Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-11 / 59. szám

1980. MÁRCIUS 11., KEDD kAíjÍi ffp Gyógyszert csomagolnak MBÄTTAI szazhauomb; ^/aiiop A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Télálló halak? Újdonságok a TEHAG-ban A Kőbányai Gyógyszerárú- gyár az elmúlt év őszén a Dunai Kőolajipari Vállalat szomszédságában a volt felvo­nulási épültekben csomagoló­üzemet létesített. Jelenleg 80-an dolgoznak itt és az év végére 200 főre szeretnék a munkásállományt emelni. Ké­pünkön: a King I. palettázó gépet állítják össze a szerelők. Fülöp-szigeti díszpontyok, japán aranyhalak után amúr és busa halivadékok exportját tervezi a Temperáltvizű Hal­gazdaság. A miénknél zor­dabb éghajlatú NDK-ban, Lengyelországban és Cseh­szlovákiában az említett nö­vényevő halak a korán be­köszöntő tél miatt nem tud­ják elérni a megfelelő fejlett­séget. A TEHAG ezért mint­egy 3—4 centiméteres nagy­ságú, tehát télálló. egyedeket kíván északi partnereinek el­adni. A vállalkozás kísérleti jellegű. Jelentősebb üzletkö­tésre akkor kerülhet sor, ha a módszert a gyakorlatban is kipróbálták. Az elmúlt esztendő egyéb­ként igen sikeresnek bizo­nyult a gazdaság számára. Egyebek között duplájára nö­velték exportjukat: új piaco­kat hódítottak meg. A vállal­kozásról dr. Horváth Lászlóné termelési igazgatóhelyettes ad bővebb felvilágosítást A nyu­gat-európai országokba a ko­rábbi években kizárólag a Távol-Keletről szállítottak díszhalakat. A kopoltyúsok Végleges program: márciusban Olvasótábor Zebegényben Szeretnénk, ha az elkészülő új művelődési házat minél többen látogatnák rendszere­sen a város lakói közül. Hogy ez így lesz-e, azon is múlik, felnő-e az .. évek során., egy, olyan fiatal generáció, amely igényli a tartalmas művelődé­si lehetőségeket. Sajnos, a vá­ros nem rendelkezik középis­kolával, így a magasabbrendű műveltség iránti érdeklődés félkeltése nehezebb feladat, mint más városokban — véli Varga László, a városi tanács közművelődési felügyelője. A téma az idén nyáron első íz­ben megrendezésre kerülő nyári olvasótáborok kapcsán került szóba. — Mikor kezdődik meg a táborozás és hányán vehetnek részt rajta? — A tervek, szerint június 26-án nyit a tábor és július 9-ig tart, kereken 60 felsőta­gozatos tanulóval. A szükséges anyagi fedezetet, 130 ezer fo­rintot, a város két nagyüze­me, a DHV és a DKV terem­tette elő. A programról már­cius végén dönt véglegesen az operatív bizottság, Az érdeklődés igen nagy az esemény iránt. A jelentkezés végleges határideje március 31. repülőgépes utaztatását azon­ban egyre kevésbé képesek megfizetni a vevők. A TEHAG múlt héten meg­rendezett termelési tanácsko­záson értékelte az 1979-es esztendő gazdálkodásának eredményeit. A beszámolóból kiderült, hogy tavaly 5,5 mil­lió forint nyereségre tettek szert, termelési értékük pedig meghaladta a 30,5 millió fo­rintot. Tevékenységük azért is elismerésre méltó, mert úgy fokozták exportjukat, hogy alapvető feladatuknak, a ha­szonhal ivadéknevelésnek is maradéktalanul eleget tettek. A többség kitart a DHV melleit Megértik, vállalják a gondokat Aligha akad manapság ipa­ri vagy mezőgazdasági üzem, ahol ne kényszerítenek a meg­változott közgazdasági feltéte­lek új módszerek bevezetését. Különösen érvényes ez olyan, vállalatra, esetünkben a Duna- menti Hőerőműre, amelynek fő nyersanyagforrása az egyre dráguló olaj. Az alaiperőmű- íkémt épült üzem az elmúlt esztendőben * kapacitásának csupán negyvenkilenc százalé­kát használ ta ki és csupán az úgynevezett csúcsidőszakok­ban volt teljes a terhelés. Okoz-e gondot az üzemelés­ben a fogyasztás hirtelen és gyakori változása? — kérdez­tük a napokban Kolozár György műszaki igazgatóhe­lyettestől. Gyakori leállás — Ellenőriztük, egyetlen na­pon 270 módosító parancsot kaptak a számítógépektől a ka­zánok, turbinák. Ez-egyben azt Is jelenti, hogy gyakorta kell leállítanunk egy-egy termelő blokkot, s ez a korábbinál job­ban igénybe veszi a berende­zéseket és csökken azok élet­tartama. Kevesebben — jobban — Mi ennek a közvetlen oka? — A füstgázban, mindig ta­lálható néhány százaléknyi mennyiségben Irén is. Egy-egy leállás alkalmával a lehűlt gázban kératrioxid, illetve ké­nes sav keletkezik, s ez termé­szetesen megtámadja a legei- lenállóbb anyagokat is. Érthe­tő tehát, hogy megnőtt a kar­bantartóik, de az üzemelők fel­adata is. Csak a munkatempó jelentős fokozásával lehetünk úrrá a problémákon: 1985-re el kell érni az 1978-as világ- színvonalat. Tovább kell csök- kentenünik a létszámot annak ellenére, hogy az jelenleg sem magas; az iparági átlag har­mada. Egy dolgozóra 1,56 me­Kis Makónak hivták... Háromezer kiskerttulajdonos A história szerint Százha­lombattát egykor a hagyma­termelés jellemezte. Olyany- nyira jeleskedtek lakói v az említett zöldségféle termesz­tésében, hogy a települést kis Makónak is nevezték. A je­lenlegi Százhalombattán is háromezer kiskerttulajdonost számlálnak,' akik értékes portékáikat — almát, ősziba­rackot — ez ideig csak nagy nehézségek árán tudták érté­kesíteni, holott még a nyári hónapokban is gyakran elő­fordul, hogy az üzletekben ki­csi a választék a gyümölcsfé­lékből. Ezért is örvendetes, hogy a Hazafias Népfront kez­deményezésére a budai járási áfész közreműködésével lét­rehozták a mezőgazdasági szakcsoportot. Szabó Mihály­ival, a szakcsoport elnökével otthonában beszélgettünk a kistermelőket érintő kérdések­ről. Előzmények — Az alakulást követően a tagok száma megduplázódott, de valójában ennél is jóval nagyobb érdeklődésre számí­Tízéves a város ' Évforduló előtt A Ságvári Endre nevét viselő 2. szá­mú iskola 4/c osztályának fogalmazás­óráján vagyunk. A nebulók az imént kap­ták meg a feladatot: írják le, miért sze­retik városukat és mit tudnak róla. A sete-suta mondatokban ott lapul a lényeg: mindaz, amely e gyermekek számára fon­tos. A játszóterek, a füvek, a fák, a par­kok. Az erőmű csőcsordája, ahol ugyan nem ajánlatos hancúrozni, de hát ettől még izgalmasabb a dolog. Megjelenik a dolgozatokban az ideköltözés, a betelepü­lés története, s mindaz, ami őket a tere­bélyesedő városhoz köti. Van ezekben a papírra vetett vallomá­sokban valami jelképes a mostani ké­szülődésből. A negyedik osztályos cseme- , ték ugyanis szinte együtt cseperedtek, nö­vekedtek a tízéves fennállását idén ápri­lis 1-én ünneplő Százhalombattával. A város alapításától fogva... bizonyára gyakran hangzik majd el ez a kifejezés a jeles dátummal kapcsolatban. Sokféle leltár készül, hiszen az elmúlt tíz év ered­ményeit szinte lehetetlen számba venni. Pedig tíz esztendő valóban nem nevez­hető történelmileg hosszú időszaknak. Százhalombatta esetében azonban mér­földkövet jelent ez a néhány év az új létesítmények, a hatalmas üzemek, a gyors ütemben épülő lakások sorát illetően. De vajon ilyen tempóban változott-e az em­berek gondolkodásmódja is? Ezen töp­rengtem a kék füzetek lapozgatása közben. Magam 1988-ban, az éppen falu voltát megtagadni készülő községiként ismerked­tem meg Százhalombattával. Akkoriban még a három körül csak egy óriás ké­mény állt felkiáltójelként meredezve a hő­erőmű csőlabirintusa felett. A lakótelep a Százhalom étteremnél véget ért. A város az út jobb oldalán egyszerre szántóvá, la­katlan területté vált. Nos, ezidőtájt egy alkalommal valamilyen könyvre lett volna szükségem, s e célból felkereked­tem, hogy megkeressem a helyi biblioté­kát. Sovány eredménnyel tértem meg. Ki­derült, hogy a könyvállomány egy jobb magángyűjtemény szintjét sem éri el, s a nyitvatartás dolgában is inkább az ol­vasók alkalmazkodnak az intézményhez, mint fordítva. Százhalombatta akkor sem volt szegény, csupári... Mondjuk'kl nyíl­tan: bizony nem csordult túl az emberek­ben az olvasás vágya. A jelenség persze azzal is magyarázható, hogy itt szinte mindenki idegennek számított, a település lényegében hagyományok nélkül nőtt nagyra. Ha akadt is szép számmal a könyvnek rangot adni tudó szellemi em­ber, hatásukat jó ideig nem tudták ki­fejteni. A lakók maguknak és nem a vá­rosnak éltek. A statisztikai adatok gyakorta megbé- vesztőek. A számok ezúttal azonban biztos iránytűként mutatják a város szellemisé­gének fejlődését, gyarapodását. Jelenleg kilenc helyen vehetik igénybe a százha- lombattaiak könyvtáraikat, s az is igaz, hogy ezzel a lehetőséggel egyre nagyobb számban élnek az itt lakók. Meglehet, hogy átütő sikerre csak az új művelődési ház felépülte után számíthatnak a kultúra terjesztésének közkatonái. Lépten-nyomon érzékelhető máris, hogy pezsgőbb, izgalmasabb az élet a város­ban, mint volt 10—12 évvel ezelőtt. S hogy méginkább ilyen legyen, ebben nagy szerepe van a már említett évfordulóra való lázas készülődésnek. A tanács a tö­megszervezetekkel karöltve pályázatok so­rát hirdette meg, s már javában folyik a város életét ábrázoló rajzok, fotók, fil­mek zsűrizése. A legsikeresebb alkotáso­kat a nagyközönség is megtekintheti a ki­állítótermekben. Igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a helytörténeti vetélkedő iránt is. Ezidáig 54 csapat, KISZ-fiatalok, szocialista brigádok neveztek be a ne­mes versengésbe. Jó lenne, ha a mostani lelkesedés, a kultúra, a művészetek iránti fogékonyság az évforduló ünnepi esemé­nyei után sem lohadna le. Ellenkezőleg! tunk. Az idén szeretnénk mi­nél több hívet szerezni a moz­gatómnak, és a gyakorlatban bebizonyítani, hogy érdemes a szabad időt kerti munkák­kal eltölteni. — Tudomásunk szerint a kisállattenyésztőket jelenleg a Horizont Áfész tömöríti ma­gában, megszűnik-e, akár egy­beolvadás útján is ez a szak­csoport? Jobb ellátás — Igaz, hogy a zöldség- és gyümölcstermesztésen kívül az állattenyésztőknek is segí­teni akarunk, de csak prob­lémát okozna, ha a jól mű­ködő társulást. feloszlatnánk: tavaly például nyolcvan má­zsa nyuiat vásárolt fel a Ho­rizont Áfész, a kistermelőktől. Akinek kedve lesz hozzánk csatlakozni, azokat természe­tesen szívesen fogadjuk. — Milyen újdonságokra szá­míthatunk a közeljövőben? — Áprilisban nyitjuk meg a vas-műszaki bolt volt helyi­ségeiben gazdaboltunkat, ami jelentős mértékben hozzájárul majd a kerttulajdonosok jobb ellátásához. Sajnos egy kicsit elkéstünk ezzel, hiszen a ta­vaszi vetőmag-vásárlások jó­szerivel befejeződtek. — A hétvégi telkekkel, ki- sebb-nagyobb parcellákkal rendelkező városi emberek többsége nem vagy csak csekély mértékben ért a gyü­mölcstermesztéshez, a most megalakult szakcsoport bizo­nyára módot ad arra, hogy a szakmailag képzetlen érdeklő­dők is beletanuljanak a mes­terségbe? — A szervezeti formák megteremtése tartozik leg­sürgősebb teendőink közé, an­nak eldöntése milyen gyak­ran tartsunk szakmai előadá­sokat, milyen nagyságú le­gyen a szolgáltatások köre, hogyan szervezzék meg a »fel­vásárlást. Gyümölcsöző tudás Szabó Mihály húsz éve la­kik Százhalombattán, s ez ele­gendő volt ahhoz, hogy két­száz négyszögöles telkét való­ságos paradicsommá változ­tassa. A kertben sorakozó gyü­mölcsfák hozzáértésről, gon­doskodásról tanúskodnak. Gazdájuk szakkönyvekből, a kertészet gyakorlati fogásait jól értő ismerősöktől szerezte be tudományát. Nyugdíjba vonulása előtt ugyanis mű­szaki ellenőrként dolgozott. Feltehetőleg az újonnan meg-, alakult mezőgazdasági szak­csoport működése lehetővé te­szi, hegy ő és a hozzá hasonló lelkes kiskerttulajdonosok mi­nél több százhalombattainak átadják ismereteiket. gawaitt megtermelt áram jut, ami igen jó mutatónak számít más erőművekkel összehason­lítva. Ennek ellenére, nem lehe­tünk elégedettek a hatékony­sággal. A szakembereket ezért olyan képzésben részesítettük, amely többféle szakmai fel­adat ellátására teszi alkalmas­sá őket. — A létszámgazdálkodással kapcsolatos intézkedések tar­toznak a leghálásabb gazdasá­gi feladatok közé. Hogyan rea­gálnak a DHV-ban a változá­sokra? Ösztönzőbb bérezés — A több és nehezebb mun­kának nyilvánvalóan senki sem örül. Mégis, legalábbis mi úgy érezzük, dolgozóink meg­értik a vállalat gondjait és magukévá tieszik azokat. Bí­zunk abban, hogy a többség a nehézségek ellenére is kitart, a hőerőmű mellett A jobb szervezés, a munka- feltételek megteremtése első­sorban a vezetők kötelessége. Tőlük most azt várjuk, hogy mielőbb dolgozzák ki az új, teljesítményen alapuló jöve- delmezésd formáikat olyan munkaterületen is, mint pél­dául a karbantartás. Ha az ösztönzőbb bérezési forma eredményeként csak egyetlen százalékkal is javítani tudjuk a hatásfokot — már az is óriá­si megtakarítást eredményez a népgazdaságnak. — A teljesítménybérezés be­vezetésén kívül, milyen mód-, szerekkel kívánják növelni a hatékonyságot, javítani a mun­kafegyelmet? — Jelentősen növeljük * mozgóbér arányát: szerényebb lesz az alapbér, tehát a hónap végén az a munkás kap vasta­gabb borítékot, aki szorgalma­sabbnak hizonyult. Az elmondottak szerint a DHV, nincs könnyű helyzet­ben, energiahelyzetünkben be­következett változások érzéke­nyen érintették a vállalatot. .A megoldást azonban már 1978- ban keresni kezdték, időben megtették á szükséges lépése­ket. Kulturális programjavaslat Március 11-én, kedden 19 órakor a Hága László mun­kásszállóban Bodor József fa­faragó mutatja be munkáit, ismerteti meg az érdeklődők­kel az alapvető fogásokat. Ugyancsak ma a DKV 166- os termében délután fél há­romkor Ki szeret dolgozni címmel hallgathatnak elő­adást. Március 12-én, szerdán a j DKV 166-os termében a fes- I tészettel kapcsolatban hangzik ! el előadás. A képzőművészeti sorozat második programja 15 óra harminc perckor kez­dődik. Március 13-án, csütörtökön 16 órakor a Hága László mun­kásszállón az energiaválság­Még az idén átadják Áprilisban ünnepli 10 éves fennállását Százhalombatta. Fiatal városunkban egyre több középületet, intézményt léte­sítenek. Az idén kerül átadásra a Dél-dunántúli Gázszol­gáltató Vállalat kirendeltségének épülete is, ahol majd az ügyfeleket fogadják. gal kapcsolatosan tart elő­adást dr. Smidth László kandidátus. Még egy érdekesnek ígérke­ző programot kínál a csütörtö­ki nap: este hat órakor a vá­rosi tanács dísztermében Árkus József, a Ludas Matyi: főszerkesztője időszerű bél­és világpolitikai kérdésekkel foglalkozik. Március 17-én, hétfőn dél­után fél háromkor a DKV színháztermében a Kamerával a világ körül sorozat kereté­ben Franciaországgal ismer­kedhetnek az érdeklődők; dél­után fél háromkor. Ugyanezen a napon a Barát­ság Művelődési Ház az ás­ványgyűjtők klubjának első foglalkozását tartja az 1. szá­mú általános iskolában, este hat órakor. Jó tudni Félfogadások A Minisztertanács által ho­zott rendeleteknek megfele­lően a százhalombattai tanács is módosította félfogadási rendjét. Eszerint hétfőn 13 óra 30-tól 16 óra 30-ig, szerdán reggel 8-tól délután fél ötig kereshetik fel ügyes-bajos dolgaikkal a lakók a hivatalt. A páratlan szombatokon 8 órától déli 12-ig van félfoga­dás. Az ügyfélszolgálat 8-tól délután négy óráig, páratlan szombatokon pedig 8 órától délig áll az érdeklődők ren­delkezésére. Az oldalt írta: Valkó Béla Fotó: Koppány György TT I

Next

/
Oldalképek
Tartalom