Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
Katona Judit: Nemes György: Tavaszváró Fák szíve alatt, mint a magzat, apró öklök verik az élet izmos hasfalát, mióta a nappalok világoskékek. Szelek sikálnak égi deszkát, csillagtányérok reze fénylik. Apám és anyám ülnek ott, a szint s az ízt a földre mérik. A parkból szél füttyent, a fény padokon alszik, pedig reszket. Apró öregek ülnek itt, társak nélkül, kit eltemettek. A napravárók ülnek itt, járni tanulók s alig járók. Már nyújtózkodnak bőrömön láztól harmatos vérvirágok. Virágos ág Mohácsi Regős Ferenc rajza Bartha Gábor: Útközben . ITT IRTA, erre írta, talán ugyanúgy látta a vonat ablakából a tájat Sarkadi Imre, ahogyan most én. Gőgös fácánkakas néz közömbösen a csendháborító vonatra, mert tudja, hogy neki nem árthatunk. Valaki felkiált, mert őzeket lát iramlani a hajnal harmatos füvében. Kékes füsttel mond jó reggelt egy dombok ölébe bújt tanya. És ők is ott állnak az ablaknál, mint a kedves Sarkadi-hősök, a tanyasi tanító és az egyetemista kislány. Hogyan is volt? Előkereshetném a novellát, de hát tudom, hogy a tanító hajna- lonta lovagolt, az elsőéves medikát operálni hívta a professzor... Mindez alföldi álom volt, a születő szerelem gyönyörű licitje. Hazugság? Nem igaz! Álom. Ketten állnak most is az ablaknál, Válluk össze-összekoccan. húszéves kóstolás és birtokba vevő örömmel. Nézik a reggelt. A főiskolás lány és a katona fiú. Ismerős a táj. Itt mondta nekem egyszer egy — akkor az én szememben — öregember, csillagnézös fekete estén, hogy az Isten csak az egyik kezével vette el az emberektől az Édent, a bal kezével odaadta nekik az álmodás tudományát. Annak az embernek, Erdei Józsefnek hívták, féllába volt. Az ő nagy álma vc't, hogy konok nyárban is együtt menjen a többiekkel, hogy senki se kiálthasson nyomorékot utána. Ma autószerelő fia, óvónőlánya és ha jól tudom, egyetemista vagy főiskolás fia van. ö akkor negyvenéves volt, nekem időtlenül öreg, én húsz, neki érthetetlenül fiatal, ö tanító bácsizott engem, én Erdei bácsiztam őt, én mondtam neki a csillagokat, amiket könyvből tanultam, 6 mondta az életéről, amit akkor sem taníthattak volna meg a könyvek, ha a tisztességes szónak minden adóját elengedi is a történelem. Ugyanaz a táj, ha más is a nagyobb táblákkal, ha elveszett róla néhány régi, ha mintázza is néhány Új bokor. Mielőtt megtanulta a várost, Sarkadi Imre is a Nyírséget és a Hajdúságot tudta. Talán a vasúti kocsi is ugyanazokon a síneken szalad még. Erdei Jóska akkor ültetett diófába ma terem, én sohasem lettem tanító. HALLANI szeretném? Nem. Hallani akarom a két gyerek beszélgetését, mert elmúlthat az embertől az elmondható emlék, elfelejthet egy egykor élményt adó novellát, de nem múlhatnak el az emberből a gyermekkori tájak, a világ se múlhat el, amit valamikor szeretett. — Tudod, azt mondtam, hogy vagy lemegyek legalább jóra, vagy halasztók. Részben az ösztöndíj miatt... — Tudod, nekem megmondta a százados, hogy rajtam múlik: ha akarom, akkor ezzel a szakmával megélek. Rajtam múlik, hogy levelezőn elvégzem-e a mérnökit... — Én ha bent maradhatnék a főiskolán ... — Munka mellett végezném, kereshetek közben... El lehet menni egy tájról, de a tájak útravalót adnak: Erdei Jóska bátyám Isten bal kezébe képzelt vigasztalását, az álmodozni tudást. Egy nénike rosszallón elfordult, mert tíz ujj összefonódik az ablaknál. Látod-e, Sarkadi Imre, látnod kellene, mert értenéd; az álmok ledobták a megvalósulhatatlanság keresztjét. Ez a két gyerek itt tervez, és ha nagyon sokat tudnak érni egymásnak, akkor ez nem álom. hanem terv. összekoccan a válluk? A sín hibája? Az élet hibátlanságában va ló izgalmas gyönyörűség. A táj ugyanaz, Erdei Jóska viszont jól tudta az álmok hatalmát, mert hihetetlen közelségben élt a földdel, mert beszélt a kikelő növényhez, Két tojás 1910. március 26-án született, írásával köszöntjük az írót 70. születésnapján. Az egypetéjű ikrek — Medve János és Ferenc — tökéletesen egyformák voltak. Ennek ellenére, Jánost Nagymedvének, Ferencet Kis- medvének hívták pajtásaik. 1928-ban születtek, tehát 1944 elején, mikor leventébe kezdtek járni, alig múltak tizenhat évesek. Apjuk, idősebb Medve János, a Láng Gépgyárban volt lakatos, anyjuk, született Molnár Gizella, a Weil-féle Szőrmegyárban takarítónő. A Göncöl utca egyik soklakásos földszinti házában laktak, egyszoba-konyhás lakásban. Az idősebb Medve műhelybizalmi volt, a szociáldemokrata párt tagja. Barátja és lakószomszédja, Laczkó Bertalan már 1943-ban bekapcsolta a kommunista mozgalomba, de erről még Medvéné sem tudott. Jancsi hároméves korában megbetegedett: kiderült, hogy kanyarós. Feri már hetek óta anyai nagyanyjánál volt, Apostagon, de ugyanaznap rajta is jelentkeztek a kiütések. Iskolába a Váci útra jártak. Az 1939-es tanév karácsonyi szünetében Nagy medve a felöntött iskolaudvar jegén korcsolyázott a Laczkó bácsitól kapott korcsolyával. Elesett és kificamította a bokáját. Kismedve nem ment haza vele; fölcsatolta a korcsolyát; öt perc múlva ő is elesett, és ő is kificamította a bokáját. Legjobb barátjuk Szász Józsi volt, velük egyidős, de náluk fél fejjel nagyobb fiú. Hármasban jártak a Nyugati pályaudvarra, szenet lopni. Apjuk nem tudott a hasznos csínyről, anyjuk igen, de elnézte. Egy nap az Aréna út környékén lógtak: az ikrek és Józsi. Az egyik házba éppen tüzelőfát hordtak. Mint mindig, most is náluk volt a zsák, megtömték, s már indultak, amikor egy rendőr észrevette őket. Megbújtak a Szépművészeti Múzeum kertjében, aztán eldobták a zsákmányt, s a rácsokon ki-beugrálva. háromfelé szaladtak. Jancsi belerohant a rendőr karjaiba, erre Feri cdasomfordált. Mindketten egy-egy pofont kaptak, s rájuk parancsolmert kínok ellen védté a termés. És diófát ültetett, ami igazán a gyerekeinek terem. Az ugyanaz a táj ezért nem igaz ugyanúgy, bár helyén van a domb, és egy ideig a kék füsttel jó reggelt kívánó tanya is, ahol még bölcső ring, s a bölcsőben talán egy új Sarkadi, akinek szárnyait hatalmassá növeli a táj... MAR VÁLTÓKON csattog a vonat, ök ketten még az ablaknál állnak, talán semmit se tudnak Sarkadiról, de többek most minden irodalomnál. — Írsz? — Válaszolok. — Oké? — Oké. tak: szedjék össze a fát, és vigyék be az őrszobára. Ott nekik kellett a fával befűteniük a kályhába. Mielőtt elengedték őket, búcsúzóul Fe- ri^capott egy pofont. — Én is kérek — állt oda Jancsi a rendőr elé; Megkapta. 0 1942-ben Medve János egy büntetőszázaddal a keleti front felé vonatozott. Felesége a két gyereket Szász bácsi (Józsi apja) lakatosműhelyébe adta be, tanoncnak. Józsi húga, Étiké gyakran hozta apjának az ebédet. Az ikrek szerelmesek lettek bele. De megtárgyalták: Étikén nem lehet megosztozni, ezért esküt tettek, hogy mindketten lemondanak róla. Egy borotvapengével belevágtak kisujjuk hegyébe, s a kibuggyanó vért egy bádog doboztetőben fogták föl. Ez volt az eskü hitele. 0 Apjuk századából többen hazajöttek. Medvéről nem érkezett hír. Föltehető, hogy szovjet hadifogságba esett. Laczkó bácsi, akit béna jobb lába miatt nem hívtak be, 1944-ben azt tanácsolta az ikreknek: ha mint leventéket el akarnák vinni őket, szökjenek meg. ö szerez iratokat; középiskolás diákokat csinál belőlük. 1844. október 15-én,( a délutáni foglalkozáson — az Andrássy laktanyában — egyszerre bezárták a kapukat, s közölték a leventékkel: mától kezdve a királyi magyar honvédség tagjai, s föleskették őket Szálasira. Valódi puskára cserélték ki a fapuskát. Senki se mehetett haza, Jancsi és Feri se tudta értesíteni az anyját. Még éjszaka, az újpesti vasúti hídon át, kerülővel, elindították őket Óbudára. A Bécsi úti téglagyár Perényi úti szárnyában szállásolták el őket. 0 Másnap hajnalban egy árpádsávos fiatal hadnagy (civilben az egyik kerületi elöljáróság hivatalnoka) állt eléjük. — Fiúk, magyar leventék! A ju- deo-bolsevista banda tanácsára, Horthy, az áruló ott akarta hagyni nagy szövetségesünket, a német baj- társakat. Egyedül vagyunk, senkiben se bízhatunk. A katonák Hor- thyra esküdtek föl annak idején. Ti szüzek vagytok, a nemzetvezető mocsoktalan csapata. Most bebizonyíthatjátok hűségeteket. Ez lesz a tűzkeresztségetek. Nyilas pártszolgálatosok felügyelete alatt, férfiak, nők érkeztek; azonnal a fal mellett sorakoztatták föl őket. Riadtak, bizonytalanok, ér- tetlenek, hunyorgók voltak. Négyes' ■sorokban állították föl velük szemben a leventéket. A vezényszóra a kivégzendőknek csak egy része esett össze. Előre lépett a következő négyes leventecsoport; ők is lőttek. Jancsi és Feri a negyedik sorban állt. Mikor ők lőttek, már az is térdre hullott volt, aki előbb még állva fogadta a sortüzet. Egy másik udvarra vonultak át a gyerekek. Feri a földre ült és hányt. Jancsi melléje kuporodott, hogy megvigasztalja, de neki is hánynia kellett. Nem tudták: ők, is élőkre lőttek-e vagy már csak halottakra. Később megjelent közöttük a hadnagy. — Fiúk! Most már igazi katonák vagytok, felnőtté váltatok. A nemzetvezető új feladattal bíz meg benneteket. Ti vagytok a Kárpát—Duna —Nagyhaza jövendő hősei. Az előbbiek zsidók voltak. De akikre most kerül sor, még rosszabbak: árulók. A nemzetvezető úgy döntött, hogy megtizedeljük őket. Tudjátok, mi a megtizedelés? — Igen — felelték a legbuzgóbbak.-- Halljuk! — Ha a felsorakoztatott kivégzendők közül minden tizediket kiállítjuk — mondta a legeslegbuzgóbb fiú. — Helyes. És mit teszünk ezután? — Ezeket agyonlőjük. — Kiket? — Akiket kiállítottunk. — Barom! Ez így volt régen. Mi megváltoztattuk a szabályt. Mi őket engedjük el. és a többi kilencet lőjük agyon. Föl! — kiáltotta el magát, s a gyerekek fölálltak 0 Az új csoport — csupa férfi — a másik udvaron sorakozott föl. Minden tizediket előre léptették, s elvezették. Szemükben rémület ült, a többiek föllélegeztek. Előttük fölállt a leventeosztag. Elhangzott a vezényszó. Jancsi és Feri is elsütötte a fegyverét, de anélkül, hogy megbeszélték volna, körülbelül két méterrel a kivégzendők feje fölé céloztak. A hadnagy észrevette. — Te meg te, kiálltok — s oldalra tereitette őket. Jancsi és Feri rehajtott fejjel megállt a fal előtt. Fegyverüket leengedték, s megfogták egymás kezét. Foguk vacogott és sírni kezdtek. A hadnagy néhány szót váltott egy géppisztolyos őrmesterrel. Az odament hozzájuk és elvette a fegyverüket. Akkor elébük lépett a hadnagy. — Ti mért lőttetek a fejek fölé? A két fiú hallgatott. — Értem. De nincs semmi baj. Ügy látszik, még nagyon fiatalok vagytok. Nektek még nem megy az éleslövészet. Más dolgunk van, de egy kis gyakorlásra még van idő. Hátralépgtt és magához hívta Jancsit. Kezébe adta az egyik fegyvert. — Az ott, úgy látom, az ikertestvéred. Olyanok vagytok, mint két tojás. Céloztál már a vurstliban táncoló tojásra? Ez könnyebb, mert nem táncol. Tessék! A vezényszóra eltalálod a tojást. A vezényszóra Jancsi Feri feje fölé lőtt két méterrel. — Ejnye. Ezt még gyakorolni kell. Na, állj csak most te oda. Magához intette Ferit, s most az ő kezébe adta a fegyvert. A vezényszóra Feri Jancsi feje fölé lőtt két méterrel. — Ejnye. Ez, úgy látszik, nem megy. Na, sétálj csak te is a testvéred mellé. Elvette Feritől a fegyvert. Intett az őrmesternek, az fölkapta géppisztolyát, s egy rövid sorozattal lekaszálta Nagymedvét és KismedvéL Napsütésben. Xd Durkó Gábor grafikája
