Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-11 / 239. szám
1980. OKTOBER 11., SZOMBAT op 3 laknsssewetkesetek Pest megyében ICezdeinényező összefogással Wak vezet vitágtnSant? Nagyító alatt a munkavédelem bizottság és a népfronttal közösen létrehozott lakóházbizottság. A Pest megyei lakásfenntartó szövetkezetek tagjai jelentős — mintegy 10 millió forint értékű — társadalmi munkát végeztek a lakókörnyezetük parkosításakor, játszóterek építésekor. sport- és klubhelyiségek kialakításakor. A VI. ötéves tervidőszakban a Mészöv lakásszövetkezeti titkárságának felmérése szerint a szövetkezeti lakás- állomány a jelenlegi 5900-ról várhatóan 9 ezerre emelkedik. Teljes felújításra eddig még nem volt szükség. A VI. ötéves tervidőszakban azonban előreláthatóan nyolc épület generáljavítását kell megoldani, ami körülbelül 6 millió forintba kerül majd. A korszerűsítés és részfelújítás költsége előreláthatóan 3 ■4 millió forint lesz. Amenynyiben a szövetkezetek felújítási alapja kevésnek bizonyul, akkor az OTP biztosítja a szükséges hitelt. Egyéb feladatokról szóiba állást foglalt a Mészöv elnöksége, hogy tovább kell fejleszteni a lakásszövetkezetek igazgatósága által irányított karbantartó szervezeteket. A szakemberek lehetőleg a nyugdíjasok és a főállásuk melllott munkát vállalhatók közül kér ül jen ok ki. A Mészöv elnöksége szerint indokolt a szövetkezeti demokrácia fejlesztése és a nagy lakásszövetkezeteknél a küldöttgyűlés hatáskörének a kibővítése. Javítani kell a Mészövön belül az ágazat szervezettségét, a munka minőségét az új szövetkezetek alakítása, a belső ellenőrzés erősítése és a kapcsolati rendszer továbbfejlesztése érdekében. Sz. P. TéBS ersertfiaelíáfás Elegendő a fűtőanyag A lehűlés nem várta meg a hivatalos fűtési idény kezdetét, így az egyedileg fűtött lakásokban, majd pedig a távfűtő művek hőszolgáltató hálózatában is hamarabb megkezdődött a fűtés. Különösen indokolt tehát a kérdés: lesz-e elegendő fűtőanyag és energia a télre? Az ország rendelkezésre álló készletei az energiahordozók hazai termelésével és az importtal folyamatosan kiegészítve biztonságosan kielégítik a várható téli igényeket. Készleteink kedvező alakulásában az energiata7 karékosság eredményei is tűk1 röződnek, hiszen mérséklődött az energiafelhasználás növekedésének üteme. Tavaly semmivel sem használtunk többet, mint 1978-ban, s az idén sem várható egyszázalékosnál nagyobb növekedés. A nyári időszámítás révén elért mintegy 130 millió kilowattóra villamosenergia-mcgtakarítás — ami 40 ezer tonna kőolajjal egyenértékű —, ugyancsak a felhasználás mérséklődését segítette. A hazai termelésen túlmenően téli energiaellátásunk biztosítására a tervezettnek megfelelően érkezik a Szovjetunióból a földgáz, a kőolaj és a villamos energia. így kőolaj- és gázfeldolgozó iparunk is ütemesen gondoskodhat az ellátásról, a szolgáltatásról. A már leművelt földgázmezőkben kialakított föld alatti gáztárolókat a nyáron feltöltötték; ez meg- IkömtfUt az esetenként lökésszerűen fellépő nagyobb gázfogyasztód igények kielégítését. Hasonló a helyzet a villamos energiával. Erőműveink a csúcsidei fogyasztás ellátására is megfelelő tartalékokkal rendelkeznek, s az áram- termeléshez van elegendő szén, gáz és olaj is. ' Sokszor hallani — a munkavédelmi felügyelő távollétében — neki könnyű, hiszen az a feladata, hogy mindig hibát keressen. A kénlet azonban nem ilyen egyszerű. Való igaz, valamennyiük azt tartja szem előtt: a munka biztonságosabbá tételéért, a balesetek megelőzéséért szóvá tegye mindazt, amit mások nemtörődömségből, felelőtlenségből, avagy tudatlanságból elmulasztanak. Annak a vizsgálatnak is megegyezett a szándéka az előzőekkel, amelyet tavaly indított a KPVDSZ Pest megyei bizottsága: a budai járási áfész munkavédelmi tevékenysége került nagyító alá. A felelősségre vonás elmaradt A megyei bizottság irányításával társadalmi szakszervezeti felügyelők. Vargha Tamás, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munka- védelmi osztályvezetője, valamint Csatári Mihályné, az SZMT munkatársa vettek.részt a budai járási áfész közel húsz egységének a vizsgálatában. — Nálunk évek óta hagyománnyá vált már égy-egy nagyobb egység munkavédelmi helyzetének a vizsgálata. Célunk az volt: a megye szinte legnehezebb körülményei között dolgozó, a budai járási áfész segítségére legyünk azzal, hogy feltárjuk a hiányosságokat, vagy rámutassunk a ma még fellelhető hibákra. Az is feladatunk, hogy megvizsgáljuk, betart- iák-e minden helyen az érvényben lévő rendeleteket — mondta Lőrincz Ernőné, a KPVDSZ megyei titkára. Hegyi János, a budai járási áfész elnöke elmondta, a körültekintő vizsgálat sokat lendít a további munkában. — Három éve egyesült a zsámbéki, az érdi, a pilisbo- rosjenői és a biatorbágyi áfész. A szövetkezet úi felállása nagysága, bonyolultsága sok gondot okozott nekünk, ígv a munkavédelmi feladatoknak nena tudtunk maraA puiff fúMdaián Szolgálni vagy kiszolgálni? Az első lakásfenntartó szövetkezet Pest megyében 1961- ben Cegléden alakult meg. Jelenleg — tizenhat településen — harminchat van; együttvéve 5900 lakással és 929 garázzsal rendelkeznek. Lakás- vagyonúk kát és fél milliárd forint — hangzott el a Mészöv elnökségének legutóbbi ülésén. A XII. pártkongresszus határozatában például a következőket olvashatjuk: „Nagyobb erőt kell fordítani a közvagyon megóvására, a lakások karbantartására, felújítására ... a lakásfenntartásban arányosabbá kell tenni az anyagi teherviselést az állam és a lakosság, valamint a lakosság különböző rétegei között. Mind az építésben, mind a fenntartásban jobban ki kell használni a szövetkezésben rejlő előnyöket”. Nos, a Pest megyei 36 lakásszövetkezet és az általuk fenntartott lakásmennyiség a párt politikájával összhangban dinamikusan fejlődik — állapította meg a Mészöv elnöksége. (1968-tól különben a Mészöv a lakásszövetkezetek érdekképviseleti szerve.) A szövetkezeti lakások kétharmad részét a tanácsok építtették és értékesítették. Az V. ötéves tervidőszakban azonban az arány kezdett megváltozni, s egyre több lett a szövetkezeti beruházásban készülő lakás. 1971. és 1975. között a szövetkezeti lakások közül 2040-et a tanácsok, 560-at az építőszövetkezetek, 1976-tól mostanáig 1415- öt a tanácsok, s 1248-at a szövetkezetek építtettek, illetve értékesítettek. Ez a tendencia a VI. ötéves tervciklusban is érvényesülni fog. A szövetkezetek lakóépület-fenntartó munkája a tagok közös összefogására, önerejére és öntevékenységére épül. Már csak ezért is igen fontos szerepe van a szövetkezeti demokrácia érvényesülésének. Ennek a keretei, fórumai adottak. A lakás- szövetkezetek rendszeresen tartanak közgyűlést, rész- közgyűlést, a nagyobbak pedig küldöttgyűlést. Van felügyelő bizottság. igazgatóság, békéltető bizottság, nőA ház régi, kissé kopottas, az utca; frontját elfoglaló ruházati bolt azonban takaros, Az L-alakú pult mögött ifjű hölgyek várják a vevőket. Déltájt jár az idő, kicsi a forgalom. A bejáratnál magas, vá- konydongájú, mozgékony, idős férfi áll. Megelőz a köszönésben, majd barátságosan tessékel befelé. — Parancsoljon — mondja. — Mit tetszik keresni? — önnel szeretnék beszélgetni ... Bemegyünk a raktárba, ahol az ablak előtti íróasztal jelzi, hogy ez egyben boltvezetői iroda is. Ott dolgozik éppen Cseppentő Miklósné az üzlet — a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat aszódi 0102. sz. ruházati boltjának a vezetője. Valamikor a most már 77 éves Pachert Károly beosztottja volt. Most pedig a főnöke. Mármint akkor, ha Pachert Károly — nyugdíjasként — bemegy dolgozni. Különben nem kell messze mennie, a bolt a házában van. S régen, 1949- ig a sajátjának mondhatta. Csak akkor még vegyeskereskedés volt. Nem haragszik Ha felületesen néznénk, hallgatnánk Pachert. Károlyt, akkor azt hihetnők, hogy haragszik a világra; az iparra, a nagykereskedelemre, a szállítókra, a vevőkre, az eladókra De nem hhragszik, hanem kritizál. S ezt temperamentumához illően szenvedélyesen, teljes átéléssel teszi. Amíg beszél, egy pillanatra sem tud megállni; le-föl sétál, száguld, gesztikulál. — Rossz az ellátás, uram! Hol ez, hol az hiányzik. Ma reggel is akartam venni fél liter pálinkát, meg 26 forintos bort. Amit kerestem, éppen az nem volt. Csirkéből is csak a drágább mirelitet tartják. — Annak idején az ön vegyesboltban mindent megkaptak a vevők? — De meg ám! Innét' vásárlás nélkül nem ment ki sen- ki. t —■ Óriási árukészlete lehetett ... — Dehogy! Csak tudtam, hogy kinek mi kell, és azt tartottam raktáron. Minden ment, mint a karikacsapás. Feladtam a rendelést és másnap percnyi pontosan megérkezett a szállítmány. Ma pedig! — mondja mérgesen. — Aztán legyint. — Ügyse írja meg! — Mit nem írok meg? , — Azt, hogy a mai kereskedőket össze sem lehet hasonlítani a régiekkel. Mi a kedves vevőket a tenyerünkön hordoztuk. A vevők szolgái voltunk. — És az jó volt? ELgondolkozik. Csuparánc arca, csillogó szeme elszomorodik, komorrá vált. — Nem volt jó. De, ha nem teszem, akkor tönkremegyek. — Valóban megtörtént, hogy megvette a keresett árucikket a másik boltban, a konkurenciától, csak hogy kiszolgálhassa a kuncsaftot? — Igen. — S amíg ön vagy a segédje elszaladt a másik üzletbe, a vevő addig várt? Here a vevőkért Mérges lesz, mart — feltehetően — naivnak tart. — Ki ért rá akkor várakozni? Legfeljebb a munkanélküliek. Másnapra azonban mindenképpen beszereztem azt, amit kerestek. Vagy a nagykereskedőtől, vagy itt Aszódon egy másik boltból. — De hát ismerték egymást. Ha én is boltos vagyok, nt;m adok el a konkurenciának ... — Maga lehet, hogy nem. De bennünk volt tisztesség is. Harcoltunk egymás ellen, de tiszta eszközökkel, és ha a szükség úgy hozta, segítettük is a rászorulót. A törzsvevőket például illetlenség lett volna elcsábítani. — Tehát régen jobb volt a kereskedelem? — Isten tudja. A vevőknek biztosan. Én viszont hajnali 5- kor nyitottam és este 7-kor vagy 8-kor zártam. Vasárnap délelőtt is 10-ig nyitva voltam. — És most? — Jól érzem magam. 1800 forint a nyugdíjam. Boltvezető azonban nem lennék még tízezerért sem. — Miérí? — Mert a boltvezető ki van szolgáltatva. De elsősorban nem a válogató vevőknek, ahogy annak idején mi is, hanem a szállítóknak. Ha komolyan veszi a munkáját, akkor őrlődhet a két malomkő között. ★ Gondocz Pállal, a Ráckeve és Vidéke Áfész kiskunlacházi 28 005-ös számú ABC-áruházá- nak vezetőjével a raktár és az eladótér közötti kis kuekójában találkoztam először. Éppen jegyzőkönyvet írt. Előbb érte tetten az asztal mellett álldogáló borostás, kopottas öltözetű, rossz kinézetű férfit, amint fizetés nélkül akart távozni. — Látja, ilyenek is vannak. Nagy a tömeg, s kihasználta volna — mondta a bolti szarka távozása után. — Csak úgy kosár nélkül, a kezében vitte az árut. Megyek utána és mondom, hogy ezt le kell méretni. Amíg a pénztároshoz értünk, a táskájában már el is tüntetett egy másik csomagot. Még arra is volt ideje, hogy a táskát lezárja. Persze, lefüleltem. De aztán jött azzal, hogy nincs személyi igazolványa. Otthon felejtette. El kellett engednem. Az is lehet, hogy hamis nevet és címet diktált be... Rendes gyerekek Egy szuszra mondta el az egészet, de aztán megszakították, mert megérkeztek a szállítók. Az alacsony termetű, köpcös főnök már kint is volt az udvaron a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat teherautójánál. Negyedóra múltán is ott találtam meg. A szállítómunkások pakoltak, ő meg állt a raktárban, szóval tartotta őket, s közben zacskós tejet ivott és kiflit evett. Tizenegy óra volt. — Reggeli, tízórai vagy ebéd? — Talán mindegyik. Még nem volt időm reggelizni sem — mondja. — De nehogy panaszkodásnak vegye — teszi hozzá. — Majd halkabbra fogja a hangját, s fejével a munkások felé int. — Most nem hagyhatom itt őket. Nem mintha becsapnának; ezek rendes gyerekek. Foglalkozni kell vedéktalanul eleget tenni. Két város és 22 község tartozik működési területünkhöz. Kereskedelmi, ipari és felvásárlási egységeink száma 221. De csak 35 gépkocsink van. Az egyesülés óta több új üzletet avattunk fel, de még sok boltunk, vendéglőnk szorul korszerűsítésre. A vizsgáló bizottság a központi ellenőrzésnél, valamint a helyszíni vizsgálatok során megállapította: nem minden esetben hajtották végre a munkavédelmi rendelkezéseket. Azt is felvetették, hogy a munkavédelmi szemlék során a hiányosságok pótlása, néhányszor elmaradt, akárcsak, a felelősségre- vonás. Igaz ugyan, hogy az egyesülés ó.ta a budai járási áfész területén nem történt sem súlyos, sem halálos baleset. (Tavaly 11 baleset történt, a kiesett munkanapok száma 228 volt — az idén szeptember végéig ismét 11 baleset fordult elő és a kiesett munkanapok száma megközelítette a tavalyit.) Nem fehet pénzkérdés... A vizsgálat során felhívták a figyelmet arra is, hogy sok helyütt baj van az elektromos berendezéseik felülvizsgálatával. Jó néhányszor elmulasztották a kötelező érintésvédelmi vizsgálatokat is. Így fordulhat elő az is. hogy a legtöbb egységben az elektromos hálózat elavult, nem biztonságos, felújításra szorul. A szikvízüzemekben járva tapasztalták, hogy a szó- dásballo-.iok többségének nyomáspróbája lejárt. Ezeknek a felújításáról, hitelesítéséről is gondoskodni kell. — Minden megállapítás megfelel a valóságnak — mondta Antal Lajos, az áfész ipari osztályának a vezetője. — A szódásballonoik hitelesítését hamarosan elvégezzük. A villanyhálózat felújítása még gondot jelent, mivel nem egyszerű megfelelő szakembert felvenni. ..Elcsépelt” szövegnek tűnhet ugyan, de Pest közelsége igencsak lük. Megérdemlik. Tegnapelőtt táviratoztam, hogy fogyóban az üdítő ital, s már itt is vannak. Most már hétféle üdítővel szolgálhatunk. A nagyközség központjában levő bolt jól ellátott. A polcok, a gondolák tömve áruval. Szombat délelőtt, lévén, a szokásosnál jóval több a vevő. Ahogy annak idején Pachert Károly aszódi vegyesboltjából, innét sem távozik senki üres kézzel. Itt a vevők nem panaszkodnak a hiánycikkek vagy a kis választék miatt. Ügyes a főnök — Miért jobb itt az ellátás, mint számos más, hasonló profilú és nagyságú üzletben? — Biztos ügyes a főnök — nevet Gondocz Pál. — Komolyra fordítva a szót, valóban ügyeskedni kell. Persze, tisztességes eszközökkel. Az embernek legyen nyitva a szeme, a füle, s azt rendeljen, ami kell a vásárlóknak. Ha kell, akkor járjon utána, kilincseljen, követelődzőn. — Tehát mindent, akár szolgai módon is a vevőkért? — Tévedés! Erről szó sincs; mi kiszolgálói, s nem szolgái vagyunk a fogyasztóknak. De abból kell kiindulni, hogy a bolt a vevőkért van, s nem fordítva. A kereskedő ne hajbókoljon, de legyen udvarias, segítőkész, barátságos. S természetesen a lehetőségeihez mérten mindent tegyen meg a minél jobb ellátásért. Persze, ezt nem én fedeztem fel, és nem is én mondtam el először. Tudom, még p kollégáim közül is sokan most legvintenek. hogv mindez ismert lemez, elkophatott szólam. De, hogy ne az legyen, az elsősorban, s remélem nem tartják szerénytelen ségnek, rajtunk, boltvezetőkön múlik. Szenté Pál i sújt minket a munkaerőfel vételnél. — Azonban vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet pénzkérdésnek feltüntetni — szólt közbe Korbán Antal, a megyei munkavédelmi bizottság aktívája. — Tapasztaltuk ugyanis, hogy nem egy boltvezető és vendéglős ön. ,maga sincs tisztában a legale, mibb munkavédelmi szabályokkal. Így azután nem túlzás azt mondani, hogy: vak vezet világtalant. Pedig nem követelheti meg a rendeletek betartását az, aki maga sem ismeri, Szabályhohvaz felolvasva? Tennivaló tehát akad még bőven. Az oktatásban fellelhető hiányosságokra Csatári Mihályné munkavédelmi felügyelő hívta fel a figyelmet: — Igen lényeges, hogy milyen módon sajátítják el az új dolgozók a munkavédelmi ismereteket. Sok helyütt, így az áfész-nél is, bizony, ma még nem a legcélravezetőbb módszert alkalmazzák. Gyakran a baleseti oktatás nem egyéb, mint egy szabályhalmaz felolvasása. Cso- da-e hát, ha az így „kioktatott” dolgozó nyomban el is felejti az egészet. Ez annál is inkább igaz. mivel senki sem kérdezd vissza tőlük, hogy értik-e vagy tudják-e alkalmazni a gyakorlatban. A budai járási áfész tevékenysége az utóbbi években a feltárt hibák ellenére igen sokat fejlődött — hangsúlyozta Lőrincz Ernőné —. de továbbra is az a leglényegesebb szempont, hogy a gazdasági feladatok valóra váltása során több figyelmet fordítsanak magára a dolgozó emberre. A szakszervezetnek egyik legfontosabb feladata ez; következetes ellenőrzéssel és, ha szükséges, felelősségre- vonással! A KPVDSZ megyei bizottságának vizsgálata rámutatott a kivezető útra. — A vizsgálat korrekt, tárgyilagos, reális megállapításai segítenek nekünk a további munkában — összegezte a budai járási áfész elnöke is. Így, amikor a minősítésünkre sor kerül, már kevesebb szó esik majd a hiányosságokról. Szalai Mária 8ÍDK műszaki hét Ötödik alkalommal rendezik meg a Német Demokratikus Köztársaság külkereske- aelmi vállalatainak szakmai- műszaki hetét Budapesten — jelentették be a pénceken tartott előzetes sajtótájékoztatón. Az október 13-án, hétfőn kezdődő rendezvénysorozaton — meíynek az NDK budapesti, Deák téri Kulturális és Tájékoztató Központja ad helyet — öt külkereskedelmi vállalat szakemberei tartanak előadásokat o.yan gépekről és berendezésekről, melyek részben új konstrukciók, részben pedig már bevált alaptípusok új alkalmazási lehetőségeit teremtik meg. A gazdag programban válogatva Pest megyei szemmel zülön érdeklődésre tarthatnak számot a VEB WMW Export- Import műanyag-feldolgozó gépei, köztük a különböző extrúderek, fröccsöntő berendezések, hiszen a megyében több kisebb-nagyöbb vállalat és szövetkezet is jól hasznosíthatná munkájában. Ugyancsak hasznos információkhoz juthatnak azok a szövetkezetek, kisüzemek, melyek adatszámlázásuk gépesítésének gondolatával foglalkoznak. Említést érdemelnek az Unitechna vállalat lakástextíliákat gyártó gépei, valamint a VEB Carl Zeiss Jena elektrooptikai távmérője, melynek érdekessége, hogy ilyen berendezést alkalmaztak a moszkvai olimpián az atlétikai versenyek távolságméréseinél.