Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
Alkotnak, akik tanítanak A mindenséjpiez mérve magunkat Pest megye Arany János-díjas pedagógusai Fábri Mihály Pap György né Tegixapi lapunkban számoltunk be arról, hogy az idén négyen érdemelték ki a Pest megyei Tanács VB alapította Arany János pedagógiai díjat. A magas elismerést tanúsító oklevelek és emlékérmek átadását követő percekben beszélgettünk Fábri Mihály megyei felnőttoktatási szakfelügyelővel, a gödöllői gimnázium történelem- földrajz szakos tanárával, Pap Cyörgyné ceglédi óvónővel, s Csele Józsefnéval, a verőcemarosi iskola tanárával. Jártam abban, az épületben, ahol nagy költő volt büszke arra, hogy tanít. Nagykőrösi gimnázium: boltívek, éles fordulók, kétszárnyú ajtók az osztálytermeken, és valami különleges légkör, amelyből a múlt sugározza, a ma is változatlan felelősség-élményt: tanítani, csak egész életünk példájával szabad. Arany János az akadémiai piedes^tálig jutott, miközben örökké pedagógus maradt. S ma talán hangzatosak a mondatok, hogy generációk sora emlékezik hirdetett igéire, s nem divat tudni, hogy sokszor volt fáradt, nehezére esett talpon tölteni hosszú órákat és beszélni, beszélni, továbbadni a tudással egyenértékű hitet, hogy érdemes. Hogy érdemes tenni másokért, szellemünket nyitni a világ felé, mert a világ, ha jól nyitnak rá kaput, mindig befogadható. Arany János-díjakat adtak át pedagógusoknak. Ez az ő ünnepük volt, a pedagógusoké. A díjaknak rangot az ad, hogy tenni többet kell, mint általában okítani, információkat, tudást közölni. Több kell, ,,a minden- séghez mérve magunkat” kell tenni az emberformálásért, s majdnem mindegy, hogy a megyében hol. FABRI MIHÁLY megyei felnőtt- oktatási szakfelügyelő, egyben a gödöllői gimnázium történelem—földrajz szakos tanára. Legyint, ha kérdezem a paraboláról, amelyet sorsa rajzol: — Nem a helyzet, a munka értelmét kell keresni — mondja, miközben zavartan pillant a kitüntetését rejtő vörös dobozba. — Elmúlt 27 éve, hogy pedagógus vagyok: Hévíz- györkön, kezdtem tanárként és voltam a gödöllői városi tanács művelődési osztályának vezetője, tehát dolgoztam az államigazgatásban, most ismét gyakorló pedagógus vagyok a Török Ignác Gimnáziumban. — Pályája olyan, mint a Rozs- gyesztvenszkijt idéző Parabolikus ballada. — Igen. Tanítok ismét, hetenként két napot, de ezzel egyformán fontosnak érzem azt a megbízatást, hogy a megyében irányítanom kell a felnőttoktatást. — Végiggondolva munkájának, munkásságának történetét, mégis meglepő, hogy ötévenként új és új beosztásokat, más feladatokat vállal. — Pontosan. Ám, mindig a pedagógia területén, mert nekem ez az életfeladatom. Még a családommal — két pedagógus pályára készülő kislányom van — együtt szervezett kirándulásaimnak is mindig olyan célt szabok, hogy hasznosíthassam a látottakat a tanári munkámban. De tudom, hogy a kitüntetés pillanatában érzett, vagy megfogalmazott gondolataimra kíváncsi: nem tudok mit mondani, csak azt, hogy megtaláltam a helyem. PAP GYÖRGYNÉ ceglédi óvónő jobban küszködik a szavakkal, amelyek saját életút járói kikívánkoznak: — Véletlenül lettem, pedagógus, de azóta sem jutott eszembe, hogy más is lehetnék, hogy másfele is csábíthatna a világ, vagy a siker. A mögöttem lévő pedagógus-negyedszázad azzal telt el, hogy igyekeztem odafigyelni a modern idők követelményeire, De nem lettem hűtlen a gyakorlati munkához, mert íróasztal mögül sohasem érthettem volna meg a valós, korszerű követelményeket. Ez ösztönzött arra, hogy vezetőóvónőként. beosztottjaimat állandóan a tanulásra biztassam. Látja, ezzel is összefügg, hogy magam is állandóan tanultam, hiszen nem lett volna erkölcsi alapom munkatársaim ösztönzésére, ha én nem teszem ugyanazt És nemcsak a szakmai képzésre kell gondolni; legalább ennyire fontos a politikai látókör folyamatos szélesítése. Ezt is vállalnunk kell. Nem azért, mert elvárják tőlünk, hanem enélkül valóban képtelenek lennénk megfelelni a mai kor igényeinek. — Mindennek egyetlen értelme van: jobban kell tudnunk figyelni a gondunkra bízott gyerekekre. Sok múlik rajtunk: észre kell venni a gyerekek készségeit, adottságait, sőt a korlátokat is. Hatalmas felelősség van az óvónők vállán, hiszen a legfogékonyabb és a legsérülékenyebb korban kell útjukra indítani az apróságokat. — Pedagógusnak lenni: hivatás. Ezt magyarázom a 21 éves fiamnak is, aki jelenleg képesítés nélkül dolgozik a törteli iskolában. CSELE JÖZSEFNÉ magyar—történelem szakos tanár. A felszabadulás évében kezdte hivatását a dabasi Csele Józsefné járásban, Alsónémedin, Jelenleg a váci járásban, Verőcemaroson tanít. A pályakezdés óta alapvetően változtak munkakörülményei. Kísérletező pedagógusként tartják nyilván a megye oktatásügyére figyelő szakemberek. — Az Országos Pedagógiai Intézet által kezdeményezett nyelvtaniprogramozó oktatási kísérletben vettem részt először, aztán a Tudományos Akadémia történelemoktatási új módszereinek kidolgozásában, s most legutóbb az ,,új magyar” tanítási módszerek kikísérletezésében. Tulajdonképpen azt sajnálom, hogy nem most vagyok kezdő pedagógus. Szép lenne most. a friss módszerekkel kezdeni. Nem grammatikát tanítani, hanem az anyanyelvet. Számomra nem létezik nagyobb boldogság, mint tanítani. Hirtelen csak ennyit: négy társadalmi, illetve politikai testületben vállalt funkciót, tagja a nagyközségi pártbizottságnak, a végrehajtó bizottságnak, a pedagógus pártalap- szervezet vezetőségének és a járási népi ellenőrzési bizottságnak. Közben tanít, előadásokat tart a pedagógusoknak és kísérletezik. El tudja választani a közéletet, benne a hivatást és a magánéletet? — Nem. Ez eredendően egységet alkot az én hétköznapjaimban. Látja, hivatásunknak élni annyit jelent, mint hobbiként, kedvtelésként áldozni magunkat a hivatásunknak. Akár mindannyiunknak útravaló lehetne Csele Józsefné utolsó mondata: Arany János-i hivatástudat szerint diktálnak élni ezek a gondolatok : magunkat a mindenséghez mérve kell tennünk az emberformálásért, s tulajdonképpen mindegy, hogy a megyében hol. KRISZT GYÖRGY Falusi utca Balázs Kornélia festménye Sok a kérdés. Az izgalmas kérdés. Miként alakult az építőanyag- ipar helyzete, ha fejlődése lelassul, nem okoz-e majd ellátási gondokat ez a lakosságnak? Vagy: ha kevesebb lesz a beruházás, miként módosulnak az építőipar feladatai? Csökken-e a lakásépítkezés is, s ezáltal a házgyárakban kevesebb elemnek keli-e készülnie? És egy, a népgazdasági egyensúly szempontjából igencsak lényeges kérdés: növekszik-e az építőipar exportja? Lehetséges-e ma válaszolni _ ilyen és ehhez hasonló kérdésekre? Igen, lehetséges. Ez bizonyosodott be azon a kétnapos tájékoztatón, vagy nevezzük baráti beszélgetésnek, amelyet néhány nappal ezelőtt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vezetői tartottak — az országban megjelenő megyei lapok szerkesztői és munkatársai részére. Az is igaz, napjainkban még nem kevés a feltételes mód, a VI. ötéves terv még készülőben van. Versengésre kényszerülnek Jantner Antal miniszterhelyettes nem titkolta a várható gondokat. Jelentősen csökken az építkezések száma, a szükségesnél kevesebb pénz jut fej les z lésre -bér uh á zás ra és a bérek emelkedésének sem lesz reális alapja. Viszont megszűnik az építési igények és a szűk kapacitás miatti feszültség — kivétel ez alól a főváros és Pest megye, legalábbis a következő egy-két évben —, tehát nagyobb hangsúlyt kap a minőségi munka, az építkezések előkészítése. Az építővállalatok versengésre kényszerülnek, a jelenleginél sokkal nagyobb szervezettségre lesz szükség. Arra is számítani kell, hogy csupán új létesítményből készül majd kevesebb, egyúttal o fenntar- tási-f elújít ási-karbantartási munkák megsokszorozódnak. Erre is át kell tehát állniuk a vállalatoknak: szemlélettel és eszközökkel egyaránt. Fel kell ugyanakkor készülniük határon kívüli munkák vállalására is: a cél nem csupán megrendeléseket szerezni, hanem kifogástalan minőségű épületekkel kell bizonyítani a magyar építőipar hitelét. E sorok írójának módja -nyílt egykét konkrét kérdésre is választ kérni, olyanokra, amelyek igencsak foglalkoztatják egy-egy városunk, településünk közvéleményét. — Országos jelenség-e, hogy az építőipari vállalatok már olyankor megtartják a műszaki átadást, amikor jószerivel még nincs is kész a belső szerelési munka, s utána még hónapokig dolgoznak a kivitelezők? A felettes szervek miért nézik ezt el, hiszen úgy tűnik a terv- teljesítés kozmetikázása felett hunynak szemet? A műszaki átadás miért nem valóban kész lakásokat jelent, mint a környező szocialista államokban? És a felelet: — Nem országos jelenség. Ahol a beruházók és a megbízók megfelelő eréllyel megkövetelik a jó munkát, ott az építők is kénytelnek betartani a szerződésben vállaltakat. Egyébként ez tavaly a második félévben már Pest megyében is tapasztalható volt, a megyei állami építőipari vállalat a tervezettnél közel 300 lakással kevesebbet tudott átadni, a szigorúbb követelmények miatt. Idén. s a következő időszakban még nehezebb lesz a PÁÉV helyzete. Ha nem készül el az előírt idő alatt a hiánypótlási munkákkal — ez 30 nap —, eeyszerűen más kivitelezőt keres a beruházó. Akár medvén kívülit. Mert lesz elegendő építőipari kapacitás. Jut pénz a DCM-rc Az építőanyagipar fejlődési üteme ugyancsak lelassul a VI. ötéves tervidőszakban. Legfőbb gond — mint Trefil István főosztályvezető méxállaoította —. hogy eladósodott az építőipar. Valójában nem hogy új beruházásokra nem telik majd. az is kérdéses, a meglevők fenntartására. felújítására lesz-e pénz. 1972 óta hazánkban megháromszorozódtak az építési-beruházási költségek, s igen nagymértékben nőttek az energiaárak is. Ugyanakkor, ma sem reálisak méa az építőanyagok árai, például téglát csak jelentős áUami költségvetési támogatással lehet gvártani. Közel kétmilliárd kisméretű tégla az éves termelés, igény is van ekkora mennyiségre. Az eredeti elképzelések ellenére az elavult téglagyárakat sem lehet felszámolni, csupán megkísérlik valamelyest javítani a munkakörülményeket. Solymáron például muszáj korszerűsíteni a régi téglagyárat, ez szerepel is a minisztérium fejlesztési elképzelései között. Ma még nem sikerült felmérni, hogy mennyi cementre lesz szükség a következő években. Űj gyár építése nem indokolt, nincs is rá anyagi fedezet. A cél, a meglevőket jobban kihasználni. Néhány olyan üzem további működéséről is döntés született — például Tatabányán és Selypen —, amelyek leállítását határozták el korábban. Az is tény, csakis e gyárak dolgozóinak áldozatvállalása, a rossz körülmények megértése teszi ezt lehetővé. Nagy- rekonstrukcióra szorul viszont a váci Dunai Cement- és Mészmű. Kérdésünkre elmondta a főosztályvezető, hogy első ütemben a mészkőbányát korszerűsítik, azután következnek a berendezések, a kemencék. És még két Pest megyei hír: gépesítik a szobi kavicsbányát és Kiskunlacházán sem áll le az új kavicsbánya létesítése. Sokakat érint, érdekel: várható-e a csempe és a szaniter mosdó- és W. C.-kagyló ellátás javulása? A jelenlegi csempehiány okát egyértelműen az idézte elő, hogy a Finomkerámiaipari Művek romhányú gyára nem dolgozik megfelelő ütemben. Tavaly a művek összes csempe termelése 3,3 millió négyzet- méter volt. Az új romhányi gyár egymaga 3 millió előállítására alkalmas, ha már teljes kapacitással üzemel. Akkor a választék is bővül, jobban kielégítik az igényeket. Ami pedig a szanitert illeti: egyelőire lengyel importtal pótolják a hiányt. Elemek — magánépítőknek Bársony János, az építőipari főosztály vezetője sok érdekes adattal vázolta a hazai építőipar helyzetét. Néhány ezek közül: a szocialista szektorban 350—360 ezren dolgoznak, ám az állami iparban mindössze 125—130 ezer ember. (Pest megye kimondottan rossz helyzetben van, a PÁÉV a megyei feladatoknak csak egyötödét végzi el.) Sok tehát a különféle társulás, a szövetkezeti vállalkozás. Ezek irányítása, szervezése viszont nem megfelelő, központilag megoldhatatlan. Magyarán: szétforgácsoltak az erők, az eszközök. Az állami lakás- építkezéseknél a fő gond az ütem- telenség, a ciklikusság. Pedig az éves árbevétel 45 százalékát az első félévben kellene elérniük a vállalatoknak. Mi lesz a házgyárak további sorsa? Erre is kitért a főosztályvezető. Miután csökken a lakásépítési ütem, csak akkor biztosítható kapacitásuk kihasználása, ha módot keresnek arra, hogy a magánlakásépítők is felhasználhassák elemeiket. Mégpedig elérhető áron! A lecke megoldása nem lesz könnyű. Az eredeti termék kiváló Választ kértünk természetesen arra is, mit határoztak a dunakeszi házgyárról az iparág irányítói. Nos, a számított nagy felújításra egészen bizonyosan nem lesz pénz, azt azonban vizsgálták, hogyan lehetne használhatóvá, működőképessé tenni az elavult berendezéseket. Előzetes számítások szerint, legfeljebb 150 millió forint juthat a gyár rekonstrukciójára. Pilisvörösváron készül a nagy port felkavaró TERRANOVA-ne- mesvakolat, az üzem kapacitását nem tudják kihasználni, pedig létesítése nem volt olcsó. Kell-e ez a termék az építőiparban, jó-e, s ha igen, miért nem segítik elteljedését az országban? — kérdeztük Bársony Jánostól. Megtudtuk: az eredeti termék kiváló — osztrák licenc alapján gyártják —, csak a pilisvörös váriak munkájával van valami baj. A nemes vakolat minősége egyelőre ugyanis egyenetlen, sőt, esetenként előfordult, hogy felhordása után rövid idő alatt teljesen elvesztette eredeti színét. (A szünetben nyíregyházi felhasználók panaszolták el: nem egyszer még kezelési utasítást sem találnak a vevők a termék mellett.) DODÖ GYÖRGYI Lesz elég cement, csempe, kavics... Kérdőjelek és az építőipar
