Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

VÁ A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP A Váci Hírlap kérdez Vajon drágább-e a váci piac? Válaszol: Vadász György, a ZÖLDÉRT váci vezetője Kezdjük egy rövid piaci je­lentéssel : csütörtökön Vácott az első osztályú paprika kilo­grammonként 18, a másodosz­tályú 11, az első osztályú para­dicsom 14, a másodosztályú 10 forintba került — a ZÖLDÉRT árudáiban. A kiskereskedőknél általában drágább volt. — ön szerint drágább a vá­ci piac, mint a budapesti? — Ügy vélem, nem. Ha a Pest megyei és a Budapesti ZÖLDÉRT árait összehasonlít­juk, azt tapasztalhatjuk, hogy időnként a fővárosban maga­sabbak, mint nálunk. — Ez csak az állami keres­kedelemre vonatkozik. És a kiskereskedőkné l ? — Azt nem tudom. Nem a mi kötelességünk őket ellen­őrizni. — Gyakran emlegetjük, hogy a ZÖLDÉRT-nek az árak reá­lis megállapításával versenyre kell késztetnie a maszekokat. Hogyan érvényesül ez az ár- szabályozó hatás? — A mi árainkat mindennap újra és újra megállapítjuk, te­hát gyakorlatilag szinte azon­nal igazodunk a kereslet és kí­nálat mozgásához. A telexén megrendelt árut a budapesti központunkból szállítják. Cé­lunk kettős: egyrészt minél na­gyobb választék biztosítása, másrészt minél olcsóbban. Mi­vel e kérdésben általában el­térő a véleményünk a kiske­reskedőkétől — ők a minél magasabb árra törekednek —, eleve versenyre késztetjük őket. Nem állapíthatnak meg ugyanis irreálisan magas ára­kat, mert akkor a nyakukon n%f.rad az áru. — S ezt nem lehet kijátsza­ni? — De ki lehet. Nekünk a két váci piacon három zöldségbol­tunk van. Nemegyszer tapasz­taltuk már, hogy az árudáink bezárása után — ezek általá­ban délután két órakor húzzák le a rolót — a maszek felemel­te egyes termékek árát. — S ez ellen nem lehetne tenni? Mondjuk úgy, hogy meghosszabbítják legalább az egyik áruda nyitvatartását? — Nézze, a ZÖLDÉRT ta­valy is állami dotációt kapott, mert a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Ezt most meg­szüntették, de jelenleg a lakos­sági. értékesítésű áruk minden kilogrammja után egy megha­tározott összeget kapunk az ál­lamtól. Ez az egyik dolog. A másik: a piacon általában reg­gel hat és délelőtt tíz óra kö­zött van a legnagyobb forga­lom. Az a boltunk, amely ez­után is nyitva lenne, a délutá­ni órákban, kevesebb forgal­mat bonyolítana le, minthogy megérné. — Gyakran látni a piacon, hogy a kiskereskedő szebb paprikát kínál például, mint a ZÖLDÉRT. Természetesen, jóval magasabb áron. Ügy tű­nik, önök nem helyeznek kel­lő hangsúlyt a minőségre. — Szabvány írja elő, mi­lyennek kell lenni az árunak. Mi ezt igyekszünk megtartani. Ám amit mond, az félig igaz. De! Az előírások szerint pél­dául az első osztályú paprika 15 százaléka 'ehet gyengébb minőségű — például kisebb méretű —, ez a szabvány. Ha ilyen paprikát kap a kiskeres­kedő, vajon mit tesz? Szétvá­logatja az árut, s a nagyobb méretű paprikát, mondjuk, ext­raként értékesíti, persze drá­gábban. Az apróbbat, ugye, olcsóbban adja, de biztos va­gyok benne, hogy nem fizet rá. — Miért nem teszi ugyanezt a ZÖLDÉRT-bolt vezetője? — Miért tenné? Egyrészt elő­írás tiltja, másrészt semmi sem ösztönzi erre! Tudja, mennyit keres nálunk egy árudavezető? Jó, ha a hó végén négyezer fo­rint van a borítékban, de be­osztott dolgozóknál nem ritka a 2 ezer 600 forintos fizetés sem. S ebben már benne van a forgalom után elszámolt jut­tatás is. — A paprikánál maradva: a háziasszonyok drágállják. Mi az oka, hogy hosszú idő óta húsz forint közelében van egy kiló ára? — Az idei időjárás teljesen felborította a mezőgazdasági terveket. Emlékezzen csak visz- sza, ilyenkor augusztusban, már javában tartott a dinnyesze­zon, most meg jó, ha húsz fo­rintért kap ebből a gyümölcs­ből. A jelenleg árusított pap­rika és paradicsom, sőt, még a burgonya egy része is, fólia alatt termett. Mi csökkente­nénk az árakat, de akkor a felvásárlási árakat is lejjebb kellene szorítani. Csakhogy ez esetben már sem a téeszek, sem a kistermelők nem nekünk ad­nák el a terményüket. Így is eléggé aggasztónak tartom, hogy az utóbbi esztendőkben folyamatosan csökken a vád járási szövetkezetektől felvá­sárolt áru mennyisége: kivé­telt csak a sződi gazdaság je­lent, amely igen nagy hang­súlyt helyez a lakossági ellá­tásra. — Mi ennek az oka? — Nem tudom. Talán a ter­melőszövetkezeteknek nem éri meg zöldséget, gyümölcsöt ter­melni. De inkább tőlük kelle­ne megkérdezni. — Kik a váci kirendeltség legnagyobb vásárlói?-*• Igen sok árut szállítunk a szobi és a vád ÁFÉSZ-nek, valamint az élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalatnak. De vá­sárolnak nálunk olyan masze­kok is, akik a váci piacon áru­sítanak. — ök milyen áron adják to­vább az árut? — Hadd mondjam el itt, hogy a járásban és a Vácott lé­vő tizenkilenc ZÖLDÉRT- áruda teljesen azonos áron hozza forgalomba a tőlünk ka­pott termékeket. Ez kötelező. A tapasztalataink szerint az ÁFÉSZ-ek és az ÉKV is ha­sonló árakat alakít ki, mint a miénk, vagyis általában 15 szá­zaléknyi árrést alkalmaznak. A maszekok azonban — akik tő­lünk viszik a zöldséget, gyü­mölcsöt — olykor 30 százalék­nyit — Volt már olyan, hogy a kiskereskedő valamit olcsób­ban adott, mint a ZÖLDÉRT? — Ilyen esetre az elmúlt húsz évből egyszer sem" em­lékszem. — Végezetül kaphatnánk egy árprognózist? — A jövő hét közepére már biztosan az árudákba kerül a szabadföldön termesztett pa­radicsom és paprika is. A döm- ping véleményem szerint ala­posan leszorítja az árakat. Megjelent már a görögdinnye, de egyelőre, bár kívülről szép, még nem egészen érett. Ezért nem hozunk forgalomba na­gyobb mennyiséget nehogy a nyakunkon maradjon. Csök­ken az őszi- és a kajszibarack ára is. Általában minden ár le­felé mozog. — Köszönjük a tájékozta­tást. Furucz Zoltán Szob 700 éves II. Virágzó ipari községgé vált Szobbal nem lehet egyetlen nap alatt megismerkedni még akkor sem, ha akad kalauza az idegennek. A községi párt- bizottságon ajánlották figyel­membe a 78 éves Szakolczai Pált, akivel együtt indultunk el felfedezni a falut. Sajátosságok — Tudja én itt születtem, a legtöbb embert ismerem. 1958-tól hat évig tanácselnö­ke is voltam a falunak — magyarázta. > A virágokkal szegélyezett, aszfalttal burkolt Árpád úton haladunk. A József At­tila Művelődési Központ, a zeneiskola, az általános isko­la mellett. Távolabb a hatal­mas fák alatt egy régi kas­tély. — Az volt a Luchenbache- rek családi fészke — mondja Szakolczai Pál. — Még em­lékszem rájuk. Hajókikötő is volt a parton. Egy kevesen földművelésből is éltek, de itt nem ez volt a jellemző ... — Ma mi a legjellemzőbb? Újoncok esküje Elődeik méltó követői Ragyogó szép nyári napsü­tésben sorakoztak fel a váci Esze Tamás laktanya udvarán a bevonult újoncok, hogy le­tegyék az ünnepélyes katonai esküt. Szülők, rokonok soka­sága állt a vendégek részére kijelölt helyen. Az ünnepsé­gen részt vettek a városi párt- bizottság és a társadalmi szer­kezetek képviselői is. Kürtszó .harsant, s Kézeli Imre alez­redes, az egység parancsnoka elvonult a felsorakozott hon- ■védalakulatok előtt. Hozták az Orion gyár által adományo­zott csapatzászlót, majd Szi- :raczki József alezredes mon­dott beszédet., i Megkapó pillanat volt, ami­kor Kovács Miklós újonc — aki a polgári életben egyik gyárunk esztergályosa —, fe­leségével együtt a mikrofon­hoz lépett és előre mondta ■társainak a katonai eskü szö­vegét. Kézeli Tamás is azt hangsúlyozta beszédében, hogy a katonai eskün fogadottak nagy felelősséget, nemes és jszép feladatot jelentenek. Kö­telezik a katonát a törvények, a szabályzatok előírásainak a betartására, a példamutató magatartásra, a haza védelme ! iránti kötelezettség teljesítésé­ire. Az újoncok nevében Virág Benedek köszönte meg az el­hangzott szavakat, lványi Ká­roly, a KISZ városi bizottsá­gának titkára is azt kérte: legyenek méltó követői azok­nak a katonáknak, akik egy­ségük fennállása óta négy al­kalommal vehették át a KISZ KB vörös vándorzászla­ját. Az ünnepség a Klapka in­duló hangjaira díszmenettel ért véget. Orvosi ügyelet Augusztus 4-től, hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éj­szakai ügyeletet a városban. Hétfőn dr. Kreiner Lenke, kedden dr Bénik Gyula, szer­dán dr. Molnár János, csütör­tökön dr. Karádi Katalin, pén­teken dr. Bea Mátyás, szomba­ton és vasárnap dr. Kreiner Lenke. Az ügyeletet a régi kórház épületében (Vác, Már­cius 15. tér 9.) a 11-525-ös te­lefonszámon lehet hívni. A beosztás hétközben meg­változhat! Az öreg összevonja a szemöldökét, gondolkodik, az­tán az ujján számolva mond­ja: — A léüzem, a kőbánya, a betongyár, a nagymarosi mű­szeripari szövetkezet üzeme, a téesz, no és a vasút. De fon­tos az is, hogy a mi közsé­günk sokáig járási székhely volt. Valamikor Hont várme­gyéhez tartozott, aztán 1920- tól, Nógrád megyéhez, a fel- szabadulást követően pedig Pest megyéhez csatolták. Tíz évvel ezelőtt lettünk a váci járás része. De a központi szerepünk megmaradt. A já­rás felső községeiből még ma is ide járnak az emberek vá­sárolni, s nagyon sok a kör­nyékről bejáró dolgozó is. A község középpontjába érünk. A Kossuth téren szov­jet hősi emlékmű magasodik, mögötte park, virágokkal. — Ezt is mi csináltuk — mutat idegenvezetőm a tér fe­lé. — Csák-hegyi kőből ké­szült az emlékmű. Ugye szép? Séta a parton Utunk később a Duna-parti sétányhoz vezet. A révállomá­son teher- és személyautók sorakoznak a kompra várva. A Rév utca végén, balra egy meglepően jól felszerelt és karbantartott játszótéren né­hány gyerek futkározik. A Széchenyi sétányon megyünk tovább. A part közelében egy hajó áll, odébb a helyi vas­utas sportegyesület csónakhá­za. Aztán egy keskeny, siká­torszerű utca végén a Luchen- bacher-kastély. — Mi van most ebben az épületbeh? — kérdezem az öreget. — Leánynevelő intézet — bök az épület felé. — A há­ború előtt papi nevelde volt, aztán a felszabadulás után fiúnevelővé alakították, ké­sőbb leánynevelő intézet lett. Ha érdekli nézzünk be — ja­vasolja. Az épen maradt épü­letben mindössze vagy har­mincán lehetnek. Azok, aki­kért a szünidőben nem jött senki... Koppány József né, az otthon igazgatója kalauzol vé­gig bennünket a parkban és az épületben, amely megőriz­te a műemlékjelle.gét. — A mi célunk az, hogy a gyerekek számára az otthont pótoljuk. Ami tőlünk telik mindent megteszünk értük. 120 személyes az intézet. Főt után, ahonnan a közelmúlt­ban kerültem ide, szinte egy nagyobb családi közösség. Az utunk később a tanácsra vezet. Himmer Lőrincet, a kö- í zös tanács elnökét a falu je­lenéről kérdezzük. — Melyek a sajátos voná­sai Szobnak? — Többféle is van — mond­ja az elnök. — Az például, hogy a lakosság többsége az iparban dolgozik. Hogy köz­ség létünkre az ide bejáró dolgozók száma meghaladja az 1 ezer 500-at. A közleKedés- ben például csak a vasút 900 embert foglalkoztat. Hogy a munkahelyek száma több, mint az összlakosság. A szobiak 40 százaléka bérlakásban lakik. Jók a művelődési feltételeink. A zeneiskolában, a kihelye­zett tagozatokkal együtt, 120-an tanulnak, 13 ezer kö­tetes könyvtárunk van. Az is­kolában, intézményekben szin­te nincs is képesítés nélküli dolgozónk. — S ami gondot okoz? — A vendéglátás és a szol­gáltatások. Az utóbbi időben megszűnt például a cipőjavító, a fényképész részleg. A rádió és televízió javítását a kör­nyéken nem is lehet megol­dani, néhány kisiparos akad csak. Ezek a hiányosságok sokféle gondot okoznak a szá­munkra, sürgősen tenni aka­runk valamit. — Az eredmények? — Az V. ötéves tervben eddig 250 családi ház épült. Jelentős eredményeink szü­lettek a községfejlesztés terén. A társadalmi munka értéke például meghaladja a 15 mil­lió forintot. Utak, járda, is­kolai étterem, 100 személyes úttörőtábor épült közös ösz- szefogással. A jövő — És a tervek? — Tervezzük a közműve­sítés fejlesztését, a szennyvíz- és csatornahálózat kiépítését. Korábban létrehoztunk két lakótelepet. A jövőben is fon­tos szerepet kap a lakásépí­tés, tovább szeretnénk növel­ni a több szintes házak szá­mát. Félszáz társas és 98 OTP-lakás megépítésére szá­mítunk a következő tervidő­szakban. Ugyanakkor a keres­kedelem és a szolgáltatás to­vábbi fejlesztését is kiemelten kezeljük. A tanács fejlesztési alapja éves szinten 4—5 mil­lió forint. Ebből a pénzből persze nem telik mindenre. De a helyiek már annyiszor bi­zonyították. hogy lehet szá­mítani a társadalmi összefo­gásra, hogy közös etővel meg­oldhatónak látszanak a fel­adataink. CsitárI János Amerre a jégmadár száll Sziget mögötti csendes öböl NINCS ÜDÍTŐBB, pihente- tőbb szórakozás, mint a célta­lan barangolás, mialatt egy alig ismert, vagy egy rég lá­tott kedves helyre jutunk el, s felfedezzük e környék változá­sait. A Büki-sziget világa va­lahol Vác északnyugati hatá­ránál kezdődik. Ott, ahol most az egykori munkásszállások egyike, a C-telep fekszik, s a lakatlan falu alatt haragoszöld sás és nádrengeteg alá rejtőz­ve a Cigánypatak lopakodik a Duna mellékága felé csörge­dezve. A városi vízműveknek a fo­lyó hátán birtokolt földje óriás fákkal benőtt, vadregényes te­rület, s csak ritka kiváltságos alkalom lehetett az már másfél évtizeddel ezelőtt is, ha a te­rületére léphettem, hogy min­den zegét-zugát kíváncsian be­járjam. Ám amit ez a hosszan elterülő földdarab a nagy kék országút hajóitól, s utasaitól el­takar, a sziget és a part közötti világ, no, meg a part, mindig a mienk volt, a vizet, csöndet és jó levegőt kedvelőké. Az idő tájt azok sem voltak kevesen, akik nyári melegben e nyitott öböl hűs vizébe merítkeztek, ami viszont már akkor is sok szempontból kockázatos volt. Az itt összegyűlő természet- kedvelők jól megfértek a hor­gászokkal, vita sohasem volt közöttük, tisztelték egymás kedvtelését. A mindennapi elfoglaltságok szorító gyűrűjéből mostaná­ban kétszer is sikerült kiszaba­dulnom, s elindulni oda, ahol a part mentén horgászcsóna­kok tucatja ringatózik, mint egy nagy keleti város folyó­parti’ dzsunkái. Kicsi ház áll a domboldalon, két sudár, fia­tal fenyő őrzi a bejáratot, s a fák tövében élénk, piros virá­gok. Ez viszont a már a hegy­vidéket, a Tamási-regények hangulatát idézi. Megváltozott a kép. Jobban elburjánzott a növényzet, s a horgászokon kí­vül alig jár ide más, ez itt az ő birodalmuk. NYÁRFASOR SZEGÉLYEZI a vízmű lakóépületéhez vezető utat, s ha a hídon megállók, az alkonyati táj mesés színeiben gyönyörködhetem. A parti domboldalak fölött a Verőce­maros fölé emelkedő kék csú­csok, azon túl még magasabb, halványkék vonulat a háttér. Talán Nagymaros környéke az, vagy még annál is messzebb eső vidék. Sétára csalogat a kicsi házak környéke. Egész falu alakult már itt ki, a sze­rény, de a célnak jól megfe­lelő horgászházakból. A pesti tulajdonos teraszokat képez ki a domboldalon, szőlőt telepí­tett. a hétvégi kintlakás idejé­re zöldséget termeszt magának, s a domb fölött kimagasodva pipáló 3 gyárkéményre mutat­va megjegyzi: Még a szeles időben lecsapódó por ellenére is jó itt, ezért építettük a le­mezházat. A hetvenes évek elején meg­alakult Büki horgászegyesület tagjai az évtized elején kérték a telekparcellázást, aminek a nagysága még a 100 négy­szögölet sem éri el. Véglegesen birtokukba vették a vidéket, felépítették a házaikat, társa­dalmi munkában zárógátat épí­tettek a sziget déli csücskénél, s egy zsilippel szabályozzák a víz magasságát. Mintegy 130 épület emelkedett itt, s nagy­jából ennyi a horgász is, aki évente 600 forint tagdíjat fi­zet a szenvedélyéért, s ebben már a halszaporítás költségei is benne vannak. PONTYOT, CSUKÁT lehet itt fogni, a süllők néha a 4—5 kilogrammot is elérik. A záró­gát, sajnos, elzárta az utat a 4—5 éve még idetévedő 8—9 kilós fekete dévérek elől. Aki itt tölti a napját, nem­csak a halaknak örülhet. Amíg például Juhász Béla nyugdíjas kapásra vár a vízre épített kis deszkaalkotmányon, meghall­gathatja, hogy szól a kakukk odaát a szigeten, s erre gyak­ran kontráz füttyével a sárga­rigó, s gyakori vendég itt az örvösgalamb. A jégmadár főleg ősszel jár vadászni, s tíz centi­re a víz fölött repül, hogy le­csapjon zsákmányára. A közeli munkásszálláson lakók hajnal­ban néha fácánkokorékolásra ébrednek. Azt mondják, időn­ként két szürke gém is megje­lenik. Méltóságteljesen körbe­járják az öblöt, aztán elrepül­nek. Közel annyi itt a fővárosból kijáró, mint amennyi a vád — mondja Juhász Béla, akivel a víz fölött ülve beszélgetünk, s egyszercsak tekerni kezdi a zsinórt, miközben a víz fölött jókora zsákmány, egy kárász bukkan fel. Ez elég is lesz va­csorára. — A táj, a víz és a csend vonzott ide engemet is — mondja. — Télen is szeretek itt lenni. Látni a havas, jeges, ak­kor egészen másként szép, le­nyűgöző világot. Amit fogok, annak egy részét a ház melletti kis víztárolóba teszem, hogy ott nőjenek tovább, más ré­szét ecetes vízben konzervá­lom, s ez téli tápláléknak na­gyon finom. — Hogy képzeli? — lepődik meg tudatlan, tapintatlan kér­désemen —, horgász nem adhat el halat, s azt is szabályok ír­ják elő, miből, mennyit foghat ki hetenként, naponta. ÜLÜNK A VÍZ FÖLÖTT, pár méternyire a védett öböl partjától. — Páratlan értékű hely ez — gondolom magam­ban, s azon töröm a fejemet, mi mindent kellene, lehetne még itt csinálni. Mert az em­ber ilven. Hajlamos mindent megváltoztatni, civilizálni azt iß, amit nem kell. Itt minden úgy jó, ahogy a természet meg­alkotta. így szolgálja igazán az ember pihenését, idegei gyó­gyítását. És a horgászok szen­vedélyét. e területhez való jo­gát is tiszteletben k»’! tartani. Kovács T. István ISSN #133-1159 (Váci Hírlap)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom