Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-08 / 106. szám

PEST MEGYEI VnAC PROLETÁRJAI, KVöaUEsSK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A^MEGYEfTÁNÁCS LÁPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 106. SZÄM Ára 1.20 íorinl 1980. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK Holnap kezdődik a BYT elnökségének ülése Az emberiség létérdeke a béke Romesh Chandra budapesti sastókonfereneiáfa A Béke-világtanács elnök­ségének ma, Budapesten kez­dődő ülése fontos állomása lesz a nemzetközi békemozga­lom történetének — hangsú­lyozta Romesh Chandra, a Béke-világtanács elnöke teg­nap, az újságírószövetség szék­házában tartott sajtókonferen­cián. A magyar és a külföldi újságírókat a tanácskozás elő­készületeiről, napirendjéről tá­jékoztatva, égyebek között el­mondotta: több mint 75 or­szág és 12 nemzetközi tö­megszervezet mintegy 300 kép­viselője munkálkodik a kö­vetkező napokban azért, hogy — nézeteiket és információi­kat kicserélve — akciókat szervezzenek a békét fenye­gető veszélyek leküzdésére. Az ülés központi témája­ként megvizsgáljuk: miként lehet erősíteni, még inkább összefogni a népek harcát a háborús veszély és a növekvő fegyverkezés ellen, a béke és az enyhülés védelmére. Ro­mesh Chandra aláhúzta, hogy az elnökségi ülés idején em­lékeznek meg világszerte a hitleri fasizmus feletti győze­lem 35. évfordulójáról. Fel­hívta a figyelmet a békés egy­más mellett élést fenyegető veszélyekre. Mint mondotta, az Egyesült Államok katonai erőinek iráni beavatkozása, hallatlan méretű fegyverke­zése az egész világra kiterje­dően fenyegeti a békét, az ál­lamok szuverenitását és füg­getlenségét. A Béke-világtanács elnök­sége budapesti ülésén megvi­tatja azokat az utakat és mó­dokat, amelyekkel széles körű, egységes és összehangolt ak­ciókat indíthat az emberiség létérdekeinek megvédéséért. E küzdelemben — tekintet nél­kül a más kérdésekben meg­levő nézetkülönbségekre — számít valamennyi kormány, politikai párt, békemozgalom és tömegszervezet részvételé­re. A BVT baráti, kezet nyújt mindazoknak, akis megállíta­ni törekednek az enyhülés po­litikájától való tragikus eltá­volodást, akik gátat kíván­nak állítani a háborús elő­készületeknek. Ezt is kifejezi a kommunista pártok párizsi tanácskozásáról közzétett ' fel­hívás, amely legfontosabb mondandójában, a -béke és az enyhülés védelmében nem tér el más politikai pártok, szo­cialisták, liberálisok, keresz­ténydemokraták hasonló kér­désekről szóló állásfoglalásai­tól. Budapesten, Európa szívé­ben elnökségünk külön figyel­met szentel az európai biz­tonság és együttműködés hel­sinki dokumentumában fog­lalt elvek és megállapodások védelméért folytatott küzde­lemnek — mutatott rá Ro­mesh Chandra. Kontinensünk népei erőteljesen sürgetik az amerikai rakétatelepítési ter­vekről történő lemondást, vagy legalábbis a telepítés el­halasztását, hogy gyümölcsö­ző tárgyalások kezdődhesse­nek a tényleges leszerelési in­tézkedésekről, s minél előbb össze lehessen hívni az euró­pai leszerelési értekezletet. Az európai közvéleménynek oda kell hatnia, hogy olyan lég­kör teremtődjék, amely biz­tosítja a helsinki záróok­mányt aláíró kormányok mad­ridi ülésének sikerét. A né­peknek ezt az akaratát a NATO külügy- és hadügymi­niszterei sem hagyhatják fi­gyelmen kívül a május 14-én Brüsszelben kezdődő ülésü­kön. Az MTI tudósítójának kér­désére válaszolva Romesh Chandra elmondotta, hogy a BVT-nek az európai bizton­sággal és együttműködéssel foglalkozó állandó bizottsága már kedden megkezdte ülé­sét. Ez is jelzi, hogy a buda­pesti tanácskozáson milyen nagy jelentőséget tulajdoní­tanak kontinensünk kérdései­nek. A helsinki szellemet meg­őrizni, s majd tovább erősíte­ni kívánó munkában Európa minden országának békemoz­galmi küldöttségei részt vesz­nek, s delegáció érkezett az Egyesült Államokból, vala­mint Kanadából is. Az elnökségi ülés után, má­jus 10-én és 11-én ugyancsak a Parlamentben tanácskozik a népek világparlamentje a bé­kéért nemzetközi előkészítő bizottsága. A résztvevők rész­letes terveket dolgoznak ki arra a nemzetközi békekong­resszusra, amelyet ez év szep­temberében Szófiában tarta­nak. Romesh Chandra kérdésre válaszolva a moszkvai olim­piával kapcsolatban szólt a nemzetközi közvéleményt élén­ken foglalkoztató bojkottpró- bálkozásokról. Kiemelte: az olimpia mindig hozzájárul a béke és a barátság ügyéhez. Akik akadályozni próbálják e jeles seregszemle megtartá­sát, azok ellene vannak a bé­kének és a barátságnak. Ezt követően a sajtókonfe­rencián — amelyet Pethő Ti­bor, az Országos Béketanács alelnöke vezetett — Kovács Béla, az OBT főtitkára tájé­koztatót adott a májusi béke- és barátsági hónap céljairól, várható eseményeiről. A ma­gyarországi találkozók, fóru­mok, kulturális rendezvények kivétel nélkül a béke, az eny­hülés, a leszerelés ügyéhez kapcsolódnak, s már hagyo­mányosan társadalmunk va­lamennyi rétegének nagy de­monstrációját jelentik. ★ A Béke-világtanács elnöksé­gének ma reggel kezdődő ülé­sére szerdán újabb külföldi de­legátusok érkeztek hazánkba. Megérkeztek az afgán, a bah- reini, a bangladesi, a bolgár, a dán, a holland, az indiai, a jor­A győzelem napjára emlékeztek Ünnepi megemlékezést tar­tott tegnap a Magyar Partizán Szövetség a győzelem napjá­nak 35. évfordulója alkalmá­ból a szövetség székházéban. Fehér Lajos a szövetség elnö­ke köszöntötte az ünnepség részvevőit, köztük Anatoli j Popov vezérőrnagyot, a Szov­jetunió budapesti nagykövet­ségének katonai és légügyi at­taséját. Az ünnepségen ölvedy Ig­nác nyugállományú ezredes hadtörténeti kandidátus mél­tatta a szovjet hadsereg hősi küzdelmeit, felszabadító har­cait a Nagy Honvédő Háború éveiben. dániai, a kambodzsai, a kubai, a mexikói, az NSZK-beli, a panamai, a svájci, a svéd, a szenegáli, a szovjet, a török, az uruguayi és a zimbabwei bé­kemozgalmak, valamint a Poli- sario Front küldöttei, akiket az Országos Béketariács vezető tisztségviselői köszöntöttek. Hészvéfiúfogatás a budapesti jugoszláv msgyküvefségeu Ma temetik Tito elnököt Kádár János vezetésével elutazott delegációnk A főváros felett átrepülve Brezsnyev és derek táviratban köszöntötte a magyar vezetőket Joszip Broz Titónak, a Ju­goszláv Kommunisták Szö­vetsége elnökének, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének elhuny­ta alkalmából szerdán magyar párt- és állami vezetők keres­ték fel a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság bu­dapesti nagykövetségét, és Milan Veres nagykövetnek őszinte együttérzésüket fe­jezték ki abban a gyászban, amely Jugoszlávia népét érte a kiváló államférfinak, a ju­goszláv és a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének halálával. Az MSZMP Központi Bizott­sága, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa, a Mi­nisztertanács és az ország- gyűlés nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Né­Maffvar vezetők részvétlátosratisa Jugoszlávia budapesti nagykövet­ségén. A képen: Németh Károly. Losonczi Pál. Pu.1a Frigyes és Milan Veres nagykövet Sok hhstőség van az együttműködésre Győr megyei vezetők látogatása Pest megyében Eszmecsere a vendégek között , (Halmagyi Páter felvétele) Tegnap az MSZMP Pest megyei Bizottságának meghí­vására Pest megyébe látoga­tott Háry Béla, az MSZMP Győr megyei Bizottságának el­ső titkára, Horváth Ede, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Rába Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója, Banga László, a gyár párt- bizottságának titkára, Kőrös László, a Győr megyei párt- bizottság osztályvezetője. Az egész napos gazdag program a Pest megyei párt- bizottság budapesti székházá­ban vette kezdetét. Cserven- ka Ferencné, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára fogadta a vendégeket, majd részletesen tájékoztatta őket a megye politikai, gaz­dasági, társadalmi életéről, fejlődéséről. A beszélgetésen részt vett dr. Arató András, Balogh László, a megyei párt- bizottság titkárai, dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, dr. Olajos Mihály, a megyei pártbizottság osztály- vezetője. A baráti eszmecsere után a Győr megyei vendégek Cser- venka Ferencné és Balogh László kíséretében a Csepel Autógyár soroksári üzemegy­ségében, majd a gyár sziget­halmi központjában ismerked­tek a nagyüzem termelésével, fejlődésével. A látogatókat dr. Novák Béla, a Csepel Autó­gyár vezérigazgatója és Fövé­ny esi Ervin, a gyár pártbi­zottságának titkára fogadta. A korszerű, nagy teljesítményű üzemrészek megtekintése után a két megye és a két nagy­üzem vezetői hosszasan ta­nácskoztak a két járműgyár együttműködési lehetőségéről. Mindkét részről megállapí­tották, hogy a termelés, a piackutatás, a további korsze­rűsítés miatt nélkülözhetetlen az eddiginél szorosabb, össze­hangoltabb együttműködés Hangsúlyozták: sok tapaszta­lat bizonyítja, hogy a gyár csak akkor számíthat tartós sikerre, ha egyezteti saját ér­dekét a népgazdaság érdekei­vel. Jelen esetben is mindkét je­lentős üzemnek arra kell tö­rekednie, hogy elkerülje a szükségtelen párhuzamos ter­melést. Bizonyos hazai és kül­földi igényeket is csak közös összefogással tudnak kielégí­teni. Az együttműködésben rejlő tartalékok feltárásával, egymás segítésével az eddi­ginél is nagyobb nyereségre tehetnek szert. A KGST jár­műprogramja megvalósításá­ban is mindkét gyárnak nagy a szerepe. A Rába Vagon- és Gépgyár, valamint a Csepel Autógyár vezérigazgatója teg­nap megállapodott abban, hogy rövid időn belül szakembereik bevonásával szerződést kötnek a mindkét fél számára hasz­nos együttműködésre. Délután a győri vendégek a dunavarsányi Petőfi Terme­lőszövetkezet életével ismer­kedtek. A termelőszövetkezet­be látogatókat Jónás Zoltán, az MSZMP Ráckevei járási Bizottságának első titkára, dr. Raffay Béla, a járási hivatal elnöke, valamint dr. Karaka- sevics Endre, a tsz általános elnökhelyettese fogadta. A me­zőgazdasági nagyüzem ered­ményeiről, feladatairól Agócs István, a tsz termelési főmér­nöke adott részletes tájékoz­tatót. A tsz híres szarvasmar­ha-, nyúl-, nyesttenyészetét nagy érdeklődéssel tekintették meg a vendégek. Bepillantást nyertek a kiegészítő és a mel­léküzemági tevékenységbe is. • A sok látnivalót kínáló, tar­talmas program az esti órák­ban ért véget. Háry Béla nagy elismeréssel szólt a lá­tottakról, s mint mondotta, gyakrabban kellene találkozni a megyék vezetőinek, hogy gyakorlatban is megismerhes­sék eredményeiket, tapasztala­tokat cserélhessenek; mert néha talán többet tudnak a szomszédos országokról, mint amennyit ismernek a Pest megyéhez hasonlóan jól, ered­ményesen gazdálkodó terüle­tek munkájáról. meth Károly, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, valamint Púja Frigyes külügyminiszter fe­jezte ki részvétét. Tito elnök temetése nap­ján, csütörtökön a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának székházá­ra és az Országház homlokza­tára kitűzik a gyászlobogót. Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa tagjának vezetésével szerdán magyar párt- és állami küldöttség utazott Belgrádba, hogy részt vegyen Joszip Broz Titójiak, a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége elnökének, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének teme­tésén. A küldöttség tagja Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Halász József, hazánk belgrádi nagy­követe. A Keleti pályaudvari bú­csúztatáson megjelentek: Lá­zár György, a kormány el­nöke, Havasi Ferenc, Korom Mihály, Németh Károly, Övári Miklós, a Központi Bizottság titkárai, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Berecz János, a KB osztályvezetője, Púja Frigyes külügyminisz­ter, Pullai Árpád, közlekedés- és postaügyi miniszter, vala­mint Milan Veres, a JSZSZK budapesti nagykövete. Leonyid Brezsnyev, azSZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke szerdán délután Belgrádba érkezett, hogy részt vegyen Joszip Broz Tito ju­goszláv pártvezető és államfő csütörtöki temetésén. Brezs­nyev kíséretében van Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter. A szovjet vezetőket a Belg- rád melletti Szurcsin repülő-, téren Cvijetin Mijatovics, a JSZSZK államelnökségének alelnöke, és Alekszandr Grlics- kov, a JKSZ KB elnökségé­nek tagja fogadta. Leonyid Brezsnyev, közvet­lenül megérkezése után a re­pülőtéren együttérzését tol­mácsolta Cvijetin Mijatovics- nak, Joszip Broz Tito halála miatt. ★ Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Magyar- ország felett, a repülőgép fe­délzetéről táviratban üdvözöl­te Kádár . Jánost, az MSZMP KB első titkárát és Losonczi Pált, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki' Tanácsának elnö­két. Ugyancsak táviratban üdvö­zölte Kádár Jánost Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, akinek repülőgépe szintén áthaladt Magyarország felett. (Folytatás a 2. oldalon) Világmárka lett a Bstonit IMagydpsok karrierje Ekek között a Mechanikai Müvek terméke A múlt évi tavaszi BNV-n 12 nagydíjat adtak át a nép­gazdaság különböző terii’.e tein dolgozó iparvállalatok­nak egy-egy sikeresnek ígér­kező termék kidolgozásáért. Azóta valamennyi nagydras termék karriert futott be. A Mechanikai Müvek ter­melési értékének például az idén már egynegyedét jelenti a szovjet kooperációban ké­szülő BNV-nagyá'íj-as nagy nyomású festékszóró berende­zések gyártása. A Ganz Villamossági Mű­vek nagydíjas 750 kilovoltos transzformátorából, hatot építettek be az Albertirsa— Vinnyica közötti villamos táv­vezeték magyarországi alállc- másán. Nemrég tartalékként egy újabb, ilyen nagy teljesít­ményű transzformátort szállí­tottak Albertirsára, s az év végéig még egy elkészül. Ä Taurus pedig az idén megkétszerezi termelését a nagydíjas gumi csőkompenzá­torból, amely gazdaságos, új eszköze a vezetékek hőtágulá­sakor fellépő mozgás kiegyen­lítésének, a rezgés és a zaj csillapításának. Ez utóbbit mintegy 30 százalékkal csök­kenti. Az év végéig tízezret szállítanak az építőiparnak, a járműiparnak, a kőközpon­tok és hőcserélők melegvíz­vezetékeihez, kompresszoros légvezetékeihez, a dízelmoto­rok üzemanyag- és vízhűtő- hálózatának szereléséhez. Kül­földi megrendelést is kaptak. A biológiai szennyvíztisztí­tás teljesítményét megsokszo­rozó Hexacell csepegtetötes- tekből a Hungária Műanyag­feldolgozó Vállalat már el­küldte első tőkés exportszál­lítmányát is. A Nyugat-Magyarországi Fagazdasági Kombinát ce­mentből ■ és faforgácslapból gyártott . Betonit márkanevű építőlemeze rövid idő alatt keresett termék lett. Jelenleg a gyártó kapacitás bővítését tervezik. Egyébként a világön mindössze három olyan gyár működik, ahol cementkötésű forgácslapot készítenek, így Szombathelyen állítják elő a világtermelés 35 százalékát. A Betonit felhasználási területe bővül, s már megkezdték an­nak felhasználásával egy új típusú hétvégi ház gyártását is. KOZELET A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága meghívására szerdán Buda­pestre érkezett a Kongói Munkapárt küldöttsége, ame­lyet Florent Ntsiba, a • párt politikai bizottságának tagja vezet.' A küldöttséget a Feri­hegyi repülőtéren Győri Im­re, az MSZMP KB tagja, a KB agitációs és propaganda­osztályának vezetője fogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom