Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-02 / 230. szám
1979. OKTÓBER 2., KEDD kiállítás Gödöllőn Dudás Juli vallomása a gyermekről s A gödöllői helytörténeti = gyűjteményben ez a tárlat ok- = tőber 14-ig tekinthető meg, = kedden, csütörtökön, pénteken n 14-től 18 óráig, szerdán, szom- s baton, vasárnap 10-től 14 óráig. V/”anikóné Dudás Juli művéf szete egyszemélyes mű- fej- Nemcsak festészet, nemcsak néprajz, nemcsak faluönarckép. Amit feltár: közösségi erejű. Kérdezhetnénk azt, amit oly sokszor, oly sokan érzékeltünk, hogy miből adódik az ő mindig derűs festői világa. Éz a kedély a nép életében gyökerezik, mely a múlt minden sorscsapása ellenére is őrzi, dúsítja a szegénység töretlen optimizmusát. S a jelenben? Vankóné Dudás Juli egy társadalmilag probléma- mentesebb korban, immár a mi Időnkben egy nép alkati temperamentumának természetes vidámságát tükrözi. Felületeinek szoknyás förgetege rendezett sorban örökíti meg az év minden eseményét, visszatérő népszokását. Festészettel gyűjtött néprajz Vankóné Dudás Juli alkotó élete; szerelem, bánat, lakodalom, bölcső kavarog, áramlik benne — és a gyermek játékos világa. Legénykék másznak a kerítésre, áramlanak fölfelé a létrán, táncolnak lányokkal, öntik a vizet rájuk húsvéti locsoláskor. Ilyen galgamácsai népszokás a „Gyenmskiakodalmas”, ahol kipróbálják a páros tánc forgatagában a felnőttkor rájuk váró vigasságát. E kép és egyáltalán Vankóné Dudás Juli egyedi és meg nem ismételhető értéke abban rejlik, hogy a népművészet jogfolytonosságát teremti meg. Az ő képei nem emlékeznek, hanem megelevenítik az időt. Jelenít, múltat egyszerre, összetetten. Motívumaiban is érzékelhető az egységnek ez a kettőssége, mely az élet feltartóztathatatlan folyamata. í Ez a színpartitúra a galga- énácsai ünnepek pontos képi kottája, minden falusi öröm leltára, koreográfiája. A falu- Magyarország enciklopédiája Vankóné Dudás Juli művészete az egyik legteljesebb gyűjtemény. Stefan Zweig írta ösz- szegzáseként, hogy csak aki örült, szenvedett — az élt igazán. Ez a szomorúságon diadalmaskodó népi magatartás e képek hiteles háttere. Amit a nép megszerzett magának örömből, azt manifesztálta Dudás Juli is. Az idillit — képi megnevezések bőségével. Ez az egyszemélyes képi anyanyelv forrásaiban és folytatásában már közösségi, hiszen Dudás Juli a falu teljes feldolgozásában, galgamácsai gyermekcsoportjának műsorával teremti új életté, új'valósággá azt, amit a hagyományok és művészete már létrehozott. A gödöllői bemutatkozás nem egyszerűen képzőművészeti kiállítás Más, több annál. Egyrészt látjuk Dudás Juli képeit de ehhez társul új könyvének „A mi házunk tája” című kötetnek demonstrált anyaga. Mindennek a koronája a Vankóné Dudás Juli vezette galgamácsai gyermekcsoport műsora, mely azt a tényt reprezentálta hogy a népművészet nemcsak múlt, hanem az alkotó jelen tartozéka, nem holt, hanem élő kincs. Merőben új alkotásokat mutat be ezúttal is, az 1979-es év termését. Bizonyos szakosodás jellemzi e sorozatát. Most újra átélte gyerekkorát Dudás Juli — ezt a hamvas, őszinte, örömteli világot — felvonultatja színes képsorral a csigá- zást, kiforduló-beforduló táncot és a dinnyevásárt. A festészetté .alakított gyermekjátékok, mondókák, népdalok képi műfordításainak új ciklusa „Dádili fecske” .Rajz és rigmus társul egymáshoz, ebből készül Vankóné Dudás Juli új lemeze. Összekötő elemként színes tányérok sorjáznak „A mi udvarunk” könyvének eredeti képeihez és a kerepestarcsai kórház három tételre osztódó nagy falifestményeihez, melynek ez az ősbemutatója ugyanúgy, mint az előbb említett műcsoportnak. E1 zen a nagyszabású művén a húsvéti locsolást, a gal- gamácsai lakpdalmas és az „Elvesztettem zsebkendőmet” gyermekjátékot dolgozza fel hármas tagolású, színes életképén. E nagyméretű kép előzetese a balatonfüredi Marina Szállóba került alkotás, melynek méreteit illetően Dudás Juli édesapja az . avatáskor annyit jegyzett meg: „Olyan nagy, hogy krumpliföldnek is elég.” Ki tudná megmondani azt, hogy ez a gödöllői kiállítás hányadik megújulása? Csak az a bizonyos, hogy most is oly friss, termő, mint az élő magyar népművészet, mélynek egyik legrangosabb, több kontinensen ismert képviselője. Losonci Miklós Falikép a kerepestarcsai kórházban Barcza Zsolt felvétele GALAKONCERT, HANGVERSENYEK Zenei világnap Vasárnap — egy nappal a zenei világnap előtt — ünnepi hangversenyeken emlékeztek meg a muzsika országhatárokat és földrészeket átívelő, népeket összekötő erejéről, jelentőségéről. A Budapesti Művészeti Hetek keretében — a világnap alkalmából — a Zeneakadémián nagyszabású kórus- és gálakoncerttel egybekötött ünnepségen hirdették ki a napokban megtartott II. Szigeti József nemzetközi hegedűverseny eredményét. A rendezvényt a váci „Vox Humana’’ énekkar nyitotta meg: a kórus a magyar énekkari mozgalom kiemelkedő tanítómestere, Bárdos Lajos születés-éhek 80. évfordulója alkalmából a zeneszerzőnek Kölcsey és Ady versére írt egy- egy dalkompozícióját szólaltatta meg Makiári József karnagy vezényletével. Ezt követően — a világnapra emlékeztetve — Farkasinszky Lajos, a fővárosi itanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. A köszöntő, emlékeztető szavak után a nemzetközi hege- dűsvetélkedő díszvendégeként Budapesten tartózkodó Szigeti Irén, a verseny névadójának leánya átadta édesapja hagyatékát — csaknem ezer értékes kottából álló gyűjteményét — a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolának. Ezt követően átnyújtották a nemzetközi hegedűverseny győzteseinek járó díjakat. A tekintélyes hazai és külföldi szakemberekből álló zsűri döntése alapján a magyar Szederkényi Nándor és a lengyel Edward Zienkow'ski kapott — Ex aequo — első díjat. A második díjat —megosztva két magyar versenyzőnek — Stuller Gyulának és Falvay Attilának — ítélték oda. ‘ A fővárosi tanács által adományozott különdíjat a versenyben elért kimagasló teljesítményeik : jutalmazásaként Szederkényi Nándor, Edward Zienkowski és Falvay Attila kapta. A zsűri különdíját — amelyet Győry Nagy István nyugdíjas zenetanár ajánlott fel — megosztva a verseny legfiatalabb részvevője, Stuller Gyula és — egy Szkrjabin —Szigeti-mű kiváló tolmácsolásáért — Hargitai Géza vette át. A díjkiosztó ünnepség a győztesek gálakoncertjével zárult. • Október 1-én, hétfőn — a hagyományoknak megfelelően — az iskolákban, a zeneiskolákban és a közművelődési intézményekben' is megemlékeztek a világnapról, s ünnepi köszöntőik hangzottak el a hangversenyeken és az operaelőadásokon is. Piiskin-emUkérem Siiara Róbertnek Hétfőn, a Barátság Házában Jurij Asaturov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa átnyújtotta Suara Róbert nyugalmazott egyetemi tanárnak, az Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Nemzetközi Szövetsége (MAPRJAL) Pus- kin-emlékérmét. TV-FIGYELO SZÍNHÁZI ESTEK Vadkamvadászat Vampilov drámája a Vígszínházban *1 HATALMAS SÍKKÖSZÖRŰT cipel be egy kisfiú Zilov lakásába. A részeg álmából ocsúdó férfi megrökönyödve olvassa a koszorú szalagjának feliratát: „jópofa” barátai viccelték meg a még élő Zilovot ezzel a halotti koszorúval. E jelenettel kezdődik Alekszandr Vampilov drámája, a Vadkacsava- dászat. Pontosabban: a kezdő jelenetben csak behozza a fiúcska a koszorút, és csak a dráma végén tudjuk meg, kik is küldték a fura „ajándékot”, — mert e jelenet visz- szatér a darab befejezésében. Csakhogy eddigre lejátszódott a dráma, végigéltük Zilovval együtt azt az eseménysort, melynek végső (vagy egyik végső) mozzanata ez a koszorú-tréfa. A darab tehát, szerkezetét tekintve. lényegében véve nem más, mint Zilov álma. Azaz: mindaz, amit a színen látunk, visszaemlékezés, egy alkoholos félálom lazán kapcsolódó képei, melyeket a főhős alakja tart össze. De Vampilov megtoldja ezt a technikai ötletet, mert a koszorú-jelenet kibővített visszahozása után még egy jelenetsort iktat be. S tulajdonképpen itt derült ki, miért is íródott meg ez a dráma, és ki is ez a Zilov, meg hogy mit akart vele, a sorsával, a néhol tragikus, néhol már-már groteszkbe csúszó történetével mondani Vampilov. Korán elment szerző Vampilov; pár nappal a harmincötödik születésnapja előtt veszett oda egy Baj- kál-tavi csónakkiránduláson, 1972 .augusztusában. Életműve alig néhány dráma, de ezekkel beírta magát a hetvenes évek szovjet dráma- irodalmának történetébe. A Vadkacsavadászatot tartják a legjobb drámájának, s nem ok nélkül. Ez a furcsa — de nem meglepő — módon Csehovra, sőt Gorkijra emlékeztető dráma nemcsak Vampilov reprezentáns műve, hanem egy kicsit a hetvenes évek szovjet irodalmának is. Miért? Mert arról beszél benne Vampilov, amiről például a néhány napja Szolnokon bemutatott Trifonov-mű is, vagy Suksin novellái, filmjei; a szocializmus építése korszakának emberi problémáiról, a csendes, de nem kevésbé megrázó tragédiákról, a nagy erkölcsi kérdésekkel szembeni magatartás mikéntjéről és hogyanjáról; arról, hogy a korszak emberének meg kell keresnie a becsületes, értelmes, tartalmas emberi élet lehetőségét, s hogy ennek megtalálása olykor iszonyatosan nehéz és drámai, és hogy ebben a küzdelemben néha bizony alul marad az ember. NEM SZÓCSÖVEK persze Vampilov figurái. A Vadkacsavadászat hőse, 211 lov sem egy tétel illusztrációja. Ember, akiben sok a jóra való képesség de ugyanannyi a rosszra való hajlam is. és emberi gyön- gesége, meg a környezete, a körülötte élő emberek miatt is, inkább a rossz bontakozik ki ennek a harmincas éveiben járó, műszaki értelmiségi férfinak a jelleméből. Vampilov nem menti fel Zilovot; megmutatja, miképp zülleszti szét különböző nőügyeivel a házasságát, miképp kerül tarthatatlan helyzetbe a munkahelyén, s miképp bőszít maga ellen mindenkit a részeg fővel elharsogott, durván kíméletlen véleményeivel. Csakhogy: ez a Zilov mindezekkel együtt is a legértékesebb ember az egész környezetében. És: bár ő maga is messze van a feddhetetlenségtől, a körülötte élők éppen olyan gyönge jellemek, mint ő, csakhogy ezt jól titkolják — míg Zilovnalc van ereje ezt be is vallani. Egy ilyen önmarcangoló, önromboló. saját vesztébe rohanó karakter még akkor is felébreszti rokonszen- vünket, ha majdhogynem csupa negatív vonásból áll össze. A megszenvedett sors mindig méltó a figye\&TYl TG. VENDÉGRENDEZÖ állította színre a drámát a Vígszínházban (ahol egyébként évekkel ezelőtt az első magyarországi Vampilov premier, az Angyali történetek is lezajlott). Oleg Jefremov, a moszkvai Művész Színház művésze, ez év elején már bemutatta a darabot színházában, s a rendezés mellett ő maga játszotta is Zilovot. Mostani rendezése tovább érleli a szerkezetileg és kidolgozottságában nem teljesen hibátlan drámát, illetve előadást. A Vígszínházban Zilov egyértelműen főhős, és sorsa egyértelműen tragikus, mert értékes ember széthullását látjuk. A körülötte felbukkanó figurák — az óvatos, enyhén gerinctelen barát, a semmit nem értő feleség, a köny- nyűvérű barátnő és a naiv kis vidéki liba másik barátnő, az álszent főnök, vagy a ridegen céltudatos másik barát, a pincér — nem olyan körüljárt, kerek, teljes jellemek, mint Zilov. Okét jószerivel Zilov élteti; nélküle csak statiszta szerep jutna nekik. Jefremov azt mondja ezzel az előadással: Zilov gyönge ember, de nem üres, nem senkiházi. Megszenvedi a sorsát, ha nem is tud változtatni rajta. De nyitva marad számára az esély, a lehetőség, a megváltozás felé az út: tragikomikus körülmények között meghiúsult öngyilkossági kísérlete után visszatér a természetbe, az áhított nádasba, a vadkacsavadászathoz. Talán még nincsen mindennek vége, talán még talpra lehet állni... A színészek is ezt a bizakodó, optimista koncepciót fejezik ki játékukkal. Tahi Tóth László Zilovja a kettős énű hőst festi; Szegedi Erika Galinája a vergődő feleséget rajzolja; Szombathy Gyula kellően riadt és kisszerű, mint Szajapin, Zilov barátja; Tordy Géza Gyima pincére taszítóan rideg és racioná- ■ lis; Bárdi György főnöke alamuszi és jelentéktelen; Kern András hangsúllyal van jelen a másik barát. Kuzakov szerepében; Andai Györgyi idegesítően buta Valeriját játszik; Egri Márta ostoba kist tyúk, mint Vera, Hernádi Judit pedig hamvasan jelentéktelen, mini Irina, a nagy szerelem. Fehér Miklós egyszerre kint és bent — lakást, irodát, vendéglőt a mocsaras, nádas tÓDartra helyező — díszlete iől szolgálja a térrel és idővel szabadon bánó darabot. Az előadás egyébként a szovjet drámák hónapjának fővárosi nyitánya is; októberben színházaink szovjet bemutatósorozattal viszonozzák a magyar drámák ez év tavaszán lezajlott szovje'tunióbeH fesztiválját. Takács István Romok. A szattyánbőrből varrt díszcsizmák, a gyöngyökkel . ékesített topánok egykori pördüléseinek, csusz- szanásainak helyén most gaz virít, s a hajdan volt megye- gyűlések, nemesi tanácskozá- j sok düledező otthonaiban leg- följebb ha jámbor birkák tülekednek ... Pusztulnak a régi udvarházak, kastélyok, s elannyira pusztulnak, hogy sok — építészetileg, történetileg igen értékes, nemzeti múltunkban fontos szerepet játszó — ilyen szoba-, illetve teremcsoport megmentése immár lehetetlennek látszik. Így hát nem is a huszonnegyedik, de — sajnos — egy ennél is későbbi órában vette a fáradságot a televízió, hogy a föntebb emlegetett műemlékeink siralmas állapotát a nagy nyilvánosság - elé tárja, s e szomorú látlelet bemutatásával együtt megkísérelje földeríteni a pusztulás, no meg a gyakran tapasztalt szándékos pusztítás okait. Mint a szombaton elkezdett — és még három másik hétvégen folytatódó — riportfilmből kiderült, az a legnagyobb baj, hogy ezeknek a te- tőtlen, ablaktalan építményeknek voltaképpen nincs gazdájuk. Tulajdonosuk ugyan van egy valamely tsz, községi tanács, állami gazdaság jogi személyében, ám ezeknek a kisebb gondja is nagyobb annál, hogy arra a magtárrá, istállóvá züllött palotácskára pénzt áldozzanak. És még ha meg is lenne a jószándék, akkor sem bírná a a teljes értékű helyreállítás milliós költségeit az egészen más célokra gyűjtögető kasz- sza. Az Országos Műemléki Felügyelőség pedig? Hát az sem győzi az emlékek rendbe tételét ' a maga évi félmilliárd forintjából. Ebből az egyébként tekintélyes összegből a nyolc és fél ezernyi műemlék értékesebb darabjait reparál- gatják — jó esetben húsz-huszonöt évenként, de a többséget képező kevésbé jő esetekben nyolcvan-nyolcvanöt esztendő eltelte után. Hát így fest ez a tévénézők elé tárt szomorú állapot, amelyen — ezt dr. Bercsényi Dezső, a műemlékvédelem hazai kiválósága javasolta — talán úgy lehetne segíteni, ha minden arra érdemes óvni- valót központi kezelésbe vennének, s ugyancsak központi keretből fedeznék a visszafia- talítás költségeit. Vagy pedig — s erre éppen a mi Pest megyei Túra községünk a dicséretes példa — úgy, hogy az idő és a természet pusztításának nyomait társadalmi munkával igyekeznek eltün-r tetni. Mint az Ézsiás Anikó szer-: késztette és Mendele Ferencnek, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatóhelyettesének szakértői közreműködésével készült helyzetfelmérésből kiderült, a messziről oly mutatós, ám közelről az el- hagyatottság minden búsító jelét magán viselő túrái kastélyt a művelődés és az oktatás céljaira szeretnék hasznosítani. Egyúttal arról is álmodoznak, hogy egykor majd a társadalmi és a közigazgatási szervek szintén átköltözhetnek a jelenleg bizony még igencsak ingatag torony alá. Bárha . valósággá válna ez a terv, egyszersmind országosan követitt mozgalommá a szép kezdeményezés! Átállás. A most oly sokat emlegetett termékszerkezetváltásról esett szó a Hét egyik riportösszeállításában, majd pedig abban a beszélgetésben, amelyet Drecin Józseffel, az Országos Tervhivatal elnök- helyettesével Poór Klára folytatott. A gazdasági kérdések iránt érdeklődő nézők két fontosabb megállapításra figyelhettek föl a sok fontos megállapítás közül. Az egyik az, hogy a hasznosabb munkára törekvő gyáraink, üzemeink viszonylag későn ébredtek: nem ismerték fel idejekorán, milyen új kínálni- valóval lehet még vevőt találni a világpiacon. Ez a késői ébredés aztán nemegyszer hirtelen döntésekre vezetett, és több helyütt olyan árufélék készítéséről is lemondtak, amelyekre egyébként joggal tart igényt a lakosság. Hát ez az, ami elítélendő — hallhattuk —, mert ami kell, az kell. így kívánja az az ugyancsak sokat emlegetett közérdek. Erőlködés. Szegvári Katalin riporter csalódottan, értetlenül fejezte be kétrészes riportját, amelyben arra keresett választ: miért fizettetik meg a vásárlóval hús helyett a zsírt? Miért nem szállít a húsipar szabványszerű húst a kereskedelemnek, s miért adja tovább a vevőnek a kereskedelem a céljának meg nem felelő árut? A riport első részében a kereskedők világosan megfogalmazták: a meg nem felelő árut vissza kell szállítani a húsiparnak, csakhogy akkor végképp hiányozni fog aznap a hús az üzletekből. Választani kell: megalkudjanak-e a helyzettel? A második részben a húsiparosoké volt a szó és a riporter a kereskedelem illetékeseivel állította szembe a nyilatkozókat. Sajnos, hiába erőlködött a riporter, hiába tette fel logikus kérdéseit, mellébeszélés, „mobilizálás”, ígérgetés volt a válasz. Senki — a belkereskedelem képviselői — sem merte megfogalmazni: nem a fogyasztó kárára kell nyereséget elérni. S ha legutóbb egy hétig kifogástalan szállítmányok érkeztek a riport hatására a boltokba, mi az akadálya, hogy továbbra se károsodjék a vásárló? Akácz László f I
