Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-15 / 112. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, KYESÜUF/íEK! XXIV. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM Ára 1.20 forint 1980. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK Forró hangulattá megyei nagygyűlés Éljen minden állampolgár alkotó munkában, békességben Gáspár Sándor mondolf válaszáéi beszédei felszól&lt S. Hegedűs László> Kuruzz A ff Ha, GUI Mária 'N, A 29 tagú elnökség még nem foglalta el helyét. A váci művelődési központ színpadán a függöny leeresztve. A füg­göny előtt a sződligeti KISZ-iskola két fiatalja gitározott és énekelt. S velük együtt a zsúfolásig megtelt terem fehér hajú, barázdált arcú hallgatósága is. Oly sokan voltak — több mint ezren —, hogy nem jutott mindenkinek ülőhely, sokan a székek között álltak, mások a földszin­ti csarnokban gyülekeztek, hogy majd a televízió kameráinak közvetítésével lát­hassák, hallgathassák a nagygyűlést. „Fiatalok, mi nem hajiunk soh’sem, / Fegyverünk az egység, / Mi nem félünk a harctól...” A fülbemászó dallam és a többi ének, a vidám ifjúság olyan hangu­latot teremtett, amely méltó volt a teg­napi választási nagygyűlés politikai je- ■ lentőségéhez. Oravecz Erika, Budai Bor­bála épp a tudósító mellett énekelt, s a sorokban ott voltak más közgazdasági szakközépiskolások, a Sztáron Sándor gimnázium és a többi iskola diákjai is. Ott ültek az érdeklődők között a megye, a városok, a járások, az ipari, a mezőgaz­dasági nagyüzemek dolgozói, szocialista brigádvezetői, munkáskollektívák. Amikor végre felgördült a függöny, hangos tapsvihar köszöntötte az elnöksé­get, amelynek 29 tagja között helyet foglalt az ünnepi szónok, Gáspár Sándor, Vz MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, Pest megye 18. választó- jkerületének országgyűlési képviselő jelölt- I je, Cservenka Ferencné, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, Pest megye 4. vá­lasztókerületének képviselő jelöltje, dr. Mondok Pál megyei tanácselnök, Pest megye 26. választókerületének képviselő jelöltje, ,S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Pest megye 24. választókerületének or­szággyűlési képviselő jelöltje, Krajnyák Tibor, az MSZMP Központi Bizottság munkatársa, a párt és társadalmi szer­vek megyei, városi, járási vezetői, üzemi és termelőszövetkezeti dolgozói. A nagy­gyűlés részvevői között helyet foglalt dr. Bánk József érsek, váci püspök, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsának tag­ja is. A Himnusz elhangzása után Egri Ist­ván kiváló művész József Attila Hazám című költeményét szavalta el nagy át­éléssel. Ezek után Weisz György, Vác város tanácselnöke nyitotta meg a választói nagygyűlést, s köszöntötte az elnökség tagjait, valamint valamennyi megjelent választópolgárt. A tanácselnök megnyitó­jában értékelte az országgyűlési képvise­lői és tanácstagi választások eddig lezaj­lott első szakaszát. Kiemelte, hogy a jelölő gyűléseket a demokratizmus jellemezte: sokan szólaltak fel a jelölők közül is, s valamennyien a közösség ügyét képvisel­ték. A jelöléseknél is érvényesült a de­mokratizmus. Valamennyi gyűlés — mint mondotta — hitet tett a Hazafias Népfront politikája mellett. Egységesen támogatják a párt irányvonalát, a szocializmus építé­sének aktív részesei. Hozzájárulnak ah­hoz, hogy hazánk erős tagja legyen a szocializmust építő országok közösségének, mélyíthesse internacionalizmusát. Bízunk erőnkben, bízunk a választás sikerében — hangoztatta Weisz György, s szavait hosz- szú taps kísérte. Ezután lépett a szónoki emelvényre Gás­pár Sándor, hogy megtartsa választási be­szédét. Gáspár Sándor: Együtt szavazunk politikánkra Az országgyűlési képviselő választás — mondotta a szó­nok bevezetőül — a mi vi­szonyaink között mindig nagy jelentőségű volt. Az idei jú­nius 8-i választás jelentőségét azonban külön aláhúzza, hogy hazánk a társadalmi fejlődés bonyolultabb, összetettebb sza­kaszához érkezett. Az emberi fejlődés egyes szakaszait jói el tudjuk határolni egymástól: csecsemő-, kamasz- és felnőtt­korra. Természetesen a társa­dalmat más fogalmakkal mér­jük, de annak is megvannak az élettani sajátosságai. Ezek felismerése rendkívül fontos. Vigyáznunk kell arra, hogyne ruházzuk fel társadalmunkat olyan tulajdonságokkal, ame­lyekkel nem rendelkezik. Kedves, közvetlen szavaival Gáspár Sándor a múltra em­lékeztetett: Régen — mondot­ta —, ha egy ifjú munkásta- nonc akart lenni, megvizsgál­ták. A húszas-harmincas évek­ben szinte kivétel nélkül a vizsgálat ilyen minősítéssel zárult: rosszul táplált, gyen­gén fejlett. Ez jellemezte azt a kort. A mi korunkat a leg­rosszabb akarattal sem lehet ezzel vádolni. így értelmezhe­tő ez a társadalomra is. Jól táplált, jól fejlett, sok-sók igényt kielégít, de még nem kész társadalom. Átmeneti társadalom a miénk, amelyben már megtalálhatók a szo­cialista társadalomra jellem­ző vonások, de van még visz- szahúzó erő is. A szónok felidézte gyermek­korát — itt született Pest me­gyében, Pándon —, s mint Tárgyalnak a Varsói Szerződés tagállamai Célunk az enyhülés folytatása Szerdán délelőtt tíz órakor Varsóban megkezdődött a Var­sói Szerződés tagállamai politi­kai tanácskozó testületének Ülése. A tanácskozáson részt vesznek: A Bolgár Népköztársaság képviseletében Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első tit­kára, az államtanács elnöke, Sztanko Todorov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnöke, Petr Mladenov, a BKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, kül­ügyminiszter, Dobri Dzsurov hadseregtábornok; nemzetvé­delmi miniszter, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, Dimitr Sztanisev, a BKP KB titkára és Milko Balév, a KB titkára és az államtanács el­nöke titkárságának vezetője. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság részéről Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság el­nöke, Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, miniszterelnök, Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára, Bohuslav Chnou- pek külügy- és Martin Dzur hadseregtábornok, nemzetvé­delmi miniszter. A Lengyel Népköztársaságot képviseli Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Henryk Jablonski, LEMP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, az államtanács el­nöke, Edward Babiuch, a LEMP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a minisztertanács elnöke, Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, nemzetvédelmi miniszter, Emil Wojtaszek, a LEMP KB Poli­tikai Bizottságának póttagja, külügyminiszter, Jerzy Wasz- ezuk, a LEMP KB titkára. A Magyar Népköztársaság részéről Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára,. Lázár György, az MSZMP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszterta­nács elnöke, Gyenes András, az MSZMP KB titkára, Czine- ge Lajos hadseregtábomok, honvédelmi miniszter és Púja Frigyes külügyminiszter. A Német Demokratikus Köz­társaság képviseletében Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsá-, gának* főtitkára, az államtanács elnöke, Willi Stoph, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Hermann, Axen, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Heinz Hoffmann hadseregtábornok, áz NSZEP KB Politikai Bi­zottságának tagja, nemzetvé­delmi miniszter, Günter Mittag, az NSZEP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára, Oskar Fischer külügyminisz­ter. A Román Szocialista Köz­társaság részéről Nicolae Ceausescu, a Román Kommu­nista Párt főtitkára, köztársa­sági elnök, Ilié Verdet, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, miniszter- elnök, Virgil Cazacu, a RKP KB Politikai Végrehajtó Bi­Képünkön (balról Jobbra): Czinege Lajos honvédelmi miniszter, Lázár György miniszterelnök. Kádár János, az MSZMP KB első tit­kára. Gyenes András, az MSZMP KB titkára, Púja Frigyes külügy miniszter. zottságának tagja, a KB titká­ra, Stefan Andrei, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsá­gának póttagja, külügyminisz­ter és Constantin Olteanu ve­zérőrnagy, nemzetvédelmi mi­niszter. A Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége képvise­letében Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának fő­titkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke* Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a mi­nisztertanács elnöke, .Andrej Gromiko, az SZKP KB- Politi­kai Bizottságának tagja, kül­ügyminiszter, Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Konsztantyin Ru- szakov, az SZKP KB titkára és Nyikolaj Ogarkov, a Szovjet­unió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese, a Szovjetunió fegy­veres erőinek vezérkari főnöke. Az értekezlet munkájában részt vesz Viktor Kulikov, a Varsói Szerződés tagállamai egyesitett fegyveres erőinek főparancsnoka, a Szovjetunió marsallja. Valamennyi dele­gáció élén a testvérpártok ve­zetői állnak. Az ülést Edward Gierek, a LEMP KB első titkára nyitot­ta meg, üdvözölve a testvéror­szágok vezetőit. Beszédében hangsúlyozta, hogy a létrejötte óta eltelt 25 év beigazolta a Varsói Szerződés döntő szere­pét, és történelmi küldetését a béke védelmében és a szocia­lizmus szolgálatában. —, A Varsói Szerződés létre­jötte' óta új típusú politikai­védelmi szövetség volt, amely új elemet hozott a nemzetközi életbe, sosem irányult, és nem irányul semmiféle állam, vagy államcsoport ellen — mondot­ta Edward Gierek. — A szo­cialista országok és a Varsói Szerződés politikájának vezé­relve a különböző társadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének lenini eszméje. A második-világhábo­rú óta eltelt egész időszak tör­ténete azt bizonyítja, hogy a Kelet és fi Nyugat közötti kap­csolatok fejlesztésének csak egyetlen járható útja van. Ez a politikai párbeszédnek, az enyhülési folyamat folytatásá­nak, a fegyverkezési verseny megfékezésének és a leszere­léshez vezető hatékony lépér sek megkezdésének, az egyenlő biztonságnak és a minden- te­rületen való egyenrangú együttműködésnek útja — hangsúlyozta a LEMP KB első titkára. A politikai tanácskozó tes­tület 17. ülésének első napja az esti órákban fejeződött be. Este valamennyi küldött rész­vételével a varsói Nagyszín­házban ünnepi estet tartottak a Varsói Szerződés aláírásá­nak 25. évfordulója alkalmá­ból. A műsorban a lengyel néphadsereg művészegyüttesé­nek tagjai, lengyel színészek és a szocialista közösség, orszá­gaiból érkezett vendégművé­szek léptek fel. Kiváló msmkáért Csökkenő költségek A hozamok gyors fokozásán kívül nagy figyelmet fordí­tottak a ^költségek csökkenté­sére, a hatékonyabb gazdálko­dásra az elmúlt esztendőben az abonyi Ságvári Endre Tsz- ben is. így az egy főre jutó termelési érték 430 ezer, az egy dolgozó által előállított nyereség pedig 92 ezer forint volt tavaly. A szövetkezet az 1979-es esztendőben elért eredményeiért immár ötöd- ízben kapta meg a Kiváló szövetkezet kitüntető címet. Az ezt bizonyító oklevelet tegnap délelőtt adta át Zsuffa Ervin, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető­helyettese Győré Imrének, a tsz elnökének. Az ünnepi közgyűlésen jelent volt dr Olajos Mihály, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője, Fekete Antal a ceglédi járási pártbizottság első titkára, Ihászi József, a Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetek Pest megyei Terü­leti Szövetségének titkára. A közgyűlés befejező részé ben Zsuffa Ervin a TOT Ki váló termelőszövetkezeti mun káért emlékplakettet nyújtott, át Uszka István traktorosnak A Szövetkezet kiváló dolgozó ja kitüntetést hatan kapták meg. Fejlődő gazdálkodás Weisz György megnyitja a választól nagygyűlést. Balról Jobbra: S. Hegedűs László, Gáspár Sándor, Cservenka Ferencné, Krajnyák Tibor. Koppány György felvételei A Pilisi Állami Parkerdő- gazdaságot elismerő oklevéllel jutalmazta múlt évi munká­jáért a mezőgazdasági. és élelmezésügyi miniszter. Az oklevelet tegnap délután ad­ta át dr. Várady Géza, az Er­dészeti és Faipari Hivatal ve­zetője dr“. Madas László igaz­gatónak Visegrádon, az erdő- gazdaság székházában. A több mint 30 ezer hek­táron gazdálkodó, s 1300 dol­gozót foglalkoztató erdőgaz­daság nem először részesült ilyen elismerésben. Ez alka­lommal a gazdálkodás fejlő­désével, a tervek teljesítésé­vel, a jóléti erők megteremté­sével szolgált rá a kitüntetés­re. Az MSZMP Pest megyei Bi­zottsága levélben köszöntötte az erdőgazdaság dolgozóit. A levelet Politzer György, a szentendrei járási pártbizott­ság munkatársa adta át. A tegnapi ünnepségen nyújtották át dr. Madas László igazgató­nak és Márkosi Lajos főmér­nöknek a kiváló munkáért já­ró miniszteri kitüntetést; An- da István gazdasági igazgató- helyettes, Mihalik János alap­szervezeti párttitkár és Erőss Béla, a szakszervezeti bizott­ság titkára, pedig miniszteri dicséretet kapott. KOZELET Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke szerdán Moszkvába utazott hogy az 1931—1986. évi együttműködés egyes kérdé­seiről tárgyalásokat folytas­son. O 5> minden gyermek, 6 is leszed­te virághullás után a gyü­mölcsfákról az éretlen gyü­mölcsöt. Ez az éretlen gyü­mölcs nem árthatott meg tar­tósan a szervezetnek. Az azonban már baj lenne, foly­tatta az analógiát Gáspár Sán­dor, ha a társadalom korai érettségéről azt állítanánk: kész gyümölcs. Ismét utalt az átmeneti szakaszra, amely­nek az a lényege, hogy a ka­maszkorból a felnőttkorba lé­pünk át, s ez hosszabb folya­mat. Mai életünkre az a jellem­ző, hogy sok minden van együtt, olyan, ami előrevisz, előremutat, de a visszahúzót, a maradit is gyakran tapasz­taljuk. A . jogok érvényesülé­(Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom