Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-26 / 199. szám

í^rer "W xfunap 1980. AUGUSZTUS 26., KEDD Ülést tartott aLEMP (Folytatás az 1. oldalról) Bevezetőben szólt arról, hogy a közelmúltban kritiku­san és önkritikusan elemezték az ország problémáit és a legutóbbi fejleményekről szó­ló beszámolót a plénum mai ülésén jóváhagyták. Kiutat kell találnunk a drámai helyzetből — mondotta Gie- rek, majd megállapította, hogy nincs jelentősebb ügy, nincs fontosabb kötelesség a párt szá­mára, mint az, hogy kivezesse az országot a nehéz helyzet­ből ; ennek érdekében meg kell szüntetni a társadalmi elégedetlenség okait, a poli­tikát a mai valósághoz kell igazítani. Már pártunk nyolcadik kongresszusán láttuk politi­kánk módosításának szüksé­gességét — mutatott rá Ed­ward Gierek, majd emlékezte­tett arra, hogy a kormány legutóbbi programja nem vál­tott ki megelégedést az or­szágban. A különböző üzemek dolgozói által felvetett kívá­nalmak nyomán módosítjuk ezt a programot — mondotta — ám ezeket a változtatáso­kat alaposan elő kell készíte­ni, át kell gondolni. Mint a LEMP KB első titkára hang­súlyozta, tovább kell haladni a beruházások visszafogásá­nak útján, fokozni kell a me­zőgazdasági termelést, végre kell hajtani a gazdaságirányí­tás reformját. Mint mondotta, a dolgozók által előterjesztett kívánalmak között sok olyan volt, amely a szakszervezetekre vonatkozik. Ahol a kollektívák kívánják, ott új szakszervezeti bizott­ságokat kell választani. A je­löltek számát korlátozni nem szabad, a választásoknak tit­kosan, demokratikusan kell vég­bemenniük. A szakszervezeti szövetség közelgő kongresszu­sa legyen a lengyel dol­gozókat valóban képviselő fó­rum — hangsúlyozta Edward Gierek. A LEMP KB első titkára jjzólt a. vasárnap bejelentett' ‘személyi változásokról is. Özeknek célja — szavai sze­rint — a légkör javítása volt. Végezetül Edward Gierek a központi bizottság nevében felhívta a párt tagjainak fi­gyelmét arra, hogy fordulja­nak a tömegek felé, figyelme­sen hallgassák meg az embe­rek véleményét és mindig tü­relmesen érveljenek. Ugyan­akkor — fűzte hozzá — el­hárítjuk a párt, a szocialista rend alapjai ellen irányuló tá­madásokat, hiszen csak a szo­cialista Lengyelország lehet biztonságos határok között élő, szabad, független ország. A LEMP KB első titkára az or­szág lakosságát együttműkö­désre hívta fel, hangoztatva, hogy tárgyalni lehet, de fe­dezet nélkül nem biztosítható semmilyen jövedelemnövelés. Együttesen kell kivezetni országunkat a válságból, el kell mélyítenünk a kölcsönös bizalom, az együttműködés légkörét — hangsúlyozta Ed­ward Gierek, a LEMP KB el­ső titkára. Személyi változások a pártvezetésben A központi bizottság dönté­seket hozott a szervezeti kér­désekben. A központi bizottság visz- szahívta a politikai bizottság­ból Edward Babiuchot, Jerzy Lukaszewiczet, Jan Szydlakot, Tadeusz Wrzaszczykot, a PB póttagjainak sorából pedig Tadeusz Pykát és Zdzislaw Zandarowskit. A plénum visszahívta a KB titkárságából Jerzy Lukasze­wiczet, Jozef Pinkowskit és Zdzislaw Zandarowskit. A központi bizottság a politikai bizottság tagjává vá­lasztotta Stefan Olszowskit 'és Jozef Pinkowskit, a PB pót­tagjai közé pedig Jerzy Waszczukot és Andrzej Za- binskit. A plénum a KB titkárává választotta Stefan Olszowskit a KB tagját és Emil Wojtasze- ket, a LEMP KB PB póttagját. A központi bizottság a KB A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának ülésén Edward Gicyek beszél tagjai közé kooptálta Tadeusz Grabskit. Azzal összefüggésben, hogy Edward Babiuch megválik a minisztertanács elnökének posztjától, a KB úgy döntött, hogy erre a posztra Jozef Pinkowskit javasolja. Az ülés végén beszédet mondott Edward Gierek, a LEMP KB első titkára. Augusztus 24-én a Belvede- re-palotában ülést tartott a Lengyel Népköztársaság Ál­lamtanácsa. A Lengyel Népköztársaság alkotmánya 37. cikkelyének 2. pontja alapján az államtanács Edward Babiuchot — saját kérésére — felmentette a mi­nisztertanács elnökének tiszté­ből. Ugyanakkor az államta­nács a kormány tagjává kine­vezte Jozef Pinkowskit és a Lengyel Népköztársaság szejmjének határozatáig meg­bízta őt a minisztertanács el­nöke tisztének ellátásával. A kormány új tagjai Ezen kívül az államtanács az alábbi változásokat hajtotta végre a kormány összetéte­lében: 1. Felmentette Tadeusz Pykát miniszterelnök-helyettesi tisz- téből;­2. Felmentette Tadeusz Wrzaszczykot miniszterelnök- helyettesi tisztéből; 3. Kinevezte Tadeusz Grabs- kit miniszterelnök-helyettes­nek; 4. Kinevezte Henryk Kisielt miniszterelnök-helyettesnek és a minisztertanács mellett mű­ködő tervbizottság elnökének, egyidejűleg felmentette őt pénzügyminiszteri megbízatá­sa alól; 5. Kinevezte Aleksandr Ko- pecet miniszterelnök-helyet­tesnek, egyidejűleg felmentette őt gépipari miniszteri megbí­zatása alól; 6. Felmentette Emil Wojta- szeket külügyminiszteri megbí­zatása alól; 7. Felmentette Eugeniusz Grochalt a minisztertanács mi­niszteri rangú tagjának tiszté­ből; 8. Kinevezte Jozef Czyreket külügyminiszternek; 9. Kinevezte Marian Krzakot pénzügyminiszternek; 10. Kinevezte Henryk Gawronskit gépipari minisz­ternek; 11. Kinevezte Jerzy Gawry­szakot a minisztertanács mi­niszteri rangú tagjának. Vasárnap a minisztertanács visszahívta: Maciej Szczepanskit, a rá­dió- és televízióbizottság el­nökének tisztségéből, Eugeniusz Grochalt, az ál­lami árbizottság elnökének tisztségéből, Stanislaw Kuzinskit, a köz­ponti statisztikai hivatal el­nökének tisztségébőL Egyidejűleg a miniszterta­nács kinevezte: Józef Bareckit, a rádió- és televízióbizottság elnökévé, Jerzy Gawrysiakot az álla­mi árbizottság elnökévé, Wielslaw Sadowskit a köz­ponti statisztikai hivatal el­nökévé. Jozef Pinkowski életrajza Józef Pinkowski a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja. Megbízottként ellátja a minisztertanács el­nökének tisztségét. 1929. április 17-én született Siedlcében, munkáscsalád­ban. A poZnani közgazdasági főiskolán végzett. Tanulmá.' nyai befejezése után tanárse­gédként dolgozott a közgaz­dasági főiskolán. 1952-től 1956- ig a lengyel néphadsereg tiszt­je volt. 1956 és 1958 között a be­gyűjtési minisztérium osztály­vezetőjeként, majd az élel­miszeripari és begyűjtési mi­nisztérium gabonafelügyelősé­gének felügyelőjeként dolgo­zott. 1958-ban a gazdasági tu­dományos tanács titkárává' választották, majd a Varsói Vajdaság Népi Tanácsa El­nökségének alelnökévé. 1965- től pedig az elnökség elnöke volt. 1971-ben nevezték ki a minisztertanács tervbizottsá­ga elnökének első helyettesé­vé és 1974-ig töltötte be ezt a tisztséget 1965-től 1971-ig a LEMP Varsói Vajdasági Pártbizott­ságának tagja volt. 1971-ben, a párt VI. kongresszusán a LEMP Központi Bizottsága tagjává választották. 1974 februárjában, a KB 13. plé­numán a KB titkárává vá­lasztották. A LEMP VII. kongresszusán ismét meg­választották a KB titkárává. A VIII. kongresszuson meg­erősítették ebben a tisztségé­ben és a KB Politikai Bizott­ságának póttagjává választot­ták. A szejm képviselője. Kitüntetései: a Népi Len­gyelország Építőinek Érdem­rendje, a Munka Zászlóérdem­rend 2. fokoZata, Lengyelor­szág Újjászületése Érdemrend és mások. Folytatódnak a tárgyalások A PAP hírügynökség hétfőn délben kiadott jelentése sze­rint a hét első napján folyta­tódtak a tárgyalások a gdans­ki, a szczecini és az elblagi sztrájkolok képviselőivel, az­zal a céllal, hogy megegyezést érjenek el az előterjesztett kí­vánalmak teljesítésének mó­dozataival kapcsolatban és a partvidéken kialakult helyzet normalizálását illetően. A pár­beszéd fő témája az ország vezető szerveiben történt vál­tozások, valamint azok a to­vábbi gazdaság- és társada­lompolitikai változások, ame­lyeket Edward Gierek, a LEMP KB első titkára ismer­tetett a Központi Bizottság vasárnapi plénumán. Mint a PAP beszámolt róla, a partvidéki körzetekben hétfő délig nem történt lényeges változás: az érintett városok­ban továbbra is csak a keres­kedelem, valamint a víz-, áram- és gázszolgáltató üze­mek dolgoznak jelentősebb fennakadás nélkül. Ugyanakkor — tette hozzá a PAP — min­denütt rend uralkodik. ★ A KGST-tagállamok leg­fontosabb hitelnyújtó szerve, a moszkvai központú Nemzet­közi Beruházási Bank jelentős összegű hitelekkel járul hozzá a tagállamok gazdaságának erősítéséhez — jelenti a PAP lengyel hírügynökség. Jelentős összeggel finanszí­rozta például a lengyel építő­ipar fejlesztését. Hitelt nyúj'- tott az Interatominstrument- nek, a KGST-tagországok nukleáris műszeripargazdálko­dási szervezetének, amelyet az a lengyelországi Zielona Góra-i erőmű bővítésére használt fel. A nemzetközi beruházási bank hozzájárult a varsói repülő- gépgyár bővítéséhez is. Moszkva Brezsnyev hazaérkezett Hétfőn délelőtt visszatért a Krím-félszigetről Moszkvába Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitíkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségé­nek elnöke. A repülőtéren az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkára és más szovjet vezetőik fogadták. Új magyar ENSZ-nagyköveS Rácz Pál nagykövet, a Ma­gyar Népköztársaság állandó ENSZ-képviseletének vezetője hétfőn átadta megbízólevelét dr. Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának. Ebből az alkalomból a főtitkár szívé­lyes beszélgetést folytatott az új magyar ENSZ-nagykövet- tel. A Pravda cikke A krími találkozókról A Krím-félszigeten legfel­sőbb szinten megrendezett ta­lálkozók jelentőségét méltató hétfői vezércikkében a Pravda megállapítja: az idén lezajlott találkozók eredményeit ele­mezve a párt központi bizott­sága a testvérállamok vala­mennyi területen folytatott együttműködésének elmélyíté­se szempontjából különösen nagyra értékelte e találkozók jelentőségét. A krími találkozókon a köl­csönösen előnyös gazdasági együttműködés fejlesztésének az elkövetkező időszakban végrehajtandó, nagy jelentősé­Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK és Romá­nia, valamint július elején Moszkvában Vietnam párt- és állami vezetőivel folytatott eszmecseréin hangsúlyozták, hogy a szocialista közösség or­szágai a jövőben is síkraszáll- nak a különböző társadalmi rendszerű államok közötti pár­beszéd folytatásáért — írja a Pravda vezércikke. A krími találkozók ered­ményei újabb hatalmas hoz­zájárulást jelentenek a test­vérországok együttműködésé­nek elmélyítéséhez, a békéért, a biztonságért és a társadalmi gű lépéseinek megvitatásán | haladásért vívott közös har- túl az SZKP vezetőinek Bul- | cuk erősítéséhez — hangsú- gária, Csehszlovákia, Laosz, lyozza a Pravda vezércikke. Rendkívüli ülésszak a világszervezetben Észak-dél párbeszéd New Yorkban hétfőn előtt, közép-európai idő rint kevéssel 16.00 óra dél­sze­után, Mandátum vizsgáló-bizottság Amerikai kémhálQzaiot lepleztek le Iránban Az amerikai túszokat fog­va tartó iszlám diákok hétfőn este az iráni rádióban beje­lentették, hogy foglyaikat újabb titkos rejtekhelyekre szállították át. Az átcsoporto­sítást azzal indokolták, hogy az Egyesült Államok az el­nökválasztások előtt újabb túszmentő kísérletre készül. Megismételték, hogy egy ilyen akció „a túszok életébe kerül­het”. Miközben Teheránban kü­lönböző okok miatt késedel­met szenvedett az új kormány bemutatása, a parlament foly­tatta azt az eljárást, amelynek során jóváhagyják valameny- -nyi képviselő mandátumát. Emlékezetes, hogy ennek az eljárásnak a keretében hetek­kel ezelőtt megfosztották man­dátumától Ahmad Madani ten­gernagyot, a haditengerészet volt főparancsnokát, akit az­zal vádoltak, hogy ellenforra­dalmi erőkkel tartott fenn kapcsolatokat. Nyugati hírügynökségek va­sárnap arról számoltak be, hogy ezúttal AÍi Akbar Moin- far kőolajipari miniszternek kellett szembenéznie hasonló veszéllyel. A minisztert — aki jóformán közvetlenül a forra­dalom győzelme óta irányítja tárcáját — több képviselőtár­sa azzal vádolta, hogy együtt­működött a néhai sah titkos- rendőrségével, a SAVAK-kal, és ráadásul nem megfelelően vezeti minisztériumát. A kétszázhetven főnyi tes­tület kétnapos heves vita után végül is abszolút többséggel jóváhagyta Moinfar mandátu­mát. Az „iszlám forradalmi gár­disták” bejelentették, hogy fel­göngyölítettek egy amerikai pénzen működő kémhálózatot, melynek központja az Isfa- hanban lévő anglikán püspöki hivatal volt. A hálózat több külföldi -tagját és iráni cinko­saikat letartóztatták — közöl­te a teheráni rádió. Hilarion Capucci, Jeruzsá­lem görög katolikus érseke vasárnap ismét Teheránba ér­kezett. A pápa megbízásából Capucci arra próbálja rávenni az iráni hatóságokat, hogy en­gedélyezzék keresztény iskolák működését az országban. A ha­tóságok ezeket az iskolákat is kémtevékenységgel vádolták. A Baaih-párt kongresszusa Hétfőn Damaszkuszban nyil­vánosságra hozták a szíriai Baath-párt XIII. országos kongresszusán elfogadott záró­nyilatkozat szövegét. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy — tekintettel az amerikai katonai jelenlétnek a közel-ke­leti térségben történő fokozá­sára — a Baath-párt síkraszáll valamennyi haladó és nemzeti arab erő szövetségének erősíté­séért. Ezzel egyidejűleg á Szov­jetunióval és a többi szocialis­ta országgal, valamint az ösz- szes haladó erővel fenntartott baráti kapcsolatok megszilár­dítását a Baath úgy tekjnti, mint az imperializmus, a cio­nizmus és a reakció ellen ví­vott harc sikeres folytatásának fontos tényezőjét. A XIII. országos kóngresz- szuson új, 21 tagú országos ve­zetőséget választottak. Ennek élén ismét Hafez Asszad ál­lamfő áll. a tanzániai Salim Ahmed Sa­lim, a közgyűlés 34. ülésszaká­nak elnöke megnyitotta az ENSZ-közgyűlés gazdasági kérdésekkel — elsősorban a harmadik világ gazdasági problémáival és ezen belül az „észak—dél párbeszéddel” — foglalkozó rendkívüli üléssza­kát. A tanácskozás első napiren­di pontja Zimbabwe tagfelvé­teli kérelmének elbírálása. Ro­bert Mugabe zimbabwei mi­niszterelnök részt vesz a köz­gyűlés rendkívüli ülésszakán. Az ENSZ-közgyűlés rendkí­vüli ülésszaka hétfőn szavazás nélkül, közfelkiáltással felvet­te a tagállamok sorába a nem­rég függetlenné vált Zimbab­wét. A világszervezet tagjai­nak száma ezzel 153-ra emel­kedett. A közgyűlés 11. rendkívüli ülésszakán központi helyet foglal el az iparilag fejlett or­szágok és a fejlődő országok gazdasági kapcsolatrendszeré­nek átalakítása. Megnyitó beszédében Salim Ahmed Salim sürgette, hogy a szeptember 5-ig tartó rend­kívüli ülésszak „oldja meg a fegyverkezési hajsza által sú­lyosbított globális gazdasági válságot”. Rámutatott, hogy míg a fejlődő országok megse­gítésére évente mindössze húszmilliárd dollárt fordíta­nak, addig 450 milliárd dollár, nyel el a fegyverkezés. Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár beszédében hangoztatta: — nem engedhetjük meg, hogj a közgyűlés rendkívüli ülés­szaka kudarccal végződjék. A béke, a jólét és az egész emberiség tisztességes életszín- vonalánák biztosítása forog kockán ezeken a tanácskozá­sokon. Szíríai-izrueli légicsutu Újabb Libanon elleni támadások Vasárnap Dél-Libanon fö­lött, tavaly szeptember óta el­ső alkalommal, ismét össze­csaptak egymással izraeli és az arab békefenntartó erők kötelékébe tartozó szíriai re­pülőgépek. A damaszkuszi rá­dió közleményben számolt be arról, hogy a délutáni órákban izraeli repülőgépek újabb tá­madást indítottak dél-libano­ni palesztin menekülttáborok Növekszik u feszültség Az USA fokozza katonai jelenlétét Salvadorban Salvadorban az elmúlt 24 órában tovább fokozódott a fe­szültség annak következtében, hogy a kormányzó junta az elmúlt hét végén rendkívüli állapotot hirdetett ki az ország egész területére, és katonai irányítás alá rendelte a köz­szolgáltatási, a hírközlési és a szállítási ágazatokat. San Salvadorban vasárnap a baloldali erők bombarobban­tásokkal válaszoltak a junta döntésére, és az újabb letar- tóztatási hullámra. A haza­fiak San Salvadorban meg­semmisítettek egy katonai te­herautót és lelőtték a légierő egyik helikopterét. A Salvadorban tevékenyke­dő amerikai „tanácsadók” ve­zetője szerint a salvadori ka­tonaság a junta elleni, egyre szélesedő tömegmozgalommal szembeni harcában defenzívá­ba kényszerült. Az ezredes ál­lítása szerint jelenleg 200 amerikai „tanácsadó” tevé­kenykedik Salvadorban. Megfigyelők az amerikai ez­redes nyilvánosság elé lépését annak jeleként értékelik, hogy Washington elő akarja készí­teni a nemzetközi közvéle­ményt a salvadori amerikai ka­tonai jelenlét jelentős megnö­velésére. ellen. Szíriai repülőgépek fel­vették velük a harcot, és visz- szavonulásra kényszerítettél: őket. A támadás során találat ért egy izraeli vadászgépet ugyanakkor egy szíriai repülő gépet is, amely libanoni terü­letre zuhant, de pilótája élet­ben maradt. Egy Tel Aviv-i katonai szó vivő azt állította, hogy az iz raeli repülőgépek „felderíti repülésen vettek részt”, é: hogy miután lelőttek egy szí riai repülőgépet, „hiánytala­nul” visszatértek támaszpont jukra. I ..Ill Mill CS AK RÖVIDEN. DR. KENNETH KAUNDA zambiai elnök vasárnap dél­után befejezte NDK-beli há­romnapos hivatalos látogatását és elutazott Berlinből. KISIKLOTT vasárnap egy. a norvégiai Narvikból Stock­holmba tartó expresszvonat, alig húsz kilométerre a svéd fővárostól.. Tizenegy ember meghalt, líarmincöten megsé­rültek. sokan közülük súlyo­san.

Next

/
Oldalképek
Tartalom