Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-21 / 222. szám

1980. SZEPTEMBER 21., VASÁRNAP "xMiUw Vadhajtások Csak protekcióval? ISMERŐS A KÉRDÉS, alig­ha van ember széles e ha­zában, aki ne tette volna fel ezt (vagy valami hasonlót}, amikor ügyes-bajos dolgát kellett intéznie. — Nem is­mersz ott valakit véletlenül? Szinte természetessé vált, hogy ha valamit el akarunk intézni — legyen az ritkán kapható áru vásárlása, szol­gáltató iparos kihívása, vagy akár egy szükséges irat meg­szerzése — keressük az össze- köttetési. Szellemesen mondta néhány évvel ezelőtt egy magas állá­sú állami vezető: Magyaror­szágon tíz és fél millió em­bernek van protekciója, ami ugyanannyi, mintha senkinek sem lenne. Valóban, ha jól belegondolunk, ez nagyjában így van. Nem kivétel ez alól a legkisebb falu sem: ott a hivatalhoz forduló ügyfél hajdanában együtt ült az is­kolapadban a tanácselnökkel, egy cséplőcsapatban dolgozott a tsz elnökével, ugyanott ka­tonáskodott, ahol a Tüzép- telep vezetője. Kézenfekvő tehát, hogy ha valamire szük­sége van, a régi ismerőshöz fordul. Még akkor is, ha az ügyet különben is, minden zökkenő nélkül elintéznék. MI ÉRTELME VAN hát a protekciónak, ha nem jelent semmilyen előnyt? Annyi, hogy — a protezsált széles körben elmondhassa: ezt meg azlt el tudta intézni, merthogy X. és Y. neki innen meg on­nan régi cimborája. Csakhogy nem minden pro­tekció ilyen ártalmatlan. Már az sem, hogy a protekciósnak nem kell másokkal ’ együtt sorban állnia valahol, mert ügyét soronkívül intézik el — s ezalatt a többiek ügye ha­lasztást szenved. Ott meg ép­penséggel nem, ahol a jó ko­ma — az előbbi példánál ma­radva — küldi az értesítést, hogy ebben az órában még kapható. ez . vagy az az áru, ami máskor nem szokott len­ni, s a hónapok óta ilyes­mi után futkosok számára továbbra sem lesz, mert gyor­san megvásárolják a protek­ciósok. Aztán vannak — mert, ha nem beszélünk róla, akkor is vannak — nagyobb ügyek is. Amikor valami életbe vágóan fontos dologban sikerül meg kerülni a sort, felvétetni i gyereket, előbbre jutni a la­kásigénylők listáján. Kétség télén, hogy az ilyesmi ritka eset, sokkal ritkább, mint amennyit hallani lehet róla. KÁR LENNE TITKOLNI, hogy van nálunk protekció. Ám a legidősebb emberek sem emlékeznek olyan időre, amikor — ne lett volna. Mik száth Kálmán, Móricz Zsig- mond regényeiben sűrűn for­dulnak elő a protektorok és protezsáltjaik, s bár ők sze­mélyükben már régen nincse­nek — örökségüket ránk hagyták. S ha manapság iro­nikusan szokták is mondani, hogy most szocialista össze köttetés lépett a protekció he­lyébe, szentigaz, hogy ebben semmi szocialista nincs. Mégsem valami elemi csa­pás a protekció — vagy, ha úgy tetszik, az összeköttetés — ami ellen nem lehet véde­kezni. Sokféle védelem van ellene. Például: a bürokrácia­mentes, emberséges ügyinté­zés. hiszen, ahol nem kell órákat várakozni, újabb és újabb papírokat beszerezni egy igazoláshoz, ott arra sincs szükség, hogy valaki ezt a keserves utat összeköttetései révén kerülje meg. ORVOSSÁG AZ IS, aho­gyan a közelmúltban egy vál­lalati vezető a televízióban megfogalmazta: áttérés a ke­resleti gazdálkodásról a kíná­lati gazdálkodásra. Közérthe­tően: ha kevesebb a hiány­cikk, ha az eladó keresi a ve­vőt és nem a vevő az árut, magától megszűnik itt is a protekció. Hogy ez még egy kissé odébb lesz? Az egészen biz­tos. De az is, hogy mindenki tehet érte valamit. És ehhez még csak nem is kell igény­be venni — protekciót. Várkonyi Endre Átvétel, zökkenőkkel Napraforgósziiret A Bábolnai Iparszerű Kuko­ricatermelő Közös Vállalat, az IKR taggazdaságaiban szá­mos Pest megyeiben is már aratják a napraforgót. A ta­valyi 60-nal szemben az idén több mint 70 taggazdaság tár­sította a kukorica mellé az olajos növényt. A betakarítás zavartalan, a kombájnokat, amelyeket az idei kalászosgabona-aratás na­gyon igénybe vett, különös körültekintéssel készítették elő. A hét végére több gazdaság már be is fejezte a naprafor­gó aratását. Gondot okoz, hogy a termény átvétele akadozik. A növényolajgyárak ugyanis a kedvezőtlen időjárás miatt a szokottnál később kapták meg feldolgozásra a repcét és a szóját. i T erminál-újdonságok A lakosságnak — A szigetszentmiklósi Szol­gáltató Szövetkezeti Közös Vállalatnak vagy ahogy immár országszerte ismerik, a Ter­minálnak, elsődleges feladata Pest megyei lakossági igényei­nek maximális kiszolgálása — mondta Dufek Mihály, a tár­sulás főmérnöke. — Az idén februárban nyitottuk meg Rdc- kevén az új szolgáltatóházun­kat. Jelenleg két beruházás technikai szerelése van folya­matban. Taksonyban két épü­letet szeretnénk átadni a jö­vő év első felében. — Fontosnak tartjuk az úgynevezett közvetett lakossá­gi szolgáltatásokat is. Neveze­tesen a hiánycikkek gyártá­sát. Országos gondot szüntet­tünk meg, amikor a Lada gépkocsikhoz nélkülözhetetlen láncfeszítők készítésére áll­tunk rá. — A tavalyi termelési ér­tékünk egyébként 130 millió forint volt. Lakossági szolgai- tatásaink mellett nem hanya­golhatjuk el népgazdasági jel­legű tevékenységünket sem. A tavaszi. BNV-n jelentkeztünk a hegesztőhuzal előtoló automa­ta berendezésünkkel. Szép si­kere volt. Ezt eddig exportból kellett beszerezni, L. J. Mi volf az ebéd? Ahol elkel még a lelemény Gyermekélelmezés örömökkel és gondokkal Alsónémedi, általános iskola. Teri, hatodikos, Csaba nyolca­dikos : — Két éve vagyok napközis — így a kisebbik. — Talán az a jó benne, hogy lehet játsza­ni. Igen, szeretem a hasamat, főleg ha túrós tészta az ebéd, mint tegnap. Csak a tökfőzelé­ket hagyom ott... — Én már nem vagyok nap­közis — veszi át a szót a fiú —, csak ebédelni járok. Igen, finoman főznek. Negyedikes koromban anyu odakészítette a félig főtt ebédet, hogy fejez­zem be. Amit itt kapok enni, inkább ízlik, mint a saját főz- töm. Azután nagyétkű is va­gyok, de nem maradok éhes. Amit a padban hagynak Lugosi Gyuláné, az iskola­napközi élelmezésvezetője: — Alsónémedin 552-ten ta­nulnak az általánosban, s kö­zülük 148-an napközisek. Ök mindannyian itt kapnak tíz­órait, ebédet, uzsonnát, s raj­tuk kívül még 33-an. Pedagó­gusok, tanácsi dolgozók, s a konyhaiak. A térítési díj vál­tozó — mint mindenütt: a család egy főre jutó keresete alapján —, de nem különbö­zik az ételek ára: gyereken­ként 13 forint 60 fillér a nor­ma. — A konyha? Papírforma szerint 200 adagos, tehát majd­nem teljesen kihasználják a kapacitást. Önálló, akárcsak a település óvodai konyhája. Szerencsés helyzet, mert a napközibe minden jelentkezőt felvehetnek, s azért is, mert az önálló konyha rugalmasab­ban alkalmazkodhat a helyi szokásokhoz, igényekhez. Ép­pen a közelmúltban újították fel, göngyöleg raktár épült, így felszabadult a hely a hús­előkészítőnek, s a nagytelje­sítményű új hűtőszekrények­nek. Külön tartják a vajat, külön a felvágottat, külön a nyers húst. A gond csak az: az ebédlő kicsi, négy turnusban esznek a gyerekek, délben kezdődik az ebédeltetés, s két órát tart. A fél óra, ami egy csoportnak jut, kevés; ha sü­temény is van, kétszer kell sorbaállni. — Az evőeszközök krómo­zottak, a tányérok porcelán­ból valók, csak a pohár mű­anyag, az a legtörékenyebb. Az étel minősége? Azt hiszem, nagyon válogatósnak kell len­nie a gyereknek, ha nemcsak azt hagyja ott, amit otthon se enne meg. Vegyük például a tanévnyitó hetének étrendjét. A tízórai iskolatej, szalámis zsemle, vajas kifli sajttal, ka­kaó, kalács. Ebédre minden­nap más leves, karfiolból, krumpliból, tojásból is, a fő­étel pedig hús, vagy tészta. A köret többnyire burgonya, rizs, volt egresszósz is. Gyü­mölcsöt kétszer kaptak, kedd­től péntekig, ugyanis a tanév kedden kezdődött, s az első szombat szabad volt. — Az étel mennyiségére sem panaszkodnak a gyerekek. A konyhások szinte mindegyi­küket ismerik már, az étvá­gyukhoz szabják az adagot. S hogy mit hagynak ott a gye­rekek? Van, aki a húst, van aki az öklömnyi gyönyörű sár­ga körtét is. Érdemes tanítás után végignézni a padokat. A hazulról hozott szalámis zsem­létől, a narancsig szinté min­den akad... Több lenne a napközis Korántsem ilyen rózsás a helyzet Örkényben. Dr. Le- hoczky Ferenc, az általános iskola igazgatója így kezdi: — ötszázkilencvenhét gye­rekünk közül 187 a napközis, s azért nem több, mert pilla­natnyilag megoldatlan lenne az étkeztetésük. Eleve úgy szerveztük a napközis csopor­tokat, hogy kértük a szülőket: csak a legindokoltabb kérel­mekkel jöjjenek. Különben Hivatása: földműves-gazdálkodó Kormánykerék mellől a bakra Tinnye. Az alig 1200 lakosú község kocsmájának kertjében a sörözgetők unalmukban a forgalmat bámul­ják. Az autósorban egyszerre csali feltűnik egy lovas sze­kér. A bakon ülőt jól ismerik a helybeliek, Balázs László földműves hajtja a fényes szőrű, hatalmas erejű lovakat. — Milliói vannak, aztán mégis örökké hajtja magát T- jegyzi meg valaki. — Ki tudja, hogyan szerezte a gazdagságát? De majd letelik neki is a világa — toldja meg a rosszindulatú ki­jelentést asztalszomszédja. Valami azonban elkerüli az árgus szemekkel figyelők tekintetét. Nem veszik észre, hogy ez a szekeres ember már negyedszer fordul a csupafény őszi vasárnap délelőttön rakományával. melegedő patyolattiszta mala­cokat. — Ügy gondoltam, a tégla­padozat jobb a betonnál, szá­razabb, melegebb is. A tető- szerkezet is alkalmas arra, hogy a téli időszakban se le­gyen párás az épület — ma­gyarázza elmélyülten a 39 éves egyéni termelő. Következő állomásunkon, a tehénistállóban is akad látnivaló. Felesége éppen be­fejezte a fejést, ami természe­tesen szintén gépesített. Pályamódosítás Balázs László nem is olyan régen a Taurus Gumigyár gép­kocsivezetője volt. Hozta-vitte az autóbusszal az embereket a faluból a fővárosba. Egészen az idén februárig. Akkor ha­tározta el, hogy végleg felhagy tanult szakmájával és egyeni gazdálkodásra adja a fejét. — Miért döntött így? — ér­deklődöm tőle az istálló ajta­ját támasztva hátammal, mi­közben a robusztus férfi lo­vát tisztogatja. — Mindig is szerettem a földet, a gazdálkodást. Hosszú évek alatt gyarapodott a mos­tanira állatállományom, sze­reztem be a sokféle mezőgaz­dasági gépet. Ahogy telt-múlt az idő, rá kellett jönnöm, kép­telen vagyok eleget tenni e kettős élet diktálta követel­ményeknek. — De ha valóban kíváncsi a munkámra. tartson velem, nézzük meg együtt a farmot — invitál barátságosan a gazda, és szegre akasztja a kezében levő szerszámot. — Az épületek nagyobbik részét még a régi tulajdonos húzta fel, de a sertésólak va­donatújak. Hét anyakocát s e pillanatban 75 malacot tartok bennük. — Szép az állomány — di­csérem az infralámpák alatt Elpusztult a sárga — Ügy mondják, a fél falu innen hordja a tejet? — Igazuk van. De ami en­nél is fontosabb, hogy minden­ki elégedett a tej minőségével — válaszolja. — Van-e segítsége? — Az asszonyon kívül a két gyerek. Felnőtt emberek mód­jára dolgoznak ők