Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-17 / 89. szám
pr.sr want 4 1980. Április n., csütörtök Meghalt Jean-Paul Sartre Kedden este, Párizs egyik kórházában elhunyt Jean-Paul Sartre, a világhírű filozófus és író, a francia egzisztencializmus legjelesebb képviselője. Hetvenöt éves volt. A több éve súlyos beteg, visszavonultan élő Sartre-t március végén az egyik párizsi kórházba szállították, hogy kezdődő tüdőödémáját kivizsgálják. Az idős filozófus egészségi állapota azonban egyre rosszabbodott, s már az orvosi kezelés sem tudta megmenteni életét. A francia filozófus-író 1905. június 21-én született Párizsban. Tanulmányait a francia fővárosban végzi, majd Le Havre-ban, később Neuilly-ben fiiozófiatanár. A második világháború idején katonaként német hadifogságba kerül, s onnan kiszabadulva tevékenyen részt vesz az ellenállási mozgalomban. 1945-ben megalapítja a Les Temps Modernes című folyóiratot. Az algériai és a vietnami háború idején a haladó erők mellett foglal állást, bizonyos kérdésekben aizonban szemben áll a szocialista országokkal. 1954-ben odaítélik neki az irodalmi Nobel-díjat, de nem fogadja el. Számos műve jelent meg, illetve került színpadra. Magyarországon, egyebek között, a Férfikor című regénye. ,az ördög és a jóisten, a Temetetlen holtak, a Legyek, az Altona foglyai című drámái, az Egy vezér gyermekkora és A fal című elbeszélései. A szavak című visszaemlékezés-kötete három kiadásban látott napvilágot. SZÉLJEGYZETEK EGY KIADVÁNYHOZ A távoli és a közeli múlt Várépítő urak, katonák, polgárok, jobbágyok és földbir- tokosok élete, az elmúlt századok közigazgatásának alakulása, céheinek története, a munkás- és szegényparaszt- mozgalmak kibontakozása elevenedik meg azon az ötszáz könyvoldalon, amelyet napok óta lapozok, böngészek. A Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának kiadványa, a Studia Comitatensia két kötete, amely a Fejezetek Pest megye történetéből címet viseli, igen gazdag anyaggal ajándékozza meg az olvasót, s nemcsak a szakembert. Mindenkit, akit egy-egy város, társadalmi osztály vagy réteg múltja, egy-egy régen történt, de ma is tanulságos esemény érdekel. Kép és szöveg Azon túl, hogy a helytörténészek számára fontos mű, segíti a középiskolásokat, a művelődő közösségeket, erősíti a múzeumok és közönségük kapcsolatát. A tárlókban bemutatható, a rendelkezésre ál. ló területen elhelyezhető tárKorszerűsítik a könyvesboltot A monori járásban szeretik a könyveket. Ez a vásárlókra és az eladókra egyaránt igaz. Mi sem bizonyítja jobban: az első negyedévben egymillió forint értékű könyv talált gazdára a fogyasztási szövetkezet könyvesboltja, illetve a bizományosok közvetítésével. A monori könyvesboltnak a Járásban 45 bizományosa dolgozik. Több szövetkezeti boltban könyveket is árusítanak. A maglód! ABC-áruházban például tavaly 100 ezer forint értékben adtak el könyveket. Három takarékszövetkezet is bekapcsolódott a terjesztésbe. Közülük legeredményesebben az ecseri dolgozott: tavaly 140 ezer forint értékű könyvet adott el. Az 1979-es évben 4 és fél millió forintos könyvforgalomnak csaknem a felét a bizományosok produkálták. Dombot Oszkárné Vecsésen például 280 ezer, Kispataki Fe- rencné Pilisen 100 ezer, Nagy Lajosné, a Mezőgép monori üzeménél 70 ezer, Nagy Lászlóné az üllői áfész-köz- pontban ugyancsak 70 ezer, Stáhli Ferenc, a monori gimnáziumban 80 ezer forintot forgalmazott. A szaküzletet fenntartó Mo- norvidéki Áfész azonban régóta adós a kis kultúrcentrum- rekonstrukciójával. Ráadásul ide zsúfolták be a játékokat, sőt még a babakocsikat is. Ezzel persze sikerült elriasztaniuk a böngészni szeretőket. Hiába csalogatják őket a polcokon sorakozó könyvek, egyszerűen nem férnek hozzájuk. Igaz, hogy a helyiséget az áfész csak bérli, de azért találhattak volna már módot a belső és külső csinosítására. (Ezt egy könyvesbolt legalább annyira, ha nem jobban megérdemli, mint például azok a falatozók és italboltok, amelyeket az elmúlt években felújítottak.) Ugy-ahogy végre találtak is. Elhatározták az áfész vezetői, hogy a közeljövőben a tervek szerint két hét alatt újjávarázsoltatják a járási könyvterjesztés központját, a monori könyvesboltot. gyi anyaghoz mintegy hátteret adnak a megye különböző múzeumaiban tevékenykedő szerzők tanulmányai, olyan tablók, amelyek előtt egésszé válhat a középkori edénydarab, gótikus épületté az ablak márványtöredéke. Vegyük például Csővárt, a mészkőcsúcson álló, bozóttal benőtt romokat, amelyek eredetéről, az ásatások során előkerült leletekről Feld István —Jakus Lajos—László Csaba tanulmánya számol be. Gazdag kép- és szöveges anyaggal szemléltetik a gótikus és reneszánsz faragványokat, a fém- és kerámiaanyagot; következtetéseikben megállapítják, hogy a vár fénykorának az 1490-es évektől az 1518-ig terjedő időszak nevezhető. Ez után az izgalmas tanulmány után, némi bepillantást nyerve az ásatási munkák folyamatába is, valóban a vár egykori képét, lakóit látjuk, ha a bemutatott tárgyakra nézünk. Így van ez a váci ha jómalmokról írott munka, Jakus Lajos dolgozata esetében is, bár ezek működését még az idősebb emberek emlékezete is őrzi: 1931-ben még hét hajómalmot tartottak számon Vácott. A tanulmány azonban egészen a középkortól követi nyomon a mesterség történetét, részletesen bemutatja a több mint száz évig (1771— 1872 között) működött molnárcéh szervezetét, szabályait, a molnárok társadalmi életét, ünnepeit és hétköznapjait. Meg kell hagyni, nem volt könnyű a molnárok romantikusnak tűnő élete: mindig kevesebb őrletni valót hoztak, mint amennyivel az egymás mellett kikötött malmok megbírtak volna. így gyakran előfordult, hogy nem tartották be a „sort”, hogy elcsábították a másiktól az őrletőt. Vezetők és tömegek A hajómalmokról s a másik, a ráckevei Paraszt céhről írott munka már mintegy előlegezi a második kötet írásait. Az időrendre figyelő szerkesztés ugyanis ebben főleg a XX. század első felével foglalkozó tanulmányokat gyűjtötte össze. Az elhatárolás nem lehetett merev: Alföldi Vilma tanulmánya, a Vác közigazgatása a HET1 FILMJEGYZET Utolsó előtti ítélet A képek anyanyelvén Hincz Gyula új rézkarcai rulkoznak fel a szemlélőnek, ennek arányában fokozódik a gyönyörködés. Egyszemélyes műfaj Hincz Gyuláé. Nemcsak képzőművész, hanem gondolkodó. Olyan filozófus, akinek anyanyelve a kép. Saját rajzi rendszerének ábécéjével és szókincsével, mondattanával adja közre világszemléletét. Értelmes ősbozót Hincz vonalhálózata, mindig eszmét, ideát, érzelmet, felismerést jelöl. A forma eszme, annyira magától értetődően az egyetlen lehetséges külalakot ölti magára a gondolat. Az ő esetében különösen kötelező a pontosság, az, hogy minden túlzás nélkül, de az igazság tárgyilagosságával definiáljuk értékrendjét. Ennek az ellenőrzött objektivitásnak jegyében állapíthatjuk meg, hogy Hincz Gyula o rajz egyik legnagyobb élő európai mestere, aki minden rezdülésével, minden új grafikájával, festményével, szobrával, kerámiájával a jövő kapuját ácsolja. Érdemes belépni rajta, mert Hincz művészete jelenti az egyik ösvényt, hogy megpillanthassuk a közeledő harmadik évezred ma még ködös, de Kompozíció egyre inkább szilárduló horizontját. Losonci Miklós lualizmus korában, természe- .esen nem vehette figyelembe a kerek számokat, ahogyan Asztalos István sem a .Vlunkás- és szegényparaszt- nozgalmak Aszódon és a Saiga völgyében I. című dolgozata, amely a Tanácsköztársaság kikiáltásáig ívelő szakaszt mutatja be. A második kötet színvonalas írásai közül érdemes egymás után elolvasni, vagy legalábbis alaposan összevetni Máté Bertalan Mezőgazdasági- munkáslakás-építés Cegléden a XX. század elején (kár, hogy a tartalomjegyzékbe nem került jobb kifejezés a hosz- szú szó helyett) és G. Sin Edit írását az 1934—35-ös szentendrei polgármesterválságról. A ceglédi akció még a század elején kezdődött. A hárommillió koldus Magyarországában 1907-ben törvénycikk született a munkáslakások építésének támogatásáról. Cegléden a következő évben az ügy, mint nem felette sürgős dolog lekerült a napirendről. A munkások ugyanakkor, évekkel ezelőtti kérelmükre hivatkozva írják: tisztelettel kérjük Czegléd város Tek. polgármesterét és a Tek. tanácsot, hogy az említett 25 000. Huszonötezer koronát méltóztassanak az általunk kért czélra felhasználni, illetve a kérelmezett munkás lakásokat lehetőleg ezen évben fel építeni. Kérelmek követték egymást, de csak a húszas években tett olyan lépéseket a város vezetősége, amelyek nyomán valamelyest enyhült a lakásínség. A szentendrei polgármesterről, Starzsinszky Lászlóról viszont nem egy cikk jelent meg 1934-ben. Szentendre polgármestere több reprezentációs költséget kap, mint Pest megye alispánja, de a város egy éve nem fizet villanyszámlát f-i- írja az Esti Kurír egyik nagybetűs címe,. A polgármester elleni harcot Papp Viktor nyugdíjas tanácsnok irányította, s amikor ellenfelét sikerült lemondatnia, maga foglalta el helyét. Nem telt el azonban egy év, s a Magyarországban megjelent a cikk: Botrány az új szentendrei polgármester körül. Papp Viktor megbuktatta Starzsinszkyt és örökébe lépett — Most ellene emeltek súlyos vádakat. Az ügyészség nyomoz — áll a címben. Természetesen ő is lemondott, de a lényeg nem is ez, hanem az, hogy a hatalmi harcok nem azért folytak, hogy a lakosság helyzete megváltozzon, hogy az életkörülmények javuljanak. A Élvezetes olvasmány Nem teljesen ismeretlen dolgok azok, amelyekkel a tanulmányok foglalkoznak, de csak úgy általában tudunk, elnagyolt képet alkotunk azokról. A Studia Comitatensia két kötete számos új adat, összefüggés segítségével hozza közelebb hozzánk a megye múltját. Szakmai értékeit megítélni a szakkritika feladata lesz majd, de azt megelőzve bátran állíthatjuk: egy-egy túlságosan is terjengős dolgozat kivételével érdekes, élvezetes olvasmány. P. Szabó Ernő Május elsejéig láthatók a művek az oroszlányi művelődési központban. Hincz Gyula képpel hallgat, beszél, ír, gondolkodik. Nemcsak teremti a képet, hanem forrásként birtokolja. Mindig világeszmét jelöl. Az egyetemességet. Ars poeticája is ezt a kutató, feltáró szándékot hangoztatja. Képpel, mindig képpel. A Hincz-kép úgy pezs- dül, mint a gejzír, úgy iramük, mint a lézer. Ősi és a legújabb egyszerre, a maga dialektikus teljességében. Nem is fér el a rajzi gondolat egy kép felületén, a másik lapon zavartalanul folytatódik. A meder nem egy rézkarc, hanem az egymással összefüggő életmű. Bár a kiállított Hincz-réz- karcok a legutóbbi idők termései, mégis az 1929-ben készült Tenger alatti hegedű az alkotó rajzművészetének teljes fegyverzetét vonultatja fel. Ugyanezzel a képi apparátussal időzik a Lepke, a gépi civilizáció, az emberi figura és a Béke értelmezésénél. Minden műve építmény, emlékmű rajzban elbeszélve. Egyetlen lapja a jövő városának körvonalait vázolja fel, s ez az egyetlen lap szinte mindegyik. E rajzírás csak alapossággal olvasható, de minél intenzívebb e magányos társalgás, a művek annál jobban táBánsági Ildikó az Utolsó előtti Ítélet című új magyar filmben Zene Talányos filmet készített Grunwalsky Ferenc (a forgatókönyvet is ő írta, Beremé- nyi Géza és Hernádi Gyula társaságában). Filmjének hőse egy házaspár —, olyan házaspár, melynek házasságát tulajdonképpen már csak a tehetetlenségi nyomaték tartja össze. Kifelé ez nem nagyon látszik, kettejük között azonban annál inkább. Hol a teljes érdektelenség, az egymás iránti közöny és közömbösség állapotában vannak, hol meg kézzelfogható vitákat folytatnak. Ugyanakkor mind a ketten rendes, normális embereknek tűnnek, akiknek érdekes munkájuk van, pályájukon szépen haladnak, stb. stb. Aztán egyszer csak szétzilálódik ez a furcsa, borotvaélen táncoló, se vele se nélküle egyensúly állapot; az asszony elutazik, a férfi egyedül marad otthon, majd értesítik, hogy azonosítania kell egy női holttestet, akiben a feleségére ismer. A férfi is végezni akar magával — de ekkor ráébredünk, hogy a történet korántsem egy síkban játszódik, illetve játszódott: a realitás képsoraiba belekeveredett az álom, a vágyálmok,' a ki nem élt törekvések képe. Reális és irreális kopírozód- tak egymásra, ömlöttek át egymásba, s csak utólag reagáljuk le, hogy ez meg az a jelenet most mi volt: álom vagy valóság? Ez a két, ide- gesítően egymást maró ember (illetve olykor a saját) képzeletében megjelenő másik én-példány, vagy kópia. Bonyolultan hangzik? Nemcsak hangzik, az is; a film nem nagyon segíti a nézőt, hogy eligazodjon a különböző síkok, rétegek, idő- és térkomponensek között. Ez persze még nem olyan nagy baj, hiszen a modern filmművészet számos nagy alkotása még ennél is sokkal bonyolultabban adja elő mondandóját. Resnais, Antonioni, Bergman se nagyon töri magát. hogy szabályos, elején eleje — végén vége történeteket meséljen el. Tér, idő, cselekmény, helyszínek felbontásához már hozzászokott a néző, s el is fogadja, ha ez a filmből magából indokolt, ha a kifejezés formája érezhetően csak olyan lehet, amilyennek az alkotók megcsinálták. Grunwalsky filmjének azonban nincs ilyen belső kényszere — vagy legalábbis a néző nem érzi, hogy ezt a formát és csakis ezt a formát lehetett, kellett alkalmazni. Ezáltal a film tekintélyes része vagy megfejtetlen képrejtvény marad a néző előtt, vagy érdektelen pszichologizálásba merül, vagy pedig — s ez a legrosszabb — finomkodó- kellemkedő művészkedésbe csúszik. Hogy ebben mi része van a forgatókönyvíró hármasnak, s mi a része magának a rendezőnek, nagyon nehéz lenne kideríteni. Annyi bizonyos: ahhoz a soványka tanulsághoz, hogy a kifelé normális emberi kapcsolatok belülről nézve gyakran elviselhetetlenek, s, hogy ez különféle — bevallott vagy be nem vallott, cselekvésig vitt, vagy csak vágyként a tudatküszöb alá nyomott —, akár gyilkos szándékú reakciókat válthat ki, nos, ehhez a lélektani közhelyhez alighanem teljesen felesleges volt ekkora tohuva- bohut kreálni. Bánsági Ildikó és Andorai Péter igyekszik hitelt adni a férj és a feleség alakjának, de itt sincs köny- nyebb dolguk, mint Szabó István filmjében, a Bizalomban volt, mivel — itt is fikciókat, téziseket kell megszemélyesíteniük. Meghitt családi kör Luchino Visconti hat éve készült filmje az azóta elhunyt mester talán legszemélyesebb vallomása — írták erről a művéről annak idején. Lehet, hogy így van — annyi mindenesetre világos, hogy Visconti ebben a munkájában is szívszorító szomorúsággal beszél a régi életformák és az új, kíméletlenül önző, vad, orgiákba torkolló életmód közti kibékíthetetlen ellentétekről. A világ, melyet ábrázol, megint csak az olasz felső tízezer világa: gyönyörű, öreg palotában. műkincsei között élő, I félig olasz, félig amerikai származású, idős professzor, mohó, élveteg, kapuzárás előtti korban lévő multimilliomos szépasszony, gátlástalan, zűrös ügyekbe keveredő fiatal szeretője, erkölcsileg teljesen közömbös lánya, aki használja a mama szeretőjét is, egy enervált úrifiú, néhány mellékfigura — lényegében eny- nyiből áll a film szereplőgárdája, s Viscontinak ennyi is elég, hogy szembesítse két életfelfogás, két életvitel, két világ tényeit. Mondani sem kell: a professzorral érez, de a másik világ erkölcsi nihilizmusa, gátlástalansága ■ is ellenállhatatlanul vonzza. Remek színészek — Búrt Lancaster, Silvana Mangano, Helmut Berger, Claudia Cardinal, Dominique Sanda és mások — játszanak kiválóan a filmben —, de a Meghitt családi kör ennek ellenére túlságosan érzelgős, néhol a sziruposság határáig az, s több benne a bánatos nosztalgia, mint a művészi gondolat és fegyelem. Ezüstnyereg Az úgynevezett makaróni- western tipikus példánya ez az olasz film, melyet Lucio Fülei rendezett. Az effajta, Olaszországban — helyszínt tekintve Szicíliában — készülő vadnyugati filmek olyanok, mint a Márkiin- vagy Lego- játék: előregyártott, kész elemekből szerelik össze őket roppant gyorsan, a kívánt méretben és variációban. E film is ilyen. Aki látta a Volt egyszer egy vadnyugatot, a Mackenna aranyát, vagy éppen az A jó, a rossz és a csúf című westernt, tulajdonképpen már ezt a filmet is látta. Még a zenét is Morricone dallamaiból kölcsönözték. De hát: ismétlés a tudás szülőanyja... Takács István
