Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
Betegposta // Szentendrei pillanat Őszinte véleményt várnak Kedves távozó betegünk! Ez a megszólítás áll azon a tizenkét kérdést tartalmazó kis füzeten, amelyet a Kerepestarcsai Kórház betegei kapnak. S alább a kérés: válaszoljanak, s lehetőleg röviden indokolják feleleteiket, majd mielőtt távoznak, a betegposta ládájában helyezzék el a kis kérdőívet. Alá is írták, mindenki helyett előre ekképpen: egy távozó beteg. Mi a haszna? MI a haszna a Kerepestarcsai Kórház kérdőívének? Aki válaszol: dr. Lenner Aladár, főigazgató főorvos. <— Havonta átlagosan 1200 beteget gyógyítunk. Az év eleje óta meglepetés' fogadja az érkezőket a felvételi irodán, ötoldalas kis füzetet kapnak, kérdésekkel. Nem újdonság ez, hiszen a megyében például a váci Szőnyi Tibor Kórház betegei is kifejthetik véleményeiket a kórházi útmutató lapjain, ott is van betegposta. A különbség csupán annyi: irányítottan kérdezünk. — Nyilvánvalóan: ha elmondják véleményüket a betegek — névvel vagy név nélkül —, ha leírják mit gondolnak saját gyógyításukról jelzéseket kapunk a kórház egészének munkájáról. Megszüntethető ezek alapján sok apró hiba, jó néhány hiányosság, s ami még lényegesebb: a kórház hangulata is jobbítható. Nemcsak azt szeretnénk, ha betegeink meggyógyulnának, de azt is: a lehetőségekhez képest érezzék jól magukat. Mert a beteg bizakodása maga is gyógyító erő. Bácsainé Petrányi Eva, a beteg- felvételi csoport vezetője: . — Csodálkoznak a betegek. Azután rögtön megkérdezik: mikor töltsük ki, most? Pedig az érkezéskor korai lenne még a válasz. De felhívom a figyelmüket, hogy amikor elhagyják a kőrházat, tegyék a füzetet a betegposta ládájába. volt fennakadásoktól mentes, s kilencen igen is, nem is feleletet adtak. Dr. Lenner Aladár szerint ez nagyon jó arány, hozzáférhető a kórnáz, erre utalnak a válaszok. Fontos, hogy milyen a találkozás a kórházzal, az első benyomás. Erre vonatkozik a következő kérdés: kórházi felvétele — az a folyamat, amely az utcáról belépéstől az ágy elfoglalásáig tart — rendben zajlott-e le? Kifogás mindössze 16 akadt a 172- ből, s néhányan indokot is írtak: sokat kellett várni a felvételi irodán. Érthető okból, mert reggel 8 órakor érkeznek a betegek, néha 50—60-an is, az utolsóknak várniuk kell. Ez pedig betegen nem könnyű foglalatosság. — átadják a nővérek. A nyilvános telefonfülke természetesen jobb lenne, az ügy sikere azonban a postán múlik. Hiányoznak az ajtókról az eligazító táblák, de már nem sokáig, rövidesen elkészül mindegyik. Hátra maradt még három kérdés. A betegek többsége igennel felelt a kérdésre: Hasznosnak tartja-e a kórház tájékoztatóját? S hosszú névsorok olvashatók a következő pont alatt: Az ön ápolásában, kezelésében résztvevők közül kiket dicsérne meg lelkiismeretes munkájukért? Végül az utolsó': A kórház vezetősége számára van-e valamilyen közölnivalója? Rendszerint köszönet a válasz ... Jónak tartom — Sajnos, a láda egy fogas mögött van. Azután sokan elviszik haza a füzetet mutatóba, ilyen is volt a kórházban ... Tény, hogy naponta 40—60 ember távozik gyógyultan, s tessék — nyitja a ládát — ez a hét füzet három nap termése. Jó lenne, ha többet is kapnánk... Az egyik beteg: — Sok kérdéssel kiegészíteném a füzetet. Ötödik hete fekszem a kórházban. Hiányolom például a kórházi házirendet, s több helyet hagynék a kérdések után a megjegyzésekre. De nagyon tetszik, hogy nem kötelező válaszolni, s nem névvel. — Igen, én ki fogom tölteni, be is dobom a ládikába. Lesz néhány segítő szándékú megjegyzésem. Biztos vagyok abban, hogy senki sem fogja sértésnek venni. Pataki Irén nővér, az urológiai osztályon: — A betegek sokáig titkos iratként kezelték a kérdőívet. Sokan válaszoltak. Jónak tartom. A kórházban, de máshol is, azt hiszem nehéz szembe mondani a véleményünket. Akadt olyan beteg is, aki megkérdezte: mit írhat válaszul? Természetes volt a felelet; az őszinte véleményét arról, hogy mi tetszett és mi nem. Elvégre nekünk segítenek, s azoknak a betegeknek akik utánuk jönnek... Dr. Meluzsin János adjunktus, ugyancsak az urológiai osztályon: — A beteg ember pszichéje más, mint az egészségesé. Félő, hogy mire a válaszok értékelésére kerül sor — s elment a beteg akiről ráadásul nem -is tudjuk mi volt a panasza — nem tudjuk meg, hogy jogos volt-e, amit felhánytorgatott, vagy csak vélt a sérelem. Ügy hiszem, aki elégedetlen a kórházzal, otthon is széltében-hosszában terjeszti. Aki elégedett, ugyancsak elmondja. Itt például a levél, nemrégiben érkezett Gyöm.rőről: Hálával és szeretettel... ezek az első szavai. Saját személyére vonatkoztatva milyennek ítéli meg a kórházunkban tapasztalt bánásmódot? Kifogástalannak a megkérdezettek 52 százaléka, megfelelőnek 45 százalékuk, s mindössze a fennmaradó 3 százalék véli úgy: lehetne jobb is. Nyilvánvaló, hogy ez óriási eredmény egy új kórházban, ahol sok pályakezdő fiatal is dolgozik. Ami pedig szintén nem mellékes, a válaszok megjelölik az osztályt is, ahol a beteg feküdt. Tehát meghatározható, hol a gond. A népszerűségi listát az urológiai, reumatológiai, gégészeti és sebészeti osztály vezeti. Kivizsgálásával, kezelésével elégedett-e? Ügy érzi-e, hogy gyógyulása érdekében minden lehetőt megkapott kórházunkban? Csak négyen vélték, s felelték: nem, s tizennégyen, hogy részben. Nincs tehát ok aggodalomra. Erre utalnak az indokok is: túl hosszú a kezelési idő, sokallják a kivizsgálást. Természetes, hogy a beteg szeretne mielőbb hazakerülni... S ha nem is a kórházról, de a betegekről sokat megtudhatunk a következőkből: az étkeztetéssel 11,6 százalékuk elégedetlen, 23.8 százalékuk csak részben tartja kielégítőnek. Ilyenek a válaszok;'néha nehezebb étel is kerülhetne a — nem gyomorpanaszokkal bent lévő — betegek elé. A kórház vezetője magyarázatul elmondja, naponta 15 féle diéta készül. A diétát — ez is a gyógyítás része — az orvos írja elő. Aki pedig a hazait szokta, a kiadósabbat, panaszkodik. Még akkor is, ha tudja: ártana gyógyulásának a másfajta étek... Nem hiábavaló Az eddigiekből is kiderült: a kérdőív nem hiábavaló. Tartozunk azzal is az igazságnak, hogy elmondjuk: a főorvosi értekezleteken részletesen értékelnek minden egyes választ, azokból levonnak számos következtetést. A betegekért. Mert értük van a kórház. S ha akadnak is kétkedők, egy tény: kára senkinek sem származhat abból, ha leírja a véleményét saját gyógyításáról. Haszna neki is, másoknak is annál több... VASVÁRI G. PÁL Jó tudni Nézzük hát a kérdéseket, s a feleleteket. Mindjárt az első: kórházba utalása megítélése szerint simán, zökkenőmentesen ment-e? Március közepéig összesen 172 értékelhető válaszsor érkezett be. Mindössze heten ítélték úgy, hogy beutalásuk nem Különösebb kommentár nélkül a következő két kérdésről: Tapasztalt- e a kórházban valamilyen formában anyagiasságot? Érezte-e, hogy öntől hálapénzt, ajándékot, vagy egyebeket várnak el? A válaszok: egyetlen igen, száznegyvenkilenc nem, s huszonhármán nem kívántak felelni a kérdésre... Kizárólag saját elhatározásából szükségesnek tartja-e, hogy háláját ajándékokkal is kefejezze? Nyolc- vanan igennel feleltek, huszonnyolcán szemérmesen hallgattak. Csak a többiek válasza volt egyértelmű nem. Ami a legtöbb tanulsággal járt: kórházi tartózkodása idején hiányzott-e önnek valami olyan dolog, amiről úgy véli, hogy fokozottabb gondoskodással pótolni lehetne? A legjellemzőbbek: nincs televízió, rádió, hiányoznak az eligazító táblák, a fodrász, az újságárus, könyvárus, a telefon. A főigazgató máris eredményekről adhat számot: van már két tévé, a kórház dolgozói hozták be, az itteni műszerészek javították meg. Jó lenne persze, ha minden emeletre jutna egy-egy készülék. Van már fodrász, újságos, könyvárus is. És postaláda. Telefon, amit a betegek használhatnak, még nem került, de -z üzeneteket — haza és vissza Szánt hó Imre linómetszete Hakni-truppok konjunktúrája Három csók és más semmi... Remélhetőleg az élményt nem lehet felidézni és Pándon már elfelejtették az Egy csók és más semmi című nagyoperett bemutatását. A plakát megdöbbentően érdeklődést keltő volt. Tudniillik: nagyoperett hozzávetőlegesen harminc négyzetméteres színpadon, a Mini-Vígszínpad előadásában, hét szereplővel, zongorakísérettel és mindezt rendezte Seregi László. Ugye, első pillanatban tévedésre gyanakszik az ember, s ugye ilyenkor rendszerint kiderül, hogy szó sincs tévedésről. A falragasz az Eisemann—Halász—Békefi szerzőtrió művét hirdeti és mégcsak nem is azt, hogy netán keresztmetszetet láthat kemény magyar harminc forintjáért a nagyérdemű. Megnéztem. Szörnyű. Az „aranyos közönségnek” A minden jótól lehántolt produkcióban Benkő Márta másodszereposztásban játssza Anniét, a szívtépő Sándort Tihanyi Tóth László, a társulat vezetője, a Dühös nőt Galambos Gaby (tévedések elkerülése végett: ez utóbbi nem angol név), dr. Sáfrányt Márkus Ferenc nyugdíjas színész, Pétert a szerelmi vágytól nyugodni nem tudó ifjút a nála kissé fiatalabb Palkó József alakítja, továbbá ugyancsak másodszereposztásban játssza Rozikát Török Sarolta, végül a Bírót harmadszereposztásban Szirmai József. A lehangolt zongoránál Noszlopy György pótolta az igényes zenekart. Az első felvonás kopott háttérdíszletén meglátszik a hajtogatás, ahogy a személygépkocsiban már két éve szállítgatják. Tempótlan, macher jelenetek sorozatával jutottunk el az expozíció végéhez. Elhangzott egy dal, egy csók és más semmi. — Sikerünk van ezzel a darabbal — kezdte a bemutatkozást Tihanyi Tóth László. — Pontosan nem tudom, de ez lehet a 260. előadásunk ebből a nagyoperettből. Bejártuk az országot keresztül-kasul. Persze gondjaink vannak: nehéz a művészeket egyeztetni, drága a szállítás, dehát így is megcsinálunk egy évben körülbelül száz előadást. Magam szervezek mindent, nekem kell gondoskodnom díszletről, kellékről, hát egyszóval mindenről. Ráadásul reprtoárszerűen játszunk, van még egy darabunk, a Ma éjjel megnősülök. Megy ez, ha kellően ráfekszem a szervezésre, szerencsére az aranyos közönségben van még igény a színház iránt. Művirág, műölclés A második felvonásban még egy csók és még két dal, sőt tánc! A színészi alakítások nem hátráltathatják a bonyodalmat. A közönség együtt él a színpaddal; érzékenyen, reagál minden szexis kiszóláSra és félreérthetetlen félmozdulatra. Ért-'" hetően nem hiányolják a többi szereplőt. Minek is? — Nem, nem igaz, hogy csak nyolcvanegy néző van, lehetnek százhúszon is — vitatkozik Gál József, a művelődési ház igazgatója. — ötezer valamennyit fizetek az előadásért, hát az igaz, hogy ráfizetek, de van sikerük. Értem én, hogy művelődéspolitika, de valahogy be kell csábítani a közönséget, csak lépésről lépésre megy. Hogy ezt mondjuk harminc éve? Hát ez van, persze, próbálkozunk mi mással is, nem ebből áll a ház programja. Meg kell érteni: hiába hoznék ide operát, nem kell az embereknek. Én nem szeretem a népszínházát és az drágább is kétezerrel. Nézem az előadást, hallom a dalt: Szerelemhez nem kell ész, csak szerelem kell és kész... A ritmus fokozódik: két tánc, még egy csók és ráadásnak egy puszi a nyugdíjas korosztályban. A Bíró ítéletet hirdet, s amelyik amatőr színjátszó ezt így oldja meg, annak csak a trupp gépkocsiját szabad vezetni. Művirág, műölelés, mű happy end. Taps. Visszaélnek a nevemmel Kellemetlen telefon várja a külföldről hazaérkező Seregi Lászlót, az Operettszínház rendezőjét: — Én ilyen előadást nem rendeztem, visszaélnek a nevemmel. Az igaz, hogy meghívtak a századi!? előadásukra, akkor még egy budapesti kolléganőm játszotta az Annit, ő vett rá, hogy mondjam el az észrevételeimet. Megtettem. Finoman, távolról sem bántóan, de azért elmondtart., hogy ezt nem szabadna. — Nem vettem fel pénzt. Semmilyen tiszteletdíjat, tudom, hogy ezt ők sem állítják. Ezen az egy barátságos találkozáson kívül semmi közöm nem volt a produkcióhoz. Számolatlan mennyiségű telefon a Kulturális Minisztérium színházi főosztályára, nyilatkozót nem lehetett találni ugyanúgy, mint az Országos Rendező Irodánál. Végül is a maszek-truppok felügyelete csak nagyon áttételesen, mondhatnánk az elvi irányítás szintjén tartozik félig- meddig ezekre az intézményekre. Gyakorlatban a Szerzői Jogvédő Hivatal intézi a brigádműsorok ügyét. — Mi pontos nyilvántartást vezetünk — tájékoztat Makó Lászióné, a jogvédő hivatal főelőadója. — Általában azt kell megállapítani, hogy a Déryné Színház átszervezése óta megkétszereződött a magántársulatok száma, jelenleg harminc járja az országot, Tagjaik kivétel nélkül rendel kézbe k működési engedéllyel, ha nem végeztek" színművészeti főiskói Iát, akkor is ... Sajnos időnként értesülünk, arról, hogy nem a plakáton meghirdetett szereplők lépne}f fel, ezt csak a művelődési házak vezetői tudják megakadályozni. A produkciókat néhány évvel ezelőtt be kellett mutatni egy művészeti zsűrinek, de ennek a testületnek a működéséről már hosszú ideje nem hallottam. Az is tény: ha egy csoport több évig játszik egy darabot, akkor időközben minden változhat.... a színvonal is... — A hivatal nem felelős a művészi színvonalért, hozzánk pontosan befizetik a szerzői jogdíjakat. A műsorok engedélyezése a tanácsok művelődésügyi osztályához tartozik. Zsákbamacskát vesznek Nos, megvolt a három csók, és amire jutottunk, az majdnem semmi. A Népszínház indulásakor kihirdették: utazó társulataik csak hé| méter vagy annál nagyobb portál- nyílású színpadon hajlandók fellépni. Ezt a kikötést később meg kellett változtatniuk, de erről a művelődési házak vezetőinek tekintélyes részé nem tud. S az is tény, hogy a Népszínház csak egyharmad rész annyi tájelőadást vállal, mint elődje. Az ország jelentős részéről visz- szavonult e hivatalos színház, s az űr hatalmas konjunktúrát jelent a magántársulatoknak. ' Minden profi színházban, valamennyi előadáson ott ül az ügyeletes rendező és naplóba jegyzi a pontatlanságot, a torzítást, a hanyagságot. S a büntetést keményen kiszabják. Ugyanakkor a szerényebb képességű és lehetőségű magántársulatok produkcióit nem ellenőrzik, nekik akárhogy szabad. Pedig az országban évente megtartott színházi előadások egyharmad részét a magántársulatok mutatják be. S túlnyomó részt olyan községekben, ahol a tanácsnak nemhogy nincs művelődésügyi osztálya, de még művelődési felügyelője sincs. Így hát egyszerű formaság az engedélyezés. A művelődési házak vezetői pedig az esetek túlnyomó többségében nem látják előre a produkciót: zsákbamacs.kát vesznek. S ha már ott a közönség az előcsarnokban, akkor nincs az a bátor ember, aki hazaküldené őket, mert egy-két-há- rpm szereplő nem azonos a olakát-a kiírttal. Működési engedély pedig mindig van, mert a beugrók a hiányzók nevén mutatkoznak be. KRISZT GYÖRGY
