Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-06 / 234. szám
6 fW 19:9. OKTOBER 6., SZOMBAT P. ARTVONAL Dudakalászon idén az volt *-* a szokás, hogy a végeredménynél mindig a „hazai csapat" jelírás alá került a nagyobb szám. Azaz a megyei kézilabda-bajnokaspiráns helyiek nyertek, mert több gólt dobtak, mint ellenfelük. Formabontást hozott az abonyiak színrelépése. Meglepetésre a „vendégek” rubrika alatt egy- re-másra cserélni kellett a kis számlapokat. A Textiles férfi játékosai viszont a szokottnál kevesebb munkát adtak az eredményjelző tábla kezelőjének. 21, 22, 23 — következtek a hajrá abonyi góljai. A táblafelelős azonban „elspórolta” az utolsót. Hiába figyelmeztették a kalászi vezetők, ő arra hivatkozott, hogy a bíró kifelé mutatott. A táblán 20-22, a valóságban 20-23. Egy kis számjáték... A legutóbbi fordulóban az eredeti időpontnál korábban kezdődött el a számlálás. A gal- gahévízi ifi hiányzása miatt már 10 óra előtt pályára léptek a felnőtt csapatok. A szokáshoz híven most is a helyi együttesnek jeleztek több, gólt: Budakalász—Galgahévíz 29-15. S vajon mi lesz vasárnap a Solymár elleni rangadón? /V oha ma délután már újabb 1 * mérkőzésekre kerül sor a labdarúgó NB l-ben, néhány pillanatra még hadd térjünk vissza az előző játéknap történéseihez. Pontosabban: a Vasas—Ferencváros rangadóhoz. A találkozó — nyugodtan elmondhatjuk — kitűnő szórakozást nyújtott volna, s hogy a nézőknek mégsem volt okuk az elégedettségre, az kizárólag a főszereplővé előlépett Pádár bíró „érdeme". Az indiszponált játékvezető akkurátusán „szétfújta” a meccset, nyakló nélkül osztogatta a sárga lapokat, s megítélt egy olyan 11-est, amely még a „kedvezményezett” angyalföldi tábornak is jókora meglepetést okozott. Hogy az összecsapás végül is igazságos eredménnyel zárult, arról Pádár tehet a legkevésbé. Kérdésünk: vajon a Játékvezetői Testületben miként vélekednek egy-egy ilyen (sajnos, eléggé gyakori) sípmesteri alakításról? & étféle tabella. A Pest megyei Labdarúgó Szövetség közlönye a táblázaton másként sorakoztatja a felnőtt mezőny tagjait, mint mi. Az eltérés oka a versenykiírásban keresendő. Ez kimondja: azonos pontszám esetén az ifjúsági együttes jobb helyezése dönt, ha ez is egálban van, akkor a gólkülönbség következik. Nos, mi az utóbbit vettük alapul a megyei 1. osztály táblázatának összeállításánál, hiszen szerintünk csak az adott bajnokságban résztvevők szereplése lehet a mérvadó. Tavaly a futópontokkal bonyolították a focipályákon kialakult valós sorrendet, most meg közbeszólnak az ifik. Természetesen, mi is nagyon fontosnak tartjuk az utánpótlás nevelését, ütőképes erős együttesek kovácsolását. De a felnőtteket az ő révükön előbbre, vagy esetleg hátrébb juttatni adminisztrációs pluszt jelentő, felemás megoldás. S az a kérdés is felvetődik: hasonló esetben, azaz egyenlő pontszám esetén, mi dönt az ifiknél? Netán-tán a serdülők pozíciója...? Hegyi—Rcitter ♦ Dömsödön játszik a megyei éllovas A labdarúgó NB // tizedik fordulója Nagykőrös: birkózó csapatdöntő A kézilabdázók a hajrához érkeztek. A férfi NB I-ben nagy a versenyfutás. Sajnos, a kiesés ellen küzdők frontján már nem sok változás lehetséges. Az utolsó előtti Dunakeszi Vasutas újabb nehéz erőpróba előtt áll, Győrött szerepel. A férfi NB I B-ben a csömöriek az előrelépésért, a ceglédiek a bennmaradásért küzdenek. A Szilasmenti SK az ugyancsak feljutásra pályázó Komlóhoz utazik, a ceglédi gárda az éllovas fehérvári együttest fogadja. A labdarúgó NB H-ben a 10. fordulót vívják vasárnap. Ezúttal csak a Dunakeszi Vasutas játszik idegenben, Budafokon vendégeskedik. A többi három együttesünk otthon játszik. Az egyik legérdekesebb találkozónak a szegediek szentendrei vendégszereplése ígérkezik. A megyei bajnokság listavezetője, az érdi csapat nehéz feladat előtt áll Dömsödön. Ez a 90 perc, valamint az ÉGSZÖV—Iklad mérkőzés emelkedik ki a programból. Nagykőrösön a Kinizsi Sportotthonban rendezik a II. osztályú kötöttfogású birkózócsapatbajnokság csoportdöntőjét SZOMBAT ASZTALITENISZ. Férfiak. Ganz- MAVAG—Ceglédi VSE (VIII., Golgota u. 3., 17). Vilasnak nem megy Oihbs legyőzte Hollandiában négyes tenisz- verseny folyik, amelyen ott van a legutóbbi wimbledoni döntős svéd Borg és akkori ellenfele, a balkezes amerikai Tanner. Utóbbi honfitársával, Dibbs-szel szemben maradt alul 6:7, 6:2, 6:3 arányban míg Borg 50 perc alatt 6:2, 6:3-ra verte a 35 éves holland Okkert. A Borg—Tanner mérkőzésre Huizenben kerül sor. Rangos mezőny jött össze az argentin főváros Clarin Kupa elnevezésű teniszversenyén is. Az amerikai Connors 7:6, 6:3- ra verte a paraguayi Peccit, majd 6:2, 6:2-re a hazai Vitást. Vilasnak később sem ment, mert a torna negyedik résztvevőjétől, a román Nas- tasétöl 7:6, 6:l-re kikapott. A berlini boksztornán: Három magyar a négy között A berlini nemzetközi ökölvívó tornán már a legjobb négy közé jutásért folynak a küzdelmek. A magyarok közül Totka, Lévai és Somodi sikerrel vette az akadályt, az elődöntőbe kerültek. Különösen értékes a két nehézsúlyú Lévai és Somodi négy közé jutása. Rózsa, Orbán és Deza- mits kiesett. Félnehézsúlyban Totka a finn Veikkola ellen nyert pontozással, a következő ellenfél előreláthatólag a román Doniéi lesz. Nehézsúlyban Lévai pontozással győzött a román Cérnát ellen, míg az EB-ezüstér- mes Somodi ellen Kaden (NDK) a második menetben feladta a küzdelmet. Két ismert NDK-beli ökölvívó, a tapasztalt Fanghaenel és a fiatal reménység, Kohnert került még a legjobb négy közé. Papírsúlyban az EB-bornz- érmes Rózsa a 3. menetben feladta" a román Schiopi ellen. Légsúlyban Orbán Sándort Jo (Koreai NDK) verte pontozással, míg könnyűsúlyban Dezamits a 2. menetben sérülés miatt feladta az Euró- pa-bajnok Nowakowski (NDK) ellen. birkózás, a kötöttfogású 11. osztályú csapatbajnokság csoportdöntője (Nagykőrös, Kinizsi- sportotthon. 11). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Komlói Bányász—Szilasmenti SK (15.30) , Ceglédi Üttröszt KÖZGÉP— Székesfehérvári MÁV Előre (15.30). KOSÁRLABDA. N3 II. Férfiak. Dunaújvárosi Haladás—Csepel Autó (17). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB III. Férfiam. Perbál—Peremarton, Gyöngyös-Váci Kötött, Balatonalmadi— Zsámdék (11 órakor). KÉZILABDA. NB I. Férfiak. Rába ETO—Dunakeszi Vasutas (Győr, 11). inB II. Nők. Középcsoport: BACSÉP SC—Váci Forte (Kecskemét, 10), Csepel Autó—Kiskunhalas (10). Férfiak. Keleti csoport: Zalka SE—Iklad (Gyöngyös, 11). Küzépcsoport: Váci Fonó—MAI? C (11), Nagykőrösi Kinizsi—Szarvasi Főiskola (11). Megyei oajnokság. Férfiak. Galgaháviz—Tököl (15), Túra—Dunai Kőolaj (15), Csepel Autó—Váci Híradás (15), Verőcemaros—Gödöllő (10), Abony—Nagymaros (10.30), Váci KölötU—Dunavarsány (10), Budakalász—Solymár (10). Nők. Gödi TK—Dunai Kőolaj (9.30) , Dunavarsány—Váci PENO- MAH (9.30), Váci 1-orta II.—Gödöllő (10), Budakalász—Tóalmás (12.15), Budaörs—Iklad (10), Ceglédi VSE—Dunakeszi (10). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. Egri TK—Gödöllői EAC (10.30). LABDARÚGÁS. NB II. Kozép- csoport. Budafok—Dunakeszi VSE (14, Kulcsár), Váci Híradás—22. sz. Volán (14, Bánfai), Bem SE— Pénzügyőr (Cegléd, 14, Mézes), Kossu.h KFSE—Szegedi EOL AK (Szentendre, 14, Kőrös). Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzések 12.15, a felnőtt-találkozók 14 órakor kezdődnek az elöláilók otthonában. Gödi TK— Szentendrei Petőfi (Kedves, Márk, Homoki), Pilis—Perbál (Angyal, Temesvári, Kapitány), ÉGSZÖV MEDOSZ—Iklad (Sillye, Oláh, Soós), Dömsöd—Érd (Szarka, Nagy József, Szendrő), Szokolya—Vác- szenllászló (Vác, Ifjúsági Sporttelep, Halász, Szabó K., Toldi), Budaörs— Kanal (Kelenvölgyi, Hídvégi, Bállá, Spiszar), Kercpestarcsa— Ráckevei Aranykalász (Fekete. L., Orosházi, Váradi), Dunai Kőolaj— Sülysáp (Horváth J., Lázár, Tóth T.), Gödöllő—Ceglédi VSE (Kiss E., Csenge, Simon). RÖPLABDA. NB II. Férfiak. Miskolci EAC—Kossuth KFSE (11). Takkozóink mérlege: Öt játszma, három és fél pont Rio de Janeiróban a zónaközi sakkvilágbajnoki versenyen legutóbb az elmúlt fordulókban függőben maradt játszmákat fejezték be. A magyar versenyzők közül a női viadal második-harmadik helyezettje, Verőd Zsuzsa legyőzte az argentin Soppét. A férfiak mezőnyében Sax Gyula másfél ponthoz jutott, miután az argentin L. Bron- stein ellen nyert, míg az amerikai Shamkovich-csal szemben döntetlent ért el. Portisch Lajos egy pontot szerzett a kubai Garda elleni találkozóin, ám egyet sem a brazil sunye elleni partiban. PorA kispályás névsorból: Festő SC, Kántor SC... Hogyan válhat egy csapat rövid másféi év alatt kétszeres kupagyőztessé? Erre próbáltunk választ keresni Sziget- szentmiklóson. Az utóbbi néhány évben jelentős fejlődés mutatkozik a nagyközség sportéletében. Elsősorban a tömegsport fellendülése figyelemre méltó, s az elmúlt esztendő minőségi és mennyiségi előrelépést mutat. Tavaly, a KMP megalakulásának 60. évfordulója alkalmából megrendezett tömegsportesemény volt az első, amely túllépett a labdarúgáson, és más sportágakban is összemérhetik tudásukat a részvevők. Természetesen a focinak van itt is a legnagyobb tábora, s a rendezők is mindig e köré építik fel a többi versenyszámot. Végre társadalmi ügy lett Szigetszentmiklóson a tömegsport. Eddig a helyi sportegyesület, az SZTK volt a kezdeményező, s őket a tanács és a helyi pártbizottság támogatta. Néhány hete o nagyközségi KISZ-bizottság is belépett a sorba, s ez tovább szélesítette a tömegsport helyi bázisait. Érzik ezt a pezsdülést az itt élők is. Elég a legutóbbi Alkotmány Kupa versenyeire utalni, ahol minden eddiginél nagyobb létszámban jelentek meg a miklósiak, és aktívan be is kapcsolódtak a küzdelmekbe. Sorra alakulnak a nagyközségben a kispályás labdarúgó- csapatok, s közülük néhány már komoly „hírnévre” tett szert. A Kántor SC volt az első, amely sorozatban nyerte a kupákat, s mindenki csak a leg- jobbakként emlegette őket. Tavaly októberben alakult az újabb sikercsapat, amelynek tagsága zömében festőkből áll, s épp ezért nevüket is innen kapták. A KMP Kupán még „csak” negyedikek lettek, s aztán néhány hónap alatt beért a gárda. Az Április 4. Kupát már biztosan nyerte a Festő SC, s legutóbb az Alkotmány Kupán is ők diadalmaskodtak a nagy rivális, a Kántor SC csapata ellen. Cseh Sándor, a csapat egyik alapítója a lelkes szervező, s Viola Károly — másik alapító tag — még községen kívüli mérkőzéseket is szervez. Ilyen volt legutóbb az isaszegi vendégszereplés, ahol biztosan nyertek a szigetszentmiklósiak. A csapat játékosai kétszer edzenek, az első helyi kispályás bajnokságra készülnek. Az említett két csapaton kívül csaknem tucatnyi kispályás együttes játszik együtt már, így például a Terminál, Juniors, Ragad. Ezekben p csapatokban sok közös vonás található, de legfőképp az, hogy tagjaik szeretik a focit, s a sport kapcsolja össze mindannyiukat. Xf j. Váczi Károly EB döntő Az 1980-as Európa-bajnok- ság döntőjének tervezetét október 11-én az UEFA és az Olasz Labdarúgó Szövetség közös sajtóértekezletén ismertetik, a római Excelsior szállóban. Az EB döntőjét 1980. június 11—22 között bonyolítják le két csoportban, négy-négy csapat részvételével. A találkozókra Rómában, Milánóban, Torinóban és Nápolyban kerül sor. Ugyancsak a konferencián mutatják be az 1980-as EB emblémáját. Villáminterjú Sátor Lászlóval Olimpikon — gyalogszerrel Sátor Lászlóról a laikusok könnyen azt hihetnék: nem akad sietős dolga. Merthogy a Bp. Honvéd válogatott atlétája mindig csak gyalogol, sohasem fut. Persze, az ő „sétája” korántsem valamiféle andalgás — éppen ellenkezőleg: Sátor, az első magyar gyalogló, aki négy órán belül tette meg az 50 kilométeres., meglehetősen „zsibbasztó” távot. — Mit szól a 3:59.37-es, új országos csúcshoz? — kérdeztük a 26 éves sportembert. — Hiszi, vagy nem: nem örülök igazán. Mert igaz, hogy az NSZK-beli Eschbornban rendezett Lugano Kupán átléptem a „bűvös” négyórás határt, ám ezzel az eredménynyel is csupán a 19. helyet csíptem el... — Mennyit ér hát a rekord? — Sokat is, keveset is. Egyrészt önbizalmat ad a további munkához, másrészt pontosan rögzíti: mennyi a hátrányom az ellenfelekkel szemben. — Tényleg, mennyi? — Nagy nemzetközi versenyen ma már csak 3:50 körüli idővel lehet a dobogóra kerülni. Ebből könnyen kiszámítható. hogy lemaradásom több, mint 9 perc, azaz körülbelül két kilométer. — Eléggé tekintélyes távolság ... — Szerintem nem olyan nagy, mint amilyennek látszik. Mindezt abból gondolom, hogy az idén — és éppen a formábahozás időszakában — hosszú hónapokig sérülésekké betegségekkel bajlódtam, s a eschborni versenyen mégis országos csúcsot gyalogoltam. H felkészülésem a továbbiakba.’ zavartalanná válik, minden - kappen javulhatok, akár any- nyit is, hogy utolérjem a rivális Óikat. — Tagja az olimpiai keretnek ... — Nagyon szeretnék ott lenni Moszkvában, s ha már rajthoz állhatok, jó lenne kirukkolni egy számottevő, eredménnyel. örülnék, ha ott lehetnék az első nyolcban, s bizonyíthatnám, hogy a 19. hely — nem az igazi „posztom” ... Hegyi Iván Dundee—DVTKl Pénteken Zürichben az UEFA elkészítette a nemzetközi kupatornák második fordulójának sorsolását. Az egyetlen érdekelt magyar csapat, a DVTK meglehetősen nehéz ellenfelet kapott az An- derlechtét kiverő Dundee United csapatában. Az első mérkőzésre Skóciában kerül sor. ★ A Rába ETO labdarúgó- szakosztálya pénteken rendkívüli ülésen mélyen elítélte a Juventus elleni KEK-mérkő- zésen kiállított Pozsgai Lajos magátartását, és a játékost súlyos pénzbüntetésben részesítette. Labdarúgó NB I A labdarúgó NB I ma 3él- utáni fordulójában a következő mérkőzésekre kerül sor:Bp. Honvéd—Debreceni MVSC, Tatabánya—Székesfehérvári MÁV Előre, Pécsi VSK—Újpesti Dózsa, MTK-VM—Békéscsabai Előre Spartacus, Zalaegerszegi TE—Pécsi MSC, Ferencváros—Rába ETO, Videoton—Diósgyőri VTK, Dunaújvárosi Kohász—Salgótarjáni TC, Volán SC—Vasas (mind 14 órakor). Rottot műtik Hírügynökségi jelentések szerint Oldrich Rottot, a Dukls Prága labdarúgóját a csehszlovák főváros katonai kórházában meg fogják operálni. A középpályás ugyanis szerdán az Ü. Dózsa elleni BEK-már- kőzés első félidejének elején — a 9. percben — az.egyik újpesti lila-fehér játékossal történt összecsapást követően arccsonttörést és agyrázkódást szenvedett, ezért műtétre van szükség. APRÓHIRDETÉSEK Mérlegképes könyvelői vizsgával és kb. 10 éves gyakorlattal rendelkező munkaerőt keresünk belső ellenőri munkakörbe. Jelentkezés: Cegléd, Pesti út 1, ____________ A Pest megyei Lakásszerviz Társaság felvételre keres: ács, kőműves, kubikos, asztalos és villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Budai Járási Építőipari Szövetkezet Érd IV., Fehérvári út 63—65. Termelési Osztály. Szentendrei Építőipari Szövetkezet Szentendre, Kőzúzó út 1. Monor, Bajcsy-Zs. u. 62. szám alatt 3 szobás, két család részére is alkalmas lakóház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ke- le Károly, Monor, Bajcsy-Zs. u. 76. 389-as betonkeverő eladó. Vác, Hanusz utca 37. Érdeklődni : 16 óra után._________ 80 0 négyszögöl porta, tanyával eladó. Villany van. Nyársapát III. kerület Léc dűlő 3 Mncsányiéknál. Jo állapotban levő 600 köbcentis Traoant eladó. Kolonics Jó- zsefné. Monor, Táncsics u 27.___________ 23 4 négyszögöl telken lévő 58 négyzetméteres lakóház beköltözhetően eladó. Bp. XVII. kér. Eresz u. 4.______ Sződ-Csörögön 400 négyszögöl telek, megosztva is, 120 Ft négyszögöle, eladó. 1114 Bp. Szabolcska M. u. 1. Soós Béla, 654—761._______________ Rö vid bécsi zongora eladó. Cegléd, Puskin utca 27. szám« Nagykőrös IX., Árboc utca 2. sz. ház eladó, beköltözhető. Érdeklődni lehet m., Szabó Ervin 21._______ El adó jó karban levő férfi Puch kerékpár, egy szép Terta zongora, billentyűs nagy rádió. Nagykőrös, VII. kér. Baross G. u. 6, szám._______ Ké tszintes családi ház eladó, Monor, Kifut István u. 15. Pince eladó Mono- ron, a Téglaházi dűlőben. Ara: 60 ezer forint. Érdeklődni: Monor, Baross G. u. 10, Juhász.____________ El adó Bajza és ösz- szekötő út sarkon 260 négyszögöl házhely. Érdeklődni: Cegléd, összekötő út 34.______ El adó zárt kertben, Nyársaoáton bő hozamú, 800 négyszögöl ezerjó szőlő. Érdeklődni lehet: Cegléd, Damjanich utca 12. szám. Túri. Fehér zománcozott fürdőszobai vízmelegítő olajkályha eladó. Nagykőrös, Ifjúság u. 2. Érd,. 16 óra után. 250 literes boroshordó eladó. Érd.: 144—710, vagy Pál János, 1087 Bd. Stróbl Alajos u. 6/b. szám. VEGYES Kétszobás váci komfortos lakásomat K*- sebb házért elcserélném, megegyezés szerint. Leveleket „Pedagógus” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai utca 9. Bútorozott szoba 2 nő részére kiadó. Nagykőrös, Rákóczi u. 26. Külön bejáratú bútorozott szoba Monoron kiadó. Cím a Monor és Vidéke Szerkesztőségében. Gödöllői HÉV vonalán kisebb bekerített, közművesített telket bérelnék. „Kertész 173 070” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Idős személy gondviselését vállalom. Nagykőrös, Vági I. ltp. IV/c. II. 41. Óvoda melletti épület, Kárász út._______________ Mindenféle építő-, festő- és burkolóanyag nagy választékban kapható kis mennyiségben is. Oltott mész 5 kg-tól. Várhidi Róbert, XIV., Gyarmat u. 57. Nyitva: 6—16 óráig. T.: 832—022. Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy szövetkezetünk, a DUNAMENTI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET, DUNAKESZI T.: 41-69S MNB 380-32233 Telex: 12 feliratú bélyegzője elveszett, használata 1979. szeptember 29-től érvénytelen. Dunamenti Építőipari Szövetkezet Dunakeszi, Felszabadulás u. 45. 2120. Szeptember 25-én elveszett egy fekete hosszú szőrű kan házőrző kutya. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében az alábbi címen adja le: Hegedűs Istvánné, Mo- nor. Petőfi S u. 45. Mindennemű épitö- és tüzelőanyag, csempe, mettlachi és kerámia padlóburkoló, fürdőszoba-berendezés. nyílászáró szerkezetek kaphatók. Rákoscsaba, Péceli u. 75. 1 tisch jelenleg a második-negyedik, Sax pedig a hatodikhetedik helyen áll. Bírói nap Az MLSZ Játékvezető Bizottsága október 8-án, hétfőn a Népstadionban rendezi a második országos játékvezető napot, az NB I-es, NB Il-es és az utánpótlás keretbe tartozó bírók részvételével. Az egész napos műsor keretében a játékvezetők fizikai és elméleti próbákat tesznek, sor kerül fiziológiai felmérésekre is. A JB vezetői értékelik az elmúlt j időszakot és meghatározzák a I következő feladatokat is.