Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-13 / 10. szám
'kJŰtSíiV 1980. JANUÁR 13., VASÁRNAP Leonyid Brezsnyevnyilatkozata a Pravdának (Folytatás az 1. oldalról) Ma a béke és az enyhülés ellenségei azzal próbálkoznak, hogy az afganisztáni eseményekkel folytassanak spekulációt. Valóságos hazugsághegyeket emelnek ezek körül az események körül, arcátlan szovjetellenes kampányt kezdtek el. Mi történt a valóságban Afganisztánban? 1978. áprilisában az országban forradalom ment végbe. Az afgán nép saját kezébe vette somsának intézését, a függetlenség és a szabadság útjára lépett. Ahogyan ez mindig is történt, a történelem során, a múlt erői felsorakoztak a forradalom ellen. Az afgán nép magától értetődően maga is megbirkózott volna velük, azonban a forradalom első napjaitól kezdve szembe találta magát a külső agresz- szióval, a belügyeibe történő durva külső beavatkozással. Az imperializmus, csatlósaival együtt, a gyakorlatban hadüzenet nélküli háborúba kezdett a forradalmi Afganisztán ellen. Afganisztán állhatatosan követelte, hogy szüntessék meg az agressziót, hagyják, hogy nyugodtan építhesse az új életet. A külső agresszióval szembeszállva az afgán vezetés még Taraki elnök idején, majd később is több ízben fordult segítségért a Szovjetunióhoz. Mi a magunk részéről figyelmeztettük mindazokat, akiket ez illetett, hogy ha Afganisztánban az agresszió nem szűnik meg, nem hagyjuk cserben az afgán népet. Nálunk pedig mint ismeretes, a szavak és tettek között nincs eltérés. Az agresszorok Afganisztán elleni tevékenységét Amin is elősegítette: a hatalmat megragadva kegyetlen elnyomást indított az afgán nép széles rétegei, a párt- és a katonai káderek, az értelmiség és a muzulmán papság képviselői ellen, vagyis azok ellen a rétegek ellen, amelyekre az áprilisi forradalom támaszkodott. A nép a Babrak Karmai által vezetett Népi Demokratikus Párt vezetésével felkelt az Amin-féle zsarnokság ellen, végzett azzal. Ma Washingtonban és egyes más fővárosokban megsiratják Amint. Ez különösen ékesszólóan mutatja meg képmutatásukát. Vajon hol voltak ezek a siratok, amikor Amin a tömeges megtorlásokat végrehajtotta, amikor erőszakkal eltávolította, törvénytelenül fizikailag megsemmisítette Tarakit, az új afgán állam megteremtőjét? A folyamatos fegyveres beavatkozás, a reakciós külső erők messzire menő összeesküvése azt a reális fenyegetést támasztotta Afganisztánnal szemben, hogy elveszíti függetlenségét, imperialista katonai felvonulási területté változtatják országunk déli határát. Más szavakkal: elérkezett az a pillanat, amikor már hallgatnunk kellett a baráti Afganisztán kormányának kérésére. Ha másként tettünk volna, lehetővé tettük volna az agresszív erőknek, hogy megismételjék mindazt, amit például Chilében tettek, ahol vérbe fojtották a nép szabadságát. Ha nem így jártunk volna el, az azt jelentette volna, hogy közömbösen nézzük, hogyan jön létre déli határunkon a szovjet állam biztonsága ellen irányuló veszélyes fenyegetés tűzfészke. nyugati sajtó beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok hadügyminisztere pekingi tárgyalásai során megállapodott a kínai vezetőkkel az ilyen tevékenység egybehangolásáról. Az afganisztáni események nem jelenítik a valódi okot arra, hogy jelenleg a nemzetközi helyzet bonyolulttá vált. Ha nem lenne Afganisztán, akkor az Egyesült Államok, a NATO meghatározott körei minden bizonnyal találtak volna más ürügyet a világhelyzet kiélezésére. Az amerikai kormány minden olyan lépése, amelyet az afganisztáni eseményekkel kapcsolatban tett: a SALT—II. szerződés befagyasztása, számos árucikk, köztük néhány, megkötött szerződés alapján a Szovjetunió számára gabona szállításának megtiltása, a kétoldalú kapcsolatok számos kérdéséről a Szovjetunióval folytatott tárgyalások beszüntetése és a többi, arról tanúskodik, hogy Washington ismét, éppúgy, mint évtizedekkel ezelőtt, a „hidegháború” nyelvén akar beszélni velünk. Carter kormányzata ezzel azt bizonyítja, hogy nem tartja tiszteletben a fontos államközi dokumentumokat, megsérti a tudomány, a kultúra, az emberi kapcsolatok terén létrejött kapcsolatokat. Mi, természetesen, megvagyunk az Egyesült Államokkal kialakított ilyen vagy olyan kapcsolatok nélkül is — és általában sohasem erőszakoltuk azokat, mert úgy véljük, hogy az ilyen kapcsolatok kölcsönösen előnyösek és megfelelnek országaink népei kölcsönös éri dekeinek, mindenekelőtt abban, az értelemben, hogy a békét erősíti. Az azonban már elvi jelentőségű kérdés, hogy jogában áll-e Washingtonnak önkényesen azt a „jogot” követelni magának, hogy „megjutalmazzon” vagy „megbüntessen független és szuverén államokat”. Az Egyesült Államok kormánya ezzel a tevékenységével gyakorlatilag csapást mér az államközi kapcsolatok nemzetközi jogilag szabályozott rendszerének egészére. Kudarcra ítélt kísérletek Afganisztán segítségkérése Afganisztán, amikor hozzánk fordult, az 1978. decemberében megkötött afgán— szovjet barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződés pontos meghatározásaira támaszkodott, arra a jogára, amely az ENSZ alapokmányának értelmében minden államot megillet, az egyéni vagy kollektív önvédelem jogára, arra a jogra, amellyel más államok nem egyszer éltek. Számunkra nem volt köny- nyű az a határozat, hogy szovjet katonai kontingenst küldjünk Afganisztánba. A párt központi bizottsága és a szovjet kormány azonban felelőssége teljes tudatában cselekedett, figyelembe vette a helyzet valamennyi összetevőjét. A szovjet erőket teljes egészükben kivonják Afganisztánból, amikor megszűnnek azok az okok, amelyek az afgán kormányt arra késztették, hogy odavezénylésüket kérje. Az imperialista és a pekingi propaganda tudatosan és arcátlanul elferdíti a Szovjetunió szerepét az afgán eseményekben. Magától értetődő, hogy nem volt és nincs semmiféle szovjet „intenvenció”' vagy „agresszió”, Másról van szó: segítséget nyújtunk az új Afganisztánnak kormánya kérésére ahhoz, hogy megvédje nemzeti függetlenségét, szabadságát, s az ország becsületét a kívülről jövő fegyveres agresz- szív tevékenységgel szemben. Továbbmenően, az Egyesült Államok éá más országok nemzeti érdekeit, biztonságát egyáltalán nem érintik az afganisztáni események. Abszurd minden olyan kísérlet, amely más módon akarja feltüntetni az eseményeket. Az ilyen próbálkozások rossz szándékúak, céljuk az, hogy megkönnyítsék az imperialista tervek megvalósítását. Teljes mértékben hazugok azok az állítások is, amelyek szerint a Szovjetuniónak valamiféle terjeszkedési tervei lennének Pakisztánnal, Iránnal vagy a térség más országaival szemben. Nem vágyunk mások földjére, nem kell nekünk mások gazdagsága, az olaj szaga a gyarmatosítókat vonzza. Kik az igazi beavatkozók? Egyszerűen farizeus maga- artás minden olyan kísérlet, imikor azok kiabálnak a szovjet fenyegetésről”, azok épnek fel a nemzeti erkölcs ’édelmezőjének szerepében, kiknek bűnlistáján ott van a fietnam elleni „szennyes há- lorú”, akik az ujjúkat sem nozdították, amikor a kínai gresszorok fegyveresen betérek a szocialista Vietnamba, .kik évtizedek óta katonai tá- naszpontokat tartanak fenn tuba földjén az ország népe s kormánya akarata ellenére; kik a forradalmi iráni népié! szemben kardrsörtető ki- elen‘áseket tesznek, blokád- lal fenyegetőznek, nyílt ka- onai nyomást gyakorolnak rá, kik Irán partjaihoz nukleá- is fegyverekkel felszerelt halitengerészeti armadát, köztük z Egyesült Államok repülő- ién-anyahajáinak nagy részét :ü1dik. És amit még utolsónak el :ell mondani ezzel kapcsolatiam Valóban van beavatkozás ^frr-,r)ic-»<án belüíveibe, és •rre még az olyan magas és iszteletreméltó intézményt is felhasználják, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete. Vajon mi más volt az úgynevezett „afgán kérdés” megvitatása az ENSZ-ben, Afganisztán kormányának tiltakozása ellenére, mint az afgán állam szuverén jogainak durva megsértése? Hiszen az afgán kormány és felelős, ENSZ-képviselője mindenki számára hallhatóan jelentette ki: hagyjanak minket békén, a szovjet katonai egységeket a mi kérésünkre, s a szovjet—afgán szerződésnek, valamint az ENSZ alapokmánya 51. cikkelyének megfelelően küldték. A kampányt emellett arra is felhasználják, hogy elleplezzék. miként fokozzák azoknak az elemeknek a segítését, akik behatolnak Afganisztánba, agresszív akciókat folytatnak a törvényes hatalom ellen. A Fehér Ház nemrég nyíltan kijelentette, hogy növeli az ilyen elemek ellátását hadfelszerelési eszközökkel, és mindennel, amire ellenséges tevékenységükhöz szükség van. A A Carter-kormányzat ilyen lépéseinek következtében a világon joggal mindinkább az a kép alakul ki az Egyesült Államokról, hogy a nemzetközi kapcsolatok terén nem megbízható partner, olyan állam, amelynek vezetése kész bármely pillanatban megsérteni nemzetközi kötelezettségeit, egy tollvonással semmissé tenni az általa aláírt szerződéseket és megállapodásokat. Kell-e külön is magyarázni, hogy ez milyen veszélyes, destabilizáló hatást gyakorol a nemzetközi helyzet egészére — annál is inkább, mivel egy olyan nagy, befolyásos hatalom vezetése viselkedik íay, amelytől a népek joggal várnak átgondolt és felelősségteljes politikát. Magától értetődő, hogy az Egyesült Államok kormányzatának ez a magatartása korántsem okoz nekünk olyan kárt, amilyenre kezdeményezői nyilván számítottak. Azok a cinikus kijelentések, hogy az Amerikai Egyesült Államok gabonaeladásainak elmaradása következtében a Szovjetunióban „megromlik” az élelmiszerhelyzet, a gazdasági potenciálunkról kialakított ostoba elképzelésekre alapozódnak. A szovjet népnek megvan a kellő lehetősége arra, hogy nyugodtan éljen és dolgozzék, végrehajtsa terveit, növelje jólétét. Egyetlen kilogrammal sem csökkennek például a szovjet emberek kenyér- és sütőipari termékekkel történő ellátására vonatkozó tervek. Az amerikai kormányzat ilyen tevékenységét nem tekinthetjük másnak, mint rosz- szul sikerült kísérletnek arra, hogy az afganisztáni eseményeket a katonai veszély csökkentésére, a béke megszilárdítására, a fegyverkezési verseny korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítések meggátolására használja fel — más szóval mindannak meggátolására, ami az egész emberiség érdeke. Az Egyesült Államok által foganatosított egyoldalú intézkedések alapos politikai számítási hibával egyenértékűek. Bumeránghoz hasonlóan, ha nem ma, akkor holnap, azokra ütnek vissza, akik elhajították. Ha ezekkel a politikánk ellen irányuló támadásokkal szilárdságunkat akarják kipróbálni, akkor ez azt jelenti, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják a történelmi tapasztalatokat. Amikor 1917-ben megszületett a világ első szocialista állama, népünk senkitől sem kért eh hez engedélyt. Ma is maga dönti el, hogy milyen törvényeknek megfelelően éljen. Az imperializmus már a szovjet hatalom létrejöttének hajnalán megpróbálkozott ezzel, és mindenki tudja, mivel végződött a kísérlet. A fasiszta agresszorok az emberiség legvéresebb há borújában akartak bennünket szétzúzni, de vereséget szenvedtek. Próbának vetettek alá bennünket a „hidegháború” éveiben is, .amikor a világot a pusztulás szélére taszították, az egyik nemzetközi válságot a másikkal váltották fel. De akkor sem tudott bennünket senki sem megingatni. Hasznos lesz, ha minderre ma is visszaemlékeznek. KÉRDÉS: — Milyenek az ön véleménye szerirj; az európai helyzet fejlődésének távlatai? VÁLASZ: — Az európai helyzet ma sokkal jobb. mint például a hetvenes évek elején volt. Washington felelőtlen lépésének következményei azonban itt is megmutatkoznak. Az Egyesült Államok nem elégszik meg azzal, hogy jószerével mindent megtesz a szovjet—amerikai viszony meg- mérgezésére. Meg akarja rontani a nyugat-európai országok és a Szovjetunió kapcsolatait is, azokat a kapcsolatokat, amelyekben, mint ismeretes, az elmúlt évtizedben nem kevés pozitívumot értek el. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy aláássa a helsinki záróokmány szellemét és tartalmát, azét az okmányét, amely elismerten mérföldkövet jelent földrészünkön a biztonság megszilárdításában és a békés együttműködés fejlődésében. Végül Washington a nemzetközi helyzet kiélezésére irányuló lépéseivel arra törekszik. hogy maga alá gyűrje az európai országokat, mindenekelőtt saját szövetségeseit Továbbra is a * béke és a népek közötti barátság politikáját folytatjuk. Washington jelenlegi szélsőséges politikájával szemben a mi álláspontunk az, hogy folytassuk azokat a sokirányú tárgyalásokat, amelyeket az elmúlt években a fegyverkezési verseny korlátozásának céljából kezdtünk meg. Ez természetesen az európai katonai szembenállás csökkentésének problémájára is vonatkozik. Megismétlem: mi a tárgyalások mellett vagyunk, de becsületes, egyenjogú tárgyalásokat akarunk, amelyeken figyelembe veszik az egyenlő biztonság elvét. Pontosan ilyen tárgyalások megkezdését javasoltuk nemrég a közepes hatótávolságú nukleáris eszközökről. Senki sem várhatja el, hogy a Szovjetunió elfogadja a NATO feltételeit, amelyek arra alapozódnak, hogy a tárgyalásokat az erő helyzetéből folytassák. A NATO-országok jelenlegi álláspontja lehetetlenné teszi a tárgyalásokat erről a problémáról. Derűlátóan tekintünk a jövőbe, s ez a derűlátás megalapozott. Tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzetközi helyzetnek az amerikai imperializmus által szándékosan létrehozott éleződése azt juttatja kifejezésre, hogy nincs ínyére a szocializmus pozícióinak megszilárdulása, a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülése, az enyhülésért és a békéért küzdő erők megerősödése. Tudjuk,- hogy a népek akarata minden akadály ellenére utat tör a világban annak a pozitív irányzatnak, amelyet az „enyhülés” szó foglal össze tömören. Ennek a politikának a gyökerei mélyre nyúlnak, ezt a politikát is nagy erők támogatják, és minden esélye megvan arra, hogy vezető tendencia maradjon, az államközi kapcsolatokban. Népünk, országunk szilárd léptekkel halad a kommunista építés útján, teljesíti a tizedik ötéves tervnek a párt által megjelölt feladatait. A szovjet emberek, külföldi barátaink bizonyosak lehetnek abban, hogy a lenini külpolitikai irányvonal megváltoztathatatlan. Ezt az irányvonalat az SZKP kongresszusai határozták meg, s ez testesül meg egész külpolitikai tevékenységünkben. Ez az irányvonal összekapcsolja a következetes béketörekvéseket az agresszió határozott visszaverésével. Ez az irányvonal az elmúlt évtizedekben igazolta önmagát, ehhez tartjuk magunkat a jövőben is. Erről az irányvonalról senki sem téríthet le bennünket Az interjút a szovjet rádiór ban és televízióban szombaton több ízben felolvasták. Helsinki szelleméért Az európai országok érdekei azonban elválaszthatatlanul az enyhüléshez kapcsolódnak. Az európaiak már saját tapasztalatuk alapján ismerkedtek meg az enyhülés gyümölcseivel. Olyan földrész lakói, amelyet nem egyszer sújtott pusztító háború és meggyőződésünk, hogy nem akarnak a kalandok útjára lépni csak azért, mert így akarnák ezt tengerentúli politikusok. Nem lehet elhinni, hogy Európában akadjon olyan kormány, amely kész lenne az enyhülés gyümölcseit azok lába elé vetni, akik készek széttaposá- sukra. Európában sok konstruktív lépést lehet tenni a közeli jövőben a béke érdekében. így például a küszöbönálló madridi találkozó kapcsán és a Varsói Szerződés államainak a katonai enyhülés s a leszerelés kérdéseivel foglalkozó konferencia összehívására vonatkozó javaslatával kapcsolatban. Mi annak vagyunk határozott hívei, hogy szilárdítsuk meg, sokszorozzuk meg mindazt a pozitívumot, amelyet az európai földrészen a kis és nagy államok kollektív erőfeszítéseivel az évek során létrehoztak. Befefeződott a moszkvai megbeszélés Mazvbais hazaérkezett Szombaton elutazott Moszkvából a Francia Kommunista Párt küldöttsége, amely Georges Marchais főtitkár vezetésével az SZKP Központi Bizottságának meghívására tett látogatást a Szovjetunióban. A küldöttség megbeszéléseket folytatott az SZKP Leonyid Brezsnyev által vezetett delegációjával a két párt kapcsolatairól, együttműködéséről, a legfontosabb nemzetközi kérdésekről, a nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről. A megbeszélések eredményeként kiadott közös közler meny összegezi az SZKP és az FKP nézeteit ezekről a kérdésekről. A francia kommunisták küldöttsége meglátogatta a Volgodonszk városában levő Atomimas-gépgyárat és felkereste a szovjet űrhajósok központját, a Moszkva közelér ben levő Csillagvárost is. Georges Marchais szombar ton délelőtt visszaérkezett Párizsba. A repülőtéren a főtitr kár fogadására megjelent személyek között ott volt Sztye- pan Cservonyenko, a Szovjetunió párizsi nagykövete is, Kabul: Közkegyelmi rendelet Nemzeti gyászt rendelt el vasárnapra — mohamedán hétköznapra — az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsa. A gyásznap meghirdetésével azokra a hazafiakra és egyszerű emberekre emlékeznek, akik az eltelt hónapokban törvénytelenségek áldozatai lettek. A forradalmi tanács időközben újabb közkegyelmi rendeletet tett közzé. Ennek jóvoltából Kabulban és vidékén további ezrek hagyhatták el börtöncelláikat. A most szabadon bocsátott politikai foglyok között a királyi rendszer néhány tisztségviselője is szerepel. A tömeges letartóztatások és kivégzések végrehajtója az afganisztáni titkosszolgálat, a „KAM” volt. Legújabb rendeletével az ország forradalmi tanácsa feloszlatta a hírhedt testületet, amelyet — mint a lapok megírják — Hafizullah Amin alakított ki az elhárítás korábbi szervéből, az „AKSA” nevű szervezetből. Szombaton bejelentették: a „KAM” felszámolásának oka az volt, hogy Hafizullah Amin népellenes kormányzási módszerei következtében a testületet törvénytelenül használták fel törvénytelen célokra. * Halálos ítéletek Az iráni Tabrizban szombaton kivégezték Sariat-Madari ajatollah vallási vezető 11 hívét — közölte az a bíróság, amely a halálos ítéleteket hozta. A 11 személy a Sariat- Madari ajatollah támogatását élvező mohamedán Népi Iszlám Köztársaság Pártja ellenzéki szervezethez tartozott. Khomeini ajatollah hívei, az! iszlám milicisták szombatra virradó éjszaka az azer- bajdzsáni városban, Sariat- Madari híveinek „fellegvárában”, megrohamozták és elfoglalták az említett párt székházát, közel száz személyt letartóztattak és tizengyet közülük a rögtönítélő bíróság halálra ítélt. Az ellenzéki párt és Sariat- Madari ajatollah hívei megkérdőjelezik Khomeini ajatollah iráni vallási vezető iszlám vonalát, amelyet túl keménynek tartanak. ★ Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken zárt ajtók' mögötti konzultációk és rövid nyilvános ülést követően szombat estére napolta el az iráni vitát. A testületnek pénteken kellett volna szavaznia az Egyesült Államok által szorgalmazott Irán-ellenes szankciókról, de az iráni hatóságok üzenetet küldtek Waldheim ENSZ-főtitkárnak. s a BT több tagja szériát az üzenet csomagterv formájában ..új elemeket tartalmaz a túszügy megoldására”. Az iráni csomagtervről „ENSZ-delegá- tusok nem közöltek részleteket. Az üzenet ellenére jelenleg úgy tűnik, hogy sem Irán. sem az Egyesült Államok nem változtat álláspontján.
