Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

» 1980. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK Népművészeti tájház Nemrég adták át Ráckevén azt a népművészeti tájházat, amelyet egy század eleji magyar portából alakított ki az Aranykalász Tsz és a Duna Intéző Bizottság. Mind a fel­nőttek, de különösen a gyerekek körében nagy népszerűség­nek örvend ez a századforduló idejéből származó körmös traktor, amely ma már lassan ipartörténeti műemléknek számít. A mának, a holnapnak PADÁNYI LAJOSNÁL BUDAKESZIN HÁROM HULLÁMBAN ér­keztek a 17. század végén, a 18. század elején a német le­települők Bajorországból Bu­dakeszire, Az első telepesek még a török ellen harcolók kö­zül kerültek ki, közöttük egy Kreisz nevű volt zsoldoskato­na, beszélgetőpartnerem, Padá- nyi Lajos egyik őse is. A kései utód az anyai ág után nyomoz­va állapította meg, hogy ily módon tehát részben német, a tárnoki édesapa révén pedig részben szlovák származásúnak vallhatja magát. Ebben az eset­ben nem a származás ténye, ha­nem eredménye a fontos: Pa- dányi Lajos egyike azoknak, akik fáradhatatlanul kutatják a múltat, az útnak indító kö­zösség és a ma is otthonául t.ólgáló község történetét. Tegyük mindjárt hozzá: a te­lepülés, a környék mai prob­lémáinak sem fordít hátat. Harminc évvel ezelőtt,, amikor' Ráckevén, az akkor megala­kult tanács titkáraként dolgo­zott, a Pest megyei Hírlap elődjénél, a Pest megyei Újság­nál szervezte a tudósítói háló­zatot; különböző közügyekkel kapcsolatos észrevételei ma is gyakran jelennek meg lapunk Postabontás rovatában, s az országos napi-, hetilapok ha­sonló jellegű hasábjain. Mégis a múlt, annak meg­őrizhető értékei, ma is hasz-r nosítható tanulságai érdeklik leginkább. Tíz évp rendszere­sen részt vesz a Pest megyei Levéltár helytörténeti és a Néprajzi Múzeum nyelvjárási pályázatain. — Mostanában egyedül dol­gozom — mondja —, s nem elsősorban tárgyi, inkább szó­beli emlékek után kutatok, gyűjtök. Nemcsak azért, mert a tárgyak elhelyezésére nincs hely, hanem azért is, mert a. település lakossága a felszaba­dulás után átalakult, nagy rész­ben kicserélődött, s kevés régi viseleti darab, népi használati eszköz maradt Budakeszin. Az itt és a környéken élő idős emberek emlékezete — s a levéltárak anyaga — azon­ban szinte kimeri thetetlenngk tűnik. Nagykovácsitól Zsám- békig, Pátytól a Fejér megyei Etyekig jó néhányan segítik Padányi Lajos munkáját. Dol­gozatai (amelyeket több' alka­lommal díjazott a megyei le­véltár vagy a Népművészeti Múzeum), így a Kreisz-család története mellett bemutatják a különböző mesterségeket, szak­mákat, a helyi erdők, erdöré- szek, dűlök, utcák nevét, illet­ve történetét, foglalkozott az úgynevezett féltetős méhessel, krónikában írt. a Budakeszi TIT-csoport tevékenységéről. Korábbi pályázatokon már szerepelt népi mondásokból összeállított gyűjteménnyel. Most olyan táj szótárt szer­keszt, amely a környéken elő német nemzetiség szavait, ' a magyarban is meghonosodott kifejezéseit tartalmazza. — Mintegy kétszáz ilyen szót gyűjtöttem össze eddig — mutatja a gondosan cédulázott anyagot. — A hallott szó mel­lé magyarázó szöveget is írok, hol, hogyan használták, vagy esetleg használják még ma is. Ta kródi Michl — így ne­vezték néhány évtizeddel ez­előtt Budakeszin a gerinces embert. A helyi nyelvjárás sze­rint írt kifejezés (eredeti alak­ja der gerade Michael) jelen­tése: a szókimondó Mihály. Hogy honnan ered a mondás? Padányi Lajos szerint a száz esztendővel ezelőtt négy-öt éven keresztül megjelent he­lyi újság címéből — vagy a szerkesztő nevében, hiszen ő sem írta alá másként a cik­keket, mint: Der gerade Michl von Budakesz. Mint mondtuk, harminc-egy- néhány évvel ezelőtt nagy­részt. kicserélődött a község la­kossága. Az új lakók elsősor­ban Erdélyből, a Felvidékről, Kiskőrös, Nagykőrös vidéké­ről, majd később a Viharsa. tokból és Szabolcsból érkez­tek. Padányi Lajos gyűjti az ő mondásaikat, ízes kifejezé­seiket is. A tavalyi pályázat anyagából idézi a versikét: Hilib, Haraj, Gelence, / ez a három egy megye, / mégsincs a papnak kenyere. Ezt az igen szegény emberekre mondták. Egy másik: Pipe be- lenyuvadt a kátyúba, vagyis a kisliba belefulladt a vízme- lítő faedénybe. A MŰLT nyelvi emlékeit; szépségeit és furcsáságait őr­zi meg a jelennek és a kö­vetkező generációknak ez munka. Padányi Lajos öt éve, amióta nyugdíjba ment, szin­te minden évben talál új té­mát érdeklődése, tolla számá­ra. A nyelvi emlékek gyűjté­se mellett most a Pest me­gyében élő német nemzetiség történetét készül megírni. P. Szabó Ernő BEFOLYÁSOLJÁK A FEJLŐDÉS ÜTEMÉT Több figyelmet, törődést várnak A KORSZERŰ KÖZMŰVELŐDÉS FORMÁINAK TUDÓI Egy-egy szervezet éves munkaterve nem tartozik a különösebben szórakoztató ol­vasmányok körébe, s csak rit­kán érdemel publicitást. Min­dig az a lényeges, ami az el­képzelésekből megvalósul, ami köznapi életünk valósá­gává lesz. A ritka kivételek közé sorolható a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár művelődési otthoni módszertani osztályának munkaterve, mert ebből a te­kintélyes papírkotegből kö­vetkeztethetünk arra: milyen segítséget kapnak ebben az évben a megye népművelői. A terv néhány hete látott napvilágot, a naptárhoz ké­pest bizony kissé megkésve, több konkrét feladat határ­idejének lejárta után. Persze az is igaz: minden munkaterv alapja a költségvetés, s a fo­rintok észerű felosztása tete­mes időt kívánt. Időszerű útmutatást Pénzügyi keretek és a köz- művelődés — tagadjuk vagy bevalljuk — végül is közvet­len kapcsolatban áll. S azt is tudtuk jóelőre, hogy most ne­hezebb gazdasági feltételek­hez kell alkalmazkodniuk a népművelőknek, olyan formá­kat kell keresni és olyan mód­szereket kell alkalmazni, ame­lyek megfelelnek a véko­nyabb pénztárca diktálta kö­vetelményeknek. Nos, erről mintha nem vet­tek volna tudomást a mód­szertani osztály munkatervé­nek készítői. Legalábbis a leírt anyagban ez nem tükrö­ződik, holott a megye műve­lődési otthonait járva leg­többször ezt kérdezik a nép­művelők: Mit kellene tenni, hogy a kevesebb — viszony­lagosan kevesebb — pénz ne eredményezzen visszaesést a tartalmi munkában? Erre nem ígér választ a munkaterv egyetlen pontja sem. Némi bosszankodásra adhat okot, ha összehasonlítjuk az egy évvel korábbi elképzelé­seket az ideivel. Sürgős fel­adat volt, hogy a módszertani osztály munkatársai rendsze­res, személyes kapcsolatot alakítsanak ki a megyében dolgozó népművelőkkel. Ha úgy tetszik, azokkal, akik a tűzvonalban dolgoznak. Eb­ben viszont alig-alig sikerült előbbre lépni, s az új mun­katervben ez a passzus már nem is szerepel. Megtaláljuk viszont a következő kitételt: felvesszük újra a kapcsolato­kat a Fővárosi Művelődési Házzal és kidolgozzuk közös tevékenységünk lehetőségeit. Nos, e sorok írója örömmel jelentette tavaly lapunk ha­sábjain, hogy együttműködési szerződést kötött a megyei művelődési központ és az FMH, s egész sor hasznos el­képzelést soroltak fel akkor. A módszertani munka vala­mennyi területén és vala­mennyi formájában kizárólag a járási, illetve a városi mű­velődési intézményeket említi a terv. Csak ezeknek igazga­tóit, szakelőadóit szándékoz­nak meghívni továbbképzé­seiére, munkaértekezletekre, tapasztalatcserékre. Esetleg úgy kellene értelmeznünk, hogy a járási hivatalok mű­velődési osztályai vállalják majd a községekben ezt a szerepet, összefogva az ott dol­gozó népművelőket? A gya­korlatban ez azonban szinté megvalósíthatatlan. A járá­sokban ugyanis legfeljebb egy-egy részfeladat megoldá­sára elegendő a pénz és a szellemi kapacitás. É'ő kapcsolatokat Ugyancsak tanulságos a munkásművelődés címszó alatt felsorolt hat (!) feladat­pont. Várható . egy tanácsko­zás az üzemi népművelők és munkásművelődési előadók bevonásával, egy tanfolyam Szentendre város és járás mű­velődési bizottságainak rész­vételével, megrendezik a munkásfestők tárlatát, megyei szinten a Szabad hazában cí­mű vetélkedőt, bekapcsolód­nak a műszaki hónap előké­szítésébe és lebonyolításába, no és persze felveszik a kap­csolatot az FMH-val.. Ennyi hát a közművelődés legbonyolultabb területének nyújtott módszertani támo­gatás. Dicséretes viszont, hogy a megyei módszertanosok igye­keznek bevonni a megye köz- művelődési életébe a zsámbéki pedagógushallgatókat, az egyhetes, illetve a háromszor négyórás közművelődési gya­korlat keretében. Talán hasz­nos volna, ha ezek a fiatalok nem Szentendrén és Vácott, Nagykőrösön és Cegléden kóstolnának bele a közműve­lődési feladatokba, hiszen többségük kis- és nagyközsé­gek pedagógusa lesz. Nem veszített — sajnos — aktualitásából a főfoglalkozá­sú szakképzetlen népművelők részére már tavaly is meg­rendezett péceli tanfolyam, amely átfogó alapképzést nyújt. A megyei művelődési központ módszertani osztálya ezzel adja a legnagyobb se­gítséget közművelődésünkhöz, mert égetően sürgős feladat megoldásához járul hozzá. A tanfolyamok közül is ki­emelkedik jelentőségével a megyei ifjúsági klubvezetők egyéves képzése. Ennek hasz­na nemcsak abban mutatko­zik meg, hogy az ifjúsági klubok programja tartalma­sabb lesz, jobban igazodik az adott terület társadalmi ré­tegződéséhez, hanem abban is, hogy a köztudatban segíti el­ismertetni ezt a munkát. Hi­szen az ifjúsági klubok veze­tői meghatározóan fontos közművelődési funkciót töl­tenek be. Az önművelésben, a szabad idő hasznos, szellemet gyara­pító eltöltésében fontos sze- szerepet töltenek be az ama­tőr művészeti együttesek. Ezeknek a kis csoportoknak az összefogása, munkájuk se­gítése és szakmai irányítása, immár több éves múltra visz- szatekintve, javulást mutat.. Elsősorban nem az együtte­sek számának gyarapodásá­ban, hanem tartalmi vonatko­zásban. Ez jelentős mértékben köszönhető a módszertani osz­tály vezetése alatt működő szakbizottságoknak. Ám az elismerés mellett is­mételten hangsúlyozni kell az eleven kapcsolatok fontossá­gát. Semmiféle körlevél, ta­nácsadó füzet nem lehet olyan hatékony, mintha — akár csupán évente kétszer — fel­keresik a csoportokat a fil­mes, fotós, színjátszó, bábos, néptáncos és ének-zenei szak bizottságok tagjai. Óriási a felelősségük Ebben a formában a mun­katervnek csupán néhány tendenciájára tudtunk kitér­ni, pedig elemzést érdemelné­nek többek között a módszer­tani osztály kiadványai, a vizuális kultúrát segítő ván­dorkiállítások, valamint az amatőr együttesek minősíté­sének módja. Persze, hiba volna a me­gyei módszertanosok munká ját csupán egy vitatható — szerintünk vitatható — mun katervből megítélni. Tapasz­talatok alapján állíthatjuk, hogy tevékenységük sok vo­natkozásban dicséretes. De — éppen gondjaink ismeretében —, hangsúlyozzuk, hogy fele lösségük rendkívül nagy, mert így vagy úgy, de befolyásol­ják a fejlődés ütemét. Mert közművelődési munkában ők testesítik meg mindazt, amit joggal várhatunk a megyei művelődési központtól. Kriszt György Átadták az idei SZÓ T-díja kát Tegnap a SZOT Szállóban ünnepélyesen kiosztották az 1980. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Aczél György, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, és Pozsgay Imre kulturális miniszter is. Virizlay Gyula, az SZOT titkára üdvözölte a kitüntetette­két, hangoztatva, hogy a szak- szervezeti mozgalom messze­menően támogatja a művé­szetet, amely az embert, a munkát ábrázolja, a dolgozók tudatát formálja.' Mint mon­dotta, a művész alkotó mun­kája nem öncélú tevékenység, értékét azon lehet lemérni, hogy azt mennyire tudják be­fogadni a dolgozók tömegei, nogyan formálja gondolkodá­sukat, magatartásukat, szemlé­letüket. Az ilyen művészet nélkülözhetetlen társadalmunk számára, s ezért a szakszer­vezeti mozgalom ezt továbbra is támogatja. SZOT-díjat kapott: Ador­ján Lajos, az Ózdi Kohász Néptáncegyüttes vezetője, Aradi Nóra művészettörté­nész, Bokor László filmrende­ző, Galambos Tibor koreográ­fus, Gács Rezső (Rodolfo) ar­tistaművész, a Gyöngyössy Imre—Kabay Barna író-ren­dező alkotópáros, Inke László színművész, Ipper Pál újság­író, Kakucsi Géza, a debrece­ni dolgozók általános iskolájá­nak igazgatója, Akalló Viktor szobrászművész, Kapusi Ró­zsa, a Magyar Rádió főmun­katársa, Karai József zene­szerző-karnagy, Kiss István, a HVDSZ Liszt Ferenc férfika­rának karnagya, Kovalik Ká- rolyné—Hegyi Imre, a Magyar Rádió alkotópárosa, Kovács Kati táncdalénekes, Lóránd Hanna színművésznő, Olcsai Kiss Zoltán szobrászművész, Raszler Károly grafikusmű­vész, Tóth Béla író és Zelfc Zoltán költő. A SZOT-díjakat Gáspár Sándor adta át. A díjak át­adása után a SZOT Elnöksé­ge fogadást adott a kitünte­tettek tiszteletére. „Nem ZRÍNYI MIKLÓ IVeve mellé az utókor okkal illesztette ezeket a jelző­ket: költő, hadvezér és poli­tikus. Irodalmi alkotásai, el­sősorban a Szigeti veszedelem a magyar múlt számottevő értékei. A törökéllenes har­cokban bátor és leleményes katonaként vett részt. Állam­férfiként az ország gondjait vette vállára. Egy nehéz, bonyolult kor­szak összetett, sokarcú egyé­nisége volt. A magyar késő­reneszánsz talán utolsó nagy alakja. Gondoljuk el: amikor háromszázhatvan évvel ez­előtt megszületik — 1620. má­jus 1-én —, már csaknem egy százada a török az ür az or­szág nagy részén. A Felvidék és a Nyugat-Dunántúl Habs­burg fennhatóság alatt áll. A töröknek adózó Erdély pén­zért váltja ' meg viszonylagos önállóságát. A Zrínyi család­ban nagy hagyománya él a műveltségnek, a közéleti gon­dolkodásnak, a törökellenes harcnak. Ellenség vérivel, / Az én örök híremet.” A régi magyar költészetnek talán legszebb négy sora az a vers, amelyben halálsejtel­mét fogalmazza meg. A meg­szokottól -eltérő szórend csak növeli a kifejezés érzelmi feszültségét: „Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó, / Órám tisztességes csak légyen utolsó, / Akár farkas, akár emésszen meg holló: / Min­denütt felyül ég, a föld lé­szen alsó.” 7 rínyi Miklós személyisé­‘~J ge, élete és sorsa sokat foglalkoztatta az utókort. Min­den kor kereste a hozzá szóló üzenetet. Petőfiék, a reform­kor nagy nemzedéke a Habs- búrg-ellenességhez talált ben­ne jelképet. Babits Mihály az Itáliát járó, a Szent Márk di­cső terének köveit taposó férfit eleveníti meg. Illyés Gyula a két Zrínyi testvér, Miklós és Péter kapcsolatá­ban'a népek barátságának és testvériségének a szükségsze­rűségére mutat rá: „Péter le­fordította Miklóst”. Tudni­illik Zrínyi Miklós nagy mű­vét, a Szigeti veszedelmet öccse, Péter ültette át horvát nyelvre.­Iskola? Művelődési ház? ■ t Rászolgáltak NAGYKOVÁCSIBAN a tanácselnök, Kertai Tamás egy makettet tart most a szekrényén. Földszintes épü­let, Aki leemeli a tetejét, ügyes játékszerre talál: a fa­lak felemelhetők, ily módon a kicsinyített termek egy­másba nyílnak. Azután felnyitható egyhelyütt a pado­zat is; dobogóvá magasodik. A magyarázat roppant egyszerű. Egy négytantermes iskolaépület másáról van szó, s nemcsak arról, több­ről is. Ugyanis, ha a falak felemelkednek, s a padozat pódiummá alakul — színházterem keletkezik. Mindez nemcsak makett. Kész az alapja, állnak a falai. Rövidesen helyükre kerülnek a Kossuth Lajos utcai új iskola tetőgerendái, s úgy tervezik, az épületet még az idén birtokba vehetik az iskolások, s Nagy­kovácsi lakói. A faluban így emlegetik: iskola-művelő­dési ház. Tekintsünk csak a múltba! Szűkös volt a négytermes régi általános iskola. Újat építettek. Tavaly augusztus 17-én fel is avatták, de a tanteremszűke maradt: a nyolc új osztályban váltott műszakban tanulhatnak csak a gyerekek, a régi épület napközi lett. Elengedhetetlen tehát, ha csökkenteni kívánják a 450 általános iskolás terheit, hogy bővítsék a vadonatújat is. Azután a másik gond: a nagykovácsiak szerint évti­zedekig állóvíz volt a településen a művelődés ügye. Színházba, moziba Pestre mentek, kiállítást nézni szin­tén. Elvégre szomszédban a főváros, ide vetül árnyéka. Aki pedig belelapoz az ez év március 29-től április 6-ig tartó időszak programfüzetébe, meglepődhet: gyer­mekrajz-verseny, történelmi vetélkedő, táncest, főváro­si színészek vendégszereplése, gyermekszínházi előadás, s kiállítás, tárlat négy is. Szobrászati, népművészeti, grafikai, no meg, helytörténeti. Hol itt a gond? Ott, ahol a művelődési ház. Az ugyan­is mállott falú, beázós tetejű, alig-alig fűthető. Kell tehát ide a közművelődésnek helyet adó épület is. Rá­szolgáltak a nagykovácsiak, hiszen az iménti program- sorozaton háromszor annyian vettek részt, mint ahá- nyan a település állandó lakóinak számítanak. ECSETELHETNÖK: enyhül a kétműszakos oktatás, gondja, helye lesz a szakköröknek, a színházi és mozi­előadásoknak, írhatnánk arról is, milyen ügyes szerke­zet emeli majd a falat — amely csupán 140 kilót nyom — a tető fölé, ahol, ha folytathatják az építést, könyv­tár és olvasó lesz, szólhatnánk még sok érdekességről. De van, ami lényegesebb. Nevezetesen az, hogy pénz­szűke idején az állami forintokból kétszer annyit érő, s felmérhetetlen kulturális hasznot nyújtó épület készül itt. Ez pedig nem lehetséges másként: Nagykovácsi la­kói 15 ezer órányi társadalmi munkát vállaltak — sa­ját javukra.- V. G. P. pennával...” S EMLÉKEZETE Ha Zrínyi Miklóson áll, nem kardot, hanem egész éle­tében talán könyveket forgat. Tizenhat éves korában Itáliá­ba utazik, ma úgy mondanék: féléves olaszországi tanul­mányutat tesz. Itáliai kapcso­latait később is megőrzi, s amit Rómában és Velencében látótt, az épületek, a festmé­nyek szépsége később is • mértéket jelentett számára. Kedveli a zenét, a virágokat, szeret vadászni, képeket, ér­meket gyűjt. Könyvtára még a nyugati utazóban is ámu­latot ébreszt. Számos idegen nyelven olvas és levelez. Ér­zéke volt a nyelv, a stílus fi­nomságaira, a gondolat ár­nyalt és művészi kifejezésére. Valami jelképest kell látni abban, hogy mikor a körül- . menyek szorongató hatására végérvényesen búcsút mond a költészetnek, ezt a, búcsú­zást is versben teszi: „Nem írom pennával, / Fekete tén- tával, / De szablyám élivei, /

Next

/
Oldalképek
Tartalom