Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-15 / 139. szám

OLYAN IGAZI BÚCSÚ VÁCOTT Anyósfuttatótól a dorombig A kompállomástól felfelé baktatva a Bartók Béla ut­cán az első akadály a jegy­váltás. Űjabb tömörülés a lá­dák körül, ahova a belépő­jegy szelvénykéjét bedobva ma még mindenki a nagyma­rosi telek boldog tulajdonosá­nak álmodhatja magát. Hol­napig, a telek kisorsolásáig. Húsz lépés után újabb so­rompó. A nyakigláb srác, fe­jén Sombrérónak is beillő szalmakalap ül. Nagy a ka­lap. Jószerivel a füle tartja, azért nem csúszik orráig. Kezét felemelve megálljt int. S máris elkiáltja magát mu­táló kamasz hangján: Tessék, tessék, ingyen van, vásárfiát adok. Csak a kezét kell ki­nyújtania: Kinyújtom. Vásár­fiaként a Váci Búcsú prog­ramfüzete simul kezembe. Rekkenő a hőség Az ember árnyékba mene­külne. De menekülésre itt nincs mód. Lépésben lehet csak haladni, délután két óra előtt akkora a tömeg. Pedig csak kettőkor kezdődik a bú­csú, a komédiázás, a vidám forgatag. Legalábbis ezt ígé­ri, ezzel csalogat a műsorfü- zet. Asztal, asztal mellett a Bartók utcában. Gyöngyöt, raffinált díszeket, papucsot, sarut, strucetollat, árvalány- hajat, sörös krigliket, török­mézet, kékfestőt kínálnak az alkalmi árusok csöppnyi asz­talaikon. Asztalok? Ingatag tákolmá­nyok. De az alkalomnak meg­felelnek! Az egyiket a gye­reksereg visítva állja körül. Manócska, Mazsola, Ugrifü- les — a tévéből jól ismert és szeretett figurák köszönnek vissza rájuk. A hároméves szöszke Évike, aki Budapest­ről érkezett vásárol. Fonott kis kosárkájában helyet ke­res Mazsolának. Majd egy váratlan mozdulattal Mazsola mellé besöpri Manócskát is. Majd csöppnyi keze téved­hetetlen ül lecsap egy rongy­babára. Az ám, a rongybaba. Amerre csak nézek, minden második gyerek markában szorongat egyet. Harminc fo­rint. Szépek, ötletesek. Nehezen vergődik el az em­ber az utca végéig. Vidám forgatag, vásárlási láz. Min­denki valamit szeretne ma­gával vinni a búcsúból. A vásárosok utcájából. Olyan vásárfiának válót. Söröskrig- Lit, kékfestőt. A kartonok is vonzzák a nézgelődőt, a vá­sárlót. A doromb, a nádi­síp, gyorsan eltűnik az aszta­Ez még nem az igazi! Amikor a kép készült, csak fél egyet mutatott az óra. S kettőkor nyílt a búcsú. Ugyanezen a területen ötször ennyien tolongtak Halmágyi Péter felvétele lókról, hogy a bőröndök mé­lyéről újabbakat lehessen elő­varázsolni. A miska kancsót is vagy öten gusztálják. Ki­derül, Szolnokról hozta őket a busz a váci búcsúba. Sok mindent lehet Anyósfuttató a szépen esz­tergált fakanál. Van is vásár­lója elég. Igaz, a rajtuk levő felirat kicsit vaskos, netán sér­tő. Bár úgy hírlik, búcsúban sok mindent lehet és szabad, tréfás vásárfiát is vinni. A te­nyérben elférő korsók a ka­kukk, a bagoly hangján szó­lalnak meg. Üveggolyók több méretben. Nemcsak az apra­jának kellenek, hanem a fel­nőtteknek, a deresedé hajúak- nak. Valamiféle nosztalgia a gyermekkor után vonzza őket a parányi sátorhoz. Tükröm- tükröm mondd meg né''em — talán ezzel a rejtett go dolat- tal veszik kézbe a dísze ? bőr­be foglalt tükröket a kamasz­lányok. S nem képmásuktól, megriadva teszik vissza a he­lyére. Nem. Az árát sokall­ják. Ha élne, még a nyelve is ki­lógna a hatalmas barnamaci­nak. De szerencsére kitömve került ide, a gyerekek nagy gyönyörűségére, örömére. Igaz, nem egyedül, hiszen társaságában a molnárgörény, a héja, a vadmacska és a borz is ott van. No, meg egy mo- torbocikli. Tapogatják is a srá­cok, mérlegelik, érdemes-e ezért rejtvényt fejteni, hiszen a Búvár című újság fődíja. A Március 15. tér egyik oldala az első pillanatról a másikra járhatatlanná válik. Lépésben sem lehet itt haladni. A disz­kószámok ide vonzották a ti­zenéveseket. Giccskiállítás Csak innen meneküljünk — hallom egy férfi hangját. Miért? — kérdezem tőle. Szőr­mék, bundák, ködmönök ebben a kánikulában? Ha rájuk né­zek, úgy érzem, nem harminc­hat fokot mutat a hőmérő hi­ganyszála, hanem ötvenet — mondja nevetve a Csepel Vas- és Fémművek lakatosa, Weisz Ferenc. Legtöbbünk bánatára a giccskiállítás csak késő dél­után nyitott. Pedig az éles sze- műeknek díjat ajánlottak, akárcsak a zsákbamacskánál. Lehet a váci búcsúban nevet­ni, enni, venni, komédiázni. Egy szóval, érdemes elmenni. S aki a vidám tülekedést ke­rüli, azt hinta, forgó, céllö­völde, alkalmi árusok sátrai várják a Duna-parton is. Nádi sípok, dorombok, ma­dárfüttyök, hangjától zajos az utca Vácott, s a főváros felé tartó vonatok, buszok. Mert olyan igazi búcsú van Vácott. Varga Edit Negyedik kiadás Pszichológia a betegágynál Ki az. add még nem feküdt betegágyon, s bizton állíthat­ná, nem is fog? S ki az, aki felgyógyulván nemcsak mond­hatja, de el is mondja; en­gem nemcsak a vizsgálat, a gyógyszer, a kezelés mentett meg, hanem a jó szó, az or­vos, a nővér gondoskodása is? Észrevétlenség. Talán ez jel­lemzi leginkább azt a hol tu­datos, hol ösztönös, hol pedig — valljuk meg — hiányzó gyógyító erőt, amit az oly so­kat emlegetett bánásmód je­lent. Nem ok nélkül való, ha egy könyvet négyszer is kiadnak. Csak hazánkban. S mellette megjelenik még németül, cse­hül, három ízben oroszul is, most pedig készül a türkmén és mongol nyelvű kiadása. Érdeklődéssel kísért, hasz­not hordozó kötet dr. Hárdi Istvánnak, a Pest megyei Ta­nács Ideggondozó Intézete ve­zetőjének könyve: Pszicholó­gia a betegágynál... Ápoláslélektan — ez volt az 1986-os első kiadás címe. Mi­ről is van szó? A pszichiáter­szakíró így látja: a szív, a máj nem külön betegszik meg, hanem a betegség mindig az egész embert érinti. Fontos feladat tehát, hogy foglalkoz­zunk a betegekben zajló lelki folyamatokkal, élményekkel és az ezekkel kapcsolatos maga­tartással és tennivalókkal. A Medicina Könyvkiadó gondozásában idén ismét nap­világot látott háromszáz ol­dalnyi szöveg, s az illusztráció negyvenhárom ábra nem hagy kétséget: aki elolvassa a könyvet — legyen orvos, ápo­ló — sőt beteg is! — okulhat. A két részre tagolt könyv első feléből megismerheti az olvasó az ápoláslélektan fo­galmát, a betegség szsmélyi- ségváltoztató hatását,, s pél­dául az orvos, a nővér beteg­gel való kapcsolatát, a kórház ápoláslélektanát. Szó esik a szorongásról, a halálról, az ön­gyilkosságról. a fájdalomról, a gyógyszerekről, s mindezeknek a beteg lelki életében való szerepéről, vetületiről. A második rész sem kevés­bé érdekes. Itt a gyógyítás egyes ágainak sajátos ápolás­lélektani vonásairól, feladatai­ról szól a szerző, s — újdon­ságnak számít — külön is a gondozottak, a szociális ott­honban élők, a még csak rész­ben gyógyultak lelki egészség- védelméről, a megelőzés lélek­tanáról. Egészségügyi szakemberek­hez szól a kötet. De kétség­telenül érdekfeszítő olvasmány mindenkinek, aki figyelemmel fordul önmaga felé, aki meg akarja ismerni saját betegsé­gét vagy egészségét, s az azzal kapcsolatos lelki tüneteket. Amiről pedig végül még szó­nak kell esnie: mert a szerző munkahelye Pest megye, a kötet, amelyet gazdagon tar- káznak az esetelemzések és példák, szintén a szerző itteni tapasztalatait általánosítja. Méghozzá olvasmányosan, szellemi élvezeteket kínálva. V. G. P. Könyvbe ti mérleg Az idei ünnepi könyvhéten csaknem 120 miliő forintnyi könyv kelt el, a tavalyinál mintegy 20 százalékkal több. Ez az eredmény — figyelembe véve az árváltozásokat is — minimális mennyiségi forga­lomnövekedést takar. Az ünnepi könyvhét sikeré­hez nagyban hozzájárult, hogy a 95 könyvheti újdonság 2,5 millió példányban, időben, za­varoktól mentesen eljutott az ország könyvesboltjaiba. Az ünnepi könyvhét végére több helyütt hiánycikké vált egyebek között a fiatal ma­gyar prózaírókról és a fiatal magyar költőkről írott két ta­nulmánykötet, a Kalevala, Ör­kény István, Németh László, Ottlik Géza, Babits Mihály, Mocsár Gábor, Szabó Magda, Páslcándi Géza, Tóth Judit, Bemard Malamud, Graham Greene és Herman Ottó köte­te. Végig nagy érdeklődés kí­sérte Vaszilij Suksin művét, a mai szovjet drámákat közre­adó könyvet, s a Magyar Nép­rajzi Lexikon harmadik köte­tét is. Lényeges tapasztalata az Idei könyvhétnek, hogy kulturális életünk jelentős eseményének társadalmi rangja tovább erő­södött. TV-FIGYELÓ Siker. Elkerülhetetlen a já­ték a szóval: most megint si­ker volt a Siker. Míg e Vitray Tamás vezette sorozat korábbi néhány adásában olyan embe­ri teljesítmények fölé is oda­került a glória, amelyekhez in­kább egy szerény gratuláció illett — ezúttal újra kikere­kedhettek (s közben megpárá- sodhattak) a szemek néhány szenzáció láttán. Mindjárt a péntek esti het­ven perc nyitányaként jó hírt hallhattunk, amely szerint Papp László legutóbb bemufh- tott bébi-respirátora (újra- élesztője) nem került a hasz- nosítatlan találmányok pol­cára, hanem éppen ellenkező­leg, nagy sikert aratott a Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron: a 17 aranyérem egyikével ju­talmazták. S mivel így híre kelt, az érdeklődés is megnőtt iránta, tehát úgy tűnik, hogy érdemes nagyobb tételben gyártania a nagymarosi szö­vetkezetnek. E jő szívvel nyugtázott ér­tesülést követően aztán egy­mást váltották azok a bizo­nyos, figyelemre serkentő, s olykor bizony tényleg meg- könnyeztető esetek és embe­rek. Így egyebek között az- Ikarus Amerikát járt mér­nöknőjének igencsak furcsa AZ ÖTÖDIK FEJEZET Váljék társadalmi üggyé \ datokat hasonlítok össze, “ országosakat megyeiek­kel, öt évvel ezelőttieket a ta­valyiakkal. Hazánkban fái év­tizeddel ezelőtt az óvónők több mint 22 százaléka volt képe­sítés nélküli, 1979-ben 8 szá­zalékra csökkent az arányuk. Pest megyében mindkét év­számhoz magasabb adat kötő­dik. A képesitéssel nem ren­delkező általános iskolai pe­dagógusok 1975-ben megköze­lítően 7 százalékot alkottak az országos statisztikában, szű- kebb pátriánkban ugyanakkor az oktatók egytizedének nem volt felsőbb szintű végzettsé­ge. Tavaly országos arányuk 5 százalékra csökkent, a me­gyében viszont még csak 7 százalékra sikerült mérsékel­ni a képesítéssel nem rendel­kező pedagógusok hányadát. Vannak, persze, bőven olyan adatok is, amelyek az átlagos­nál gyorsabb ütemű Pest me­gyei fejlődést bizonyítanak; elég az általános iskolai tan­termek számának eddig még soha nem látott méretű emel­kedésére hivatkozni. Vagy em­líthetnénk az óvodák befogadó képességének nagyarányú nö­vekedését is. Akadnak, persze, olyan or­szágos számok, amelyekhez nincs, mert nem lehet, megyei viszonyítást kapcsolni. Példa erre a rendszeres moziba já­rók adata. Megyei szinten stag­nálást, esetleg kis mértékű emelkedést tapasztalhatunk. Csakhogy a budapesti agglo­merációból sokan járnak a fő­városi mozikba. Hasonló hely­zetet figyelhe! ink meg a szín­házkedvelőknél: országosan a látogatók száma megközelí­tően 4 százalékkal csökkent az utóbbi öt évben. Arra csupán tapasztalati adatokat konst­ruálhatunk, hogy Pest megyé­ben hogyan alakul ez az adat. Az üzemi közönségszervezők egyértelműen a színházi ér­deklődés élénküléséről adnak hírt. Ugyanezt mondhatjuk el a képzőművészeti tárlatok lá­togatóiról. Az országos aránynál, saj­nos, sokkal rosszabb a rend­szeresen könyvtárba járók statisztikája: a megye lakos­ságának mindössze 12,5 száza­léka tagja valamely könyvtár­nak, ez a hazai átlagnak alig több mint 65 százaléka. Ennek bizonnyal oka az is, hogy a könyvtári ellátottságot és a technikai feltételeket — a je­lentős fejlődés ellenére —sem sikerült az országos szinthez igazítani. Ugyanakkor ma már sokkal több közművelődési in­tézmény van Pest megyében, mint öt évvel korábban. S eb­ben jobb a helyzetünk, mint más megyéknek. Nem lehet vállalkozni egy összesített kép kialakítására, hiszen egyaránt akad olyan terület, amelyen sok a pótolni­való, és olyan is, amelyben megelőzzük az országos átlag- eredményeket. S e kettősségen túl: kulturális életünkhöz sohasem lehet kizárólagos tü­kör a számok világa. Mert ép­pen félúton rúgtató, s dina­mikusan fejlődő társadal­munkban lezajló minőségi vál­tozásokat nem képes hűen tük­rözni. így azt sem, hogy Pest megye példaadóan első volt a közművelődési intézmények közös fenntartásának létreho­zásában, hogy az oktatási és közművelődési intézmények kö- kájának összehangolásában módszertani újdonságok szü­lettek szűkebb hazánkban, hogy megyénk számtalan kí­sérletben követésre méltóan vett részt. Persze, aligha jelentenek újdonságot ezek a mondatoka kulturális életünket rendsze­resen figyelemmel kísérők számára. A felsorolt eredmé­nyek folyamatot testesítenek meg. Joggal, hittel érezhetjük, hogy a megye kulturális éle­tének irányítói alkotó módon felismerték azt a célt, amelyet a Magyar Szocialista Munkás­párt XII. kongresszusának ha­tározata tömören öntött for­mába. Évek tapasztalatait visszhangozzák az ország sor­sát meghatározó állásfoglalás ötödik fejezetében meghatáro­zott feladatok. „Előrehaladásunk elsőrangú feltétele, hogy tovább gyara­podjék népünk műveltsége, a közművelődés egyre inkább váljék társadalmi üggyé. Szé­les körben tudatosítsuk a tár­sadalmi, gazdasági és kulturá­lis fejlődés kölcsönhatásait és egységét.” Évekkel korábban megértett és tapasztalatok ál­tal felszínre kerülő, a kong­resszuson határozattá emelt e fenti gondolat. A határozat ötödik fejezete egységnek te­kinti az ideológia, a tudomány és a művelődés célkitűzéseit, tennivalóit. Aligha dolgozhat manapság bárki is a tágabb fogalmi értelemben vett kul­túra területén anélkül, hogy ezeket a mondatokat megje­gyezné. A bevezetőben említett ada­tok mindegyike minőségi fej­lődést mutat. Fejlődést, amely mégsem adhat okot a megelé­gedettségre, de az eredménye­ket megfellebbezhetetlenül magában foglalja. Ez a kiin­dulási alap. A fentebb idézett határozatrészlet második fele elsősorban a népművelőknek szól. Ideológiai vetületeket vonzó és propagandisztikus elemeket i; tartalmazó felada­tot ad. Közművelődésünkben hangsúlyozott tennivaló, hogy társadalmi, politikai, illetve természettudományos eredmé­nyeinket a fejlődés kölcsön­hatásában tárjuk a befogadók elé. És legalább ennyire fon­tos: ne szakítsuk szét, ne te­gyünk mechanikus megkülön­böztetéseket a jelenségek okai között, ugyanígy ne válasszuk szét a kultúra egyes terüle­teit sem ideológiailag, sem az intézményhálózatban. t1 lőrehaladásunk elsőrangú feltétele, hogy tovább gyarapodjék népünk művelt­sége, a közművelődés egyre inkább váljék társadalmi ügy- gyé. — Ez a mondat nem csu­pán a népművelőknek ad út­baigazítást. Feladatot ró mind­azokra, akiktől a kulturális életünk pezsgéséhez szükséges feltételek megteremtése függ. Ebben közrejátszanak az anya­gi feltételek, részük van a közművelődést irányító szer­vezeteknek éppen úgy, mint a szubjektív lehetőségek megte­remtés inek. Ezért kiemelten fontos része az MSZMP XII. kongresszusán hozott határo­zatnak az ötödik fejezet. A határozat rangjára emeli közös tennivalónkat: a köz- művelődés váljék a társadalom közös ügyévé. Senki sem érez­heti, hogy nincs tennivalója, nincs felelőssége népünk mű­veltségi szintjének emelése ér­dekében. Kriszt György életkanyarja, amely most, húsz sikeres év után távolítja el ezt a ritka értékes szakembert szeretett munkahelyéről; an­nak a vak jogászdoktornak a fanatikus igyekezete, hogy már egészen apró korukban meg kell a tér érzetére taníta­ni a világtalan kicsinyeket; s ugyanígy az a lankadatlan szorgalom, ahogyan egymás után építik testfejlesztő ter­meiket aZok a lelkes észak­magyarországiak. No és persze — s ez megint szűkebb országrészünket dicsé­ri — föltűntek a pomázi mun­katerápiás intézet képzőmű­vészei is, akiknek fővárosi ki­állítását a nagy érdeklődésre való tekintettel meg kellett hosszabbítani. Két dolog miatt lelkesedhetett e képsor láttán a tévénéző. Egyrészt magáért az ötletért, hogy a szóban for­gó bentlakóknak képességeik kibontakoztatására ilyen teret adnak; másrészt meg azért, hogy szakszerű véleményt is kértek ezekről a művekről. E zsűrizéstől nőtt meg a rang­juk, s váltak mind megalko­tóik, mind pedig szép számú vásárlóik számára valódi ér­tékké. Hanem a Siker fő-fő re­meklése annak a hódmezővá­sárhelyi kisiparosnak a bemu­tatása volt, aki a szentesi kór­ház sebészeinek közreműködé­sével azokat a műízületeket — miegyebeket készíti. Az ő vállalkozó kedve, szaktudása szerényen fogalmazva is le­nyűgöző. A tőle hallott árkü­lönbözetek — mármint az, hogy ami külföldről megvásá­rolva kétszázvalahány ezer fo­rintba kerül, azt itthon negyed annyiból is elő lehet állítani — egészen elképesztőek. (Ne­gyed annyi? Mondott ő ennél jóval kisebb tételt is!) AZ adás végén örömmel hallhattuk, hogy a mester adó- mentességet kapott, s ezután majd már hármasban fabri­kálja azokat a betéteket, ame­lyek annyi rászoruló életét könnyítik meg. P6S( Nemcsak a fönt emlegetett műsorban — a Tv-híradóban is szó esett e főváros környéki tájról, már­pedig akkor, amikor a Pest megyei Vegyi és Iparcikk Vál­lalat munkáját dicsérték. Ter­mészetesen az általa gyártott árucikkek széles skálája miatt hangzottak el az elismerő sza­vak (a golyóstolltól az ablak­redőnyig annyi mindent gyár­tanak ott), no meg azért, mert egy új elosztási rendszert ho­nosítottak meg. Amint azt Édes István igazgató elmond­ta. minden egység külön gaz­dálkodik, tehát ha az egyik veszteséges, akkor azt nem ér­zi meg a másik. Még a kevés­sé hozzáértők számára is tet­szetős ez az ötlet; másutt való felbukkanására ezért talán joggal számíthatunk. * Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom