Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-24 / 198. szám
4 1980. AUGUSZTUS 24., VASÁRNAP Fafaragók Fafaragó táborban vesznek részt a tatabányai Népházban az ország több bányavidékének népművész bányászai. Az itt készített faszobrok, térelemek a köztereket és a bányász intézményeket díszkik majd. Salló István Komáromból érkezett és székely kapui készít Cs. Kiss Ernő tervei alapján.* # KONGRESSZUS ELŐTT A finnugor népek zenéje BESZÉLGETÉS VIKÁR LÁSZLÓ NÉPZENEKUTATÓVAL Az V. nemzetközi finnugor kongresszust &£ idén Turku- ban tartják, a finnek egyik legrégibb tengerparti városában. Vikár László népzenekutató két mordvin siratót elemez ezen a kongresszuson. A köztiszteletben álló zenetudós immáron huszonöt éve gyűjti a Volga és az Urál közötti vidéken élő finnugor és török- tatár népek zenéjét. A magyar őshazában és vidékén háromszáz falut járt be, négyezer felvételt negyvenezer szövegsorral, és háromezer adatközlőt szólaltatott meg. A magyar népzenetudomány egyetlen finnugor kutatójaként arra keresi a választ, hogy a tőlünk távol eső rokonok zenéje miben hasonló a miénkhez; vannak-e az egész nyelvcsaládban megtalálható közös vonások, vagy másként alakult az őshazában maradottak zenéje. a másféle körülmények hatására? Hasonlóságok alapja — Kodály még azt mondta, Hogy ami a cseremisz és a magyar zenében azonos, az nyilvánvalóan a közös múlt. ön most negyedszázados kutatómunka után hogy látja ezt? — Kodály csak azért lehetett ebben a kérdésben olyan biztos, mert kevés dalt ismert. Az ő aspiránsaként,, az ő felkérésére kezdtük meg a munkát a helyszínen Bereczki Gábor nyelvésszel 1957-ben. Minél több anyagot gyűjtöttünk, minél nagyobb az összehasonlítási alap, annál kevésbé egyértelmű az eredmény. Nem lehet ma már azt a korai elmésorán — állítom én. Persze, mások mást mondanak. Alapos elemzés — Majd a turkui kongresz- szuson — gondolom — ütköznek a vélemények, a tudományos érvek és ellenérvek találkozója a kongresszus, ön mivel készült, miről tart előadást? — Két mordvin siratót mutatok be. Az elmúlt években vettem fel. Kottáinkkal — amit ezer éve használ az európai ember — csak nagyon durván rögzíthetők ezek a finom díszítésekkel ékített dallamok. A keleti zenei hagyomány ennél sokkal finomabb árnyaltságokra képes. Ezért használok grafikont, s erről a gafikonról játszom ott be ezeket a mordvin siratókat. Ehhez fogható alaposabb zenei elemzést nemigen végeztek eddig. — Mit tart a legjellemzőbbnek a Volga-vidéki őshazánkra? — Sok különböző eredetű, nyelvű, vallású és szokású nép élt ott évszázadokon át. Finnugorok, török nyelvű népekés oroszok. A kultúrájuk hatott és hat egymásra mind ez ideig. Például a faluban az egyik utca tatár, a másik cseremisz. 1964-ben, amikor gyűjtésünk első kötete megjelent, az első hatvannégy dallamra nyugodtan ráírtam, hogy cseremisz. Azóta jártam a cseremiszekkel szomszédos votjá- koknál és baskíroknál is, s ott is megtaláltam ugyanazokat a dallamokat. Tehát a zenekuta- I tásban is érvényre kellene jut- ' tatni azt a szemléletet, ami egyre több tudományban érvényesül már, amely szerint nem népekhez kell kötni bizonyos stílusokat, hanem területekhez. Ennek a szemléletnek lehet csak eredményes jövője, és meggyőződésem, hogy a Volga-vidéken — és sok esetben a Kárpát-medencében is — ezt az elvet kell alkalmazni. Mert például a déli szlovák és az északi magvar palócok ugyanazokat a dallamokat éneklik, mint ahogy ICözép-Erdélyben ugyanazt a dallamot húzza a cigány a románnak, mint a magyarnak. * Több kérdőjel — Minél mélyebbre hatol, minél nagyobb az összehasonlítási alapja, annál nagyobb a bizonytalanság, annál több a kérdőjel. Ez nem zavarja? — ötvenévesen ezt már természetesnek tartom. Fiatalkoromban persze nekem is voltak határozott kijelentő mondataim. Ez az anyag száz év múlva sokkal értékesebb lesz, mint ma. Lehet, hogy a bizonyosság be sem következik az életünkben. A mi munkánk tulajdonképpen csak étvágy- gerjesztő, mert végső fokon az odavalósiaknak kell feltárni saját zenéjüket. Persze, minden archívumban elhelyeztünk ott is minden gyűjtésből másolatot. Most úgy érzem, rizshegyet fogyasztok egyedül. — Tervei? — Ezt a kutatómunkát csak elkezdeni lehet, de befejezni sohasem. önody Éva TV-FIGYELÓ letet hangoztatni, hogy mi onnan, az őshazából hoztuk magunkkal népzenekincsünk alapjait, s azóta őrizzük. Például azok a hegyi cseremiszek, akik zenéjükben a legrokonabbnak tűnnek, a legtöbbféle hatásnak kitett területen élnek, s a keleti cseremiszek, akik a legrégibb kultúrát őrizték meg, mert Rettegett Iván erőszakos hittérítése elől 4—500 kilométerre elmenekültek, s ma is pogány isteneknek áldoznak — nos, náluk nyoma sincs annak a dallamépítésnek, -szerkezetnek, ami hasonlít a magyarhoz. — Akkor honnan vannak a megdöbbentő hasonlóságok a hegyi cseremisz, a csuvas és más népekkel? — A pentatónia, az ereszkedő és kvintváltós szerkezet csak ott lelhető fel a Volga- vidéken, ahol a finnugor népek törökökkel érintkeztek. Sehol máshol. Csak száz kilométeres körzetben. Közvetlen rokonaink, az obiugorok zenéjében sem. Tehát az a furcsa helyzet, hogy ami a finnugor népek zenéjében közös, az egy harmadik néptől származik: különböző korból, különböző helyeken vettük át ugyanazt. Ezek a hasonlóságok esetleg anélkül alakultak ki, hogy például a magyar és cseremisz nép valaha is együtt élt volna a későbbi történelem Névnap. Ha valamely előzetest, hát akkor a péntek este sugárzott Névnap című Kertész AJcos-dráma műsorújságbeli beharangozását igazán érdemes elolvasni. Ez a közlemény ugyanis ritka élvezetesen summázza: mi úton- módon sodródik a siker felé egy valamely szépirodalmi mű a honi dramaturgiák Scyllái és Charybdisei között. Amint ebből a szerző jegyezte kis összefoglalóból kitetszik, megírni a legkevesebb azt a párbeszédes példázatot — játszóhelyet keresni neki már sokkal nehezebb. Itt ez a kifogás, amott másként akarják átszabatni; egyszóval igény követ'ellenigényt Ám ha egyszer mégis függönyt nyit az a várva várt pódium — persze ha eredendően is jó a mű —, virágot bont a siker, és a korábban elutasítgatott, idegen kezek által kizsigerelt história társulatról társulatra jár, s természetesen ott is örömmel fogadják, ahol annak idején elhangzott az a tiltakozó nem. No de fejrázás ide. taps oda — a Névnap végül is teljes egészében a képernyőre került, és annyi színháznéző után most végre az előfizetők is megbizonyosodhattak eredendő értékeikről. Ez az írás ugyanis kétségkívül újabbkori színműtermésünk java darabjaihoz tartozik. (Nem ok nélkül sorolták be a televízió A magyar dráma 30 éve című sorozatába.) Fő erénye az a bizonyos hétköznapiság, amelyet a maga átlagszürkeségével talán a legnehezebb papírra vetni. Kertész Ákosnak azonban sikerült egy olyan helyzetet történetté formálni, amelyben mind karakteresebben mutatják meg magukat a jellemek, amely remek példázatként sorol egymás mellé . így, úgy, amúgy, de egytől egyig elfuserált életeket. Ám nemcsak ez a testközeli közvetlenség fogja meg a nézőt, hanem az a jó ritmus is figyelésre késztet. ahogyan egymást követik a jelenetek. Az italos üvegek ürítgetésével egyenes arányban szabadulnak fel az indulatok, és derül ki a mulatozókról mindaz, ami azokat a repdre kisszerű sorsokat feszíti, pusztítja, nyomasztja. Dicséretére Zsámbéki Gábor rendezőnek, Kertész Ákos darabját a lehető legtermészetesebb környezetben, egy pesti bérház függőfolyosós átlaglakásában játszatta el és ez a háttér méginkább megnövelte a jellemfelfeslések hitelét. Akárha a szomszédék öntöttek volna fel mind nagyobb csetepaté közepette a garatra KIRAKODÓVÁSÁR SZENTENDRÉN Egy kísérlet sikere és kudarca Egy végvárat könnyebb lehetett bevenni, mint szerdán megközelíteni a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. Már délelőtt autók százait hagyták a kirakodóvásárra igyekvő tulajdonosaik — sajnos — a múzeumhoz vezető út mindkét oldalán. Így egysávossá szűkült az út, s ennek számtalan következménye lett. A buszok (20. kisegítő járat indult a HÉV-végállomás- ról) nem elég, hogy a második-harmadik megállónál már nem tudtak több embert fölvenni, de a múzeumig sem tudtak eljutni. A cél előtt jó egy kilométerrel elakadtak, választás elé állítva ezzel a jelenlevőket: vagy gyalog folytathatták tovább útjukat, vagy rostokolhattak két-három órát az álló járműveken. A hírek szerint azok jártak jobban, akik a megrekedt, jövő vagy menni akaró autók között próbálták megközelíteni a célt: egyrészt, mert ,az út menti gyümölcsfák alkalmi szüreteiéivé válhattak, másrészt nem kellett a buszon maradtak békésnek nem nevezhető társalgásában részt venniük. Kisebbfajta vita alakult ki ugyanis, a sofőrök és az utasok között. Az előbbiek azért voltak morcosak, mert az egyébként 15 perces utat három óra alatt teiték meg, az utóbbiakat viszont a már ismert kényszerpihenő tett ingerültté. Jósnő, okarina S milyen kép fogadta azokat, akik az apróbb intermezzókat derűsen Viselve szilvát (az élelmesebbje körtét), rágcsálva elvergődtek a falumúzeumba? Hát nem az amire vártak, de még kevésbé az, amiért a rendezők már hosszú ideje tevékenykedtek. A szervezők célja ugyanis az volt, hogy a kirakodóvásár korhű környezetben a régmúltat idézze. S ha planétásokat, asztaltáncol- tatókat, szuggerálókat, foghúzókat és nadályárusokat, a régi vásárosok elmaradhatatlan részvevőit, nem is tudták meghívni, cserepesekről, ékszer-, furulya-, okarina-, kékfestő- és gyümölcsárusokról bohócról, bűvészről, kobzosról, néptáncegyüttesről és jósnőről gondoskodtak. Működött a vámosoro- szi szárazmalom, és sült a kenyér a kemencében. Csak egyetlen dologgal nem számoltak, de nem is számolhattak, a fantasztikus sokada- lommal. Ez idáig a néprajzi múzeumban az egynapi csúcs 3 ezer látogató volt. A mostani kirakodóvásárra viszont az — gondolhatta a néző, aki a remekül kiválasztott színészekben is könnyen felismerhette kiborulós ismerőseinek néhány igen jellegzetes típusát. Egy igencsak katartikus televíziós estét nyugtázhattunk tehát, ráadásul — közös örömünkre — egy olyan, minden részében jól sikerült alkotást, amely az itt és most élő néző elé tárt egy mesteri csiszolású önismereti tükröt. (Legföljebb ha a darab nyelvezetében bukkant fel egykét olyan jasszkifejezés, amely a megírás idején még javában élt, de amely mára már kevésbé használt. Nagyobb baj ne legyen — mint mondani szokás...) Szí asmentc. Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításról szóló közvetítésben dicsérőleg szóltak a Szilasmente Tsz önálló kiállításáról. Amint megtudhattuk, közkedvelt és közismert termékeiket, az ízesítőket és gyógynövényeket mutatják be idegen nyelvű prospektusok kíséretében. A korábban előállított féltermékek mellett mind több a késztermékük, és természetesen nincs hiány az újdonságokból sem. Az egyik ilyen — várhatóan sikeres — szitasmenti szer a tárkonyos ételízesítő ecet. Csúnyán, de igazul fogalmazva: ez is használva lesz. Akácz László ország minden részéből több, mint tízezren érkeztek. Az érdeklődés tehát minden várakozást felülmúlt. Nem csoda: az olcsóbb, tetszetősebb cserepeket, a ritkán megszerezhető okarinákat és kerámiaékszereket pillanatok alatt elkapkodták. A baj, mint mondják esőstől jön: tíz árus — például az asztalos, aki tékákat éi egyéb faragott tárgyakat kínált volna, a mézeskalácsos, a törökmézes, az ólomkatona-árus — az előzetes megállapodás ellenére sem jelent meg. Ráadásul a nagy látványosságnak ígérkező tűznyelő otthon hagyta a tüzet, azaz hallgatott a szóbeszédre, miszerint a falumúzeumban szigorúak a tűzrendészed szabályok, s nem engedik majd, hogy nyeldesse a lángokat. Tolakodó giccsek Sajnos a tömeg közé alkalmi árusok vegyültek és kihasználva a kavarodást, belopakodtak a múzeumba. Egy asszony például arra hivatkozva, hogy léggömböket fog eladni, bevetette magát a vásárra, s mire a rendezők észbe kaptak, már megállíthatatlanul árulta giccsesebbnél giccsesebb műanyag játékait. S hiába gondoskodtak a szervezők a múlt századi vásárok kedvelt eledeléről, a birkagulyásról, ha az ételt, italt szállító autók el- akadíc.k az úton. Mindezért lehet a rendezőket okolni, de lehet bőven mit fölhozni mentségükre Is. A cél azonban se egyik, se másik. A cél a tanulságok ösz- szegzése, a tapasztalások meg- szívlelése, hogy jöVőre a jó szándék, a kitartó munka (amelyben a múzeum valamennyi dolgozója részt vett), a lelkesedés végeredménye az eredeti elképzelés, a hajdani kirakodóvásárok felidézése legyen. Mert a bajok szerencsére nem rettentették el a szervezőket. Mint mondják, a jövő évi vásár előkészítéséhez nemcsak tavasszal, de már most, szeptemberben hozzálátnak. S időpontját lehetőleg nem augusztus 20-ra teszik, amikor az árusok sok hasonló rendezvény között válogathatnak, és félő, a megállapodás ellenére ismét nem jelennek majd meg portékáikkal. Tanulság az is, megelőzendő a zűrzavart, valamiféle parkolóról is gondoskodni kell. Ehhez természetesen a város vehetőinek segítsége elengedhetetlenül szükséges. Fontosnak látszik, a forgalmat irányító rendőrök aktívabb részvétele is. Tartalék, lehetőség Mindezek számbavétele mellett természetesen szó sincs arról, hogy a rendezők nem ismernék el hibáikat, hasonló események szervezésében való járatlanságukat, tapasztalatlanságukat. Tudva ezt, bízhatunk abban: a mostani kirakodóvásár egy hagyomány teremtésének első, itt-ott botladozó kísérlete volt. Bízhatunk abban: a következő vásárok idézve a régmúlt századok szokásainak emlékét, s szerezve egyre több hívet a néprajzi múzeumnak és a népművészetnek, akár a megszüntetett templomtéri játékok sikerét is fölülmúlhatják.- Kotlán Éva A tá rsada lom az iskola kért l^ét éven belül harmadszor vizsgálták a népi ellenőrök az általános iskolák és az azokban tanuló gyermekek helyzetét — s két év alatt ugyancsak harmadszor tárgyalta meg tapasztalataikat a kormány. Ezúttal a szociális ellátás helyzetét vették vizsgálódás alá, s a Minisztertanács a kérdés fontosságának megfelelően összegezte a feladatokat. Régi igazság, talán közhelyszámba is megy, akkor sem lehet élégszer ismételni: a jövőről van szó, hiszen aki ma általános iskolás, az ezredforduló táján a legaktívabb felnőtt nemzedék tagja lesz. Amilyenné növekszik ez a generáció, olyan lesz az ország 2000 körül. Az pedig, hogy milyenné válnak a mai gyerekek, nem utolsósorban azon múlik, hogy most, iskolás korban mennyire gondoskodnak róluk a családok, az iskolák, az állami és társadalmi intézmények. Köztudomású, hogy az utóbbi évtizedekben mind több nő, családanya állt munkába, s ezzel a gyermekek szociális ellátásának gondjaiból egyre nagyobb rész hárul a társadalomra. Áll ez a bölcsődékre és óvodákra éppúgy, mint az általános iskolai napközi otthonokra és étkeztetésre. Mégis: az 1979/80-as tanévben az általános iskolai tanulóknak csak 37 százaléka lehetett napközis. S még egy adat: az elsőosztályosoknak mindössze 60 százalékát tudták felvenni a napközi otthonba és a — nagyon kis számú — iskolaotthonos osztályokba. Kétségtelen, hogy a napközi otthonok létesítéséhez sok mindén kell: tanterem, felszerelés, s — elsősorban — megfelelő pedagógus. A napközi otthonnak olyannak kell lennie, hogy ne csupán „gyermekmegőrző’’ feladatát töltse be, hanem foglalkozzék ott a tanár a hátrányos helyzetből jövőkkel, karolja fel a tehetségeket, segítsen a tanulásban. A jelenlegi napközi otthonok nagy része — mint a jelentés összegezi — nem, vagy csak kevésbé alkalmas minderre. Kevesen vesznek részt az iskolai étkeztetésben is, mindössze a tanulók 46 százaléka, noha 60—70 százalékuk igényelné ezt. Az ok: az iskolai konyhák túlterheltsége, a szűk ebédlők. Ám néhány megyében megvizsgálták a népi ellenőrök azt is, hogy mennyi a helyi vendéglátóipar szabad kapacitása. Kiderült, Hogy a szükséges feltételek megteremtésével az általános iskolások étkeztetését csaknem teljesen el tudnák látni. Ugyanakkor előfordul az is, hogy nagy anyagi erőfeszítések árán teremtenek új iskolai konyhákat ott, ahol a helybeli vendéglátóhelyek konganak az ürességtől. Sokrétű volt a vizsgálat, a fentieket szinte csak példaként ragadtuk ki mint jellemzőket. Jellemzőek a2ért, mert — nagyobb törődéssel úgy is kijavíthatók, hogy nem kell hozzá, nagyobb pénzösz- szeg. A tanulók szociális ellátásában nagyok a különbségek egyes megyék között, s még nagyobb a „szóródás” egy-egy megyén belül. Ez pedig elsősorban azt mutatja, hogy a rendelkezésre álló ösz- szegeket olykor nem elég átgondoltan osztják el. Sok helyen mindössze a tanács művelődési és kereskedelmi szerveinek munkáját kellene jobban összehangolni. S a szak- igazgatás pénzügyi osztálya vagy csoportja sem szabad, hogy szűkmarkú.. legyen, amikor az egészségügy jelez: sok a szemüveges gyerek, több fény kell, nem fejlődnek életkoruknak megfelelően az általános iskolások; sürgősen meg kell épülnie a tornateremnek vagy legalább rendbe kell hozni az iskolaudvart. Mindenütt jobban építsenek J1 a szülők, az iskolán kívül állók segítőkészségére: elsősorban az egy üzem — egy iskola mozgalom kiszélesítésében, taralmasabbá tételében, vegyenek részt napközi otthonok tatarozásában, konyhák bővítésében stb., társadalmi munka keretében. Érdemes, hiszen a jövő nemzedékről van szó. Várkonyi Endre
