Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)

1979-11-01 / 256. szám

1979. NOVEMBER 1., CSÜTÖRTÖK TARLAT DUNAKESZIN A képzőművészet valamennyi műfajában Skripecziky Ákos: Gyertaytartök I Dunakeszi művészeinek kiál­lítása november 9-ig tekinthe­tő meg naponta a 4. számú új iskola aulájában. A hagyományok útján Dunakeszi kultúrája, ki­emelkedő munkásművelődése révgn is. Tervszerűen dolgoz­nak együtt évtizede művészek, munkások, párt- és tanácsi ve­zetők a város kulturáliá fel­emeléséért. Nincs még múze­um, kiállítóhelyiség? - Helyette folyamatosan nyíltak és nyíl­nak a tárlatok iskolákban, a konzervgyárban, és híres a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban működő, munkásmoz­galmi hagyományokkal ren­delkező énekkar is. Emléke­zünk arra is, hogy Omszk test­vérmegyénk képzőművészeinek első magyarországi kiállítása is Dunakeszin nyílt meg. Mind­ezt azért szükséges megjegyez­ni, mert a jelenlegi tárlatnak fontos előzményei vannak. Uhrig Zsigmond és Szuppán Irén is művet adományozott a 3. számú általános iskola di­ákjainak, megalapozva ezzel a gyermekek rajzkultúráját és a Dunakeszi Galériát is. Most hasonló történt. Több húron A csoportos tárlaton képek, szobrok, textilművek és ötvös­munkák szerepelnek, rajzok, érmek — szinte a képzőművé­szet valamennyi műfaja —, s akik küldték ezen alkotásokat, valamennyien Dunakeszin dolgozó művészek. Szuppán Irén textiltervező; Munkácsy-díjas. Művészi és emberi értékei a példa erejé­vel hatnak. Most az utóbbiról teszek említést, arról, hogy e kiállítás keretében általa ké­szített bábszínházát bocsátott ingyen az új dunakeszi óvoda rendelkezésére. Nem szavak­kal, hanem tettel indítványoz­za a látáskultúra fejlesztését a gyermekek között, akik a jövő építői és műbarátai lesznek. Szabó Lajos 1941 óta él Du­nakeszin, és négy évtizede fes­ti ezt a vidéket Rudnay Gyu­la, Koszta József szellemében. Valaha együtt tanult Derlco- vits Gyulával, s képességeinek megfelelően tisztes helytállás­sal idézi a régi dunakeszi ut­cákat, embereket. Skripeczky Ákos ötvösmű­vész. Érdeme, hogy komoly erőfeszítéseket tesz a jó ma­gyar sportszobor létrehozásá­ért. Súlyemelő-jében ez sike­rül is, mely érdekes szobrászi újdonság. Nemes iparművésze­ti tárgyakat is- kiállított a la­káskultúra fejlesztésének ne­vében, magas szakmai igény­nyel. Lengyel István szintén Du­nakeszin alkot — 1977-ben végzett a képzőművészeti fő­iskolán Mikii-” Sándor és Vígh Tamás tanítványaként. Érde­me, hogy saját művészi fejlő­dése mellett fontos társadalmi munkát vállalt. Tanít Alagon, vezeti a dunakeszi képzőmű­vészeti szakkört a József Atti­la Művelődési Központ kere­tében, s közben szép éremso­rozatot készített a hajdani és mostani dunakeszi városkép­ről. Szobrai is tisztességesek a minőséget illetően. Üj duna­keszi tanítványai amatőr kiál­lítás keretében szintén most mutatkoznak be először a Gár­donyi Géza Ipari Szakmun­kásképző Kollégiumban. Kiérdemelt elismerés A város vezetőinek figyelme is tiszteletet érdemel, hiszen mind a négy kiállítónak ok­levelet nyújtottak át. Valami erjed Dunakeszin is, megfon­tolt tettekkel a munkásműve­lődés, az új közönség zenei, képzőművészeti nevelése. Ér­lelődnek a lehetőségek. Kollár Albin és Szónyi Lajos már azt tervezik, hogy a 4. számú ál­talános iskolában rendszeressé váljanak a tárlatok. Jövőre mutatkozik be Dunakeszin Szűts Miklós és (Bakos Ildikó, a Sződligeten élő művészhá­zaspár és szentendrei festők, szobrászok is jelentkeztek. Így jó, így helyes, az iskola mú­zeum is, kiállítóhelyiség is, komplex művelődési központ addig, míg a i város a maga erejéből felépíti az új kultu­rális intézményeket. S ha ez megtörténik, akkor az omszki képzőművészeti anyag is ide kerülhet. Mint említettük, itt volt az első kiálh'tása a szibé riai alkotóknak, s Dunakeszi akkor is, az elmúlt években is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar és szovjet kép­zőművészet új csatornákon ta­lálkozott egymással, éppen a Pest megyei és omszki festők, szobrászok tárlatcseréje révén. Egy biztos, az idén tizedszer rendezett dunakeszi művészeti napok igazolják megyénk új városának kulturális eredmé­nyeit, melyeket a közös jó- szándék és tehetség valósított meg. i Losonci Miklós Politikai könyvek A sorrendben immár 18. al­kalommal megrendezendő po­litikai könyvnapokra megjele­nik Lenin összes műveinek 28. kötete, Füzetek az impe­rializmusról címmel. A benne fal álható négy fak­szimile Lenin kutatómunká­jának műhelytitkait, az anyag tanulmányozásában, a statisz­tikai adatok rendszerezésében alkalmazott módszerét tükrö­zi, s a jegyzetekből, a vázla­tokból az is kitűnik, mi­képpen született e műve az első fogalmazványoktól az egyes fejezetek tartalmának részletes tervéig. A mű kü­lönben Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfel­sőbb foka című 1916-ban írt tanulmányának előkészítő anyagait foglalja össze. A politikai könyvseregszgm- lére több, napjaink időszerű kérdéseire válaszoló könyvvel is jelentkezett a Kossuth Könyvkiadó. Az NDK meg­alakulásának 30. évfordulója alkalmából jelentette meg A Nériiet Demokratikus Köztár­saság a szocializmus útján cí­mű kiadványt, amely a test­véri szocialista ország gazda­sági, politikai fejlődését is­merteti. A nagy érdeklődés tette szükségessé, hogy a Mit kell tudni a Szovjetunióról? című, a korábbi kiadásokban rövid idő alatt elfogyott könyvet ötödször is megjelen­tessék, ezúttal jelentősen bő­vített, s az utóbbi évek gaz­dasági, társadalmi fejlődését is tükröző formában. Az Olimpia Moszkvában című könyvecskéből a sportesemé­nyek színhelyeivel, a létesít­ményekkel ismerkedhet meg az olvasó, s közlik a főbb ide­genforgalmi tudnivalókat is. A népszerű Kézikönyvsoro­zat legújabb kötete a lakás­bérlők jogait és kötelességeit ismerteti az olvasókkal. A múlt és jelen értékei TÍZÉVES AZ ISASZEGI MÜZEUMBARÁTOK KÖRE HETI FILMJEGYZET Fekete fülű fehér Bim Hol is találhatnánk meg máshol délután két óra körül Szathmáry Zoltán tiszteletdí­jas múzeumvezetőt, mint az isaszegi falumúzeumban ? A hetvenkilenc éves férfi felesé­gével a raktár-adat tár-iroda csöndjében rendezgeti a tár­gyakat, iratokat, s az ismerős látogatót köszöntve azonnal a múzeum sorsáról beszél. A két hete beszakadt tetőt panaszol­ja, a nedves, a gyűjteményre ártalmas falakai. De azután bizakodva hozzáteszi: gyűjtjük már a pénzt az új múzeum­ra... Gyarapodás Ebben a munkában, s egyál­talán a múzeum gondozásá­ban, a gyűjtemény gyarapítá­sában Bzathmóry Zoltánnak tíz év óta megbízható segítő­je az Isaszegi Múzeumbarátok Köre. Igen, éppen tíz éve. Ahogyan csendben, a 'kívülálló számára alig észrevehetően gyarapodik a gyűjtemény, olyan feltűnés,. nagy hírverés nélkül tartotta meg a kör az ünnepséget fennállásának tize­dik évfordulóján. Am nem a csönd a fontos, hanem az a folyamatos, a múlt és a jelen értékeit egyre több ember szá­mára közvetítő munka, amely a mintegy százötven múzeum­barátra jellemző. Ki, hogyan került a tágok sorába? Hosszan lehetne so­rolni a válaszokat, két dolog azonban mindegyikben közös lenne. A haladó történeti ha­gyományok iránti érdeklődés az egyik, hiszen az isaszegiek harcoltak Dózsa, Rákóczi se­regében, 1848-ban 220 férfi jelentkezett nemzetőrnek a községből. Az isaszegi csata hős magyar és lengyel elesett­jeinek az emléke ima is élén­ken él a település szinte min­den lakójának szívében. A másik dolog az, hogy a mú­zeumbarátok azt is szeretnék: a hagyományok a tízezer lako­sú Isaszeg közgondolkodásá­ban, művelődésében is jelentős szerepet kapjanak. Dr. Kovássy Zoltán (az isa­szegi Adattári Közlemények egyik szerkesztője) például ügyvéd, budapesti lakos. Mun­kásságát egyszerre terméke­nyítik meg az isaézegi és a családi hagyományok. A kettő ugyanis nála összekapcsolódik: egyik őse, Kcfvássy Albert honvéd százados, aki a Buda­vár ostromát megkezdő deb- recni 10. hanvédzászJóalj utolsó parancsnoka volt, csa­patával együtt részt vett az isaszegi csatában is. A zászló­alj a világosi fegyverletétel után még egy hétig tovább harcolt, s csak augusztus 22-én tette le a fegyvert a Bihar vármegyei Borosjenőn. Déd­apjának egyik öcsé Bem tá­bornok seregében harcolt, a szabadságharc után pedig a lengyelek függetlenségi moz­galmában vett részt. A családi hagyományok őrzése tehát a lengyel—magyar barátság el­mélyítését is jelenti — de er­ről a barátságról, s a kör tíz­éves történetéről beszéljenek inkább azok az adatok, ame­lyeket a beszámolót tartó Proksza Pálné nyugalmazott pedagógus, a múzeumbarát- kör elnöke sorolt fel az ün­nepségen. Egy beszámoló lapjai Apró, gondosan egymás mellé helyezett betűk, számok sorakoznak a papírlapokon: jelzik, hogy a múzeumbarátok körének előzménye is volt: az 1947-től az isaszegi csata év­fordulójáig működő Centená­riumi Bizottság, majd a Mű­emléki és Múzeumbizottság. 1967. X. 26: „Megnyílt a Falumúzeum”. 1969. X. 19.: Megalakult a Múzeumbarátok köre. Az ala­kuló ülésen huszonhatén vet­tek részt. A pénzügyi alap 400 forint. Különös gonddal kell védenünk a honvédszobrot 0s az öreg templomot. Ez utóbbi feltárása befejeződött, javítá­sa 1970 tavaszán kezdődik. 1970: ... Július 20-án meg­látogattuk a Nagytarcsai Mú­zeumot. Igein szép, áttekinthe­tő, tágas. Párhuzamot vonhat­tam az ottani raktár és a mi nedves, málló falú, sok küzde­lemmel fenntartott gyűjtemé­nyünk között. Szíveim fájt s az irigység belámsajdult. De ilyenkor ez szabad, mert tet­tekre sarkall.. Jelenet a Fekete fülű (ebér Bim című filmből 1971: Ez az év a Honvédszo­bor gondjával kezdődött. Az emlésmű javítási költségveté­se 10 500 forint. A tanács saj­nos nem tud segíteni, gyűjtést indítottunk, amelynek ered­ménye lß 608 forint volt... 1912: ... Lengyel kapcsola­tok felderítésével, Wisocaky- emlékek felkutatásával kezd­tünk foglalkozni. 1972 októbe­rére lengyel—magyar baráti napot tervezünk. íme néhány Jap a (króniká­ból. De sorolhatnánk a közö­sen rendezett előadásokat, a leletmentéseket, határjáráso­kat, a látogatók számára tar­tott tárlatvezetéseket. A körön belül a régészeti, honismereti mellett ifjúsági csoport is mű­ködik. Azokat, akik a nyolca­dik osztályt elvégezték, nehéz már összetartani, de az általá­nos iskolások közül sokan jön­nek, s nem ritka a körbe visz- szatéro középiskolás, szak­munkástanuló sem. Most húsz taggal tevékenykedik a fiata­lok csoportja, várható tehát, hogy a felnőtt múzeumbará­tok önzetlen, lelkes munkája folytatókra talál. Mert önzetlenségben, lelke­sedésben valóban nincs hiány. Szathmáry Zoltánnal együtt lépünk ki a múzeum ajtaján, s amikor újra a tervekre for­dítom a szót, az épület melletti füves udvarra mutat Megvalósuló tervek? — Itt szeretnénk egy két­száz négyzetméteres, új épü­let alapjait lerakni. A terveket társadalmi munkában már el­készítette Simon János, a dá- nyi termelőszövetkezet dolgo­zója, isaszegi lakos, mi pedig a múzeumbarátok körével ed­dig több mint százötvenezer forintot gyűjtöttünk össze. Ha az épület elkészül, szakosított állandó kiállításit rendezhe­tünk, megfelelő helyre kerül­het a raktárunk, adattárúnfc, a régi épületben pedig idősza­ki, vándorkiállításokra kerül­het sor. A község lakói egyre gyarapodnak, szép, új házak épülnek — azt szeretnénk, hogy a házak belseje és az emberek gondolkodása is leg­alább ilyen szén legyen. P. Szabó Ernő Bim természetesen egy ku­tya neve; egyáltalán nem faj­tiszta jószág, ki is szuperál- ják egy kutyaszépségverse­nyen, de ami a ragaszkodását, okosságát, mondhatni: intelli­genciáját illeti, abban felül­múlja akárhány pedigrés tár­sát. Ez a kutyus áll Sztanyiszlav Rosztockij szovjet filmrende­ző új kétrészes filmjének kö­zéppontjában (a forgatóköny­vet a rendező írta Gavriil Trojepolszkij regényéből). Az­az dehogyis áll! Bim folyton mozgásban van. Hol egy park­ban rohangászik, hol vadász-, ni kíséri gazdáját, a háborús sérült nyugdíjas 'újságírót és írót, Ivan Ivanovicsot (Vja- cseszlav Tyihonov játssza sok szívvel, érzéssel), hol a ked­ves kis pajtás, Tolik kíséreté­ben vágtat fel s le az erdő­ben vagy a városi utcákon, hol meg vonat után lohol, mentőautót kísér, erdőkön- mezőkön kutatja gazdája nyo­mát. Bim szinte egyetlen koc­kájáról sem hiányzik a film­ének, de hát ez így van jól, el­végre ha egy film egy kutyá­ról szól, akkor annak a ku­tyának minél többet jelen kell lennie. Rosztockij azontfen nem akar a felületen maradni, nem kíván megelégedni azzal, hogy egy egyébként feltűnően okos kutya rokonszenves, né­hol mulatságos, néhol megha­tó kalandjait mutatja be. Bim és gazdája, Ivan Ivanovics köré felrajzolja a mai szov­jet élet néhány jellegzetes vo­nását. Bim sorra találkozik olyan emberekkel, akik nap­jaink szovjet típusainak ne­vezhetők. A rendező e figu­rák jellemét úgy tárja elénk, hogy a Bimhez való viszo­nyukkal minősíti őket. Aki fontoskodó, ostoba és nagy­hangú, mint a termetes szom­szédasszony, az rosszul fog bánni Bimmel. Akiben erő­sebb a nyerészkedési vágy, mint az állatok iránti szeretet, az is gonosz sorsot szán a derék kutyusnak. Aki kedves, jó és jószívű, mint Dása, a fiatal lány, az szeretni fogja Bimet, stb., stb. Mindez — ta­lán kiérezhető — a gyermek- irodalom leegyszerűsítő mód­szerei szerint épül fel, bár meglehet, nem teljesen szán­dékosan. A figurák vagy fe­keték, vagy fehérek. S itt van az egyébként szé­pen, ízléssel.és sok humánum­mal megcsinált film egyik szervi hibája. Ennyire egyol­dalúan jellemzett alakok fel­sorakoztatása még akkor sem indokolt, ha ezzel Bim „jelle­mét” akarják színezni, gazda­gítani. Ez egyfajta szürkeség­hez vezet. A másik szervi hiba: a film túlméretezett. Már a tavalyi Karlovy Vary-i filmfesztivá­lon is — ahol egyébként a film rangos díjat nyert — ezt vetették a rendező szemére a szakmabeliek. Bimmel túlsá­gosan sok minden történik; mintha egyetlen variációt sem lett volna szívük kihagyni az alkotóknak. így aztán a Feke­te fülű fehér Bim alighanem sokkal hatásosabb alkotás lett volna, ha — esetleg a szoká­sosnál kissé hosszabb — egy- részes mű születik a témából. Hívj a messzeségbe Vaszilij Suksin, a szovjet filmművészet — és irodalom — sajnálatosan korán eltávo­zott, karakterisztikus alakja, hihetetlenül gazdag munkás­sága révén még jó ideig je­len lesz új bemutatókká) is filmszínházainkban. Legjobb filmjeit már láttuk ugyan, de a mostani filmmel is ö jelenik meg előttünk, noha soha nem játszik benne, sem nem ő rendezte. Mindössze a film írója; Fivérem című novellá­jából #ő készítette a forgató- könyvet A „mindössze” azonban itt majdhogynem sértés számba megy Suksinnal szemben. Ál­talában ugyanis azt tartják: a film a rendező művészete, s legtöbbször csaknem mellékes az, ki írta a forgatókönyvet (kivéve, ha maga a rendező írja, mondjuk egy Bergman, egy Fellini szintjén). A Hívj a messzeségbe esetében a dolog épp fordítva áll: majdnem az a mellékes, ki (illetve, a konk­rét esetben: kik) rendezték a filmet, mert o rendezésnél annyival erősebb, igazabb, magvasabb, élettelibb maga a forgatókönyv. Suksin óriási életismereté­nek, élményanyagának és irásművészetének ereje dübö­rög itt minden mondatban, minden figurában. A részeges férjétől elvált, s kamaszodó fiát maga nevelő, még szem- revaló özvegy, Grusa (Suksin feleségének, Ligyija Fedosze- jeva-Suksinának , nagyszerű alakításában) mintha egy Gorkij-novellából való lenne. A fiúcska, Vitya, megint csak gorkiji figurákat idéz, miként a nagybácsi, Nyikoláj alakja is, vagy éppenséggel a másik két fontos szereplő: a Grusá- nak „kommendált” félszeg- tudálékos Vlagyimir s a bölcs, iszákos öreg: Naum apó. Hogy Suksint Gorkijhoz ha­sonlítjuk, egyáltalán nem je­lenti az epigonizmus hangsú­lyozását. Suksin ugyanis való­ban mesterének, realizmusá­ban követendő író-példaképé­nek tekintette Gorkijt — de alakjaiban a nagy klasszikus életteliséges és hitelessége nem másolás, líanem a hasonlóan mély élményanyag hasonló alkotói módszerekkel való megjelenítése. Suksin alakjai ugyanis mind mai figurák, a mai szovjet életből kiemelt, pompásan megfigyelt karakte­rek. Igen nagy kár, hogy a rendezőig — German Lavrov és Sztanyiszlav Ljubsin — munkájukban messze elma­radtak a suksini alapanyag kvalitásai mögött. így egy emlékezetes, nagy Suksin-film helyett inkább csak azt lát­hatjuk, mivé lehetett volna ez a nagyszerű filmforgatókönyv mondjuk magának Suksinnak a rendezésében. Ezen a színé­szek egyébként jó játéka sem segíthet már;,legfeljebb újra elszomorodunk, amiért Suk­sint alkotóereje teljében ra­gadta el a betegség. Takács István » u «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom