Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-12 / 290. szám
4 1979. DECEMBER 12., SZERDA TIZENÉVESEKNEK Technikáról\ művészetről Válogatásunk nem önkényes, a könyvkiadók alakították ilyenné, hogy ezzel is jelezzék: nemcsak a regények érdekes olvasmányok. A tíz éven felüliek fenyőfája alá így egyaránt kerülhet technikai és művészeti könyv: valamennyi ismereteik gyarapodását szolgálja. KRESZ-táblák Eddig csak az utcán vettem figyelembe a KRESZ térvényeit. Szűcs Ervin most arra tanít, hogy a műszaki dolgok tanulmányozása közben is felhasználhatjuk a táblákat, jelzéseket. A Beszélgessünk a technikáról című kötetben re- gényolvasási sebességgel is haladhatunk, ám néha stoptábla jelenik meg, hogy megállva átgondoljunk egy jól leírt részt. De — figyelve a jelzéseket — bekerülhetünk az érvelések zsákutcájába, és előfordulhat, hogy a könyv olvasása közben alacsonyabb sebességfokozatba kell kapcsolnunk. Ám a tartalom mégis érdekesebb, mint az egymást követő táblák sorrendje. Az Időgéppel a technika nyomában című fejezet, A sport és technika avagy a műszaki rendszerek tulajdonságairól szóló részek nemcsak megany- nyi érdekességet jelentenek, hanem feldolgozásmódjuk is felkelti az érdeklődést. Még azok is kellő bátorítást kapnak, akik úgy érzik, hogy be vannak oltva a technika ellen: nem is olyan ördöngös a tudományos technikai forradalom korában' a technika. Azaz megfelelő szemléltetéssel és magyarázattal könnyen emészthetővé válik. Az olvasó bizonyára egyetért majd fejtegetésünkkel: a Műszaki Könyvkiadó kötete mindenekelőtt újszerű feldolgozásmódjával emelkedik ki könyvkiadásunk sűrűjéből. Tulajdonképpen szerző és olvasó párbeszédjéről van szó végig. Ez az, ami megszüntet minden feltételezett távolságot: nem szépít, hanem reálisan felmér, mérlegel. A tizenéves gyermek, aki magyarázatra szorul, így egymaga is meditálhat egy-egy kérdésen. Szűcs Ervin módszere rávezeti a gyermeket a megoldásra, illetve a megfejtésre: az utóbbi időben ez az egyetlen könyv, amely didaktikusán bevezet bennünket a technika rejtelmeibe. Szűcs Ervin partnerré avatja gyermekolvasóját, miként ajánlásával is köszönetét mond a Szentlőrinci Általános Iskola tanárainak és tanulóinak, hogy lehetővé tették a könyv próbáját. Miként evés közben a puding is egyre jobban ízlik, így járhat minden felsőtagozatos ezzel a könyvvel is: ezért javasoljuk mindennapos és érdekes olvasmányként. Testvérmúzsák Tüskés Tibor Testvérmúzsák című könyvét a Móra Kiadó jelentette meg. Erató, RÁDIÓFIGYELŐ A GONDOLATJEL, című műsor keretében új sorozat indult, mely a hazai lakáskultúra helyzetét járja körül faltól falig (vasárnap, Kossuth, 14.05). A sorozat első adásában a konyha szerepéről, 'megváltozott funkciójáról esett szó. A riportokban falusi és városi gyakorló háziasszonyok beszéltek arról, mennyire tartják a maguk számára természetesnek a konyhai munkát, s mennyire érzik ma is jogosultnak a konyhaközpontú szemléletet. A riportok között a lakás- kultúra témájában érdekelt szakemberek, szociológusok, építészek és tervezők mondták el a konyhaproblémával kapcsolatos tapasztalataikat, érintve egyúttal az ezzel ösz- szefüggő társadalmi jelenségeket is. A falusi típusú nagykonyha és a városi, lakótelepi főzőhelyiség közötti mennyiségi különbség ugyanis a családok életformájában bekövetkezett minőségi változásokra utal. Ugyanígy a nőnek a családban játszott szerepéről árulkodik az, hogy a ház asszonya mennyi időt tölt el a konyhában. A riportok, beszélgetések középpontjába végül is a lakótelepi szűkös konyhák problémája került. Arról yan szó ugyanis, hogy az egész nap dolgozó városi családok életében a vacsora lett a főétkezés, amely egyben fontos színtere a családtagok közti kapcsolatok megerősítésének. Ugyanakkor azonban a szűkös konyha, melyben a vályúszerű étkezőasztalnak köztudottan csak egv oldala van, úgyszólván az élelem minél gyorsabb bevételét teszi mindössze lehetővé. S persze akkor még nem szóltunk arról, hogy az esti étkezés ideje általában egybeesik a Tv-híradó kezdésével, minek következtében a közös vacsora gyakran tévénézéssé fajul. Ügy vélem a szerkesztő Rá zsa T. Endre és Varsányi Gyula munkáját dicséri, hogy a műsor nem maradt meg a maga választotta téma — a lakáskultúra — szűk kereted között, hanem kitért az ehhez kötődő szociális és életformabeli problémákra is, amelyek talán számunkra még fontosabbak. MIÉRT? címmel hallhattuk Szilágyi János remek riport- műsorát (Kossuth, 19.15). Szilágyi János híven önmagához ezúttal is kínos vagy legalább is sokak által annak tartott kérdésekre keresett választ. A műsor két dologtól vált igazán élvezetessé, sőt tartalmassá. Az egyik az a szerkesztési fogás volt, hogy Szilágyi minden egyes interjú elhangzása előtt röviden vagy hosszabban arról elmélkedett, vajon egyáltalán milyen értelmes vagy tisztességes válasz adható a saját kérdésére, illetve milyen érzések és gondolatok vezették akkor, mikor megszülettek benne ezek a kérdések. Ezekkel az előzetesekkel sikerült már a riportok előtt olyan hátteret létrehoznia, amelyben minden kommentár nélkül szinte pontosan lemér- hetővé vált a tényleges feleletek értelmes vagy elfogadható volta. A másik élményt Szilágyi riporteri magatartása jelentette. Erre talán a legjobb pél- j dát az a beszélgetés szolgál- I tatta, amelyet a Hírlapkiadó munkatársaival folytatott az apróhirdetésekre vonatkozó megszorításokról. Péter László A NEGYVENKILENCEDIK Nagydíj Párizsból Párizsban nagydíjat nyert a Tisztességtudó utcalány című új magyar operalemez. A jelentős nemzetközi elismerést aratott Hungaroton-kiadvány Lendvay Kamilla egyfelvoná- sos dalművét tartalmazza. Az operát a Magyar Televízió zenés színházának felkérésére komponálta a szerző, szövegkönyvét is — Jean-P 'ul Sartie világsikerű drámája nyomán — ő készítette. A felvételen Pászthy Júlia, Gulyás Dénes, Gáti István, Polgár László, Csányi János és Kertész Tamás énekel, s a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának kamaraegyüttesét Breitner Tamás vezényli. A kitüntetés — amellyel a legkiválóbb vokális műveket jutalmazzák — a Hungaroton- lemezek 49. nemzetközi nagydíja. LAPOZGATÓ Euterpé, Kalliopé és társai az Olümposzon szórakoztatták az isteneket. Testvériségüket ma egyre inkább emlegetjük, hiszen film és zene, képzőművészet és színjátszás, tánc és költészet szinte elválaszthatatlan egymástól. Századunkban különösen fontos figyelemmel kísérni hatásukat. A könyv szemléltető példaként idézi fel Leonardo és Michelangelo műhelyét. De tanúi lehetünk Csutak átváltozásainak is: hogyan alakul Mándy Iván hősének alakja és élete a novellában, a regényben és a filmen. A művészetek teljessége a maga egyszerűségében és léleknemesítő áramában bomlik ki a könyv lapjain. Tüskés Tibor munkája is arra hívja fel figyelmünket, hogy mint mindent, így a testvérmúzsákat is nem kiragadva, hanem összességükben érdemes szemlélni. Művészetről — gyermekeknek alcímmel adta ki a Corvina tíz kötetre tervezett sorozatának első két darabját. A lipcsei kiadótól átvett és lefordított olvasmányok a négy évszak (Tavasz, nyár, ősz, tél), valamint a természet (Virágok, madarak ...) világába vezeti el a képző- és iparművészet segítségével a gyermekeket. A kötetek végén szakkifejezések magyarázata is megtalálható, így tehát a látvány világa mellett lexikális ismereteket is kapnak a böngészők. Mindkét kötet úgy hasznos, ha külön magyarázatot is fűzünk melléjük. A művészet ugyanis úgy válik saját környezetünkkel összehasonlíthatóvá, ha kirándulásainkon, sétáinkon mindazt felfedeztetjük gyermekeinkkel, ami a képeken, rajzokon az alkotók szemszögéből vehető szemügyre. M. Zs. KIÁLLÍTÓTERMEKBŐL Mizser Pál és Farkas András Vácott Ez a festmény- és éremsorozat egységes a szemléletet és az eszközöket illetően is, s az önmegbecsülésen alapuló hiánytalan műgond jellemzi. Az élet képi krónikája I Mizser Pál festőművész tárlata még két napig látható a váci Művelődési Központban, ahol Farkas András képeit is bemutatták. Jellé sűrített látvány Mizser Pál minden új bemutatkozása meglepetés, hol az értéket, hol az újdonságot, hol a kísérletező kedvet illetően. Vannak sikerei és megtorpanásai. Iviost jó értelemben jelent eseményt tárlata. Amit csinál, most sem problémamentes, de leleménye, szorgalma ezúttal is figyelemre méltó. Küzd azért, hogy eredeti legyen. Vizuális rendszerének lényege az az egység, mely a maga együtthatóival festményre és éremre telepszik a valóságból álmodott alakzataival. A rajzi modell nem változik, nem műfajhoz, hanem Mizser személyéhez kötött, s ha ő megújul, akkor a képi egyenlet is. nikáját jelentik. Nem többet, nem kevesebbet. Ahogy Ko- valcsik András írja: Farkas András ezt az életművet egy példamutató tanári munka mellett alkotta meg. Rajzzal szinte bejárta az egész világot. Nemcsak a nógrádi tájakat, hanem Madách, Moliere, Petőfi, Móricz Zsigmond belső vidékét is. Igen bensőséges a heverő kondás alakja. Ez a rajz érett és tiszta, hordoz valami lényeges elemet a pásztorok meghitt magányából és békéjéből. Losonci Miklós E nem osztott képi rendszer más hatásfokú a kollázsokon és érmeken. Ami a képek felületén érdekes, a csiszolt bronzokon izgalmas. Csak az köti össze őket a formai egység mellett, hogy ezúttal egyetlen művének sem ad címet. Jellé sűrí tett látvány ez a világ, a halmaz rendezése. Leírható paradoxon és egyúttal igazság is, hogy a festő Mizser érmeiben éri el ezúttal a legnagyobb magaslatot. Baj ez? Semmiképpen. Tény. Az inspirációk itt testesülnek sikeresen. Most itt, mert amilyen mozgalmas Mizser Pál vibráló képzelete, tehetsége másutt és másként ölti magára az újabb megújulást. Mizser Pál: Bronzérem. Szolid értékeket látunk egy humánus életműből, korrekt vonalvezetésű képeket, melyek az élet szorgalmas képi króFarkas András: Heverd kondás. SZÍNHÁZT estek Tragédia - Macbeth ÜFJSST Vendégjátékokban bővelkedik az idei színházi szezon: szovjet, lengyel, cseh, román, romániai magyar társulatok látogattak hozzánk, hírt adva országaik színházművészetének állapotáról, eredményeiről, s egyben lehetőséget teremtve saját színikultúránknak is az összehasonlításra, önnön helye, helyzete jobb, valósabb felmérésére. A vendégjárás most egy sajátos arculatú színház előadásaival folytatódott: a Minszkben működő Orosz Drámai Színház látogatott el a budapesti Nemzeti Színházba két produkcióval: Madách Az ember tragédiája és Shakespeare Macbeth című drámájával. A színház első ízben vett részt külföldi vendégszereplésen, de előadásain egyáltalán nem érződött, hogy még „kezdők” e téren. Rutinhiányra már csak a műsorválasztásuk sem vallott, hiszen egy klasszikus magyar művet és egy klasszikus tragédiát hoztak, tehát olyan alkotásokat, melyek szinte tálcán kínálják a nézőknek, a szakmának az összehasonlítás, az egybevetés lehetőségét, s egyúttal védtelenebb helyzetbe hozzák magát a bemutató társulatot, hiszen egy eredeti, nálunk még ismeretlen mű előadásában nyilvánvalóan kevesebb lehet az olyan tényező, amely úgyszólván iskolai házi feladatként ismerős mindenki előtt. Becsületére legyen mondva a minszki társulatnak: ez a műsorválasztás nemcsak nyílt, a kockázatot is vállaló volt, hanem nagyon okos és végső soron magát a színházat igen karakterisztikusan reprezentáló is. Közismert művek egyéni látásmódról tanúskodó előadásait láttuk; egynémely megoldással esetleg vitakoznunk is lehet, de összességében úgy ismertük meg a minszkieket, mint akik a klasszikusokhoz is úgy közelítenek, hogy a bennük a mára, a mai ember kérdéseire adható válaszok izgatják őket igazán. Ez pedig szerfelett rokonszenves művészi magatartás. A Tragédia előadását előzte meg nagyobb érdeklődés, és ez természetes is. Nemzeti klasszikus drámánk egy más nyelv, egy másfajta kultúra, másfajta színházművészet fénytörésében nyilván máképp is szólal meg, vártuk. Így is lett. Az előadás rendezője, Borisz Lucenko, nem szentírásként közelített Madách szövegéhez. Mert elhagyni színeket — a Kepler-szineket vagy az űrbéli színt —, merte felcserélni a falanszter színt a londonival, mert beiktatni kis szongokat az egyes színek — például a római vagy a görög — szövegébe, merte alaposan meghúzni magát a drámai szöveget is. Ráadásul ezeket a megoldásokat jobbára igazolta maga az előadás is. Lucenko úgy látja Madách művét mint a küzdő, meg-megújuló, az elbukásból is felemelkedő hős, Ádám drámáját — de egyúttal ezt az Ádámot kívül is tartja a színekben megszemélyesített hősökön. Ádám nem azonos nála a fáraóval, Miltiadessel vagy bármelyik más történelmi alakkal. Ádám valóban csak álmodja a történelmi képeket, s úgy van jelen bennük, mint ahogyan általában jelen vagyunk a saját álmainkban — egyszerre résztvevőként és kívülálló szemlélőként. így a Tragédia Lucenko színpadán olyan képeskönyv, amelyet Lucifer mutat meg Ádámnak, elijesztésül, kiábrándításul. Ebből viszont az is következik, hogy kisebb a tét, alacsonyabb hőfokú a dráma, mint ahogyan mi a Tragédia előadásain megszoktuk. Epikusabbá válik a mű az előadásban, mint amilyen epikus amúgy is. Érdekessége még Lucenko felfogásának, hogy az Ür nála bőrkötényes mesteremberként valóban meg is jelenik, s hogy Ádám és Éva öltözetük szerint akár mai fiatalok is lehetnének, akik kíváncsiságból keverednek ebbe az egész históriába, de a megismerés sem ábrándítja ki őket abból a szándékukból, hogy valóban végigcsinálják az életet, vállalva a pusztulás, a reménytelen vég lehetőségét is. A Macbeth — melyet ugyancsak Lucenko rendezett — szintén érdekes felfogást tükrözött. Mintha szánt szándékkal kimaradt volna a véreskezű skót főúr, majd király történetéből a tágabb horizont, a történelmi távlat vagy a kézenfekvő analógia más véres zsarnokokkal. Így aztán Macbeth, Lady Macbeth, Duncan, a megölt király, s a még számos többi meggyilkolt históriája egy tulajdonképpen gyáva törtetőről szól, akit saját félelmei hajszoltak bele a gyilkosságok sorába. Ez a Macbeth mintha valamiféle kényszerpályán mozgott volna, melyet jórészt maga jelölt ki magának, de amelyről aztán már nem tudott lelépni. Lady Macbeth itt inkább csak kísérő, mint értelmi szerzője a lavinát elindító első gyilkosságnak, s inkább a megállíthatatlan lavina súlya Toppantja össze, semmint saját lelkifurdalása. A színészek közül igen kedvező benyomást keltettek a főbb szerepek alakítói: a látott előadásokban a Tragédia hármasa (Ádám: A. L. Tkacsenko, Éva: L. P. Zajceva, Lucifer: L. P. Krjuk), a Macbethben a címszereplő R. Janovsz- kij, s főként Alexandra Klimova, Lady Macbeth alakítója. A díszleteket mind a két előadáshoz J. Túr tervezte. Kedvelt anyaga a fa, mert mind a Tragédia érdekes, Bábel tornyát s egy üzemet vagy malmot egyszerre idéző, sokszintes színpadképét, mind a Macbeth kicsit egy vár udvarát, kicsit egy fatemplomot vagy kolostort megjelenitő díszleteit ebből az anyagból készítette. Érdekes, hogy a Tragédia esetében ez milyen hűvös, szinte elvont hatásokra adott lehetőséget elsősorban a világítás révén, s hogy a Macbethben milyen rusztikus, kemény környezetet teremtett a megbámult, időrágta, festmények nyomait őrző deszkafalakkal. A közismerten igen magas szintű szovjet díszlettervező művészet egyik újabb, egyéni látásmódú képviselőjét ismertük meg Turban. Takács István
