Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

f vXv.V.V.WAXmV l¥lAGAZSNi 1980. ÁPRILIS 4., PÉNTEK í| Üzenet faluról Vörös Ferenc monotypiája Beszélgetek apámmal Emlékek dialógusa a mával — öreg, hol voltál harmincöt éve? — Irsán. — Te? Mit kerestél arrafelé? — Háború volt. ★ . mikor a munkaszolgálatból ,/fi leléptünk, Munkácsra men- /-% tünk, ott kaptunk igazoló- papírokat. Azután gyalog neki az országnak, haza. Pestre. Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Ceg­léd — lassan közlekedtünk, pihenők- ■ kel, a szovjet csapatok nyomán. Ir- sáig jutottam, Monor felöl halkan, de állandóan hallatszott az ágyúzás. Negyvennégy novembere volt, a szov­jet őrségen ráütöttek egy pecsétet a papírosxa, maradhatok. Már hava­zott. Az irsai orvosnál, dr. Illési Ala­dárnál kaptam szállást, kosztot egy- ideig. Akkor még külön község volt, Alberti és Irsa, ha jól emlékszem. Igen, öreg, jól emlékszel. Harminc éve egyesítették a két falut, de fur­csamód, valahogy máig megmaradt az emberekben, a már láthatatlan községhatár. Ügy mondják, ez az ember irsai, az az épület Albertiban van. Akkora féltékenység nincs, mint egyes, mostanában közös tanácsúvá vált két községnél, de á hagyomá­nyok mélyen rögződnek. Apa mond­ja fiának, mesélve múltról: Irsán történt; de a szinte tudattalan ketté­választást segíti, hogy Albertiban, Irsán is működik egy-egy tsz, meg mindkét helyen megmaradt az erős evangélikus egyházközség. Az öreg Illési doktorra jó szívvel emlékez­nek, úgy szerették, hogy nem hagy­ták elhurcolni. Ma háromezer em­berre jut egy orvos, szép rendelőt is láttam, de még kevés mindaz, a ceg­lédi területen 2350 lakosnak van egy doktora. 11 léptem be. 1944. novem­ber 15-én a pártba. Hrivó József volt a Magyar Kom­munista Párt akkori titká­ra. Nemcsak közösséget adott, de la­kást, ételt és munkát is. Gyors- és gépíróbajnokságokat nyertem közép- iskolás koromban, hát jegyző lettem, először a pártvezetőségi gyűléseken­Hrivó József tavaly halt meg, Al­bertijáról rég elkerült, de temeté­sén képviseltette magát a nagyköz­ség. A mostani párttitkár, Nagy Gá­bor, fiatal,' fcsendesszavú, nagyon ro­konszenves, határozott, helyet, em­bereket jól ismerő vezető. Nehéz a dolga. Rövid idő alatt kicserélődött a falu vezetősége. Új a tanácselnök, a titkár. Miért? Sokakkal beszéltem — nem szívesen szólnak erről. A ré­giek nem idevalósiak voltak, csak nyolcórás munkaidejüket töltötték itt — ez lehetett a bajok alapja. Nem éltek a községben és a községgel, vol­tak felelőtlen ígérgetések is — elég az hozzá, hogv a valahány helyen meg­levő gondokon túl, most még a tar­tózkodó várakozással is meg kell küzdenie Nagy Gábornak, Bíró Zol­tán tanácselnöknek, meg a többiek­nek. A gondok hasonlóak, mint máshol a megyében. A 11 ezer 500 lakosból csaknem 4 ezren eljárnak dolgozni, főleg Pestre. Munkájuk értéke — ahogy Mátékovits István, a tanács társadalmi elnökhelyettese fogal­mazta — nem a községet gazdagítja. Pedig ráférne. Kevés az óvoda, most egy régi iskolaépületet alakítanak át, így majd valamennyi jelentkezőt fel tudják venni. Igen ám, de — bárme­lyik ujjamat harapom: fáj —, így az iskolásoknak egyideig újból két mű­szakban kell tenulniük. Egy ideig csak, szerencsére, mert épül egy új Iskola, és a tanács idei fejlesztési pénze — jóformán mind erre megy el. Pedig kellene még útra, járdára, bár ez utóbbit lelkesen építi a la­kosság is, társadalmi munkában. De segítenek a tsz-ek is, a pesti munkál­tatók is. Támogatják a művelődési házat, a sportkört, a szocialista bri­gádok játszóteret építenek. Ha sze­rényen is, de terveznek a jövőre: a határbeli melegvízforrást hasznosí­tanák, kellene nagyon egy tornacsar­nok és talán egy mirelit-üzem is 3 helyi munkaalkalmak növelésére. Kisebb üzemek működnek, a pesti Kötő, és a Szolidaritás HTSZ helyi részlegei adnak munkát, főleg a nők­nek és mintegy ötven albertirsai dol­gozik a csendes, de jogos büszkeség forrásánál: a Vinnyicából érkező, 750 kilovoltos távvezeték alállomá- sán. S~y okát gyűléseztünk, renge­ni teget dolgoztunk- Üjjá kel- lett szervezni mindent. Ez nem frázis, hidd el. Csak aludni jártam haza, kosztot néha a zárdában kaptam, jó mi? A kommu­nista pártmunkás az apácáknál. Ha­bár nem akárki volt a főnöknő, Sík Valentina, a hagy humanista papköl­tő, Sik Sándor és későbbi külügymi­niszterünk, Sik Endre testvére.* A zárda ma — iskola. Udvarán sztregovai Madách Erzsikének állí­tott angyalos emlékművet férje. Az épületben korszerű, szaktantermes oktatás folyik és Gyovai János igaz­gató a gondok mellett jogosan büsz­kélkedhet az országos átlagnál jobb felszereltséggel, no meg azzal, hogy az évente végző 140—150 gyerekből csak 4—5 nem tanul tovább A leg­több szakközépiskolába, szakmunkás- képzőbe megy és egy idő, kis fővá­rosi kalandozások után, szinte tör­vényszerűen térnek vissza a szülő­faluba, itt telepednek le, alapítanak családot. Egyébként az iskolák közös igazgatása tudatot is egységesít, a fiatalok közt alig-alig él a már em­lített alberti-irsai elhatárolás. Sik Valentinára igen jól emléke­zik Turcsik Sándor, már csak azért is, mert negyvennégyben ő őrizte a zárdát, szovjet puskával, szovjet pa­rancsra, nehogy az akkoriban elsza­badult alvilág — állami rendőrség még nem lévén — rátörjön a nővé­rekre. És azért ő, mert — ismerték. Akkor már tíz esztendeje volt tagja az illegális KMP-nek.’ November 10- én, három nappal Irsa felszabadulá­sa után, Hrivó Józseffel ő alapítot­ta meg a kommunisták helyi szerve­zetét. Szép kis házban él, mellette unokája otthona magasodik, két fia negyvenöt óta párttag, az egyik re­pülő alezredes és Sanyi bácsi emlék­szik rád, öreg, az a vékony ember, persze. Hatvanhétben ment nyugdíj­ba, addig mindig dolgozott, amire éppen szükség volt, ha pártmunkát, azt, ha a MÁVAG-ban kellett min­takészítőket képezni, hát azt. Hittem az eszmében, tudtam, hogy sokra ké­pes, de ekkora átalakulást, fejlődést — nem képzeltem volna — mondja és nevet, jótartású öregember, egy szál zakóban a hűvös tavaszi kert­ben. otcsinálta propagandista let- m-E tem. Még Dánszentmiklós- JLP ra is eljutottam pártnapot tartani. Képzeld, lovon. Életemben először és utoljára lova­goltam, már ha azt ennek lehetett nevezni. Egyébként furcsa oktató le­hettem, elméleti tudásom alig, amit könyvet, brosúrát össze tudtunk szed­ni — az is alig volt —, előző nap el­olvastam, másnap már tanítottam­Lovat egyet láttam, az is sántított. A két tsz-ben, a Szabadságban és a Dimitrovban, alig van két-három fo­gat. Dánszentmiklóson jól • megtanul­ták a leckét. A megye, sőt az ország egyik legkiválóbb termelőszövetkeze­te működik ott. A Szántó Józsefné vezette, kétszeres kiváló könyvtárnak 1700 olvasója van, 27 ezer kötetből válogathatnak, köztük pontosan 3733 a politikai mű. A könyvtárban találkoztam a híres albertirsai hely- történészek vezetőjével, Szántó Jó­zseffel, aki hatalmas munkába fogott a két község múltjának felderítésé­re, és érdeklődésével sokakat meg­fertőzött. Nagy Gábor éppúgy fújja az évszámokat, neveket, mint Erőss László, a nyugdíjas szobafestő, aki negyedmagával még 51-ben megala­pította a helyi kisipari szövetkezetét, és 56-ban fegyverrel védte annak va­gyonát. A könyvtárral szemben a műve­lődési ház. Talán e kettőre, munká­jukra legbüszkébbek az albertirsai- ak. A Pánczél Ferenc szervezte prog­ramok sokszáz embert vonzanak rendszeresen a művelődési házba. Működik jó, vitakész, aktív ifjúsági klub, kertbarátkor, zeneiskola, ama­tőr képzőművészek találkoznak itt, modern gimnasztikát oktatnak, re­mek filmsorozatokat állítanak össze. Sajnos, a régebbi dalárda feloszlott, akárcsak a zenekar, bár fez már kezd újjászerveződni. Füzes Szilárd, a mű­vészeti előadó, fiatal ember, Cegléd­re nősült, de nem tud, nem akar el­szabadulni innen: örül, hogy egyre több ingázó is betér a házba, meg­felelő, érdekes programok felejtetik velük a napi több órás utazás, az otthoni, házkörüli munka fáradal­mait. ]a AMegalakult a Nemzeti Bizott- wS s“0, ícQy~°je lettem. Már­1.7JL cius 18-án azután... Várj, itt van. „A nagybirtokrend­szer megszüntetéséről és a földmű­ves nép földhöz juttatásáról”. A 600/1945 számú kormányrendelet- „Az igényjogosultaknak juttatott szántóföldet, kertet, szőlőt, rétet... a juttatottaknak egyéni és telek- könyvileg bekebelezett, tehermentes tulajdonába kell adni. A juttatott in­gatlant részükre ki kell mérni és bir­tokba helyezésükkel egyidejűleg az erről szóló okiratot ki kell adni.” A rendelet végrehajtására bizottságot alapítottunk. Rengeteg munkánk volt, az igénylők, a földek összeírása, ki­mérése. A sok munkára emlékszik Bánszki Sándor és felesége, Bözsi néni is. Meg arra, hogy az embereket meg­győzni sem volt egyszerű. Féltek. El­venni az Irsayék földjét? Hiszen a három Irsay testvérből az egyik itt­hon is maradt. Nem sok vizet zavart, de mégis ... Évszázados formákat megbontani — hiába tudták:-saját, csodálatos érdekük ez — nem mer­ték. Ám amikor mégis elszánták ma­B orbély T ibor: Suhanc szabadság! Beszéd előtt torkot köszörűinek, majd köhintenek a meglett korú férfiak. Halkan és mégis hallhatóan reccsen a dísztribün lépcsője a súlyuk alatt és a diszelnökség során fénylő medáliákon pásztáz a fény, — én meg rövidnadrágban álldogálok előttük, kezemben e gyermeki verssel, mert bennem: szabadság, te suhanc hatalom, — meg nem öregszel! Esténként még ma is pontosan úgy rezzen az ablak, — ha rázza a szél — mint amikor apámék riadtak, bár halkan szóltak az éter hozta szavak: „Itt Moszkva, Moszkva beszél! Megállítottuk a németet Moszkva alatt!” S ők füleltek kifelé, nem hallgatódzik-é valaki a sötétség leple alatt, — mert akkor csak a hazugság volt harsogón szabad! A háború véres csizmatalpa gyalogolt végig gyermek­koromon, és a gyilkos, pattogó vezényszavakra jól emlékezem, — a gyermeki emlék mégis az nekem amikor a győztes, a maga vére árán szerzett szabadságot a mi kezünkbe adta, és így győzött ezer év után az én nemzetem verteién forradalma! Ott van azóta mögöttem harmincöt év, és úgy megyek tovább emberül, hogy belül: pelyhes arcú siheder, aprócska legényke maradtam. A buktatós, gödrös, térdet is felsebzö út után talán hökkentőén furcsa, — rövidnadrágom rajtam! Ezért hát ezt a verset a fiamnak adom, de csak azért, hogy ezek után, — én utánam téged ő köszöntsön, örök ifjúság, fiúkban, unokákban: Te örök suhanc! Suhanc szabadság! Tiszta gyermekkort idéző, — suhanc forradalom! gukat, erejük elsöprő volt. A kör­nyékbeli föld nem is volt elég. A nincstelen cselédek még Mikebuda, Dánszentmiklós, sőt Tápiószentmár- ton határában is kaptak életet adó pár holdat. És ők, akik elfogadni is alig akarták, ők voltak azok, akik az országban az elsők között — közö­sen kezdték művelni a földet. A Szabadságot huszonketten 1949-ben alakították, a Dimitrovot 50-ben„ 67 holdon, tizenheten. A két tsz azóta nagyjából azonosan fejlődött, egynek- egynek úgy 600 tagja van, mintegy három és fél ezer hektáron gazdál­kodnak külön-külön- Egyforma majdnem a termelés is, a Szabad­ságban több a szarvasmarha, a Di­mitrov dohányt, spárgát, borsót és szőlőt is nevel. Itt készítik az Irsa vermutot, tudod, erről sokáig azt hittem, valami külföldi ital és finom­kodva Irszának mondtam. Borverse­nyeken már több aranyérmet nyer­tek vele. Az egykori földhözjuttatottak jó- szerint valamennyien — már aki él még — tsz-nyugdíjasok. Kérdeztem őket, jól sáfárkodik-e a szövetkezet a földjükkel, ötven éve kellett vol­na már így csinálni, mondta Varga István. Azért Nagy Gábor — aki mielőtt a község politkai vezetője lett volna, a Dimitrovban volt ag­rármérnök — megjegyezte: hatéko­nyabb lenne egy egyesülés, nagyobb szövetkezet. Az összevonásra már vannak tervek, de hát az emberi gondolkodást, a ragaszkodást, a meg­szokotthoz — nem lehet papíron, ter­vekkel egyszerre megváltoztatni. Z ord idő volt. Anyádról sem­mit sem tudtam, egyetlen viharkabátom, bricseszem, egy pár vásott bakancsom vöt:. Ha jutott, ettem, ha nem, kop­laltam. Akkora hagymás rostélyost éle­temben nem kaptam, mint a Dél-Pest megyei Áfész messzeföldön híres, mert az országút mellett oázisként épült, Romantika csárdájában. Csi­kós János, az áfész helyi ügyintézője, adatokat sorolt: hány száz tévé, auto­mata mosógép talált gazdára Albert- irsán. Huszonnyolc boltban vásárol hatnak a községbeliek, az élelmiszer- üzleteken kívül van áruház, cipő- és ruhaosztállyal, vas-műszaki bolt, pa­pírüzlet, könyvesbolt, sorolhatnám. Terv van, pénz is (14 millió!) egy központi vendéglátóipari kombinátra, de kivitelezőt eddig égen-földön nem találtak. Bővítik az egész járást el­látó cukrászüzemet, a vasútállomás mellé új ABC-t szeretnének, a bejá­rókat segítené ez is. Sajnos, mint mindenhol, itt is elhúzódnak az épít­kezések. Ez különösen a postánál ne­hezíti a munkát. Nagyon korszerűt­len körülmények között dolgoznak, míg felújítják az épületet, ideiglenes helyen működnek, de hogy med­dig..* És, ha már posta: képzeld, öreg, egy 11 ezres nagyközség dél­után 4-től el van vágva a külvilág­tól, a telefon ugyanis csak addig mű­ködik. 7B Tem hiszem, hogy emlékez- / ne r“m valaki még ott a 1 7 községben. Elszálltak az évek, s ennyi esztendő után elmosódnak a régi emlékek. Tévedsz, öreg. Kutas Emil nyug­díjas iskolaigazgató a főnököd volt. A Nemzeti Bizottság elnöke, a Ter­melési Hivatal elnöke — még vágy féltucht posztot betöltött akkoriban, egyedül otthonlevő pedagógus. Bíz­tak benne az emberek, így azután a malom elindításától a rendfenn­tartás megszervezéséig, mindent csi­nált. Fáradt, kicsit keserű, 84 éves bácsi. Bélyegeket rakosgatott, ami­kor ott jártam, azután, kérésemre, sárgult papírokat. Jegyzőkönyvek másolatait mutatta: „1945. március 22. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletének végrehajtására bizott­ság alakul. Tagjai: Hrivó József Hri­vó Benő, Zatrok János, Balázs Já­nos, Octos József. írnok: A. István.” „1945. május 22. A. István bejelenti, hogy a Szabad Nép kiadóhivatalába behívták munkára, helyette új jegy­zőkönyvvezetőt kell választani.” 7T~V e ez már új történet. Elbú­jó ß csúztam a kedves öreg or- B Jr vostól, a főnökasszonytól, mindenkitől, akik néhány hónapig a szó szoros értelmében él­tettek, barátságot adtak Én csak néhány óráig voltam ott, de azt hiszem, már nekem is vannak barátaim arrafelé. — Hol jártál mostanában? — Albcrtirsán. — És? — Béke van. AND AI GYÖRGY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom