Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-23 / 223. szám
A brigádok is részt vesznek a munkában A szervezés segít és szabályoz A bátor döntések hasznot hoznak A vecsési Ferihegy Termelőszövetkezet gazdasági struktúrájában jelentős helyet foglal el az ipari- és szolgáltató főágazat. A közös gazdaság mintegy 350 millió forintos árbevételéből csaknem 170 millió forinttal részesedik, kiemelkedve ezzel a többi ágazat közül. Röviden visszatekintve az elmúlt néhány esztendő munkájára, szembetűnő fejlődésnek lehetünk tanúi. Az 1977. évi 97 millió 329 ezer forintos árbevétellel szemben tavaly már elérték a 163 millió 56 ezer forintot. Az idén ennél is többre vállalkoztak, a tervezett árbevétel csaknem 170 millió forint. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy a tervezési, szervezési intézkedések céltudatosak és eredményesek voltak, hiszen a termelés növekedése ezen időszak alatt majdnem 74 százalékkal emelkedett. A főágazat az esztendő első hat hónapjában a bevezetett új gazdasági szabályozók mérséklő hatása ellenére is közel 105 százalékra teljesítette tervét, amely szintén a szervező és irányító munkát dicséri. A termelés hatékonyságának növelése érdekében számos szervezési intézkedést vezettek be az üzemeknél. Az egyik üzemnél például bérszínvonal preferenciákat biztosítottak a krónikus munkaerő- hiány megszüntetésére. Ezzel elérték, hogy ma már mindkét gép három műszakban és teljes kihasználtsággal dolgozik. A faipari részlegnél átszervezték a belső anyag- mozgatást, s azóta a fűrészgépek anyaghiány miatt nem állnak, hanem jó hatásfokkal dolgoznak. Zsák - zsák hátán Nagyüzem van ezekben a hetekben a monori maggyárban. A beérkező vetőmagot raklapokon tárolják. A Petőfi szocialista brigád helyezi egymásra a körülbelül 50 kilós zsákokat. Barcza Zsolt felvétele Az üllői vasipari üzemnél az első negyedévben történt nagymértékű lemaradást szeptember végére sikerül behozni. Erre úgy nyílt lehetőség, hogy a Hungarocamion által megrendelt 18 ezer rozsdamentes húsakasztó horog gyártását teljes egészében Üllőn oldották mag. Üzembe helyeztek egy nagy teljesítményű lemezollót és egy présgépet is, amelyek szintén nagy segítséget jelentettek. A targoncajavító műhelyben megszervezték a gépek szalagszerű javítását, amely gyorsabbá és hatékonyabbá tette a munkát. Az eloxáló- üzemben a balesetveszélyes és nehéz fizikai munkát sikerült kiküszöbölni, a száN kötegek emelésére targonca-, kát állítottak be. A különböző üzemekben, részlegekben, jelenleg 14 szocialista brigád működik, s szintén tevékenyen veszik ki részüket a munkahelyi gondok megoldásából. A dolgozók közül sokan szereztek szakmai és politikai képzettséget. Ennek nagy hasznát veszi és vette korábban is a közös gazdaság, hiszen az utóbbi két esztendőben a nyolc üzemből öt élére új, jól képzett szakember került. MONORI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 23., KEDD Felújítják a régi egészségházat is Az összefogás lendítő erejével Tovább gyarapodott a járási székhely Már csak néhány hónap választ el bennünket az esztendő' végétől, amely egyben a tervidőszak befejezését is jelenti. A hátralévő három hónap tartogat még feladatokat, de a figyelem egyre inkább a következő ötéves tervre irányul. Ez idő tájt mérik föl a helyi tanácsok, hogy mit végeztek az elmúlt öt esztendő alatt, hogyan sáfárkodtak a rájuk bízott anyagiakkal. A monori nagyközségi tanács a-hét közepén tekinti át az eredményeket, s nyugodtan kijelenthetjük, van miről számot adnia.- Az előirányzott 115 millió forinttal szemben több Új üzlet nyílt Vásárfék látják hasznát Egészséges konkurenciára törekednek Azt igazán nem lehet mondani, hogy az agglomerációs övezetben fekvő településnek, Gyömrőnek, a kereskedelmi üzlethálózata korszerű és megfelel a rruai igényeknek. Csaknem minden üzlet a Cegléd és Környéke Élelmiszer-Kereskedelmi Vállalat kezelésében van, s mivel az egységek bérelt épületekben szolgálják a lakosság érdekeit, így a vállalat kevésbé tudja azokat szépíteni, csinosítani, modernizálni. Nagyon elkelne már, a 12 ezer lélekszámú nagyközségben, egy nagyobb ABC-áruház, ahol a háziasszonyok egy helyen váGól gazdag forduló Gyömrőiek sikere a rangadón Albertirsa vezet a tabellán Szép nyárutói időben játszották a monori—ceglédi ösz- szevont járási labdarúgó-bajnokság őszi ötödik fordulóját. A figyelem középpontjában két mérkőzés — az Abony— Vecsés és a Gyömrő—Nagykőrös találkozó állt. A vecsé- siek két pontot gyűjtöttek be Abonyban, a hullámvölgyben levő gyömrőiek ezúttal kitettek magukért, mert meggyőző játékkal fektették kétvállra az eddigi listavezetőt. Értékes pontot szerzett Maglód Törteién, továbbá a monoriak is sikerként könyvelhetik el győzelmüket Dánszentmikló- son. Gyömrő—Nagykőrös 3-1 (1-0) Gyömrő, 400 néző. Vezette: Gavló. A 6. percben vezetést szerzett a nagy lelkesedéssel játszó gyömrői tizenegy. Az ezúttal középpályán játszó Oldal remek labdát kapott, fa- képnél hagyta a körösi védőket, s a kimozduló kapus mellett ügyesen emelt a bal sarokba, 1-0. Ezután a körösiek vették át a játék irányítását, akadt is két helyzetük, de a csatárok kihagyták azokat. A 60. percben Bíró szépen húzott el a jobbszélen, kicselezett három védőt is, beadása a körösiekről Oldal elé pattant, aki 12 méterről remek gólt lőtt a jobb alsó sarokba, 2-0. Nyolc perc múlva vitatható góllal szépített az alföldi város legénysége. Jobbszélsőjük lesgyanús helyzetben kapta a labdát, elfutott az alapvonalig, beadását Szabó T. közelről lőtte a hálóba, 2-1. A 70. percben Oldal kicselezte a védőket, s beadását Leiner a jobb felső sarokba fejelte, 3-1. Az utolsó negyedórára teljesen ösz- szeroppant a nagykőrösi csapat, s csak a gyömrőieken, no meg a kapusukon múlt, hogy többször nem rezgeti a hálójuk. A közepesnél valamivel jobb színvonalú, de nagy iramú mérkőzésen a gyömrőiek megérdemelt győzelmet arat, tak, az ezúttal halvány teljesítményt nyújtó nagykőrösiek ellen. A bíró korrektül láttá el feladatát Jó: Csirkó S., Gudra Z., Gudra G., Oldal (a mezőny legjobbja), Bíró, illetve Tóth Imre, Dénes, Szalai. Vecsés—Abony 2-1 Abony, 200 néző. Vezette: Ágoston. Kiegyenlített erők küzdelmét hozta ez a találkozó, a vecsésiek némi szerencsével jutottak a két ponthoz. Monor—Dánszentmiklós 4-3 Dánszentmiklós, 200 néző. Vezette: Bálint. Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen a jobb csatársorral rendelkező vendégek megérdemelten győztek. Érdekesség, hogy 3-3-ig mindig a hazaiak vezettek. Üllő—Péteri 4-0 Üllő, 400 néző. Vezette: Papp M. Minden csapatrészében jobb volt a hazai gárda. Mende—Ecser 3-1 Űri, 100 néző. Vezette: Antal Gy. A hazaiak a három' gólon kívül még sok helyzetet hagytak kihasználatlanul. Albertirsa—Karatetétien 4-3 Kőröstetétlen, 200 néző. Vezette: Szuda. Szerencsés győzelmet aratott a vendégcsapat, a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Ceglédbercel—Nyáregyháza 5-0 Ceglédbercel, 200 néző. Vezette: Hörömpő János. A gyenge védelmet gyakran zavarba hozta a jól játszó bereeli csatársor. Törte!—Maglód 1-1 Törtei, 200 néző. Vezette: Zsuzsandor. A vendégek egy pontért mentek Törteire, s tervük valóra vált, tegyük hozzá, megérdemelten. A BAJNOKSÁG ÄLLÄSA 1. Albertirsa 2. Vecsés 3. üllő 4. Nagykőrös 5. Törtei 6. Ceglédbercel 7. Men or 8. Maglód 9. Mende 10. Dánszentm. 11. Abony 12. Gyömrő 13. Péteri 14. Karatetétien 15. Nyáregyháza 16. Ecser (Megjegyzés: A Maglód—Abony, a Péteri—Abony és az Albertirsa —Nagykörös találkozókat későbbi időpontban játsszák le.) Gér József 4-------16-7 3 1 1 19- 7 3 1 1 12- 3 3 — 1 14- 6 1 4 — 7-5 221 13-12 3—2 11-11 2 119-6 2 12 7-9 2—3 18-14 2 — 1 2 — 2 1 — — 1 — 1 19-5 2 10-12 2 3-8 4 7-19 4 6-20 4 6-23 súrolhatnák meg a mindennapi főzéshez szükséges élelmiszereket és egyéb kellékeket. Tervbe is van véve, jelenleg folynak a tárgyalások az érdekelt vállalatokkal, s remélhetőleg a következő tervidőszakban megvalósul az ABC-áruház felépítése, ezt szorgalmazzák a község pártós tanácsi vezetői is. A hét végén új vas-műszaki szaküzlet nyílt Gyomron, a Táncsics Mihály utcában. Régebben már hasonló profillal működött ez az egység, azután élelmiszerbolt nyílt a helyén a gyenge forgalom, valamint a szegényes áruválaszték nyomán döntött úgy a szövetkezet vezetősége, hogy ismét vas-műszaki boltot nyitnak a szép épületben. Ott volt a megnyitáson Sima István, a járási hivatal terme- lésellátási osztályának vezetője, Klics Gyula, a gyömrői nagyközségi tanács elnöke, valamint Kiss István, az Al- só-Tápiómenti Áfész igazgatósági elnöke. Léé Károly és Bihari Lajos, az új üzlet vezetője és helyettese elmondta, hogy csaknem 2 millió forint értékű árukészlettel várják a vásárlókat. Elsősorban vasáruk árusításával foglalkoznak majd. Ügy tűnik, a környékben erre van a legnagyobb igény. Természetesen egyéb háztartási kisgépek és árucikkeket is'lehet majd kapni az üzletben. Az érdeklődésre mi sem jellemzőbb, hogy már a nyitás előtti napokban sok vásárló kereste fel az egységet, természetesen csak tegnap reggel — a hivatalos megnyitás után szolgálták ki őket. Ígéretet tettek, hegy a vásárlók érdekednek figyelembevételével alakítják ki az áruválasztékot, udvarias, gyors kiszolgálással biztosítják a továbbiakban a működést Jó üzletpolitikai húzásnak bizonyul majd az is, hogy ebben az egységben elsősorban azokat az áruféleségeket lehet majd megkapni, amit a másik hasonló profilú üzletben nem. Így érvényesül az egészséges konkurrencia, amelynek hasznát — s ez így természetes — a vásárlók látják majd. G. J. mint 177 millióval gazdálkodott a tanács. A beruházási feladatok megvalósításához a társadalmi feiajánlások döntően hozzájárultak. Négy esztendő alatt több mint 13 millió forint volt a társadalmi munka értéke, amelynek kétharmada a gazdasági egységek, egyharmada pedig a lakosság munkájának eredménye. Ez a beruházási összeg csaknem 10 százalékát teszi ki. A társadalmi elvárásoknak megfelelően a lakásépítésre ezúttal is nagy gondot fordítottak, több mint 43 millió forint az építkezések, illetve a vásárlások értéke. Befejeződött a Schönmamn utcai 124 lakásos korszerű lakótömb építése, s az idén a Németh Ágoston utcában újabb 60 lakás készült el. Az esztendő végéig a Deák Ferenc utcában is fölépült 24 lakás, további 26 pedig a jövő évben kerül átadásra. Magánerőből csaknem 700 családi ház készült el. A hosszú távú lakásépítési program részeként megkezdődtek az előkészületek a Pozsonyi úti lakótelep építésére. Az első ütemben körülbelül 352 lakás épül majd fel. A gyermekintézmények hálózata látványosan fejlődött. Az óvodák befogadóképessége 300 hellyel bővült, az ellátott- sági szint 93 százalékos. A bölcsődét is korszerűsítették és újabb 30 hellyel bővítették. Az Oktatás területén is komoly a fejlődés. Elkészült a Munkásőr utcai nyolc tantermes iskola, ugyanitt a KRESZ-pálya, felépült az Ady Endre utcában a szakmunkás- képző és a sportudvar. A gyermekintézmények fejlesztésére eddig tíz és fél millió forintot költöttek. Az idei tervekben szerepel még a monori-er- dei iskola korszerűsítése, bővítése, amely az év végéig szintén befejeződik. Az egészségügyi ellátás színvonala sokat javult a járási szakorvosi rendelőintézet átadásával, amely több mint 40 millió forintba került. Ugyanakkor elkezdték a régi egészségház felújítását is. Az ideggondozó már oda is költözött, az építkezés teljes befejezése anyagiak hiányában azonban áthúzódik a következő esztendőre. A közművek fejlesztése elengedhetetlenül szükséges és egyben feltétele a továbblépésnek. A vízhálózat teljes hoseza már 72 kilométer, amelyhez 276 közkifolyó kapcsolódik. Elkészült a Monor térségi vízmű ezer köbméteres medencéje, kiépült a Gombát és Bényét ellátó vezeték is. A munkálatok befejezése után hamarosan mód nyílik a lakossági rákötésekre is. A tervidőszakban kiépült az 5 és fél kilométer hosszúságú csatornahálózat és elkészült az 500 köbméter napi teljesítményű tisztítótelep is. A hálózat és a tisztitó bővítése a következő években tovább folytatódik. A Pozsonyi úti lakótelep építésével egyidőben kiépül a gázvezeték is, amelynek mentén a családi házakba is eljut a gáz. A közvilágítás korszerűsítésére csaknem egymillió forintot fordítottak, ez 25 kilométer hosszúságú szakaszt érintett. A hálózat ma már több mint 106 kilométer hosz- szú, a lámpák száma pedig 1 ezer 451. A járda és úthálózat fejlesztése 1 millió 700 ezer forintba került és befejeződött az autóbusz-pályaudvair korszerűsítése is. A szolgáltatások, a kereskedelmi ellátás színvonala növekedett ugyan, de ezen a területen még sok tennivaló akad. Az elmúlt öt esztendőben elkészült a Gelka-szerviz, a gyorstisztitó szalon, fölépült a 2. számú postahivatal, a szolgáltatóház, új helyre költözött a vas-műszaki bolt. Sajnos, az iparcikk és ruházati boltok alapterülete nem változott és kínálatuk sem megfelelő. Monori-erdőn fölépült a gázcseretelep, a piactéren a korszerű gazdabolt, egy hónapja pedig az autós- szaküzlet. Elkészültek az új általános áruház tervei, s a közeli napokban a kivitelezés is megkezdődik. Az áruház elkészültével alapvetően változik meg a járási székhely kereskedelmi ellátása. Szintén a lakosság kulturáltabb ellátását szolgálja majd a piactéren fölépülő vásár- csarnok. A tervek még az idén elkészülnek, az építkezés várhatóan 20 millió forintba kerül. Ez a beruházás igen fontos, hiszen sok az őstermelő, a háztáji és kisegítő gazdaságok nagyban hozzájárulnak a lakosság ellátásához. Ehhez azonban a jelenlegi piac már kicsi, korszerűtlen. Az ismertetett eredményekből jól látható, hogy a járási székhely sokat változott, fejlődött az utóbbi években. A községi tanács* vezetői remélik, hogy ez a lendület továbbra is megmarad és sikerül majd a fejlődés eddigi ütemét a következő ötéves tervben is megtartani. Kövess László Üllő Gépkocsivezetői tanfolyam Gépkocsivezetői tanfolyam indul a közeljövőben az üllői nagyközségi művelődési házban. A szervezők október 15-ig várják a jelentkezőket. A nap kulturális programja Monoron, a moziban, 16 órától : A medvefókák szigetén, 18-tól: Harcmodor, I—II. Pilisen, 13-tól: ismeretterjesztő előadás, Általános polgárivédelmi ismeretek (a Ruházati Ktsz-ben), 18-tól: magnós és ifjúsági klubfoglalkozás, 20-tól: Sport és humor, közreműködik: Angyal János pa- rodista, Hegedűs Csaba, a birkózók szövetségi kapitánya és Növényi Norbert olimpiai bajnok. A moziban, 17.30-tól: Előttem az élet. Sülysápon, 18-tól: a csillagászklub foglalkozása. Vccséscn, 10-től: Cibere királyfi, mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak, 17-től: német nyelvtanfolyam haladóknak és a Polip beatzenekar pi óbája. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)