Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-26 / 148. szám
rrsr m KCYM 1980. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK ASATAS Római lilla Harmadik-negyedik századi római villa maradványait tárták fel Fertőrákos határában a napokban befejezett ásatáson a győri és a soproni múzeum kutatói. A római emlékekre a helyi termelőszövetkezet dolgozói hívták fel a szakemberek figyelmét, amikor a talaj munkák során különleges köveket, oszloptöredékeket forgatott ki a földből az ekevas. A régészek mintegy másfél méter mélyen a föld alatt megtalálták a mészkő oszloptöredékeket, a villa zárt udvarát határoló oszlopsor darabjait, s feltárták az épület terazzópadlós és padlófűté- ses szobáit is. Igen jó állapotban maradt meg a villa hideg vizes, langyos és forró fürdője. A gazdag leletanyagban szereplő halászeszközök, szőlőmetsző kések arról tanúskodnak, hogy az itt élő rómaiak kihasználták a Fertő-tó közelségét halászatra, és szőlőműveléssel is foglalkoztak. A leleteket a soproni Liszt Ferenc Múzeumban restaurálják, majd a fertörákosi falumúzeumban kiállítják. PEDAGÓGUSTANÁCSKOZÁS VÁCOTT Integráció az óvodákban Egy évtized nem csekély idő az ember életében, s napjaink rohanva változó világában. Kiváltképp pedig a nagyon is fejlődő pedagógiában: nagy változások férnek ennyi időbe. Talán ezért nagy fontosságú az a tanácskozás, amelyen tegnap 400 pedagógiai szakember — Pest megyei vezető óvónők, óvodai felügyelők, a megyei tanácsi s a járási-városi művelődési oszztályok munkatársai, vezetői — vetett számot a tíz esztendő alatt megtett úttal, az óvodai helyzet változásával, a nevelőmunka eredményeivel és gondjaival, feladataival. Több hely A tanácskozást 10 órakor dr. Novak István, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának vezetője nyitotta meg az iménti gondolat jegyében, majd Farkas Lajosné, a Pest megyei Tanács művelődési osztályvezető-helyettese tartott előadást. Ennek néhány gondolatát ismertetjük. JEGYZET Varázspálca helyett NEHÉZ A GYEREKEKET magunk köré vonzani, játszani velük. Éppen ezért jó, hogy az előadói konferencián megismerkedtünk a népi játékokkal. S, hogy egyáltalán, a csoport munkája miért fontos? Én Dobásról jöttem a főiskolára, oda is megyek vissza államvizsga után, s azt hiszem, nemcsak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel is meg kell találnom a kapcsolatot. Szeretném kipróbálni magam: át tudom-e adni az ismereteimet másoknak is? — A fenti szavak a Zsám- béki Tanítóképző Főiskolán hangzottak el, egy másodéves diáklány, szájából. A csoport, amelyről szó esett, az itt működő hallgatói TIT-csoportot jelenti, az előadói konferencia pedig azt az eseményt, amelyre a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pest megyei Szervezete rendezésében a közelmúltban került sor a főiskolán. Megfelelő létszámú érdeklődő diák található a főiskolán, így a hallgatói TIT-csoport munkája^ folyamatos és tartalmas. Mi sem beszél erről meggyőzőbben, mint az a lista, amelyet dr. Kovács József tanszékvezető főiskolai tanár, a csoport vezetője tesz elém. Három évvel ezelőtt, 1977-ben alakult meg a csoport, tagjai — jelenleg mintegy negyvenen vannak — igen komoly elméleti képzést kapnak. Megismerkednek az előadások szervezésének módjával, a didaktikai szempontokkal, a különböző területeken vendégelőadók segítségével mélyítik el tudásukat. Járt körükben például Wacha Imre, Deme László nyelvész, Bárányt Ferenc költő, Merényi Judit, Szersén Gyula, a koppenhágai énekkar. Igen, de kinek, miért van szüksége arra, hogy a fiatal tanítójelöltek az ismeretterjesztés módszereivel ismerkedjenek? Egyrészt — ahogyan az első sorokból kiderülhetett — maguknak a diákoknak. A legtöbben a megye kisközségeiből jöttek s minden valószínűség szerint a főiskola elvégzése után ott is kezdenek tanítani. Már most megszerzik azokat az alapismereteket, amelyek segítségével később az iskolai munka mellett a felnöttnevelés aktív részesei is lehetnek. Elsősorban a népművelésszak-kollégiumosok számára fontos ez, hiszen ők a tanítás mellett esetleg művelődési házat, klubkönyvtárat vezetnek majd, de az ismeretterjesztő munkába be kell kapcsolódniuk a többieknek is. Különösen ott, ahol a faluban nincs főállású népművelő könyvtáros — vagy ahol ilyen jellegű intézmény sincs, s feladatait az iskolának kell ellátnia. Ezzel már a második okhoz érkeztünk: a faluközösségeknek van a legnagyobb szükségük arra, hogy szót értsenek a pedagógusokkal, hogy ismereteiket ne csak a televízión, rádión, sajtótermékeken keresztül gyarapítsák, hanem a közvetlen találkozásokon, előadásokon, vitákon is. És — paradox módon — éppen a tömegkommunikációs eszközök megnövekedett szerepe miatt van szükség sokoldalúan képzett előadókra. A televízió vonzóerejével versenyezni nehéz — mégis versenyezni kell, mert sokkal hatásosabb a beszélgetéseken való aktív részvétel, mint a passzív ismeretszerzés. Ezt persze nemcsak a zsámbéki főiskolán tudják, sőt, Pest megyében nemcsak ott, hanem a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen és a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán is működik hallgatói TIT-csoport. Tudatos törekvés hát, hogy a különböző értelmiségi rétegeket már a diákévek alatt bekapcsolják a munkába. Ez pedig azt jelenti, hogy a TIT Pest megyei Szervezete nagy gondot fordít az utánpótlásra, tagjai számának növelésére. Törekvését, ha a megye mintegy egymilliós lakosságára és a jelenlegi kétezres TIT-tag- ságra gondolunk, csak helyeselni tudjuk. Azt is, hogy nemcsak elvileg törekedik erre, hanem előadók küldésével, különböző módszerek, formák megismertetésével a gyakorlatban is segíti a főiskolai TIT-csoportok mun- káját. S HOGY MINDERRŐL miért éppen most, a vizsga- időszak vége felé érdemes szólni? Azért, mert a nyár, a vakáció lehetőséget ad arra, hogy a diákok a megszerzett ismereteket már most hasznosítsák, a végzősök pedig — Zsámbékon például húsz TIT-tag végez az idén — szeptembertől már valóban az életben, éles helyzetben folytathatják a munkát. A közösség segítségére van szükség ahhoz, hogy — ahogyan az egyik diáklány fogalmazott — a tudás varázspálca lehessen kezükben. P. Szabó Ernő Tíz esztendeje megyénkben 16 ezer 99 óvodai helyet tartottak számon, s a statisztika ez év január elsején 25 eZer 375-ről ír már. Az évtized kezdetén csupán az óvodás korúak 50,7 százaléka részesült óvodai nevelésben, most arányuk megközelíti a S0 százalékot. S hogy mennyien vannak? Az idén 41 ezren. Nyilvánvaló, hogy még ma is nagy tehát az óvodákban a Zsúfoltság. Érthető az oka is, mert mostanság tetőzik a demográfiai hullám. Ez az egyik magyarázata annak, hogy az elmúlt őszön is 3 ezernél több volt a megyében az olyan kénytelen-kelletlen elutasított óvodai felvételi kérelem, amely alaposan indokolt lett volna, hiszen a gyerekek mindkét szülője dolgozott. Noha a következő években kevesebb gyerekkel kell számolni az óvodákban, még mindig 40 Pest megyei településen szükséges az óvodai helyek számának ' gyarapítása. Természetesen nem elég a Hely, szakember is kell. Megyénkben 2124 óvónő dolgozik, s közülük 224-en képesítés nélküliek. Magas ez a szám, még akkor is, ha figyelembe vesszük: 129 képesítetlen óvónő már megkezdte vagy idén kezdi sZakmai tanulmányait. Program szerint Ugyancsak évtizedes a múltja az óvodák pedagógiai tevékenységét meghatározó nevelési programnak. Ahogy az előadó fogalmazott: ma már ott tartanak, hogy a programok végrehajtása során az eredmények fokozásának, a tartalmi munka finomításának időszakát élik a pedagógusok. 1976-ban az Oktatási Minisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet közösen vizsgálta a nevelési program alapján végzett pedagógiai munka minőségét. Az országos tapasztalatok is azt mutatják: a program szerinti nevelésben részesült gyerekek jól alkalmazkodnak az iskolai közösséghez, megfelelő értelmi fejlettséggel, akarati tulajdonságokkal és manuális készségekkel rendelkeznek. Önállóságuk, érdeklődésük, esztétikai fogékonyságuk, teherbírásuk jó clap a későbbi általános iskolai nevelésükhöz. Ha a megye óvodai nevelési eredményeit és gondjait egybevetjük az országéval, összecsengenek ezek. így például megyénkben is igaz: az óvodai nevelés folyamatában a jövőben is nagy figyelmet kell fordítani a gyermekek erkölcsi nevelésére, a munkára szoktatásra, a testi és az anyanyelvi nevelésre, s általában a pedagógiai módszertani kultúra fokozására. Nagyobb egységekben öt esztendeje 103 nagy létszámú óvoda vezetőit függetleníthették, a többiek azonoan a mai napig is úgy végzik vezetői teendőiket, hogy közben a gyerekek csoportjaival is foglalkoznak. Részint ez indokolja az ősztől várható szervezett változást: az óvodák integrációját. Ma még nem ismeretes a pontos szám, de mintegy 100 kislétszámú óvoda kerül köZös ig~zgatás alá. S ha már a jövőnél tartunk, nézzük még e változás néhány indokát: ‘ megesett, hogy az egymás melletti két kis óvoda egyikéből többen is megbetegedtek vagy gyesre mentek, s a szomszéd óvodá. ból nem jöttek segítségre, így az előbbi gyermekintézményben olyan kevés óvónő maradt, hogy nem akadt minden gyermekcsoportnak gazdája. Másutt, ugyancsak közeli kis óvodák egyikében, tapasztalt és képzett, másikában képesítés nélküli óvónők neveltek. Nyilvánvaló, hogy a gyermeknevelés ilyen szélsőségeknek nem tehető ki, ezért várható aZ intézkedés nyomán az óvónők változó munkahelyen történő alkalmazása ősztől. Hogy nem kis fontosságú kérdésekről esett szó, azt tanúsította az a 39 kérdés, hozzászólás, amely a tanácskozáson, az előadás utáni konzultáció során elhangzott, s javarészt az integrációval, szervezeti kérdésekkel foglalkozottV. G. P. ÖRÖMTELI ÍZLÉSYALTOZAS Sínen a Locomotív GT Az alapító tagok közül csupán egy maradt: Presser Gábor. Elsőként az örökmozgó Frenreisz Károly hagyta el az LGT-t, majd követte őt a ritka tehetségű gitáros, Barta Tamás és a dobos, Laux József. És jöttek az új fiúk: a fanyar humorú és sokoldalú Somló Tamás, a kamaszos könnyedségű Karácsony János és a (majdnem) Kojak-frizu- rás Solti János. A mostani Locomotív-társulat nem régen állt ősze, mégis úgy tűnik: mintha mindig együtt muzsikáltak volna! Legutóbb a Műszaki Egyetem E-épületében láthattuk viszont Presseréket, s az LGT újólag bizonyította klasszisát. A beatnemzedék egyéniségei elnevezésű pályázat gálaműsorán ugyan seregnyi más sztár is fellépett, mégis a legviharosabb sikert a Locomotív GT aratta. A pályázatot egyébként a Magyar Ifjúság hetilap írta ki, s az olvasóktól a legtöbb szavazatot kapott hírességeket hívták meg az egyetemi fesztiválra. A kiválasztottak között szerepelt Moldova György, Koncz Gábor, Sugár András, Faragó Tamás, és persze helyet kaptak a listán a legnépszerűbb popzenészek is. Az LGT-kvartett parádés programmal hálálta meg. hogy a pályázók rájuk is gondoltak. Műsoruk az őket hallgatók számára sokáig emlékezetes marad, hasonló színvonalú összeállítást a hazai poptörténet mintegy másfél évtizede alatt csak nagyon ritkán élvezhettünk végig. Tökéletes mesterségbeli tudás, bravúros együtténeklés, invenciózus muzsika, remek dalszövegek jellemezték a Locomotív produkcióját. A popszakmában járatosak, persze megróhatnak bennünket: mindezt csupán most fedezzük fel? Nem erről van szó. Az LGT- muzsikusok magas fokú fel- készültségéről már eddig is tudtunk, ami most a különlegességet jelentette, az a fantasztikus közönségsiker. Korábban az LGT nem számított közönségzenekamak, noha zenei berkekben jó ideje az első számú együttesnek tartják a Presser-féle csapatot. Sokakat meglepett hát, hogy a szóban- forgó gálaműsor során az LGT-nek nemegyszer csupán az alapot kellett játszania, az énekszólamot a nézők vállalták magukra. A krónikás örömmel szemlélte a tomboló sikert, annál is inkább, mert a hallgatók végre egy olyan együttest ünnepeltek, amely valóban rászolgált az ovációra. Hasonló szeretetáradatban eddig a kevésbé képzett zenekarok részesültek, azok, amelyek frenetikus sikerét jórészt az okozta, hogy a köréjük tömörült fiatalok inkább a balhé kedvéért, mintsem a zenei élményért jártak a koncertekre. Hogy most az LGT-nek is kijutott az ovációból, azt talán tekinthetjük a fiatalok örömteli ízlésváltozásának. Ezért fogadtuk jó szívvel nem csupán a Locomotív megszokott, remek produkcióját, hanem a közönség meglepően kedvező reakcióját is. Hegyi Iván HE1I FILMJEGYZET Egy másik férfi és egy másik nő James Caan és Geneviéve Bujold, az Egy másik férfi és egy másik nő című film főszereplői Ha egy filmrendezőnek sikerül egyszer valami nagy kiugrással felhívni magára a figyelmet, előfordulhat, hogy a sikerből nyűg lesz, mert később aztán folyton azt a bizonyos filmet kérik rajta számon. Valami ilyesmi történt a francia Claude Lelouch-sal is. Hiába rendezett összesen vagy huszonegynéhány filmet, a közönség mégis egy filmjére emlékszik igazán, az 1966-ban készült Egy férfi és egy nő című alkotására, Annie Girardot és Jean-Louis Trintignant főszereplésével. Ez a modem környezetbe helyezett, de alapjában véve a klasszikus romantikus mesék nyomdokain haladó történet azóta is „a” Letoueh-film sokak szemében. Minden egyéb munkáját ehhez mérik, akarva-akaratlanul is. Ez pedig — nagyon valószínű — roppant nyomasztó lehet Lelouch számára. Nos, mit lehet tenni, hogy egy rendező megszabaduljon az efféle bélyegtől? Sok mindent — többek között azt, amit Lelouch tett, hogy tudniillik megcsinálta az Egy férfi és egy nő újabb variációját. Az eredmény, mint minden utánérzés esetében, fölöttébb vitatható. Vitatható mindjárt az, hogy Lelouch. talán a retro- és nosztalgia-divatnak hódolva, visszahelyezi az új történet időrendjét a múlt század hetvenes éveibe. Mással ugyanis aligha indokolható, miért kell a francia nő, Jeanne, és az amerikai férfi, David párhuzamosan futó, majd természetesen összefonódó történetét az 1870-es Párizs (a Kommün Párizsa) és az 1870-es amerikai Vadnyugat kulisszái közé helyezni. Ez a két ember éppúgy egymásra találhatna akkor is, ha a sztori a mában játszódik. Még a foglalkozások és a helyszínek is maradhatnának: Jeanne férje nyugodtan lehetne most is művészhajlamú fényképész, David lehetne most is állatorvos; Francist, a fényképészt most is lelőhetnék zord és a fotók nyilvánosságát nem nagyon kedvelő rablók; David feleségét most is megerőszakolhatnák kóbor bűnözők, s meg is ölhetnék annak rendje és módja szerint; Jeanne és David gyerekei éppúgy nevelkedhetnének ma is egy bentlakásos iskolában, s ez az iskola éppúgy alkalmas helyszín lehetne a szülők találkozására és vonzalmuk elindulására, mint az 1870-es amerikai vadnyugati kisváros intézete. Szóval mindent át lehetne tenni a mába is, és a történet akkor sem veszítene jottányit sem az érzelmességéből, a megindító tónusaiból, sőt, az itt-ott fellelhető irónia talán még erősebb is lehetne, mint most. Lelouch azonban úgy véli, ez a vadnyugati filmbe oltott romantikus szerelmi história így is megfelel arra a célra, hogy elszórakoztassa és elandalítsa a nézőt — s az se baj, ha ezt meglehetősen elnyújtott formában teszi, hiszen a film jó két óra időtartamú. Aki szeret elérzékenyül- ni a moziban, az kedvelni fogja ezt a filmet. Aki szívesen néz westernt, az se csalódik. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, jók a színészek (Geneviéve Bujold mint Jeanne, James Caan mint David, Francis Huster mint Francis), szép a fényképezés — és ezzel körülbelül minden jótel is mondtunk erről a filmről. Szegfű vodkával Tulajdonképpen akár egy magyar úgynevezett kiemelt beruházáson is játszódhatna ez a film. Mert ugye nem kell a szomszédba mennünk, ha rossz munkaszervezést, basáskodó főnököt, lógó munkásokat, ügyeskedő brigádvezetőket akarunk látni. Nálunk is bőségesek (sajnos) a példák az anyagpazarlásra, a rossz minőségű munkára, a helyét meg nem álló vezető felfelé buktatására. A hazájában kitűnő dokumentumfilmjei révén ismert lengyel rendező, Janusz Kida- wa tehát valami olyasmibetalált bele Szegfű vodkával című (első) játékfilmjével, ami nem csak Lengyelországban lelhető fel. Ilyképpen a film nagyon is figyelemre méltó — lenne, ha nem sújtaná súlyosan a publicizmus és a didak- ticizmus, más szóval: a bíráló hangvételű vezércikkszerűség, valamint a kioktató tanmesejelleg. Kidawa ugyanis úgy adja elő mondanivalóját, hogy a néző mindvégig érzi ugyan, hogy itt valóban fontos dolgokról van szó, hogy valóban felháborító a lazaság, a felelőtlenség, a basáskodás, a szegfűcsokorba rejtett vodkás- üveggel folytatott ügyeskedés, a szesztestvéri egymásraboru- iások a munkahelyen, munkaidőben, valóban kinyílik a bicska az ember zsebében az anyag- és energiapazarlás láttán — de ez a hibalista nem áll össze filmmé, mert nem sikerül a bíráló mondanivalót hús-vér alakok igazi emberi konfliktusában filmre vinni. A Szekfű vodkával így mélyen alatta marad saját szándékainak, s ami igazán jó benne, az nem más, mint egy hatalmas ipari építkezés időnként lenyűgözően szép dokumentumképsora — azaz a dokumentumfilmes Kidawa kezenyoma. Talán jobban sikerült volna ez a film, ha igazi forgatókönyvíró készíti el a film alapanyagát, s nem Kidawa állítja ösz- sze, nagy anyagismerettel, de kevés írói készséggel. Talán az ördög Ellentmondásos érzéseket vált ki a nézőből a francia Robert Bresson filmje. Hőse egy kamaszfiú, Charles, akit egy éjszaka a saját kérésére agyonlő a barátja egy párizsi temetőben. A film e tett „előéletét” próbálja felvázolni. Megtudjuk, hogy Charles képtelen élni ebben a világban, lassan leválik róla, mint a levél az ágról, és tulajdonképpen ez a negatívum az egyetlen pozitívum az életében. Egy életforma, egy társadalmi rend egy nemzedék szomorú helyzetét ábrázolja Bresson. Kérdez és megmutat, de a válasz- szál adós marad. Takács István
