Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-08 / 106. szám
1980. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK Közös közlemény aláírásával zárultak Babiuch moszkvai tárgyalásai Moszkvában szerdán befejeződtek a szovjet—lengyel tárgyalások. Edward Babiuch, a LEMP PB tagja, a minisztertanács elnöke, a szovjet vezető szervek meghívására tartózkodik hivatalos látogatáson a szovjet fővárosban, ahol Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat. A tárgyalások befejeztével aláírták a két ország közötti gyártásszakosítás és kooperáció fejlesztésének hosszú távú programját. Az erről szóló okmányt Nyikolaj Bajbakov miniszterelnök-helyettes, a szovBrezsayevfogadta Leonyid Brezsnyev a Kremlben fogadta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét. Lord Killanin a moszkvai olimpiai játékokról tanácskozott a szovjet vezetővel Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke szerdán fogadta Lord Killanint, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét. A kiadott hivatalos közlemény szerint a beszélgetés során megállapították, hogy a Szovjetunió teljes mértékben eleget tesz valamennyi vállalt kötelezettségének, s minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi körülmények között megőrizzék a jóakaratén és a népek barátságán alapuló olimpiai mozgalom nemes szellemét. Eszmecserét folytattak a nemzetközi sport- mozgalomban és az olimpiai mozgalomban felmerült kérdésekről. A találkozón jelen volt lgnatyij Novikov miniszterelnök-helyettes, a szovjet olimpiai szervező bizottság elnöke, Vitalij Szmirnov, a bizottság első elnökhelyettese. Ugyancsak részt vett a megbeszélésen Monique Berlioux asz- szony, a NOB igazgatótja. Mint ismeretes a NOB végrehajtó bizottságának legutóbbi lausanne-i ülésén Lord Killanin közölte, személyesen kíván megbeszélést folytatni az olimpiával kapcsolatos kérdésekről mind Leonyid Brezsnyevvel, mind Carter amerikai elnökkel. Brezsnyev eleget tett a NOB elnöke kérésének. Carter amerikai elnök, aki az olimpia bojkottját akarja kikényszeríteni, eddig még nem fogadta Lord Killanint. A NATO 25 éves évfordulóján Utcai csata Brémában Az összecsapásnak száznál több sebesültje volt Késő éjszakába nyúló, súlyos összecsapások színhelye volt kedden Bréma. Az NSZK NATO-tagságának 25. évfordulóján, az Atlanti Szövetség ellen tüntetők és a rohamrendőrség között kirobbant utcai harcnak több mint 50 súlyos sebesültje van. Az ünnepségekre Brémába érkező Karl Carstens köztársasági elnök és Hans Apel hadügyminiszter csak helikopteren tudta megközelíteni a stadiont. Az eskütétel és a politikusoknak a Nyugat katonai erejét méltató beszédei csaknem teljesen üres lelátók előtt hangzottak el: a brémai lakosság távol maradt. A nyugatnémet televízió késő esti híradásaiból kialakult kép szerint” a békésnek indult tüntetést előbb maoista és anarchista csoportok igyekeztek megzavarni, a rohamrendőrök azopban válogatás nélkül minden útjukba eső polgári személyre rátámadtak. A brémai incidens hosszú évek óta a legsúlyosabb volt az NSZK történetében. Szerda esti jelentések szerint több mint száz ember, mintegy ötven tüntető és ötven rendőr sebesült meg a szerda hajnalig tartott összetűzésekben. Sokuk állapota súlyos, ezeket a brémai kórházakban ápolják. A tüntetők az összecsapáskor járművekből torlaszokat emeltek, majd felgyújtották a gépkocsikat, összesen több mint negyven autó, valamint a Bundeswehr néhány sze- mélyszállíó busza súlyosan megrongálódott. A tüntetők a rájuk támadó rohamrendőrség és katonai rendőrség elleni védekezés céljaira feltépték a stadionhoz vezető út kövezetét és megrongálták a sportpályát körülvevő kerítést is. A tüntetésben részt .vettek száma a legutóbbi rendőrségi közlés szerint 6—8 ezerre tehető. CSAK RÖVIDEN... LEONYID BREZSNYEV és Alekszej Koszigin táviratban üdvözölte Fidel Castrót, a szovjet—kubai diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 20. évfordulója alkalmából. AZ NDK VEZETŐIT, Erich Honeckert és Willi Stophot, a német nép fasizmus alóli fel- szabadulásának 35. évfordulója alkalmából Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin táviratban üdvözölte. SZÉLSŐJOBBOLDALI terroristák pisztolyokkal és késekkel felfegyverkezve kedden este behatoltak a spanyol főváros egyik kávéházába és „Éljen Krisztus király!” kiáltással tüzet nyitottak a vendégekre. Egy személy meghalt, többen megsebesültek. OKIRA MASZAJOSI japán miniszterelnök kedden Ottawából Vancouverbe utazott, hogy folytassa tárgyalásait Pierre Elliott Trudeau kanadai miniszterelnökkel. A két kormányfő Vancouverben országaik gazdasági kapcsolatairól tárgyal. SAN SALVADORBAN és a környező városokban további nyolc áldozat holttest .f találták meg — jelentette be a közép-amerikai ország rendőrsége. 1979. október óta mintegy 2300 személy vesztette életét El Salvadorban, fegyveres összecsapásokban. FELBORULT és kigyulladt Indore, közép-indiai települ é: közelében egy autóbusz. 38 személy életét vesztette. jet és Tadeusz Wrzaszczyk miniszterhelyettes, a Lengyel Állami Tervbizottság elnöke írta alá. Az ünnepélyes aláíráson jelen volt a két kormányfő is. Edward Babiuch szerdán megkoszorúzta Lenin mauzóleumát és koszorút helyezett el az ismeretlen szovjet katona emlékművén is, a Kreml falánál. Megbeszéléseik során Alekszej Koszigin és Edward Babiuch érintette a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit és egyes nemzetközi problémákat. Megállapították, hogy a Szovjetunió és Lengyelország kormánya azonos nézeteket vall a megvitatott kérdésekben, s mindkét fél a két ország közötti testvéri kapcsolatok fejlesztésére és további mélyítésére törekszik. A tanácskozásról közös közleményt írtak alá. Az USA-nagykövet Gromikónál Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere fogadta Thomas Watsont, az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. A találkozót az amerikai diplomata kérte. A megbeszélésen a szovjet— amerikai kapcsolatok egyes kérdéseiről volt szó. . Elhunyt dr. Deák András Belgrádban, 91 éves korában elhunyt dr. Deák András, a jugoszláv néphadsereg nyugalmazott vezérőrnagya. Dr. Deák András több magyar kitüntetésnek is tulajdonosa. Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa tavaly, a Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Közös közlemény kiadásával Befejeződött a KGST vb ülése Moszkvában szerdán véget ért a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának hétfőn megnyílt 95. ülése. Az ülésen az országok képviselői, miniszterelnök-helyettesei vettek részt: Bulgáriát A. Lukanov, Csehszlovákiát R. Rohlicek, Kubát M. O. Castillo, Lengyelországot K. Barcikowski, Magyarországot Marjai József, Mongóliát M. Peldzse, az NDK-t G. Weiss, Romániát P. Niculescu, a Szovjetuniót K. F. Katusev és Vietnamot Huynh Tan Phat képviselte. Az ülésen részt vett N. Faggyejev, a KGST titkára. Az elnöki tisztet R. Rohlicek, Csehszlovákia állandó képviselője töltötte be. A végrehajtó bizottság ünnepi ülést tartott V. I. Lenin születésének 110. évfordulója alkalmából. Az ülésen Konsz- tantyin Katusev, a SzovjetBelgrád a temetés napján Száznál több kiemelkedő személyiség a ravatalnál (Folytatás az 1. oldalról) Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy több mint 30 államfő, 30 miniszterelnök, 30 kommunista és munkáspárt legmagasabb szintű vezetője, továbbá 3 uralkodó és számos köztársasági alelnök lesz jelen csütörtökön Joszip Broz Tito elnöknek temetésén. Képviseltetik magukat a különböző nemzetközi szervezetek is, köztük az ENSZ, Kurt Waldheim főtitkár személyében. A baráti szocialista országok képviseletében a legfelső szintű párt- és állami vezetők utaznak Belgrádba Tito temetésére. Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke, Todor Zsivkov, a Bolgár KP KB első titkára, az államtanács elnöke, Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Ni- colae Ceausescu, a Román KP főtitkára, köztársasági elnök, Rafael Rodriguez, a Kubai Köztársaság államtanácsának elnökhelyettese, a Kubai KP KB PB tagja. A Kínai Népköztársaságot Hua Kuo-feng, a Kínai KP KB elnöke, miniszterelnök, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot Kim ír Szén, a a KMP KB főtitkára, a KNDK elnöke képviseli. Az amerikai fővárosban kedden közölték a Belgrádba utazó delegáció végleges névsorát: a küldöttséget Mondale alelnök vezeti, tagja többek közt Lillian Carter, az elnök édesanyja, valamint Miller pénzügyminiszter. Belgiumot Baudouin király, Olaszországot Sandro Pertini köztársasági elnök, Portugáliát Antonio Ramalho Eanes elnök, Mexikót Olivares Santana belügyminiszter képviseli. Albánia részéről senki sem lesz jelen a temetésen. Belgrádba várják Helmut Schmidtet, az NSZK kancellárját, Ohira Maszajosi japán miniszterelnököt, Bruno Kreisky osztrák kancellárt, Raymond Barre francia miniszterelnököt, továbbá Mar- garet Thatcher brit és Indira Gandhi indiai miniszterelnököt. Jelen lesz a végső búcsúztatáson Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára, Georges Marchais, a Francia KP főtitkára és Santiago Carrillo, Spanyol KP főtitkára is. Tito jugoszláv államfő emlékére kedden, a kubai ENSZ- nagykövet elnökletével plenáris ülést tartottak az el nem kötelezett országok ENSZ- képviselői. A jugoszláv vezetőknek küldött táviratukban A kudarcba fulladt akcióról Tájékoztatták a túszokat Behesti ajatollah, a forradalmi tanács titkára, az Iszlám Köztársaság Párt vezetője szerdán Teheránban sajtó- értekezleten közölte: az iráni parlament az amerikai túszok ügyét valószínűleg második pontkét tűzi majd napirendjére. Első dolga az lesz, hogy a Baniszadr államfő által kinevezett kormányt szavazás útján biztosítsa bizalmáról. Abol Hasszán Baniszadr iráni államfő szerdán egy levélben azzal a kéréssel fordult Khomeini ájatollahhóz, hogy a vallási vezető nevezzen ki miniszterelnököt. Javaslatát Baniszadr azzal indokolta, hogy a különböző felforgató és ellenforradalmi elemekkel csak egy megfelelő központi hatalom tud megküzdeni.A teheráni amerikai nagy- követségen fogva tartott több mint 50 amerikai túszt 13 iráni városban osztották el őrzőik — közölték az iszlám diákok. Az amerikai diplomáciai személyzetet egyébként tájékoztatták a kudarcot vallott amerikai katonai akcióról és arról is, hogy egy esetleges hasonló kísérlet esetén a túszok élete veszélybe kerül — írta a teheráni sajtó szerdán. az ülés résztvevői méltatták Tito szerepét az el nem kötelezett országok mozgalmában. „Tito jelölte meg az el nem kötelezettek akcióprogramjaként azt az elszánt közős küzdelmet, amelyet az imperializmus, a gyarmatosítás, a íaj- üldözés, az elnyomás minden más formája ellen, a hegemo- nizmus ellen, az egyenjogú gazdasági és politikai kapcsolatokért vívunk” — hangoztatja az üzenet. A plenáris ülésen többek közt felszólalt India és Egyiptom képviselője, hangoztatva, hogy Nasz- szer és Nehru mellett Tito volt a mozgalom megalapítója. — Belgrádban, a szövetségi képviseionáz oszlopcsarnokában Joszip Broz Tito ravatala előtt hétfő este óta, hosz- szan kanyargó sorokban, szakadatlanul vonul el a gyászoló tömeg, hogy lerója végtisztességét. A képviselőház oszlopcsarnokában hétfő este óta több mint 250 ezren álltak meg egy pillanatra lehajtott fővel a koszorúkkal és virágokkal elborított koporsó előtt, hogy végső búcsút vegyenek Joszip Broz Titótól. Fővárosiak és vidékről érkezettek, munkások, parasztok, értelmiségiek, volt frontharcosok és iskolásdiákok állnak a gyászolók között. E nehéz órákban az ország gyáraiban, vállalatainál és intézményeinél csak a gyászgyűlések idejére szakadt meg a termelőmunka. Ezt az időt azonban a dolgozók túlórázással pótolták be. A legmagasabb szintű jugoszláv állami és párt, kollektív vezető testületek zökkenő- mentesen átvették és folytatják az ország életének irányítását. unió állandó KGST-képvise- lője mondott ünnepi megemlékezést, és felszólalt a többi ország képviselője is. A végrehajtó bizottság ülésének résztvevői kifejezésre juttatták azt a szilárd elhatározásukat, hogy kommunista és munkáspártjaik vezetésével erősítik a szocialista országok testvéri együttműködését, a szocialista internacionalizmus elveinek megfelelően, az állami szuverenitás, a függetlenség, a nemzeti érdekek tiszteletben tartása, a bel- ügyekbe történő be nem avatkozás, a teljes egyenjogúság, a kölcsönös előnyök és az elvtársi kölcsönös segítség alapján. A végrehajtó bizottság ülésének résztvevői szeretettel üdvözölték a hős szovjet népet, a testvéri szocialista országok összes népeit a fasizmus felett aratott nagy győzelem 35. évfordulója alkalmából. A végrehajtó bizottság ülésének résztvevői felkeresték a JSZSZK moszkvai nagykövetségét és mély részvétüket fejezték ki Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének elhunyta alkalmából. A végrehajtó bizottság megtárgyalta, hogyan készítik elő a KGST szerveiben a tanács soron következő ülésszakán megvitatásra kerülő anyagokat. Áttekintették a többi között a KGST-tagállamok 1981 —1985. évi népgazdasági terv- koordinációjának helyzetét, a hosszú távú együttműködési célprogramok teljesítésit, a sokoldalú integrációs intézkedések egyeztetett tervének kidolgozását az 1981—1985. közötti időszakra, a nemzetközi gyártásszakosítás és a kooperáció bővítésével és elmélyítésével összefüggő kérdéseket. Megvitatták, hogyan halad azoknak az egyezménytervezeteknek a kidolgozása, amelyeket a KGST XXXIV. ülésszakának előkészítése során, illetve az ülésszakon kell aláírni, s a hosszú távú együttműködési célprogramokból eredő kötelezettségeknek megfelelően meghatározták az egyezmények aláírásának határidejét. Tárgyaltak a közlekedés terén megvalósuló együttműködés tökéletesítésével összefüggő kérdésekről, s arra törekedve, hogy elősegítsék Mongólia gazdaságának fejlődését, határozatot hoztak, hogy a Mongóliában működő közös nemzetközi földtani expedíció folytatja a munkáját. Megtárgyalták a KGST-tagálla- mok gazdasági együttműködésének egyéb kérdéseit is. A végrehajtó bizottság ülése a barátság és az elvtársi kölcsönös megértés jegyében ment végre. Marjai József szerdán hazaérkezett Moszkvából. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Valerij Muszatov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének követtanácsosa is. A füstölgő romok alatt Újabb két áldozatot találtak A tűzoltók szerdán további két holttestet hoztak ki Irán londoni nagykövetségének kiégett és veszélyesen omlatag romjai közül, később pedig megtaláltak egy harmadik holttestet is. A rendőrség feltevése szerint a romok között talált három holttest közül kettő terroristáé, egy pedig túszé volt. Folytatják a romok átkutatását további holttestek után, de a rendőrség vélekedése szerint a túszügy végső mérlege most már bizonyos: öt halott terrorista és két halott túsz. A kiszabadított túszok kihallgatása a rendőrség hen- doni kiképző központjában folyik. Eddig négyük kihallgatása ért véget, a többit még faggatják a nyomozók a hat nap történetéről. Az egyetlen életben maradt terrorista rendőri őrizet alatt van. Kennedy és Bush helyi sikerei ellenére Carter és Beagan vezet — A keddi amerikai előválasztások Indiana, Tennnessee és Észak-Karolina államban a demokratáknál Carter elnök, a republikánusoknál Ronald Reagan újabb, nagyarányú győzelmeit hozták. A Washingtonban (District of Columbiában! a kedden tartott előválasztáson Kennedy fölényesen győzött Carter elnök ellen, a republikánusoknál pedig Bush megszerezte az Ösz- szes fővárosi küldött támogatását. A demokratáknál a négy keddi előválasztáson Carter összesen 161 delegátust szerzett és ezzel már az országos elnökválasztó konvenció 1306 küldöttének támogatására számíthat. A republikánusoknál Reagan 108, Bush pedig 32 küldöttel növelte támogatói táborát. A volt kaliforniai kormányzó összesen 744, ellenfele 170 szavazatra számíthat az eddigi előválasztások alapján a konvención, Terroristák rendőrkézen A szerda reggeli francia hír- ügynökségi és rádiójelentések szerint a hétfőn Párizsban letartóztatott Sieglinde Hoffmann és Ingrid Barabas neve szerepel az utóbbi évek számos nagy terrorista akciójának gyanúsítottjai között. Közreműködtek Jürgen Ponto nyugatnémet gyáros, 1977. júliusi meggyilkolásában, Walter Palmers osztrák nagyiparos elrablásában, közük volt Aldo Moro, valamint egyes jelentések szerint Hans Martin Schleyer elrablásához meggyilkolásához Is. es