Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-27 / 73. szám

ULOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM 1980. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK Tarfás és tenyésztés A kutatás gyakorlati haszna A szarvasmarha-tenyésztés­sel és -tartással évek óta visszatérő gondjaink vannak. Ezekről és a feladatokról be­szélgettünk dr. Nagy Nándor professzorral, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem állat- tenyésztési tanszékének okta­tójával, aki egyben a HÜIT- nek — az országos koordiná­ciós feladatokat ellátó testü­letnek — jelenlegi elnöke is. — Mai nehézségeink meny­nyiben vezethetők vissza a mezőgazdaság nagyüzemi át­szervezésére? — Csak részben, de közis­mert tény és ma is alapvető probléma, hogy a legjobb ké­pességű szaporító állományunk annak idején a kisgazdaságok­ban maradt. Másrészt a szim- mentálji jellegű fajtánk került a még ma is vajúdó nagy­üzemi tartásviszonyok közé, holott ez a svájci eredetű állat-populáció nem jól tűrí a gépesítésre alapozott csopor­tos tartást, és a gépi fejésre sem alkalmas igazán, tejének mennyisége és tápértéke sem a legjobb. Ez az egyik oldal, de az is igaz, hogy hústerme­lő képessége nagyon jó. A nagyüzem tehát specializál- tabb fajtákat és típusokat kí­ván és feltételez, éppen a koncentráció miatt. Alaptechnológia — A gépesítés mennyire ve­szi igénybe az állatokat? — A holstein-fríz USA-ból és Kanadából importált vál­tozatának világviszonylatban is a legjobb a technológiai tűrőképessége, illetve az alap­vető adaptációs készsége. Csak nem szabad elfelejtenünk, hogy ott, még a 30-as évek közepén, először az alaptech­nológiákat szabták meg, és utána tervezték meg, találták ki, és építették jel ehhez az állatot. Képletesen szólva, úgy lehetne elképzelni, mint a modellezést, tehát szabálysze­rűen megtervezték, hogy a gazdaságokban termelő ál­latnak milyennek kell lennie, és azt tudatos nemesítő mun­kával állították elő, tenyész­tették ki. A tartástechnológiáról szólva: ma Magyarországon gyakorlatilag öt távlati tech­nológia létezik. Ezek közül az egyik legjobb a Komáromi Állami Gazdaság által meg­épített, valamint a Mezőfalvi Állami Gazdaságé, de jó és igen elterjedt az AGRO- KOMPLEX-rendszer is, ami­lyen például a vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetke­zetben és a gödöllői tangaz­daságban is található. Ezek természetesen a tejelő tehenek nagyüzemi tenyésztését szol­gálják. — Lehetséges-e, hogy a meg­nehezült gazdasági feltételek közölt vissza kell szorítani a szarvasmarha/érőhely-beruhá­zások nagyon emelkedő árait? — Ez, legalábbis részben, meg is történt. Kezdetben ugyanis 80—120 ezer forintba került egy csodálatos tehén­férőhely, és ráadásul sok volt az üzemeltetési gond is. Az imént említett két legjobbnak ítélhető technológia már csak 40—60 ezer forintot igényel férőhelyenként. — Ügy tudjuk, Pest megyé­ben 47 ezer hektárnyi a lege­lő, amelynek 28 százalékát külterjesen használják. Ebben a tekintetben mi a teendő? — Az első és a legfonto­sabb lépés már megtörtént, amikor január elsejével a közgazdasági szabályozók mó­dosították a támogatási mód­szereket. A jövőben mindin­kább a végtermék-centrikus- ság elve érvényesül, szemben a régi műtrágya-támogatással, hiszen a műtrágyát többnyire nem a legelőkre szórták, ha­nem jövedelmezőbb termé­nyekre használták. Az új koncepció szerint a 85 száza­lékos betelepítés, állathaszno­sítás alatt megszüntetik a tá­mogatást. i Kisebb költség — A másik lehetőség ha­sonlít a régi, a két világhábo­rú közötti nagyüzemi gyakor­lathoz. Fel kell használni az úgynevezett szabdalt, tehát nem egybefüggő gyepterülete­ket is. Ezeken felállíthatok, úgyszólván filléres költséggel, a fészerszerű karámok, ott tarthatók és legeltethetők az állatok, a szárazon álló te­henek és a vemhes üszők is. Alig igényel tehát beruházást és energia sem kell hozzá. Az üszőket egyéves életkor után, a teheneket 4—6 hétig lehet ott tartani. — A tudományos kutatások eredményeit mennyire fogad­ják be ma a gazdaságok? — Az üzemek 25—33 száza­lékának kimondottan jó a fo­gadókészsége, jönnek a tan­székre és hozzám is. Megvál­tozik a termelés jellegű kuta­tások dotálása is, mert csak akkor kaphat kutatóintézet érdemi támogatást, ha ered­ményei 'közvetlenül beépülnek a termelési folyamatba. — Eljutnak-e az eredmé­nyek a kistermelőkhöz is? — Igen, hiszen van néhány intézmény, egyetemünk egy- egy részlege is, amelynek ez jól felfogott érdeke. Például a mintaudvar-akció, kisüzemi fejőgépek stb. A kistermelők hathatós segítése a termelő- szövetkezeteknek is érdekük és kötelességük. Léteznek olyan időszakos kiadványok, tájékoztatók, amelyek szinte sok hasznos tudnivalót tar­talmaznak a kistermelők szá­mára. Nagy kereslet — Mi várható, mikorra ol­dódik meg a vágómarha-érté­kesítés korábbi sok gondja? Tudunk-e előrejelezni vala­mit? — Igen. Valószínűleg már az idén, ugyanis Nyugat- Európában, a Közel-Keleten és a Szovjetunióban igen nagy a kereslet és kedvező az ár is. Valószínűleg feloldják a meg­levő korlátozásokat,* gazda­ságpolitikai félceket is. Bokodi Ferenc Műszaki Intézet \ Elismerés a kutatóknak A kutatónak alapvetően kétszer van alkalma bizonyí­tani, hogy munkája érdemes a figyelemre. Amikor egy-egy téma vizsgálatát befejezi, s jelentést tesz az asztalra, már olyan munkát igyekszik ki­adni kezéből, amelyre szak­mai bírálói azt mondhatják: ez igen, ezzel számolni kell, ha a gyakorlaton javítani aka­runk! A mai kutatási gyakor­lat ilyen fázisában is az a jó, s igen sok esetben így van, ha a választott, kapott téma kidolgozása közben elképzelé­sei egy vagy több helyen va­lóságos testet öltenek. A második, még többet érő bizonyítás akkor következik, amikor a kutató vagy kutató- csoport munkáját évek múl­tán az üzemek, gazdaságok egész sora azzal ismeri el, hogy alkalmazza a fejlesztés első vonalában tevékenykedők produktumát. A MÉM Műsza­ki Intézet számos olyan eljá­rást, módszert mondhat ma­gáénak, amelyből nagyüzemi gyakorlat lett, se szeri, se szá­ma azoknak a gépeknek, ame­lyek bevezetését, vizsgálataik alapján, szorgalmazták, s napjainkban is ezt teszik. Az első nyilvánosnak mondható sikert az hozza meg a kutatóknak, amikor az éven­kénti úgynevezett téma juta­lom pályázaton eldöntik: a múlt évben befejezett vizsgá­latok közül melyek sikerültek a legjobban — ösztönözve ez­zel valamennyi kutatót a jobb, ísaszegi házavató májusban A jó idő beálltával járásszsrte ismét meggyorsulnak az építkezések. így van ez Isaszegen is, ahol a tanács társasháza­kat építtet, s amelyeknek munkálatait eddig szinte megbénítot­ta a kemény tél. A kivitelező, a vácszentlászlói Zöldmező Ter­melőszövetkezet építőbrigádja, a tavalyi anyagellátási nehéz­ségek ellenére vállalta, hogy az idén májusra lakhatóvá teszi a-kényelmes, korszerű otthonokát. Juhász József felvétele alaposabb munkára. Hiszen ez a belső pályázat győztesei számára anyagi elismeréssel is együtt jár. 1 Az intézetben az alaptevé­kenységnek megfelelően, két kategóriában értékelték a ku­tatók munkáját. A tudomá­nyos témák kidolgozói közül az első díjat dr. Tóth László és Czinkóczky Attila nvérte a kötetlen tartású tehenészeti telepeken megvalósított auto­matikus abrakadagolás kidol­gozásáért és vizsgálatáért. Má­sodik díjban Barta László, dr. Boós Ferenc, Dimitirievits György, dr. Jóri J. István, Kecskés Csaba, Mári Péter, dr. Mélykúti Csaba, Ruttkay Péter, Salamon Sándor, Sán­dor Ferenc és Virágh Béla részesült. ök önállóan vagy kutató- csoportok tagjaiként egyebek között a növényvédelemre, a traktorok, a magán járó gé­pek, az állattartó telepek gé peinek karbantartására és a K—701-es traktor munkagép­rendszerének kialakítására dolgoztak ki új módszereket, illetve tettek fejlesztési ja­vaslatokat vizsgálataik alap­ján. A gépvizsgálati témák ka­tegóriában, az új gépek, be­rendezések értékeléséért há rom első díjat ítéltek oda. Majkuth Jenő, Salamon Sán­dor és Sörös István a nagy áteresztőképességű újfajta arató-cséplőgépek vizsgálatá­val. Sitkéi József, a Kapos­vári Húskombinát sonkakon- zerv üzemének munkavédel­mi vizsgálatával, Molnár Er­nő és Nagy Lajos a fakiter­melés nagy teljesítményű esz­közeinek biztonságtechnikai vizsgálatával nyert. Verseg Eredményes nőbizottság A vérségi népfrontbizottság legutóbbi ülésén Kalmár Já­nosáé, a helyi nőbizottság el­nöke számolt be a szervezet múlt évi munkájáról. Értéke­lése első részében a társadal­mi szervezetek és a nőbizott­ság kapcsolatának alakulását elemezte. Az együttműködés tartalmasabbá, színvonalasab­bá vált, kivéve az iskolai szü­lői munkaközösséghez fűződő viszonyt,, velük ugyanis eddig még nem sikerült az együtt­működés feltételeiben megál­lapodni az 1980-as évre. A nőbizottság vállalásainak túlnyomó részét teljesítette. Rendszeresen tartott összejö­veteleiken megbeszélték az asszonyok otthoni munkáját közvetlenül befolyásoló ellá­tási hiányosságokat, s észre­vételeiket továbbították az il­letékeseknek. Kéréseik álta­lában nem bizonyultak pusz­tába kiáltott szónak. Segítet­tek a lányok, asszonyok sza­bad idejének hasznos eltölté­sében is. A téli hónapokat sokan hím­zéssel, s egyéb kézügyességet kívánó tárgyak készítésével töltötték a vérségi asszonyok, a falumúzeumot új, eddig még fel nem kutatott régi hímzésminták összegyűjtésével segítették. Társadalmi mun­kát nemcsak helyben, a falu határain kívül is végeztek: ti­zennyolcán vettek részt a kerepestarcsai kórház átadás előtti takarításában. Vállal­ták azt is, hogy jobban odafi­gyelnek az általános iskolá­ból kimaradt tizenévesekre. E céljukat nem sikerült ered­ményesen teljesíteniük, kide­rült ugyanis, hogy ehhez szé­lesebb összefogásra van szük­ség. Egymilliós bevétel Készülés a csigaszezonra Megérkeztek a ládák Itt a tavasz, kezdődik a csi­gaszezon. Az éticsigát gyűjtők a tavalyihoz hasonlóan szor­goskodhatnak majd az itthon nem, de nyugat-európai orszá­gok né elyikében kedvelt ap­ró áll ok befogásakor. Hao.mkban hét áfész vásá­rolja fel az éticsigát, közülük a legtöbbet a Gödöllő és Vidé­ke veszi át és készíti fel, vá­logatja, vagonirozza veresegy­házi telepén a Magyar Vadke­reskedelmi Vállalat, a MAVAD megbízásából. Veresegyházon egyebek között a Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád. Szolnok, Szabolcs és Szolnok A boldogság változatai Lelkiismeretet ébresztő képek — Én mindenhová elme­gyek, ha hívnak és várnak — mondotta Vankóné Dudás Juli galgamácsai festőasszony a tóalmási művelődési házban, ahol néhány perccel előbb Po- lónyi Péter, a gödöllői hely- történeti gyűjtemény vezetője nyitotta meg a Vankóné ké­peiből rendezett kiállítást. Ékes szavú Tóalmási asszonyok veszik körül a Galga-völgy híres népművészét, aki járt Ameri­kában, Párizsban, Olaszország­ban, vendégeskedett Jugoszlá­viában, a Német Demokrati­kus Köztársaságban és Auszt­riában. Tudósok, művészek, közéleti személyiségek társa­ságában forgott, volt hely, ahol úgy villogtak a vakuk, hogy fényük egybefolyt, más­hol a televíziós felvételhez szükséges lámpákból áradt a nappalinál is nappalibb vilá­gosság. Tóalmáson termelőszövet­kezeti asszonyok mondják: lát­tunk Julikánk a televízióban. Kemény kezű férfiak szorít­ják köszönettel a fekete ru­hás Vankóné kezét, s igazol­ják: — így éltünk mi is, ahogy te fested és mondod. Vankóné póztalanul, az éle­tük javát nehéz mezei mun­kával töltött parasztasszonyok szégyellős szerénységével há­rítja el a dicséretet, mert: — Semmit sem érőt csinálhatnék csupán, ha kiváltságosnak tar­tanám magamat, és rövid idő­re is elszakadnék szomszéda­imtól, elszakadnék a galga- mácsaiaktól. Hogy mennyire együtt él, alkot, teremt Vankóné a falú­jával, azt a galgamácsai népi együttes esti bemutatkozása fényesen bizonyította a tóal- másiaknak, akik láthatták, hogy igazak a kiállítás meg­nyitásán elhangzott szavak: — Vankóné Dudás Juli a nép­művészet minden ágának ékes szavú krónikása. Az autó fényében sorfal­ként húzódnak a téli álomban szunyókáló akácok. Vankóné arcát csak egy-egy szembejö­vő autó fénye világítja meg. — Boldog? örül az elismeré­seknek, a sikereknek? — ezekre a kérdésekre várom válaszát. Félkörben álltak — Apámtól azt hallottam, hogy a boldogság valahol ben­nünk van, mindenkiben benne van, csak elő kell bányászni. Kicsiny gyerekkoromtól bá- nyászgatom. Amikor öt-hat­évesen a Pünkösdölőt jártuk a réten, s a társaim a fejemre virágkoszorút tettek, talán ak­kor éreztem először a boldog­ságot. Aztán amikor az első képemen felfedeztem, hogy ezekkel a képekkel az éle­tünkről szólhatok. Azóta szin­te minden napra jut valami boldogság — mondja, és a hangja egy kicsit megtörik. — Ne vegye dicsekvésnek, szerénytelenségnek, amit el­mondok, s ami a napi bol­dogságok között is kimagasló örömet hozott. Decemberben nyolc fiatalember és két lány nyitotta rám az ajtót. Egyete­misták, főiskolások, gondol­tam. A vendégeim — hiába kínáltam őket hellyel — nem ültek le. Félkörben álltak a szoba közepén, és elkezdték a dalt: Sej, Galgamácsa eszem­be sem jutna. Befejeződött az ének, s az egyik fiatalember beszélni kezdett. Aranyhidat építenek — Argentínában élő ma­gyarok gyerekei vagyunk. Apáink . 56-os disszidensek, Kemény munkával kerestük meg az utazáshoz szükséges pénzt. Nagyon kíváncsiak vol­tunk a szüléink által elha­gyott óhazára. Magyarország nagyon szép, szebb, mint ami­lyennek szüléink mondták. Az emberek vidámak, barátságo­sak, s ezért biztosan boldogok is. Én zokogtam, a fiú pedig sorolta: — Június 24-én meg­rendeztük ott távol a Szent- iváni tűzugrást. Húsvétkor úgy locsoltunk, ahogyan a köny­véből megtanultuk. Kará­csonykor betlehemeztünk. Tessék nézni, így... És eljár­ták az Argentínában élő ma­gyar fiatalok a mácsai betle­hemest. — Hallgattam a fiatalokat, közben hullottak a könnye­im, s arra gondoltam, hogy én, az egykori kis libapásztor lányka szíveket melengetek, képeimmel, írásaimmal lelki­ismeretet ébresztgetek, embe­reket boldoggá teszek. A Há- zunktája című hajtogatós könyvemből kértek. Mindent magukhoz vettek volna, ami­vel az aranyhidat megépíthe­tik apáik új ljazéja és a szü­lők által elhagyott, de a gye­rekek által megtalált óhaza között. Azon az éjszakán nem tudtam aludni a boldogság­tól. Várja a család Vankóné a táskájában ku­tat. Levelet vesz elő. A fel­adója New York Hunter Col- legiumának tanára: dr. Béla Kapótsy Assistant Professor. Magyarul ír. A Sej, Galgamá­csa eszembe sem jutna című lemez kinti sikeréről és arról, hogy Észak-Amerikában száz magyar népi együttes, tánc­csoport működik. Köszöntik a lemezt és kérik a további anvagot. — Nekünk, akik itt őrizzük a magyar nép kultú­ráját, a tiszta forráshoz veze­tő utat Bartók és Kodály je­lölte meg — írja a professzor. — Elhiszi, ugye, hogy ami­kor ilyen leveleket olvasok, akkor sírok. Pedig boldog va­gyok. A bennem fészket vert és kibányászott boldogságtól hullanak a könnyeim. Boldog asszony Vankóné? — kérdezem magamtól, ami­kor elbúcsúzunk. Visszané­zek. A kapuban várja a fér­je. lánya. veje. meg az uno­kája. A családja. Fercsik Mihály megyében összegyűjtött csiga­szállítmányokat fogadják. Tavaly jól sikerült az érté­kesítés: a gödöllői áfész 428 tonna csigát küldött exportra, amely egymillió 35 ezer dollár devizát jelentett a népgazda­ságnak. Már az idei begyűjtési szezonra is felké ’tek: a Szentgotthárdi Áfész fafeldol­gozó üzemétől megérkezett az a 45 ezer csigásláda, amelyben az • állatokat hűtött vagonba rakják. Ezen tehát már nem múlik az újabb siker. Sakk Döntetlen a járási döntőn A megyei II. osztályú sakk­csapa tbajnokságban szereplő két járási együttesünk, Gal­gamácsa és Hévízgyörk, egy­mással mérkőzött a legutóbbi fordulóban. A Galgamácsán lezajlott mérkőzésen 6-6-os döntetlen született. — Első próbáját a városi diák színjátszókor ma, csü­törtökön tartja a művelődé­si házban, 18 órakor. A kört ifjú Danku István vezeti. Anyakönyvi hírek Született: Tar István és Tóth Mária: István, Éliás Ár­pád György és Horváth Má­ria: Tamás, Bálint Gábor Csaba és Gavaldik Erzsébet Angéla: Péter, Hegedűs Jó­zsef és Berend Klára: Csaba, Csányi László és dr. Elek Ilo­na Aranka: András László, Solner László és Gyulai Éva: Richárd, Nyári Lajos és Fek- szi Valéria Mária: Csilla ne­vű gyermeke. Házasságot kötött: Rétfalvi Jenő József és Nagy Margit Mária, Maszlag Ferenc és Fü­zesi Magdolna, Burst Attila és Zsiga Mária. Elhunyt: Som András, Gö­döllő, Ádám utca 40, Balázs Istvánná Zsíros Mária, Gödöl­lő, Balogh Ádám utca 6/a, Garancsi Péter, Gödöllő, Bethlen Gábor utca 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom