Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-11 / 239. szám

nsr MFcrrt 1980. OKTÓBER 11., SZOMBAT Árpád-kori templom Műemlékvédelem Árpád-kori körtemplom re­konstrukcióját kezdte meg a Csongrád megyei Kiszom- boron az Országos Műemlék­védelmi Felügyelőség, a mun­ka előreláthatóan két-három évig tart. A régi Árpád-kori rotundát leválasztják az el­múlt századokban ráépített római katolikus templom­ról, amelyet szintén felújíta­nak. A rotunda bejárattal szembeni falát a XIV. század­ból származó 15 négyzetméte­res freskó díszíti. ÜNNEPÉLYES HÁZAVATÓ ISASZEGEN Pénzszűkében, kezük munkájával Méltán lehet büszke és elé­gedett a mai isaszegi ünnep, a művelődésiház-avató vala­mennyi résztvevője. Írd és mondd, négyszázezer forintból, egy már kész tetőszerkezetből, valamint a Pest megyei Tanács 200 ezer forintnyi, berendezés­re adott támogatásából lett az óvatos becslések szerint is leg­alább 5—6 millió forintot érő épületrész. Benne egy 250 né­ző befogadására alkalmas, a tágas színpaddal együtt 12 mé­ter széles és 23 méter hosszú nagyterem, s mögötte több ki­csi, így például két szinten táncszoba. Összefogás Ami a két pénzösszeg között hibádzik, az mind-mind társa­dalmi munka, önkéntes segít­MEZOGAZDASAG AZ OKTATÁSÉRT A korszerűség követelménye A MINDENNAPI GYAKORLATOT SZOLGÁLJÁK Tanműhelyről gyakorta hal­lani, tanüzemről már ritkáb­ban. Pedig akad ilyen Pest megyében is, például Herná- don: a Március 15. Termelő- szövetkezet majorjában az új műhelyek mellett. Az egyik teremben padok, a másikban gépek — eszterga, fúró, kö­szörű —, a harmadikban mo­tormetszetek, mezőgazdasági gépek alkatrészei, fődarabjai, a falakon magyarázó ábrák. Valójában kisebbfajta üzem ez. Akik itt tanulnak-dolgoz- nak: az Örkényi Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Intézet diákjai. Közös géppark Szluka István most másodi­kos, növénytermesztő gépész­nek készül: — Hogy mi ko­zom a termelőszövetkezethez? Először is a hernádi tsz-szel kötöttem tanulmányi szerző­dést, most 2YU iorint az ösz­töndíjam egy hónapra. Az el­múlt nyáron az egesz vaká­ciót ott töltöttem. Hat hétig tartott a gyakorlat, egy trak­toros melleit dolgoztam a gé­pén. ^zár zúzás, toloiapozas, szemhórdás. Vezettem én is az MTZ—cíü-ast. A hat hét után is maradtam még egy ideig, pénzt keresni, szállítólevele­ket írtam. Az igazság az, job­ban tetszett a traktoron ... Végül a gyakorlat után tár­sadalmi ósztöndíjszerzodést is kötöttünk, ez évtoi havi 250 fo­rintot ad a szövetkezet, s az ára az, hogy ha megkaptam a szakmunkásoklevelet, két évig ott dolgozzak. — Addig persze még sok minden hatra van: a második év után ismét hathetes gya­korlat következik, az utolsó év felét pedig a tanüzemben töltöm, mint minden harma­dikos ... A traktoros, aki mel­lett idén voltam, szintén Ör­kényben végzett, hamar ösz- szebarátkoztunk. Egy kicsit irigylem őt, hogy már keres­het, s túl van a sok tanulá­son. — . Lassan évtizedes már az Örkényi iskola és a hernádi szövetkezet kapcsolata — így Laczkó János, a Március 15. Tsz kerületvezetője. — Ugyan­ennyi ideje bocsátottuk az iskola rendelkezésére az 5 hektáros gyakorlótáblát, ahol működés közben ismerhetik meg a szakmunkásj elöltek a gépeinket, s használhatják azokat. Amit elsajátítanak el­méletből, az itt válik iggzán gyakorlattá, hiszen nálunk dolgoznak is az ekével, a tár­csásboronával, a kultivátorral, s közben kell beállítaniuk az erőgépekét. A géppark közös a tanüzemmel, bár az oktatók az iskola pedagógusai. Jó az is, hogy a szomszédban a nagyműhely, így a műszaki problémákat is könnyebben oldják meg, s azt is láthatják a tanulók, ami még a tan­üzemben hiányzik: például vontatott ekét, talajmarót, magágy készítőt — ezeket Iit- xus lenne kihasználatlanul, csak oktatási célra tartani. Haszon hosszú távra — Ami a lényeg: nagyüzemi gyakorlat ez, s ha még nem is keresetért, de termelőmun­kát végeznek a fiatalok. Hogy mi a haszon ebből? Rövid tá­von szinte semmi, inkább olyasfajta befektetés ez, ami csak akkor térül meg, ha a frissen végzett szakmunkás hozzánk jön dolgozni, s a traktor nyergébe ui. Ezért te­szünk is, mert a környék négy településének általános iskolait évente sorra látogatjuk, s már ott keressük azokat az érdeklődőket, akik szívesen szerződnének velünk. Az eiíe- le gyakorlatnak van meg egy előnye; a végzettekkel nem kell már külön bíbelődnünk, nem vész el az a néhány hó­nap, amíg egyébként megis­mernék a szövetkezet munká­ját, az itteni embereket, a gé­peket. — Nem is lenne nálunk munkaerőhiány a szakképzet­tek körében, ha a katonaidő alatt jó nenányan nem sze­reznének teherautóvezetói jo­gosítványt, s az angyalböroöl kibújva nem cserélnék fel a Rába—Steiger volánját a te­herautóéval. Mezőgazdasági szakmunkás- képző iskola nem boldogulhat ma az üzemek segítsége nél­kül. Így vallja Pavel István, az Örkényi tanintézet igazgató­ja. S, hogy nem ok nélkül vé­lekedik ekképpen; azt bizo­nyítja is: — Most 205-en sajátítanak el nálunk mezőgazaasagi is­mereteket, s nincs olyan ta­nulónk, aki nem szerződött volna egy-egy gazdasággal. A társadalmi szerződésre is so­kan vállalkoznak, idén peidaul a t)4 elsős közül csak lU-en nem kötötték még meg. — Ha nem is egyeaüálló, mindenesetre ritka, hogy a mezógazdasagi gépész növen­dékek az utolso ev felet már végig az üzemben töltik. Pe­dig éppen ez a korszerűség követemenye, ugyanis a gaz­daságban már az ottani mun­kára „gyúrnatják át” a fia­talt, így rövidül az átállás, a beüleszitedés ideje. Kiváltképp akkor fontos, hogy így történ­jen, ha olyan gazdaságban ta­lál állást az ifjú szakmunkás, ahol a nagyonb növényter­mesztési rendszerek — a ku­korica, a cukorrépa, vagy pél­dául a borsó — gépeivel, gép­soraival lesz dolga. Ezekre ugyanis az iskolának nincs pénze, s legfeljebb elméletben oktathatja használatukat, ke­zelésüket, szerelésüket. Ki adja a taniizemet? — Sokat kap az iskola a szövetkezetektől. Említettem már a hernádi segítséget, hadd 'soroljam hát a többit is: Az Örkényi Béke Tsz, a Felsőba- bádi Állami Gazdaság, s a dánszentmikiósi Micsurin Tsz rendszeresen ad gépeket, tart bemutatókat, hogy az oktatást könnyítse. A Bábolnai Mező- gazdasági Kombinát ' ceglédi részlegétől minden évben hoz­zánk látogatnak, hogy filmről, diaképekről is ismertessék a kukoricatermesztási rendszert, tanulóink pedig esztendőnként kétszer a helyszínre mennek, hogy ne csak a képeken lás­sák a valóságot, a rendszer munkáját. Azután itt a közel­ben a lajosmizsei Agroszer Vállalat. Együttműködési szer­ződésünk is van, s ennek alapján a legújabb földgépek, a nagy teljesítményű erő- és munkagépek '• ismertetését könnyítik. Például fődarabo­kat kap az iskola, amelyeken nemcsak szemléltetheti, gya­koroltathatja is a szerelést. — Akad persze segítség más­féle is. A legutóbbi például az az egyenként 5—15 ezer forint, amit támogatóink ad­tak az iskola könyvtárának kialakítására, s mert hisz me­cénás is akadt, ma már kész a szép, új, egyelőre 5 ezer kötetes szakmai bibliotékánk. A mezőgazdasági üzemek szakemberei rendszeres rész­vevői a szakmunkásvizsgák­nak, mint ahogy az iskola ok­tatói is pedagógiai és módszer­tani segítséget adnak az üze­mi felnőttoktatáshoz. — Végezetül térjünk vissza a tanüzem témájára! A 60-as évekig az volt a jellemző, hogy minden iskolához tarto­zott egy kisebb termelő tan­üzem. Akkor bomlott meg ez a rendszer, amikor a mező- gazdasági termelés egyre in­kább nagyüzemi jelleget öl­tött, s az oktatás ezzel már nem tudott lépést tartani. Így lassan az a helyzet állt elő, hogy az oktatás elszakadt a gyakorlattól. Ebben az időben születtek a szerződések' az üzemi gyakorlatokról az ál­lami gazdaságokkal és szövet­kezetekkel, s közben a tan­üzemek java része elsorvadt. Üzemi háttér — Az a meggyőződésem, hogy ma egyetlen mezőgazda- sági szakmunkásképző intézet sem boldogulhat erős üzemi háttér nélkül. S bár a mi tan­üzemünk meg néhány hason­ló már mutatja, hogy a jövő útja ezeknek a tanüzemeknek az újjászületése, korántsem beszélhetünk teljességről ez ügyben. Pedig vitathatatlanul az szolgálja a hatékonyságéi — az oktatásét és a termelését, egyaránt —, ha egy-egy szö­vetkezet, állami gazdaság adja a tanüzemet, a mindennapi gyakorlat lehetőségét. Vasvári G. Pál. ség, újbóli és fáradhatatlan ne- kigyurkozés. Mert nem voit könnyű dolga a szervezőknek, nemcsak anyagot, gépeket kel­lett szerezni, hanem hétről hét­re újabb és újabb embereket megnyerni az ügynek, s többe­ket nem is egyszer. Dolgozott itt mindenki, a Dózsa György Művelődési Ház igazgatója, íejéregyházi László és munkatársai, Magy Ferenc- né és Bezzegh Károlyné. A mű­szaki szervezésű irányítást Nagy Ferenc, a Pécel—Isaszeg Áfesz üzemvezető-helyettese vállalta, ingyen készült a terv is. Beleadtak mindent a műve­lődési ház csoportjainak a tag­jai, a község kisiparosai, a honvédségi alakulat. A Ligni- fer Ipari Szövetkezet a tető- szerkezetet szerelte, és dolgo­zói részt vettek minden szak­ipari munkában. A Pécel--Isa­szeg Áfész sokoldalú segítsé­gét hosszan ecsetelhetnénk, a többi között vállalták az összes famunkát. Lapátot fogott a ta­nácselnök, Bodrogi András, de sokan olyanok is, akik azelőtt csak ritkán fordultak meg a művelődési házban. tJj feladatok S ma, a délutáni avatáson mégis inkább az előttük álló feladatokra gondolnak majd a tervezők, a segítők, hiszen a nagy munka csak félig kész. A ré|>i épületnek csak a felét bontották le, az újnak csak a felét építették fel. Papíron már ott a másik rész is: kétszintes, klubszobákkal, szakköri helyi­ségekkel, kis gondnoki lakás­sal s egy olyan előtérrel, amely ma már minden korszerű mű­velődési ház elengedhetetlen tartozéka. S hogy miből? Pénzük, mi­ként eddig, ezután sem lesz, hacsak, látva lelkesedésüket, nagyszerű helytállásukat, nem kapnak valamivel'több támo­gatást a folytatáshoz és a már kész épületrész fűtéséhez. Tár­sadalmi munkában ezután sem lesz hiány, Isaszegre az jellem­ző: összefogással épült itt az óvoda, az iskola, a játszóterek, s így újítják fel a múzeumot is. A ma délutáni ünnepség azonban még a pihenésé, a gondtalan örömé: kitüntetése­ket kapnak a legkiválóbb tár­sadalmi munkások, megnyitják a hímzőszakkör kiállítását, s végre méltó körülmények kö­zött mutatja be műsorát a leánykórus, a Csata táncegyüt­tes és a Visszhang irodalmi színpad. G. Z. Száznegyven rajzzal gazdagodott A Czóbel-gyűjtemény Po ;ány ö. Gábor, a Majyar Nemzeti Galéria nyugalmazott föigaz- gaiója megnyitja a kiállítást. Balról jobbra: Bihari József, Michel Kellermann és felesége Halmágyi Péter felvétele A múzeumi hónap alkalmá­ból tegnap délután ünnepélyes kertiek között nyílt meg Szentendrén az a kiállítás, amely Michel Kellermann, magyar származású párizsi gyű; tő által ajándékozott száz­negyven Czóbel Béla-rajzot műt ttja be. A szentendrei Czóbel-gyűjtemény anyaga számottevően gazdagodott. A kiállítás megnyitóján részt vett Barát Endre, a városi pártbizottság első titkára, Ma­rosvölgyi Lajos, a városi ta­nács elnöke, Novák István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Bihari József, a Pest megyei Múzeu­mok Igazgatóságának főigaz­gatója is. RAOIOFIGYELO F 4LURÁDIO. ízig-vérig vá­rosi családom reggelei egyben térnek el a hasonló családok többségétől. Bennünket így ébreszt az ügyeletes bemondó: „öt óra negyven perc, a Falu­rádió műsora következik.” Frissek, érdekesek, rövidek tudósításaik. Érdekes volt az is, melyet legutóbb hallgattam. Bencze Barnát, a Nógrád me­gye Pásztó termelőszövetkeze- tének elnökét interjúvolták mej arról a vitáról, melyben a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa elnökségének tagjaként részt vett.- Miről volt itt szó? Arról az eile atmondásról, mely jelen­leg a XII. kongresszus hatá­rozatában foglaltak és a fa­lusi magánlakás-építések tá­mogatásának gyakorlata között húzódik. Szenvedéllyel be­szélt az elnök, átérezve és meg éreztetve a hallgatóval azt a gmdot, mely az ő és a mi ism ;retségi körünkben is oly sokukat gátol abban, hogy vi­déken építkezzenek. Ezért javasolt^ a TOT; ré­szes ítsék a falusi dolgozókat is a rra még csak a városi mun­kásságot — telepszerű építke­zéseknél — megillető kedvez­ményben. Az adásból tudtuk meg a remény tkeltő hírt: januártól kedvező változások várhatók a falusi építkezők hiteltámo­gatásának rendszerében. JÓ UTAT. A csúcsforga­lom magazin műsora, mely péntek délutánonként a Pető- fi-adón jelentkezik, elsősor­ban autósoknak és motorosak­nak szól. Már tapasztalatból tudom, ez nem kis részben a műsorvezető Petress István érdeme, hogy gyalogosok is sokan hallgatják. Sok, a köz­lekedésben nélkülözhetetlen napi hírt közöl, melyet a fül­nek kellemes zenei blokkok­kal fűszerez. Van még egy érdeme: szá­mít az autós társadalom segí- tőkászságére. Eltűnt kocsik rendszámát közreadva már sok autótulajdonos is köszön­heti ennek a műsornak, hogy járművét viszontlátta. A tegnapi Jó utat talán az átlagosnál is pergőbb, színe­sebb, érdekesebb volt. Bányász Hédi SZÍNHÁZI ESTÉK Bartók Béla-emlékest Concerto a Radnóti Színpadon Hogyan él a közíudalban, milyen asz­szociációkaí ébreszt századunk legjelen­tősebb magyar muzsikusának emléke? Zenei életünk hivatalos platformján megkapta az őt megillető központi sze­repet; a zenepedagógia tisztelettel von köré glóriát, az úgynevezett köznapi kultúránkban pedig kettősség uralkodik; részben az ösztönös befogadást figyel­hetjük meg, másrészt az idegenkedést, mondván: Bartók megfejthetetlen. Kétségtelenül nehéz lemérni, össze­gezni a társadalmunk szellemi köztuda­tában uralkodó Bartók-eszményt. S ez nem sikerült a budapesti Radnóti Szín­pad alkotóinak sem. Ennek egyetlen oka van: az a torzulás, az a kényszerképzet, hogy Bartókot csak „félelmetes nagysá­gában”, „mélységes alázattal” és „lenyű­gözött hódolattal” lehet megidézni. Pedig Bartók a lelkekben bujdokolva él, élhetne tovább: diszharmonikus ak­kordjai nyugtalan gondolkodásra, kere­sésre ösztönöznek, dallamkincse a leg- igazabb nemzeti hagyományainkból me­rítve lázadó optimizmust teremt. Te­remthetne. Manapság ezt a zsenit nem lehet tagadni, de elfogadni is bonyolult, mert tagad minden dogmatizmust, és elfogad, magába olvaszt minden új irán­ti érzékenységet. Ez szüli a magyaros tétovaságot: mit kezdjünk nemzetünk kincsével? Kincsként tiszteljük, s még­sem épül aprópénzre váltva, szervesen a szellemi kultúrába. Az előadás is ezt a tisztes távolságba maradást erősíti: miközben centenáriu­mi emléket, állít Bartók Bélának, nem segíti közelebb kerülni egymáshoz a muzsikust és a néző-hal Igatóságot, a be­fogadókat. Schandl Gál or díszlete bor- zongtatóan komor, sötét: néhány perc alatt a közönség feszélyezel ten, idegenül érzi magát a színházban. A fekete hát­térfüggönyre, tört vonalvezetésű alumí­nium csövek közé függesztette Ferenczy Béni — egyébként kitűnő — Bartók- plakettjének embertelenül felnagyított változatát. Ez már önmagában is ellent­mondás: a plakett intim képzőművé­szeti műfaj, amely kétméteres nagyság, ban elveszti varázsát, elidegenül, elér­hetetlen fenségességet r sutát. A színpa­don ezenkívül csak a zongora van és egy ferdén elhelyezett néhány centimé­ter magas dobogó, amely a képi hangsú­lyozásra alkalmatlan. Ráadásul végig sejtelmes kék és zöld fény dereng, mindössze egy-egy fény aont fogja körül a két szereplőt. Nyoma sincs a produkcióban a bartó­ki szertelen újat keresésnek, az életmű­vet átható humanizmus iák, a cselekvés értelmébe vetett hitnek, a ragyogó opti­mizmus nélkül elképzelhetetlen tenni- akarásnak. Statikus, mozdulatlan és ne­hézkes a Radnóti Színoad Concertója, izzadtságszagot árasztva „művészkedő”. Alapos húzás után ez a műsor kitűnő rádióadás lehetne, de a í zínpadhoz nincs köze. Gáspár János rendező ötlettelenül engedi útjára a produkciót, egyetlen hidat se teremt, amellyel segítené a vers és a zene egybeolvadását a nézőtérrel. A SZCrkCSZfeS négy tételre bontja a műsort. A Bartók-portrát Nagy László, Illyés Gyula, Weöres Sí ndor és Juhász Gyula egy-egy versével igyekszik felvá­zolni. Elnagyolt marad a kép: költői szubjektumokon átszűrve megfoghatat­lan. Talán egy kortárs vallomása job­ban emberközelbe hozhatta volna a szer­zőt, mítosz helyett embert mutatva. A második tétel, a Szvit sikerült a legjob­ban: egységbe kerül a zene és a vers, rövid időre feloldódik a merevség. Keres Emil, a Concerto egyetlen vers­mondója, a Szvit tételben kitűnő telje­sítményt nyújt. Bizonyítja, hogy képes megújulásra, belső indulatait engedi megcsillanni, lenyűgözően mondja a két Medvetánc-verset, József Attila és Jan- kovich Ferenc alkotásait. A második rósz a Cantata profana szuggesztív zenéjével indul, majd átad­ja helyét más Bartók-szerzeményeknek, hogy később ismét felbukkanjon. Ez a harmadik tétel a miagyar irodalom leg­jobb verseitől terhes, de itt már visszá­jára fordul a szándék. Juhász Ferenc, Nagy László és Csőri Sándor a bartóki zenével azonos témájú, szélesen áradó képeket felvonultató versei fárasztóak, túlzottan tömények lettek ebben az öm- lesztésben. Ráadásul Keres Emil is elfá­rad, kénytelen a már jól bevált, rutinná csontosodott előadói módszereit alkal­mazni. Ezzel szinte természetesen együtt jár, hogy az előadás — egy-két pillanat­tól eltekintve — ellaposodik. Dráfi Kálmán zongoraművész, a Con­certo második előadója, végig nagysze­rűen játszik, virtuozitása kitűnően érvé­nyesül a Szonáta III. tételében és a Cantata profana részleteiben. Egységes színvonalú, energikus játékával menti az előadás befejező részében szerkezeti­leg hosszúra nyúlt Finálét is. A szerkesztési gyengeségek (Tószegi Zsuzsa munkája) újra és újra teherté­telként jelentkeznek. A műsornak nincs dramaturgiai vonala, azt mondhatnánk: Bartókot felállítja egy felhőkbe vesző posztamensre, és ezt a tömböt járja kö­rül. A Finálét, a negyedik tételt már csak a zene fűzi az előadáshoz, a ver­sek erőszakolt ráadásnak tűnnek. Kriszt György f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom