Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-21 / 117. szám

4 1980. MÁJUS 21., SZERDA « Képzettség nélkül igen nehéz A KÖZMŰVELŐDÉS SZEMÉLYI FELTÉTELEI ZENEI PANORÁMA Nemzetközi kórussiker Emlékezés GoleJnuirhra Születésének 150. évforduló­ja alkalmából Budapest XII. kerületében kedden fölavatták Goldmark Károly emléktáblá­ját, amelyet a világhírű zene­szerzőről elnevezett utca 17. számú épületének falán he­lyeztek el. Az ünnepségen Láng István, a Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára, a Goldmark Károly Emlékbi­zottság elnöke méltatta a nagy magyar zeneköltő mun­kásságát. A megemlékezést kö­vetően elhelyezték a táblán a tisztelet koszorúit. HOLNAP A TV-BEN Csehszlovák est Ismét baráti szocialista or­szág televíziója szórakoztatja műsorával a magyar nézőket: csütörtökön a 2-es csatornán egész estét betöltő program­mal jelentkezik a csehszlovák tv estje. A több mint ötórás műsor nyitányaként vetítik le a Körkép című, 60 perces do­kumentumfilmet, amely be­mutatja Csehszlovákia utóbbi három és fél évtizedes fejlődé­sét. A „Négy évszak a Magas- Tátrában” című kisfilm el­kalauzolja az érdeklődőket a turisták, a síelők, a hegymá­szók paradicsomába, s megis­mertet a hegység állat- és nö­vényvilágával is. A népi ha­gyományokat, népzenét, nép­dalt felidéző folklór sem hiányzik a programból: a „Táncminiatűrök” című össze­állítás képviseli e műfajt a szlovák népi együttes tolmá­csolásában. Az „Egy tér portréja” című alkotás archív és mai felvéte­lek segítségével eleveníti fel a 600 éves Vencel tér múltját, képzőművészeti értékeit, mai életét. Az est főműsoraként mu­tatja be a televízió Marie Po- lednaková „Hogyan húzzuk ki a bálna zápfogát?” című tv- filmjét, amely az 1978. évi prá­gai nemzetközi tv-fesztiválon az Arany Páva nagydíjat, 1979-ben pedig Monte Cárié­ban a nagydíjat nyerte el. A cseh, a szlovák és a ma* gyár irodalom kapcsolata szinte a három nép egymás mellett élésével, barátságával egyidős. Jelentkeznek ennek bizonyítékai az irodalmi mű­vek egymásra gyakorolt ha­tásában, fordításokban (Pető­fi Sándor műveinek első for­dítója például a jeles költő, Jan Neruda volt), s az utób­bi évtizedekben, a felszabadu­lás után, a könyvkiadók egy­re nagyobb választékot kíná­ló kiadási terveiben. Cseh­szlovákia és Magyarország íróinak, költőinek egyre fo­kozottabb az igénye a szemé­lyes kapcsolatra is. A hatva­nas években rendeztek közös irodalmi esteket, de azóta új generációik nőttek fel, s a/ egyéni, vagy egyenkénti láto­gatások mellett szükség van a szervezett, széles körű tájé­kozódási lehetőséget adó,egy­más megismerését elősegítő találkozásra is. Ezt biztosítja a tegnap kezdődött, május 25- ig tartó, A cseh és szlovák irodalom napjai Magyarorszá­gon című rendezvénysorozat, amelyet tegnap délben a bu­dapesti Fészek Művészklub­ban tartott sajtótájékoztató keretében dr. Tóth Dezső kul­turális miniszterhelyettes nyi­tott meg. A cseh és a szlovák vendé­geket, közöttük Pavol Koys szlovák kulturális miniszter- helyettest, Josef Kadlecet, a Csehszlovák írószövetség tit­kárát. Ladislav Fuks írót, Ka­réi Sys költőt, műfordítót, Ladislav Stehlik írót, Vera Adlová írót, Ladislav Ballek írót, Vojtech Kondrót költő, műfordítót, Klara Jarunková írót, dr. Rudolf Chmel iroda­lomtörténészt, Lubomir Fel­iek költő, drámaírót Garai Gábor Kossuth-díjas költő, a Magyar írók Szövetségének főtitkára köszöntötte. Ilyen Nincs a megye minden te­lepülésén művelődési ház és vannak olyan intézmények, amelyeket részfoglalkozású, tiszteletdíjasok irányítanak, többnyire pedagógusok. Sok­szor szóvátett gond ez a me­gye közművelődési életében, dehát a realitásokkal, a tár­sadalom teherbíró képességé­vel számolnunk kell. És bi­zakodásra is van okunk: mert ha lassan is, de gyarapszik a művelődési intézmények szá­ma, könyvtárakkal, művelődé­si házakkal, klubkönyvtárak­kal, ugyanakkor a meglevő létesítmények is fokozatosan bővülnek. Nagyjából ugyan­olyan tempóban, mint _ahogy a szakképzett népművelők szá­ma gyarapszik. Csakhogy ez az egyenes arányosság ha­mis. Javuló helyzet Mert az intézmények szá­mának emelkedésénél fonto* sabb, hogy a már meglevő művelődési házakban és könyvtárakban színvonalas és hatékony munka folyjon. Ez pedig a népművelők meg­felelő szintű képzettsége nél­kül aligha lehetséges. Az el­méleti képzettség hiánya — a legnagyobb rutin mellett is — óhatatlanul beszűküléshez, a formák megmerevedéséhez vezet, s a gyorsan változó tár­sadalmi feltételek közepette egyre korszerűtlenebbé válik a népművelési tevékenység. Egy hároméves adat szerint a Pest megyében dolgozó népművelőknek csak 30 szá­zaléka volt szakképzett. A je­lenlegi helyzetről, a közműve­lődés személyi feltételeiről ér­deklődtünk Jakab Bélától, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vehető­jétől. — Valamit javult a helyzet, a megyében kevéssel meg­haladtuk a 40 százalékos ké­pesítettséget — mondta Ja­kab Béla. — A múzeumok­ban és a levéltárakban nincs nagy gond, ezen a területen a középszintű feladatokkal alkalom még nem volt —- mondotta —, amikor együtt köszönthetjük hazánkban a szerzőket és műveiket. Ven­dégeink meggyőződhetnek ró­la, hogy nálunk nemcsak meg­jelennek, hanem a közönség körében Igen népszerűek is a cseh és a szlovák irodalmi alkotások. Ezt már a tegnap este, a Kossuth Klubban rendezett Ami összeköt című ünnepi est is bizonyította. A klasszikus és élő cseh, szlovák és ma­gyar szerzők művei valóban a népek és irodalmak közötti kapcsolódási pontokat, köl­csönhatásokat érzékeltették. A rendezvénysorozat ma délelőtt a Magyar írók Szövetsége ! Klubjában a kortárs cseh és szlovák irodalommal foglalko­zó szemináriummal, majd es­te hat órai kezdettel, a Cseh­szlovák Kulturális és Tájé­koztatási Központban a — fő­leg a vendégként nálunk tar­tózkodó — cseh és szlovák írók szerzői estjével folytató­dik. Holnap a vendégek Bé­késcsabára látogatnak, hogy a magyarországi szlovák nem­zetiségű lakosság életét, anya- nyelvőrző, hagyományápoló tevékenységét is megismerjék. Pénteken este kerül sor a legnagyobb rendezvényre a Radnóti Miklós Irodalmi Szín­padon. A három nyelvű, Elet, az öröm és a szépség nevében című, klasszikus cseh és szlo­vák költők verseiből összeál­lított irodalmi est a Pest me­gyében élő szlovák nemzetisé­gű irodalombarátok érdeklő­désére is számot tarthat. A rendezvénysorozat május 25- én, a budapesti Szlovák Gim­náziumban, rendhagyó iroda­lomórával fejeződik be — ok­tóberben pedig Csehszlovákiá­ban folytatódik az ismerkedés, a magyar irodalom napjain. P. Sz. E. megbízott munkatársak képzé­sét kell megoldanunk. Általá­ban az a helyzet, hogy a könyvtárakban — arányosan — több a szakképzett nép­művelő, mint a művelődési házakban. A legnagyobb prob­lémát abban látom, hogy a módszertani feladatokkal meg­bízott intézmények népműve­lőinek több mint egyharmada nem rendelkezik képesítéssel. Kevés a jelentkező — A járásokban foglalkoz­tatott 166 közművelődési dol­gozó közül 107 nem rendelke­zik végzettséggel. Akadnak egész nehéz helyzetben levő területek, például a dabasi járásban 13 népművelő közül 10, a ráckeveiben 20 közül 16 szakképzetlen. — A szentendrei járás gondjait kissé enyhíti a me­gyei művelődési központ, de a helyzet ezen a területen is rossz: a 11 községi népműve­lő közül 4 rendelkezik meg­felelő végzettséggel. Hány nép­művelő tanúi jelenleg a me­gyében? — Erre nincs adata az osz­tályunknak, de információink szerint az idén körülbelül tí­zen végeik el az egyetemet, illetve a főiskolát. Tovább javítja a helyzetet, hogy ősz­től 7 friss-diplomás népmű­velőt alkalmazunk, de ennek a létszámnak a kétszeresét is felvehetnénk, azonban nincs jelentkező. — Megmagyarázhatatlannak tűnik, hogy a megyében sok végzett népművelőre volna szükség, de csak ritkán buk­kanunk pályázati felhívásra a közlönyben. — Pedig a megyei tanács elnöke két évvel ezelőtt el­rendelte: közművelődési te­rületre képesítés nélkül csak meghatározott időre szóló munkaszerződés köthető a megyei művelődésügyi osztá­lyok engedélyével. Sajnos elő­fordult, hogy nem tartották be ezt az intézkedést. Kicsi a keret — Róka fogta csuka. A népművelők többsége szak­képzetlen és munkájuknak nincs társadalmi presztízse, előfordul az is, hogy nem tudják megteremteni tekinté­lyüket. — Egy község közművelő­dési életének irányítása tete­mes mennyiségű elméleti és gyakorlati tudást, vehetői is­mereteket igényel. Éppen ezért kellene, hogy a helyi tanácsok, politikai és társa­INGÄZÖK. — A tanulság, amit el lehet utasítani, de amit el lehet fogadni is, szó sze­rint így hangzott el az Ingá­zók című kétrészes rádiójáték végefelé: „Járt utat a járatla­nért el ne hagyd ... Nem árt, ha az ember az okos közmon­dásokhoz illeszti az életét.” De hát miféle végkövetkez­tetés ez? Olyan, amit e rádiójáték főszereplőjével — kitűnően formálja Mádi Szabó Gábor —, az élete delelőjéhez érkező Műhelyfőnökkel formáltatott magánvaló igazsággá a környe­ző világ: a műhely, a gyár a városban. S olyan, ami ellen lázad a tulajdonképpen főszereplő — remek hangmonológot, remek hangdialógust teremtve, Hege­dűs D. Géza —, a faluról vá­rosba — gyárba kerülő — in­gázó fiatalember, mert nem­csak többet akar elérni, ha­nem mást is. „Mást”: az élet­ben, az életvitelben^ munka­helyi légkörben, a magánélet­ben, a családban, a családala­pításban. Van olyan magatar­tás, amelyik mást kizár, mert nem engedi, hogy köreit za­varja. Ennek a fiatalembernek a magatartása épp az ellenke­zője: befogad, hív, vár, telje­sedni kész. „Te is elférsz benne!" — mondja a fiatalember, egy al­kalommal, Julának, szíve vá­lasztottjának, a városból falu­ba elvágyó leánynak. Akit sok melegséggel, bársonyos, ám ha kell, érdes hangszínnel kelt dalmi szervezetek, az eddi­ginél több segítséget adja­nak a közművelődés minden­napi munkájába beilleszkedő munkatársuknak. Azt persze tudomásul kell venni, hogy szakmai képzés nélkül nem jutunk a végső megoldáshoz. — Mit tesz ennek érdeké­ben a megyei tanács? — Már hosszabb ideje tár­gyalások folynak arról, hogy az eddiginél nagyobb lét­számban vegyenek fel Pest megyeieket a népművelői kép­zéssel foglalkozó egyetemek és főiskolák, mert sajnos a keretszám alacsony. Remél­jük, ez ügyben sikerül ered­ményt elérnünk. Ezzel pár­huzamosan tervezzük egy kétszer tíz hónapos komplex alapképzést biztosító tanfo­lyam indítását már az idén ősztől. Először csak a könyv­tárosok részére, jövőre pe­dig a művelődési házi nép­művelők bevonásával indítjuk meg a tanítást. Később ki­terjesztjük a tanfolyamot a moziüzemi, a múzeumi és a levéltári dolgozókra. Az itt szerzett végzettség nem lesz egyenértékű a főiskolával tehát vezető beosztás betölté­sére nem jogosít. Ez kétség­telenül átmeneti megoldás, de minőségi változást fog ered­ményezni. Lakásgondok — Egyszerre több úton ke­resik hát a megoldást. De a megye továbbra is várja a felsőfokú képzettséggel ren­delkező népművelőket? — Természetesen. Azonban volna egy észrevételem: je­lentősen megkönnyítené a diplomás népművelők alkal­mazását, ha a községi taná­csok a pedagógus lakásokhoz hasonlóan, a népművelők ré­szére is építenének szolgálati lakásokat. Sőt, már az is se­gítség volna, ha legalább egy- egy szolgálati szobát kapná­nak a fiatalok. ★ Nem ringathatjuk magun­kat illúziókban, hogy akár öt éven belül - is megközelí­tően 250 felsőfokú végzettsé­gű népművelő telepedne le Pest megyében. A kétéves tanfolyam pedig valóban csak átmeneti megoldás lehet. Így aztán valamennyi jelenleg képesítés nélküli népművelő­nek szembe kell nézni a kér­déssel: vállalja-e a továbbta­nulást? Mert a társadalmi igény jogos: művelni mások szellemét, csak alaposan mű­velt embernek szabad. Kriszt György életre a mikrofon előtt Kút­völgyi Erzsébet­Az Ingázók című rádiójáték tulajdonképpen epizódok egy regényből, az Éjszakai bicik­listákból: egy kolozsvári író, Beke György figyelmet érdem­lő, mai témájú művéből. Mainak annyiban mai ez a mű, amennyiben az időpontja ! jelenidő, s a színhelyei egy mai gyár, egy mai város, egy mai falu. Az író azonban — segítője ehhez Furkó Zoltán, aki rádió­ra alkalmazta, s még inkább Bozó László, aki rádióra ren­dezte most — a puszta aktua­litásból átemeli, fölemeli az örökérvényűség szintjére. Két kérdés örökké érvényes s élő, fel-feltámadó konfliktu­sáig. Az egyik így hangzik: „Járt utat a járatlanért el­hagyj-e?” Míg a másik: „Járt utat a járatlanért el ne hagyj-e?” Már-már olyan, mintha nem is volna különb­ség. De azért, gondoljuk át még egyszer. Üjra. MÜZEUMI VILÁGNAP. — Szeretném, ha sikerülne nem­csak szó szerint idéznem dr. Kovács Tibort, a Múzeumi Főosztály vezető-helyettesét, hanem fölidéznem szavainak lényegét is, hangsúlyoznom egyben a fontosságát is. Mert május 18-án a Petöfi-adón su­gárzott Múzeumi világnap cí­mű műsorban, amelyet Petress Hovatovább megszokott hír­ként vesszük tudomásul ama­tőr kórusaink nemzetközi si­kereit, pedig ezek mögött az elismerések, eredmények mö­gött igen sok munka, lelkes segítőkészség is van, ami nél­kül nem arathattak volna si­kert Belgiumban, a neerpelti nemzetközi ifjúsági kórusfesz­tiválon szereplő együtteseink sem. Száztizennyolc kórus in­dult, tizennyolc országból, köz­tük hazánk két remek kórusa, hárőm kategóriában. A kom­lói Kodály Zoltán Gyermekkó­rus megismételte három év­vel ezelőtti sikerét Neerpelt- ben: első díjat és vele Summa cum Laude fokozatot nyert. Megyénket a Vác városi K1SZ- kórus reprezentálta, s fiatal­jaink az ifjúsági és a kiemelt kategóriában egyaránt az el­érhető legmagasabb pontszá­mot, s a vele járó első díj Summa cum Laude fokozatát kapták. Előzmények A kórus tavaly ősszel ün­nepelte megalakulásának ti­zenötödik évfordulóját, s már akkor módomban volt néhány „műhelytitkukat” megfigyelni, énekükben gyönyörködni. Most a fárasztó utazás, a si­keres verseny után azért ke­restem fel egy próbájukat, hogy arról fagassam őket és Bogányi Tibor karnagyot, hogyan is érték el ezt a nagy­szerű eredményt, s hogyan tovább? Egy lelkes, hozzáértő fiatal pedagógus-karnagy, tizenkét középiskolás lánnyal kamara­kórust alakított, 1964-ben. Az­óta a létszám megtízszerező­dött, s a leánykarból vegyes­kar lett. Az eltelt tizenöt év alatt igaz, hogy vannak akik „kiöregedtek”, de azok közül is sokan vissza-visszajárnak, mint például a jubileumi ren­dezvény alkalmával, amikor a régiekből egy kétszáz tagú kó­rus is kitelt az alkalmi szerep­léshez. Vác város fiataljai pe­dig magukénak érzik a kó­rust, mert a távozók helye so­hasem marad üresen. Az együttes életét, fejlődését sok-sok esemény jelzi, ra­gadjuk ki közülük az általuk legemlékezetesebbnek tartot­takat: Az alig egyéves kórus 1965-ben gálaesten szerepel Gyulán; 1966-ban Pécsett már huszonhat tagú az együttes, amely országos minősítésként aranykoszorús jelvényt szerez. A következő év az önálló hangversenyzés kezdetét je­lenti, s 1968-ban eljutnak az országos Ki mR tud döntőjé­be. Már közel kétszáz ifjú énekes a kórus tagja 1969- ben, akik egy évvel később István szerkesztett, a magas beosztású köztisztviselő, meg­őrizve hajdani önmagát, a ki­tűnő muzeológusra valló hit- tel-megszállottsággal nem ke­vesebbet mondott, mint ezt: „A múzeum a népek közötti kölcsönös megértést szolgál­ja... Minél többnek kell, mi­nél többet megismernie az em­beriség kultúrájából... — S végezetül: — A fiatalokban nemcsak a jelen, hanem a jö­vő tudatos múzeumlátogatóit látjuk... ők aktív múzeumlá­togatók ...” Hogy ez az utóbbi mit je­lent? Szentendrén, például, a Falumúzeumban azt, amiről az ünnepi alkalom — a múzeumi világnap — kapcsán kereset­len szavakkal, szólt a vasár­nap délelőtti rádióhallgatók­nak Kovács Judit, a közműve­lődési csoport munkatársa: a fiatal látogatók bábozhatnak a népi bábukkal, énekelhetnek a kiállítási tájegységhez tartozó népdalokat, hasonlóképpen a gyöngyfűzésben, az agyagozás­ban szorgoskodhatnak. A múlthoz — örömmel ér­zékelhetjük —, így kötődik a jövő. De azt is mondhatjuk — nyugodt szívvel —, hogy így kötődik a múlthoz és a jövő­höz: a jelen. Ez ebben a leg­nagyobb: a legünnepibb, s a leghétköznapibb is. Simon Gy. Ferenc Debrecenben a Nemzetközi Bartók Béla Kórusfesztiválon a folklór kategória döntőjében énekelnek, s fellépnek első külföldi hangversenyükön Weimarban. 1971-ben erejük­ből oratorikus mű bemutatá­sára is telik, s ebben az évben aranykoszorús diplomát sze­reznek. Jelentékeny részesei a város zeneéletének, s az már természetes, hogy az Állami Zeneiskola avatásán a műsor egyik reprezentánsai. 1972-ben fesztiváldíj a minősítésük Százhalombattán, a külföldi turnéjuk célja Ausztria. A nagymarosi Ifjúsági Kórusta­lálkozó mindig öröm szá­mukra, hisz már 73-ban siker­rel mutatkoztak be ott is. Pro Űrbe Ismét külföldi sikerek jut­nak az eszekbe: 1974. Varsó; 1975. Brüsszel; 1976. Párizs, 1978. Csehszlovákia, 1980. Za­kopane és Belgium. Közben azért itthon is történt egy és más, mint például az a ju­bileumi koncert, amelyen a kilencszázéves várost köszönt­ve Szokolay Sándor Kantátá­ját mutatták be — a szerző vezényletével —J melyet a Vác városi KISZ-kórus szá­mára komponált az ünnepre, 1975-ben. Fontos esemény volt a vegyeskarrá alakulás 1977-ben, amire a fiúk és lá­nyok külön-külön próbálva is több mint fél évig készültek, s aztán következett az össz­munka. Az ezt követő ifjúsági kórustalálkozón, a Vándor Sándor Szemlén és a sáros­pataki edzőtáborban, majd a nemzetközi gyermekév alkal­mával megrendezett ünnepi hangversenyen — ahol Hän­del: Béke-ódáját énekelték —, valamint a szelidi edzőtábor­ban már az a vegyeskar volt együtt, akik tavaly ősszel a nagysikerű tizenöt éves ju­bileumon szerepeltek. Ez a re­mek közösség decemberben elnyerte Vác várostól a Pro Űrbe díjat, melyben bizonyá­ra mindazt a munkát értékel- téH, amelyeket a különböző társadalmi eseményeken, az iskolákban, a Művelődési Köz­pontban, a zeneiskolában, a kórházban, az üzemekben és még számos helyen végeztek fellépéseik, próbáik alkalmá­val. A város minden lehető támogatást megad a KlSZ-kó- rusnak, s az eredmények bi­zonyítják, hogy nem méltat­lanra pazarolják segítségüket. Az „otthoni” szereplések mel­lett rendszeresen fellépnek pél­dául a Magyar Nemzeti Galé­riában. Tervek Pihenésre nincs idő, hisz a hó végén Szombathelyre utaz­nak egy kétnapos kórustalál­kozóra, június végén vegyes­kari ifjúsági kórustalálkozón szerepéinek a nyíregyházi, a szomoathelyi és a poznani kó­rusokkal együtt. Július elsején a váci zeneiskolában hangver­senyeznek az Országos Fil­harmónia szervezésében, s jú­liusban hanglemez-felvételük lesz. Ez a hanglemez nagyon érdekesnek ígérkezik, mert úgynevezett „váci” zene lesz csak rajta, azaz az előadók: Lehotka Gábor orgonaművész, a Musica Humana Kamaraze- kar, a Vox Humana és a Vác városi KISZ-kórus. Amikor megköszönve a be­szélgetést elköszöntem a lá­nyoktól és fiúktól, megkér­deztem .Bogányi karnagyot, hogy mi az amit még el sze­retne érni kórusával az eddigi nagyszerű eredmények mellé? — „Üjabb oratórium betanítá­sát tűztem ki a közeljövő leg­fontosabb céljául, de amiben talán a legtöbbet kell még fejlődnünk, az a kortárs ze­nei repertoárunk bővítése, s ezen belül is az egyre igénye­sebb, nehezebb művek, hisz enélkül például a modern-ze­nei kórusfesztiválokon, mint például az erre specializáló­dott debreceni Nemzetközi Bar­tók Béla Kórusfesztivál nem szerepelhetünk... A többi az csak annyi, hogy a gyerekek továbbra is szeressék a közös éneklést, örömüket találják ebben a néha fárasztó, de mégis olyan csodálatos világ­ban, a kóruséletben.” Pintér Emőke A CSEH ÉS SZLOVÁK IRODALOM NAPJAI Egymás megismeréséért RÁDIÓFIGYELŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom