Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

^Jfsr vy w SSSííiSíSSSSSiiiíSíiiSíiiiS^^iSiiiSii^ÉíSíáíiSSSíS^S^sS: , ilÄÄMAGAZINlH A békesség harmóniája Vito Zoltán­A törvények könyvéből Nö és férfi közötti kérdésben engedni általában az szokott, akiben több a szeretet; s mivel a szeretet több benne, a szeretetből többre is van szüksége; s ezért megalkudni is az szokott, és nem az, aki sem engedni, sem megalkudni nem képes érte... A lendület erejével Szólal Csaba­Igazság szerint 'A béke lendület is. Rajki László álltó figurája, ifi- Pál Mihály Már­ciusa a megújulás energiáit hordoz­za. Cs. Nagy András népviseletbe Kmetty János; A festő. Öltözött figurái is a meg­nyugvást sűrítik, a béke egy másik rétegét és kö­zegét. A táj nyugalma és méltósága megbékélésre int. A teremtő türelmet­lenség és a terméketlen békétlenség két külön­böző dolog. Vélt sérel­meinket szégyeníti meg a téli táj. A tényleges is, a Dániel Kornél által ké­pileg átírt is. A Duna­kanyar, a Galga mente, a dabasi sík, a ceglédi tanyavidék. Minden mű, minden mosoly, minden megértés, minden mun­ka egy lépés a világ bé­kességéhez és harmóniá­jához. Nemcsak írt, ha­nem tényleges jelek, mű­vekben, hétköznapjaink munkaritmusában, szo­lidáris magatartásunk­ban kifejezett, megva­lósított jelek. Igen, min­denkép, minden gesztus; lépés elő­re. A világ összbarmóniajához a képzőművészet sok ezer éves törté­neté is hozzájárult a szépség tartós elemeivel. A pompeji falfestményeik, az athéni Akropolisz, a zsámbéki templomrom esztétikuma ma is nö­veli, szerkeszti, építi bennünk a bé­két, az alkotás utáni vágyat, türel­metlenné tesz, hogy kényelmünket legyűrjük, távlatainkat elérjük. Sze­mélyes vágyainkat és a társadalom nagy céljait. Az éhség, az önzés, az erőszak elleni küzdelmét. Ügy te­kinthetünk Michelangelo, Remb­Cs. Nagy András: Népviseletben. Szönyi István: Este. randt, Cézanne, Picasso figuráira, csendéleteire, mint igaz szövetsége­sekre a békéért vívott világméretű küzdelemben. A holnapot munkálva S ami még vonzóbb, hogy a mi pátriánkban, Pest megyében is épül a béke, minden ember békessége. Munkával és _ művekkel, képzőmű­vészeti alkotásokkal. Az külön örö­münk, melyet megfontolt tervezés­sel éntünk el, hogy a festészet, a szobrászat, a grafika és iparművé­szet új művei, egyre in­kább klasszikus érték­renddel teremtődnek, és ma már nemcsak Szent­endrén, Vácott, Zebe- gényben. Nagymaro­son, hanem Dömsödön, Ráckevén, Szigetszent- miklóson. Monoton, Ceg­léden, mindenütt Pest megyében. Berzsenyi Dániel még Békességóhajtásról szólt emelkedett költői dina­mikával, melyet Kodály Zoltán meg is zenésített. Ma már milliók munká­jával, vágyaival, művei­vel előbbre tartunk. Nemcsak óhajtjuk a bé­kességet, hanem teremt­jük is. E). jelek szobor­ban, magatartásban épülnek, izmosodnak, az emberiség holnapjának tartópilléreivé. LOSONCI MIKLÓS A z előre elkészített sár egytömeg- ben a küszöb elé hordva. Julis, a cigány tapasz! tóasszony érti a dolgát, hisz’ ebből él, a sár ujjnyi vékony elkenéséből. A kendő felcsúszik barna homlo­kán, a gyors munka lázában észre sem veszi. Ősz haja szálanként hátrafésiülve megezüstösödik az is­tállóba tévedt fényen. Melegítőjére vigyáz, alig van rajta sárfolt. Agyon­fakult tornacipőt hord — kaphatta valahol. Most is megkérdi a gazda- asszonytól; Nincs itt elhasznált ru­ha? Lesz, hogyne lenne, még egy csésze jó kávé is, hisz’ a tapasztás nem csip-csup dolog, hogy csak úgy csináljuk. Bár a gazdaasszony erő­sebb, tagosabb, nem olyan lenge nádszál, mint Julis. De nem bírja már a karját. Aztán meg harminc- nyolc hízó disznó sivalkodik a vá­lyúknál, az etetőkbe mázsaszám önt­heti a terményt. Az öves koca megfialt, előhasi, de kilenc kisma­lac ugrabugrál mellette. Azok se éhen, el vannak telve, megszívják magukat, mint a nadály. Táppal — szerencsére — dugig a termény-: bolt, zsákonként kormányozza ha­za biciklivel. Nagy kincs tehát ez a dolgos Julis, ment talán még a meszelést is rábízhatja. Még na­gyobb kincs viszont a sár, darált szalma borostásodik közte, erősebb az. mint a pelyva. A pelyvának fúj­tak, elmúlt már az a világ. Mióta törekké darálják a szalmát, nem gondol rá senki, mint ahogy a lóga- néra sem. Nem látni már, hogy kapkodnák a szekér után a „citro­mot”, amitől pelyvásan jól vegyült a sár, de bizony megzöldült tőle a fal. ha csonttá nem száradt. Kizé- redzkedett a mész alól a gyep. És az újmódi tőrek (ez a darált) kapós. Kár, nagy kár, hogy annyi szalmát felégettek az utóbbi időben: bálák gyászolták a tarlót. Akármilyen cse­kély érték, ha állnak a vályogfalak, s persze, kész a tető a házon, rohan­gálnak a torokért — s nincs. Julis jól megkapálta a sarat, s amint csirkézi (pogácsává szaggat­ja), kevesli. Szívesen belekapálna még egy zsákkal, de a gazda mással van elfoglalva. A megtépett kacsák­kal. Tele a veder. Cipelheti. A fülét nagyon sokszor ketten fogják. S egy veder sár dögnehéz, békacombként ugrálnak izmai. Azért elbírja! So-k helyre hívják. Sok a vályogház. Azt mind vakolni, simitózni kell! Van­nak ugyan jobb sármunkások tőle, de azok száz évre előre foglaltak. S egy-két fal még őrajta se fog kb Még ha rozsdás a térde, akkor se! I gazság szerint (ez 'kedvenc sza- vajárása) manapság annyi a le­hetőség a megélhetésre, mint ros­tán a lyuk. Nem így régen, ami­kor a kenyér héját is megszámolta. A nyolc gyerek hamar széjjelszedte a fél veknit. Annál többet a csutka­tetejű házban sose láttak. Az ura szelt egy karéjt, zsebre vágta s kora reggel elindult a legnagyobb gyerek­kel a vasúthoz. Hát persze, ő éhen emelgette a csákányt, s a fiú ette meg a kenyeret. S azok az esti főzések! Se zsír. se semmi. Fogta, s a pékhez vitte el az edényeket: tálat, Hányért A pék ke­nyérrel fizette meg. Sírt-rítt az ön­töttvas fazékért. Ni, még összegyű­lik a szeme sarkában a könny. Igazság szerint nehéz helyzetből keomeregtek ki. Az eső lecsepegett a sárba tapasztott csutkapadlásról. A szutkospapírnak akkor még hírét se hallották. A dunnát — ágyastul- gyerekestül arrébb-arrébb toszigál- ták, ahogy az esőié engedte ... Jó ez a sár. Megcipózza. és gon­dolkodhat. Tűvé teheti az emlékek zugát. Igazság szerint, az emlék olyan, mint a bugyborék, elpattan, de amelyiket nem lehet elfelejteni, az csak ugrál, még a sárkapa fején is ott lábatlankodik. Azon meg az eszét töri el a ki ta­karózott sárillatban, hogy ebben a nagyot fordult világban, miért ez a rengeteg züllés? Mert igazság szerint ő csak egyet ismert, egy férfit, az urát. No az egy ,kom’ (kumma) italt se ivott, de ma az asszony is züil! Hát az asszonyban is akadhat hiba! A férfi csak akkor megy el a ház­tól, ha egy másik jófirma lábat ad alá. Bezzeg az ő ura (míg élt) utána járt, hol késett el hazulról. Azt mondta: bizonyítsd be, hogy itt vagy ott tapasztottál! Be is bizonyította, mert ő sose lumpolt. V olt ő bejáró asszony a szőke rendőréknél és egyéb rende­sebb helyeken. Még a picit is megfürdette, hadd aludjon. Ad­dig nyugodtan porszívózhatott És nemcsak a szoba közepét nyalta ki a ronggyal. Azon mosolyog most is, hogy a menyecske próbára tette: lop-e? Fényes karika csördült az ágy alatt: gyűrű. Aranygyűrű. A tányérra tette. Dehogy ragadt vol­na a kezéhez! Mégha olyan vékony az ujja, mint a menyecskéé, akkor se! És még ők jöttek zavarba, nogy a becsülettel nem szabad ilyen ke­gyetlen próbát tenni. Véget ért a fal! Nyújtózkodik raj­ta . a simítózás. Holnap a hodályvégen lesz igazí- tanivaló. Csak egy zsák darált tö- rek lenne valahol! 5 A béke több a megnyugvásnál, sokkal több a passzív állapotnál. § A béke az ember által embernek S ' s teremtett harmónia, az alkotás 5 ^ egyetlen tökéletes közege, mely­s: ben a gondolat, az eszme igazán 6 J megtestesülhet. $ $ József Attilánál olvashatjuk: A $ ^ békességet szétosztja az este, / me­s ^ leg kenyeréből egy karaj vagyok. Az este idézete i« Bár Szönyi István Este című fest­ménye több mint egy évtizeddel e verstől függetlenül készült, rokona, édestestvére e csöndesen sűrű,. fen­séges mondatoknak. A Zebegényben 1934-ben festett kép ugyanúgy egy hosszan idézett estekörnek megvaló­sulása, mint József Attilánál. Csak ez nem külvárosi, hanem falusi kör­nyezet. Szönyi hosszan vizsgálta a tájat, az embereket, az este hangu­latát, míg éleje e főműveinek egyi­kéhez lelkületileg és formailag elju­tott. A békességet itt is szétosztja az este. A hold'a fényességosztó, a köz­ponti fa a teret rendezd, a gyerme­két szoptató anya a harmóniát sugá­rozza. A csönd teste a támaszkodó férfi is, önmagán túl az élet testi, lelki, szellemi összegeződése. A ke­rekes kút, a fekvő tehén nyugalmat áraszt a meghitt cselekmény példás festői hátteréül. Nagy jel a kép a mestermű szintjén a béke állandó­suló korszakából, ami nem az embe­riség múltjára, sokkal inkább jövő­jére érvényes. Itt minden csöndes, szelíd mágnes, a hold összegyűjti a csillagokat, a fa minden növényt, s a három ember; Emberiség. A csönd szépségei A béke csönd. Ezt a csöndet nem­csak hallgatás, hanem hang, szín, forma is kifejezheti. Ilosvai Varga István két beszélgetője szentendrei házak előtt áll. Ez is csönd, ez is béke. Kmetty János körkörösen ta­golja a teret, ez is harmónia. Bar­csai/ Jenő fehér — sötét síkok szim­metrikus elosztásával teremti meg. házak formáival az ember tényleges békességét. A béke külső arányok­kal is szervezhető belső tartalom­má. Szervezendő is. Béke és szeretet nélkül a legjobban szerkesztett vi­lágban is sínylődik az ember. Érte­lem és szépség a tér humanizálásá­val is szebbíti, szebbíthetd életün­ket. E képi jelek irányok önma­gunkhoz és a holnaphoz. így tekint­hetjük Deim Pál formáit, ez a szer­zett, örökölt, sugárzott tisztaság fel­hőtlen derűje Kovács Margit kerá­miáinak is üzenete. Mennyire más stiláris eszközökkel építkezik Deim Pál és Kovács Margit. A lényeget il­letően mégis mennyire tisztázott a képi mondanivalójuk. Kovács Mar­git egyezteti az ember és az állatok közös csöndjét és békéjét, így jelzi a csukott szemek formáinak legki­sebb közös többszörösével a hordo­zott nyugalom csöndig érlelt ará­nyait. Amikor szépség születik, vele nö­vekszik a béke is. Hock Ferenc Szi­getcsúcsa donabogdányi részlet, de egyetemes idézet a fák függőleges lendületéből, mely ugyanúgy színek­kel épített derű, mint Vecsési Sándor dömsödi Duna-partja, Patay László ráckevei mólója, Bazsonyi Arany Háromkirályok című alkotása. Ez a mű József Attila versével alliterál a gyermeket, minden gyermeket, min­den holnapot köszöntő áhítatával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom