Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

1980. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK SáSflap A lakók jól érzik magukat Kereste a kályhát, de a radiátort találta Aprócska település a dim- bes-domtios vidéken. Nagyjá­ból azonos távolságra esik Zsámbéktól és Budakeszitől egyaránt. Mondják a régiek: a felszabadulás után 72 falu­ból települt ide a lakosság, száma napjainkban is csupán 2 ezer körül mozog. Milyen község Perbál? Há- szerények, csöppet sem hí- valkodóak, egyetlen épület sem vonzza magához az idegen tekintetét. A tanácselnök tiszt­ségében fiatal, néhány hónap­ja került a község élére. Sza­vaiból kitetszik, szívé-lelke Perbálé, ö állítja: nem élnek nálunk rosszul az emberek. Jelenleg 137 gépkocsi és 38 motorkerékpár után szedünk adót; televíziója és hűtőgépe szinte minden családnak van. Sok az ingázó, jó részük ra­gaszkodik fővárosi munkahe­lyéhez. Aki helyben akar dol­gozni, a tsz-ben is megtalálja számítását, vannak, akik Zsámbékra járnak át napon­ta. Pénzünk nincs sok, idén 280—290 ezer forint, de igyek­szünk úgy gazdálkodni, hogy mindenre jusson. Fentebb azt állítottam: nem találni semmi különöset a kis településen. Valamit azonban mégis, amire igencsak büsz­kék a perbáliak. Bár ... hal­lottam tiltakozó hangokat is, elviszi a pénzt a falutól a la­kótelep. A tervező elégedetlen Elviszi a pénzt? — Morfon- dírozgatok, miközben bokáig süppedve a sárban, megpró­bálom megközelíteni az Egyetértés. lakótelep modern házsorait. Mert útra — 1973 óta — nem jutott pénz, és közvilágításra is csak most az idén, mintegy 40 ezer forint. Fel is bolygatta alaposan a hatvan család kedélyállapotát. Igaz, a többség örült, hogy végre nem kell sötétben bo­torkálnia, ám akadtak — akadnak —, akik rossz szem­mel nézik a megoldást: a szépnek éppen nem nevezhe­tő, egyszerű faoszlopsort. Ezt a véleményt képviseli Maros Tamás építész-tervező Is, aki éppen ezzel a mun­kával érdemelte ki az Ybl- díjat. — Sok mindent nem értek — fakad ki. — Ha kellett ez a korszerű lakótelep, akkor éveken át miért nem jutott egyetlen fillér sem fejleszté­sére? Csak legyenek készek a lakások, aztán vége? De itt is élni kell. A szennyvízhálózat mindmáig nem épült ki, nincs járható út, nincs játszó­tér és egyszerűen félbemaradt az építkezés is. Nem készült el egyethn olyan helyiség sem,- ahol bármiféle közösségi életre vagy közös szórakozás­ra mód nyílna. És tudja mit jelent, hogy egyetlen telefonja sincs a hatvan lákásrfák, ame­lyet veszély, szükség esetén használhatnánk ? — Nem érzem sikerültnek a művemet — summáz kese­rű szájízzel. — Talán érthe­tő is álláspontja. A tervező mindent beleálmodik művébe. A legjobbat, a legtökéleteseb­bet, akarja. Így történhet, hogy ha szembe találja ma­gát a realitásokkal, az adott lehetőségekkel, úgy érzi fias­kót szenvedett! Öreg ház helyett... Pedig a lakók jól érzik ma­gukat. A C/3-as lakásban tö­rékeny asszonyka nyit ajtót, 13 évesnek nézem. Halk sió­val kér Szabó Lászlóné: vi­gyázzak, alszanak a gyerekek. A konyhában telepszünk le. db még meg sem szólalhat, megnyikordulnak a lépcsőfo­kok. Lacika és Marcsi feléb­redt a csöngetésre, s az öt- és négyéves apróságok most csöndben mellénk húzódva fi­gyelik beszélgetésünket. — ZsámSékon laktunk, anyám halála után örököltem egy házrészt — meséli. — Férjem itt, a perbáli - szövet­kezetben gépkocsivezető. Ami­kor elkezdődött az építkezés, megkérdezték, nem kell-e la­kás. Arra gondoltunk, hogy a régi. öreg ház helyett úgyis ú^at kéne építenünk a szoba­konyhában nehezen fértünk négyen. A tsz edett 50 ezer forintot, megkaptuk a 60 ezer forint szociálpolitikai ked­vezményt, a szükséges beug­rót pedig éppen fedezte az eladott ház ára. A kétéves Tamáska már itt született. Amint körülvezet a lakás­ban az arcomat figyeli. Nem kell tettetnem a meglepetést. Szépen, ízlésesen berendezett a nagyszoba, amit nappalinak használnak; a galériára lép­csőn jutunk föl, ott alszanak a felnőttek; a gyerekek pedig két kis szobán osztoznak. Ezeket hálófülkéknek tervez­te alkotójuk, de elfér bennük néhány kisebb bútordarab is. — Ha hiszi, ha nem, ami­kor épültek a házak, sokat nevettünk, találgattuk: ugyan mi a csoda lesz ezekből? Bi­zony, nem tűntek lakóházak­nak, olyan furcsa modern megoldásúak. De azután, ami­kor beköltöztünk, és rajtunk múlt, hogyan alakítjuk a bel­ső teret, nagyon örültünk. Még a hófehér meszelt falak­nak is. Mi szőnyegpadlóval borítottuk a szobákat, mások a parkettát találták jobbnak. Idén. ha sikerül, az egész la­kást kitapétázzuk, már meg is vettük a hozzávalót. Először a gyerekek Beilleszkedés, megszokás, közösségi élet? Nevet a kér­désen a 25 éves asszony. — Mostanra összeszoktunk. Eleinte hiányoztak az állatok, hiszen otthon baromfit ne­veltem, meg termesztettem is ezt-azt. Elsőként a gyerekek barátkoztak össze, ez hozta össze a felnőtteket. Ha vala­melyikünk be akar ugrani a faluba, az itthon maradók vi­gyáznak a srácokra. Estén­ként is át-átruccanunk egy­máshoz beszélgetni egy kicsit. Mi nagyon szeretünk itt lak­ni, nem bántuk meg, hogy ideköltöztünk. Egyetlen gon­dom, hogy szeretnék már dol­gozni menni, de nem tudok mit kezdeni a gyerekekkel. Bölcsőde csak Zsámbékon van a középsőnek, nem jut hely az óvodában, Laci ősszel már iskolás lesz. Pestre tehát nem mehetek vissza a munkahe­lyemre, helyben kellene vala­mi munkalehetőséget találni. Mert az az igazság sok a re­zsink, havi 2 ezer forint. Hiá­ba, a luxust'meg kell fizetni. Meg kell fizetni. És meg lehet szokni. Mégpedig igen rövid idő álatt. Ezt mondja a sokszoknyás 78 éves Földi mama — így hívja őt min­denki a telepen —, aki uno­kájával és két dédunokájával hagyta ott régimódi perbáli otthonát, s költözött be az A/6-os lakásba. — Hej, ha élne a férjem! ö aztán mesélne magának! De nehezen szokott meg sze­gény. Állandóan kereste a kályhát, hogy mellé húzód­hasson. Itt meg, csak a ra­diátor volt. Én bizony örül­tem, hogy nem kell hamuzni, meg fát hordani. És vizet sem. Csak csavarok egyet a csapon és folyik a meleg víz. De könnyű megszokni a jót! Hát, nem mondom, még min­dig furcsa, hogy boltban vesz- szük a tojást! És a falutól is messze vagyunk. De nem pa­naszkodom. — Ne is, dédf! — szólal meg a hatodikos Szabó Gyön­gyi, aki mostanáig az ebéd­jét kanalazta nagy buzgalom­mal. — Hát nem ott van ne­ked a föld is? Ott kedvedre kapálgathatod a krumplit, meg a káposztát. Csak a családi ház? Kiderül, néhány lakónak jutott itt a házak közelében kisebb-nagyobb földdarabka is, ahol kedvére kertészked­het, tehet-vehet. Arról nem beszélve, hogy megtermelik a családnak a zöldséget, krump­lit. Igaz, volt sók vita, míg kialakult a rend, míg lecsil­lapodtak a kedélyek. Nem sikerült viszont meg­tudnom, végül is mennyibe került egy-egy lakás a perbá­li lakótelepen. Mást mondott a tervező, mást a tanácsel­nök, s megint mást a lakók. A lényegben viszont egyetér­tettek; annak,, hogy a 60 la­kás közül csak 35-be költöz­tek fiatal tsz-tagok, az a makacs szemlélet volt az oka, m'szerint (igazi otthont csakis családi házban Sehet teremte­ni. Inkább építünk magunk­nak — utasították el többen a felajánlott lehetőséget. — Az jóval kevesebbe is kerül, mint az új lakások — jelen­tették ki megfellebbezhetetle­nül. így adódott azután, hogy a beruházó, a Pest megyei OTP Igazgatóság elsősorban fővárosiaknak adta el az üres lakásokat. Fővárosi perbáliak Hann Endre egyike az ős­pestieknek. Csak 1977-ben vették birtokba új otthonu­kat. — Egy barátom ajánlotta, és mi kijöttünk körülnézni — meséli. — Azonnal megtet­szett, olcsóbb is volt, mint a hasonló színvonalú fővárosi lakások, éltünk hát az alka­lommal. Hogyan élünk itt? Kellemesen Ha időnk engedi, eljárunk ki­rándulni, nagyon szép a kör­nyék. A telepen sok harátunk van, nem érezhetjük árvának magunkat. Gondjaink? Van­nak ... Például előfordult, hogy hetekig nem vitték el a szeme­tet. És szeretjük, ha tudjuk, mi, miért történik. Bosszan tott például, hogy csak meg­leptek az új világítással, nem kérték ki a véleményünket. A A tanácsot megértjük, kevés a pénzük. De a hogyanokba mégis szeretnénk valamelyest beleszólni. Azt hiszem, lesz is változás. A közelmúltban je­löltük tanácsta 8 iák egyik te­lepi lakótársunkat. Egyhan­gúlag ... Dodó Györgyi Kígyózó cserepek Az Óbuda Tsz budakalászi virágcserép üzemében naponta öt­hatezer cserép készül el. Termékeiket az ország több pontján értékesítik. Halmágyi Péter felvétele Uj termék Gránátalmaszörp Ázerbajdzsáni gránátalmá­ból, hagyományos eljárással készül az új üdítő. Előrelát­hatóan június elején kerülnek a polcokra a Különleges kö­zép-ázsiai gyümölcsből ké­szült gránátalma szörp felira­tú címkét viselő üvegek mind­azokban a boltokban, ame­lyek rendelnek belőle. A mediterrán éghajlatú vi­dékeken honos, élénkpiros vi­rágú, cserjét gyógynövényként tartják számon ismerői, s ábj rázolásával már az ókori kép­zőművészeti alkotásokon is ta­lálkozhatunk. A gránátalma na­rancsra emlékeztető termésé­nek piros húsú magjait fris­sítő csemegeként fogyasztják. AP hazánkban eddig kevéssé ismert gyümölcsből előállított szörp magas sav- és C-vita­min tartalmánál fogva ki­váló hatású üdítő ital. Munkásdinasziia Hozományuk: a két kezük A Tolna megyéből elszár­mazó idős Sebestyén Józse­feknél az asszony kilenc gyermeket hozott a világra. A kilencből ma heten élnek és dolgoznak Százhalombattán. Valamennyien munkások, mint édesapjuk, aki majd két emberöltőt töltött a tégla­gyárban; 44 évi munka után ment nyugdíjba. Gyermekei közül a legidő­sebb fiút, az ifjabb Sebes­tyént keresem, aki már mia­ga is nagyapa; négy unoká­val dicsekedhet.-A maguk erejéből Zömök, erős ember Sebes­tyén József, s a gondokkal teli évek feleségén sem hagy­tak nyomot — Sok gyér mekes munkás- családból származunk mind­ketten. Amikor összeházasod­tunk, minden hozományunk csak a két dolgos kezünk volt. A magunk erejéből épí­tettük fel otthonunkat, te­remtettünk elő mindent, amiink csak van. Sebestyén Józsefet korán munkába küldték — nagy volt a család, sok az éhes száj. Eleinte az édesapával bandukolt, mint kisegítő, ké­sőbb felvették állandóra a téglagyárba. A téglakihordás bizony nem tartozik a köny- nyű munkák közé, de ha ma­radni akart, helyit kellett áll­ni. ( — Anyánk mindig azt mon­dogatta: dolgozni csakis jól, rendesen szabad. Talán ezért vagyok még ma is nyugtalan, ha nincs dolgom. A testvére­im is munkások, mind a ha­tan itt dolgoznak Battán, az erőműben. Két nővérem ta­karítónő, a húgom kisegítő a raktárban, két öcsém szállító- munkás, egy pedig targoncás. — Két erős kezére mutat. Ha valaki használja, szépen meg­él, megélhet ebben az ország­ban. Az ötvenes évek elején há­zasodtak össze. Egy szál ru­hában, vagyontalanul. Hama­rosan jöttek a gyerekek. A legidősebb: Erzsébet — ma két gyermek. anyja —, a he­lyi Ruhaipari Szövetkezetben varrónő. A második: József,a DKV-nál targoncavezető. Nős, ott is két gyermek van. A harmadik: István, jelenleg katonaidejét tölti, határőr. A legfiatalabb: János, a 26-os Építőipari Vállalatnál ács-áll­ványozó. Mind itt dolgoznak a városban. Valamennyien itt. Battán — Jó sora van a gyereke­imnek — mondja az édes­anya. — Ök már nem isme­rik a nélkülözést, mint ahogy a többi fiatal sem. De sokan jó dolgukban már azt sem tudják, mit csinálnak — fűzi hozzá indulatosan. — Engem meg még az is felháborít, ha eldobott kiflivéget, kenyeret találok. — Nekem még három mű­szakot kellett dolgoznom na­ponta — erősíti meg feleségé szavait Sebestyén József —, hogy el tudjam látni a csa­ládot. Estenként kútfúrást, vagy éjszakai vagonkirakást vállaltam. Nem szemrehá­nyásként mondom, de az biz­tos, hogy a gyerekek együtt nem dolgoznak annyit éle­tükben, mint amennyit én dolgoztam. De nem is paza­roltunk, étel nálunk sose ke­rült a szemétbe. Hobbija a honismeret Többször volt kiváló dol­gozó, legutóbb tavaly tüntet­ték ki jelenlegi munkahe­lyén, a városi kommunális üzemben. — Mindig beosztottuk a pénzt, csak így juthattunk előre — szólal meg ismét az asszony. — A férjem se szór­ta italra a keresetét. Egyet­len szenvedélye van: a ré­gészkedés. — Húsz éve már, hogy tag­ja vagyok a helyi honismere­ti köbnek — mondja a férje. — Gyönyörűségem telik a ré­gi tárgyak gyűjtésében. Köz­ben olvasgatok, könyveket gyűjtök azokról a korokról. A Duna partja kifogyhatatlan kincseket ígér. Ha egy kis szabad időm akad, oda járok, s keresek, kutatok. így bukkant rá arra a 76 darabból álló értékes leletre is, ami ma már a Nemzeti Múzeum tulajdonát képezi. Szalai Mária Gyáfon ieff&Síék Vállán egy község gondjaival mégis az iható viz hiánya és a berendezés építése, amely már megkezdődött, annyiba kerül, mint a községi tanács öt évi teljes fejlesztési kere­te. Észreveszi magát, hogy is­mét a gondokról beszél, szét­tár ja a kiarját, aztán még szenvedéllyel hozzáteszi: „Hiá­ba, a problémákba nem lehet belenyugodni, tudomásul vesz- szük a társadalom teherbíró­képességét, de segíteni aka­runk magunkon". Ez a mon­dat bizony választási prog- nambeszédnek is tiszteletre méltó. Amíg ballagok a tavaly ősszel elkészült aszfaltos úton, és a szürkületben kigyullad a lámpasor, próbálom az elej­tett félmondatokból összerak­ni a képet: Hogyan töltheti estéjét Gazdik Istvánné ta­nácselnök? Meg tudja-e tarta­ni fogadalmát, hogy a jelölő gyűlés után, néhány órára el­felejti gondjait. Tervezte, hogy olvasni fog, egy kicsit televí­ziót is néz, időt szakít, hogy 16 éves nagyfiával is beszél­gessen. A férje már biztosan gondoskodott vacsoráról... Csöndes családi estét terve­zett. Igaz, mellé szegődött egy kis otthoni tereferére Tóth. Zoltán, a nagyközségi pártbi­zottság titkára és Kovács Gé­za, az iskola igazgatója. Csak néhány percre ugranak be — így mondták. Aligha tudták az ajtónj kívül hagyni a jelö­lő gyűlésen is elhangzotta­kat. Kr. Gy. Amikor felállt és szeré­nyen, csendesen beszélni kez­dett, zavar és megi'líetődöft- ség érződött a hangján. Az­tán a mondatai egyre hatá- rozottabbak, magabiztosabbak lettek. Soma vette a felszóla­lók által említett gondokat: út, járda, víz és Íiözvilágítás, környezetszennyezés és a piac környékének rendezetlensé­ge. Konkrétan ígérte a meg­oldásokat, részletesen el­mondta a gyors orvoslás aka­dályait, s a távlati lehetősé­geket. Gondokhoz szokott asz- szony Gazdik Istvánné, a gyáli 33-as választókerület ta­nácstagja, illetve jelöltje. Most először áll soros vá­lasztáson a polgárok elé, két és fél évvel ezelőtt pótvá­lasztáskor került egy meg­üresedett tanácstagi helyre. De már akkor is munkahelye volt a nagyközségi tanács. Gazdiknénak akadt mit kö­szönni a jelölő gyűlésen: hár­man is ígérték a társadalmi munkát és javasolták az Egy nap Gyálért mozgalom meg­indítását. Valószínűleg a se­gítőkészség megnyilvánulá­sainak is része lehetett a je­lölt megililetődásében. Bizony jó volt hallani,. hogy a vá­lasztók nemcsak kéréseiket mondják el, hanem a megol­dásból is ki akarják venni részüket. Aztán amint véget ért a jelölő gyűlés, tucatnyi­an fogták közre, volt aki csak gratulált az egyöntetű biza­lomhoz, volt aki még sorolni akarta gondjait, és akadt aki bejelentkezett gyorsan a fo­gadónapjára. Éppen ma, május elsején egy hónapja, hogy Gazdák Istvánné Gyál nagyközség ta­nácselnöke lett, az ezt meg­előző három évben tanácstit­kárként dolgozott a helyi ál­lamigazgatásban. — Tatárszentgyörgyről szár­maztam el — mondja, amíg leül, hogy egy kicsit kifújja magát. — Mindig ebben a járásban éltem, csakhogy a szülőfalumnak mindössze két­ezer lakója van, ott még tényleg létezik a klasszikus faluközösség. Mindenki ismer mindenkit. Tat-árszentgyör- gyön is tanácstitkár voltam, de ott minden ügy személyes vonatkozásait is átéltem. Az­tán amikor három évvel ez­előtt idehelyeztek: egy kicsit megijedtem, itt 23 ezer em­ber él, és o körülmények rosszabbak az átlagosnál. Je­lenleg Gyál tekinthető Euró­pa legnagyobb falujának, de mindössze négy egészséges vizű közkútunk van, csator­názás nincs, még körülbelül száz lakóházban petróleum­lámpával világítanak, és alig van néhány aszfaltos közkú­tunk. Én nem panaszkodom, csak azt akarom bizonyítani, hogy Gyálon minden apró előrelépésért nagyon meg kell küzdenünk. Azt hiszem, ép­pen ez teszi széppé a mun­kámat, boldoggá tesz az em­berék szolgálata. Felderül az arca, könnye­debb lesz, az örömeiről mesél, arról, hogy még senki sem távozott úgy a szobájából, hogy ne érezte volna a meg­értést, a segítőkészséget, pe­dig néha nemet is kell mon­dani, segítség helyett magya­rázattal kell szolgálni. Mert ez a homokos föld, a sok évtizedes elhanyagoltság elszívja, elrejti a befekteté­seket. Mert hiába épültek az új óvodák, ebben az ötéves tervben az előre meghatáro­zottnál százhuszonhéttel több gyerek részére biztosítottak helyet, de az óvodai ellátott­ság így is csak 29 százalékos. Tavaly ismét bővült hat tan­teremmel az Ady Endre utcai iskola, de még mindig 12 tan­terem kellene. Több mint öí kilométerrel növekedett meg a szilárd burkolatú járdák so­ra, és eggyel a közutaké, de annak többszöröse kellene, hogy eltüntessék a lemara­dást. A legnagyobb gond

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom