Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-06 / 4. szám
I A sok kevesebb, mint egy Nők — férfiközelbcn Ha férfitársaságban róluk esik szó, cinkos oldalbabökések közben felcsillannak a szemek. Jönnek a történetek, jóízűen, zaftosán. Hogy igazak-e? Lényegtelen. Jó a téma. Ha asszonyok beszélgetnek, valamelyikük bennük látja félresiklott családi életének okát. Jönnek a történetek, gyűlölködve, zaftosán. Hogy igazak-e? Lényegtelen. Jó a téma. Nők — állandóan férfiközeiben. Pincémők, ápolónők, fodrásznők, idegenvezetők, manökenek, kereskedők. Többnyire valamiféle szolgáltatásban dolgozók, mindennapi munkájuk természete okán kerülve kapcsolatba több férfival, mint a szövőnők, tisztviselők, gépírónők, gyári, mezőgazdasági munkások. A társasági történetek a szolgáltatásokról szólnak. No ryeg a hivatalosokról. Az egyebekről. Igazak-e a sztorik? Itt és most? Vagy nemzedékek összegyűlt tapasztalatainak előítélete? Lehet-e sommásan általánosítani? Vagy részből következtetünk az egészre? Virág folyadékot srfT az Ínlek élés- tűbe. aztán beleveri a tűt a bácsi farába. — Fájt? — Magától, kis Virág? — a bácsi szerelmesen ingatja fejét. Menne ki a kórteremből, mikor egy menyétarcű öregember az ajtónál megállítja. — Volna egy kérésünk Virág nővér — mondja a menyétarcű. — Tessék? — Állna egy kicsit az ablak elé — nyögi ki a bácsi. — Az egész terem — nemcsak én... csak egy-két percre. — Nem értem — néz rajtuk végig Virág. — Csak látni szeretnénk — rimán- kodlk egy másik öreg férfi. — Csak látni. — Ha ez Jó maguknak — von vállat nevetve Virág, odasétál az ablak elé. A reggeli napfény átvilágítja a lány fehér ruháját, mint egy röntgensugár. (Bacsó Péter: Áramütés) Alig cl, de szerelmes ■— Van ilyen? — Hasonuló. — Például? — „Nővérke, üljön Ide mellém, simogassa meg a homlokom, olyan, jól esik.” — £s? — Betegek, érzékenyek. Apróságok Is segítik a gyógyulásukat (Szemerédi Éva, kerepes tárcsái kórház, sebészeti osztály. Magas, izmos. Huszonkét éves, de erősen, festett szeme és főleg: határozottsága, idősebbnek mutatja. Négy éve ápolónő. Képzőművész ambíciód voltak, ezekről mondott le Véletlenül került a pályára, az egészségügyi szakközépiskolába. A kórház nővérszállásán, vagy Pesten, nagynénje családjánál lakik. Sokat sportol: kerékpár, judo, karate.) — Kell az erő a tizenkét órás műszakhoz. Operáltakat emelni, ellátni, gyógyszert hozni, injekciót adni, etetni, ápolni, segíteni, gyógyítaná. — Kik a jobb betegek? A férfiak vagy a nők? — A férfiak. Kevésbé nyűgösek, jobban bírják a kórházat, fegyelmezettebbek. Ha mondjuk egyszerre műtérnek ugyanazzal egy nőt meg egy férfit, az asszony lassabban gyógyul. És ha hallaná, midyen ronda, pletykás sízája hat összezárt nőnek ... — Es az összezárt férfiaknak? — Előttem soha nem beszélnek Így. — Hát maguk közt? — Biztos, hogy téma a nő. — Az ápolónő is? — Igen. — Mind? — Nézze, nekem miniden férfi — A beteg. Nem több, nem is kevesebb. Van, amelyiket jóképűnek látom, de nem közülük választok társat. Persze akad, aki igen. — Gyakran? — Tudok néhány nővér — egykori beteg házasságról. — Nem erre gondoltam. — A nővérszálláson igen szigorú a házirend. Túlontúl. Bár így is beszöknek srácok, vagy inkább be- szöktetik őket. Hogy köztük ki volt beteg, valamikori ápolt? Ki tudja? — Es a kórtermekben? — Még kezdő koromban éjszakáztam. Fiatal férfi, sérvvel frissen operált, nyomta a szöveget. Utánam vánszorgott a nővérszobába is, úgy kellett visiszavinnünk. Alig élt, de már szerelmes volt. — Sokan próbálkoznak? — Igen. — Miért? — Ezen még nem is gondolkoztam. A beteg pszichés szeretetigánye... elíhagyatottság érzése... a más környezet ... — ... a konvenciók.. í — ... igen, azok is. Többen egyenesen megdöbbennek a visszautasítástól. Mást hallottak... Lány kalappal Borsos Miklós szobra — Vagy máshoz szoktak? — Lehet. De higyje el, mi elsősorban és imndanekíelett gyógyítani akarunk. Legalábbis többségünk. A KRÓNIKÁS TÖRTÉNETE: A s.-i szanatórium laborjában négy nővér veszi le a vért. Az ablak melletti magas, sudár, fekete. gyönyörű lányhoz kerülök. Amikor a negyedik döfésre sem talál vénát, bocsánatot kér. — Nem tesz semmit — nyögöm össze szorított fogakkal —, örülök, hogy tovább lehetek maga mellett. — Fräulein! — kiáltott aztán. A ptneérnő odajött. — Mit kíván, uram? — Magát. — Még tréfából sem mondhat Ilyet nekem. — Nem tréfából mondom. — Akkor sem szabad ilyet mondania. — Nincs Időm vitatkozni — mondta Mr. Wheeler. — Negyven perc múlva itt a vonat. Száz frankot kap, ha feljön velem szobára. — Nem szabad ilyet mondania, uram. Szólok a hordárnak, hogy beszéljen önnel. — Nekem nem kell hordár — mondta Mr. Wheeler. — Rendőr sem kell és cigarettaárus fiú sem. Nekem maga kell. — Ha ilyeneket beszél, el keli hagynia a termet. Nem maradhat itt, ha ilyeneket beszél. — Miért nem megy el inkább maga? Ha itt hagy, nem mondhatok magának semmit. A pincémő elment. Mr. Wheeler figyelte, vajon szól-e a hordárnak. Nem szólt. (Ernest Hemingway: Hódolat Svájcnak) Egy lány Siófokon — így megy? — Azárt f inomabban. — Hogyan? — Ül a vendég a bárpultnál és beszélni kezd. Beszélgetni. — Téma? — Mindenféle. Aztán, megkérdi, iszom-e valamit. — És? — Nagyobb a fogyasztás, ha egy poharat magamnak is töltök. — Mit? — Campairi-juioet. De nem szeretek inni. (Tóth Éva, Dobogókő, Hotel Nimród. Bájos, csinos, fiatal. Kőiméről kicsit lepattogott a lakk. Tavaly végzett a soproni szakközépiskolában. Eladó akart lenni, de ha már így alakult, akkor sem sokáig marad a vendéglátóiparban. Hamar szeretne férjhez menni, hogy fiatal mama lehessen. Eddig a Balatonnál és itt, a Nimródban dolgozott. A szállodában, személyzeti szobában lakik, ritkán utazik haza, Rábacsamak- ra) — Szállása, kosztja van, mennyit keres? — Soha nem gondoltam, hogy ennyit lehet — Diplomatikus válasz. — Ha felszolgáló vagyok, rengeteg munkával keresek ugyanannyit mint jóval könnyebben a drinkbárban. — Ki a jó vendég? — Itt voltak a múltkor hárman, végigitták a felső sort — A mit? — Ott vannak a külföldi italok, a bár felső polcán. — Mire költi a pénzét? — összegyűjtjük a szabadnapokat, azután be Pestre, vásárolni. Ruhákat, cipőket, cuccokat Sokat De mart alig járok valahova, van holmim, amit csak egyszer vettem fel. — Kivel jár szórakozni? — Kollégáikkal. — Vendéggel nem? — Nem. — Lehetne? — Persze. — Nem arra gondolok, szabad-e, hanem hívják-e. — így értem én is. — Sokan hívják? — A vendégek többsége. De főleg az idősebbek. — Az mit jelent? — ötven fölött — Ha korban magához illő, hogy századelejien fogalmazzak: komoly szándékú férfi jelentkezne? — Előbb-utóbb biztos azt mondaná, gondolná, hogyha, mint vendéggel ismerkedtem meg, biztosan máNagymarosi lány S. J. Sanidze festménye sokkal is... Nem, ezt nem akarom. Nekem a vendég tabu. — A kolléganőinek is? — Bár nem ismerek még túl sokat közülük, de úgy látom, nekik is. — Akkor hát miért? Miért a konyak mellé nőt is rendelő vendégek sokasága? — Hát.., azért volt egy pdneérlány Siófokon... A KRÓNIKÁS TÖRTÉNETE: A fővárosi sörözőben dimdlis, pruszlíKos, mélyen ae Kottáit, rovM- szoknyas lányoK és fekete Kötényes f iúic hozzák a korsónat. Ívelem egy legény, ügy három es fel decinyit fél liter helyett. Margók. Korso a fiúval el, korsó egy lannyal vissza. A hab leülepszik, a mennyiség uyyanaKkora. — Egészségeire, mami — Mosoly. — Köszönöm. ★ — Kérem a kővetkezőt... — AJiogy mindig? — mosolyog Kamiik;! a aai'Skekue telepedő Jacekxe. — Búvárt — Douniou. — Mnyen sűrű a baja!... — A magáé meg gyönyörű ... mint az egyiptomi gyapot... élvezet volna fesiuni... Kanulka vihogott, simogatta Jacek arcút, talán kicsit túl erősen, de hiszen mar két éve ismerjük egymást, csakhogy eddig még nem menünk . .. és gyorsan megcsoKOlia a könyökét. — ilyesmit itt nem szabad csinálni — haragudott Kamilka boldogan. — De ha másnol sohasem találkozom veled. Kamilka kirántotta a kendőt Jacek álla alól, és a szájára szorította. * — Kamila I... — mondta a főnök a tükör be. — Az ötös fizet! — kiáltotta Kamilka, lehajolt, és keresgélni kezdett a fiókban. — Gyere ide este tízkor... — suttogta. — De az utolsó vonatom fél tízkor indul — suttogta vissza Jacek — a következő meg már csak reggel... Kamii ka lehajtott nyakszirtje gyorsan vörösödött. . . .csak fél hatkor reggel... — hazudott tovább Jacek, és közben grimaszokat vágott a főnök úrra a tükörben — ... ezért sem jutok el sehova ... — Gyere ide este tízkor — suttogta Kamilka.) (Vladimir Párái: Katapult) Eleganciához luxusnő — Akikkel beszéltem, mind hozzájárult nevének megírásához. Maga nem. — Mert én mindent elmondok. — A többiek is őszintének tűntek. — A kisfiamnak is kára lenne belőle. (Nevezzük Kis Pétemének. Huszonnyolc éves, Pestről jár ka naponta Sz. egyik fodrászüzletébe. Extrahos-aú, amerikai cigarettát szív. Szülei ellenkeztek, de jeles érettségi után előbb női-, majd férfifodrásznak tanult. Budapest divatos, belvárosi boltjában dolgozott.) — Mi az a minden, amit mondhatna? — Szigorúan neveltek. Direkt azért mentem fodrásznak, hogy nyüzsgés, társaság legyen körülöttem végre. Sikerült, sok embert megismernem. t— A kuncsaftokat? — Igen. Az úgynevezett fiatal menőket. A legdivatosabb cipőhöz, szerel évhez hetente kétszer is új frizura. Férfiakról van óm szó, nem hiúnak tartott nőkről. Sok pénzük volL — Miből? — Volt köztük papa-gyereke, benzinkutas, sportoló, maszek zöldséges, ügyeskedő, csencselő. Mindnek kocsija. Az eleganciához megfelelő nő is dukál. — Ez volt maga? — Míg férjhez mentem. — A férje tudta, hogy élt? — Ö is vendég volt. Taxis. — Nem volt féltékeny? — Visszamenőleg nem. De kivett az üzletből, otthon maradtam, szültem , azután ed váltunk... — Miért? <— Mert neki voltak más fodrász- üzletei is, hogy finom legyek. — Mi kára lehetne a kisfiának? — A válóperi tárgyaláson elmondtam: igenis, társaságra vágytam és találtam az üzletben. Azután rájöttem, a sok kevesebb, minit az egy. Válogattam. Végül a férjemét választottam. Szerettem. A gyereket nekem ítélték, de most vd&szaperli. — Indok? — Szerinte ismét szabadosén élék, ez károsan befolyásolja a gyerek fejlődését. — És? — Huszonnyolc éves vagyok, egészséges vagyok, nő vagyok. Van valakim, két éve, kamionos. Sz.-en, ahová direkt azért mentem, ne keveredjek vissza a régi pesti gárdába, mindenki becsül, szeret. Még magával is azért nem ott találkoztam, ne vegyenek a szájukra. A KRÓNIKÁS TÖRTÉNETE: Törzsfodrászom szabadságon, leszaladok a sarokra. Az üzletben csak nők dolgoznak. Fiatal kislány negyedóra alatt iszonyúan elszabja a hajamat. A főnök — harminc év körüli, csendes mosolyú asszony — odajön, átvesz, újabb negyedóra, a körülményekhez képest egész jó az eredmény. — Elnézést, most végzett a gyerek, kezdő még. Azokkal dolgozunk, akik vannak. Természetesen ön nem fizet semmit. Az elején kérdeztünk. Néhányat a sokból. Néhányan talán választ is kaptunk. Ha nem is tételeseket és nem is mindenre. ANDAJ GYÖRGY 1 < I
