zéseinek teljesítése a biztosí­ték : a következő tervciklus­ban sem áll meg a fejlődés. SZENTENDREI A PEST MEGYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI ÉS SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Tanulság a jövőre Szabályozott szerződés Tízmillió forint a kistermelőknek A Szentendrei Járási Áfész valamivel több mint huszon­felvásárlási profilja a gyü­mölcs, s ezen belül is a ha­gyományos tájtermő körzetnek megfelelően a cseresznye, az eper és a málna. Ezeknek a fajtáknak a fel­vásárlása már megtörtént, a többi gyümölcs érkezése is fo­lyamatos a beárési ütem sze­rint. Egyébként mint köztu­dott — a szüret (és nemcsak a szőlőkben) a kedvezőtlen idő­járási viszonyok miatt átlago­san két hetet késett, ami a terméshozamot is károsan be­folyásolta. Elsősorban a cseresznyén volt ez lemérhető, mert a múlt esztendei harmincvagonos fel­vásárlással szemben az idén csak tizennégy vagont sikerült átvenni a telepeken. Eperből Hej, grádicsok...! Akrobatáknak veszélytelen Korlát nincs, szikla annál több A Lukács fivérek útján sé­tálva annak idején bizonyára sokszor, sok ember szemébe ötlött a kétszintes, félig kész — s az utóbbi időben bizony már elég rozoga — épület. Ez a kihívó méretű ház egy csa­ládnak fényűzően sok lett volna, most viszont kilencven család gondját enyhíti azzal, hogy óvoda lett belőle. Tudjuk: a gyermekintézmé­nyekből soha sincs elég. Ez nem csupán szentendrei, ha­nem országos sajátosság is. Városunkban ugyan az ötö­dik ötéves tervre elképzelt valamennyi óvodai hely fel­épült, de ez is kevésnek bizo­nyult a gomba módra szapo­rodó házak lakóinak. A város vezetői tették a dolgukat, ugyancsak törték a fejüket: hogyan segíthetnének? Aztán kialakult a terv, amit tett követett, s most, október 6-án megnyithatta kapuit — az ötéves terven felül — a vá­ros saját erejéből létesített 75 személyes óvoda. A hagyomá­nyostól már eleve eltért ab­ban is, hogy fél év alatt ké­szült el, s nem építőipari vál­lalat hozta tető alá. Szentend­re kisiparosainak keze mun­káját dicséri a gyors és jó minőségű munka. Persze nem lenne teljes az értékelés, ha kihagynám azt a tényt, hogy milyen nagy ösz- szefogással, s mennyi társa­dalmi munkával járultak hoz­zá a gyermekek szülei, leen­dő óvónők vagy a tanácsi dolgozók, katonák a munka sikeréhuz és gyors befejezésé­hez. Ottjártamkor még volt ten­nivaló bőven. Szabad szom­batjukat, vasárnapjukat ál­dozták fel az önkéntes közre­működők, súroltak, kubikol­tak, hordták a bútorokat, a nyitás közérdek volt. A szélvédett házfalnál a leendő „ovisok” papái töltöt­ték néhány perces pihenőjü­ket. Elmondták, hogy szívesen dolgoznak, hiszen közülük nem egy az izbégi óvodába hordta gyermekét a lakótelep­ről. Most könnyebb lesz. A friss mészszagú, tágas, világos óvodában apró mos­dók a fürdőszobában, kicsiny svékek, puha, laticeles, színes mintájú ágyak a pihenőben. És tengernyi játék. Azt hiszem, őszinte elisme­rés és köszönet illeti mindazo­kat, akik a tervezéstől az utol­só simításokig ott voltak az építkezésnél. Szentendre városa ismét új gyermekintézménnyel lett gaz­dagabb. Havass Márta Mondják, minden embernek legnagyobb kincse a>z élete, testi épsége. Akik Pócsmegyerről jönnek Leányfalura a komppal — vagy fordítva —, azoknak na­ponta kétszer kell — lehetőleg lábtörés nélkül — le- s fel­mászniuk azon a leányfalui grádicson, amit még a Pest megyei Kishajózási Vállalat sem nevezhet lépcsőnek. Azon legfeljebb csak akrobaták, de nem utasok, és főleg nem az idősebbek vagy a gyerme­kek közlekedhetnek veszélyte­lenül. Ügy véljük, az emberek fen­tebb említett, értékes testi ép­sége megérdemelné, hogy a lépcsőt sürgősen rendbehoz- zák. két vagont, málnából tizenhét vagont vettek át. A sárgabarack felvásárlá­sa meghaladta a másfél vagont, de a meggy még az egyvago- nos szintet sem érte el. Szilvából viszont bő kínálat­tal jelentkeztek a kistermelők, előreláthatólag két vagon kö­rül lesz a felvásárlás mennyi­sége. A továbbiakban még őszi körtére és almára számít az Áfész. Az eddigi számvetések sze­rint az Áfész hét telepén hetven mázsa gyümölcsöt vettek át a kistermelőktől, tízmillió forint értekben. Előrelépés történt az idén a termelésszervezésben is, mert amíg korábban úgyszólván csak a p ilisszentlászlói lé­málnára szerződtek előre a kistermelők, s a többi gyü­mölcs esetében is csak egy-két százalékot tett ki a lekötés mértéke, most ez az arány el­érte a harminc százalékot. Tervszerűségre szorította a kistermelőket viszont az, hogy a Áfész a nem szerződött árut kilogram­monként egy forinttal keve­sebbért vette át. Remélhetőleg ez tanulságul szolgált a jövőre nézve is: mindenki jobban jár, ha ide­jében megszületnek a szerző­dések. Árkok Szeptember közepe óta a Marx tér: csatatér. A há­zak mellett mély árkok, a térbe beletorkolló utak mentén — úgyszintén. A Marx tér, a városköz­pont elektromos ellátását az utóbbi időben sok kriti­ka érte. Jogosan, hiszen a régi kábelek már elhaszná­lódtak, s emiatt gyakran volt üzemzavar. Tovább ne­hezítette a helyzetet a sok új bolt, a szolgáltató ház villamos energia igénye is, valamint az, hogy a közvi­lágítás is korszerűsítésre szorul. Nos, mindez a probléma most rövidesen megoldódik. Elkészült az elektromos el­látás megjavításának leg­fontosabb bázisa: az új, nagyteljesítményű transz­formátorház. Az árkok pe­dig az újonnan lefekteten­dő földkábeleknek készül­tek. A városi tanács műszaki osztályán megtudtuk, hogy a most folyó munkát, a földkábelek lefektetése, azok bekapcsolása az új trafóházba, valamint a ki­ásott árkok visszatemetése és a megbontott útburkolat helyreállítása november 1- re készül el, s akkor meg­szűnnek majd az áramszol­gáltatási zavarok is. Színes csalogató Kitűnő fotókkal illusztrált, szépen összeállító**, formájá­ban is megnyerő leporelló­prospektusokat adott ki a kö­zelmúltban a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal. A tájékoztató füzetekben Szent­endre, Visegrád és a Duna­kanyar látnivalóira, idegen­forgalmi nevezetességeire hív­ják föl a turisták figyelmét. Két esemény egy napon Munkásfestők tárlata A Papíripari Vállalat szent­endrei gyárában október 15-én nyílik meg a munkásfestők tárlata. A kiállításon a Péát megyei amatőr munkás alkotók mu­tatják be műveiket. A kiállí­tás október 24-ig látogatható. Az ünnepélyes megnyitó jövő szerdán 14 órakor lesz. ★ Ugyancsak ' október 15-én, szerdán 17 órakor a Pest me­gyei Művelődési Központos Könyvtár központi ifjúsági klubjában kerül sor 17 óra­kor Bródi János önálló estjé­re. Cigaretta a zsákban Éjjel újra nyílt a Pipacs A pomázi Pipacs Étterem vezetője, Réti István, szep­tember 16-án este, tizenegy órakor bezárta az üzletet, majd hazament. Másnap reg­gel, nyitáskor, azonnal meg­állapította, hogy éjjel betör­tek az étterembe. Az ismeretlen tettes ellen tett feljelentés alapján megin­lépcsőfokok között a hasadék 25—30 centiméter Ivókutakat szerelnek Egyre kedveltebb kirándulóhely lett Budakalász határában az Omszki park. Jövőre bizo­nyára még többen keresik fel, mint az idén. ezért nem lehet elég korán kezdeni a készülő­dést a kirándulók fogadására. Az Óbuda Tsz kertépítő ágazatának dolgozói ivókutakat szerelnek föl a parkban, jelen­leg a földmunkák folynak a vízvezeték építéséhez. dúlt nyomozás hamar ered­ményre vezetett: elfogták a tettest. Gertner József pomá­zi, Patak sor 18. szám alatti lakos a bizonyítékok láttán megtört, és beismerte bűnös­ségét. Elmondta, hogy a betörés napján este az étteremben szórakozott, s onnan záróra­kor egy üveg bor társaságá­ban távozott. Jóval éjfél után, úgy két óra tájban, azonban ismét visszament az étte­remhez, amelynek egyik ab­lakát egy téglával bezúz­ta, majd bemászott az üz­letbe. A magával hozott zsák­ba összecsomagolt 185 csomag cigarettát, egy zsebszámoló­gépet, a hozzá tartozó tápegy­séggel együtt, valamint egy manikűrkészletet. Zsákmányá­val együtt a betört ablakon keresztül távozott. A zsákot, amely a lopott holmikat tar­talmazta, lakásához közel, egy bokorban elrejtette. A nyomozás során az ellopott s elrejtett értékek megkerül­tek. A szentendrei járásbíróság Gertner Józsefet mint vissza­esőt (korábban hétrendbeli lopás bűntette miatt egyévi szabadságvesztésre volt elítél­ve) tízhónapi szabadságvesz­tésre ítélte. Az ítélet jogerős. A szöveget írta: Karácsonyi István Fotó: Bozsán Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom