Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
» 1980. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK Népművészeti tájház Nemrég adták át Ráckevén azt a népművészeti tájházat, amelyet egy század eleji magyar portából alakított ki az Aranykalász Tsz és a Duna Intéző Bizottság. Mind a felnőttek, de különösen a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvend ez a századforduló idejéből származó körmös traktor, amely ma már lassan ipartörténeti műemléknek számít. A mának, a holnapnak PADÁNYI LAJOSNÁL BUDAKESZIN HÁROM HULLÁMBAN érkeztek a 17. század végén, a 18. század elején a német letelepülők Bajorországból Budakeszire, Az első telepesek még a török ellen harcolók közül kerültek ki, közöttük egy Kreisz nevű volt zsoldoskatona, beszélgetőpartnerem, Padá- nyi Lajos egyik őse is. A kései utód az anyai ág után nyomozva állapította meg, hogy ily módon tehát részben német, a tárnoki édesapa révén pedig részben szlovák származásúnak vallhatja magát. Ebben az esetben nem a származás ténye, hanem eredménye a fontos: Pa- dányi Lajos egyike azoknak, akik fáradhatatlanul kutatják a múltat, az útnak indító közösség és a ma is otthonául t.ólgáló község történetét. Tegyük mindjárt hozzá: a település, a környék mai problémáinak sem fordít hátat. Harminc évvel ezelőtt,, amikor' Ráckevén, az akkor megalakult tanács titkáraként dolgozott, a Pest megyei Hírlap elődjénél, a Pest megyei Újságnál szervezte a tudósítói hálózatot; különböző közügyekkel kapcsolatos észrevételei ma is gyakran jelennek meg lapunk Postabontás rovatában, s az országos napi-, hetilapok hasonló jellegű hasábjain. Mégis a múlt, annak megőrizhető értékei, ma is hasz-r nosítható tanulságai érdeklik leginkább. Tíz évp rendszeresen részt vesz a Pest megyei Levéltár helytörténeti és a Néprajzi Múzeum nyelvjárási pályázatain. — Mostanában egyedül dolgozom — mondja —, s nem elsősorban tárgyi, inkább szóbeli emlékek után kutatok, gyűjtök. Nemcsak azért, mert a tárgyak elhelyezésére nincs hely, hanem azért is, mert a. település lakossága a felszabadulás után átalakult, nagy részben kicserélődött, s kevés régi viseleti darab, népi használati eszköz maradt Budakeszin. Az itt és a környéken élő idős emberek emlékezete — s a levéltárak anyaga — azonban szinte kimeri thetetlenngk tűnik. Nagykovácsitól Zsám- békig, Pátytól a Fejér megyei Etyekig jó néhányan segítik Padányi Lajos munkáját. Dolgozatai (amelyeket több' alkalommal díjazott a megyei levéltár vagy a Népművészeti Múzeum), így a Kreisz-család története mellett bemutatják a különböző mesterségeket, szakmákat, a helyi erdők, erdöré- szek, dűlök, utcák nevét, illetve történetét, foglalkozott az úgynevezett féltetős méhessel, krónikában írt. a Budakeszi TIT-csoport tevékenységéről. Korábbi pályázatokon már szerepelt népi mondásokból összeállított gyűjteménnyel. Most olyan táj szótárt szerkeszt, amely a környéken elő német nemzetiség szavait, ' a magyarban is meghonosodott kifejezéseit tartalmazza. — Mintegy kétszáz ilyen szót gyűjtöttem össze eddig — mutatja a gondosan cédulázott anyagot. — A hallott szó mellé magyarázó szöveget is írok, hol, hogyan használták, vagy esetleg használják még ma is. Ta kródi Michl — így nevezték néhány évtizeddel ezelőtt Budakeszin a gerinces embert. A helyi nyelvjárás szerint írt kifejezés (eredeti alakja der gerade Michael) jelentése: a szókimondó Mihály. Hogy honnan ered a mondás? Padányi Lajos szerint a száz esztendővel ezelőtt négy-öt éven keresztül megjelent helyi újság címéből — vagy a szerkesztő nevében, hiszen ő sem írta alá másként a cikkeket, mint: Der gerade Michl von Budakesz. Mint mondtuk, harminc-egy- néhány évvel ezelőtt nagyrészt. kicserélődött a község lakossága. Az új lakók elsősorban Erdélyből, a Felvidékről, Kiskőrös, Nagykőrös vidékéről, majd később a Viharsa. tokból és Szabolcsból érkeztek. Padányi Lajos gyűjti az ő mondásaikat, ízes kifejezéseiket is. A tavalyi pályázat anyagából idézi a versikét: Hilib, Haraj, Gelence, / ez a három egy megye, / mégsincs a papnak kenyere. Ezt az igen szegény emberekre mondták. Egy másik: Pipe be- lenyuvadt a kátyúba, vagyis a kisliba belefulladt a vízme- lítő faedénybe. A MŰLT nyelvi emlékeit; szépségeit és furcsáságait őrzi meg a jelennek és a következő generációknak ez munka. Padányi Lajos öt éve, amióta nyugdíjba ment, szinte minden évben talál új témát érdeklődése, tolla számára. A nyelvi emlékek gyűjtése mellett most a Pest megyében élő német nemzetiség történetét készül megírni. P. Szabó Ernő BEFOLYÁSOLJÁK A FEJLŐDÉS ÜTEMÉT Több figyelmet, törődést várnak A KORSZERŰ KÖZMŰVELŐDÉS FORMÁINAK TUDÓI Egy-egy szervezet éves munkaterve nem tartozik a különösebben szórakoztató olvasmányok körébe, s csak ritkán érdemel publicitást. Mindig az a lényeges, ami az elképzelésekből megvalósul, ami köznapi életünk valóságává lesz. A ritka kivételek közé sorolható a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár művelődési otthoni módszertani osztályának munkaterve, mert ebből a tekintélyes papírkotegből következtethetünk arra: milyen segítséget kapnak ebben az évben a megye népművelői. A terv néhány hete látott napvilágot, a naptárhoz képest bizony kissé megkésve, több konkrét feladat határidejének lejárta után. Persze az is igaz: minden munkaterv alapja a költségvetés, s a forintok észerű felosztása tetemes időt kívánt. Időszerű útmutatást Pénzügyi keretek és a köz- művelődés — tagadjuk vagy bevalljuk — végül is közvetlen kapcsolatban áll. S azt is tudtuk jóelőre, hogy most nehezebb gazdasági feltételekhez kell alkalmazkodniuk a népművelőknek, olyan formákat kell keresni és olyan módszereket kell alkalmazni, amelyek megfelelnek a vékonyabb pénztárca diktálta követelményeknek. Nos, erről mintha nem vettek volna tudomást a módszertani osztály munkatervének készítői. Legalábbis a leírt anyagban ez nem tükröződik, holott a megye művelődési otthonait járva legtöbbször ezt kérdezik a népművelők: Mit kellene tenni, hogy a kevesebb — viszonylagosan kevesebb — pénz ne eredményezzen visszaesést a tartalmi munkában? Erre nem ígér választ a munkaterv egyetlen pontja sem. Némi bosszankodásra adhat okot, ha összehasonlítjuk az egy évvel korábbi elképzeléseket az ideivel. Sürgős feladat volt, hogy a módszertani osztály munkatársai rendszeres, személyes kapcsolatot alakítsanak ki a megyében dolgozó népművelőkkel. Ha úgy tetszik, azokkal, akik a tűzvonalban dolgoznak. Ebben viszont alig-alig sikerült előbbre lépni, s az új munkatervben ez a passzus már nem is szerepel. Megtaláljuk viszont a következő kitételt: felvesszük újra a kapcsolatokat a Fővárosi Művelődési Házzal és kidolgozzuk közös tevékenységünk lehetőségeit. Nos, e sorok írója örömmel jelentette tavaly lapunk hasábjain, hogy együttműködési szerződést kötött a megyei művelődési központ és az FMH, s egész sor hasznos elképzelést soroltak fel akkor. A módszertani munka valamennyi területén és valamennyi formájában kizárólag a járási, illetve a városi művelődési intézményeket említi a terv. Csak ezeknek igazgatóit, szakelőadóit szándékoznak meghívni továbbképzéseiére, munkaértekezletekre, tapasztalatcserékre. Esetleg úgy kellene értelmeznünk, hogy a járási hivatalok művelődési osztályai vállalják majd a községekben ezt a szerepet, összefogva az ott dolgozó népművelőket? A gyakorlatban ez azonban szinté megvalósíthatatlan. A járásokban ugyanis legfeljebb egy-egy részfeladat megoldására elegendő a pénz és a szellemi kapacitás. É'ő kapcsolatokat Ugyancsak tanulságos a munkásművelődés címszó alatt felsorolt hat (!) feladatpont. Várható . egy tanácskozás az üzemi népművelők és munkásművelődési előadók bevonásával, egy tanfolyam Szentendre város és járás művelődési bizottságainak részvételével, megrendezik a munkásfestők tárlatát, megyei szinten a Szabad hazában című vetélkedőt, bekapcsolódnak a műszaki hónap előkészítésébe és lebonyolításába, no és persze felveszik a kapcsolatot az FMH-val.. Ennyi hát a közművelődés legbonyolultabb területének nyújtott módszertani támogatás. Dicséretes viszont, hogy a megyei módszertanosok igyekeznek bevonni a megye köz- művelődési életébe a zsámbéki pedagógushallgatókat, az egyhetes, illetve a háromszor négyórás közművelődési gyakorlat keretében. Talán hasznos volna, ha ezek a fiatalok nem Szentendrén és Vácott, Nagykőrösön és Cegléden kóstolnának bele a közművelődési feladatokba, hiszen többségük kis- és nagyközségek pedagógusa lesz. Nem veszített — sajnos — aktualitásából a főfoglalkozású szakképzetlen népművelők részére már tavaly is megrendezett péceli tanfolyam, amely átfogó alapképzést nyújt. A megyei művelődési központ módszertani osztálya ezzel adja a legnagyobb segítséget közművelődésünkhöz, mert égetően sürgős feladat megoldásához járul hozzá. A tanfolyamok közül is kiemelkedik jelentőségével a megyei ifjúsági klubvezetők egyéves képzése. Ennek haszna nemcsak abban mutatkozik meg, hogy az ifjúsági klubok programja tartalmasabb lesz, jobban igazodik az adott terület társadalmi rétegződéséhez, hanem abban is, hogy a köztudatban segíti elismertetni ezt a munkát. Hiszen az ifjúsági klubok vezetői meghatározóan fontos közművelődési funkciót töltenek be. Az önművelésben, a szabad idő hasznos, szellemet gyarapító eltöltésében fontos sze- szerepet töltenek be az amatőr művészeti együttesek. Ezeknek a kis csoportoknak az összefogása, munkájuk segítése és szakmai irányítása, immár több éves múltra visz- szatekintve, javulást mutat.. Elsősorban nem az együttesek számának gyarapodásában, hanem tartalmi vonatkozásban. Ez jelentős mértékben köszönhető a módszertani osztály vezetése alatt működő szakbizottságoknak. Ám az elismerés mellett ismételten hangsúlyozni kell az eleven kapcsolatok fontosságát. Semmiféle körlevél, tanácsadó füzet nem lehet olyan hatékony, mintha — akár csupán évente kétszer — felkeresik a csoportokat a filmes, fotós, színjátszó, bábos, néptáncos és ének-zenei szak bizottságok tagjai. Óriási a felelősségük Ebben a formában a munkatervnek csupán néhány tendenciájára tudtunk kitérni, pedig elemzést érdemelnének többek között a módszertani osztály kiadványai, a vizuális kultúrát segítő vándorkiállítások, valamint az amatőr együttesek minősítésének módja. Persze, hiba volna a megyei módszertanosok munká ját csupán egy vitatható — szerintünk vitatható — mun katervből megítélni. Tapasztalatok alapján állíthatjuk, hogy tevékenységük sok vonatkozásban dicséretes. De — éppen gondjaink ismeretében —, hangsúlyozzuk, hogy fele lösségük rendkívül nagy, mert így vagy úgy, de befolyásolják a fejlődés ütemét. Mert közművelődési munkában ők testesítik meg mindazt, amit joggal várhatunk a megyei művelődési központtól. Kriszt György Átadták az idei SZÓ T-díja kát Tegnap a SZOT Szállóban ünnepélyesen kiosztották az 1980. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, és Pozsgay Imre kulturális miniszter is. Virizlay Gyula, az SZOT titkára üdvözölte a kitüntetettekét, hangoztatva, hogy a szak- szervezeti mozgalom messzemenően támogatja a művészetet, amely az embert, a munkát ábrázolja, a dolgozók tudatát formálja.' Mint mondotta, a művész alkotó munkája nem öncélú tevékenység, értékét azon lehet lemérni, hogy azt mennyire tudják befogadni a dolgozók tömegei, nogyan formálja gondolkodásukat, magatartásukat, szemléletüket. Az ilyen művészet nélkülözhetetlen társadalmunk számára, s ezért a szakszervezeti mozgalom ezt továbbra is támogatja. SZOT-díjat kapott: Adorján Lajos, az Ózdi Kohász Néptáncegyüttes vezetője, Aradi Nóra művészettörténész, Bokor László filmrendező, Galambos Tibor koreográfus, Gács Rezső (Rodolfo) artistaművész, a Gyöngyössy Imre—Kabay Barna író-rendező alkotópáros, Inke László színművész, Ipper Pál újságíró, Kakucsi Géza, a debreceni dolgozók általános iskolájának igazgatója, Akalló Viktor szobrászművész, Kapusi Rózsa, a Magyar Rádió főmunkatársa, Karai József zeneszerző-karnagy, Kiss István, a HVDSZ Liszt Ferenc férfikarának karnagya, Kovalik Ká- rolyné—Hegyi Imre, a Magyar Rádió alkotópárosa, Kovács Kati táncdalénekes, Lóránd Hanna színművésznő, Olcsai Kiss Zoltán szobrászművész, Raszler Károly grafikusművész, Tóth Béla író és Zelfc Zoltán költő. A SZOT-díjakat Gáspár Sándor adta át. A díjak átadása után a SZOT Elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. „Nem ZRÍNYI MIKLÓ IVeve mellé az utókor okkal illesztette ezeket a jelzőket: költő, hadvezér és politikus. Irodalmi alkotásai, elsősorban a Szigeti veszedelem a magyar múlt számottevő értékei. A törökéllenes harcokban bátor és leleményes katonaként vett részt. Államférfiként az ország gondjait vette vállára. Egy nehéz, bonyolult korszak összetett, sokarcú egyénisége volt. A magyar későreneszánsz talán utolsó nagy alakja. Gondoljuk el: amikor háromszázhatvan évvel ezelőtt megszületik — 1620. május 1-én —, már csaknem egy százada a török az ür az ország nagy részén. A Felvidék és a Nyugat-Dunántúl Habsburg fennhatóság alatt áll. A töröknek adózó Erdély pénzért váltja ' meg viszonylagos önállóságát. A Zrínyi családban nagy hagyománya él a műveltségnek, a közéleti gondolkodásnak, a törökellenes harcnak. Ellenség vérivel, / Az én örök híremet.” A régi magyar költészetnek talán legszebb négy sora az a vers, amelyben halálsejtelmét fogalmazza meg. A megszokottól -eltérő szórend csak növeli a kifejezés érzelmi feszültségét: „Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó, / Órám tisztességes csak légyen utolsó, / Akár farkas, akár emésszen meg holló: / Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.” 7 rínyi Miklós személyisé‘~J ge, élete és sorsa sokat foglalkoztatta az utókort. Minden kor kereste a hozzá szóló üzenetet. Petőfiék, a reformkor nagy nemzedéke a Habs- búrg-ellenességhez talált benne jelképet. Babits Mihály az Itáliát járó, a Szent Márk dicső terének köveit taposó férfit eleveníti meg. Illyés Gyula a két Zrínyi testvér, Miklós és Péter kapcsolatában'a népek barátságának és testvériségének a szükségszerűségére mutat rá: „Péter lefordította Miklóst”. Tudniillik Zrínyi Miklós nagy művét, a Szigeti veszedelmet öccse, Péter ültette át horvát nyelvre.Iskola? Művelődési ház? ■ t Rászolgáltak NAGYKOVÁCSIBAN a tanácselnök, Kertai Tamás egy makettet tart most a szekrényén. Földszintes épület, Aki leemeli a tetejét, ügyes játékszerre talál: a falak felemelhetők, ily módon a kicsinyített termek egymásba nyílnak. Azután felnyitható egyhelyütt a padozat is; dobogóvá magasodik. A magyarázat roppant egyszerű. Egy négytantermes iskolaépület másáról van szó, s nemcsak arról, többről is. Ugyanis, ha a falak felemelkednek, s a padozat pódiummá alakul — színházterem keletkezik. Mindez nemcsak makett. Kész az alapja, állnak a falai. Rövidesen helyükre kerülnek a Kossuth Lajos utcai új iskola tetőgerendái, s úgy tervezik, az épületet még az idén birtokba vehetik az iskolások, s Nagykovácsi lakói. A faluban így emlegetik: iskola-művelődési ház. Tekintsünk csak a múltba! Szűkös volt a négytermes régi általános iskola. Újat építettek. Tavaly augusztus 17-én fel is avatták, de a tanteremszűke maradt: a nyolc új osztályban váltott műszakban tanulhatnak csak a gyerekek, a régi épület napközi lett. Elengedhetetlen tehát, ha csökkenteni kívánják a 450 általános iskolás terheit, hogy bővítsék a vadonatújat is. Azután a másik gond: a nagykovácsiak szerint évtizedekig állóvíz volt a településen a művelődés ügye. Színházba, moziba Pestre mentek, kiállítást nézni szintén. Elvégre szomszédban a főváros, ide vetül árnyéka. Aki pedig belelapoz az ez év március 29-től április 6-ig tartó időszak programfüzetébe, meglepődhet: gyermekrajz-verseny, történelmi vetélkedő, táncest, fővárosi színészek vendégszereplése, gyermekszínházi előadás, s kiállítás, tárlat négy is. Szobrászati, népművészeti, grafikai, no meg, helytörténeti. Hol itt a gond? Ott, ahol a művelődési ház. Az ugyanis mállott falú, beázós tetejű, alig-alig fűthető. Kell tehát ide a közművelődésnek helyet adó épület is. Rászolgáltak a nagykovácsiak, hiszen az iménti program- sorozaton háromszor annyian vettek részt, mint ahá- nyan a település állandó lakóinak számítanak. ECSETELHETNÖK: enyhül a kétműszakos oktatás, gondja, helye lesz a szakköröknek, a színházi és mozielőadásoknak, írhatnánk arról is, milyen ügyes szerkezet emeli majd a falat — amely csupán 140 kilót nyom — a tető fölé, ahol, ha folytathatják az építést, könyvtár és olvasó lesz, szólhatnánk még sok érdekességről. De van, ami lényegesebb. Nevezetesen az, hogy pénzszűke idején az állami forintokból kétszer annyit érő, s felmérhetetlen kulturális hasznot nyújtó épület készül itt. Ez pedig nem lehetséges másként: Nagykovácsi lakói 15 ezer órányi társadalmi munkát vállaltak — saját javukra.- V. G. P. pennával...” S EMLÉKEZETE Ha Zrínyi Miklóson áll, nem kardot, hanem egész életében talán könyveket forgat. Tizenhat éves korában Itáliába utazik, ma úgy mondanék: féléves olaszországi tanulmányutat tesz. Itáliai kapcsolatait később is megőrzi, s amit Rómában és Velencében látótt, az épületek, a festmények szépsége később is • mértéket jelentett számára. Kedveli a zenét, a virágokat, szeret vadászni, képeket, érmeket gyűjt. Könyvtára még a nyugati utazóban is ámulatot ébreszt. Számos idegen nyelven olvas és levelez. Érzéke volt a nyelv, a stílus finomságaira, a gondolat árnyalt és művészi kifejezésére. Valami jelképest kell látni abban, hogy mikor a körül- . menyek szorongató hatására végérvényesen búcsút mond a költészetnek, ezt a, búcsúzást is versben teszi: „Nem írom pennával, / Fekete tén- tával, / De szablyám élivei, /