Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-01 / 77. szám
went "4M á/f 1980. Április,!., kedd PATYI GONDOK Kocsma—disco, rendzavarással — Itt csak Kocsma van, de abból aztán kettő is. Az egyikben a cigány húzza, a másikban meg ott a disco! — Ügyes fiatalember az italbolt vezetője, úgymond felkarolja a fiatalokat, discót csinált nekik, legyen hol szórakozniuk. — Hol szórakoznak a fiatalok? Hát a kocsmában. Ott randalírozhatnak! — Kiszolgálnak ott boldogboldogtalant, nem kérdezik hány éves, csak a forgalom a fontos. Meglepő elégedetlenséget tapasztaltam a pátyi felnőtt lakosság körében az Áfész 8. számú italboltjának discoren- dezvényeivel kapcsolatban. De mi a valóság? Mi a község állami vezetőjének véleménye, egyáltalán helyes-e, hogy egy italbolt teremt lehetőséget a fiatalok szabad idejének eltöltéséhez? Mi a megoldás? — Persze, hogy nem helyes — mondta S. Nagy Imre tanácselnök — épp elég nagy gondunk ez! Évek óta próbálunk megoldást találni az ifjúság művelődési, szórakozási igényeinek kielégítésére. — Milyen nehézségeik vannak? — Nem tud a község népművelőt foglalkoztatni, nincs rá pénzünk. Jelenleg egy tiszteletdíjas, szakképzetlen fiatalember vezeti az ifjúsági házat, már amennyire az ideje megengedi, ugyanis Pestre jár dolgozni. — Mégis, milyen kulturálódási lehetőségeik vannak a pá- tyiaknak, beleértve a felnőtt lakosságot is? — Van az előbb említett ifjúsági ház, egy nagyteremmel, két öltözővel (itt tartják a szakköröket) és egy külön helyiséggel, ahol a könyvtár működik. Két éve sikerült a vándorvetítést újból megszervezni, hetente egyszer, keddi napon, filmelőadást tartunk. Sokan dolgoznak a tsz-ben, melynek van saját kultúrterme. — Visszatérve a fiatalokra, a tizen-, huszonévesekre, mi lehetne a megoldás? — Olyan kulturális vezetőre lenne szükség, aki értelmes programokkal kézben tartaná, összefogná őket. Egyelőre ritkán és esetlegesen vannak csak műsorok az ifjúsági házban. — Nincs Pátyon olyan nyugdíjas, vagy fiatal pedagógus, aki segíteni tudna? — Nincs. Egyetlen nyugdíjasunk van, de ő már nagyon idős, a tanári gárdánk is jócskán túl van a középkoron. Tavaly ugyan sikerült kineveznünk egy fiatal házaspárt, de ők még nagyon újak itt. Az iskola igazgatója is támogatná törekvésünket, hogy később bevonjuk őket valamilyen formában a közművelődési tevékenységbe is. — Ezek, úgy tűnnek, távoli elképzelések. Nincs konkrétabb tervük? — De igen. Két éve folynak tárgyalások a tsz vezetőivel. Az az elképzelésünk, hogy közösen foglalkoztatnánk egy főállású népművelőt. — És? — Talán jövőre sikerül. — Mi a helyzet a discóval? Mi történt, ami a lakosság körében ekkora vihart kavart? — Voltak rendzavarások, többször kiszolgáltak kiskorúakat is szeszes itallal. Persze hamar tudomásunkra jutottak a dolgok és a rendőrséggel közösen azonnal intézkedtünk. Azóta fokozottan ügyelünk, a rendőrség és a tanács egy-egy dolgozója szúrópróbaszerűen ellenőriz. — Ott áll kihasználatlanul az ifjúsági ház. Miért nem rendeznek ott discót? — Részünkről semmi akadálya, többször fel is ajánlottuk,* de természetesen a szeszes ital árusítását nem engedélyezzük. Egyébként a KISZ-bizottsággal és az ifjúsági ház vezetőjével már beszéltünk erről, napirenden van ez a téma is. Provokáció volt — Tudja mit! Még mindig jobb, mintha az utcán lődöTV-FIGYELÓ Kabaré II. Hétvégi szórakoztatásunk céljából lepergett a Teréz körúti kabaré históriáját felidéző összeállítás második része is. Akik az elsőt végigfigyelték — és ugyan ki ne telepedne oda kedves készüléke elé éppen e pihenőnap késő alkonyi óráján annak reményében, hogy alkalma nyílhat a mosolygásra, netán pedig el is kacaghatja magát — azok tudhatják, miszerint egy afféle kultúrhistóriai keretben idézte meg Kállai István a hajdan oly sikeres kuplékat, blüetteket, dramoletteket. Mindezt bizonyára azért, hogy ne csak amúgy, önmagukban hangozzanak el, hanem egy utókori szempontok szerint minősítő használati utasítás is párosuljon hozzájuk. Ezt a keretféleséget Bárdi György és Garas Dezső zenészkettősének szóváltása adta, amely párbeszéd az első traktusban bizony kevésbé volt szellemes, mint maguk a jó rutinnal megírt betétszámok. Nem tévedünk talán azt jelezve, hogy mintha emebben az utóbb látott egyvelegben nemcsak a zongorista meg a dobos szavai kurtultak meg dicséretesen (már nem mondtak mindent kétszer...), hanem több alkalmat adtak a kuncogásra is. Mindez talán azzal magyarázható, hogy ezúttal későbbi születésű műveket kellett magyarázni, s így nem olyan iz- zadságosan ment végbe a poén- kergetés. Hanem az a színházasdi váltig zavart! Mármint az, hogy egy valóságos teátrum valóságos nézőtere előtti valóságos színpadon tűntek fel és el a különben jókedvű színészek — közülük talán Szemes Mari és Haumann Péter élvezte leginkább a reá osztott szöveg előadását —, s így igencsak kirekesztve érezhette magát az előfizető. Mintha csak bekukucskálni hagyták volna a nézőket oda, ahol más kiváltságos jegytulajdonosok oly nekifeledkezve heherészgetnek. Azt ugyanis meg lehet érteni, hogy egynémely színházi közvetítés nem formálható át tévéjátékká, hisz az már önmagában kész produkció. Ám az igencsak furcsa, hogy még .abból is egy pódiumszagú valami fabrikálódik, aminek nem kellene ilyen kötött és zárt formát öltenie. Százhalombatta. A Pest megyei településfejlesztési verseny győztes városát, Százhalombattát mutatta be a Tv- híradó szombaton este. Teljes joggal kapott ismét ilyen nagy nyilvánosságot ez a helység, mert igazán jeles dolgok történnek ott a lakosság életkörülményeinek javítására. Amint azt a nézők is megtudhatták, egyebek között, még egy újabb bölcsőde fogadja az apróságokat: egy olyan közös otthon, amelyet munkásszállásból alakítottak át. (Nyilván azért, mert így kevesebbe került, és gyorsabban is lett készen.) Szintén az apróságok javát szolgálja az a tanuszoda, amelynek medencéjében láthatóan oly jólesik a lubickolás. Azaz hogy nemcsak a lubickolás, hanem a szabályos úszás Js, mert — hallhattuk — felépítvén ezt a sportolásra alkalmas intézményt, minden százhalombattai gyerek számára kötelezővé tették megtanulni a vízben való szabályos haladást. A sok-sok órányi.társadalmi munkából mindezek mellett még játszóterek berendezésére is futotta, s így aztán igazén akad elég hely az ügyeskedésre. Ami pedig a tévéseket illeti, hát azok is jól határoztak, amikor úgy döntöttek, hogy a főváros környéki település lakóinak dicséretes igyekezetét ország-világ elé tárják. Akácz László rögnének. A gyerekek maguk mondták. Aztán meg harmad- osztályú áron hol szórakozhatnának kulturáltabban? — Ezek a mondatok már az italboltban hangzottak el. József Sándornét — a vezető édesanyját — és egy ifjú embert, Sóos Lajost találtam csak a boltban, aki ezekre a szavakra lelkesen bólogatott. — Szeretnek idejárni a gyerekek. Hetente kétszer-háromszor is összejönnek, mindig telt ház van. — Ki vezeti a discót? — Ó, egy nagyon kedves fiatalember, a tsz-ben dolgozik, lakatos. De jöjjön, megmutatom, mi mindent csináltak itt a fiúk a fiam irányításával. Látja ezt a két helyiséget? Kipucolták, rendberakták, kidekorálták, és mindezt társadalmi munkában! — Azt beszélik, hogy sok a rendzavarás, hogy kiskorúakat is kiszolgálnak, berúgnak... — Igen, igen, egyetlen egyszer volt ilyesmi, de erre csak azt mondom, hogy provokáció volt. A fiam tíz éve vendéglátós és még őt is megtévesztette, akkora behemót, langa- léta ember volt. Bejött és italt kért. Ki gondolta volna, hogy még nincs tizenhét éves. Hiába, na! Áskálódnak az emberek, pedig a fiam csak jót akar, kell a szórakozás a fiataloknak! Egyébként a főnökségünk nemrég kint volt, megállapították, hogy kulturáltan, rendben mennek a dolgok. Én mondom, ilyen ízléses szórakozóhely nem is minden faluban található! Mégsem a legjobb József Sándornénak ebben tulajdonképpen még igaza is van! De, ahogy az egyik pátyi lakos — akinek a huszonéves fia szintén Pestre, vagy a kocsmába jár szórakozni — summásan megfogalmazta; elég szomorú, hogy egy ekkora faluban nincs más mit csinálni, nincs máshova járni, mint a kocsmába, ahol isznak, ahol a zene dobhártyákat repesz- tően bömböl, ahol egymást bolondítják és ahol bizony — S. Nagy Imre szerint is — még mindig napirenden vannak a kisebb-nagyobb verekedések. És senki nem lép előre, csak tárgyalnak, napirenden tartva a kérdéseket, de ez nem megoldás. S. Horváth Klára A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGON Laki Ida kiállítása A vizuális kultúra egyre nagyobb tért hódít élesünkben. A képek, szobrok alkotóinak munkáit nemcsak a köztereken, a szalonok, múzeumok csöndes termeiben találjuk meg. Művészeket kérnek fel házi kiállításra az üzemek, hivatalok, a politikai intézmények is. A művészek és művészetek rendszeres bemutatása így vált gyakorlattá az MSZMP Pest megyei Bizottsága oktatási igazgatóságán, s tegnap kiállítás nyílt Budapesten, a pártbizottság Nagy Jenő utcai székházában is. A munkatársak pártalapszerve- zete, a szabadfoglalkozású képző és iparművészek párt- alapszervezete rendezésében itt Laki Ida festőművész alkotásai láthatók. A balettintézetben X Balettintézetben a tanítási év vécéhez közeledve két nagy feladatra készCIiak a IX. évfolyamos tanulók — a végzősök —. a márciusi képesítővizsgára készülnek, maid a Magyar Állami Operabálban nyilvános vizsgaelőadáson mutatkoznak be. A ' * TALÁLKOZÓ TAPIOSZECSON Kórusok, zenekarok, szólisták Évek szívós munkájának eredményeként a népi kultúra fellegvára lett egy Tápió menti kis falu: Tápiószecső országos rangot vívott ki hagyományőrző együttesével és néhány külföldi vendégszereplésükkel már határainkon túlra is eljuttatták lakóhelyi környezetük sajátos zenéjét és táncait. A harmincéves fennállását ünneplő Tápiószecső népi együttese a közelmúltban rangos esemény létrehozására vállalkozott: a helyi Damjanich művelődési központban szombaton, március 29-én megrendezték a Dél-Pest megyei dalos-zenés együttesek és szólisták seregszemléjét. Színes műsor Az esemény jelentőségét növelte, hogy ez alkalommal a községben tartotta konferenciáját a KÖTA országos elnöksége. Kettős szerepet vállalt magára ezen az estén Szatmári Károly, a KÓTA paraszténekkari bizottságának elnöke, Levezette és összefoglalta a tanácskozást, később pedig Népzene a közművelődésben címmel előadást tartott a seregszemle körülbelül 250 résztvevőjének. Szatmári Károly egyébként a debreceni járási hivatal elnöke, s ma is a Hajdúszovátai Parasztkórust vezeti. A Damjanich művelődési ház kissé szűknek bizonyult a ceglédi, dabasi, nagykátai és ráckevei járások tizenkét községéből érkezett együtteseinek. Néhány falu képviselői többször is érdekeltek voltak a bemutató műsorban: a dunavar- sányiak és a tápiószecsőiek háromszor léptek színpadra, míg a táborfalviak, a törteitek, a nagykőrösiek és tápiószent- mártoniaic két műsorszámmal szerepeltek. Közönség is akadt szén számmal, sikerült elkerülni azt a gyakori helyzetet, hogy az ilyen jellegű bemutatókon általában csak egymás előadásának tapsolnak a csoportok. A néző-hallgatókat nem érte csalódás, mert a kórusok, zenekarok, szólóénekesek és hangszeresek produkcióiból színes műsort szerkesztett Ofella Sándor, a helyi művelődési ház igazgatója. A ráckevei szerb zenekar nyitotta az előadást, őket a Taksonyból érkezett idős asz- szonyok német nemzetiségi kórusa követte, majd a dunavar- sányiak pengetöseinek kissé megilletődött fellépésével folytatódott az előadás. Az első nagy sikert az ugyancsak Du- navarsányból érkezett Takács Edit aratta a c^ngően tiszta hangon előadott pásztordalokkal. Ezután a törteli művelődési ház gyermek citerásai nyerték el a közönség rokon- szenvét. Minősítések A késő estébe nyúló műsor után hirdetett eredményt a zsűri, amely Kovács Lajosnak, a KÓTA Pest megyei bizottsága elnökének vezetésével, bizony nehezen tudott dönteni a kiváló, sikeres és eredményes címek odaítélésérőL Hosszas vita után végül is a csoportok közül kiváló minősítést kapott a táborfalvi művelődési ház húsztagú citeraze- nekara, a nagykátai népdalkórus, valamint a tápiószecsői művelődési ház és szakmaközi bizottság menyecskekórusa. A szólisták versengésében kiváló címet nyert Tóth István, a tápiószentmártoni dalos-cite- rás, a Táborfalváról érkezett Birinyi József és Hajnal István hangszeres-énekes kettős, illetve a helybéli Vdvardi Sándorné népdalénekes. A díjak átadása után citera- bálon szórakoztak reggelig a résztvevők. Kr. Gy. SZÍNHÁZI ESTEK /-yV 7 • / y» P. A. Breal bohózata .1 ÍZ kiló dYCíTty a Népszínházban SzagOS SZÍnháZ. Nem új találmány, olyan mint a szagos mise: biztos, hogy nem használ, de nem is árt. És egyáltalán nem önkényes a már kétszer használt jelző, mert az első részben enyhe füstszag lappang, a másodikban ínycsiklandó húsleves illat hömpölyög a Józsefvárosi Színházban, aztán a gyilkosjelölt kávét darál, bár meglehet, hogy annak aromáját csupán érzéki csalódásként szimatoljuk. Desszertnek pedig kedélyes gyilkossági kísérleteket csemegézünk: az üsd, vágd, szúrd és trancsirozd igék megjelenítésén. Mindezt annak okán, hogy Edmée asszonynak két erős vágya van: a tettre kész férfiszolgáltatás és a meggazdagodás. Rettentő erőlködések árán becsempészhetünk a darabba annyi mondanivaló-esszenciát, hogy az aranyborjú imádata, a mindenáron való meggazdagodás megkívánja a szerelmi három-, négy-, ötszögeket és a gátlástalan gyilkolást is. Pierre Aristide Breal, francia szerző az ösztöneinket csiklandozza: szeretünk megborzongni a gyilkosság gondolatától, olyan zseniális változatban is, ahogy Franz'Kafka tárja elénk, úgy is, ahogyan Agatha Christie és képesek vagyunk élvezni a rossz krimiket is. A Tíz kiló arany című bohózat legalább tökéletesen kimeríti a jól megcsinált darab immár divatba jött esztétikai kategóriáját. A szerkesztés kulcsát a középkori francia népi játékok stílusában a farce- okban találjuk: öreg férj, ifjú menyecske, duzzadó izmú béres, várható örökség sok bizonytalansági tényezővel. S az alkotóelemeknek akkora az affinitásuk, hogy külső beavatkozás nélkül is mozgásba jön a konstrukció. íme a vázra ráillik a Breal szabta ruha: a hatvanéves Léon gazdával egy reggel közli a két évtizeddel fiatalabb felesége, hogy a nála is legalább két évtizeddel fiatalabb Théodeore ágyában hált, s kellemesen töltötte az éjszakát. Ezzel kezdetét veszi a bújj-bújj zöld ág, ki-kit ölt meg című játék, amelyet kiterebélyesít egy bőrönd tíz kilónyi aranytartalma. Breal csavar egyet a játékon, de ezt csak az utolsó pillanatban tudjuk meg. Pontosabban a komédia végső jelenetében Philogene, a zsaru agyonlövi az egész történetet, egy varázsló trükk segítségével szertefoszlik Léontine nagynéni, aki a tíz kiló arany reménységét megtestesíti. Nem tévedés, a néni szívódik fel a forgatagos jelenetben és helyette egy káráló öreg tyúk szedeleg a földön. Ebben a pillanatban az amúgy is kifordított érzelemvilágú sztori a feje tetejére áll: látod ember, talán nem is volt remény a nagy gazdagságra, minek kellett ez a sok hűhó? Bravúros előadás, és ez nem is lehetne másképpen, mert a vaskos dialógusokkal tűzdelt, fergeteges Breal-show azonnal megbukna. Ruszt József rendező bátorsága a csaknem naturalista színpadra állításban mutatkozik meg. Csikós Attila díszlete majdnem pontos mása egy francia parasztkonyhának, ebben lehetőség nyílik arra, hogy a kemence befelé eregesse a füstöt, hogy miközben Edmée szavakkal a férjét kínozza, enyhe szadizmussal feltrancsírozzon egy igazi csirkét, hogy a második részben ott gőzölögjön az újházi leves, amit aztán jóétvággyal elfogyasztanak a szereplők, a csontokat is gondosan lerágva. Egyedül a pálinka nem valódi, mert az elfogyasztott mennyiség hatását a színészek napok múlva sem tudnák kiheverni. Viszont fegyelmezett sztár az igazi tyúk, nem szalad el, nem repül ki a nézőtérre. Á pergő, jó ritmusú produkció valóban jó színészi alakításokra kínál lehetőséget. De a Ruszt József irányította színészek a joggal elvárhatónál is többet nyújtanak: kivétel nélkül egyénített karaktereket látunk és nem hibáznak, nincs törés egyetlen figurában sem. A filmgyári társulatból vendégként meghívott Szakács Eszter játssza a feleséget, a szó szoros értelmében félelmetesen. Hihető, ha nem jönne közbe valami szerencsés véletlen: képes volna megölni a férjét, a szeretőjét és Léontine nénit is, miközben főz, törölget, cserfel és szerelmeskedik. Szakács Eszter a sok királynő-tragédia után, virtuóz karmestere ennek a bohózatnak. Hetényi Pál alakítja a megroggyant, permanensen megcsalt, többször leütött és letartóztatott I.éone gazdát. A szeretetre méltó, kétbalkezes figurával méltán arat nagy sikerri"~ Jordán Tamás kelti életre Philogene csendőrt és kockázatos megoldást választott; hanghordozását, beszédmódját alaposan eltorzította, a hibalehetőség így megsokszorozódott. De Jordán nem téveszt, felülemelkedik a magasra tett mércén, s ezzel nemcsak egyéníti a karaktert, hanem népszerű tréfák tucatjait is eszünkbe idézi. Nincs kivetni való a bérest megformáló Kőhalmi Attila játékában sem, csupán fizikai adottságait tekintve nem egészen azonos az eredeti alakkal. Kitűnően oldja meg feladatát Léontine néni szerepében Feleki Sári. S egy-egy jó karakterben látjuk Hável Lászlót és Bősze Györgyöt. Kriszt György
