Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

8 1979. DECEMBER 24., HÉTFŐ Csak a tűz világított Arra, az 1979. november 24- röl 25-re virradó éjszakára, amikor Pécelen leégett az Akácfa utca egyik családi há­za, így emlékezik a szomszéd, Debreczeni Sándor, a gyere­kek életének megmentője. Csak a tűz világított, ami­kor motorra ültem, hogy a mit sem sejtő szülőket érte­sítsem. A gyerekek, a három- és ötéves kisfiú és kislány már biztonságban volt, ná­lunk. Igaz, tartottam attól, hogy a tűz átterjed a mi há­zunkra is, s akkor már négy gyerek került volna veszélybe. Nem tudom, mi adott , erőt ahhoz, hogy a tűzbe bemen­jek. Fel sem tételeztem ma­gamról, hogy ilyesmire képes vagyok. Különösen igaz ez, ha még hozzáteszem: a veszélyt, mely rám is leselkedett, nem volt időm felmérni. A drámai pillanatokkal ter­hes éjszakából ma már egy hónap választja el Debrecze- ni Sándort. Életet mentett. Zavartan forgatja narancssár­ga sapkáját, mely a Fővárosi Csatornatisztító Vállalat em­bereinek, munkásainak ismert egyenruhájához tartozik. Har­minchárom éves, két gyerek apja. Vajon hősnek érzi ma­gát? Annak nem! Inkább vak­merő voltam. S milyen sze­rencse, hogy ellenálltam a csábításnak, s jie,m üzentünk el az óvodában rendezett mvu- latságra! Jó érzés, hogy se­gítettem. Ami bánt — a jó­szomszédi kapcsolat valahogy elhamvadt abban a novembe­ri tűzben! A porig égett ház nemcsak a szomszéd család eddigi munkájának gyümöl­csét temette maga alá ... Chvála József, az Öbuda Tsz szentendrei üzemének szerszámkészítő szakmunkása. Margaritovits Iván, az ágazat vezetője, elismerően szól róla: a munkában, a sportban pél­daadó. önmagától sem köve­tel kevesebbet, mint a töb­biektől. Pedig elég magasra rakta, rakja a mércét! A nyár eleji szentendrei délután eseményeit próbáljuk feleleveníteni Chvála József­fel. A postásstrandon történ­teket. Műszak ' után fürödni mentem. Éppen átöltöztem, amikor segélykiáltásokra let­tem figyelmes. Beúsztam, s egy fuldokló tizenhat éves fiút húzta ki a vízből. Ami szörnyű: a társa ott veszett! Éppen ekkor nem indult el a csónak motorja, mely a segít­Mindössze tizenegy éves Emberek, gyerekek a ve­szély perceiben. Egyetlen ma­kacs szándék hajtja őket: Óv­ni, védeni egymást — a leg­drágább kincsünket, az életet. Lám, milyen mélyen gyöke­rezik az emberben ez a szán­dék, akarat. Nincs korhoz, helyhez kötve. A tűz, a víz e két ősi, .bár megzabol ázott. el­lenfél újra és újra próbára tesz bennünket. Egyszerű em­berek, akik az egymást köve­tő hétköznapok sorában a gyors cselekvés, a nagyszerű helytállás példáját adják. Varga Edit A Pest megyei tanácsnál 1979-ben eddik tizenhat élet­mentőt vettek számba, tarta­nak nyilván. Közöttük például a tizenegy éves Hankó Krisz­tinát, aki Dömsödnél mentette ki öccsét a Dunából. A víz­parton játszó négyéves kisfiú belepottyant a folyóba. S Krisztina ruhástól ugrott utá­na. Mire a felnőttek felocsúd­tak, ők már a"’szárazon hol­tak. A kislány tizenegy évé­vel, az országban minden bi­zonnyal a legfiatalabb élet­mentő. Az egyik budapesti, hatodik kerületi ének-zenei általános iskola tanulója. A repülő- motorok mesterei A MALÉV Mű­szaki Szolgálatá­nak feladata az utasszállító repü­lőgépek karban­tartása, illetve ja­vítása. Egyetlen gép átvizsgálása­kor huszonöt-har­minc ezer ellenőr­zési műveletet vé­geznek el a szere­lőit. Képünkön: ellenőrzik a navi­gációs, illetve a vezérlőegységeket a gép pilótafülké­jében. Toth Gyula felvétele Serfőző vagyok, a szélhámos • Az eiemif beszerzése ® FheB ee ® Pssíi esesk meséBf.. • Az ünneplőbe öltözött pár, aki a kisvárosi fényképész vegyszerkzagú műtermébe be­lépett, ahhoz a korosztályhoz tartozott, amely a házassági hirdetéseknél már a Másod­virágzás, vágy a Homokóra jeligéhez vonzódik. Rutinosan felvették az esküvői | pózt; ja, ezek visszaesők —. dünnyögte magában a vén fetós. Aztán valahogy kiderült, a kopaszo­dó űr és lelkes partnere még csak jegyesek, az esküvő 30 nap múlva lesz. Hiába uram, legyintett a vőlegény, a hiva­tal malmai lassan őrölnek, mit számít ott egy hónap! De mi már ma ünnepelünk, ugye, s itt átkarolta menyasz- szonyát, aki éppen a költse-- geket rendezte. ■ Eljegyzéskor — esküvőképp hm, háj; ezek hova rohannak — tűnődött el az öreg fényképész, de nem jutott eszébe semmilyen meg­oldás sem. Pár héttel később azonban a város titkainak fel­derítésével iparszerűen foglal­kozó intézménybe megérkezett a válasz. „Tisztelt Kapitányság! Na­gyon kérem, segítsenek, mert becsaptak, megloptak, kifor­gattak. Ez a házasságszédelgő Serfőző eltűnt még , azon a napon, amikor odaadtam neki a pénzt. Pedig hogy hitegetett a szélhámos, még elvitt a ta­nácsházára is, hogy bejelent­sük az esküvőt. Láthatod, az én szándékaim komolyak — ezt mondogatta még a ven­déglőben is, ahol megünnepel­tük azt a napot. Etelt, italt, mindent én fizettem, Pali csak mesélt, még azt is mondta, hogy házasságkötés után el­adjuk a házai és:.felköltözünk Pestre. Minden olyan szépnek látszott. Aztán., még „a.zpn az éjszaka elment* és azóta fe­lém se nézett...” Hiába keressék Mi történt tehát a szépre­ményű nap éjszakáján? — ezt kérdezték persze a rendőrsé­gen is. Mint kiderült, Serfőző otthon tovább mesélt, főleg azt fejtegette, hogyha nem is vagyonnal, de mégis szerény egzisztenciát biztosító összeg­gel lép majd a házassági kö­telékbe. Huszonhétezer forint apai örökségről beszélt, amit az illeték lerovása után vehet fel a megyei bíróság gazda­sági hivatalánál. Az asszony ezért illetékre 1500 forintot át is adott vőlegényének, aki pe­dig a kölcsönös bizalom tanú­ságaként meghatalmazást ké­szített a postán érkező örök­rész átvételére. A pénz meg­szerzése után pár órával Ser­főző már ugyanúgy nem volt a békéscsabai házban, mint az örökség a megyei bíróságon. A vőlegény eltűnt és bár or­szágos- körözést adtak ki elle­ne, hosszú heteken át nem bukkantak nyomára a rend­őrök sem. Nem véletlenül. A 41 éves férfi ez idő tájt már Békés­csabától 200 kilométerre északnyugatra egy másik asz- szonynál hajtotta esténként párnára fejét. Serfőző ezúttal Nagykovácsiban egy elvált villamos vezetőnőnek udvarolt. — Az 56-os villamoson éj­szakai utasként ismertem meg Palit. Szimpatikus ember volt, de ki akartam tapasztalni, mi­előtt összeházasodunk... A tanulópénzt ezúttal azonban nem a hölgy, hanem egy 70 éves nyugdíjas ember fizette meg,’ aki 2 ezer forint köl­csönt adott neki; miután Ser­főző fedezetként letette 33 ezer forintról szóló takarékbe­tétkönyvét. De a magas ka­matra váró idős hitelező nem járt sokkal jobban, mint a'bé- késcsabai menyasszony, a könyvben nem 33 ezer, hanem csak 3jJ forint betét volt. Nem ígért nagyekat Amint látható, Serfőző so­sem ígért igazán nagy dolgo­A kémMMBzés ioirféaetébéi A macskaléptektől a technikáig Hatszáz jókötésú férfi érkezett a lon­doni 'Whitehall Place 4. számú ház elé, majd a szemle után kiválogatták a legal­kalmasabbakat — tes­ti erejük, ügyességük volt a legfőbb "szem­pont. Londonban hemzsegtek a bűnö- 1 zők, 1829-et írtak, és voltak , kerületek, ahová sötétetdés után nem volt tanácsos be­lépni. Az alvilág vi­rágzott, pedig az ang­liai törvények igen szigorúak voltak, csaknem háromszáz bűnesetre alkalmazták a halá­los ítéletet. (Összehasonlításul: Franciaországban csak hatra.) Működött ugyan rendőrség, ha - ugyan annak lehet nevezni a ooroszlókat és éjjeliőröket, de szervezett rendbiztosi kar nem volt. Igaz, 1164-ben II. Hen­rik személyi rendőrséget szer­vezett és a XIV. században már létezett az úgynevezett Korona Titkosszolgálat, átnéz utóbbi a király és a főurak biztonságát volt hivatva vé­delmezni. Piros frakk Az 1700-as évek derekán, pontosabban 1748-ban, külö­nös módon egy költőt, Henry Fieldinget kérték fel, hogy vállalja elí London rendjének biztosítását, s Fielding meg­alapította a detektívintéz- ményt, alkalmazottjai piros frakkot, fehér nadrágot és ci­lindert viseltek. Ám, a mai értelemben vett rendőrség Sir Robert Peel megalapítása éppen 150 évvel ezelőtt tör­tént. Sir Robert Pool, akkori belügyminisz­ter terjesztette a par­lament elé a városi rendőrség megalapí­tásáról szóló törvény­javaslatot, amit el is fogadtak. Az a hatszáz em­ber, aki mustrára ment a Whitehall Place alá, lett a mag­ja a londoni rendőr­ségnek. "öltözetük; vörös frakk, porce­lánnadrág és cilinder; aligha emlékeztethet a mostani rendőri vi­seletre, csupán a gombjukon volt látható az apró Police fel­írás. A székhely, a Whitehall Place eképpen nem mond sem­mit. Csakhogy a rendőrök in­kább a hátsó bejáraton közle­kedtek, a Great Scotland Yard felől. Ez az épület a középkor­ban a skót királyok szálláshe­lye volt, utolsó lakója Stuart Mária volt. Innen ered a név, ma éppen hogy elérte a 2000 főt. A mai állomány 27 ezer. Az új épületben 622 iroda ta­lálható, 2 könyvtár 11 filmla­boratórium, 10 tanácsterem, és csak detektívekből megköze­lítőleg háromezer. Tízmillió ujjlenyomatot őriznek, meg­számlálhatatlan kartotékot, komputerizált nyilvántartást vezetnek, a rendőrségi hívó­számot, a 999-et naponta fél­millióan hívják fel. Sokan, még a londoniak is úgy hiszik, hogy a Scotland Yard Anglia rendőrsége. Hol­ott csak Londoné, a fővárosé. Még így sem pontos. A -City ugyanis, az egy négyzetmér- földnyi terület, közvetlenül a mindenkori uralkodó igazga­tása alá tartozik. Komputemyonwzás Az eltelt 150 esztendő alatt a rendőrség sokat fejlődött. A mai detektívek - nem macska - lépésekkel siklanak a bűnö­zők után. A mikroszkóp, a vegyi technika és a komputer lett a nyomozó legfontosabb segítőtársa. Angliában most hatalmas ünnepségsorozattal emlékez­nek meg a 150 éves rendőr­ségről, amely voltaképpen a világ valamennyi rendőrségé­nek az öregapja. / Schiffer Ferenc skot udvar. S innen vált híres­sé a londoni rendőrség is.­Miért bobby? Kezdetben Peelerseknek (Sir Robert Peel.-röl) nevezte a londoni polgárság a rend­őröket. Később elhagyták ezt a csúfnevet és újabbat ta­láltak ki a leleményes ango­lok. Sir Robert Peelt később többször nevezték ki minisz­terelnöknek, a Robert Bob változatából született a . ma is használatos név, a bobby, — az angol rendőr beceneve. A rendőrség 1890-ben el­költözött a Westminster Bridge mellé. Ezt az épületet már új Scotland Yardnak nevezték, csakúgy, mint a legújabb, 21 emeletes, 70 méter magas üveg­palotát, amely fél mérföldre a régi épülettől található, s ahová 1967-ben költözött át a legendás Scotland Yard. Amikor a városi rendőrség létrejött, néhány száz tagot számlált csupán. A bűnügyi osztály, a CID 250 detektívvel dolgozott 1878-ban. Akkor az egész londoni rendőrség sza­Rendörbrigúd a múlt század ötvenes éveiből kát. Nem mondta, hogy a Par­lament kupolatermében lesz az esküvő, mint egy nagyvo­nalú házasságszédelgő kortár­sa tette, és nem ígért nászúi­ként flóridai üdülést sem. Nem, Serfőző egész életében csak egy kis csaló volt, olyan szürke, akár a szélhámosok többsége, mint például a ma­gyar' kriminalisztika történeté­ben hírnévre szert tett bryxolbs bácsi. Cukrászdák, éttermek mellékhelyiségeinek szagtala­nító szereit ígérte kicserélni, mindig kék munkásruhában, a Központ megbízása alapján szigorúan 28,20-ért... Serfőző tehát az efféle könnyűsúlyú svihákok közé tartozott, aki persze a magányosságban rej­lő lehetőségeket épp oly jól ismerte, mint az építőanyag­mizéria kincsesbányát. A 70- es évek derekán történt, bur- leszknek már gyenge, de a svindliknél még használható trükkökkel tarkított palaügy is bizonyítja ezt. Serfőző akkoriban Nyerges­újfalun tartózkodott. Itt talál­kozott egy zsámbéki sofőrrel, aki az Etern agyárból palát akart venni, de a vásárlás va­lamiért nem ment. Ekkor ér­kezett meg hősünk és termé­szetesen vállalta az üzletet. Néhány nap múlva távirato­zott is Zsámbékra, hogy meg­van az anyag, csak sürgősen küldjenek 2500 forintot, hogy kifizethesse. A pénz, sőt ké­sőbb a megadott időre a férfi is megérkezett. Nyergesújfalu­ba, hogy elszállítsa a palát, de Serfőző nem volt a megbe­szélt helyen. Ennek az a ma­gyarázata, hogy ő ezalatt Zsámbékra érkezett és a ked­ves vevő feleségétől kért el újabb összeget. Másnap nem rajta múlt, hogy az Eternit- gyár környékép a szemernyi­re már gyanakvó vevővel mégis összefutott. De nem jött zavarba, felmentek mindket­ten a szállítási osztályra, majd Serfőzö bement az ügyintéző­höz, s miközben a zsámbéki ember kint várakozott, egy másik ajtón távozott. A vevő másfél órán át ácsorgóit még, majd bement az irodába, ahol közölték vele, hogy soha nem is hallottak Serfőző Pálról. A nők sosem értik Mindez azonban csak töre­dék a vádlott múltjából, hi­szen a középkorú férfi a ma­ga slendrián modorában szin­te a Btk-ban felsorolt vala­mennyi vagyon elleni bűncse­lekményt elkövette: sikkasz­tott, lopott, hűtlenül kezelte a rábízott értékeket és persze mindenekelőtt szélhámosko- dott. Az első csalást még 1961- ben Battonya vidékén történt, s .azóta még bt alkalommal került különböző svindlikért bíróság elé. Élete alapján jog­gal mondhatná, uraim, Ser­főző vagyok, a szélhámos, de ő ehelyett többnyire csak szét­tárja karját és szabadkozik: Tisztelt Bíróság, a nők sosem értik meg, hogy eijégyzés után miért szökök meg, de én nem bírom á kötöttségeket... Serfőző Pált a Pest megyei Bíróság a Békéscsabán és Nagykovácsiban elkövetett csa­lásokért jogerősen 1 év és S hónapi fegyházra ítélte. Babus Endre Emberek a veszély perceiben Bátorság vagy kötelesség? • Életmentők lélektana Sistergő, ropogó hangokra riadtam fel. Ereztem a ve­szélyt. Az éles fény, mely a novemberi éjszaka sötétjével bírókra kelt, egyértelművé tet­te; tűz van! Ég a szomszéd ház! Ahogy kiugrottam az ágyból, azonmód másztam meg a két portát egymástól elválasztó kőkerítést. A bejá­rati ajtó nem engedett nyo■* másomnak. Végül a konyha felől sikerült bejutnom a la­kásba, kimenteni a két gyere­ket a lángtengerből. Ma sem értem, hogy lehet: a padlót borító parázson mezítláb fu­tottam végig, s nem égette a talpam. Ez is olyan szerencse, minthogy a körülöttem potyo­gó mennyezetdarabokból egy sem talált el. Akkor azonban mindez nem jutott eszembe. Csak azt tudtam, a gyereke­ket ki kell hozni. Feleségem is makacsul azt hajtogatta, mi lesz velük? séget vitte volna. Idegtépő percek, lehetne most sok szé­pet mondani erről az . esetről is. De a valóságot utólag sem szabad szépíteni. Ismerem a folyónak ezt a szakaszát, mint a tehyerem — fűzi hozzá magyarázólag, mi­közben ki tudja, már hányad­szor igazít egyet ‘ kék mun­kásruháján. Nem mintha za­varban lenne, de minden mozdulatán, megnyilatkozá­sán érzem, tettét természetes­nek, magától értetődőnek tart­ja. Tudom, milyen alattomo­sak a visszafolyások. Befelé úszva mindössze annyi futott át rajtam: ha a bajbakeriilt fojtogatni kezd, sajnos, ütnöm kell. Mert, ha nem — mind a ketten ott maradunk. Nem ez az első eset, hogy embert mentettem ki a vízből. Itt, Szentendrén szinte mindenki­nek jutott már hasonló fel­adat. Életmentő emlékérmet' kaptam. Nem mintha ezt a megtiszteltetést semmibe ven­ném, de igazán jóleső érzés akkor töltött el, amikor par­tot értem a fiúval. Ne is rólam, a huszonkilenc évemről beszéljünk. Inkább arról, milyen felelőtlenek az emberek. Abban bíznak, hogy ha az uszodában megtanul­tak úszni, itt sem érheti őket baj. Pedig a folyó szeszélyes, alattomos. S aki nem ismeri, könnyen áldozatává lesz. Sze­rintem az áldozatok felelőt­lensége az oka a tragédiák­nak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom