Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
látogatóban Gödöllőn, Geller Károlynál Emberek, művek, értékek Milyen gazdag lehet egy élet? S mitől lehet az? A második kérdésre próbáljunk felelni először; említsük meg a szerencsét, a véletlen szerepét, de ezt nyilván nem tartjuk teljes — igaz — válasznak. Az élet gazdagságához sok minden hozzájárul, de van két alapvető feltétele is. Az1 egyik az emberek, az emberi alkotások iránti nyitottság, a másik a szüntelen cselekvés, önkifejezés óhaja. Ezek nélkül a többi tényező nem teheti teljessé az életet — sőt, önmagában kevésnek tűnik a nyitottság is, a cselekvési vágy is. Évek, lé Gellér Károlyt akkor Ismertem meg, amikor a gödöllői Petőfi moziban bemutatták negyven évvel ezelőtt készített amatőrfilmjét, amely- lyel Nagy Sándor festőművész alakját őrizte meg számunkra. Az Erzsébet liget fái között készültek a filmkockák, e műteremben; készülő, vagy már elkészült alkotásokat mutattak be. Kíváncsi lettem e film hátterére, a barátság történetére. Meglátogattam Gellér Károlyt, s a beszélgetés végül is nem egyetlen film hátterére világított, hanem a teljes élet kérdéseire adott választ. Ami még nem az egyéntől függ, de azért lényeges: Gellér Károly 77 évvel ezelőtt született, nagyapja bácsdoroszlói paraszthalász volt, édesapja szőlészeti szakiskolát végzett, a múlt század végén a filoxéra kipusztította szőlők újratelepítésén dolgozott Nógrád megyében, majd Szekszárd és Paks között, a Weiner Mátyás cég százholdas szőlőskertjének vezetőjeként. — Hárman voltunk fiútestvérek — emlékezik —, az idősebb fivérem nyugdíjas postai tanácsos, a középső fiú már nem él. Én Pakson végeztem a polgári iskolát, majd 1921-ben Vácott érettségiztem. Két évig jártam a Műegyetem gépészmérnöki szakára, de szüleim tönkrementek, abba kellett hagynom a tanulást. Alig húszévesen a Stádium—Pallas részvénytársaságnál lett gyakornok. Itt kapott igazán jelentőséget az egyéni ambíció, a cselekvési vágy: maradhatott volna szürke hivatalnok, havi kétszáz (?) pengő fixszel, mégis, alig egy évtized kellett hozzá, hogy az összes lépcsőfokot megjárva, a cég főkönyvelője legyen. Amikor a felszabadulás után a kommunista párt átvette a Somogyi Béla utcai Szikra nyomda elődjét, a Pallas nyomdát (a cég másik, Honvéd utcai nyomdájából inkább könyvek, alkalmi nyomtatványok kerültek ki), ott volt a háborús károk helyreállításánál, a Szabad Nép, s 1946-ban a Ludas Matyi indításánál. Cserépfalvi Imre, majd Antos István vezérigazgató mellett, neki is nagy szerepe volt, hogy az akkori rossz papírellátás nem okozott igazán komoly fennakadásokat. Azután az életét vakvágányra terelte egy időre a történelem. Fakitermelő lett. A sors igazságszolgáltatása, hogy volt nyomdász barátai, akik akkor már jelentős pozícióba kerültek, nem hagyták el. Végül 1968-ban a Közlekedési Nyomda főkönyvelőjeként ment nyugdíjba. Egy vers története Pontot írtam az előbbi mondat után, írhattam volna felkiáltójelet, de kérdőjelet is. Lehet, hogy előzetes igazságszolgáltatás volt már az is, hogy a húszas-harmincas évek fordulóján ismeretségbe kerülhetett az egyre baloldalibbá váló Bajcsy- Zsilinszky Endrével, aki 1932-ben megalakította a náciellenes, Szabadság című hetilapot? — A részvénytársaság vezérigazf atója, Endre bátyja, Gábor volt. n, amennyire lehetőségeink engedték, anyagilag támogattam Endre lapját. Ő pedig falckor bácsinak szólítottam), úgy érzem, a maga módján szeretett engem. Igazságszolgáltatás — vagy nyitottság. A harmincas években történt meg az a dolog is, hogy Gellér Károly sógora, Ottó Ferenc fiatal zeneszerző-karmester és József Attila, a költő között barátság alakult ki. Egy operaelőadást követően a költő Gellérékhez is eljött néhányszor látogatóba, ebédre, vacsorára. Akkor volt négyéves 1931-ben született gyermekük, Balázs. — Milyen helyes kis kölyök, mondta egyszer Attila. S milyen jó rímeket kínál, a Balázs! Idehallgass, Feri, mondta a sógoromnak, írok egy altatót, te pedig megzenésíted! — így emlékszik az Altató keletkezéstörténetére vendéglátóm. — Elkészült a vers, a zene, a dalt a Zeneakadémián Basilides Mária énekelte. Utána mások is megzenésítették a verset, a Petőfi Irodalmi Múzeumban levő kéziraton azonban ott az ajánlás: Ottó Feri zeneszerző barátom Balázs nevű unokaöccsének. Attila egyébként — különösen, ha tudta, hogy költőként is szeretik, tisztelik — bűbájos volt társaságban. Kapcsolatunk azonban sajnos, megszakadt: mi 1936-ban Gödöllőre költöztünk, ő pedig egyre visszahúzódóbb, magányosabb lett. „Lehunyja kék szemét az ég, 1/ lehunyja sok szemét a ház, / dunna alatt alszik a rét...” — a kis Balázs ma Kanadában él, egy vállalat igazgatója, s nem csak az édesapa látogatta őt, ő is többször hazajött az elmúlt években, s jöttek a Gellér unokák is, akik talán nem is ismerik ezt a verset, de bizonyosan ismerik a Hazám szavait: „Adtál földmívest a tengernek, ( adj emberséget az embernek. / Adj magyarságot a magyarnak...” — De kissé előrehaladtunk az időben, pedig a harmincas, negyvenes évekből még említhetünk egy s mást. írók és festők Például a találkozást Móricz Zsig- monddal Leányfalun. A népi írókkal kialakult kapcsolatot, a debreceni Tiszántúl című lapnál végzett munkát. — Németh László javaslatára a népi írók 1941-ben átvették a lap szerkesztését. Felelős szerkesztőként egy református lelkész neve szerepelt, a szerkesztő Simándy Pál volt. Én hetente utaztam Debrecenbe, a gazdasági ügyeket a hét végén intéztem, közelebbi kapcsolatba kerültem a főszerkesztő Kodolányi Jánossal, aki ragyogó író volt, de nehezen ismerte el mások teljesítményét. Dolgozott a lapba Veres Péter, megjelentek Ady, Juhász Gyula, Tóth Árpád versei, Erdei Ferenc cikkei, ismertettük Darvas József könyvét, Karácsony Sándor népművelési koncepcióját; segítette munkánkat a debreceni Juhász Gyula professzor, Gulyás Pál költő. A névsor is tanúsítja, hogy azokban az időkben mit jelentett ez a napilap a haladó magyar gondolkodás számára. Ügy látszik, túlságosan is sokat. A szerkesztő Simándy Pál 1942. július 31-én így kényszerül búcsúzni: „a népi írok megbízásából és képviseletében vettem át a szerkesztést...”, „az új helyzetben ezennel visszaadom megbízatásomat”. A túlságosan is baloldalinak tartott orgánum szerkesztője nem tehetett mást, az újság beolvadt a Debreceni Üjság—Hajdúföld című lapba. A gödöllői Fácán-sori ház lakója azonban ezekután sem szakadt el az irodalomtól: dolgozó- szobája falán ma is könyvekkel telt polcok, asztalán magyar, angol és német nyelvű művek. A könyvek szomszédságában képek: Nagy Sándor és Boromissza Tibor munkái. Negyven év után is élénken élnek az emlékek Gellér Károlyöan. Nagy Sándor pesterzsébeti freskóiról beszél, majd az Odüsszeusz és Nauszi- ka című akvarellről, amellyel a művész Barcelonában aranyérmet nyert. Hogyan csináltad? — kérdezte tőle csodálkozva. Megborotváltam — hangzott a komolytalan válasz, amely valójában azt jelentette: a mai grafikában is használt, divatos eljárást előlegezve, a festő visszakaparta a már megszáradt, megszilárdult festékréteget. Nagy Sándor utolsó önarcképét is ő őrzi: a művész az apró képfelületről a betlehemi ácsmester alakjába költözve néz vissza ránk. A kép alatt egy másik régi barát, a Népművészet mestereként elhunyt Sztélék Dénes bútorai, az úgynevezett magyaros szecesszió kései, tíe minden részletükben hiteles terme kei. Rusztikus, faragott polcok, egy régi kelengyésládából átalakított íróasztal a dolgozóban. Stilizált virágmotívumok, országjáró utakon gyűjtött minták a többi helyiség bú torain. Egy darabka, a helytörténeti gyűjtemény kiállításán már bemutatott művészettörténet. Egy darabka múlt.., Éltető teljesség De múlt-e csakugyan? Ügy kell-e csupán néznünk a bútorokat, képeket, mint egy régebbi korszak dokumentumait? Hiszen ez a korszak — vagy több korszak — nem válik külön a jelentől, az akkori értékeknek a mi hétköznapjainkban kell tovább élniük, bennünket kell gya- rapítaniuk. Gellér Károly, aki huszonegy éve veszítette el feleségét, nem csak azért nem magányos, mert gyermekei, unokái gyakran látogatják, mert, ahogyan az ablakon kimutatva mondja, ma is örömet talál a kertben, a fizikai munkában is. Azért sem az, mert életé nek minden szakaszában az értékeket kereste, választotta ki, szerezte meg a szó valóságos értelmében és szellemileg, érzelmileg. Mert mindig a teljes életre vágyott... P. SZABÓ mwö Weöres Sándor: Lég Az égből függ a táj, mint óriás parittya, a szűk látóhatár koronává szorítja. Dombok hullámai felhőkre válaszolnak, patak csillámai a menny felé nyomulnak. S a fent és lent között csóvái a szeleknek sugárba öltözött levegőt libegtetnek. Villányi László: Fűszál Hajnalban ébredsz frissföldű erdőn mint álmodtad rég szem ne ijedjen leszek hajadban csak bőröd érez mikor fésülni elindul ujjad szemhéjadat majd szádat takarjam s ne bánd ha metsz érintésem vér serken nyomában tenyeredbe tégy halántékodra élvezd testemnek zöld illatát.' Három tavasz V.SJ .\ . . » >, Vasas Károly cerazavázlata a szoborkompozícióhoz Kedves Hatóság! Alulírott azzal a kéréssel fordulok a Kedves és Tisztelt Hatósághoz, hogy részemre gebines kisvendéglőt kiutalni szíveskedjenek. Kérésem jogosságának indoklására a következőket tudom felhozni: 1. Több mint tíz éve kizárólag azzal foglalkozom, hogy irodalmi műveket hozok létre. Népköztársaságunk polgárai kulturális felemelkedésének és szórakoztatásának érdekében. Ebbéli munkásságomat számos napilap, folyóirat, három önálló kötet és sok antológiában való szereplés igazolhatja (köztük olyanok is, amelyek a nem szocialista országban jelentek meg, tehát ezáltal hazánk konvertibilis valutakészletét gyarapították; ugyanez a helyzet az előbb nem említett filmmel és a tévéjátékokkal is.) 2. Az utóbbi időben (itt meg kell jegyeznem, hogy kérelmem leadásának Packázom a hivatallá idején éppen negyvenharmadik életévembe lépek), na szóval elég az hozzá, hogy az utóbbi időben lelassultam, stílusom nehézkessé, témaválasztásom periférikussá, egykor nagyra értékelt iróniám pedig csikorgóvá, sőt fogcsikorgóvá vált; félő, hogy ilyen körülmények között nem tudnám méltó módon képviselni hazánk irodalmát (természetesen az öregfiúk bulimecs- csein ezentúl is szívesen részt veszek.) 3. Az irodalmi pályán eltöltött hivatásos tevékenység meggátolt abban, hogy diplomára vagy szakmára tegyek, szert, ezért magyarán szólva egyszerűen analfabéta vagyok. 4. Semmiképpen sem szeretném vállalni bármely jóakaraté buzdításra sem, hogy tisztességes munka és kereseti lehetőség hiányában a nyugdíjkorhatár eléréséig a szenilitásomat bocsássam áruba. 5. Mint arról a Tisztelt Hatóságnak hozzám hasonlóan tudomása van, az ilyen gebines hogy is hívjá- koknak az irodalommal rokon területeken már kialakult gyakorlata van. (Ezt csak annak bizonyítására említem, hogy nem kérek lehetetlent, sem pedig valami képtelen ostobaságot.) 6. Feltétlenül mellettem (vagyis a Tiszteletteljes Kérelmem mellett) szól az is, hogy sok gebines kisvendéglő-tulajdonossal, de akár néhány hasonló ügyben netán folyamodó írótársammal ellentétben, kitűnően főzök bármilyen ételt; és nem szakácskönyvből, hanem csak úgy fejből, mert nekem ahhoz különleges érzékem van, ez nálam „a természet ajándéka”, ahogy azt egy szovjet hölgy mondta a tévében arról a burjátmongol énekesről, aki egyszerre két hangon énekelt a Röpülj páva című műsorban; de ha már az esetleg szintén folyamodó kiöregedett írótársaimat , említem, meg kell jegyeznem, hogy szívesen alkalmazom őket a rendelkezésemre bocsátott ven- déglátóipári létesítményben mint felszolgálókat (abban tíz esetben, ha szállodaszerű intézményről lenne szó, természetesen hajlandó vagyok a portás, a londiner és a liftesfiú állását is rendelkezésükre bocsátani). Azt hiszem, a fentiekben részletezett indokaim elegendőek ahhoz, nogy a Tisztelt Hatóság az emberiesség (humanizmus) szellemében döntsön szerény kérésem mellett. Hogv magam is hasonló szellemről tegyek tanúbizonyságot, kijelentem, hogy abban az esetben, ha a gebines kisvendéglő megadása jelenleg nehézségekbe ütközne, hajlandó vagyok elfogadni kisebb borkimérést, presszót vagy butikot is. (De! És ezt csupán a Tisztelt Hatóságban megbúvó bürokraták számára írom: Hogy engem ennyi évi gürizés után végképp kisemmizzenek és csak úgy egyszerűen passzra vágjanak, hát olyan isten nincs! Mert tudok én egészen más hangon, vagy ha éppen az kell, hát egészen más stílusban is beszélni, satöbbi, satöbbi: elnézést a kitérőért, de- hát mi a fenének ír az ember egy egész országnak éveken keresztül, amíg a fiatalsága tart, ha mag ennyit sem érdemel !) Bízva a Tiszteli Hivatal jóindulatában maradtam , kérésem teljesítéséi előre is' köszönve szerető hívük: CSÁSZÁR ISTVÁN
