Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-31 / 126. szám

József Attila emlékére Kollektívák vetélkedője Három szervezője, rendező­je is van annak a vetélkedő­nek, amely egy január óta fo­lyó sorozat végére tetsz pon­tot A városi tanács művelő­désügyi osztálya, a városi-já­rási Juhász Gyula könyvtár és a Petőfi művelődési ház hir­dette meg József Attila szü­letésének 75. évfordulója al­kalmából a Jó szóval oktasd, játszani is engedd című ve­télkedőt, amelyen szocialista brigádok vehettek részt. Most, az ünnepi könyvhét ke­retében már a döntő követke­zik. A végső sorrendet eldöntő vetélkedőt június 2-án, hét­főn, délután 5 óraikor rende­zik a járási hivatal nagyter­miében. A döntőbe jutott kol­lektívák: az Árammérőgyár Várnai Zseni, a Gépgyár Del­ta, a MÉM Műszaki Intézet dr. Rázsó Imre, Váci Mihály és Kocsis Pál, a HTÜ Marx Károly, Radnóti Miklós és Sallai Imre, az Agrártudomá­nyi Egyetem Puskás Tivadar és a Gödöllő és Vidéke Áfész Kozmosz elnevezésű szocialis­ta brigádja. Szülők figyelmébe Vasárnap bábkészítés Nagy a sikere, különösen a gyermekek körében, a vá­rosi-járási Petőfi Művelődési Ház és az Iparművészeti Vál­lalat közös bábkiállításának, amely az Iparművészét, gyer­mekvilág címet viseli, és a gödöllői Helytörténeti Gyűj­temény kiállítótermében lát­ható. A tárlókban megeleve­nednek a jól ismert mesék, a Piroska és a farkas, a rakon­cátlan répa története és a többiek. A tervezőművészek egyszerű, ötletes és szép bá­bukat készítettek, s ami kü­lön örvendetes, a bábuk kö­zül jó néhány a játé'kboltOK- ban is megvásárolható. De talán még az ajándék­nál is jobban örültek a leg­kisebbek azoknak a bábuk­nak, amelyeket maguk készít­hettek el, némi segítséggel. Most erre nyílik alkalom, hi­szen a művelődési ház hagyo­mányos játéknapját ezúttal itt, a kiállításon tartják jú­nius 1-én, vasárnap, délelőtt fél tíztől. Az Iparművészeti Vállalat tervezői, a kiállított bábuk készítői tanítják a gye­rekeket. A hír mégis inkább a felnőtteknek szól, hiszen ők, a szülők döntenek többnyire a gyermekek vasárnapi prog­ramja felől. A játéknap szer­vezői nemegyszer panaszolták már, hogy a nagyszerű lehe­tőségek ellenére kevesen ér­deklődnek a gyermekeknek szervezett programok iránt, pedig a vasárnap délelőtt még ma is jobbára a főzéssel, a házi teendőkkel telik a csa­ládoknál. Jogos a kérdés:köz­ben az egyik szülő vagy nagy­szülő, esetleg egy felnőtt több szomszéd kisgyerekkel miért nem megy el például a já­téknapra? Nem elsősorban a szervezőnek szereznének ez­zel örömet, hanem éppen gyermekeiknek, akik haszno­san, egymás között, jóked­vűen töltenék idejüket. Még arra is van lehetőség, hogy egy időre magukra hagyják a gyerekeket, hiszen a ren­dezők felügyelnek a kicsikre. S még egy szempont, ami ugyancsak fontos. A már na­gyobb, felsős általános isko­lásoknak szervezett progra­mok sem vonzanak nagy tö­megeket, az ifjúsági pódium például sokkal több figyel­met érdemelne. Biztos, hogy a gyermekeket ezért sem le­het elmarasztalni, hiszen ha már kiskorukban sem vesz­nek a szülők annyi fáradsá­got, hogy az értelmes, nevelő hatású programokra vigyék őket, miért is szoknának hoz­zá az ilyesmihez? Még egyszer: most itt a jó alkalom. Játéknap vasárnap délelőtt a városi Helytörténe­ti Gyűjteményben. Aki még nem tudná, a volt moziiskola épületében, az ideiglenes piac­nál, a Petőfi mozi mellett az emeleten. Eltéveszteni sem le­het. És még valami: a köny- nyebbség kedvéért a gyerekek hozzanak magukkal ollót, tűt, cérnát. G. Z. Állatorvosi ügyelet Csömörön, Gödöllőin, Erdő­kertesen, Isaszegen, Kerepes- tárcsán, Mogyoródon, Nagy- tarcsán, Péoelen, Szadán, Ve­resegyházon június 1-én, va­sárnap: dr. Békési Béla, Bé­csi, Isaszsgi út 24. Aszódon, Bagón, Dámyban, Domonyhan, Galgahiévízen, IkäeSaa, Kartalon, Túrán, Valkón, Vácegoesen, Váckis- újfalluin, Vácszewtlészilóin, Ver­sagen, Zsámbokom június 1- én, vasárnap: dr. Dóka Jó­zsef, Vácszentlászló, Kossuth u. 3. Városi moziműsor A leigázottak bolygója: Szí­nes, szinkronizált NDK tudo­mányos-fantasztikus film. Apokalipszis, most I—II: Utazás a poklon át... Színes amerikai háborús dráma. Kez­dési idő; 4 éá- 6 óra. ___ w m .__ n ** GQ DOLLOI Otília A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 126. SZÄM 1980. MÁJUS 31., SZOMBAT Szükséges és hasznos Vizsga és társadalmi munka A KIOSZ gödöllői körzeti csoportjánál a szükségest ösz- szekötötték a hasznossal. Mit értsünk ez alatt? A csoporthoz tartozó kisiparosok 96 ipari ta­nulót foglalkoztatnak, akiknek elméleti felkészítése zömmel a gödöllői 202-es Madách Im­re Szakmunkásképző Intézet­ben történik, jó néhónyan azonban Budapestre és Hat­vanba járnak; míg a gyakor­lati alapok nagy részét a mes­terembereknél szerzik meg, s az úgynevezett félévi, év vé­gi gyakorlati szintvizsgákat ugyancsak ott teszik le. Ezek a szükséges dolgok. Csinosodó épület Az viszont már a hasznos­ság — s több éves gyakorlat a KlOSZ-csoportnál —, hogy amilyen szakmákban ez le­hetséges, a vizsgamunkákat többnyire úgy jelölik ki a fia­taloknak, hogy azokkal a vá­ros gondjain is enyhítenek egyúttal. Mégpedig azzal, hogy a diákok vizsgamunkájának színhelyén, például a szoba­festő- és mázolószakmában, valamilyen közintézmény rendbetételét segítik. S ami még ennél is dicséretesebb, nemcsak az ipari tanulók ma­radnak ott a vizsgamunka tel­jesítése után a helyszínen, de a mesterek is, hogy valameny- nyien, társadalmi munkával, valóban újat, hasznosat tegye­nek. Bánkúti Béláné KIOSZ-tit- kár és Parádi Lajos oktatási felelős társaságában az egyko­ri szülőotthon kopott épületé­ben jártunk, ahol tanúi lehet­tünk annak, hogyan folynak a szobafestő- és mázolóta­nulók gyakorlati vizsgái, s ho­gyan csinosodik az épület be­lülről, hogy új rendeltetésé­nek megfeleljen. Ott volt dr. Mersány Géza, a járási-vá­rosi egyesített egészségügyi osztály vezető főorvosa is. — Nagyon örülünk, hogy a kisiparosok és az ipari tanu­lók is segítségünkre siettek at épület rendbehozatalában — mondja dr. Mersány Géza. — Szociális gondozási központot alakítunk ki itt, ahol ötven idős, rászoruló embert tudunk majd elhelyezni. Ügyszólván minden társadalmi munkában készül, amelyben oroszlánrész jut a kisiparosoknak és má­soknak. Tanulók, segédek Az előszobákkal, a folyo­sókkal együtt több mint har­minc helyisége van a leendő szociális otthonnak. Az első lé­pés természetesen az volt, hogy felújításának tervei elkészül­jenek. Az átalakítás építésze­ti terveit Orth Mihály főmér­nök és Csépi Lajos gépész- mérnök készítették. A munka­bérekre és az anyagokra vo­natkozó költségvetést ifjú Hrustinszki Ferenc vállalta té­rítés nélkül, ugyanő a társa­dalmi munkákban is részt vesz. A KIÖSZ felhívása termé­szetesen másokat is sarkallt erre a nemes feladatra, amely nemcsak a város, a járás ügye is. Látogatásunk napján, ami még a szobafestők-mázolók vizsganapja volt, Ecseri István és Boda Elek isaszegi kisipa­rosokat találtuk nagy munká­ban tanulóikkal és segédeik­kel együtt. Megtudtuk azt is, hogy pél­dául Samu András gödöllői szobafestő, csakúgy mint ifjú Hrustinszky hat szoba teljes rendbetételét vállalta. A víz­vezetékszerelők viszont termé­szetesen már az előző napok­ban végeztek: Kaiser Ferenc és ifjú Rehb András gödöllői mesterek négy fürdőkádat sze­reltek be, felújították a régi I vízvezetékeket, és ahova kel­lett, újakat húztak be. A hét | második felében Szász László és Boros Sándor gödöllői, va­lamint Kapuvári Gyula erdő- kertesi szobafestő mesterek és tanítványaik vették kezelésbe a fennmaradt helyiségeket. A KlOSZ-különítmény, amelyhez csatlakozott Lehr Lajos, a járási hivatal és Such Zoltán, a városi tanács ipar­ügyi főelőadója, még számos helyen megfordult ezen a na­pon, hiszen tizenegy szakmá­ban tartottak a szintvizsgák. Az egyik színhely Veresegy­ház volt, ahol műhelyében Türgyei Imre épületasztalos fogadott. Róla megtudtuk, hogy tizennégy évvel ezelőtt váltott ipafengedélyt, folytat­va édesapja iparát. Keze alatt eddig hatan szabadultak fel, közülük jelenlegi alkalmazott­ja tizenhárom éve dolgozik nála. Ezen a napon Mundrucz István péceli épületasztalossal hét tanulónak adtak feladatot és gyakorlati jegyet. — A mi szakmánk nem tár- tozik a divatosak közé, de ne­kem már jövőre is van egy jelentkezőm, aki ezt a mes­terséget szeretné megtanulni — mondja Türgyei Imre. — Hogy mi a fontos? Az, hogy nekünk is a mai igényeknek megfelelően kell dolgozni, ak­kor van jövő ... Tízéves kisfia igyekszik fe­lénk a műhelybe. Illetlen? Ko­rai? Azért megkockáztatom: — Te is asztalos leszel? — Igen, válaszol a gyerek és egy fölkapott léccel tova­szalad. Mester, sikerült! — Akár a vizsgán, akár kez­dő korban nagyon fontos, hogy akit meg akarunk a szakmára tanítani, olyan mun­kát adjunk a kezébe, hogy tudja mit, miért csinál — mondja Türgyei Imre. — idéz­ze — mutat két, alig húsz­centis ablakráma darabot — ezt az egyik tanuló marta, véste, illesztette. Sokat vesző­dött vele, míg a minta alap­ján a megfelelő szerszámokat megtalálta, de amikor elké­szült vele, boldogan mutatta: mester, sikerült! Türgyei Imre nemcsak azzal tűnik ki, hogy ritka szakma művelője, s hogy évek óta nemcsak tanít, s vizsgáztat. De, mint az említett szobafes­tők, sok-sok társával együtt a társadalmi munkában is az élenjárók között van. Fehér István A nyugdíjas mindenes lemssal tanítani, nevelni is gyümölcsért, zöldségért ellen­szolgáltatást várna. Igazi kö­zösségi ember, aiki másokért és mások javára él és dolgo­zik. Egyedül, de nem magá­nyosan — mondja. A közös­ség az éltető eleme, az pótol­ja a családot, ami kimaradt az életéből. — Nem ilyen tragikus ' a helyzet. Van egy szűkeb b családom* is, a testvéreim, azoknak a gyereked, velük töltök minden ünnepet, a nyári és téli szünidőt, amikor csak tudok, utazom hozzájuk. Legyőzni a nehézségeket Senki nem gondolná róla, hogy nem született gödöllői, pedig igen messziről, Györ- Sopron megyéből került váro­sunkba 1948-ban, amikor az akkori premontrei iskola meg­bízott igazgatójaként és fran­cia szakos tanárként bábás­kodott az új rend születőben levő iskolarendszere fölött. Szinte mindenki ismeri, az utcán lépten-nyomon megál­lítják ügyes-bajos dolgaikkal, s ő türelmesen végighallgat mindenkit, ha tud, segít, nem feledve, hogy néha a puszta beszélgetés is elég, hogy va­laki megkönnyebbülve foly­tassa útját. Hogy neki is vannak gondjai? Arról senki sem tud. Panaszkodni nem hallották, azt vallja, a nehéz­ségek nem arra valók, hogy legyőzzék az. embert, az em­bernek kell győznie felettük. S. Gy. Gyerekek sportnapja Mozgalmas, érdekes program várja ma, szombaton, á fiata­lokat, a gyerekeket az ikladi Ipari Műszergyárban, ahol a szakszervezeti és a KISZ-bi- zottság egész napos elfoglalt­ságról gondoskodik. Délelőtt .9 órakor, a megnyitó után közös bemelegítést tartanak a részt vevő csapatoknak, majd meg­kezdődnek az atlétikai, a kézi­labda- és kispályás labdarúgó­versenyek, valamint a lövé­szet. A bajnokságokon kívül is megmozgathatják magukat a résztvevők, lesz kötélhúzás, súlyemelés, lábtenisz és külön­féle ügyességi számok. A meg­hívottak ebédet is kapnak, dél­után kulturális program, este pedig tábortűz szórakoztatja a sportnap résztvevőit. Vendégek az egyetemről / Diaképes bemutató Szombati jegyzet Gödöllőre szervez kirándto­lást vasárnapra, június lire az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem szakszervezeti bizott­sága az intézmény oktatódnak és dolgozóinak. Az egésanapos programban megtekintik a városi Helytörténeti Gyűjte­ményt, majd a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemre lá­togatnak. Délelőtt 9 órai kez­dettel a Petőfi moziban A gö­döllői járás népművészete címmel Polónyi Péter, a hely- történeti gyűjtemény vezetője tart diaképekkel illusztrált előadást, amelyre a lakossá­got is várják; a belépés díj­talan Irigység Bevallom, irigykedtem a minap, s hogy vallomáso­mat éppen most adom közre, nem véletlen: a pe- ' dagógusnaphoz kapcsoló­dik. Véletlenül tévedtem be a KISZ járási bizottságá­ra, ahol éppen ifivezetők tartottak megbeszélést; lá­nyok, fiúk a járás külön­böző községeiből. A nyári feladatokról volt szó, ar ról. hogy mikor kezdődnek a táborozások, kinek hol kell segítenie a szervezők­nek, melyik turnussal töl­tenek el egy-két hetet. Mivel későn érkeztem, éppen csak foszlányokat csíptem el a megbeszélés­ből, inkább csak a kötet­len, baráti társalgás jutott osztályrészemül, de nem bántam meg. Három diák­lány beszélt iskolájáról, a tanulásról, az érettségiről, a tanárokról. Hogy melyik középisko­láról, esetünkben mindegy. Az irigység sem egy meg­határozott tantestület egy- egy tagja iránt kelt ben­nem, inkább általában a pedagógusok, a nevelők iránt. S hogy miért? Vol­taképpen egyszerű a do­log. A lányok *véleményé­ből annyi szeretet, ragasz­kodás csendült ki, olyan bájosan, fiatalos hévvel, lelkesedéssel, őszinteséggel elevenítették fel az iskolai közösség mindennapjait, a feladatokat, a diákcsínye­ket, hogy akárki láthatta, az iskolát igazi alma ma térként szeretik, tisztelik. Nem mintha ez a tiszte let túlságosan tekintélyel­vű lenne, hiszen anélkül, hogy bárkit meg akartak volna bántani, nem tettek lakatot a szájukra. Kacag­va, huncut mosollyal idéz­ték azokat a tanárokat is, akik nem egyszer törtek borsot az orruk alá, leg­alábbis a saját nézőpont­jukból. Egymás szavába vágva mesélték a nem ép­pen példás magatartási je­gyet érdemlő ügyeskedé­sek, csínytevések sorát, akár maguk is szereplők voltak benne, akár csak a virágzó iskolai diák száj- hagyomány útján jutottak ismeretük birtokába. De ki az, aki másmilyen diák volt? Akinek csak a házirend volt a bibliája? A csínyek éppen úgy hozzá tartoznak a diákélethez, mint a csöngetés, a házi feladat, a feleltetés vagy a bizonyítvány. S ezt a ta­nárok is tudják, s többsé­gük általában megértéssel veszi tudomásul a tréfákat, még akkor is, ha nem ille­nek a tanmenetbe. A diákok szívéhez nem utolsósorban éppen ezzel lehet közelférkőzni, a meg­értéssel, a fiatalos szívvel. S hogy az emlegetett is­kolában így van, arról győztek meg az ellesett pillanatok, az emlékek, él­mények sorjázása, a szere­tet, a különös diáktisztelet hangjai. Így, a pedagógusnap tá­jékán gyakoriak a megem­lékezések, de ezeket álta­lában az iskolás korból már alaposan kinőtt fel­nőttek tartják, írják, mond­ják. A gyerekek, az ifjoú- cok legfeljebb egy-egy szál szegfűvel, egy-egy csokor orgonával kedveskednek ta­náraiknak, s nem beszél­nek sokat. Nem foglalják írásba, nemes veretű so­rokba tiszteletüket, kö- szönetüket, ahogy a virá­got átadják, az is inkább csak suta, ügyetlen gesz­tus. Ügy tűnik, kamasza­ink, bakfisaink alkalmatla­nok a hagyományos ün­nepségekre. Annál inkább megnyilat­koznak egymás között, az érintettektől, esetünkben a pedagógusok távolabb, ahol egymásnak mesélhetik történeteiket. Ezekből pe­dig, ha alkalmunk van el­lesni, egyértelmű a tanul­ság. Ha nem is minden percben, ha nem is folirto- nosan köszönetnyilvánítá­sok között, de pedagógus­nak lenni nagyszerű dolog. Nos, ezért irigykedtem, s talán megbocsátható. Gáti Zoltán i k tők, de én még mindig re­ménykedem, hogy ha nem is egy új Fáklya, de valami eh­hez hasonló pedagógus-sport- egyesülete lesz városunknak. — Amióta nyugdíjas va­gyok, ismét bekapcsolódtam Gödöllő sportéletébe, mint a GSC elnökségi tagja teljes erőmmel és szenvedéllyel hó­dolok a sportnak. így aztán unatkozni most sem érek rá. Ha mégis akad egy kis sza­bad időm, olvasgatok, olykor francia és orosz könyveket újságokat, hogy az idegen nyelveket sem felejtsem el, vagy szívesen összejövök ba­rátaimmal, és kertészkedünk. Magam nem sokat fogyasztok abból, amit megtermelek, a termés a szomszédoké, bará­toké. Elhintett mag Akaratlanul is a pedagógu­sok munkájának jelképévé nő ez a gondolkodásmód: dol­goznak, munkálkodnak a gyerekek sorsán, elhintik a tudás magjait, hogy aztán a termésből egy életre táplál­kozzanak. Gráfi Vendeltől azonban az ilyesfajta fenn­költség épp olyan messze áll, mint az, hogy a megtermelt — Én erre tettem fel az életemet, és amikor ma is, már családos emberként, volt tanítványaim felkeresnek gondjaikkal, érzem, megérte. S ha újra kezdeném, ugyan­ezt tenném, mert érdemes. M.a már nem tanítja az Im­re utcába járó gyermekeket az orosz nyelvre, de kapcso­lata sem velük, sem a tan­testülettel nem szakadt meg. — Ó, én el sem tudnám képzelni az életemet az isko­la, a gyerekek nélkül. Amíg erővel bírom, az iskola ve­zetése igényt tart rá, nyug­díjasként is dolgozom. Kor­repetálok a napköziben, ha kell, helyettesítek. Szóval olyan mindenes vagyok, de ezt is szívesen vállalom. Az iskola, a gyerekek mel­lett harmadik szenvedélye a sport. — Valamikor aktívan spor­toltam a városi Fáklya klub­ban. Annak idején ez egy oedagógusokból álló, mai NB Il-es színű csapatnak felelt meg. Egyesületünk 1949-ben alakult, vezetője a már szán­tén nyugdíjas Lencsés Rezső volt. Szívvel-lélekkel dolgoz­tunk mint röplabdások, amíg ki nem öregedtünk. Sajnos, később nem akadtak folyta­Gráfi Vendelre, a gödöllői Imre utcai általános iskola volt igazgatóhelyettesére, aki tavaly óta nyugdíjas, tanít­ványai, kollégái is szeretettel és egy kis nosztalgiával em­lékeznek. Hogy miért? Arra nehéz válaszolni, talán ma­gyarázatot ad rá, ha rpsgis- merjük személyiségét, elveit, azt, hogyan tanított 30 éven keresztül. Családos emberként — Mindig arra törekedtem, hogy olyan gyerekeket enged­jünk ki az iskolából, akik az életben bárhol megállják he­lyüket. Ehhez nem elég csu­pán tanítani őket, megértés­sel vagy ha szükséges, ke­mény kézzel nevelni is kell. Ezt az elvet nem én találtam ki, de egész életemben ez vezérelt. —• Boldog vagyok, amikor találkozom volt tanítványaim­mal üzletben, hivatalban, gyárban, sőt egyikükkel, má­sikukkal együtt tanítottam is az Imre utcai iskolában. Tu­dom, nemcsak az én érde­mem, hogy tisztességes embe­rekké váliak, de jó érzés tud­ni, hogy nekem is van benne valami részem.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom