Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-11 / 239. szám

1980. OKTOBER 11., SZOMBAT K/iwiav PARTVONAL' Az éremnek két oldala van. " Bármennyire is bravúros a ráckevei járási labdarúgó­bajnokságban a Szigetszent- miklósi TK gólgyártása, oly gyakori hálózörgetésiik a me­zőny egyoldalúságát is mutat­ja. A 6. forduló után 64-4-es gólkülönbséggel vezetik a sort, s ez azt jelenti, hogy mérkőzé­senként átlagban 10—10 talá­latuk volt. Legutóbb Áporkát 18-0-ra verték. Ugyanakkor mindössze négyszer zörgött a hálójuk. Senki sem vitatja az SZTK jó képességeit, de a ki­egyensúlyozatlan erőviszonyok is hozzájárulnak ehhez a bra­vúrhoz. Nem egyedül a rácke­vei járás az, ahol szinte ketté­szakad a mezőny, a néhány ki­emelkedő képességű együttes mellett, lényegesen gyengébb tudásúak szerepelnek. Az át­szervezés, pontosabban az egy­kori területi bajnokság „utód­jaként” a megyei másodosztály bevezetése minden bizonnyal hozzásegít az „egyoldalúság” megszüntetéséhez. Jövő ősztől ez a mezőny tömöríti majd a jelenlegi járási bajnokságok krémjét, a legjobbakat. C még egy járási ügy: a ^ szentendreieknél nincs serdülőbajnokság. A szentend­rei Petőfi kérte a budai járási szövetséget: engedélyezzék, hogy itt induljon legifjabbak- ból álló gárdájuk, amelynek szerepeltetése tavaly megyei első osztályúként még kötelező volt számukra. Igen helyesen nem akarják szélnek ereszteni a fiatalokat, hanem játéklehe­tőség biztosításával igyekeznek továbbra is foglalkoztatni őket. A budaiak segítségével ez a tervük valóra válik. R. L. Motocross a Kiskun Kupáért Bem SE—Kossuth KFSE megyei rangadó Kiskunlacházán vasárnap lesz a hagyományos Kiskun Kupa nemzetközi meghívásos motcrossviadal. A verseny miatt szerdára halasztották a bajnoki labdarúgó-fordulóból az ÉGSZÖV—Perbál találko­zót. A hét végi műsor esemé­nyeiből tallózva a focival folytatjuk a sort. Az NB II- ben újabb megyei rangadó következik, a Bem SE a Kos­suth KFSE csapatát fogadja, a Váci Izzó a Ganz-MAVAG- ot látja vendégül. A megyei bajnokság vasárnapi program­ja, mint már említettük, fog­híjas lesz, a lacházi találkozó elhalasztása miatt. Egyik leg­érdekesebb összecsapásnak a Főt—Dunai Kőolaj összecsa­pás ígérkezik. A listavezető Aranykalász Ikladon játszik. A Tápiószentmárton pályabe­tiltás miatt Cegléden fogadja majd ellenfelét, Kartal viszont már otthonában játszik. Több országos eseményen is érdekeltek a Pest megyeiek. A tegnap elkezdődött asztali­teniszezők Tízek bajnokságán a férfiaknál a ceglédi Bánlaki is indul. Nem hiányoznak me­gyénk sportolói a motorcsó­nak nemzetközi verseny, vala­mint országos bajnoki futam mezőnyéből sem. A viadal ma 14 órakor kezdődik, s vasár­nap 10 órakor folytatódik a Népszerű és eredményes sportág Kiskunlacházán a motocror.3. A hazai viadalokat különböző bemutatókkal, újításokkal színesítik. Így például másfél évvel ezelőtt itt mutatkoztak be az autócros30zók. S mint képünk is mutatja, nemcsak kettő és négy, hanem három keréken is robogtak a motorok, az egyik oldalkocsis versenyen. A masinák nagy port kavartak, a mostani esős időben a másik vég­lettől, a sártól kell inkább tartani. NBll-es foc A labdarúgó NB II Középcsoportjában vasárnap két Pest megyei együttes találkozik a Bem SE—Kossuth KFSE mérkő­zésen. Vajon hogyan végzett egymás ellen az elmúlt eszten­dőkben a két honvédcsapat. Találkozójuk viszonylag friss ke­letű, hiszen az 1977/78-as idényben a ceglédi gárda még az NB Ill-ban játszott. Innen lépett előre a régi NB II-esnek számító szentendreiek mellé. Az 1978/79-es küzdelemsorozaton: Bem SE—KKFSE 1-1, Szentendrén a hazaiak 3-1-re nyertek. Az 1979/80-as idényben mindez fordítva történt: Bem SE— Kossuth KFSE 2-0, a szentendrei meccs pedig 3-3-as döntetlent hozott. E régi NB Ií-es emlékidézés után térjünk át egy. fris­sebbre, pontosabban a legutóbbi 10. fordulóra. Kék-fehér zászlóval felszerelt szurkolócsoport kísérte el a balassagyarmati NB Il-es labdarúgó-csapatot Szentendrére. Biztatásuk, s olykor szisszenésük hangzott, kapusuk egy-egy megmozdulása láttán. Balázs ugyanis merész kifutásokkal se­gítette ki a lestaktikával operáló védelmet. Eközben a 16-oson is túljutott. Egyszer fejjel mentett, másszor kézzel fogta meg a labdát, melyért természetesen szabadrúgás járt. A mezőnyben t.«4s cikázott, messzire, csaknem a félpályáig előretörve először nem tudott mást csinálni a pettyessel. Ki kellett várnia a leg­alkalmasabb pillanatot a labda továbbítására, arra, hogy minél gyorsabban visszatérhessen elárvult őrhelyére. •László Attila, a váciak technikai vezetője is mesélt egy NB Il-es kapusesetet a Bp. Spartacus elleni fővárosi találkozójuk­ról. Sérült kapustársát Koós váltotta fel a hazai csapatban. Nadrágja a néhány évtizeddel előtti sportdivatot idézte, csak­nem térdig ért. A közönség körében nagy derültséget keltett ez a régi módi.. • Margitsziget budai oldalán le­vő Duna-ágban. A megyei kézi labda-bajnok­ságban még két forduló van hátra, s valamennyi találko­zót vasárnap délelőtt azonos időben rendezik. A Karatetétleni SE tollas­labda-csapata vasárnap Kő­bányán osztályozót játszik az OB I-be jutásért. SZOMBAT GYEPLABDA. NB I. Rájátszás. A-csoport: Gödöllői SC—Kinizsi Sörgyár (14.30). KÉZILABDA. NB I. Férfiak. Du­nakeszi VSE—Békéscsaba (15.30), Szilasmenti SK Csömör—Komló (15.30), várpalota—Ceglédi Üttröszt KÖZGÉP (15.30). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. Hernád—H. Zalka Főiskola (15). RÖPLABDA. NB II. Férfiak. Kossuth KFSE—Keszthelyi Petőfi (Szentendre, Dózsa György u., 13). Nők. Dabas—VOR SK (Dabas, Le­nin tér, 15), DÉLÉP—Dunavarsány (Szeged, 15). VASÄRNAP KÉZILABDA. NB II. Férfiak. KÉV Metró—Iklad (11). Nők. Cse­pel Autó—Lehel SC (10), váci PE- NOMAH—Jánoshalma (10). Megyei bajnokság. Női mérkő­zések az elölállók otthonában, 10 órai kezdettel. Dunavarsány—Váci Forte, Budakalász—Gödi TK, Dány —Ceglédi VSE, Budaörs—Tóalmás, Hernád—Dunakeszi. -;0 Férfitalálkozók, 11 órai kezdet­tel. Verőcemaros—Nagymaros, Du­nai Kőolaj— Abony, Váci Fonó— Tököl, Váci Izzó—Budakalász, GEAC—Csepel Autó. Ráckeve— Solymár, Gödöllő—Hernád. KOSÁRLABDA. NB II. Nők. Mo- nor—Kecskeméti SC (11.30). LABDARÚGÁS. NB II. Közép- csoport. Bem SE—Kossuth KFSE (Cegléd, 14, Aczél), Váci Izzó— Ganz-MAVAG (14, Bodó). Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzések 13, a felnőtt-talál­kozók 14 órakor kezdődnek az elölállők otthonában. Pilis—Duna­keszi VSE (Szabó József), Karta! —Sülysáp (Kálmán), Érd—Dömsöd (Ivády), Iklad—Ráckevei Aranyka­lász (Horváth G.), Dunavarsány— Gödöllő (Soroksár, VOSE-pálya, Hűvé), Főt—Dunai Kőolaj (XV., Szántóföld u.. Fekete L.), Gödi TK —Ceglédi VSE (Gál), Tápiószent­márton—vácszentlászló (Cegléden, Angyal). MOTOCROSS. A Kiskun Ku­páért (Kiskunlacháza, 14). SAKK. Megyei csapatbajnokság. I. osztály. Dunaharaszti—Érd, Nagykőrös—Szob, Váci DCM—Per­bál, Dabas—Iklad, Aszód—Albert- irsa, Gyömrő—Nagykáta. II. osztály. Hévizgyörk—Rácke­ve, Dunakeszi II.—Túra, Ocsa— Mechanika, Pilis—Törökbálint. A mérkőzések az elölállók otthoná­ban, 10 órakor kezdődnek. TOLLASLABDA, Osztályozó az OB I-be jutásért. SZOTE Lendület SE—Karatetétleni SE (X., Újhegyi sétány 1—3., 9). A DCM behozhatatlan előnye Megyei első osztályú sakk-csa- patbajnokság. Már^ az utolsó előtti forduló tisztázta a #Váci DCM vég­Ismerkedés a térképpel, tájolóval ső elsőségét. A többszörös Pest megyei bajnok váci gárda 12 ponttal vezet, s előnye már be­hozhatatlan. Érd—Gyömrő 5-5, Nagykáta Aszód 3,5—6,5, Iklad—Váci DC 4,5-5,5, Perbál—Nagykőrös 5,5-4 Szob—Dunaharaszti 8-2 (meglep tés). Természetjáró Pest megyei diákok A megyében 48 középiskola van. Mindegyikben működik az országjáró diákkör, s nem is akárhogy. Évről évre emel­kedik az igazolt természetjárók száma. A legutóbbi adatok alapján 2200 minősített termé­szetjáró van, de természetesen ennél lényegesen többen hó­dolnak a felüdítő testmozgás­nak, hiszen nem mindenki tag­ja a szakosztálynak. Bizonyítvány A múltról s a tervekről egy­aránt szó esett az országjáró diákkörök vezetőinek megbe­szélésén, melyen Kendéné Os- váth Éva, a megyei tanács mű­velődési osztályának testneve­lési és sportfőElőadója köszön­tötte a résztvevőket, majd Spirk Tibor, a megyei diáktu­risztikai bizottság vezetője elő­ször az elmúlt tanév legjobb­jainak névsorát ismertette. A gimnáziumoknál Monor, Aszód, Nagykáta, a szakközépiskolák­nál Fóti Gyermekváros, ceglé­di Április 4. Szakközépiskola, Nagykőrösi Élelmiszeripari Szakközépiskola sorrend szüle­tett. A szakmunkástanuló inté­zeteknél a szigetszentmiklósi, a 204-es vitte el a pálmát a pi- lisvörösvári 208-os és a nagy- kátai 223-as előtt. Arról is szó esett, néhány is­kolában a tanulóifjúság nagy része az igazolt terrgészetjárók sorába tartozik. A dabasi gim­názium 218 diákjából 117-en, a pécelieknél 153-ból 120-an, s a szentendrei ferences gimná­ziumban 168-ból 138-an. Túrsnorma Központi kirándulások s az iskolák által szervezett túrák mozgósítják a fiatalokat. „Hi­vatalos” kirándulásnak az ér­tékelésnél azt fogadják el, amelynél legalább 12 kilométer a penzum. Tervezik, hogy a je­lenlegi ODK-jelvénynél maga­sabb fokozatot is kiírnak majd, melynek feltétele: legalább 50 túrán kell részt vennie az arra pályázónak. Már az idei tanévben sem tétlenkedtek a Pest megyeiek. Így például ott voltak a Ság- vári-emléktúrán, valamint a gyakorló tájékozódási verse­nyen. Ezen az eseményen a tér­kép és a tájoló használatával ismerkedtek meg a részvevők. Október 19-én 3 tagú csapatok részvételével a Börzsönyben tartanak tájékozódási versenyt. A turisták nemcsak járják, hanem védik is a természetet. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal kép. viselője a diákok további foko­zott segítségét kérte. Az or­szágban hét felügyelőség van, ehhez tartozik a fővárost, va­lamint Pest megyét felölelő te­rület. Jó néhány „védeni való” van. A Pilis, a Börzsöny, a Bu­dai-hegység, Ócsa, a csévha- raszti Borókás, a vácrátóti bo­tanikus kert és még sok egyéb. A természetjárásnak sok a változata. Így például a ke­rékpár is kedvelt kiránduló- eszköz. Ezen járták az országot a nagykátai diákok 2600 kilo­métert maguk mögött hagyva. Két keréken Hogy a mostani tanévben mikor és merre járnak? Az is­kolákból most érkeznek be a túratervek. A cél az, hogy mi­nél több részvevőt vonjanak be a tömegsport e leghasznosabb formájába, amely nem igényel sem pályát, sem felszerelést. A hegyek, völgyek, a festői tá­jak minden évszakban más ru­hát öltve várják a kiránduló­kat. S aki már fiatalon, diák korában megszereti a termé­szetjárást, az később sem tud elszakadni ettől... Reitter László A sorrend az utolsó forduló előtt: Váci DCM 81, Dunaharaszü 69, Érd 55,5, Iklad 55, Szob 55, Gyömrő 49, Dabas 44 (10), Perbál 41, Albertirsa 39 (10), Aszód 34,5, Nagykőrös 33,5, Nagykáta 33 ponttal. Megyei másodosztály. IX. fordu­ló: Aszód II.—Pilis 5-7, Törökbá­lint—Ocsa 8-4, Mechanika—Duna­keszi II. 3,5-8.5, Túra—Hévizgyörk 5-7, Ráckeve—Malinovszkij se 8-4. A Pest megyei Sakk Szövetség első osztályra minősítő versenye. A VI. forduló után az élmezőny: Kiss László (Uvaterv) .3,5 pont­tal. Ugyancsak 3.5 ponttal követ­kezik Baranyai Károly (3p. Spar­tacus), valamint Horváti Csaba (Volán), de mindkettőjüknek egy elmaradt mérkőzésük van. A via­dal játéknapjai: hétfő, szerda, és péntek 17.30-tól (XI., Karinthy Frigyes út 3.). A tizedik forduló A szeptember 27—28-i leg­utóbbi forduló után, ma újabb játéknap következik a labda­rúgó NB I-ben. Négy fővárosi és öt vidéki mérkőzés szerepel a 10. forduló műsorában. A listavezető Ferencváros az újonc Csepelnél vendégeske­dik. A program: Debrecen—Va­sas, Tatabánya—Diósgyőr, Ka­posvár—Nyíregyháza, Békés­csaba—Rába ETO, Bp. Honvéd —Pécs, Csepel—Ferencváros, Volán—MTK-VM (valamennyi 14 órakor), Zalaegerszeg—Du­naújváros (16), Üjpesti Dózsa —Videoton (16.30). Az MLSZ elnökségi ülésén Az utánpótlás-nevelésről Szepesi György elnökletével pénteken ülésezett az MLSZ vezető testületé az elnökség. Első napirendként megtár­gyalta az utánpótlás intézke­dési terv végrehajtási helyze­tét. Megállapította, hogy az eddig elvégzett munka _ meg­felelően szolgálja az utánpót­lás-nevelés célkitűzéseit. A KISZ KB-val, az_ Üttörő- szövetséggel és a Művelődési Minisztériummal közcsen meghirdetett kiskörzeti baj­nokságokba az általános isko­lák közel 70 százaléka bekap­csolódott, több mint 40 ezer fiatal vett részt a tehetségku- tató-akcióban és felmérések­ben, célszerűnek látszik a baj­nokságok új rendszere, vala­mint megfelelő munka folyik a serdülő és ifjúsági váloga­tott kereteknél. Az elnökség úgy 'határozott, hogy a soron következő időszakban a fő figyelmet a fiatal labdarúgók nevelésére, korszerű szakmai oktatásra, valamint az ilyen irányú területi és sportegye­sületi tevékenység segítésére kell fordítani. Az elnökség áttekintette a klubcsapatok és a válogatott együttea őszi nemzetközi sze­replését. Elismerését fejezte ki a Bp. Honvéd SE-nek eddi­gi BEK teljesítményéért. Ugyanakkor megállapította, hogy a sportegyesületi oktató­nevelő munka gyengeségei, az egyesületek és edzők által tá­masztott alacsony követel­ményszint, a bajnoki mérkő­zéseken tapasztalt gyenge küzdőszellem miatt a klubcsa­patok elmaradnak a nemzet­közi színvonaltól. Ez jelentősen nehezíti a VB-selejtezőkre készülő ütő­képes válogatott csapat kiala­kítását is. Felnőttek és ifik A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi felnőtt eredményei. Férfiak: Budakalász—Váci Fonó 28-19, Csepel Autó—Váci IZZÓ 17-23, Gödöllői SC—GEAC 23-17, Soly­már—Gödöllői SC 36-16, solymár- váci Fonó 18-11, Verőcemaros—Tö­köl 28-26, Abony—verőcemaros 31-24, Hernád—GEAC 25-19, Soly­már—Abony 34-16, Tököl—Dunai Kőolaj 24-20. Nők: Dunakeszi—Budaörs 7-12, Hernád—Dunavarsány 11-14, Buda­örs—Hernád 17-8, Tóalmás—Dány 3-8, Cegléd—Érd 10-6, Gödi TK— Váci Forte 5-24. ★ A kézilabda-bajnokság végezté­vel két kupaviadal mozgósítja majd a fiatalokat. A férfi ifjúsági együttesek október 25-én a Pet­rányi Ferenc emlékversenyen ve­télkednek. A Váci izzó, a Váci Fonó, s a Budakalászi Textiles : 'ellett Ptst megye férfi ifjúsági válogatottja lép pályára. A női ifjúságiak részére idén írták ki a Véghelyi János vándor- tnna-vlaöalt. Meghívás alapján a következő négy csapat szerepel majd október 26-án 8 órától szi- getszentmiklóson, a Csepel Autő játékterén: Budaörs, Vörös Októ­ber SE, Csepel Autó, valamint a Pest megyei női ifjúsági váloga­tott. , APRÓHIRDETÉSEK ALLAS ; 'Wrl Gyermeklovarda má­sodnaponkénti mun­kaidővel felvesz lo­vászt. Jelentkezés: Bp. VIII., Kerepesi út 7. sz. alatt. Béres Évánál 9—16 óra kö­zött___________________ A XI., Prielle Kor­nélia u. 1. sz. alatt épülő üzemünkben 19C0. november l-i be­lépéssel — esetleg előbb is — sütőipari munkakörökre szak­munkásokat. betaní­tott munkásokat és segédmunkásokat, férfi és nő dolgozókat felveszünk. Jelent­kezni lehet a fenti címen személyesen vagy a 251—258 tele­fonon a Fővárosi Sü­tőipari Vállalat 2. sz. Gyáregység munka­ügyi csoportjánál. A Textilipari Vállalat Váci Gyáregysége fel­vételt hirdet 1 fő vil­lanyszerelési csoport- vezetői munkakör be­töltésére, melyhez, legalább 10 éves szak­mai gyakorlat és szak­irányú közéDiskolai végzettség szükséges. Felveszünk továbbá 1 fő ascota könyvelő­gépen dolgozni tudó gyakorlott bérelszá­molót. Jelentkezéseket „Sürgős 713” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük. Eladó Abony VI. ke­rület, Kerektó dűlő 42. számú modern tanya, melléképületekkel, villannyal. 800 négy­szögöl területtel, eb­ből 600 négyszögöl gyümölcsös. Érdek­lődni lehet a helyszí­nen: Urbán Józsefék­nál. ____________________ Ce gléd központjában beköltözhetően eladó két-három családnak alkalmas családi ház, melléképülettel. Köz­ponti fűtés gázka­zánnal. Meleg víz gáz­zal és villannyal. Ceg­léd. Teleki utca 20. Telefon: 10—615. Vác-Deákvaron építési telek. 377 n.-öl. (köz­művesített), eladó. Ér­deklődni: Gödfelső. Stromfeld A. u. 18. (Mo7j utcáia). 300 n.-öl telek eladó. Isaszeg. Kossuth L. u. 153. Érdeklődni 12 óráig, illetve vasár­nap egész nan. 1 db 600-as faipari egyengető gyalugép eladó. Üllő. Vörös Hart epren U. 1R3. Skoda mikrobusz. 5 éves. felújított eladó. Megtekinthető: Ve­csés, Jókai u. 18. Monoron 3 szobás összkomfortos ház el­adó, 110 négyszögöl telekkel, fizetési köny- nyítéssel. Monor, Kos­suth L. u. 8. ________ 18 üx2o0-as rendszámos utánfutó eladó. Mo- nor. Széchenyi u. 49. Két szoba + ebédlős, napfényes, távfűtéses szövetkezeti lakás, 58 m2 azonnali beköltö­zéssel eladó, kp. 4* OTP. Bp. XX., Hel­sinki u. 32—33. V. em. 20 Megt.: szombat-va­sárnap egész nap. Eladó Monoron, köz­ponttól 5 percre (Bu­dapesttől 34 km-re), felújításra váró ház, 300 n.-öl telekkel. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap ki­vételével minden nap Bo. XIII.. Lehel u. 2le. II. 6. Tel.: 498— 27L _____________________ 20 4 n.-öl telek eladó. Érdeklődni lehet: Pi- lisvörösvár, Pacsirta u. 1.__________________ IG írsz. 850-es Fiat, kétéves műszakival, megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető: szombat-vasárnap dél­előtt. Vác, Gábor Jó­zsef utca 6.___________ El adó Albertirsán, Hő­sök u. 20. szám alatt egy 252 négyszögölön épült 2 szoba, mel­lékhelyiségekből álló lakóház, a vasútállo­mástól 200 méterre, mely előtt műút ha­lad el. Az eladó táp- lerakatot vezet, az udvaron 2 hatalmas raktárhelyiség van. Vétel esetén a lakás azonnal beköltözhető és a lerakat vezetése is átvehető. __________ El adó Szentendrén, a Vasvári lakótelepen modern 3 szobás, 74 m2-es, II. emeleti szö­vetkezeti lakás. 1981. júl. l-i beköltözési lehetőséggel, irányár: 11 000 Ft/m2. Érdek­lődni: Szentendre, Vasvári lktp. F/l. ép. 111. em. 5., naponta 17 óra után.___________ Eladó két szoba kom­fortos öröklakás. Gö­döllő. Kobzi János út 4/a. III. 10. Érdeklőd­ni: egész nan. _______ Gy álon, Bercsényi u. 112. szám alatti 2 szo­bás, kertes ház azon­nal eladó. Megtekint­hető szombat, vasár­nap. Irányár: 250 000 Ft. Csnnlár. __________ El adó: Verőcén. Hu­nyadi János u. 16. sz. ház. Egy szoba, kony­ha beköltözhető. Ér­deklődés: Vác, Már­cius 15-e tér 23. (Kris­tóf Bálint). 12o literes, új villany­bojler és tetőanyag — négy- és hatméteres fenyőrudak — eladók. Megtekinthető: Vác. Bacsó Béla út 45. szám alatt a késő délutáni órákban. E i N 5uu-as eszter­gapad eladó. Gyömrő. Imre u. 33. Eladó két szoba össz­komfortos OTP-örök- lakás, kp. + OTP-át- vállalással. Sima Já­nos, Gödöllő, János u. 23/c. III. 10. Érdek­lődni munkanapokon 17 órától, szombat-va- sárnap egész nap. Ötéves Wartburg. ko-‘ ralipiros, sürgősen el­adó. Érdeklődni: Ceg­léd, Körösi út 26., üzlet, vagy telefonj 11-900. Elveszett Váci BV Intézet 2. sz. anyag- beszerző háromszög bélyegzője. Használata érvénytelen 1980. ok­tóber hó 4-től. ________ 1000-e s esztergapadra munkát vállalok kis­iparostól vagy válla­lattól. „Szériamunka 11197” jeligére a szé­kesfehérvári hirde­tője ___________________ Gy ökeres fenyőfa el­adó. Nagykőrös, Batthyány 2._________ Já ték-, bizsu-, aján­dék-, rövidáru üzlete­met gazdag választék­kal megnyitottam. Bá- rányné. Szántó Ilona, Monor, Kossuth L. u, 102. _________' Ör ásműhelyemet meg­nyitottam. Ifj. Kovács László. Nagykőrös, Patai u. 2.________ 61 éves özvegyember nyugdíjas nőt keres élettársul, özvegy vagy elvált asszony szemé­lyében, 55 éves korig. Lakás van. Leveleket „Rossz egyedül 115 463” jeligére hirdetőirodá- ba Vác. Jókai utca 9. Esküvőre legdivato­sabb vőlegény!. ko­szorúslányi ruhák köl­csönzése vidékre. Bp. VII.. Akácfa u. 27. Mindennemű tüzelŐ­és építőanyag, csem­pe. mettlachi, már­vány, műmárvány és kerámia burkolóla­pok. Terranova ne­mesvakolat húsz szín­ben. nyílászáró szer­kezetek. fürdőszoba­berendezések nagy választékban. Egyedi ízlést kielégítő ipar- művészeti csempe — mintakollekció alap­ján — a helyszínen megrendelhető! Rá­koscsaba, Péceli út 75. Telefon: 481 —440 Cseni púk és mett- lachik nagy választék­ban és mindennemű építő- és festőanyagok kis mennyiségben is, házhoz szállítva kap­hatók. Oltott mész 5 kg-tól Várhidi Ró­bert. XIV. Gvarmat u. 57 832-022. Nyitva: 6—16-ig. Luartasi szerződést kötnénk egyedül álló személlyel Leveleket a monori szerkesztő­ségbe kérjük. Jelige: gyermekes házaspár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom