Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-16 / 39. szám

nagykSsT A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 39. SZÄM 1980. FEBRUAR 16., SZOMBAT A figyelem középpontjában Vita az oktatásról és a nevelésről A világ eseményeit gondo­san számon tartó nagykőrö­siek ezen a héten is sokat be­szélgettek külországok gond­járól, bajáról vagy éppen ered­ményeiről. A figyelem közép­pontjában mégis egy itthoni esemény, nevezetesen a váro­si pártértekezlet áll. Ez érthe­tő is. hiszen ez a tanácskozás adott útravalót az új pártbi­zottságnak. Ezen a megbeszé­lésen fogalmazódott meg vég­legesen a város kommunistái­nak s valamennyi lakosának a véleménye az elmúlt öt év «ikeréiről és kudarcairól. Technikai haladás Mitagadás ez utóbbiak is akadtak a város történetében. Ám, hogy majdan minél ke­vesebb sikertelenségről kell­jen számot adni. a város la­kossága igyekezett jövőjét is meghatározni. Ezt foglalták írásba a pártértekezlet doku­mentumai, elsősorban a kong­resszusi irányelvekhez kap­csolódó állásfoglalás. Erről a jövőről szóltak azok is, akik a küldöttek elé állva mondták el véleményüket. Nos, a pártértekezlet esemé­nyei iránt érdeklődő nagykő­rösiek elégedetten állapíthat­ták meg azóta, hogy ezen a fórumon a város életének va­lamennyi alapvető kérdéséről szó esett. Akadt azonban egy témakör, melyet csaknem va­lamennyi hozzászóló érintett. Még azok is, akik valóiában egészen másról, példának okáért az iparfejlesztésről, ,a nőpolitikái határodat végre­hajtásáról, a városfejlesztés­ről vagy a közbiztonságról beszéltek. Ez a téma az okta­tás-nevelés helyzete volt Mi indokolta vajon, hogy az oktatás-nevelés ügye eny- nyiie központi kérdésévé vál­jék a nagykőrösi városi párt­értekezletnek ? Tulaj donkép- pen elegendő okként elfogad­hatnánk a kongresszusi irány­elvek egyetlen mondatát: ..Az oktatás jelentősége a tu­dományos. technikai haladás felgyorsulásával mindinkább növekszik, és ez társadalmi, gazdasági előrehaladásunknak is egyik legfontosabb ténye­zője.” A család és az iskola A hozzászólókat azonban he­lyi jelenségek is sarkallták ' gondolataik kimondására. Egyrészt szükségét érezték an­nak. hogy elismeréssel szólja­nak az oktatás tárgyi és sze­mélyi feltételeinek megjaví­tását szolgáló erőfeszítésekről. Másrészt el kellett mondják, hogy milyen változtatásokra lesz szükség a jövőben. Pon­tosabban, mely gondok azok. melyekkel a város közössége eddig képtelen volt megbir­kózni. Egyébként kapóra jött a nagykőrösi hozzászólóknak a szocialista brigádok országos mozgalma, mely ugyancsak a gyermekintézmények megse­gítését szolgálja. Igaz, a nagv- kőrösieket legjobban a böl- csődeépítésnéi szorítja a ci­pő, de hát a nevelés már a bölcsődében kezdődik Végül • is nemcsak erről az intézményről esett szó a vita- ban, hanem az iskolaépítésről, a szakmunkásképző intézet építéséről is. E munkálatok­nál sem utasítja vissza a vá­ros a segítséget. Nem azért, mert erre általában szükség lehet, hanem abból a tényből kiindulva, hogy városunkban ez idő szerint a legtöbb gond az oktatás és nevelés tárgyi körülményeivel van. Diákok százai tanulnak szükségtantermekben. Akad osztályterem, melyet csak két másikon keresztül lehet meg­közelíteni. Kell hát az új is­kola, ez vitathatatlan. A jobb körülmények megköny- nyítik majd a pedagógus, a diák és a szülő dolgát. Vi­szont nem oldják meg vala­mennyi gondunkat. «Melyek ezek? Az iparban dolgozó hozzászó­lók a pályaválasztás bizony­talanságaiban véltek megol­datlan nehézségeket találni. Mások a család és az is­kola viszonyában fedeztek fel tisztázatlan elemeket. Többen az iskolák közötti különbsé­gek okait kutatták. E kérdé­sek közül a lestöbb nagykő- rösit minden bizonnyal a csa­lád és az iskola kapcsolata érinti. Nem jobbak Vizsgáljuk hát meg, mit mondtak erről a küldöttek. El­sősorban azt, hogy a csalá­dok nem háríthatják át a gyermeknevelést teljes egészé­ben az iskolára. Kétségtelen, hogy a nagykőrösi életforma, a munka utáni szorgoskodás a háromezer kiskertben nem sok időt hagy a gyermeloievelős­re. Kapóra jön hát az iskolák minden erőfeszítése. Ám, mon­dották a hozzászólók, a gyer­mekek életfelfogását, jellemét akkor is alakítjuk, amikor nem neveljük őket. A szolnoki rádió műsora Február 18-tól 24-ig Hétfő. 17.00: Hírek. Két dal énekel. 13.26—18.30: Hírössze­egy előadó: A Smokey együt­tes játszóik. 17.10: A pártérte- kezletről jelentjük. 17.30: A jásszentandrási és a jászalsó- szsntgyörgyi népdalkor énekel. 17.40: Fejlődő járások: Jász­ság. 17.50: Sanzonok — Michel Sordou énekel. 13.00: Alföldi krónika. Slágeinkoktél. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Klasszi­kus kering ők. 17.15: Nők ne­gyedórája. Táncmelódiák női előadókkal. 17.40: A béremről mondom. 17.50: Vadász István népszerű operaáiriákat énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Rock percek a Skorpió együt­tes felvételeiből. 13.26—18.30: Hírösszefoglaló, Lap- és műsor- előzetes. Szerda. 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz. A Dave Brubeck együttes játszik. 17.15: Kiesd a bors, de — valutát hoz. Ti­szai népdalok. 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési maga­zinműsor. 18.00: Alföldi kró­nika. 18.15: Amanda Lear foglaló, Lap_ és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Zárójelentés zárszámadáskor. 18.00: Alföldi krómka. 18.15: Beart'parádé. 18.28—18.30: Hír­összefoglaló, lap- és műsorelői ZGt^S. Péntek, 17.00: Hímek. 17.05: Vidul a határ. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni mini- koktél. 18.26—18.30: Hírössze­foglaló. Lap és műsorelőzetes. Szombat, 9.00: Rádióvikend. 10.00: A nap hírei. Program- ajánlat. Sport. Hírösszefoglaló. 10.30: Műsorzárás. Vasárnap, 9.00: Lapszemle. 9.05: Dél-amerikai ritmusok. Sergio Mendez együttese .ját­szik. 9.15: A hírnök. Bakos Fe­renc hangjáíáka. 9.50: Köny- nyűzene szimfonikus feldolgo­zásban. A Superember című film zenéjéből játszanak a lon­doni szimfonikusok. 10.00: Dél. előtti műsorzárás. 18.00: Sport és muzsika. 18.30: Műsorzárás. Az adások mindennap a 322 méteres középhullámon hang­zanak el. Nevelő tényezővé válik hát örökös időzavarunk, s pusztán az a tény is, hogy az iskolá­ra számítunk alapvetően. Méghozzá nem éppen kedve­ző hatású tényezővé. S ne csak az időzavarra gondoljunk, hanem a Nagy­kőrösön feltűnően sok szét­esett családra, az iszákos családfőkre, s a gyors ütemű városiasodás körülményeihez még csak most igazodó fel­nőttekre. A mai nagykőrösi gyerekek, monuották a hozzászólók, nem joobak, s nem rosszabbak a régieknél. A vitában nincs helye a „bezzeg az én időm­ben” kezdetű mondatoknak. Arról van szó, hogy a mai gyerekek mások, mint a haj­daniak voltak. Különböznek, mert jobb körülmények között élnek, mert lényegesen többet tud­nak a világról, mert nem kell megalázkodniuk. A családok­ban apáról fiúra átörökített, s valamikor jól beváltnak tet­sző nevelési módszerek poz- dorjává törnek, amikor a mai valósággal találkoznak. Az eddiginél többet tenni Akad hát dolgunk a város­ban az oktatás és nevelés kö­rül. S valamennyien nagyon örülhetünk annak, hogy e ten­nivalók elvégzését éppen a pártértekezleten sürgették oly sokan. Ebből ugyanis az kö­vetkezik, hogy a városi párt- .b.izotteág, .1 valamennyi nagy­kőrösi kommunista kötelessé­gévé vált minden eddiginél többet tenni a jövő nemzedé­kéért, Ne felejtsük! Az ezredfor­duló munkásai, mérnökei és pedagógusai most iskolások ... Farkas Péter Fejlődő takarékszövetkezet A változás nem hozott előnyt Az OTP és a takarékszö­vetkezet neve már a kisgyer­mekek előtt sem ismeretlen, hiszen a családban sokat hal­lanak róla. Ma már az éle­tünk elképzelhetetlen lenne szolgáltatásaik nélkül. Meg­ismertük, megkedveltük te­vékenységüket. Segítségükkel vágyaink egyre inkább elér­hetővé válnak. Önállóan tevékenykednek A Kocsér és Vidéke Taka­rékszövetkezet tavaly novem­berben új névvel, s új köz­ponttal folytatta megszokott munkáját. Mi indokolta a változást? — kérdeztük Ta­nai Istvánt, most már az új, Nagykőrös—Kocsér Takarék- szövetkezet ügyvezető elnö­két. — Már 3 évvel ezelőtt, a részközgyűléseken vetődött fel, hogy a takarékszövetke­zet központja Nagykőrösre kerüljön és változzék meg a név is. Ugyanakkor megbíz­ták az igazgatóságot, hogy a Pénzügyminisztériumnál jár­jon el a lehetőségeket ille­tően. Az elképzelésnek nem volt akadálya. Tavaly év vé­gén a működési engedélyt megkaptuk. A változás nem hozott sem előnyt; sem pedig hátrányt a nagykőrösi és a kocséri kirendeltségeknek, hi­szen a többihez hasonlóan, továbbra is önállóan tevé­kenykednek. — A gazdálkodást termé­szetesen a központ fogja ösz- sze, s a változással ennek kö­rülményei és lehetőségei ja­vultak. Városunkban a köz­pont és a kirendeltség ugyan­abban az épületben van. A döntést indokolta még az is, hogy a nagykőrösi kirendelt­ség betétállománya az utóbbi időkben rohamosan emelke­dett, megelőzve Kocsér és a többi kirendeltségek betét- állományát. A lakosok száma és a betétállomány összege Is szükségessé tette ezt az in­tézkedést. Kötött a keret — Hány kirendeltség tar­tozik az irányításuk alá? — Hat, nevezetesen a nagy­kőrösi, a kocséri, a jászkara- jenői, az abonyi, a törteli és a nyársapáti. — Gazdálkodásuk hogyan alakult az elmúlt évben? Szép könyveket készítenek A szép könyvek kedvelői kö­zül sokan nem tudják, hogy Nagykőrösön is akadnak mes­terei az olvasnivalók felöltöz­tetésének. A Budapesti Könyv­kötő Szövetkezet nagykőrösi üzemében az utóbbi hetekben több könyv bekötésével is fog­lalkoztak. — Sajnos a tervet nem si­került teljesíteni. Miben lát­juk a tervezett eredmény el­maradását? Az árszínvonal emelkedésében, a gépkocsi­fedezeti betétek feltételeinek változásában. Növekedés he­lyett csökkent a betétállo­mány. ‘Közben az elmúlt év­ben 3 helyen. Kőcseren, Tör­teién és Nyársapáton új iro­daépületet emeltünk, illetve felújítottuk a régit. Ezek a kiadások viszont nyereségün­ket befolyásolták. — Örömmel mondhatjuk, hogy Abony kivételével már mindenütt kulturált körül­mények között várják dolgo­zóink az ügyfeleket. A jövő­ben új székház építését kezd­jük meg Abonyban is. Vég­eredményben takarékszövet­kezetünk az elmúlt esztendőt mégis néhány százezer forin­tos nyereséggel zárta. Az idén januárban a betétek elhe­lyezésénél lényeges javulás állt be, így az évet minden­képpen bizakodóan kezdhet­jük. — Milyen kölcsönökkel se­gítik a lakosságot? — Termelési, építési, áru- vásárlási, személyi, kisipari •és kiskereskedői kölcsönt adunk. Ezek közül a legkere­settebb a személyi kölcsön, melyet csak meghatározott keretig adhatunk. A többi hitelnél is kötött a keret, de lehetőségünk van átcsoporto­sításra, attól függően, hogy melyikre van nagyobb igény. Az átcsoportosítás természe­tesen településenként is vál­tó zhat. Tej pénzt fizetnek — Most igen sokan vára­koznak a kirendeltségen. Mi­lyen ügyben járnak itt? — Tejpénzt fizetünk, a ilyenkor mindig sokan van­nak. Még nem minden ki- rendeltségünkön foglalkozunk ezzel, de szeretnénk, ha va­lamennyi termelőszövetkezet igénybe venné ezt a szolgál­tatásunkat. K. K. A Népfront tevékenységéről Társadaimi munka a városért Tegnap délután a város la­kosságát rendkívül érdeklő Ülést tartott a Hazafias Nép­front városi bizottsága. A sok hasznos tapasztalattal szolgáló tanácskozáson Tarnavölgyi Sándor, a városi tanács vb tervcsoportjának vezetője tá­jékoztatta a bizottság tagjait a városfejlesztést segítő társa­dalmi munkák tavalyi eredmé­nyéről. A HNF városi bizott­sága elégedetten vette tudo­másul, hogy a munkák érték* meghaladta a 15 mjllló forin­tot. Ugyanakkor, az adatok részletes elemzése alapján • HNF városi bizottsága java­solta, hogy a jövőben a társa­dalmi munkát végzők egy-egy nagyobb feladat megoldására összpontosítsák erejüket. A továbbiakban a HNF vá­rosi bizottsága idei munkater­vét határozta meg. SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Birkózó IBV városunkban Ebben az évben Magyaror- j tetétlen SE ifi—Nk. Kinizsi szág a házigazdája a nemzet- (ifi ÓIK, 14.30: Karatetétien SE közi ifjúsági barátság verseny- i —Nk. Kinizsi MNK-mérkőzés. Köiívélyesi Zoltánná és Kovács Sándomé a cérnái űzőgéppel műszakonként mintegy ezer könyvet állít össze. Kovács Jázsefné, az aranyozó gépen a sorkatonáit szakisme­retét gyarapító kézikönyv kötéstábláját feliratozza. Varga Irén felvételei nek. A szocialista országok fiatal sportolóinak nagy jelen­tőségű vetélkedőjét augusztus 21. és.27. között városunkban, a Toldi-sportcsarnokban ren­dezik. A Magyar Birkózó Szö­vetség vezetői már jártak a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában, s megin­dult a szervezés. A terv sze­rint Buda István államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke nyitja meg a nagyszabású viadalt, s a KISZ Központi Művészegyüt­tese is szerepel Nagykőrösön ez idő alatt. Járási tömegsporíversenyen A „Ki a legerősebb, ki a legügyesebb?”, a fiatalok egyik tömegspörtviadalára Cegléden került sor. A járás állami gaz­dasági, termelőszövetkezeti, er­dőgazdasági és áfészes fiataljai vetélkedtek, csaknem 200-an, 18 üzem képviseletében a 9 1 számból álló versenyen. Az összetett pontversenyben a Nagykőrösi Mészáros János Tsz (Bukta Mihály, Zatykó Gé­za, Szabó Károly, Csikány Ká­roly, Török Tibor, Matuska I,ászióné, Drabant Edit, Bukta Mihályné) csapata a második helyen végzett. Szombati sportműsor Kosárlabda. Kecskemét: a városi úttörő- és mini bajnokság téli, 5. for­dulója. Vasárnapi műsor Birkózás Jászbt-é.ny: területi kötött­fogású egyéni bajnokság. Bu­dapest: országos úttörő B-kor- csoportos kötöttfogású verseny. Kézilabda Toldi-sportcsarnok, 13 óra 30 perc: Nagykőrösi Toldi DSK— Ceglédi VSE, 14.10: Ceglédi Egészségügyi DSK—Kecskemé­ti Egészségügyi DSK, 14.50: Ceglédi VSE—Nk. Gimnázi­um, 15.40: Lajosmizsei KSE— Ceglédi Egészségügyi DSK, 16.30: Nk. Toldi DSK—Herná­di Tsz SK, női Toldi terem- kupa-mérkőzés. Labdarúgás Kóröstetétlen, IS óra: Kara­Sakk Érd: É. VSE—Nk. TRAKIS, megyei I. osztályú csapatbaj­noki mérkőzés. Sportlövészet Szentendre: az ifjúsági és serdülő Dunakanyar Kupavia­dal 1. fordulója. Természetjárás Dobogókő és környéke: me- i gyei diáktúra. Torna Toldi-sportcsarnok, 10.30: megyei középiskolás női C- kategóriás egyéni bajnokság és a C-kategóriós csapatbajnok­ság 3. fordulója. S. Z. Moziműsor Mentsd meg Zapatát. Színes, szinkronizált NDK ifjúsági film. Előadás kezdete: 4 óra. Asszony, férj nélkül. Színes, szinkronizált amerikai film. (14 éven aluliaknak nem aján­lott!) Előadás kezdete: 6 és 8 óra. Áramszünet A DÉMASZ Nagykőrösi Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy február 18- tól 22_ig, naponta reggel 7 órától délután 4 óráig a Kö. risfa utcában, a Kárpát ut­cában a 9. számtól a 3. szá­mig, a Jázmin utcában a Lengyel utcától a Kárpát ut­cáig áramszünetet tart. Ugyancsak áramszünet lesz február 19-től 22-ig a Tabán, a Pásztor, a Mészáros János és a Földvári utcákban, va­lamint február 25-én az Er­kel Ferenc utcában. Ezúton mondok köszönetét mind­azoknak. akik lérjem, Pálfalvi János temetésén megjelentek, részvétet nyilvánítottak, özv. Pál­falvi Jánnsné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom