Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-11 / 239. szám
~xMtan 1980. OKTÓBER 11., SZOMBAT Irak-Iron Megmerevednek a Az iraki főparancsnokság pénteki közleménye szerint az iráni légierő gépei a nap folyamán három észak-iraki város ellen intéztek támadásokat. Tizenhárom ember életét vesztette, tizenegyen megsebesültek. Saját tüzérségéről szólva az iraki parancsnokság azt hangoztatta, hogy támadásai főként katonai és gazdasági célpontok ellen irányultak. Iráni források szerint pénteken újabb károk keletkeztek az abadani olajfinomítóban, valamint a városi Vörös Félhold-szervezet épületében. Nyugati hírügynökségek csütörtök ©siti és péntek reggeli jelentései szerint az iraki—iráni háborúban a szembenálló felek egyre korszerűbb fegyvereket, rakétákat, illetve nehéz- lövegeket vetnek be. Az egymásnak ellentmondó bagdadi és teheráni katonai közleményekből szinte lehetetlen világos képet alkotni a hadszíntéren kialakult helyzetről. Egyes katonai szakértők véleménye szerint a harci helyzet Irán számára kedvezőbben alakul: csapatai több helyütt megállították az iraki erőket, másutt ellentámadásba lendültek. A UPI helyszíni tudósítója szerint rém valószínű, hogy rövid időn belül bármelyik fél Nem csökken az iráni—iraki harcok hevessége. Képünkön: iráni Abadan városa a sorozatos iraki támadások után tüzérség ágyúzza, az iraki erők öt napja gyakorlatilag egy helyben állnak. tartós fölénybe kerülhetne. Szakértők szerint a hamarosan meginduló esőzések sártengerré változtatják a harci területeket, következésképpen várÍSLÍSSÜ » TKZSZ cáfolata alakul ki. Khorramshahr és Dizful körzetében az iráni erők rendkívül nehéz helyzetben vannak. Amerikai jelentés szerint Khorramshahrt az iraki nehézUNESCO-közgyűlés Az UNESCO 21. közgyűlésének Belgrádban tanácskozó ülésszaka csütörtök este 115 szavazattal 5 ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta a szervezet 1981—1983. évi költségvetését. A költségvetés ellen Nagy- Britannia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada és Japán küldöttsége szavazott, Orvosi NúbsS-díj Genetikai és immunológiai kutatásokkal foglalkozó tudósoknak ítélték oda pénteken Stockholmban az 1980. évi orvosi Nobel-díjat. A magas kitüntetést megosztva kapta meg — a Venezuelában született USA-állampolgár — Ba- ruj Benaceraf (Egyesült Államok), Jean Dausset (Franciaország) és George Snell (Egyesült Államok) „az immunológiai reakciókat szabályozó sejtfelület genetikailag determinált struktúráira vonatkozó felfedezéseiért”. TervsgyezMő tárgyalások Szovjet gazdasági küldöttség Varsóban Szovjet gazdasági küldöttség érkezeit Varsóba Nyikolaj Baj- bakov miniszterelnök-helyettesnek, az Állami Tervbizottság elnökének vezetésével. Mint a PAP lengyel hírügynökség jelentette, pénteken megkezdőditek a tárgyalások Lengyelország és a Szovjetunió gazdasági és .műszaiki-tu- dományos együttműködésének kulcskérdéseiről. A megbeszéléseken lengyel részről Józef Pinkowski, a LEMP KB PB tagja, miniszterelnök, Stefan Olszovoski, a PB tagja, a KB titkára, Mieczyslaw Jagielski, a PB tagja, miniszterelnök-helyettes, továbbá mindkét részről számos szakértő vesz részt. A felek tájékoztatták egymást gazdaságuk helyzetéről, és megvitatták az 1981-es és az 19SR—1985-ös népgazdasági tervek koordinálásának főbb irányait. A tárgyalások folytatódnak. ■k Varsóban pénteken országos aktívaértekezletet tartott a lengyel—szovjet baráti társaság éa megvitatta, hogy az ország jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetében milyen irányokat kövessen A vitaindító referátum emlékeztetett a LEMP KB plénumának azon megállapítására, hogy Lengyelország és a Szovjetunió szövetsége, barátsága és együttműködése igen nagy érték, s egyben a két nép történelmi vívmánya, a jövőben ia a legfőbb záloga a lengyel nép függetlenségének, szuverenitásának és minden- oldalú fejlődésének. Nyugati stsjtékoholmány&kréi A TASZSZ szovjet hírügynökség pénteken szemére vetette a francia és más nyugati hírügynökségeknek, hogy — alig néhány nappal az Iránnak tett állítólagos szovjet fegyverszállítási ajánlatról Washingtonban fabrikált sajtókohol- mányt követően — most azt állítják: Jordánián keresztül szovjet fegyverek érkeznek a másik harcoló félhez, Irakhoz. Csottanós válasz Thatcher elégedettségére Tüntető munkanélküliek Margaret Thatcher brit miniszterelnök, pártja brighto- ni kongresszusán megerősítette, hogy kormánya meg- ingathiata'üanuil kitart konzervatív szabadversenyes gazdasági irányvonala mellett, amelyről büszkén hangoztatta, hogy szakított a háború óta hivatalban lévő brit kormányok gyakorlatával. Alig érintette a szigetország fél évszázada legsúlyosabb válságának bizonyos jelenségeit, és olyan ffligárzó derűlátással beszélt róluk, mintha a lassú gyógyulás jelei lennének. A brigihftoni kongresszusi csarnok elé felvonult mintegy 3000 fiatal munkanélküli tüntetése csattanói választ adott a miniszterelnök önelégültségére. A világhelyzetről szólva a brit kormányfő minisztereinél is hangzatosabb kommunistaellenes szólamokkal bizonygatta Anglia erőpolitikai eltökéltségét. A brit miniszterelnök a hidegháborús idők hangnemében szólt a kommunizmusról. „Közvetlen vagy közvePártkongresszus Phenjanhan — Pénteken délelőtt Phen- janban, a „Február 8. kultúrpalota” dísztermében megnyílt a Koreai Munkapárt VI. kongresszusa. Az ülésteremben, a díszelnökségben helyet kaptak külföldi pártküldöttségek és egyéb delegációk vezetői, köztük Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Párt- bizottság első titkára. Megnyitó beszédében Kim ír Szén, a párt KB főtitkára, államelnök kiemelte annak jelentőségét, hogy a VI. kongresszus megnyitásának időpontja egybeesik a Koreai Munkapárt megalapításának 35. évfordulójával, majd megtartotta a központi bizottság beszámolóját. Méhes Lajos átadta Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a Koreai Munkapárt VI. kongresszusához intézett üzenetét, amelyet Kádár János, a Központi Bizottság első titkára írt alá, s amelyet Kim ír Szén elvtársnak, a Központi Bizottság főtitkárának címeztek. A magyar pártküldöttség vezetője átnyújtotta az MSZMP KB ajándékát, a fel- szabadulási emlékmű kicsinyített mását. tett felforgatással” és agresszióval vádolta a Szovjetuniót Délkelet-Ázsiától a Karib-t,enger térségéig. Kormánya nagy külpolitikai fegyvertényként említette a rho- desiai rendezést (amit egyébként eredetileg hevesen ellenzett), és a közös piaci brit hozzájárulás csökkentését. Az erőpolitikiai diadalának állította be a közép-hatótávolságú rakétákról kezdődő szovjet—amerikai tárgyalásokat. A „hitelesség” kedvéért még a kikötőt is megnevezik: állítólag Akabában rakják ki az Iraknak szánt fegyvereket. A koholmányok célja — minden ellentmondásosságuk mellett — kétségbe vonni az iraki —iráni konfliktussal kapcsolatos valódi szovjet állásfoglalást. Moszkva álláspontja azonban világos és elvi: az iraki- iráni háborúnak véget kell vetni, és a vitás kérdéseket békés, politikai eszközökkel kell rendezni — hangoztatja a szovjet hírügynökség. Október második leiében A Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek ülése Az előzetes megállapodás- I sóban a Varsói Szerződés tagnak megfelelően október má- államai külügyminiszteri bi- sodik felében kerül ser Var- | zottságának ülésére. Ma fez Asszad hazaérkezett Közös közleményt tettek közzé Pénteken délelőtt elutazott a Szovjetunióból Hafez Asszad, a Szíriái Arab Üjjászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. A szíriai elnököt a repülőtéren Leonyid Brezsnyev, valamint Nyikolaj Tyihonov, a minisztertanács elnökének első helyettese, Andrej Gromiko külügyminiszter és több más- párt- és állami vezető búcsúztatta. Hafez Asszad, a Szíriai Arab Újjászületés Szocialista Pártja KB főtitkára, államfő, aki hivatalos, baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott, pénteken visszaérkezett Damaszkuszba. ★ Közös közleményt tettek közzé a Moszkvában véget ért szovjet—szíriai tárgyalásokról, Hafez Asszadnak, a Szíriai Arab Üjjászületés Szocialista Pártja főtitkárának, a Szíriai Arab Köztársaság elnökének pénteken véget ért moszkvai hivatalos baráti látogatásáról. A közlemény utal arra, hogy a látogatás idején írták alá Moszkvában a Szovjetunió és Szíria barátsági és együttműködési szerződését, s megállapítja: ez nagy fontosságú politikai dokumentum. A tárgyaKét földrengés Algírban Óriási károk, sok halálos áldozat Nagy erejű földrengés rázta meg pénitéken kora délután Algéria északnyugati részét, a Földközi-tenger menti El-As- nam városának körzetében, a fővárostól 200 kilométernyire nyugatra. A természeti katasztrófa következtében El-Asnam S0 százaléka romokban hever — jelentette az algériai rádió. Az ország minden erőforrását latba kell vetni az áldozatok mentésére és a károk elhárítására — hangoztatták. Az első rengés utón Algírban néhány órával később második rengést is észleltek. lások során Leonyid Brezsnyet és Hafez Asszad kiemelte a szovjet—szíriai együttműködés továbbfejlesztésének és megszilárdításának fontosságát, hangsúlyozva, hogy mindkét ország erre törekszik. A tárgyalások során különlegesen nagy figyelmet szenteltek a Közel-Kelet kérdéseinek. A felek elítélték az Egyesült Államok aktív közreműködésével létrehozott Camp David-i megállapodást. A Perzsa-öböl és a Vöröstenger térségében végbemenő eseményeket áttekintve á felek megállapították: az Egyesült Államok tovább növeli a térség népei beiügyeibe történő beavatkozási kísérleteit, meg akarja fosztani őket attól az elidegeníthetetlen joguktól, hogy saját maguk rendelkez- zenek természeti kincseik felett. A Szovjetunió és Szíria határozottan állást foglalt azzal szemben, hogy a térségben katonai tömböket vagy katonai támaszpontokat hozzanak létre, ugyancsak állást foglalt a Perzsa-öböl térségében a hajózás szabadsága mellett. Kinyilvánították szolidaritásukat az Afganisztáni Demokratikus Köztársasággal a nemzeti függetlenségéért és szuverenitásáért vívott harcban. A két ország állást foglalt a hegemonizmus bármilyen, fajta megnyilvánulása ellen. Szorgalmazzák a fegyverkezési verseny megszüntetését. Hafez Asszad szíriai látogatásra szóló meghívást adott át Leonyid’ Brezsnyevnek és Alek- szej Kosziginnak. A meghívást köszönettel elfogadtak. Jegyzet Gongütés előtt az CSAK RÖVIDEN. ÜNNEPÉLYESEN megemlékeztek a hanoi Tran Hung Dao Gépgyárban a Csepeli Szerszámgépgyárral húsz évvel ezelőtt létesített testvérkapcsolatokról. A hanoi üzem munkásai egyhónapos munkaversenyt indítottak az évforduló tiszteletére. NEMZETKÖZI SZEMINÁRIUM kezdődött „Az ifjúság szerepe a békéért, az európai biztonságért és a leszerelésért vívott harcban” címmel Bukarestben. A tanácskozáson a helsinki záróokmányt aláíró országok ifjúsági szervezeteinek és néhány nemzetközi ifjúsági szervezetnek a képviselői vesznek részt A NOVEMBER 4-1 amerikai elnökválasztásig még több mint három hét van hátra, s mind élesebbé válik a jelöltek hadjárata. Bár — meg kell jegyezni — az utolsó nagy hajrát, miként azt a célegyenesben a versenyeknél gongütéssel jelzik, még nem kezdték mag. S nyilván mind Carter, mind Reagan hívei, csakúgy, mint a harmadik „független” jelölt, Anderson kortesei tartogatnak még egy-két leleplezést, amelyet csak a kampány finisében szándékoznak felfedni, hogy — ugyanúgy, ahogyan ez az Egyesült Államok elnökválasztásainak történetében annyira szokásos fogás —, valami „vaskos meglepetés” az utolsó pillanatra „időzítve”, bombaként robbanjon, s befolyásolja a szavazók magatartását. Az elnökválasztási hadjárat hírei most már a nyugati országok sajtójának is első oldalára kerültek. A hét elején nagy címek alatt számoltak be arról, hogy a Teamster Unió, azaz az amerikai szállítómunkások szakszervezete — amely a teherautó-sofőröktől a repülőgépek pilótáiig egyesít soraiban mintegy hatmillió szállítmányozó dolgozót — Ronald Reagan köztársasági jelölt mellett tette le a voksot. Ez a szakszervezet 1976-ban semleges volt az akkori kampányban és tagjai szabad belátására bízta, hogy kire szavaznak az elnökválasztáson. Ez már akkor feltűnést keltett, hiszen a szakszervezetek vezetősége hagyományosan a demokrata párti jelöltet támogatja. A Teamster Unió „áipáriolása” a republikánuspárti táborhoz, most olyan szenzációs esemény a mai Amerikában és Nyugat-Euró- pában, amelyből egyes kommentátorok messzemenő következtetést vonnak le Carter újjáválasztási esélyeire, hacsak nem következik be valamilyen váratlan fordulat... A THE TIMES című angol polgári lap első oldalára került annak a felmérésnek az eredménye, amelyet a Newsweek amerikai hírmagazin, a The Washington Post és a The New York Times közösen végzett annak kipuhatolására, hogy hány elektort kapnának az elnökjelöltek, ha most kerülne sor a szavazásra. Az Egyesült Államokban ugyanis az elnököt nem közvetlenül, hanem áttételesen választják meg. Minden állam bizonyos meghatározott számú elektort állít, s az az elnökjelölt, aki megszerzi az abszolút többséget az illető államban, elnyeri az összes ottani elektori szavazatokat. (Később az elektorok összeülnek és formálisan is megválasztják az elnököt.) A felmérés szerint Reagan köztársaságpárti jelölt az ötven amerikai államból 30—32- ben győzne, ha most lenne a választás és így mintegy 233— 321 elektori szavazatot mondhatna magáénak. Carter ugyané felmérés szérint 12—14 államban, valamint a fővárosban, Washingtonban vezet Reagan előtt, s jelenleg így 136—151 elektori szavazatot szerezhetne meg. Kilenc államban körülbelül egyformák a két jelölt esélyei, s a három sajtótermék szerint nem lehet megmondani, hogy melyikük szerezné meg ott az elektori szavazatokat. Mint a The Times hozzáteszi: ahhoz, hogy bármelyik elnökjelölt bejusson a Fehér Házba, 270 elektori szavazatra van szüksége. Vagyis e felmérés szerint Reagannak, ha a helyzet megfelel majd november 4-én, a mostani felmérésnek, jó esélye van arra, hogy ő legyen az Egyesült Államok következő elnöke. A három sajtótermék szerint Andersonnak, a független jelöltnek csupán két államban, Massachussettsben és Connecticutban vannak komolyabb esélyei, s csak itt van fej-fej mellett a két nagy hagyományos párt jelöltjeivel való versenyben, vagyis országos viszonylatban nem szólhat bele hatékonyan az eredmények alakulásába. NYILVÁNVALÓ, hogy e számok közzététele is szerepet játszott abban, hogy Carter bejelentette: módosít választási hadjáratának eddigi menetében. A Fehér Ház jelenlegi ura a kampányok történetében szokatlan módon nyilvánosan is elismerte, hogy korteshadjáratában hibákat követett el. Az ABC amerikai televíziós társaságnak adott interjújában Carter kijelentette, hogy választási kampánya eddig a Reagan elleni személyes támadásokra épült, és elhanyagolta azokat a bel- és külpolitikai kérdéseket, amelyek alapján az amerikaiak eldönthetik, melyik jelölt szolgálja inkább az ország érdekeit. Bizonyára ezt akarta azonnal igazolni, amikor az interjú második részében kinyilatkoztatta, hogy újbóli megválasztása után megkísérli a SALT—II. egyezményt rati- fikáltatni az amerikai szenátussal. (Az egyezményt tavaly júniusban írták alá ünnepélyesen a bácsi szovjet—amerikai csúcstalálkozón, de miután jóváhagyását az amerikai törvényhozás hosszabb időn át mesterségesen hátráltatta, maga Carter elnök a Szovjetunió afganisztáni katonai segítségnyújtására hivatkozva, vettette le a szerződés ratifikálásának ügyét a szenátus napirendjéről.) Most viszont Carter kijelentette, hogy elnökké való új beiktatása után, függetlenül attól, hogy ez a szovjet segítségnyújtás folytatódik-e vagy sem Afganisztánnak, szorgalmazni' fogja a SALT—II. ratifikálását. Carter e kijelentését megtoldotta republikánus ellenfelének, Reagannak éles bírálatával, amiért az kijelentette, hogy megválasztása esetén a SALT- szerződést elölről kezdve újra- tárgyaltatja. CARTER új állásfoglalása a SALT ügyében bizonyára azt mutatja, hogy a közvéleménynek abban a körében, amelynek szavazatait minden áron meg kívánja szerezni, nem találtak kedvező visszhangra a hidegháborús megnyilatkozások. A demokratapárti vezetés — amikor tovább folytatja a katonai erő nagyobb kiépítésére vonatkozó politikáját — kénytelen úgy látszik figyelembe venni azt is, hogy az enyhülés eddigi eredményeinek megőrzése sok amerikai választópolgár szívügye. Árkus István