is. A ki­sebbik, Kálmán, például még csak 12 esztendős, de akár egész napra rábízhatom az ál­latok etetését, gondozását és a fejést. — Korán kelt? — Mint általában szoktam: 4 órakor bújok ki az ágyból, s a műszak este 10 óráig tart. — Szabad idő, szórakozás, művelődés? — Csak a tévé, az sem túl gyakran. Fontosabbak a szak­könyvek, a folyóiratok. Csak állandó képzéssel tudok az él­vonalban maradni. — A gazdálkodás kockázat­tal, néha veszteségekkel jár. —1 Nincs okom különösebb panaszra. Egy valami azonban még most is fáj. Mások hibá­jából egy szép sárga lovam pusztult el. A lucernaföld kö­zelében, az árokparton legelt, kölykök komiszságból a tsz permetezőgépével megmér­gezték a füvet. S bár kimu­tatták, hogy vegyszer okozta az elhullást, semmiféle kárté­rítést nem kaptam. Csak aki szereti... — Miért nem vásárolt trak­tort, nem lenne praktikusabb az igáslónál? — Semmiképpen. Ezen a környéken csak lóval boldo­gulhat az ember az őszi sár­ban. Egyébként is bebizonyí­tott tény, hogy kis távolságon belül ez a leggazdaságosabb szállítási mód — magyarázza Balázs László. — Ha már a gazdaságosság szóba került, megéri-e a koca­nevelés a mostani árak mel­lett? — Döntse el! Egy hízón 150 forint a haszon, míg koráb­ban 500 forint nyereséget ho­zott. A táp mázsája 700 fo­rint, s alig kapok többet egy pár malacért a holt szezonban. — Ha jól tudom, ön az egye­dül: magángazda a községben. Elképzelhető-e, hogy követik példáját? — .Aligha. Nagyon sok fel­tétel kell az efféle tevékeny­séghez. Gép, épületek, felsze­relés. A hagyományos paraszt­munka és a legújabb szaktu­domány ismerete. S amit szinte senki sem vállal, az ál­landó lemondás. Itt nincs idő pihenni, ünnepnapot tartani. s&v IS Cuban a szomszéd faluba. éveit figyelembe véve megőr­zi nyugdíjjogosultságát, de mostani értéktermelő tevé­kenységét semmiképpen sem veszik figyelembe az összeg megállapításánál. S ami szin­tén nem lényegtelen, sem ő, sem más nem rendelkezhet egy kataszteri holdnál nagyobb földterülettel, legfeljebb bérel­het. Balázs László tevékenysé­ge így megmarad a különcség határán. — Mi lenne, ha egyszer mégis abba kellene hagynia a gazdálkodást? — kérdeztem búcsúzáskor Balázs Lászlótól. — Azt bizony nagyon fáj­lalnám. Már csak a befekte­tett munka, az épületek, a gé­pek, a tenyészállatok miatt is. Én azonban bizakodó vagyok, sőt, remélem, a jövőben több segítséget kapok majd — mondja a gazda. — S most merre indul? — tudakozódom a szekéren ülő férfitől. — Csak a szomszéd faluba kocsizom át forgácsért — fe­leli, aztán megrántja a gyep­lőt, útnak indítva fényesszőrű lovait. A zöldre mázolt, gu­mikerekes kocsi kifordul az utcáról. Oldalán tábla, fehér alapon fekete betűkkel, Balázs László, Tinnye és a pontos cím. Valkó Béla legalább 250 napközisünk len­ne. A legnagyobb a feszültség a kisegítőiskolai osztályoknál: a nyolc tanulócsoportra mind­össze egy napközis csoport jut — Egyébiránt a napközisek­nek ízletesen és eleget is főz­nek, tejtermékek, gyümölcs- levesek, szószok, zöldséges ételek is szerepelnek a menü­ben. — A gondunk nem is ez. Arról van szó, hogy már több mint fél éve az új iskolában vagyunk, de még nem készült el az 500 adagos iskolakonyha, az ebédlő, a tornaterem, a gya­korlati műhely, s a 16 tante­remből is csak 12. Így az a helyzet, hogy bár új az ott­honunk, itt sem szabadulha­tunk meg a váltott műszaktól, teljes egészében kétmüszakos a tanítás. A napközisek nem napközi céljára épült terme­ket is elfoglalnak, például azt a könyvtárszobát és úttörőszo­bát. amelyben jelenleg ebédel­nek. — Az ételt az óvodai kony­háról hozzuk, amely jóval több gyerekre főz, mint ahányra a KÖJÁL engedélyt adott. Egyik pedagógusunk a saját kocsiján szállítja az en­nivalót. Már tavaly le kellett volna választani a napközit erről a konyháról. Kerestük is a dabasi gyermekkonyha se­gítségét. Van szabad kapaci­tásuk, de nem tudnak gondos­kodni az ételszállításról. Ezért maradtunk az itteninél. de csak átmenetileg. A tanács már befizetett az ételszállító kocsira, amely, ha megkapja, a közeli — hernádi és puszta- vacsi — konyháról hozza majd az eleséget. Az igazi természe­tesen az lenne, ha az iskola­építési terv mielőbb valóra válna. Másutt van, másutt kell A két iskola — a két szélső­ség. Alsonémediben valósul­hatott meg az elv, hogy a kü­lönböző életkorú gyerekek más-más étrend szerint táp­lálkozhassanak, külön kony­háról — mondja Baji József, a dabasi járási hivatal műve­lődési osztályának gazdasági felügyelője. — Örkényben viszont a leg­nagyobb a gyermekélelmezés gondja a járásban. A 110 ada­gos konyha több mint 300 gye­rekre főz. Sürgető tehát a megoldás, amelyet az iskola igazgatója átmenetiként emlí­tett — S hogy mi a helyzet a járásban? Két esztendővel ez­előtt készült a felmérés: a 21 gyermekkonyha közül mind­össze egy kapott jó, s hat megfelelő minősítést. A többi veszélyes volt. Akkor tervet dolgoztunk ki a fejlesztésre, s íme az eredmény: hét veszé­lyes és igen veszélyes kony­hából alakítottunk ki a KÖJÁL minden előírásának megfelelőt. (Ezek egyike pél­dául az alsónémedi is.) Két­millió forintot emésztett fel a bővítés, átalakítás, s a felsze­relés kiegészítése. — Üj konyha lesz az új is­koláknál. Például Öcsán, Fel- sőpakonyon, s Örkényben is. A mai minősítés csupán hét nem megfelelő konyhát talál­na. Tény azonban, hogy gon­dolnunk kell a jövőre is: ahol új iskola, óvoda épül, ott konyhának is kell majd len­nie. Mint Gyálon, ahol a 2215 gyerekből csak 400 lehet napkö­zis, pedig legalább ezer jelent­kező lenne. — A járási adatok nem ag­gasztók, hiszen a konyhák adagszáma és az igények csak­nem azonosak. Ami viszont okot ad a fejtörésre, hogy a kettő nem egyhelyütt azonos. Néhol az 500 adagos konyhán 300-at sem főznek, másutt meg keresik: honnan vigyenek en­nivalót a gyerekeknek. — Ügyes szervezéssel, több leleménnyel ez is megoldható. Az iskoláknak, a helyi taná­csoknak a. feladata ez. Csak esv példát: a Pestvidéki Ven- déslátóipari Vállalatot keres­ték meg Gyálról és Felsőoa- konvhól, s ez év őszétől a két településre a fővárosi kony­hákból. is visznek ennivalót a gyerekeknek Vasvári G. Pál FT — És a gyerekek? Belőlük mi lesz? — A nagyobbik ipari szak­mát tanul, és hallani sem akar a mezőgazdaságról. Erőltetni pedig értelmetlen lenne, hi­szen ezt a munkát csak az csinálja, aki szereti is. A különcség határán Így véli Balázs László, s mialatt a befogással bíbelődik, eszembe jut az egyik országos értekezleten a miniszterhe­lyettesnek címzett kérdésként feltett történet. Az eset sze­replője, a megye valamelyik településén élő munkásember, elhatározta, magángazda lesz. Felkereste tehát a földhivatalt, hogy a legfontosabb termelő- eszközök vásárlására engedélyt kérjen. Onnan a tanácshoz küldték, igazolásért, hogy a gazdálkodást tényleg hivatás­ként űzi-e. — Kiadjuk az ok­iratot. ha a földhivatal pecsé­tet tesz az okmányra, amiben bizonyítja, a kérvényező föl­det vásárolhat. A kör itt be­zárul. Már csak ennyiből is könnyen kideríthető, nem is olyan egyszerű nálunk kisgaz­dává lenni. A nyugdíjról, vagyis annak hiányáról nem is szólva. Balázs László ugyanis legfeljebb azt érheti el, hogy az iparban eltöltött

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom