Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
6 28«, <4fir V K/imiw 1980. MÁJÜS 1., CSÜTÖRTÖK A pilóta és szerelője A gépnek menni kell Ugye ismerősen hangzik: a tűz martaléka lett, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, a lángok között lelte halálát. Tragédiákat idéző szavak ezek. Egy-egy ember fe-' lelőtlen, könnyelmű mozdulata, aprócskának tűnő műszaki hiba, kiszámíthatatlan véletlen’ az ok többnyire. Vannak munkahelyek, üzemek, ahol a tűzsárkány gyakrabban öltögeti lángnyelveit, mint egyebütt. Akár, ha puskaporos hordón üldögélnénk, elég egy szikra. Kőolaj- vagy benzintonnák százezrei. Gyúlékony, robbanékony anyagok a csövekben több száz fok melegen, s több tíz atmoszféra nyomás alatt... Aligha mondunk újat, a Dunai Kőolajipari Vállalat veszélyes üzem. S nem egyedül a megyében, az országban. Egy kis múltidézés: tizenkét esztendeje robbanás. Égési sebeket kapnak-szenvednek 16-an, közöttük egy tűzoltó is. Nyolc áldozat. 1971: kigyullad 13 vasúti tartálykocsi. Eloltják. 1973: csőtörés a technológiai rendszerben. A hőhatás miatt újabb robbanás. Ugyanabban az évben villáin csap egy 20 ezer köbméteres kőolajtartályba. A tűzoltóparancsnok épp kinéz az ablakon. Hét perc alatt oltják el a tüzet, más esetekben több napig ég egy ilyen tartály. 1974: robbanás egy gáztartályban — s a benne dolgozó három ember halála. 1977: a Dunán kigyullad egy uszály, miközben benzinnel töltik fel. Sikerrel oltják el a nyílt vizen. A sor csak a súlyosabb eseteké. Nincs esztendő, hogy ne ütné fel fejét itt kisebb-na- gyobb tűz. S hogy ne váljon a kis láng naggyá, a nagy katasztrofálissá, egy az esély: gyorsaság és felkészültség. A képek egy tűzoltási gyakorlat fotói. Háromszáz, a lángok közé menni kész ember, fecskendőkocsik, habágyúk, hűtősugarak, csapok. Csirkebelek — így hivják a tűzoltók a karnyi vastag csöveket, amelyeket csattanva feszít hurkává a víz. Ezüstös azbeszt védőruhák. Pattogóan rövid üzenetek a rádión, kéken villogó lámpák a vöröslő kocsikon, sisakok, csizmák. Nem ég a tartály. De éghetne, s benne a 40 ezer köbméternyi kőolaj. Közelében emberek lehetnének, szemüket védve a hőség ellen, életveszélyben. De most nincs hőség. Nincsenek lángok sem, egyet leszámítva, a Százhalombattát távolról is mutató őrlángot. Szerencsére ez csak gyakorlat. A tűzoltók — ezúttal száz- halombattaiak, budapestiek, Fejér és Komárom megyeiek, s a DKV tűzoltói — készenlétben állnak. Mint mindig... Vasvári G. Pál Barcza Zsolt Föl kell nézni rájuk. Ott zúgnak el a fejed fölött, hatalmasnak, erősnek tűnnek. Ha a földön találkozol velük, mintha összemennének, a levegő emberei bizonytalanul lépkednek talajközeiben. De sok jelzőt elkoptattunk rájuk! Égi lovasok, a lég urai, felhőjárók. Ők egyszerűen így nevezik magukat: mezőgazdasági repülők. Eleiük, akár a katonáké. Hajnalban kelnek, * ha alszanak is, álmukban riasztásra várnak. Hatvanszor szállnak föl napjában, mindahány felszállás egy-egy bevetés. Fák koronái között, drótok alatt, két méterre a földtől gyakorolják mesterségüket. Egy fél ország rázza rájuk az öklét, és egy ország mezőgazdasága dicséri munkájukat. Ketten vannak. Ügy tartoznak össze, ahogy kézhez a kéz, lábhoz a láb: önmagukban csupán felek, párosával adják ki az egészt. Pilóta és szerelője. A kartali negyvenes brigád. A kezdet Földest Géza repülőgépvezető: — A vitorlázórepüléstől kaptam az első nagy élményt. Ott keringtek a fejünk fölött, én meg csak néztem őket és el nem tudtam képzelni, hogy belőlem valaha is pilóta lehet. Igaz, apám is mondogatta: úri mesterség ez, sokat kell ehhez tanulni. Igaza volt, sokat tanultam. Osgyáni Sándor repülőgépszerelő: — A véletlen hozott a repüléshez. Autószerelést tanultam, s egyszer egy rokongyerek jött be a főnökhöz, ö meséit nekem először a repülésről, olyan szépen, hogy elhatároztam: én bizony repülőgép-szerelő leszek. Az út Földesi Géza: — Ipari tanuló voltam Békéscsabán. Ott jártam végig a vitorlázórepülőiskolát: az ezüstkoszorúig jutottam. ’A kezdők választóvíz- vizsgája ez: az ötven kilométer távolság, öt óra időtartam és az ezer méteres tiszta magasság megrepülése avat igazi pilótává. A vitorlázórepülésből kerültem a nyíregyházi főiskolára. Háromévi elméletigyakorlati tanulás után bejártam az országot, majd itt kötöttem ki, Kartalon. Osgyáni Sándor: — Tatabányai vagyok. Onnan mentem Kaposvárra újra tanulni, most már a repülőgép szerelését. Akkor láttam én először közelről repülőgépet, jó öreg PZL-eken tanultuk ki a szakmát. Az iskola végeztével választani lehetett, maradhattam volna a hangárban, szerelőnek. Én szabad levegőre vágytam, ezért jöttem Kartalra. A csapat Földesi Géza: — A feltétlen bizalom a közös munka alapja. Az a biztonságérzet, hogy a másik mindent megtesz a feladat sikeréért. Nem tökéletességet jelent ,ez, lehet hibázni. De ezeket a lehető legkisebbre lehet szűkíteni és amikor beülök a gépbe, azzal a tudattal csukhatom le a deliket, mintha minden egyes csavart én magam húztam volna meg. Nem csupán a pilóta és a szerelő között van meg ez a kapcsolat. A gazdasági szakemberek mondják meg, hogy milyen munkát, hol és mikor végezzünk. Mi pedig döntünk: adottak-e a feltételek, meg tudjuk-e csinálni. És egyikünknek sem jut eszébe megkérdőjelezni a másik véleményét. Osgyáni Sándor: — Az a nagy dolog, hogy az együttlét során szinte átalakul az ember. Törekszik arra, hogy elfogadja a másik véleményét, vagyishogy azt fogadja el, ami a munkát segíti, mégha az nem is az övé. Lehet és kell is érvelni, vitatkozni, de ez csak értelmes vita lehet. Másképp nem is szabad csinálni ezt a munkát. Igaz, nem is lehet: nem egy páros oszlott már föl emiatt. Mi negyedik éve vagyunk együtt és még sohasem Volt egymással gondunk. Amikor fölpörög a motor és nem úgy zenél, ahogy azt a fülünk megszokta, egymásra nézünk és tudjuk, mire . gondol a másik. A kérdés , Földesi Géza: — Amikor nekifogtam a főiskolának, akadtak, akik azt mondták: bele- umz te még a repülésbe! Akkor, a vitorlázás szépségétől megszédülve, nem hittem nekik. Hogy lehetne valaha is belefáradni abba, amit az ember a világon a legjobban szeret! Ma már megértem őket. Ugyanazt a pályát napjában hatvanszor bejárni,' ösz- szehúzódó gyomorral lesni egyszerre a földet, a fákat, a drótokat és nyomkodni a gombokat, ezredszer csinálni ugyanazt az egypályájú kört, amit már becsukott szemmel is meg tudnék csinálni — nem tartozik a repülés legszebb pillanatad közé. És még nem is ez a legnehezebb, hanem a várakozás. Amikor ül az ember napokon át a szobájában és odakünn esik az eső. Hazamenni nem tud, mert ott a bizonytalanság benne: hátha éppen most jön meg az idő. Két lépés a falu szélte- hossza, a két kocsmába is belefárad az ember. Ilyenkor még a másikat is nehezen viseljük el és elfelejtünk beszélni. Osgyáni Sándor: — Az lenne az igazi, ha mindig lenne repülés. De hát hol az idő rossz, hol más miatt kell várni. Ilyenkor az ember egy-két órát még csak elvan, bütyköl valamit, keres magának elfoglaltságot. De öncélú munka' az ilyen és hiába a technika szeretete, nem ad örömet. Hanem amikor megy a munka, abban sincs köszönet. Ilyenkor a család berzenkedik: a hajnal, az éjszaka ideköt a gazdasághoz. Mire hazaérek a gyerek már alszik, amikor eljövök, még ágyban van. Az ünnepeket, hétvégeket nélkülem töltik és én néha csodálom, hogy még van türelmük hozzám. A felelet Földesi Géza: — Gondolkodtam én eleget, de csak nem találtam feleletet a miértre? Egyszer aztán kispadra kerültem. Összejött a dolog: egy drótszakítás, egy 1 kisebb baleset, pihennem kellett két-há- rom hónápot. No, akkor rá- éreztem valamire. Nehezen tudnám megfogalmazni, de akkor jöttem rá, hogy nem élhetek én röpülés nélkül. Nincs erre semmi magyarázatom, csak néha egy-egy érzés. Amikor olyan jó idő van, hogy harapni lehet a levegőt. A dekken át besüt a nap és az ember a tenyerében érzi a gép minden mozdulatát, szóval ilyenkor azt gondolom: ez az én igazi életem. ■ Osgyáni Sándor: — Sokan azt tartják, a repülés a legbonyolultabb technika. Hát nem így van: elnéztem a legújabb traktorokat, annyi műszer van azokon, hogy hozzá se mernék nyúlni. A repülőgép meg közben egyre egyszerűsödik, hát ez is maga a csoda. Meg aztán az a belső elkötelezettség, ami naponta idehajt. A gépnek menni kell. S ezenkívül nincs más, nagyobb hatalom. Major Árvácska
