Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-01 / 152. szám

Sr 4j?r W Kfunap 1980. JÜLIUS 1., KEDD BUDAKESZIN, BUDAÖRSÖN Ősztől önálló gimnáziumok A Pest megyei Tanács... Budakeszin és Budaörsön a gimnáziumot az általános is­kolától szétválasztja, szerveze­tileg önállósítja... Ez áll a Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ez évi 81. számú határozatában. Miért önállósítják a két is­kolát? — kérdeztük Oberczán Józseftől, a Pest megyei Ta­nács művelődésügyi osztályá­nak csoportvezetőjétől. A múltról — Hogy megérthessük, utaz­zunk kicsit visszafelé az idő­ben: ez a két gimnázium 1964-ben kezdte meg az ok­tatást, az általános iskolákkal közös szervezetben. Akkortájt a rendkívül sok tanuló miatt több ilyen, s hasonló öszvér­intézményt hoztak létre, mint aZ általános iskola és gimná­zium együttese. Megyénkben tizenkettőt, s ezek sorsa ér­dekesen alakult. — A tápiószelei, a vecsési, a nagymarosi, a gyömrői és a pomázi gimnáziumok nem állták ki az idők próbáját, megszűntek. Nem így a köz­ben megerősödött érdi, pilis- vörösvári, dunaharaszti és pé- celi középiskolák. Ez utób­biak ma már önállóan oktat­nak, nevelnek. Három gimná­ziumról még nem esett szó. A szobi ma még működik, jö­vőre végez benne az utolsó osztály, azután ez is megszű­nik, a budaörsi és a budake­szi pedig ez évtől önállósodik. — Érdemes még valamiről szólni. Az általános iskola és gimnázium együttélése a hat­vanas évek egyik pedagógiai törekvésének — a 12 osztályos iskolamodellről van szó — megtestesülése. Ez a megoldás többféle gonddal járt, elsősor­ban irányításiakkal. Az álta­lános iskolák gazdái ugyanis a köZségi tanácsok, míg a gimnáziumok a megyei tanács irányítása alá tartoznak. Ter­mészetesen a kettősség meg­nyilvánult a pedagógiai mun­kában is, hiszen két különbö­ző iskolatípus, két eltérő kö­vetelményrendszer, s más­más életkori sajátosságú gye­rekek tartoztak így együvé. Rövidesen új tábla kerül te­hát Budakeszin a Széchenyi út 94. számú épületre. A gim­názium igazgatója, Szabó Gyula vezette aZ általános is­kolát és gimnáziumot is. övé a szó: — A közös igazgatású intéz- ményoen éveme loüü diák ta­nult, s 103 pedagógus loglai- Kozott nevelésükkel, a negy­venkét technikai dolgozó se­gítségévéi. Nyilvánvaló, hogy egy ekkora mammutiskoia minden gondját néhéf össze­fogni. Hogy más példát ne mondjak, mint igazgatónak, negyjele házirenddel volt dol­gom: az általános iskolaival, a gimnáziumival, a diákotthoni­val és a kisegítő iskolaival. Előnyök, hátrányok — Ugyanaz a nevelő, aki a felső tagozaton oktatott, taní­tott a gimnáziumiján is. Ter­mészetesen törekedtünk arra, hogy egy nap csak egyik is­kolatípussal legyen dolga, de így sem volt könnyű a két­felé tanterv alapjan dolgoznia. Azután kevésbé lehet ilyen kö­rülmények között a szaoad- idős programokra, az egy-egy tanulóval való alaposabo fog­lalkozásra ügyelni. Az iskola irányítása is többlépcsős volt, az igazgató sem maga intézte az ügyek jó részét, hanem munkatársai, helyettesei. — S ami még fontos: egy év múlva megkezdődik a gim­náziumban a fakultatív okta­tás. Ez pedig sok-sok kiscso­portos foglalkozást, elmélyül­tebb, egyirányúbb pedagógiai munkát kíván. — Természetesen az együtt­élés nemcsak hátrányokkal járt. Így például jobban meg­ismerhették egymás munkáját, tantervét az általános iskolai és középiskolai nevelők, s könnyebb volt a tanulók szá­mára is az átmenet a nyolca­dikból a gimnázium első osz­tályába. — A változástól azt vár­juk, hogy a 250 gimnazistával alaposabban foglalkozhassunk. Népművelők közgyűlése 0 0 SZAKMAI SEGÍTSÉG, ERDEKVEDELEM Tegnap megalakult a Ma­gyar Népművelők Egyesületé­nek Pest megyei Területi Szer­vezete. Szentendrén a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárban tartott közgyűlé­sen a mintegy 160 tag elfo­gadta a szervezet működési dokumentumait és program­ját. A területi szervezet ta­pasztalatcserékkel, pályázatok-’ kai, szakmai fórumok biztosí­tásával kívánja segíteni a nép­művelők beilleszkedését, szak­mai munkájának fejlődését, élet- és munkakörülményeinek javítását. A megválasztott hét­tagú vezetőség elnöke dr. Ku- rucz Albert, a Szabadtéri Nép­rajzi Múzeum főigazgatója, tit­kára Rozgonyi Ernőné dr., a Pest megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtár igazgatója lett. több időt fordíthassunk neve­lésükre, a középiskolai hagyo­mányok megteremtésére. At a tervünk, hogy mindegyik év­folyamon az egyik osztály testnevelés szakos lesz, s a megye minden részéből jönnek majd a tehetséges fiatalok. — Az általános iskolával pedig tartjuk a korábbi szo­ros baráti, munkatársi, pe­dagógiai kapcsolatot, hiszen ez a fiatalok érdeke. Közös lesz továbbra is ai ebédlő, a gya­korlati foglalkozás terme, s együtt használjuk a sportléte­sítményeket. Szaktantermek is Budaörsi gimnázium, Aszta­los Zoltánná igazgató: — Valóban lény a közös igazgatású iskolák nagy ere- nye: szorosabban épül egymás­ra az altalános isnoía es a gimnázium. Hátránya viszont, nogy a tanárok figyelmét meg­osztja ez a helyzet. A tanulok felzárkóztatására, a teiietseg- gondozásra, a versenyekre, a mozgalmi és kulturális tevé­kenységre kevesebb energiát fordíthatunk. Egy másik pél da: régebben a közös értekez­leteken mindig elbillent a mér­leg nyelve vagy az általános iskola, vagy a gimnázium felé, s í|»y a résztvevők egyik fele többé-kevésbé érdektelen ma radt. Nálunk is kétféle házi­rend volt érvényben. — A szétválástól aZt várjuk, hogy a kisebb petíagógusközös- ség az egyértelműen közös ne­velési elvek alapján dolgozhat majd, koncentráltabbá válhat a nevelőmunka. A konkrétu­mokról pedig annyit: a Rózsa utca 13—17. szám alatti régi épületben 155 tanulóval kezd jük a tanévet, s 200 levelező hallgató képzése is a felada­tunk lesz. — Változások sorára számí­tunk. Elsősorban szerelnénk kialakítani a szaktantermi rendszert. A párhuzamos osz­tályok egyike nálunk is test- nevelési tagozatos lesz, ko­rábban csak fél osztálynyi csoportok lehettek tagozato­sak. Az általános iskolában oktatják már á német nyel­vet, a gimnáziumban csak szakkörben tanulható, s sze­retnénk majd a középiskolá­ban ,is aZ órarendbe venni. Idén a harmadik osztály 14 tanulója sajátít el gép- és gyorsírást. Az első két évben hetente három-három órán át tanulták ezt, ősztől 9—9 órá­ban kívánjuk oktatni a tár­gyat, hogy az érettségi mellett a gyors- és gépírói szakvizs­gát is letehessék növendé­keink. V. G. P. A magyar népi iparművészet ma EGY KIÁLLÍTÁS ÜRÜGYEN EZ A FELIRAT áll a kata­lógus címlapján: Magyar népi iparművészet, 1980. Ezek sze­rint tehát a Magyar Néphadse­reg Művelődési Házában rende­zett tárlat pillainatképet ad erről a területről. A bemutató azon­ban nemcsak a jelenről, ha­nem a múltról, népi iparmű­vészetünk három évtizedes történetéről intézményrend­szerének kialakulásáról is be­szél. Elsősorban természetesen a bemutatott tárgyakkal, emel­lett azzal a tájékoztatóval, amelyet a teremben tablón, s a katalógus szövegében is ol­vashat a látogató. De mit is jelent a fogalom: népi iparművészet? Negyven évvel ezelőtt aligha adhattunk volna választ e kérdésre, mert a kifejez'és a felszabadulás után került a köztudatba — s hamarosan a szakmai viták középpontjába is. Ugyanúgy, ahogyan maga a tevékenység, amelyet jelöl. Mert a népmű­vészet, és a népi iparművészet nem azonos. Az előbbi felté­telezi a hagyományos falukö­zösségek, a termelési kultúra létét, s ezzel a hagyományos eszközökkel készített haszná­lati és berendezési tárgyak iránti igényt. Nem feltétlenül a díszes munkákat: a népi tárgyalkotó-, -formáló művé­szet darabjai legtöbbször csak a formájukkal hatnak, azzal,, hogy funkciójuknak tökélete­sen megfelelnek. A feltételek, s ezzel maga a népművészet is azonban már a századfor­dulón is egyre inkább eltűnő­ben volt, a felszabadulás után pedig éppen nem a falusi, ha­nem a városban élő rétegek ér­deklődését keltette fel a ko­rongolt kerámia, a szőttes, a népi hímzés, a fafaragás. En­nek az igénynek a kielégíté­sére, a hagyományokat még ismerő mesterek tömörítésére, az utánpótlás biztosítására, s természetesen az elkészült munkák forgalmazására jött létre 1953-ban a ma mintegy nyolcvan népi iparművészeti és háziipari szövetkezetét tö­mörítő Háziipari és Népi Ipar- művészeti Szövetkezetek Or­szágod Szövetsége, valamint a Népi Iparművészeti Tanács, amely elvi, szakmai kérdések­kel foglalkozik, biztosítja, hogy a tárgyak — ha már nincs is használati funkciójuk — lakásdíszként szolgáljanak, az értékes hagyományok szel­lemében készüljenek. TERMÉSZETES, hogy azok, akik a népi iparművészetet a népművészet folytatásának vé­lik, s azok, akik a .népművé­szet kihalása után a népi ipar­művészetet ismétlésnek, máso­lásnak, közönséges kereskedel­mi árutermelésnek tartják, Film készül Ma rti no i icsról Martinovics Ignácról szóló Eilm forgatását kezdik meg úliusban, a televízió drámai oosztályának megbízásából a Vlafilm Pasaréti úti gyárában. \ vendégrendező, Elek Judit, iíz éve foglalkozik a témával, > a forgatókönyv írását is már két évvel ezelőtt elkezd­te. A rendezőnek, és a film többi munkatársának bőséges irodalmi alapanyag áll ren­delkezésére, a kor hű felidé­zésére. A szereposztás érdekessége, hogy a címszerepet .Acs Já­nos, az amatőrökből álló Stú­dió együttes tagja alakítja. A győri Kisfaludy Színház újon­nan kinevezett vezető rende­zője, Szikora János Batsányi alakját kelti életre. A szerep- osztás kuriózuma, hogy a ná­dor szerepét színésznőre, Gaál Erzsébetre osztotta a rendező. KaViCS. Az utóbbi néhány nap televíziós műsora — hogy, hogy nem — többször is érintette Pest megyét. Először a péntek esti hír­adóban emlegették a kiskun- lacházi kavicsbányát, mégpe­dig meglehetősen keserű jel­zők kíséretében. Mint meg­tudhattuk, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy ez a lelőhely kénytelen-kelletlen bezárja kcpzeletbeli kapuit. Annak el­lenére, hogy még vagy 25—30 ezer lakáshoz szükséges kőfé­leség rejtőzik ott. Mindez azért történik így, mert hiányzik a szóban forgó építőipari nyersanyag előho- zásához szükséges 40—60 millió forint. Hiába kellene, nincs és nincs. Feltűnni látszott viszont egy kisegítő megoldás. Neve­zetesen az, hogy az Állami Kavicsbánya gépei folytatnák ott a kitermelést. Azok a ma­sinák, amelyek a mélykotrásra is alkalmasak. Persze — így a néző —, mit lehet előre tudni: vagy odaszállítódnak a feladat megoldására alkalmas berendezések, vagy nem. Min­denesetre az elhangzottak alapján úgy lehet vélni, előbb-utóbb mégiscsak odake­rülnek. Így kívánná az a so­kat emlegetett közérdek. Hajó. a péntekéi sugárzott Nyitott boríték, Molnár Mar­git műsora, szinte szó szerint ugyanezt a tájékot idézte, TV-FIGYELÓ amikor a kiskunlacházi Pető­fi Tsz birtokába került, ám a ráckevei üuna-ágban oly csú­ful megkopasztott kiránduló­hajó szomorú sorsát ismertet­te a nézőkkel. Akik ezt a néhány percet végigfigyelték, tudhatják, hogy 1978 őszén horgonyozták le azt a több szintes vízi jár­művet a jelzett helyen. A kö­zös gazdaság úgy tervezte, hogy a nemzetközi gyermek­év alkalmából felújítják, és az érintett kiskorúak rendel­kezésére bocsátják a remek­nek ígérkező ajándékot. Am téesz tervez — ember (?) végez. Az történt ugyanis, hogy a kiérdemesült közleke­dő eszközt egyszerűen kifosz­tották. Szinte minden kiemel­hető és leszerelhető darabját elhurcolták a környékbeliek. Történt pedig ez mindannak ellenére, hogy egyrészt a terü­letért felelős mezőőr igyeke­zett megakadályozni a rab­lást, másrészt pedig az arra felé pecázgató jobb érzésű horgászok is felháborodva til­takoztak a sorozatos merény­letek ellen. Ez is, az is hiá­ba: a hajó egyszerűen elfo­gyott. És úgy elfogyott, hogy immár csak a végső pusztulás várhat rá. Más megoldás nem lévén, szét kell darabolni. Világnak csúfjára, rombolói­nak gyalázatára... Repi. A vasárnap esti Hét­ben pedig az Óbuda Tsz-t idézték annak kapcsán, hogy miképpen is alakul a vendég­szeretetéről ismert hazánkban a reprezentáció. Örömmel vehettük tudomá­sul, hogy amint szerte az or­szágban, ebben a számos part­nerrel kapcsolatban álló kö­zös gazdaságban is mind job­ban utánanéznek: hány forint fordítódik a tárgyalófelek kí- nálgatásaira. Megszűnt az úri muri — szó szérinx így jellemezte ezt az új módi állapotot a megkér­dezett illetékes, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a repi manapság — rek­lám. Egyszerű hirdetésféle. S mint ilyen, nem is kerül­het valami nagyon sokba. Az Óbuda Tsz költségvetésének még a fél ezreléket sem ter­heli. Pénzösszeg szerint ép­pen százezer forintot takarí­tottak meg ebből a körülmé­nyek és előírások parancsolta visszafogásból. Szép summa! S úgy látszik — legalábbis az idézett riport azt mutatta —, hogy másutt is hasonló megfontolások után nyitódnak meg azok a mun­kaebédet, díszvacsorát ki­egyenlítő közbukszák. Akácz László időről időre összecsapnak a te­vékenység tartalmi vonatko­zásai és a fogalomhasználat miatt. Az is természetes, hogy ezekre a kérdésekre csak a valóság válaszolhat, s hogy a végleges döntést harminc év nem adhatja meg. A mai gya­korlat azonban azt bizonyítja, hogy mindkét oldalon sói: igaz és sok téves ítélet születik. Né­hány, a kiállítás tablóján fel­sorolt évszám: 1953-ban id-Ka­pod Antal Kossuth-díjat ka­pott, Kántor Sándor fazekas is megkapta e díjat 1978-ban, húsz évvel korábban pedig Brüsszelből hozta el a nagy­díjat. Sorolhatnánk a neveket, amelyek azt bizonyítják, hogy nem hiányzik a művészi szín­vonal, hogy összeegyeztethető a hagyományőrzés és a kor­szerűség. Sorolhatjuk azokat a pályázatokat is, amelyek szá­mos népi iparművészt ösztö­nözne elmélyültebb munkára: Kis Jankó Bori hímzőpályázat, sárközi emlékdíj, szőttespályá­zat, Gelencsér Sebestyén pá­lyadíj a fazekasoknak. Végül hosszasan sorolhatnám a ki­állításon szereplő szép dara­bokat, amelyek a fazekasság, faragás, hímzés, szövés és a kismesterségek értékeit egy­aránt bemutatják. AZ IS IGAZ viszont, hogy ez a Népi Iparművészeti Ta­nács tulajdonában levő kollek­ció természetesen a kiemelke­dő színvonalú tárgyakat mu­tatja be — s nem a boltok át­lagos kínálatát, amelyen saj­nos többnyire valóban a sza­lagszerű termelés lélektelensé- ge, átgondolatlansága érződik. Ahogyan népi iparművészek­kel folytatott beszélgetéseim során kiderült: művészi mun­kát kívánnak tőlük, de jöve­delmük általában jóval alatta marad egy átlagos szakmun­kásfizetésnél. Ezzel viszont nem arra kapnak ösztönzést, hogy a múlt értékeit kutatva, alkotó módon a mai igények szerint használják fel azokat, hanem arra, hogy minél gyor­sabban, minél többet dolgoz­zanak. A zsűrizés természete­sen meghatároz egy színvona­lat, ez azonban nem elegendő. A fiatalok ma többé-kevésbé önmagukra hagyva, a korábbi generációk, a közösség segítsé­ge nélkül ismerkednek a népi tárgyformálással. És arról sem beszél a kiállítás, hogy — mint a Túrán, kalocsai mintákat hímző asszonyoknál láttam — ez a tevékenység gyakran nem a helyi hagyományok megőr­zését, továbbfejlesztését segíti. A bemutató tárgyai tehát a pozitívumokat mutatják, a valóság azt, hogy van árnyol­dal is. Meggyőző feleletet ezért nem adhatunk arra a kérdés­re, milyen is a mai magyar népi iparművészet. Sokkal fon­tosabb azonban azon gondol­kodnunk, merre vezet az út, hogyan lehet biztosítani a fel­tételeket, hogy ne csak a ki­emelkedő darabok, hanem az átlagos színvonalat képviselők is igazán művésziek legyenek. ARRÖL SE feledkezzünk rpeg azonban — ha már Pest megyei példát idéztem —, hogy erről nemcsak az orszá­gos szerveknek, hanem a me­gyeieknek is gondolkodniuk kell. A pomázi Hamar János bőrmunkái, a pilisborosjenői Takács Zoltán kovácsoltvas tárgyai, a túrái Sára József né, Bózó Györgyné, Tóth G. Mi- hályné hímzései arra figyel­meztetnek, hogy ezen a terü­leten is bőven találunk támo­gatásra, segítésre érdemes né­pi iparművészeket. P. Szabó Ernő Opálbengerek AZ ÜVEG ÉS VIRÁG MŰVÉSZI EGYSÉGE Farkas Éva ipar- művész nevét egyelőre inkább a szakmai közvéle­mény ismeri, ami nem jelenti azt, hogy kezdő a pá­lyán. Cáfolatként csupán annyit említsünk róla, évek óta tesz ele­get jelentős meg­rendeléseknek: egyebek között ő készítette a buda­pesti Hilton szálló üvegfalát, alkotá­saival találkozha­tunk a margitszi­geti Nagyszállóban és a varsói Buda­pest étteremben is. Az ok tehát másutt keresendő. Nevezetesen az üvegművészet , szerte terjedő irányzat hazai sajátos helyzetében, amelyet J megjelenését, amely lemond a a technikai feltételek és az I mértani kiszámítottságról. A anyagiak szűkössége ez idő i határokon túl már évek óta tájt egyaránt jellemez. A ! ez a törekvés jellemzi az ér­kísérletezés támogatása eset- j tékesebb munkákat, a kere- leges, a fejlődés, a siker csak I settebb üvegtárgyakat. S bár a kemény elszántsággal dől-1 külföldön technikailag jobban gozó művészeknek adatik felkészülteit e több ezeréves anyag mesterei, a Szentendrén bemutatott alkotások közül jó néhány kiállja a bármiféle összehasonlítás próbáját. A kiállítás egy részlete meg. Űj formák Ennek a szigorú, konzek­vens magatartásnak szép ter­mését vehettük számba a szentendrei Duna-parti ifjúsá­gi klubban Üveg és virág címmel megnyílt, az Óbuda Tsz-szel közösen megrende­zett kiállításon. Az ügyes kezű virágköté- szek a különböző színű, for­májú és felületű vázákba és tálakba szegfűket, rózsákat, gerberákat helyeztek. Sokakat megejtett az üveg és virág e páratlan harmóniája, újszerű bemutatása. Ünnepélyes hangulatú bar­na gömbök kelyhében pihenő, az esküvőkről ismert kála vi­rágok, hatalmas csészelevele­ket utánzó mélykék színű vá­zák váltakoztak a hófehér asz­talkákon. Áttetsző opálhenge­rek halványkék homálya Krúdy írásainak furcsa ízeit asszociálta a nézőben. Feltűnt a szabályos formák, körök, négyszögek eltűnése, tudtunkra adva egy Európa­Sck érdeklődő Sajnos, a kiállított üveg­tárgyak közül egy sem vásá­rolható meg, a percenként megismétlődő kérdésekre csak ezt a választ adhatták a ren­dezők: talán később kaphatók lesznek. Egyelőre ugyanis hiányzik az ipari háttér, gyár­tóra lenne szükség. A kiállításról, amely ma es­te zárja be kapuit, már most megállapítható: régi hiányt pótol. Ha a pinceklubnál méltóbb helyen rendezik meg a tárla­tot, a kiállítás talán még in­kább megfelelhetett volna eredeti céljának: hatásosabban formálhatta volna a tömegek esztétikai ízlését. Reméljük, a kezdeményezés nem marad egyedülálló példa és a mosta­nihoz hasonló élményben ha­marosan ismét része lesz a Szentendrére látogatóknak. Valkó Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom