Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-31 / 126. szám

— napközi bővül lapodé,szépülő Mende Hajnalban indulnak a vonafok íagy forgalmú vasútvonal, főút szeli ketté, fenyves, er­dős dombok ölében fekszik a közel négyezer lakosú Mende. Napközben persze fele any- nyian sem lakják — ingázó község, az emberek túlnyomó többsége a fővárosban dolgo­zik, ott talál biztos megélhe­tést. Két orvosa van a település­nek, hely hiányában egyetlen gyermeket sem kellett az óvodából elutasítani, s most már rossz időben is járható a több kilométernyi hosszú­ságú Dózsa György út. Muta­tós művelődési háza, mozija van Menőének és lesz, szép iskolája is... Szorgos építők Mi mással kezdhetnénk te­hát a beszélgetést Pálfalvi Lászlóval, Mende tanácselnö­kével, mint az épülő új nyolc­tantermes iskolával. — Szépen halad a munka, jól dolgozik a gyömrői Építő­ipari Szövetkezeti Közös Vál­lalat. Az iskolaépületben a napokban kezdődtek el a belső szakipari munkák, s biztosra vehető, az ígéretnek megfelelően ez év augusztus 20-án sor kerülhet az intéz.- mény ünnepélyes átadására. Gazdagodott a Pusztaszent- istván telepi óvoda. — A gyerekek örömére a napokban készült el az ud­vari játszótér, benne mászó­kával, hintákkal, egyéb játszó­alkalmatosságokkal ... A ját­szótér a Tápióvölgye Termelő- szövetkezet mendei lakatos üzemágának Petőfi szocialista brigádját dicséri. — Milyen feladatokat kell még elvégezniük ebben az év­ben? — Azon leszünk, hogy min­den feltételt megteremtsünk gyermekintézményeink mű­ködéséhez, korszerűsíteni, bő­víteni szeretnénk valameny- nyit. így például jövő évre áthúzódó feladatként az egyik megüresedő iskolaépületben napközi otthont alakítunk ki... A közeli jövőben ter­vezzük községünkben az in­tézményes hulladékszállítás megszervezését. Egy korábbi beszélgetésen is szót ejtettünk róla: az épülő új iskola kiszorította a futballpályát, más községbe — albérletbe — kényszerült a focicsapat. — Az iskola építésének be­fejeztével rendezzük a kör­nyéket, a pálya végül is a régi helyén marad majd. En­nek kialakításához — egyebek mellett — azonban jelentős földmunkára lesz szükség, amelyet társadalmi összefo­gással szeretnénk elvégezni. Pálfalvi László 32 évesen a járás egyik legfiatalabb ta­nácselnöke. — Egy személyes kérdés: hogy érzi magát? — Hogy is mondják?... A gondokat, bajokat leszámítva — köszönöm jól! Itt szület­tem Mendén, ismernek, én is ismerek szinte mindenkit. Örülök a község gyarapodá­sát jelentő minden változás­nak, eredménynek — végül is ezért dolgozunk. Bosszant, ha közömbösséggel, nem szük­ségszerű akadályokkal talál­kozom. Hiányzó raktár Kora délután van. Csak a 31-es számú jászberényi fő­út forgalma lüktető, városi, a község igen csendes ezekben az órákban. Gyér az üzletek forgalma. — Majd ha megjönnek a délutáni munkásvonatok, több lesz a vásárlónk is — állítja Stiegler Jenő, az Alsó-Tápió- menti Áfész 39-es számú ön- kiszolgáló élelmiszerboltjá­nak vezetője. A forgalomról, áruellátásról érdeklődöm. — Havi 900 ezer forint a forgalmunk, s bár mindig akad hiánycikk, alapvetően mégis csak jó az áruellátás ... Hanem jöjjön — az épület hátsó részébe vezet, mutatva: — a szűk raktártér a legna gyobb gondunk, egyszerűen nincs megfelelő hely az áru és a göngyöleg tárolására.. Hasonló gondokkal küszkö­dik a közeli vas-műszaki bolt is. Volt egyszer egy téglagyár... Sokan szidták az itt égetett tégla minőségét, még többen örültek, hogy hozzájuthattak a fontos építőanyaghoz. S ki is tudná összeszámolni ma már, hogy az évtizedek alatt hány családi ház épült itt helyben, a környék községei­ben a Mendén gyártott tég­lából. — A jobb esztendőkben át­lagosan nyolcmillió tégla hagyta el gyárunkat évente, ha jól számolom, ebből a mennyiségből hozzávetőlege­•*> Ahol egykoron nyerstégla száradt, ma a burkolólapokat osztályozza, csomagolja Sipos László. Kőkai Ferenc felvétele sen 400 családi ház épülhet fel — mondja Juhász Béla, a gyár egykori igazgatója, a mai raktártelep részlegveze­tője. Ám mielőtt a jelenről esnék szó, egy rövid történeti visz- szapillantás a múltba: — 1920-ban indult meg a termelés, az államosításig ma­gánkézben volt e gyár, majd 1963-tól az Épületkerámiaipa­ri Vállalat mendei téglagyá­raként működött tovább. A bányászott, felhasznált agyag — gyenge minősége miatt — egyre kevésbé volt alkalmas téglagyártásra, ezért tudato­san nem került sor a gyár fejlesztésére, mígnem 1977- ben végleg megszűnt itt a téglagyártás. Bontás előtt Állunk a gyárudvar köze­pén. A nagyméretű kemencé­nek csak a boltíves lyukú alapzata maradt meg, de azt is bontják már. Magunk elé képzeljük az egykor oly moz­galmas képet téglarakások, izzadó, mindig poros embe­rek, csilléket vontató lovak — Deres, Bandi, Laci... S áll még a dombok fölé magasodó 56 méteres kémény. Haszon­talanná vált, lebontják azt is nemsokára... A hatalmas alapterületű, egykoron nyerstégla szárítását szolgáló építmények azonban a helyükön maradtak. — Az Épületkerámiaipari Vállalat Burkolóanyagok Gyá­rának telephelyeként raktáro­zásra használjuk a tágas épü­leteket — mondja Juhász Bé­la. — Náponta mintegy száz­ezer darab különböző méretű és fajtájú burkolólapot osz­tályoznak és csomagolnak az itt dolgozók. Jandő István IVIQblORI vtírfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM 1980. MÁJUS 31., SZOMBAT Körkép a földekről Már kalászba szökkent a rozs Serény munka a Kossuth Tsz-hen Végre beköszöntött a jó idő, napról napra emelkedik a napsütéses órák szíáma. Rá­fért már a mezőgazdaságra a kedvező időjárás, mert eddig igen nehéz körülmények kö­zött folyt a munka a földeken. A tavaszi vetésekkel még így is sikerült idejében végezni, de a növények és főként a ku­korica fejlődéséhez melegre van szükség. Határjárás után A közös gazdaságokban is­mét felmérik a teendőket, hi­szen olyan időszakban já­runk, amikor a vetések már befejeződtek és lassan meg­kezdődik a betakarításra való f elkészülés. A 3 ezer 493 hek­táron gazdálkodó monori Kos­suth Termelőszövetkezet szak­emberei is határjárásra in­dultak a napokban, hogy fel­térképezzék a pillanatnyi hely­zetet és meghatározzák a fel­adatokat. Az 500 hektárnyi őszi bú­za jól viselte a viszontagsá­gokat és biztatóan fejlődik. Nem kell már sokáig várni rá, hogy kalászba szökken­jék. A 280 hektáron termesz­tett rozs már kalászban is van. A minősége is megfelelő, az idén 50 vagon vetőmagot szeretnének előállítani belőle. Kell a meleg Növelték a kukorica termő- területét. A tervezett 700 hek­tárral szemben 730 hektáron kerültek földbe a magvak. Ez a fontos növény már nem vi­selte olyan jól a kedvezőtlen időjárást, a fagy és a sok csapadék miatt 22 hektáron újra kellett vetni. Mindenütt kikelt a kukorica, de még erőtlen, fejletlen, nagyon igényli a meleg időt. A kertészetben is serényen folyik a munka. A 100 hektár­nyi gyökér, sárgarépa is ki­bújt a földből, a gyomirtás is befejeződött. A saját ne­velésű paradicsompalántákat 50 hektárra telepítették. A 60 hektárnyi spárgatöknek több mint a fele már a földben van, az ültetést fészkelve vég­zik. A zöldbabot is szakaszo­san vetik, s a gyomirtás ott is megtörtént. A 200 hektár­nyi burgonya 80 százaléka kelt ki és szépen, egyenletesen fej­lődik. Első permetezés A szőlészetben a 60 hektá­ros termőterület tárcsázása, a vegyszeres gyomirtása ad munkát. A tőkék már meg­kapták az első permetezést. Az új telepítésű 113 hektár­nyi — nem termő — szőlőt is folyamatosan ápolják. K. L. Ünnepi könyvhét ’80 író-olvasó találkozó Gazdag programot kínál az ünnepi könyvhét esemény- sorozata a monori járásban is. Június 4-én Nyáregyházára látogat László Bencsik Sán­dor író, s találkozik olvasóival. Űriba Fodor Andrást várják a könyvhét alkalmából. Pi­lisen Kaffka Margitra emlé­keznek a június 10-i községi könyvtárban megtartandó em­lékműsor keretében. Valamennyi könyvtárban házi kiállításokon mutatják be a könyvhétre megjelent irodalmi köteteket, az érdek­lődők meg is vásárolhatják a helyszínen a könyveket. Munka a hétvégéken Nagyobb óvoda Két új terem Gyomron ebben a hónapban is folytatódott a Pázmány ut­cai óvoda bővítése. Az Építő­ipari Szövetkezeti Közös Vál­lalat szocialista brigádjainak tagjai hétvégeken végzik az épületszárny falazási munká­latait, segítenek a gyermekek szülei is. Azt szeretnék, ha az új tanévben már fogadhatná a két új foglalkoztató terem is a gyerekeket. Üllő u&Úé * ■ HÍ ■ V | - *, ÍU ' 'Jf ' ■ :'< %■ "í I X ^ 1 £ v­A szőlészetben szükség van az asszonyok szorgos munká­jára. Kézikapával tisztítják meg a tőkéket a gyomoktól. Barcza Zsolt felvétele Orvosi ügyelet a járásban Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron, Monori-erdőn, Csév- haraszton, Vasadon és Péteri­ben: központi ügyelet (Mono­ron, az egészségházban), Mag­lódon és Ecseren: dr Gáspár Pál (Ecser), Pilisen és Nyár­egyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysá­pon és Űriban: dr. Zolesz László (Sülysáp), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Halmi-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Du­dás Jenő Nyáregyháza, Petőfi u. 12. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12-től 16 óráig és vasárnap reggel 8-tól 13-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állat­orvos címén. Összeírják a fogyasztókat Vízdíj a közkutak után is A Pest megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat vecsési üzemmérnöksége azzal a tájé­koztatással is jelezte jelenlé­tét Üllőn, hogy a község víz­vezeték-rendszere közkifolyós kútjainck vízfogyasztóit a na­pokban összeírják. A különböző kormányintéz­kedések és vízügyi szervek utasításai alapján ugyanis az átlagos vízmennyiség után a közkutak vizét használók, víz- fogyasztási díjat tartoznak fi­zetni. A meghatározott átlagos vízmennyiség személyenként 0,9 köbméter, a háromforintos köbméterenkénti ár figyelem- bevételével ez kettő forint het­ven fillért jelent. A vízdíj fizetése visszame­nőleg ez év januárjától köte­lező. A számlázás negyedéven­ként történik, és a befizetés­re a következő hónap 15-ig kell sort keríteni. A negyedik zárószámla tar­talmazza a ténylegesen befi­zetendő összeget, akkor ren­dezik az esetleges fogyasztói létszámváltozás okozta eltéré­seket is. Csip'-Csupi és a varázsló A nap kulturális programja Zenés irodalmi műsor Gyomron Gyomron, 17 órától: pedagó­gusok köszöntése, zenés iro­dalmi műsor Vitai Ildikó és Varga Tibor közreműködésié­vel. Mendén, 14-től: a gyermek A vasárnap sportműsora Molnár Gabor Gyömrőn Kiállítás és térzene Vasárnapi előadói est Júniusban tovább folytatód­nak a gyömrői kulturális na­pok rendezvényei. Június 1-én, vasárnap Pálfy Margit előadói estjére kerül sor este hét órakor az ifjúsági klub helyiségében. A közkedvelt író, Molnár Gábor, az ünnepi könyvhét alkalmából június 9-én láto­gat el a nagyközségbe, s író—olvasó találkozón válaszol majd a feltett kérdésekre. Június 22-én, délelőtt 11 órakor Gyömrő képzőművé­szei címmel gyűjteményes ki­állítást nyitnak meg, amelyen a helyi művészek alkotásait láthatják a képzőművészetet kedvelők. Ugyanezen a napon az Építőipari Szövetkezeti Kö­zös Vállalat szoborkertjében térzene szórakoztatja a közön­séget. LABDARÚGÁS Megyei bajnokság: Sülysáp —Szokolya, Sülysáp, 17 óra. Kerepestarcsa—Pilis, Kere- pestarcsa, 17 óra. Az ifik 15 óra 30 perckor kezdenek. Monori—ceglédi összevont járási bajnokság, I. osztály: Gyömrő—Nagykőrös, vezeti: Hegyes István (partjelző: Fe­jes), Monor—Abony, Janó (Veres A.), Péteri—Albertirsa, Bálint (Mészáros Imre), Gom­ba—Karatetétien, Ágoston Vecsés—Dánszentmiklós, An­tal Gy. (Bakos), Üllő—Maglód, Gavló (Szabó S.), Ceglédbercel —Mende, P. Szabó, Törtei— Nyáregyháza, Szuda (Mészáros Gy.). Valamennyi felnőtt találko­zó 17 órakor kezdődik az elöl- állók otthonában, megelőzően az ifjúsági csapatok lépnek pályára 15 órakor. Serdülők: Abony—Monor, Abony, 10 óra (Silye), Albert­irsa—Maglód, Albertirsa, 10 óra (Ágoston), Ceglédi VSE— Pilis, Cegléd,' 10 óra 30 perc, Dánszentmiklós—Üllő, Dán­szentmiklós, 9 óra (P. Szabó), Gyömrő, 9 óra 30 perc (Fe­jes). KÉZILABDA Összevont járási bajnokság, nők: Tápióvölgye SC (Űri)— Vecsés, Űri, 10 óra. Férfiak: Tápióvölgye SC— Űttröszt KÖZGÉP II. (Ceg­léd), Űri, 11 óra, Ceglédi Diáksportkör—Gyömrő, Ceg­léd, 17 óra. tánccsoport és a gyermek­klub foglalkozása, 16-tól: Csi- pi-Csupi és a varázsló — me­secirkusz. Monoron, 15-től: a gyer­mekklub összejövetele, a mo­ziban, 16-tól: Lolka és Bolka a Föld körül, 18-tól és 20-tól: Oké, spanyolok! Pilisen, 15-től: a cigánygye­rek klub; 18-tól: az ifjúsági klub foglalkozása, a moziban, 17-től és 19-től: A nő illata. Űriban, 10-től 17-ig: ötlet­börze — kiállítás a napközi otthon és a modellező szakkör munkáiból. Vecsésen, 16-tól: az állami zeneiskola kihelyezett tagoza­tának évzáró hangversenye. Az Sredagépipari és Finommechanikai Vállalat vasadi üzeme felvesz esztergályos, szerszámkészítő szakmunkásokat, férfi és női betanított munkásokat. Jelentkezés: Vasad, Bem u. 1. Telefon: Vasad 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom