Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-09 / 159. szám

VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 159. SZÄM 1980. JÚLIUS 9., SZERDA Új emberek a tanácsban Jogokról és kötelességekről Régi téma: a tanácstagok egy részéből kisebb-nagyobb mér­tékben hiányzik az aktivitás. A tanács vezetői már hosszú ide­je törik a fejüket, hogyan vál­toztathatnának a helyzeten. E téma most ismét napirendre került, hiszen alig néhány he­te tartotta alakuló ülését az újonnan megválasztott testü­let. — Milyen most a tanács ösz- szetétele? — kérdeztük dr. Monori Balázstól, a végrehaj­tó bizottság titkárától. — Az új ciklusban hetven tanácstag tevékenykedik, tíz­zel kevesebb, mint az elmúlt hét esztendőben — válaszolta. — Az volt az álláspont, hogy elsősorban a munkások, a fia­talok és a nők aránya növe­kedjék. Ennek megfelelően 29 új embert választott be a la­kosság a testületbe, amelyben a munkások aránya most 44, a harminc éven aluliaké 24,4, a nőké pedig 33 százalék. r Uj lendülettel — Az elmúlt évek során gyakran hangzottak el — igaz, utólag — olyan megállapítá­sok, hogy egy előzőleg alkal­masnak látszó jelölt később nem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket. Az idén ho­gyan történt a jelöltek kivá­lasztása? — Valóban, ez többször elő­fordult, ezért most igyekez­tünk nagyobb körültekintéssel eljárni. Az volt az állásfogla­lásunk, hogy olyanok kerülje­nek a tanácsba, akik ismerik és értik a Hazafias Népfront politikáját, s vállalkoznak an­nak megvalósítására. Hogy az előkészítés során több jelölt is alkalmasnak bizonyult erre, azt bizonyítja: tizenkét eset­ben volt kettős jelölés. Min­denkivel előzőleg elbeszélget­nünk, igyekeztünk alaposan megismerni munkáját, gondol­kodását. Célunk volt az is, hogy elsősorban a helyi gyá­rakból kerüljenek ki tanács­tagok, hiszen őket így több szál is a városhoz kapcsolja. Nagyon számítunk a fiatalok­ra is: tőlük azt várjuk, hogy új lendületet vigyenek a tes­tület munkájába, kiegészítve az idősebbek tapasztalatait. — A sok új tanácstag meg­növeli a tanácsi apparátus felelősségét. — Igen, ezért a jövőben kü­lönösen nagy figyelmet kell fordítanunk a most első ízben megválasztottak kezdeti lépé­seire. Hiszen tevékenységük során régi témák melegedhet­nek fel, újra vetődhetnek fel, s amit mi már természetes dolognak tartunk, az esetleg egy új tanácstagnak még nem az. Ezért valamennyi javasla­tukra, észrevételükre nagy tü­relemmel kell reagálni. — Hoygan készítik fel a ta­nácstagokat a közösségi mun­kára? — A legfontosabb elgondo­lásunk, hogy — eisosoroan az ujaa részéi e — megszervezzük szeptemoeroen azt a tájékoz­tató jellegű előadást, amely­ben egyenek kozott szó lesz a tanács törvényről, a tanácsta­gok jógáiról es kötelességeiről, a testület működéséről es a város VI. öteves tervi elkép­zeléseiről. Erre mindenkit meghívunk. Am emellett van más lehetőség is a rentes züles- re. Itt, a tanács épületében kialakítottunk egy tanácstagi szooat, amely oen minden olyan dolgot megtalálhat az érdeklődő, amire tevékenysé­ge során szükségé lenet. Ez oármikor nyitva áll. Kölcsönös bizalom — A testületi ülések között általauan tooo hét teáK el. teuzuen Hogyan tártján a kap­csolatot a lunacstayOKkai? — A tanacs vezetőinek, az egyes osztályoknak az ajtajai mindenkor nyitva altnak a ta­nácstagok eiott. na barmi gonajuk, bajuk van, bizalom- inai iorauijanak nozzank. Am ez a Dizalom kölcsönös: mi el­várjuk, nogy a tanácstagok két ülés kozott is tevekenykedje- nek választókörzetükoen, le­gyenek tájékozottak a terület Helyzetéről, mert továbbra is kikérjük véleményüket min­den, a választókörzetüket érin­tő tanácsi döntés eiött. Emel­lett eoDen a cikiusoan vezet­jük be először azt, hogy fel­kérjük egy-egy körzet tanács­tagját, a legközelebbi tanács­ülésén számoljon oe, tájékoz­tassa a többieket az ottani eredményekről, tervekről. Évente megtartjuk a megbe­széléseket a tanácstagi csopor­tokkal, s ezenkívül rétegta- lalkozokat szervezünk. — Milyen jeladatok várnak a különböző bizottságokra? — E bizottságokra a jövő- bed is fontos, az eddiginél jó­val nagyobb szerep vár. Töoo- ségük az elmúlt ciklusban is megfelelően működött, de nem mindegyik. Jelenleg hat bi­zottság van, s ezek egyik leg­fontosabb munkája lesz a kö­zeljövőben, hogy véleményt mondjanak a város VI. ötéves tervi elképzeléseivel kapcso­latban. Azt is el akarjuk érni, hogy a szakigazgatási szervek­től függetlenül is megismer­hessük a csoportok álláspont­ját egy-egy olyan témával kap­csolatban, amelyet vagy a ta­nács, vagy a végrehajtó bi­zottság tárgyal. laszolunk, de a fontosabb ja­vaslatok megvalósulását a tes­tület ellenőrzi majd. Szeret­nénk alternatív javaslatokat is készíteni. Tervezzük, hogy a tanácstagi csoportok részére kisebb, a választókerületet közvetlenül érintő munkála­tok elvégzésére anyagi alapot biztosítunk, s ezzel minden csoport maga gazdálkodhat — mondotta befejezésül dr. Mo­nori Balázs. Ezek az elképzelések persze csak úgy válhatnak valósággá, ha a tanácstagok is élnek a le­hetőséggel. Ennek mérlege azonban csak öt év múlva vonható meg. Furucz Zoltán Csökken a zsúfoltság Amíg a szülők dolgoznak Enyhültek az óvodai gondok Öröm és gond ä gyermek? Közhelynek számít a megálla­pítás, de igaz. Mint az is, hogy mai szociális gondjaink má­sok, mint szüléinké voltak, de azért ezek sem könnyűek. Büszkék vagyunk a munka­képes lakosság teljes foglal­koztatottságára, ám ez új, ko­rábban kevésbé fontos szük­ségleteket is teremtett. A tár­sadalomnak nagyobb arány­ban kell részt vállalnia a gyermekek neveléséből. Régi és új városaink legjelentősebb gondjai közé tartozik, a szo­ciálpolitika színvonalának egyik fontos mércéje a böl­csődék és óvodák befogadóké­pessége. Igény, lehetőség Vácott az öt tanácsi és 3 üzemi bölcsődében elvileg 336 gyerekről tudnak gondoskod­ni. s ez már az idei év szep­temberi adata, mivel az őszre 60-nal többet fogadhatnak majd a Kölcsey utcában. A bölcsődei létszám az utóbbi hónapokban átlag 396 volt, azaz 46 százalékkal több a szabályosnál. A jelenleg fel­vételre várakozók száma 120— 150 között van. Az illetékesek Születőben: az ADVANCE Kevésbé látványos, de fontos Ha a váci központú Duna- menti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat ne­vét halljuk, leginkább a víz­ellátás, az öntözés és a stran­dok jutnak az eszünkbe. Amelyeket a vállalat üzemel­tet. Pedig igen jelentős, bár kevésbé látványos tevékeny­ségüknek az a része, amelyet ők ipari szolgáltatásként em­legetnek. S hogy mi van emö- gött? A regionális vízművek között felosztottak a felettes szervek több, országos jel­legű feladatot, ezek közül a váciakra jutott például a vi­zet klórozó berendezések szer­vizelése és szerelése. Vagy egy másik, fontos munkájuk: ők javítják és hitelesítik a mechanikus vízmérőket. És ami szintén említésre érde­mes: megrendelésre különle­ges gépekkel szennyvízcsa­tornákat is tisztítanak. Ami a klórozó berendezése­ket illeti, idén e téren is újí­tanak: kifejlesztették — an­gol licencvásárlással — az ADVANCE-klórozókat és megteremtették a gyártás mű­szaki feltételeit. Az alkatré­szek egy részét az angol cég szállítja, a berendezések tehát kooperációban készülnek. Re­mélik a vállalat vezetői, hogy irántuk elegendő a hazai ke­reslet, később szeretnék majd határainkon túl is értékesíte­ni. Az 1980-as esztendőt a fo­kozottabb környezetvédelemre is felhasználják. Több céggel közösen sikerült kidolgozniuk a keletkező szennyvíziszapok gépi víztelenítését. Az új technológiával dolgozó szent­endrei tisztítómű sikeres vizs­gája után, hasonló építésére kerül sor a Duna jobb part­ján is. D. Gy. Eltűnt ablakok Javaslatok — Hogyan igyekeznek nö­velni a tanácstagok aktivitá­sát? — Szeretnénk a jövőben is a célnak megfelelő tömör, át­tekinthető írásos anyagokat készíteni. Az elhangzott inter­pellációkra természetesen vá­Házakat fosztogatott Szabó Sándor 23 éves fiatal­ember a Váci Magasépítő Vál­lalatnál dolgozott. Átlagban 3800 forintot keresett havonta, de szülei szigorúan bántak ve­le, s mindössze havi 100 forint zsebpénzt engedélyeztek a ke­resetéből. Udvarolni kezdett egy lánynak, szórakozni jártak, s ehhez kevés volt az otthon­ról kapott zsebpénz. Szabó Sándor elhatározta, hogy más úton szerez „pótlást”. A na­ponkénti hazautazgatás he­lyett pályaudvarokon aludt, később munkahelyét is ott­hagyta. A Dunakanyar — hét közben gazdátlanul hagyott — vlkendházait figj-elgette, s al­kalmas időben behatolt, hol a tetőn, hol a kivert ablakon keresztül. Göd, Verőcemaros és környéke volt a fő területe. Elvitt mindent, ami a keze- ügyébe került: rádiót, magne­tofont, festményeket, cigaret­tát, ágyneműt, párnahuzatot és — ha talált — készpénzt. A tizenkettedik betörés után rendőrkézre került, s ügyét most tárgyalta a Váci Járás- bíróság dr. Ladányi István büntetőtanácsa. Bűnösnek mondták ki nagyobb értékű, mintegy 30 ezer forint üzlet­szerűen elkövetett lopás bűn­tettében. Elsőfokon háromévi, fegyházban végrehajtandó sza­badságvesztésre ítélték, s öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Szaporodnak, magasodnak a sokemeletes lakóházak. Most a Lenin út és Magyar utca kereszteződésénél szanálják a régi épületeket. Lakóik új, emeletes tömbökbe költöztek. Bútoraikat, ingóságaikat el­szállítva, az évek hosszú so­rán át megszokott gondosság­gal leengedték az ablakok re­dőnyeit, becsukták a kapukat. Utoljára körülnéztek a falak között és az udvaron, aztán az ingóságokkal dúsan megteté­zett teherautók, a kocsik, a kordék és taligák sora meg­indult új otthonuk felé. A bontás is megkezdődött. Előbb a magánerős — köz­hasznú szóval: maszek — majd jóval később a közületi. A laikus úgy véli, ha a volt lakók kártérítést kaptak, a kisajátított és már kifizetett épületek anyaga a vásárlót il­leti. A gyakorlat más. A ki­költözés utáni harmadnap reggelén itt is, ott is kitört ab­lakszemek meredtek az utcá­ra. Járványszerűen terjedt a „kór”. Alig telt egy hét, vala­mennyit tönkretette a beteg­ség. Egy másik baj is felütöt­te a fejét. Maguk az ablakok is, a tokok és az ablakszár­nyak is kezdtek eltűnni. Ezt látva az ajtók is fellázadtak. Usgyi, neki a világnak! Fa és vas, kis és nagykapu, cserép és csempe, csap és csaptelep csapot és papot faképnél hagy­va útilaput kötve a talpára, távozott. Amikor az utolsó mozgatha­tó darab is eltűnt, egy reggel­re munkások jelentek meg és drótkerítéssel sürgősen körül­zárták a területet. Nehogy a tárgyakat visszahozzák? Aztán őrt állítottak, aki éjjel-nappal éberen vigyázott. Akadtak rosszhiszemű nézők, akik vál­tig állították, hogy itt lopás történt, s hogy ez tetemes kára a városnak, az állam­nak, hogy ez pazarlás, gondat­lanság, meg ilyesmi. De mi­után egyetlen rongáló vagy tolvaj sem állt a sarkon táb­lával, bűnjelekkel a kezében, belátták, hogy már nincs mit tenni. Mondanunk sem kell, hogy a hivatalos bontás ezután úgy ment, mint a parancsolat. A tetőket, cserepeket, deszkákat, később az ép téglákat szorgos kezek bontották, s rakták ko­csira. A kanalas, karmos, la­pátos erőgépek végül elsimí­tották a területet. A járda ki­vételével, amelyre szép akku­rátusán rátolták egy ház romjait és gondosan ottfelej­tették. A hajdanvolt háztömb helyén sima tér található. A háztalanítási akció ezzel be­fejeződött. Végezetül már csak azt kel­lene megtudni, hogy legköze­lebb hol szanálnak, mert a szomszédnak kellene egy ab­lak a nyaralójába ... Bíró Ádám arra számítanak, hogy a hely­zet évről évre javulni fog. A deákvári lakótelepen jövőre felépül egy új, 60 személyes bölcsőde. Ezenkívül a születési arányszám is közrejátszik ab­ban, hogy a szükséglet és a lehetőség fokozatosan köze­lebb kerül egymáshoz. — Az 1980—81. évi óvodai felvételek lezárultak — mond­ta J'Jagy Géza, a városi tanács művelődési osztályvezetője. — Minden igényjogosult gyerme­két felvettük. Harminc kérel­met olyan kizáró okok miatt utasítottunk el, mint amilyen például az, hogy a gyerek a jövő év májusáig nem tölti be a harmadik életévét. Nem ve­hetjük fel a gyesen levők, vagy munkaviszonyban nem álló édesanyák gyermekeit, bár a háromgyermekes szülők eseté­ben ettől is eltekintettünk. Úgy vélj ült, hogy igen jelen­tős haladást értünk el, hiszen még a fővárosban is csak a gyerekek 86 százalékát fogad­ják be az óvodák, s a szak­emberek ezt már az ideálishoz közelítő aránynak tekintik. A város nyolc tanácsi és öt üzemi óvodájának befogadó- képessége összesen 1 ezer 575. A felvételi igény évente átlag 500, óvodáskorúinak a száma közel 2 ezer. Következéskép­pen többet kell felvenni, mint amennyit a hivatalos előírások szerint lehetne, s mivel ez a szülők munkába állásának, s közvetve a munkahelyi telje­sítőképességüknek is feltétele, ezért még soha senkit sem marasztaltak el az országban. Vácott az idén 1 ezer 951 óvo­dással számolnak, s szaknyel­ven szólva a gyermekintézmé­nyek telítettsége 124 százalé­kos. Ez az ára az idei megöl-* dásnak. — Nem mindenütt egyforma a helyzet — folytat­ta az osztályvezető. A deákvá­ri részen ma még nagyok a fe­szültségek. A Sirály utcai óvo­da kihasználtsága 136 százalé­kos. A Földvári téri lakótele­pen a Kölcsey utcai intézmény nem tudja kielégíteni ,az igé­nyeket. Ezzel szemben viszont a másik városrészben működő Hársfa utcai óvodába kevesebb gyerek jár, mint amennyit fo­gadhatna. Ezeken a gondokon próbáltunk segíteni azzal is, hogy a deákvári szülőik egy részét — lehetőleg azokat, akiknek munkába menet út­baesik —, arra kértük, hogy a belvárosi .óvodákba írassák be gyermeküket. Kisebb átcso- oortosításokra máshol is sor került. Hogyan tovább? Abban, hogy az elmúlt évti­zed óta fokról fokra javult a helyzet, az üzemek segítségé­nek, a szocialista brigádoknak is jelentős szerepük van. Az általuk nyújtott támogatásról, a sok-sok társadalmi munká­ról most sem feledkeztek meg a tanács vezetői. Noha a deák- várin kívül a közeljövőben e téren beruházás nem várha­tó, a segítség feltehetően a jö­vőben sem marad el. Más ten­denciák- is azzal biztatnak, hogy csökkenni fog a gyermek­intézmények zsúfoltsága, s 1983-ban már optimális körül­mények között dolgozhatnak majd a nevelők. Az épületen, a Korszerű berendezéseken és játékokon kívül ugyanis sok minden más feltétel is szüksé­ges a legkisebbek neveléséhez. A szabályok szerint például 25—30 lenet egy-egy ovodai csoport létszáma, s ennyi gye- reKKel két szakképzett ovoaai pedagógusnaa keli foglalkozni. A Sirály utcában a csoport­létszám is a legmagasabo lesz, s ezáltal kevesebb az ebben a korban nagyon fontos, egy főre jutó szeretet. Ezen változ­tatni kívánnak a jövőben, mint ahogy a pedagógiai munka fel­tételeként továnb javítják a szakképzett óvónők arányát. A megyei tanács döntése szerint a városi gyermekintézmények­ben nem dolgozhatnak szak­képzetlen óvónők. — A végre­hajtás nem azonnal és radiká­lisan értendő — jegyezte meg erről Nagy Géza. — Aki 20— 25 évet töltött már a pályán, akkor is gazdag tapasztalatok­kal rendelkezik, ha közben nem volt módja bizonyítványt szerezni. Ezt tiszteletben tart­juk. A fiatal pályakezdők ha­marosan befejezik, a tanulmá­nyaikat. Munkatársaink több­sége már képzett, s a jövőben az óvónő-szakközépiskolán végzetteket alkalmazzuk. Segítség Erőfeszítések, határozott se­gítőszándék jellemzi a tanács vezetőit a kérdés lehető leg­jobb megoldása érdekében. A jegyzetfüzet egy lapján ez áll. Ha a gyesen levő háromgyer­mekes kismama óvodáskorú gyermekei közül az egyiket sem tudják felvenni, akkor legalább fél napra, a délelőtti, órákban kell lehetővé tenni, hogy egy gyerek az óvodában lehessen. A szülőnek ez is nagy segítség. Kovács T. István Vox Humana után a KISZ-kórus története 1978-ban félezer példány­ban megjelent — a Híradás- technikai Anyagok Gyára köz- művelődési bizottsága gondo­zásában — a 40 éves váci Vox Humana története. A 72 olda­las, ízléses borítású kisalakú könyv szép sikert aratott szak­mai körökben. Most, ugyan­csak a HAGY patronálásával, hasonló kiadványban készül a váci városi KISZ-kórus histó­riája, Köszönetnyilvánítás. Ezúton fe­jezzük ki hálás szívvel köszöne- tünket rokonainknak, jó bará­tainknak, ismerőseinknek, a Váci Malom dolgozóinak, szomszéda­inknak, a Gödi TK Sportkör ve­zetőségének és labdarúgóinak, akik szeretett férjem, .édesapám, Olicsek Mihály ny. molnár teme­tésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára a szeretet virá­gait helyezték és szívünk mély fájdalmát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Moziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): július 10-től 13-ig délután és este a Földi űruta­zás című, színes, amerikai ka*- landfilmet játssza, III-as hely­áron, korhatár nélkül. Madách Filmszínház (Lenin út 60.): az előadások tataro­zás miatt egyelőre szünetel­nek. Kárpitozott bútorok, szekrénysorok, kiegészítő bútorok július 31-ig ÁTLAG 20% OS ÁRENGEDMÉNNYEL kaphatók A IVASZÁLY ÁRUHÁZBAN Várjuk kedves vásárlóinkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom