Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-02 / 52. szám
Erőfeszítés Id. Szabó István fafaragása ni a kért telefonszámokat. Senkiét, még a főrendészét sem! Bizonyára így szól az utasítás. Lassan az éjszakai műszakra szállingóznak a dolgozók. Művezetőjük eligazítást tart. Mi is jelen vagyunk. Fokozott figyelemre inti dolgozóit. Közben megtudjuk, hogy a hideg ellenére már több mint egy hete nem kaptak meleg teát. Az öltözőkről, fürdőkről, vécékről pedig jobb nem beszélni. Valamennyi piszkos, elhanyagolt, zsúfolt és hatvan embernek bizony kevés is. gához. Rakománya néha megvan másfél, két és fél mázsa is. Kralovitzer Károly is erejét megfeszítve dolgozik. Neki ugyan csak tíz fordulót kell megtennie, de az ő kocsiján négy és fél mázsa a kelme súlya. Mindezt egyedül vonszolja, ide-oda. Rossz a levegő Mázsák a kocsin Ha baleset történne... Munkavédelmi őrjárat éjszaka ELŐZMÉNY: A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi osztálya már tavaly is ellenőrizte, betartják-e a biztonságtechnikai előírásokat a második és a harmadik műszakban. Tapasztalataik: a több műszakban termelő gyárak, üzemek egy részében keveset törődnek a munkavédelmi előírásokkal. Nem mindenütt érzik, hogy az emberekkel való törődésnek fontos része a munkavédelmi előírások betartása, betartatása. Sőt, nem is elhanyagolható része. Tavaly májusban, a vizsgálat befejezésekor az SZMT munkatársai intézkedést sürgető körleveleket küldtek szét az érintett vállalatok gazdasági és társadalmi vezetőinek. Eltelt egy esztendő, s az újabb ellenőrzések azt bizonyították, hogy a körlevélnek sokhelyütt sajnos nem volt túl sok foganatja. Idén tehát ismét fokozottabb figyelemmel kísérik a második és a harmadik műszakokban a balesetmentes, biztonságos munka feltételeit. Az ellenőrzésekhez igénybe veszik a társadalmi aktivisták segítségét is. A szempontok egységesek: Hányán, milyen körülmények között dolgoznak? Megszervezték-e a munkavédelmi felügyeletet, milyen a szociális ellátás? A különböző területeknek van-e megbízott vezetője, felelőse? baleset körülményeit. A II. hajó művezetőjének bére annyi, mint a betanított munkásoké. Mindössze az a különbség, hogyha bármi történik, azt az ő mozgóbére bánja. Persze, mindez nem mentheti fel mulasztása alól, hogy nem tölti ki szabályosan a gépnaplót, nem ellenőrzi a gépek állapotát. Intő példa Válasz nélkül A találkozót este háromnegyed nyolcra beszéltük meg. Kísérőim: Aszódi Balázs és Bíró Tamás, az SZMT munkavédelmi osztályának 'dolgozói. Egy héttel korábban már mindketten ellenőriztek, így természetes, hogy útközben ezek tapasztalatairól folyt a szó. — Sokan még csak válaszra sem méltatták tavalyi körlevelünket — mondották. — Néhol egy-egy baleset zökkentette ki nyugalmukból a vezetőket. Mindenesetre tény, hogy még mindig sok a szabálytalanság. A PEVD1 szentendrei írószergyárába például csak úgy beállít öt asszony az éjszakai műszakba. Se vezető, se megbízott nincs velük. Ki lenne a felelős, ha ne adj isten történne valami — kérdi Bíró Tamás. Közben megérkezünk. Dunakeszi, 3. sz. Házgyár. Felmutatjuk igazolványainkat. Bíró Tamás( még megkérdi a portást: — Hányán dolgoznak ma a délutáni műszakban? — Hát... azt bizony nem tu. dom. De azt igen, hogy hol dolgoznak. Az I. és a II. hajóban és a tárolótérben — feleli végül. Az I. hajó piciny üzemi irodájában hárman szoronganak. Pegán Sándor a délutáni műszak vezetője. A dolgozói létszám 28, de már senkit sem találunk munkában, pedig alig múlt valamivel nyolc óra, s a műszak tízig tartana. Jövőmenő emberek, az egyik betonelemre dőlve egy férfi szunyókál. Munkának nyoma sincs. Végigjárva a műhelyt mindenütt lógó vezetékeket, csöpögő-csorgó vízcsapokat, alattuk egy-egy vasdobozt találunk. A gyár területén valamennyi . csapból csordogált a víz. (Nesze neked, takarékosság!) A miértre azt a választ kaptuk, ha elzárják a csapokat, ihatatlanul meleg a víz. Márpedig itt Olyan hőség van, hogy gyakran, megszomjazik az ember. Befejezték, melegednek Szálkái András, Mizera Pál, Kirchoffer Mihályné és Biber Gyula egy betonelemekből összeállított melegedőben, jobb híján beszélgetnek. Végeztek a munkával. Ebben a műszakban tíz fürdőszobát, — válaszfalakat és födémeket — készítettek. Befejezték a betonelemek öntését, más teendőjük már nincs. Persze nem mindig van’ez így. Sokszor még tízkor is dolgoznak, hiába lenne vége a műszaknak.^ A munkavédelmi felügyelők a darus naplóját ellenőrzik. A napló bizony hiányos, rosszul vezetik. Pegán Sándor művezető szerint az állapotok egyenesen katasztrofálisak. A gyár már régen kinőtte önmagát. A termelés emelkedik, a gépek állapota viszont egyre romlik. — A múlt héten is felszólaltam a termelési tanácskozáson — mondja. — Akiriek szeme van, láthatja, mi a helyzet. Olajos, csúszós a padozat és már három hete nem kaptunk fűrészport. Pedig az öntő- kelyhek magjainak olajozása közben keletkező szennyeződés, az elcsöpögő olaj balesetveszélyes. A levegőben lógnak a Vibro-motorok kábelei, a szennyvízakna rácsai életveszélyesek. — Amikor idekerültem, nagyon lelkes voltam — vallja be Pegán Sándor. — Tudják, új seprő, jól seper. Nem volt olyan nap, hogy ne lett volna valamilyen ötletem. De aztán, amikor láttam, hogy egyetlenegyet sem tudok keresztülvinni, lassan lejjebb adtam. — Legyint. Csak akkor vidul fel kissé, amikor a másik darus, Paróczai Béláné naplóját rendben találjuk. Útban a tárolótér irodahelyisége felé, nézelődünk egy keveset. Szorosan egymáshoz lapítva az elemek. Szállításkor az egymás he- gyén-hátán felhalmozott anyagból kell kiválogatni a megfelelőt. A tárolótér befogadóképessége ugyanis 7000 elem, most ugyanitt 17 ezernél többet raktároznak. A föld sáros, olajos, csúszós, a világítás csapnivaló, holott éjszaka is dolgoznak. Egyébként — igaz, évekkel ezelőtt már volt itt egy halálos baleset: az elemék összezúztak egy asszonyt. Nem kellene megvárni még egy intő példát! (Arról nem beszélve, hogy a drága elemek között is milyen sok a sérült, repedezett, selejt- té vált.) Nos, ha baleset érne itt valakit, Péter János művezető is tehetetlen lenne. Hiszen a központilag megadott telefonszámon sokszori tárcsázás Után Maláta Ferenc portás jelentkezett, aki sem a munkavédelmi felügyelővel, sem az üzemvezetővel nem volt hajlandó közölKéső van, utunk még Vjicra vezet, a Kötöttárugyárba. Vastag lánc és lakat védi a bejárati ajtót. Az igazoltatás után végül is bejutunk. A portán itt sem tudják, hányán dolgoznak ma éjjel, holott a kapuőrnek kellene baleset esetén telefonálnia. Neki azonban csak egyetlen száma van, az egyik rendészé. Az új főmérnöknek nincs telefonja. Első utunk a kikészítőbe vezet. — Baleset esetén nekem kellene elmennem kocsival a főmérnökhöz — Válaszol kérdésünkre Bártfai Győző, az előkészítők csoportvezetője. — Először természetesen a sérülttel foglalkoznék. Két éve végeztem a főiskolát, elsősegélynyújtást is tanultam. * A munkavédelmi oktatással nemcsak a csoportvezető, de az egész csoport hadilábon áll, A kartonok szerint van, aki három éve nem frissítette fel ismereteit. De akinél ki is van töltve, rejtély, h'ogy mikor, hogyan, miről kapott eligazítást. i — Bizonyára hallottak arról, hogy volt itt egy tűz. Akkor elvitték a kartonokat, s csak most, a napokban kaptuk vissza — védekezik a fiatal csoportvezető. A tűzre mások is hivatkoztak. Megtudtam, csak azóta van szellőzőnyílás a tetőn. — Huszonnyolc éve itt dolgozom a gyárban — mondja büszkén Zachár Erzsébet, a modern Krantz hőrögzítős rámagép irányítója. — Ez a masina már tökéletesen biztonságos ! Minden óvintézkedést megtettek a tervezők. — Máris matatja, s engem is megkér, hogy álljak oda. Amíg veszélyeztetett helyen vagyunk, a gép nem indul. Látom Zachár Erzsébet arcán, hogy ezzel a géppel szívesen dolgozik. — Csak egy baj van — panaszolja mégis. — Nagyon rossz a levegő, illetve nincs elég levegő. Nyáron meg lehet fulladni, télen, ha nagy a hideg, szinte vacogunk. Bíró Mihálynénak más a gondja. Neki jutott a munka legnehezebb része; ő húzza egy kerekes kocsin a nedves anyagot a centrifu— Szóltunk már, hogy sok ez egy embernek. A levegő egyre nehezebb, fojto. gatóbb. A gőz, a festékes pára már néhány perc után szaporább lélegzésre késztet. Hát még a festéküzemben! Ott azután valóban csak kapkodom a levegőt, amikor Szott- fried Ferenc művezetővel belépünk a festékraktárba. Kurdi Lajos betanított munkás éppen festéket old. Valamennyien köhögni, tüsszögni kezdünk, a szemem könnybe lábad, sürgősen friss levegőre kell mennem, csak később tudok néhány szót váltani Kurdi Lajossal. — Már huszonöt éve szívom ezt a levegőt. Bizony, nehéz. Váltótársaim is régi szakik: egyikőjük szintén huszonöt, másik váltóm már harminc éve csinálja ezt a munkát. — Néha bizony már érzem, hogy nehezen veszem a levegőt — vallja be. — Évente egyszer járok orvosi vizsgálatra, rendszeresen röntgeneznek. Egyelőre nem találtak semmit. Van ahol rend van Azután megtudjuk, nincs védő- álarca és méregvizsgája sem. A társainak se. Rövidített munkaidőről sem tud. Heti munkája így alakult: hétfő: 8 óra, kedd: 16 óra, szerda: 8 óra, csütörtök: 8 óra, péntek: 16 óra, szombat: 16 óra, s vasárnap éjjel kezdte a következő hetet. Az üzemben ezenkívül csúszós a padozat, az üzemvezető a tervező rokonait szidja. A körkötő üzem egy másodpercig mesepalotának tűnik. Azután ész- reveszem az ide-oda szálló, mindent belepő fonalpihét is. Az új üzemben — januárban adták át — Schilling György üzemvezetőnél mindent rendben találunk. Az oktatási naplót is példásan vezeti. Amikor faggatom, mikor látta a gyár vezetőit éjszakai ellenőrzésen, hosszasan elgondolkodik. Ö sem felelhet másként, mint a házgyáriak Dunakeszin. Amióta Itt dolgoznak, még nem találkoztak éjszaka az igazgatójukkal. Ez az idő néhol négy év, itt csak egy. Persze nem a jelenléten múlik, hogy egy vezető gondoskodik-e beosztottjairól, védi-e egészségüket, épségüket Lassan hajnalodik. SZALAI MÁRIA Mozgóbérc bánja A II. hajóban is fiatalember, Kovács Mihály a művezető. Ezen a délutánon tíz emberrel dolgozott, már mind elmentek fürdeni. (Fél óra múlva lesz vége a munkaidőnek!) Az elsősegélynyújtó láda üresen-tátong az1 irodában. A gépnaplót január óta nem vezetik. Hasonló a helyzet a darusok naplójával is. Amikor a védőételről, -italról faggatjuk, így válaszol: — Nem jár mindenkinek. De időnként kapunk sajtot szörpöt, narancsot. — A mai adagot már kiosztotta? — Még a hét elején. így szoktam mindig. _ ??? — Talán gerezdenként adjam? Hogyan osszak el négy narancsot hat napra?! — csattant fel ingerülten. A védőruha-ellátás rendben. Ha olajos, ha szakadt, kicserélik. Akárcsak a másik üzemvezetőtől, tőle is megtudakoljuk: mit tenne, ha súlyos baleset történne az üzemben? Kit és hogyan értesítene? Telefonálna a mentőknek, rendőrségnek, s ha szükséges, hívná az ügyeletes orvost. A vállalat központja Budapesten van. Oda is beszólna.. Csak az a bökkenő, hogy az általuk ismert számon senki sem jelentkezik. Az ügyeletes doktornő sem tud arról, hogy neki bárkit is értesítenie kellene a vállalat vezetői közül. így persze nem csoda, hogy nem készülnek el a baleseti jegyzőkönyvek, s gyakran homály fedi egy-egy Elgondolkoztató, hogy egyik nagyvarosunk főépítésze azt magyarázta; városának régi hangulata nem veszhetett el az új tízemeletes házak tövéből sem, hiszen a lakóházak földszintjére üzleteket terveztek végesteien végig. Nos, ez a számokban, panelekben, üzletekben való gondolkodás lehet, hogy nem feledkezik' meg az utcákra boruló fákról, de megfeledkezik az emberről, akinek nem a kivilágított üzletsorok — egyik olyan, mint a másik — jelenti a humánumot, úgy, ahogy a lebontott város vénkertjében, libakertjében az ősszel égetett venyige fanyar füstje, a csendes, kanyargós utcák intimitása volt — többek között — emberi. Nem a dohos házakról van szó, nem salétromos falakról, melyek Valóban bontásra ítéltettek, hanem arról az atmoszféráról, amit a kirakatos város nem pótol. Nem a panel a hibás, hanem az ember, ha a panelekbe nem visz változatot, életet, s. nem emberszabásúra méretezi, és hibás az építész vagy bútortervező, aki csak számokban, gazdaságosságban gondolkodik. A gazdaságosság, a teljes értékű tárgyaknak csupán egyik feltétele, épp úgy, mint a hasznosság és szépség. De együtt a három kimeríti azt, amit környezetünk tárgyi világától számon kérünk. Ne gondoljunk itt valami számokban lemérhető, gyorsan betakarítható haszonra. A haszon hosszú lejáratú kölcsön, ami évek alatt amortizálódik, s van közvetlen, praktikus oldala, de van közvetett, erkölcsi is. Hasznos, ha egy járművön gyorsan _ elérkezünk célunkhoz. De levon ebből a haszonból — s rossz hatással lehet közérzetünkre —, ha kényelmetlen, ha bezárva érezzük magunkat benne, ha kellemetlen színei vannak, vagyis, ha szerkezete, arányai, színei nem keltenek jó érzést, biztonságérzetet. Mert a szépség gyűjtőfogalom. A szerkezet, forma, arányok, vonalvezetés, szín stb. áll össze bennük olyan egységgé, amelyet szépnek mondunk. A szépséget végképp nem lehet számokban lemérni, nem sorolható paragrafusokba, nélküle még áll a ház, s robog a vonat, de hiánya megfoszt tárgyaink erkölcsi értékétől. Nem mindegy, hogy tiszta, tágas ablakból látjuk-e a tájat, vagy szennyes üvegen át. Házról,' vonatról, tájról beszéltünk. Ezzel is utaltunk arra a nagy egységre, melyben gondolkodunk. A ; épületnek szervesen bele kell illeszkednie a tájba, az épületbelsőnek összhangban kell lennie az épület egészével. Illetőleg: jobb, ha. összhangban van. Várostervezés, épülettervezés. belsőépítészet, iparművészet — mondjuk erre, ha műfajokról beszélünk, de ezek az elhatárolások mesterségesek, s legfeljebb arra alkalmasak, hogy tájékozódjunk. Veszedelmessé válhatnak azonban, ha egyik vagy másik részletet a teljes egész rovására, hátrányára kiemeljük, előnyben részesítjük. Vagyis: nem fontosabb, vagy kevésbé fontos egyik vagy másik, hanem más a feladata. Ám a pohárnak, széknek, a fal színének, a lépcsők magasságának, a jól csukódó kapunak, a házak egymástól való távolságának, a zöld gyepnek, bokroknak, fáknak, játszótérnek, a csendnek, tiszta levegőnek egyformán az ember jó közérzetét kell biztosítania. Az építésznek, iparművésznek, épp oly nagy a társadalmi felelőssége, mint az üvegtervezőnek. Nálunk elhatárolják a műfajokat, s figyelik, nehogy bárki átlépje diplomája határait. Ezt az elre- teszelést a finnek, dánok, a franciák nem ismerik. Alvar Aalto, koruhk finn építésze nem csupán városokat tervezett, s kórházakat, iskolákat, köztereket, múzeumokat, de lámpákat, kilincseket, bútorokat, s üveget is. Hasonlóan Le Corbusier, századunk másik nagy példája. Két kiindulási pontjuk volt: a nagy egész (táj, település) és az ember, s a kettő fókuszában teremtették épületeiket, enteriőrjeiket. Az ember természetes szüksége így nem került ellenkezésbe a környezettel. Le Corbusier azt mondta. „Egyetlen mértéket fogadhatunk el, mely minden kérdést a gyökeréig vezet vissza: az emberi mértéket. Az ember, a ma egész társadalma meghatározott környezetben él. Meg kell teremteni az egyensúlyt az ember és környezete között." AZ egyensilly azonban minduntalan veszélyben van. Hol a magunk teremtette tárgyi környezetünk marad le, hol a maradi ember mozog idegenül korszerű környezetében, azaz: elveszítjük az emberhez méltó léptéket. Egyik sem az egyensúlyt példázza. Még veszélyesebb, ha álmodem környezetet építünk magunk köré, ha nem valóságos értékekkel élünk, de hamisakkal, ha csak tetszelgünk, kérkedünk javainkkal, de életünk eleven cáfolata esetleg tisztes környezetünknek. Hogyan teremthetünk egyensúlyt? Erre kell választ keresnünk. KOCOGH ÁKOS l Az összhang
